A Ferencvárosi Torna Club (FTC) – A Név, a Történet és a Hagyomány
A Ferencvárosi Torna Club, röviden FTC, hazánk egyik legsikeresebb és legnépszerűbb sportegyesülete. Az egyesület 1899. május 3-án alakult meg, és az alapítók döntése alapján a klub neve Ferencvárosi Torna Club (FTC) lett, jelmondata pedig: Erkölcs, Erő, Egyetértés. Csapat- és egyéni sportágakban egyaránt számos kiváló sportembert és nemzetközi sikert adtak Magyarország számára.
Ferencváros, a kerület története
A Ferencvárosi Torna Club történetét jóval korábban, a Ferencváros, mint kerület történelmével kezdhetjük. Az első ismert hivatalos okirat 1699-ből datálódik, amikor Pest város tanácsa elrendelte, hogy a városfalon kívüli Szentfalva nevű, a törökök által elpusztított települést fejleszteni kell, ugyanis a pesti polgárságnak szüksége volt olcsó mezőgazdasági termékekre. A majorosoknak ingyen kezdtek földet osztani itt és hamarosan benépesedett a terület, megindult az élet. A városnegyed körvonalai a XVIII. század végén alakultak ki.
1792. december 4-én a Kecskeméti kapun kívüli és az attól délre eső területet, I. Ferenc császár trónra lépésének alkalmából, Ferencvárosnak nevezték el. Aki ismeri Budapest és Ferencváros történelmét, azonnal tudja, hogy korábban Franzstadtnak is hívták a főváros ezen részét. A városrész tehát nem a leghíresebb Ferenc nevű királyról, I. Ferenc Józsefről kapta a nevét, hanem 1792-ben I. Ferenc királyról, aki viszont szintén beírta magát a történelembe, hiszen olyan időszakban uralkodott, amikor Európában a napóeoni háborúk tomboltak. Ő volt amúgy az utolsó uralkodója a Német-római Birodalomnak is. Az új városnegyed szépen fejlődött, hiszen 1793-tól - a mai Ráday utcában - már iskolával is rendelkezett. A kisiparosok korai ferencvárosi megjelenésére utalnak a mai utcaneveink, mint például az Ipar vagy éppen a Mester utca.
A gyors fejlődést az 1795-ös árvíz megállította, szinte az egész városrész romba dőlt. A lakosság nem csüggedt, viszont a Dunától kissé távolabb kezdett el újra építkezni. 1796-ban lebontották a Kecskeméti városkaput, ismét rohamos fejlődés indult el a településen, de az 1838-as árvíz megint elárasztotta Ferencvárost, amely egész Pest területén a legnagyobb károkat szenvedte el. Az ár levonulása után Pest városának tanácsa rendezett formában indíttatta el az újjáépítést. A dunai oldalon telepedtek meg a kisiparosok, míg a Mester utcán túl a földművesek és virágkertészek. Az igazi fellendülés a kiegyezés után indult meg, olyan ipari létesítmények épültek, mint a Vegyiművek, a Fémárugyár, a Sertésvágó és több malom, amelyek mágnesként vonzották a munkásokat, viszont a kisiparosokat, a kistermelőket teljesen tönkretették.
Budapest korábban nem létezett, mivel három különálló város összeolvadásából keletkezett, a Duna két oldalán néztek egymással farkasszemet, de az ország szempontjából Buda, Pest és Óbuda is fontos városok voltak. Végül 1873-ban egyesítették ezeket a településeket, és azóta hívjuk hivatalosan Budapestnek Magyarország fővárosát. A város a Habsburg Birodalom egyik ékköve volt, és persze névügyileg is még nagyon velünk van ez a múlt. A Terézváros például Mária Teréziáról kapta a nevét, míg Lipótváros pedig 1790-ben.
