A futball-labda varrásmintáinak fejlődése, felépítése és a gyártás etikai kihívásai
A futballrajongók millióit vonzzák a stadionok és a tévékészülékek elé, és ugyanennyien űzik a labdát a pályán amatőr, szabadidős és profi szinten is. A futball szinte nemzeti sportunk, így nem csoda, hogy a labdarúgásról a legtöbb fiú álmodik, a fiatalabbak és a kicsit idősebbek is. Focizhatunk a gyepen, a csarnokban és a strandon. Elméletileg a klasszikus futballlabda bármilyen felületen működik, de a gyakorlatban jobb egy adott felületre tervezett labdával játszani.
A futball-labda felépítése és alapanyagai
A football labda két fő részből áll: egy latex vagy kaucsuk gumi belsőből, és egy több szeletből álló külső kemény részből. A külső rész megvédi a foci belsőt a sérüléstől. A belsőt egy szelep segítségével fújhatjuk fel. Ez adja meg a labda kerek formáját. A labda hólyagja latex vagy butil ballon. A butil tovább tartja a levegőt, és a labda jobban teljesít kemény felületeken. Az általunk ismert labda három rétegből áll: a burkolatból, a bőrből és a hólyagból. A bélés a külső burkolat és a labda belső része között helyezkedik el. Általában több rétegből áll, amelynek minősége meghatározza az adott modell tartósságát. A bélés készülhet szintetikus szálakból (általában poliészterből) vagy pamutból. Egy jó láblabda 4-5 rétegű fonással rendelkezik. Tartóssága és ára attól függ, hogy az egyes elemek milyen anyagokból és hogyan készültek.
A huzatok, amelyek lehetnek ragasztott, gépi és kézzel varrott, vagy hegesztett típusúak, általában műbőrből készülnek. A labdák döntő többsége műanyagból - PUR-ból (poliuretánból) vagy PVC-ből (polivinilkloridból) - készül. A PVC használata viszont környezet- és egészségvédelmi szempontból aggályos, ugyanis gyártása és égetése során dioxin (rákkeltő, az immun- és idegrendszerre káros anyag) keletkezik. A jó minőségű labdák készítéséhez ezért többnyire már PUR-t használnak, ez egyrészt környezetvédelmi szempontból kedvezőbb, valamint az anyag is jobb minőségű. Az így készült labdák strapabíróbbak, tartósabbak, és a játék szempontjából is előnyösebb tulajdonsággal rendelkeznek, mint a PVC-ből készült társaik.
A varrásminták evolúciója és a labda fejlődéstörténete
A kezdetek és az első mintázatok
A futball múltját kutató tudósok egészen az ókorig vezetik vissza a labdarúgás történetét. Már ekkor szinte minden földrészen létezett olyan labdajáték, amely a focira hajazott, persze a szabályok nagyon eltérőek voltak. Egyvalami azonban minden játékhoz kellett, ez pedig a labda. Labda nélkül azóta sem rendeztek futballmérkőzést, de a gömbölyű játékszernek is megvan a maga fejlődéstörténete, amit az egységes szabályok kialakulásától, azaz a 19. századtól vizsgálhatunk.
A 19. század második felében és a 20. század elején a labdák minden esetben bőrből készültek, így általában barnás árnyalatokban pompáztak. Sosem voltak tökéletesen gömbölyűek, hiszen csak felfújt állapotban lehetett befejezni az összevarrásukat, mivel a fűzőket csak így tudták összehúzni. A tökéletlenségükből fakadóan a röppályájuk sem volt könnyen kiszámítható, a levegőben össze-vissza cikáztak. A 19. században az állati eredetű belsőre egy bőrből készült köpenyt helyeztek, és ez már a modern focilabdák ősének tekinthető. Ezek a labdák alig pár meccset bírtak ki, aztán leeresztettek. Charles Goodyear egész életét a kaucsukgumi strapabíróvá tételére tette fel, és bár elsődlegesen az autógumi-gyártásról ismert, de az 1855-ben általa kifejlesztett, gumiból készült focilabda forradalmasította a játékot. A Goodyear-féle sportszert Richard Lindon fejlesztette tovább: ezt a labdát már le lehetett ereszteni, a belső pedig gumiból készült, viszont vizes időben még ezek a sportszerek is megszívták magukat, ami nehezítette a játékot, illetve veszélyes volt velük fejelni. Az angol FA (Football Association) elsőként hozott szabályt a labda dimenzióit megszabva: a gömb alakú sportszer körméretét 65,58 és 71,1 centiméter - 27 és 28 hüvelyk - között határozták meg, míg súlyát 370 és 430 gramm között. A súlyon egyszer, 1937-ben változtattak, akkor 13-15 unciáról 14-16-ra emelték. Az korán kiderült, hogy minél erősebb a külső borítás, annál tovább marad gömb alakú a labda: a skót Mitre and Thomlinson’s cégnél a drágább labdák borítását a marha fartájékán található bőrből készítették, míg az olcsóbbakat a vállrészen lévő, vékonyabb bőrből.
