Franck Ribéry: A Szenvedélyes Zseni Karrierútja a Boulogne-tól Münchenig és Tovább
„A labda megállt. Az engem mozgató szenvedély sosem fog” - írta néhány nappal ezelőtti búcsúposztjában Franck Ribéry. A 39 esztendős labdarúgót profi karrierje utolsó klubja, a Salernitana múlt hétvégén búcsúztatta el, miután krónikussá vált térdproblémái miatt az orvosok azt javasolták neki, vonuljon vissza. Váratlan és mégis valahol eleve elrendelt találkozás volt Ribéry és Salerno város történetének összefonódása. A Nápoly alatt elhelyezkedő dél-olasz települést a turisztika napjainkban kezdi csak igazán felfedezni, miközben még mindig érezhető lemaradásban van gazdaságilag és társadalmilag is az olasz átlaghoz képest. Valami megmagyarázhatatlan párhuzam húzódik a város és Franck Ribéry, a futballista jelleme között. A francia szélső stílusa sem volt mindig magával ragadó, sőt. Játékában megannyi szemet gyönyörködtető elem vegyült a nyers harciassággal. A visszavonulás után azonban új fejezet kezdődött Ribéry életében.
A Búcsú és az Edzői Pálya Hajnala
Franck Ribéry nem szakadt el teljesen a futball világától. Neves társaságba került Davide Lanzafame. Az egykori Budapest Honvéd- és Ferencváros-játékos Olaszországban végezte el az A-licences edzői képzést, méghozzá a Bayern München-legendával, Franck Ribéryvel, az Inter ikonjával, Samir Handanoviccsal, illetve a 26-szoros olasz válogatott Domenico Criscitóval karöltve. Együtt vettek részt az A-licences edzői képesítést adó tanfolyamon. Az így megszerzett oklevéllel mindannyian leülhetnek az ifjúsági alakulatok, egészen a Serie C-ig bezárólag (olasz harmadosztály) a férfi felnőttcsapatok, illetve akár első osztályú női együttesek kispadjára is.
Robben és Ribéry - Megható búcsú egy utolsó címmel
A Gyermekkortól a Profi Pálya Széléig: Nehéz Kezdetek
Ribéry karrierjét mindössze hatévesen, az Anglia és Franciaország két legközelebbi pontja közt található Doveri-szorosnál elterülő Boulogne-sur-Merben, az aprócska utánpótlásnevelő-műhelyként számon tartott FC Contiban kezdte. Azonban az élet már korán megpróbáltatások elé állította. A szélső „életrajza” bőséges táptalajt ad frusztrációnak, belső vívódásnak, szeretet utáni vágyakozásnak. Rögvest ott a tény, hogy sosem ismerte a valódi családját, csecsemőként egy kolostor lépcsőjén hagyták őt a szülei. Gyermekkorában egy autóbaleset következtében az arca maradandó sérüléseket szenvedett, melyek mély nyomot hagytak benne.
„Száz öltéssel varrták össze, talán még ők sem tudták, nemcsak az arcomat, a személyiségemet is meghatározó karaktert kaptam a műtőasztalon. Erőt és némi dühöt - mesélte évtizedek távlatából visszatekintve a balesetre és a rehabilitációra a L'Incompris-nak. - Sosem volt könnyű egy ilyen sebhellyel a gyerekek között. Az emberek egészen másként néztek rám, a családom pedig rengeteget szenvedett ezek miatt. Voltak, akik undorítónak találtak, mindegy volt, merre járok, rám csodálkoztak. Nem arra, kedves vagyok-e, nem is arra, hogy jé, ez a Franck milyen ügyes a labdával.” Elmondása szerint ezt a frusztrációt csatornázta át a játékba, ebből merített motivációt, ez vitte előre a rosszabb napjain.
Innen tinédzserként került tovább a régió topklubjához, a Lille-hez, ahol viszont egyáltalán nem alakultak jól a dolgai. Mindössze három év elteltével kitették az akadémiáról, a helyi szakik ugyanis túl kicsinek és sérülékenynek találták, egy esés után eltört könyök pedig megpecsételte a sorsát. Szülővárosa legnagyobb klubja, az ekkor harmadosztályú US Boulogne kapva kapott az alkalmon. Ennél nyögvenyelősebben viszont nem is indulhatott volna felnőttpályafutása. Ribéry 17 éves sem volt, amikor bemutatkozott a csapatban: két idény alatt 28 bajnokin lépett pályára és hat gólt szerzett, ami épp elég volt ahhoz, hogy amikor a klub a 2001-2002-es idény végén kiesett a negyedosztályba, a szélsőnek ne kelljen osztályt váltania. Talán az egész karrierjét alacsonyabb osztályú kiscsapatoknál tengette volna végig, ha a Brestnél töltött hónapjai alatt nem figyel fel rá Jean Fernandez, a Metz vezetőedzője.