A sportélet fellendülése Magyarországon
Hazánk már korán, a XVIII. század második felében bekapcsolódott a nemzetközi sportéletbe. A magyar sportra elsősorban az angol volt hatással. A tehetősebbek, akiknek erre volt idejük és pénzük, vívtak, lovagoltak, vadásztak, eveztek, kerékpároztak, tornáztak, atletizáltak, úsztak. A kiegyezés után lendült fel igazán a sportélet. Egymás után alakultak az egyesületek. Coubertin báró kezdeményezésére, Kemény Ferenc jelentős közreműködésével 1896-ban Athénban megrendezték az első újkori olimpiát, amelyen hét magyar sportoló vett részt, közülük négyen érmet szereztek.
Hazánkban már 1892-től ismerték a labdarúgást, a „rúgósdit”. Az új játék hamar nagy népszerűségre tett szert, mivel a többi sportághoz képest nem volt túl költséges, ezáltal mindenki számára elérhetővé vált. Máig vitatott, ki is hozta Magyarországra az első futball-labdát, az azonban biztos, hogy 1896-ban a Svájcból hazatérő Ray Ferenc hozott egyet, amit megmutatott az 1885-ben alakult BTC tornászainak. A Budapest Torna Club (BTC) úttörőnek számított a sportág népszerűsítésében. A BTC-ben Hajós Alfréd, az első olimpiai bajnok is szinte azonnal lelkes híve lett az új sportágnak. 1897. május 9-én a BTC két csapata már bemutató mérkőzést játszott egymással. Fél év múlva a bécsi Cricketer jött Magyarországra, hogy megmérkőzzön a BTC-vel. A labdarúgás vonzotta a közönséget, a gyerekek már ennek a sportnak hódoltak a grundokon. Természetesen a Ferencvárosban élő fiatalokat is gyorsan rabul ejtette az új játék.
A Ferencvárosi Torna Club megalapítása
A Mester utcai gyerekek, akiket a „Tizenegyek bandája” néven ismertek, csoportokba verődve rúgták a labdát és űztek egyéb sportokat a Tűzoltó utcában lévő Sturza gyárhoz tartozó telken. Természetesen köztük volt a három Sturza fiú, a Békés testvérek, Weisz István és Malaky János. Ekkortájt érkezett haza Prágából Gabrovitz Kornél, az egykori Mester utcai diák, aki megismerte az angol típusú klubéletet, ami a Slaviánál már működött. Megkereste Weiszt, aki ekkor a BTC-ben volt tartalék kapus és rábeszélte, hogy alakítsanak egyesületet. Weisz felkutatta a régi társakat, de még hiányzott a pénz. Mecénásokat kellett találni, ami a Ferencváros jómódú polgárainak összefogása révén sikerült.
Először Gráf József pékmester állt az ügy mellé, aki meggyőzte a Ferencvárosi Polgári Kör tagjainak többségét, köztük a kerület egyik legnagyobb tekintélyét, Dr. Springer Ferenc ügyvédet, fővárosi bizottsági tagot. Az események ekkor felgyorsultak, 1899. április 15-én az Üllői út és a Viola utca sarkán lévő Gutgessel Vendéglőbe összehívták a kerület sportolni vágyó ifjúságát, illetve a leendő támogatókat. Itt elhatározták az egyesület létrehozását és gyorsan elnökség nélküli tisztikart választottak, amelynek tagjai: Weisz István, Békés Gyula, Varsányi Gusztáv és Malaky János lettek. Az alakuló közgyűlés helyét és idejét a Bakáts téri Ferencvárosi Polgári Kör épületébe, 1899. május 3-ára tűzték ki. Addigra Weisz István és Keönch Boldizsár kidolgozták a születendő egyesület alapszabályát, amit a közgyűlés el is fogadott.