Néhány évtizeddel később már létrejött eltérés a játékszerek között aszerint, hogy milyen alakú bőrdarabokból varrták össze őket, így alakult ki a T-modell, amit nagy T-betűkből alakítottak ki. A másik elterjedt típus több ikonikus klub címerében is megtalálható. Ez a fajta labda hosszúkás téglalapokból áll össze, és két vízszintes cikkelyt két arra merőleges cikkely követett. A 20. század elején még komoly eltérés lehetett labda és labda között, így a mérkőzések előtt a csapatkapitányok megegyezésén múlt, hogy milyen játékszerrel játszanak. Még az első világbajnokság (1930) döntőjében is azt a módszert alkalmazták a szemben álló felek, hogy az első félidőt az argentinok által preferált típussal (amely a hosszúkás téglalapokból állt össze), míg a második játékrészt az uruguayiak által kedvelt T-modellel játszották le. Az nem tisztázott, hogy mennyire befolyásolta a csapatok játékát a labda típusa, azonban az tény, hogy az első félidőben az argentinok vezettek 2-1-re, majd az uruk fordítottak 4-2-re. A második világbajnokságon (1934) a házigazda olaszok már előálltak egy hivatalos labdával, melynek a Federale 102 nevet adták. Ezt a típust már 13 cikkelyből varrták össze, és a panelek széle fodrozódott, így hosszúkás felhőkre hasonlítottak.
A modern labda születése és az Adidas korszaka
Az 1950-es brazil tornán jelent meg a Super Duplo T modell, amely 12 panelből állt, ám eltűnt róla a fűző, így már a felfújás is hasonlóan működött a maihoz, valamint a fejelés is sokkal kellemesebb tevékenység lett. Az ötvenes években használtak először fehér színű labdákat, hogy a nézők könnyebben lássák a játékszert reflektorfényben, és szintén ugyanekkor kezdtek narancssárga színű labdákat használni - azért, hogy a hóban könnyebben észre lehessen venni. Az 1962-es chilei vb labdája forradalmasította a labdadizájnt, a Crack már kívül-belül sokkal jobban hajazott a mai labdákra, mint az elődei: nyolcszögű panelekből varrták össze, hogy növeljék a labda felületét, amelyet így könnyebb lett irányítani a játékosoknak, és a belső is már olyan hólyagszerű volt, mint a mai gyártmányoké. A chilei torna kapcsán kell először megemlítenünk az Adidast is, mivel a cég a vb után egy évvel kiadta a Santiago névre elkeresztelt labdáját az esemény tiszteletére. A Santiago erősen hasonlított a Crackhez, és sokan úgy is gondolták, hogy ez a hivatalos vb-labda, így nagy népszerűségre tett szert.
A labdánkét közel 700 dupla öltéshez nagy fizikai erő és kézügyesség kell, beleértve az utolsó öltéseket is, amikor a labda már szinte teljesen zárt. Ezt vaköltésnek is nevezik, mert ekkor már nem látható a tű. Egy-egy varrodai munkás naponta legfeljebb három labdát tud elkészíteni. Az egymilliomodik focilabda 1970-ben készült el Simontornyán, 1973-ra pedig már másfél milliónál jártak - kilencven százalékuk exportra készült.
Az Adidas és a világbajnokságok labdái
Az első világbajnokságok labdái általában a rendező ország kézművesiparából kerültek ki, ám 1963-ban az Adidas a chilei vb tiszteletére kiadott Santiagóval jelezte, hogy komoly szándékai vannak a futball első számú tornájával kapcsolatban. 1970-ben meg is állapodtak a FIFA-val, hogy a német vállalat készíti el a mexikói vb hivatalos meccslabdáját, innentől kezdve pedig a mai napig minden világbajnokság hivatalos labdáját az Adidas gyártotta és gyártja.