A Felemelkedés: Metz, Galatasaray és Marseille Viharos Évei
2004 nyarán az élvonalbeli klub ingyen szerződtette, augusztusban pedig újonc létére rögvest a hónap játékosának választották a Ligue 1-ben. A tehetségére hamar felfigyeltek. Nem telt bele fél év, a Galatasaray ötmilliós ajánlattal kopogtatott a franciáknál, februárban pedig előbb kölcsönvették, majd idény közben hároméves szerződéssel meg is vásárolták a játékjogát. A piszkos anyagiak azonban megint beleköptek Ribéry tündérmeséjébe. A játékos állítása szerint Isztambulban csak elvétve kaptak fizetést, a török rekordbajnok csaknem a teljes honoráriumával tartozott, mindezt tetézte, hogy akkori ügynöke, egyúttal a Galatasaray klubigazgatója állítólag baseballütővel fenyegette, le ne merjen lépni. Ribérynek több se kellett, az ügynököt megkerülve nyáron aláírt az Olympique Marseille-hez.
Marseille-ben ismét Fernandez kezei alatt futballozhatott, teljesítményével - például a Nantes elleni bajnokin 35 méterről szerzett szemkápráztató, nem mellékesen győzelmet érő góljával, amit később a szezon legszebb találatának is megszavaztak - nem kis meglepetésre a 2006-os világbajnokságra készülő francia válogatott keretébe is bekerült. Az már kevésbé volt meghökkentő, hogy a németországi teljesítményével megannyi európai topklub érdeklődését keltette fel, a zuhanyhíradóban az Arsenaltól kezdve a Real Madridig megannyi csapat nevével lehetett találkozni. A legkitartóbb kérőnek viszont a Bayern München bizonyult.
Történt ugyanis, hogy a vb-t megelőzően az Olympique Marseille 2-1-re kikapott a PSG-től a Francia Kupa döntőjében. Ez pedig olyannyira szíven ütötte Ribéryt, akinek már ekkor dalba foglalták nevét a marseille-i ultrák, hogy ott helyben fogadalmat tett, bármilyen lehetőségeket is hozzon számára a nyár, még egyszer nekidurálja magát, hogy trófeát nyerhessen a déliekkel. (A történetnek él egy olyan verziója is, mely szerint a Bajnokok Ligája-indulásról való lemaradás - a csapat a bajnoki végjátékban csúszott az ötödik helyre - frusztrálta és az ebben érzett felelőssége motiválta a maradásban a szélsőt.) Akár így, akár úgy, a hűségesküt megtartotta, más kérdés, hogy serleg így sem jutott neki, hiába voltak csaknem végig harcban a bajnoki címért, az 1991-1992-es idény óta tartó rossz sorozat ezúttal sem szakadt meg Marseille-ben. Miként az újabb kupadöntős szereplést sem kísérte megdicsőülés: tizenegyesekkel kikaptak az esélytelenebbnek tartott Sochaux-tól.
Robben és Ribéry - Megható búcsú egy utolsó címmel
A Bayern München Legendája: „Robbery” és a Bajor Örökség
A Bayern 2007. július 1-jén jelentette be, hogy Ribéry bőrnadrágosként folytatja. A Marseille 30 millió eurót kapott az ekkor már 24 éves labdarúgó játékjogáért, mínusz a Galatasaray felé fizetendő 10 milliós CAS-bírság. Münchenben Arjen Robbennel alkottak egy teljes évtizeden át meghatározó párost. A csupasz, bár tiszteletre méltó számok mellett a játékuk is remek tanúsága annak, milyen nagyszerű korszakot töltöttek együtt a csapatnál: a gyermeki örömük, a futball iránti véget nem érő szenvedélyük mindig velük maradt. Akár az utcán játszó gyermekeket, a féktelen szórakozás hajtotta őket is meccsről meccsre. A futball sohasem csak munka volt a számukra, sokkal több annál: az életük. Ez segítette őket óriásokká válni a posztjukon, ennek a szenvedélynek köszönhetően tudták újraértelmezni a posztjukat.
Személyiség és Belső Küzdelmek
Jupp Heynckes, a Bayern korábbi edzője a következőket mondta Ribéryről: „Joggal vádolták túlontúl agresszív hozzáállással, a pályán időnként elvesztette a kontrollt. Rendszeresen kritizáltam is emiatt, de mint edzője, igyekeztem a viselkedése mögé látni, megérteni az életútjában rejlő okokat, hogy ne ítéljek felszínesen. Egyszer Zé Roberto mesélte nekem az 1997-1998-as, Real Madridnál töltött idényünk alatt, ha nem lett volna labdarúgó, valószínű valamelyik utcai bandához csatlakozott volna Brazíliában. Zé a focit a társadalmi felemelkedésre használta, Francknál pedig ugyanez történt. Mindig is ott élt benne a lázadó, az utcai harcos, mindig kész volt megküzdeni az igazáért. Ez az agresszivitás pedig - sajnos - újra és újra elragadta az ellenfelekkel szemben. Tudni kell, érzékeny személy, aki pillanatok alatt képes támadva érezni magát. Pedig igazából csak tiszteletre vágyott volna...”