Ebben benne foglaltatott, hogy a klub neve Ferencvárosi Torna Club (FTC) lesz, jelmondata: Erkölcs, Erő, Egyetértés. Az alapítók úgy gondolták, hogy a nemzeti lobogó színei közül választanak színeket az új egyesületnek. Miután az akkor legnépszerűbb klub, a BTC már használta a pirosat, meg a fehéret, így úgy döntöttek az FTC színe fehér-zöld lesz. Az alakuló közgyűlésen megválasztották az elnökséget: az elnök Dr. Springer Ferenc lett, az alelnökök: Kurfürst Miksa és Vajda Károly. Díszelnöknek a kerület országgyűlési képviselőjét, Tolnay Miklóst választották. Az új egyesület, bár kezdetben csak a labdarúgással kívánt foglalkozni, azonban nevébe tudatosan a torna szót emelte, hogy a későbbiekben nyitottá tegye a többi sportág művelésére is.
A következő 1899. augusztus 24-i ülésre elkészült az egyesület jelvénye is, amit egy forintért lehetett megvásárolni. Az ülésen Dr. Springer Ferenc elnök büszkén jelentette be, hogy júniusban a Székesfőváros ülésén hat évre ingyenesen átengedte az FTC részére a Soroksári úti Népiskola melletti üres telket sporttelep építése céljából. A Soroksári úti üres telek magában használhatatlan volt, tekintélyes mértékű tereprendezési és egyéb építési munkát kellett elvégezni, amelyet a tagok önmaguk oldottak meg. Az ácsmunkák (kerítés, lelátó stb.) Antony Tamás nevéhez fűződnek. Az öltöző az iskola mellé épült, mosakodni a szabad ég alatt lehetett egy zuhanyrózsa alatt, amit Lányi Emil vízvezeték-szerelő készített. A Soroksári úti pálya befogadóképessége 1500 néző volt. A pályaépítés 12000 koronába került, de az összeg nagy részéről Antonyék lemondtak.
Az FTC első évtizedei és sportágai
A klubalapítást követően a labdarúgók több alkalommal is pályára léptek Soroksári úti pályájukon, de a futballszakosztályt hivatalosan 1900 decemberében hozták létre. Az FTC ezzel a pályán kezdte meg szereplését a Magyar Labdarúgó Szövetség szervezésében lebonyolított bajnokságban, ahol az első mérkőzésen 1901. április 21-én a MUE (Magyar Úszó Egyesület) volt az ellenfél.
Borbás Gáspár nemcsak az FTC, hanem a magyar labdarúgó-válogatott első hivatalos góljának szerzője: egy 1903. április 5-i, Csehország ellen 2-1-re megnyert mérkőzés 16. percében talált a hálóba. „Az első félidő elején a magyar csapat intenzíven támad sokszor veszélybe sodorja a prágai kaput. Egy off side állásból lőtt goalt a bíró érvénytelenít, a prágai csapat egy-két támadása visszaveretik s a játék színhelyét a prágai kapu elé teszi a magyar csapat. Az első negyedóra után a prágai kapuhálójában a labda fennakadt. Károly rúgta a labdát bal felé s a résen álló Borbás menthetetlenül rendeltetési helyére juttatta.” - Részlet a Budapest-Prága találkozóról szóló egyik beszámolóból (Sport-Világ, 1903. április 12.).
A labdarúgás mellett az első években az atlétika szakosztály szállította az eredményeket. A teológiát tanuló, majd református segédlelkészként működő Kóczán Mór 1910-ben a BTC-t hagyta ott a ferencvárosi klubért. A magas- és távolugrásban is kiváló sportember Budapesten ismerkedett meg a gerely- és diszkoszhajítással, előbbiben pedig hamar látványos sikereket ért el.