A mexikói tornára született meg a Telstar, melyet 32 panelből varrtak össze, így a játékosok számára könnyebben kezelhetővé vált. A fűző ekkor már természetesen elmaradt, és mivel 20 darab fehér hatszög alakú bőrcikkelyből és 12 fekete ötszög alakú bőrdarabból állították össze, a Telstar a fekete-fehér televízión keresztül sokkal jobban észrevehető volt a pöttyös hatás miatt. A Telstar név nem véletlen, ugyanis ezzel az elnevezéssel indította útjára a NASA az első távközlési műholdját 1962-ben, amely élő televíziós közvetítések, így futballmérkőzések sugárzására is alkalmas volt. A következő tornán szinte ugyanaz a dizájn jelent meg a labdákon, csak a szürke feliratokat feketék váltották fel a Telstaron. Ám az 1974-es nyugatnémet vb-n a Telstar mellett a Chile Durlast is hivatalos labdának számított, amelyet szintén az Adidas gyártott, ám társával ellentétben nem pöttyös, hanem tiszta fehér külsővel rendelkezett.
Az 1978-as argentin torna azonban már olyan újítást hozott, amely még 20 évig meghatározta a vb-labdák külsejét: a Tango Durlast 20 cikkelyére olyan fekete háromszögszerű alakzatot festettek, amelyek 7 fehér kört mintáztak meg a labdákon. Ez volt a futballtörténet legdrágább játékszere, akkoriban 50 fontot kértek el egy ilyen lasztiért. Elődeihez hasonlón a Tango Durlast is valódi bőrből készült, de már felfedezhető volt rajta egy fényes védőréteg, amelynek köszönhetően az esős mérkőzéseken sem kellett attól tartani, hogy jelentősen megnövekszik a labda súlya. A Telstart 1978-ban továbbfejlesztették, és poliuretánnal vonták be, hogy még jobban taszítsa a vizet. Az 1982-es vb labdája, a Tango España nem hozott változást a játékszer küllemét illetően, ám javultak a víztaszítási mutatói annak köszönhetően, hogy a varrásokat is gumírozott anyagból oldották meg. Mindez azonban jelentősen lerövidítette a labdák életkorát, hiszen már a tornán is többször meg kellett állítani a játékot amiatt, mert a játékszer tönkrement az elengedett varrás miatt. Bár 1986-tól kezdve négyévente új játékszert alkottak az Adidas tervezői, egészen 1998-ig a Tango alapmotívumaiból indultak ki, amikor megalkották a legújabb vb-labdát: a háromszögszerű alakzatok köröket mintáztak meg. A különbség csak abban állt, hogy ezek az alakzatok milyen további ábrákat tartalmaztak. A Tangón még elmaradtak ezek a díszítések, ám '86-tól kezdődően szinte minden alkalommal a rendező országra utaló motívumokat helyeztek el ezekben az alakzatokban.
Mexikóban például az azték falfestések ősi motívumai tűntek fel a labdákon, így nem csoda, hogy az Azteca névre keresztelték a labdát is. Az első, teljes mértékben szintetikus labdára az 1986-os világbajnokságig kellett várni, ez volt az Azteca. 1990-ben Olaszország adott otthont a tornának, így az etruszk képzőművészet motívumai kerültek az Etrusco Unico felületére: a korábban megszokott 20 darab háromszögszerű alakzatban a tervezők továbbfűzték a hármas számmal való játékot, így három egymásba forduló oroszlánfejjel díszítették a labdákat. 1994-ben az Adidas a Questrát alkotta meg az Egyesült Államokban rendezett vb-re. A név a csillagok keresésére utal, ami a labdán is megjelenik: csillagok, bolygók és égitestek tűntek fel a motívumoknak szánt cikkelyeken. A gyártó egy könnyebb és érzékenyebb játékszert kívánt létrehozni, így a labda felületére polisztirol habot fújtak, amelynek köszönhetően növelték a sebességét is. Az 1998-as Tricolore több szempontból is fontos állomása a labdatörténetnek: ez volt az első játékszer, amely színes volt, valamint ezzel a típussal köszönt el az Adidas a Tango-sablontól, és a francia vb hozta az első olyan esetet is, hogy a labdákat Európán kívül gyártották. Az 1998-as Tricolóra pedig az első színes, világbajnokságon használt labda lett.