Ribéry érzékeny karakterét jól szemlélteti Heynckes egyik sztorija, amely még a 2011-es Bundesliga-szezon derekáig nyúlik vissza. A Bayern a Bochum ellen játszott a kupában, 2-1-es győzelemre állt, így valódi tétje nem is volt a szituációnak, Ribéry pedig az utolsó pillanatokban nagyon szeretett volna elvégezni egy ígéretes szabadrúgást. A francia ezen úgy megsértődött, még az öltözőben is puffogott dolgon, a szituáció pedig addig gyűrűzött, hogy Heynckes visszakézből kiosztotta játékosát. Végül hetekig egymáshoz sem szóltak. „A karácsonyi szünetben a legjobb barátja, Daniel van Buyten felhívott, hogy Franck ugyan szeretne bocsánatot kérni, de nem tudja, hogyan kezdje - mesélte Heynckes. „Valahányszor azt mondtam otthon a feleségemnek, hogy nehéz Arjennel és Franckkal, ő csak annyit felelt, Josef, te sem voltál más az ő korukban.”
Ribéry Heynckes kezei alatt élte a fénykorát, négy legeredményesebb müncheni idényéből három is a ma már 77 éves edző regnálása alá esett. A lelkét maró frusztráció is hozzájárulhatott, hogy túl a harmincon egyre több sérülés gyötörte, a következő három idényében a tétmeccsek alig felén tudott pályára lépni. Münchenben azonban elfogadták olyannak, amilyen volt. Ott valahogy mindig is elnézőbb volt a közeg Ribéry csapongásaival. Talán a klubszlogenből, a „Mia san Miából” is fakadt mindez. A bajor szöveget úgy fordíthatnánk: „Vagyunk, akik vagyunk”: nem akarunk másnak tűnni, mindig magunkat adjuk és keményen megyünk előre, még akkor is, ha az másnak nem tetszik. A szurkolókat pont nem érdekelte, Ribéry miként éli a magánéletét, amíg az a pályán nyújtott teljesítményére nem volt drasztikus hatással, és amíg nem juttatta vele rácsok mögé magát. Nem ő a legkifinomultabb játékos és ember, de mindig hű maradt ahhoz, aki. Egy keményen dolgozó egyszerű srác, aki mindennél jobban szereti a focit és a klubját. Itt pedig csak ez számít. „Münchenben elfogadtak olyannak, amilyen vagyok.”
Robben és Ribéry - Megható búcsú egy utolsó címmel
A Válogatott és a Ballon d'Or Frusztrációja
Bármilyen magasan is szárnyalt Münchenben, a francia válogatottal valahogy sosem jött ki neki a lépés. Ott volt a 2006-os világbajnokság, ahol óriási nemzetközi elismerésre tett szert, és Zinédine Zidane mellett egyértelműen a csapat sztárja volt, de az olaszok ellen elvesztett döntő után a közelébe se ért egy nagy trófeának a kakasos szerelésben. 2010-ben pont a világbajnokság előtt kirobbant prostitúciós ügye - azért fogták perbe, mert egy éjszakai klubban összefeküdt az aktus idején még csak 17 éves Zahia Deharral - billogként égett nemzetközi karrierjére. Sokáig az is kérdéses volt, elviszik-e Dél-Afrikába. Végül elvitték, de ebben sem volt sok köszönet, a csapat lebőgött, a csoportkört sem élte túl. Egy évvel a „Zahia-affér” kipattanása után a VSD Magazin szavazásán konkrétan Franciaország legutáltabb sportolójának választották az olvasók.
A 2014-es világbajnokságon már ott sem volt - ezúttal a német sajtóban kritizálta Didier Deschamps orvosi stábját, mondván, a válogatottnál rendszeresen félrekezelték hátfájdalmait. Egy évvel később szintén egy német újságnak adott interjúban közölte, befejezi karrierjét a nemzeti csapatban - a döntést még csak-csak megemésztették volna önérzetes honfitársai, ám a bejelentés módját nem. Ribéry egy alkalommal a legfájóbb igazságtalanságnak azt tartotta, amikor a FIFA Aranylabda-díját nem ő, hanem Cristiano Ronaldo kapta. „Olyan volt, mintha ellopták volna tőlem. Minden trófeát megnyertem, ennél többet nem tehettem, máig érthetetlen, ami történt. Igazságtalanság! Még a saját országom sem állt mögöttem. A saját fülemmel hallottam, hogy még a franciák is azt mondják, Ronaldónak kellene nyernie. A portugálok vajon szerették volna, hogy Messi vagy én nyerjek? Dehogy!”
A Karrier Utolsó Felvonásai és Az Örökség
Mikor 2019-ben elköszönt a bajoroktól, azt mondta, nem érdekli, hogy nagy pénzért elhúzzon a Közel-Keletre, inkább azt kívánja, legyen még két jó év és egy jegyzett klub a karrierjében. A kívánsága teljesült, a Fiorentinánál töltött két idénye ugyan nem volt felhőtlen, de mégis egy patinás csapat színeiben kezdhette meg a felkészülést a futball utáni életre. A francia futball gyémántja, a német labdarúgás ajándéka, az elmúlt 15 év egyik legnagyobb, s mégis Münchenen kívül egyik legmegosztóbb klasszisa hivatalosan is befejezte.
tags: #franck #ribery #a #real #jatekosa