Az FTC sportolóinak következő olimpiai mérföldköve egy kispesti születésű bokszolóhoz, Kocsis Antalhoz köthető, aki 1925-ben lett a zöld-fehérek igazolt sportolója. Az 1928-as amszterdami olimpián a legkisebb súlycsoportban, légsúlyban versenyzett és írt végül történelmet: egy spanyol, egy német és az elődöntőben egy olasz versenyzőt legyőzve jutott el a fináléig, ahol egy francia ökölvívó várt rá. A döntőben a beszámolók szerint vetélytársa kezdett jobban, és fizikailag is erősebbnek tűnt a magyarnál, de Kocsis a második menettől kezdve átvette az irányítást, és ő diktálta a tempót. A Nemzeti Sport főszerkesztőjének, Vadas Gyulának a helyszíni írása szerint Kocsis első gondolata a győzelem utána hazája volt, könnyáztatta szemmel ezt írta az elé rakott papírfecnire: „A trianoni békeszerződésért.”
A kommunista éra és a névváltozások
A második világháborút követően a kommunista vezetés megkezdte a sportegyesületek sajátos megreformálását, aminek keretében az FTC nem kerülhette el a szakszervezeti irányítás alá való bekerülést. Ennek nyilvánvaló okai közé sorolhatjuk, hogy a hatalom számára veszélyesnek tűnhetett egy alapvetően keresztény-polgári rendelkező, németek lakta kerületből származó egyesület sikeressége. Az FTC akkori ügyvezető elnöke, Nádas Adolf hamar belátta, a folyamatot megállítani nem tudja, csak annyit tehetett, hogy a sportolókat, a játékosokat folyamatosan tájékoztatta a kialakult és a várható helyzetről, arról, hogy nemsokára szakszervezeti irányítás alá kerülnek, amely folyamat végül 1949-ben elkezdődött, aztán 1950. február 16-án, az ÉDOSZ SE-be történő olvadással befejeződött. Az ÉDOSZ az Élelmezési Dolgozók Szakszervezete volt. Ezen a februári napon az FTC elvesztette a nevét, ám a színeit ekkor még érintetlenül hagyták. Az egyesüléssel kizárták a múlt minden maradványát, könyörtelenül el fogták távolítani a soraik közül azokat, akik nem akarják magukévá tenni az új egyesület programját.
Így alakultak Kinizsi sportkörök 1951 elején. Az 1950 és 1956 között előbb ÉDOSZ SE-ként, majd Budapesti Kinizsiként piros-fehér színekben versenyeztek a IX. kerületi egyesület versenyzői. Az utókor úgy emlékszik rá, hogy Száraz István, az országos Kinizsi SE elnöke harcosan kiállt az egyesülete érdekeiért, mindig arra törekedett, hogy a sportolóit semmiféle hátrány ne érje.
Az FTC nevének változásai a kommunista időszakban
| Időszak | Az egyesület neve |
|---|---|
| 1899 - 1950. február 15. | Ferencvárosi Torna Club (FTC) |
| 1950. február 16. - 1951 eleje | Élelmezési Dolgozók Szakszervezete Sport Egyesülete (ÉDOSZ SE) |
| 1951 eleje - 1956. október 31. | Budapesti Kinizsi (Bp. Kinizsi) |
| 1956. november 1. - | Ferencvárosi Torna Club (FTC) |
Hatása a labdarúgásra
Az ÉDOSZ-szá lett Fradi személyi állományát 1950 tavaszán még nem érintették a változások, az előző évi bajnokcsapat a bajnokság végén a második helyen végzett. 1950 nyarán azonban az úgynevezett villámigazolásokkal atomjaira szedték a csapatot. Budai és Kocsis a Honvédba, Henni és Deák a Dózsába kényszerült, Czibor a maga módján még próbált „cselezni”, ám egy rövid csepeli kitérő után ő is a Honvédba került. A csapatkapitány Rudas Ferenc még a tavasszal lábát törte, a sikeredző Lyka Antal is távozott. Ilyen előzmények után nem volt meglepő a visszaesés. A megmaradtak, a hatalmas és örökké zöld-fehér szívű fradisták - mert ők mindig annak tartották magukat, bármilyen mezt is húzattak a szívük fölé - név szerint Kispéter Mihály, Dalnoki Jenő, Lakat Károly, Dékány Ferenc, Mészáros József és a felgyógyulása után Rudas Ferenc, azonban példát mutattak a fiataloknak abból, mit is jelent egy ilyen egyesületben futballozni. 1953-tól megengedték, hogy a Kinizsi végre újra igazolhasson, no nem befutott, neves játékosokat, sokkal inkább ígéretes fiatalokat. Ebből a sorból két név kívánkozik az élre Mátrai Sándor és Fenyvesi Máté neve. Mindketten egy napon, 1952. február 22-én mutatkoztak be a csapatban.
Hatása a vízilabdára
Ahogy a futballban, úgy a vízilabdában sem volt jó ómen 1949-ben egy erős Fradi, szúrta a hatalom szemét. Pólóban két fiatal, nagy jövő előtt álló játékos igazolt el, Markovits a Vasasba, Martin a Dózsába. 1950-ben nemcsak a név volt új, a bajnokság az új szabályrendszer bevezetésétől volt hangos, ugyanis ebben az évben „dinamizálódott” a vízilabda azáltal, hogy az állandó mozgás engedélyezett lett a vízben. Az ÉDOSZ ebben az új szabályok szerinti bajnokságban a negyedik helyezést érte el, az év eseménye azonban az volt, hogy a Béke Kupa küzdelmeiben bemutatkozott a csapatban egy 15 éves nagy tehetség, Kárpáti György. Egy év múlva az ÉDOSZ-ból lett Bp. Kinizsi már egy helyet előre lépett a bajnokságban, a harmadik helyet szerezte meg. Az 1956-os, ígéretesen induló bajnokcsapat a forradalom leverése után egy kicsit átalakult.
Hatása a jégkorongra
Az 1949/50-es szezon természetesen a jégkorongban is új csapatneveket rajzolt a magyar hoki térképére. Mindenesetre 1949/50-ben az ÉDOSZ-nak nevezett Fradi még nem tudta megelőzni az akkor Textilesnek hívott MTK-t, de ez most nem ezüstérmet, csupán bronzot ért. A sokéves erőfeszítéseket végül 1951-ben koronázta siker. Ekkor nyerte meg az akkor Bp. Kinizsi néven versenyző csapat az első magyar bajnoki címét, méghozzá elsöprő fölénnyel, 100%-os eredménnyel. Ennek a sikernek azonban nagy ára volt. A hatalom, ahogy a futballban és vízipólóban sem, nem nézte jó szemmel a Fradi (nevezhették akár Kinizsinek is) eredményességét. Szétszedték a csapatot, aztán átszervezték. Szétszedték, megtörni azonban nem sikerült. A labdarúgáshoz hasonlóan itt is egy tervszerű fiatalítás kezdődött, amelynek eredménye nagyon gyorsan beérett. A fiatalítás és csapatépítés nem kis részben köszönhető Helmeczi Frigyes edzőnek. Az 1954/55-ös bajnokcsapat tagjai között találjuk Gyarmati Dezsőt, aki fegyelmi miatt a vízilabdában eltiltva, jégkorongozóként igazolt a Kinizsibe, és bajnok lett. 1956 után egy kisebb visszaesés következett, immár újra Fradiként a következő négy bajnokságban egyszer tudott a dobogóra állni a csapat, amikor 1959-ben a 2. lett.
Hatása a gyeplabdára és kézilabdára
A gyeplabdában az ötvenes évek elején a fénykorát élte a szakosztály, 1950-ben és 51-ben a 3., 52-ben a 2. helyen végeztek, a csúcs azonban az 1953-as bajnoki cím volt. Azonban a bajnokok korosztálya sajnos kiöregedett, utánpótlás viszont nem volt. Nem nézték jó szemmel, ha bajnokságok születnek a Ferencvárosban.
Magyarországon 1928-ban alakult meg a kézilabdázók szövetsége, amely azonnal kiírta a férfi- és női nagypályás bajnokságokat. Az FTC-ben azonban jó ideig nem vert gyökeret ez a sportág, amelynek klubbeli megalakulása az ÉDOSZ-hoz köthető, hiszen 1950-ben alakult meg a kézilabda szakosztály. Kis- és nagypályán, férfiak és nők egyaránt elkezdték a sportág űzését. A kezdeti években az 1928-as évtől folytatólagosan megrendezett nagypályás bajnokságokat részesítették előnyben az ÉDOSZ, majd a Bp. Kinizsi csapatai. A férfiak 1950-ben 14 csapat közül a 12. helyen végeztek, nem voltak élcsapat, ahogy az 1955-ig következő években sem.
Az FTC újjászületése és modern kori sikerei
Az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban, 1956. november 1-jén az Üllői úton tartott spontán gyűlésen a jelenlevők közfelkiáltással „újjáalakították” A Ferencvárosi Torna Clubot, visszaállítva annak címerét és színeit. Idézet a másnapi újságból: „A Springer szobor felőli oldalon, a futópálya vörös salakján már ott állt a széles asztal, beborítva a ferencvárosi szurkolók szeretett színével, a zöld-fehér színnel. Egyszerűen öltözött emberek áradata lepte el a klubház előtti teret, hogy szemtanúja legyen annak a pillanatnak, amikor kimondják: újra megalakult a Ferencvárosi Torna Club.”
Az 1950 és 1959 között tíz magyar bajnokságot rendeztek, ez az egyetlen olyan évtized, amikor a csapat nem volt bajnok, második is csak egyszer, harmadik pedig háromszor. Azonban a klub újra erőre kapott. Az 1965-ös Vásárvárosok Kupája döntőjében a Ferencváros Albert Flórián révén aratott győzelmet. A VVK-győztes csapat meghatározó tagja, Albert Flórián két évvel később, 1967-ben megkapta az európai klubfutball legrangosabb egyéni díját, a France Football által alapított Aranylabdát. Csak néhány név a voksoláson a „Császár” mögött végzők listájáról: Sir Bobby Charlton, Eusébio, Gerd Müller, Franz Beckenbauer.
Napjainkban az FTC szakosztályai közül a labdarúgás mellett a női kézilabda számít az egyik legnépszerűbbnek. Az 1950-es években még ÉDOSZ néven, és a régi szabályok szerint nagypályán játszó női csapat 1960-ban csatlakozott be a már kispályán zajló női bajnokságba, ahol több biztató szezont követően 1966 lett az első aranyos év. A 2023-ban elhunyt egykori sportolót és edzőt, Csányi Bélát minden túlzás nélkül nevezhetjük a sportág korszakos legendájának, hiszen az eredményei alapján minden idők legsikeresebb tekézőjének számít.
Az FTC-ről világszerte ismert, hogy fanatikus szurkolótábor támogatja a hazai és sokszor az idegenbeli mérkőzéseken is, legyen szó labdarúgásról, kézilabdáról vagy akár jégkorongról. Az 1970-es évektől kezdve nem volt sem Fradi-meccs, sem Népstadion-beli kettősrangadó Kalap nélkül, aki a szurkolókirály méltán elnevezést érdemelte ki. „Óriási érzéke van ahhoz, hol lehet jó sportprogramot kifogni. El is megy oda és sajátságos módon tudja tűzbe-lázba hozni a közönséget. Egy népstadionbeli magyar-angol mérkőzés előtt hatalmas nemzetiszínű zászlót lengetve körbefutotta a salakos futópályát, találta ki a ma már országszerte meghonosodott bíztatást: Ki a jobb? Mire a kórus: Magyarok!” (Sportvezető, 1983. október 1.)