A világbajnokságok történetében először került sor ázsiai tornára 2002-ben. Dél-Korea és Japán volt a két házigazda, a labdát pedig Fevernovára keresztelték el. A fever a vb okozta futball-lázra, míg a nova a nagyon fényesen ragyogó, ám csak rövid ideig látható csillagra utalt. A külső forradalmian új volt: az eddigi apró díszítések helyett három hatalmas mintát nyomtattak a labdákra, melyek az ázsiai kultúra színeiből és motívumaiból egy-egy turbinát formáztak meg, utalva a rendezők hihetetlen gazdasági növekedésére. 2006-ban Németország rendezte meg a vb-t. A torna labdája, a Teamgeist (jelentése: csapatszellem) pedig fontos mérföldkő volt abból a szempontból, hogy az 1970-től megszokott öt-és hatszögű panelek eltűntek, a cikkelyek száma 32-ről 14-re csökkent, míg a panelek közötti varrást felváltotta a ragasztás, hogy még kerekebb legyen a játékszer. A hőkezelt cikkelyek már aerodinamikus varrásminta mentén helyezkedtek el. Az eredmény minden addigi modellnél jobb és pontosabban kiszámítható röppálya lett. A 2006-os vb-n használt Teamgeistről - egy új gyártási technológiának köszönhetően - már szinte teljes mértékben eltűntek a varrások.
A 11-es szám körül forgott a tervezők agya, amikor megalkották a 2010-es dél-afrikai vb-labdát, a Jabulanit (jelentése zulu nyelven ünnepelni). A játékszer 11 különböző színben pompázott, mely egyszerre volt utalás a 11 játékosra, arra, hogy Dél-Afrikában 11 hivatalos nyelvjárást használnak, és hogy 11 különböző nemzet él az országban. A labda mintája pedig a döntőnek otthont adó johannesburgi Soccer City Stadion felülnézetét idézte. A fináléra egyébként egy külön labdát is tervezett az Adidas, melynek a Jobulani nevet adták. A Jobulani csak a színeiben tért el a Jabulanitól, és nem meglepő módon főként az arany szín dominált rajta. A 2010-es dél-afrikai világbajnokságra megalkotott Jabulani egyike a valaha legtöbbet szidott labdáknak, itt az elhibázott illesztések miatt a sporteszköz kiszámíthatatlanul viselkedett a levegőben. A 2014-es brazil világbajnokság labdájának elnevezése, a Brazuca egy szavazás eredményeként jött létre. Több mint 1 millió brazil futballszurkolót kérdeztek meg, és több mint 77% a nemzeti büszkeséget és életérzést kifejező névre voksolt. A hat poliuretán elemből felépülő labda pontosan 437 grammot nyomott, és 69 centiméter kerületű volt. A tökéletes vízhatlanság miatt még mosógépben is tesztelték. A dizájn is természetesen a rendezőre utalt: a brazil kívánságkarkötők színeit idézték meg a készítők, melyek a döntőben újfent az arany árnyékába szorultak a Brazuca Final Rióval.
A tavalyi oroszországi vb labdája elnevezésében és külsőben is megidézte az 1970-es mexikói vb-labdát, így a Telstar 18 nevet kapta, és a fekete-fehér színek uralták. A Telstar 18-ba már chipet is ültettek, így okostelefonnal is összeköthető lett, amely így tulajdonosát speciális adatok birtokába juttatta. A csoportkör után a Telstar Mechta lett a hivatalos játékszer, amely már piros díszítést is kapott a hat paneljére a fekete-fehér mellé, valamint az elnevezés is az orosz álom és ambíció szinonimájára utalt. A Telstar Mechta ugyan már számos adatot képes volt szolgáltatni az elemzőknek, arra még nem volt alkalmas, hogy pusztán a labdában található chip segítségével eldöntse, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon vagy nem. A FIFA 1996-ban osztályozási rendszert vezetett be, és a vb-n csak a legmagasabb minősítést elérő, „FIFA approved” jelzéssel ellátott labdával lehet játszani. Ugyanakkor a Nike gyártja a hivatalos játékszert a Premier League-ben, a Serie A-ban és a Primera Divisiónban is, a Bundesligában a Derbystar, míg a Ligue 1-ban az Uhlsport a hivatalos labdaszállító.
Vb-história, 21. rész: a 2018-as világbajnokság számokban
A futball-labdák varrásának és illesztésének típusai
Hogyan lesz sok sokszögből egy kerek labda? Érdemes lenne egy felmérést végezni a focirajongók körében, vajon hányan tudják, hogy hány sokszögből áll a focilabda. Még mielőtt ilyen „hasznos” kutatásra szánnánk magunkat eláruljuk a választ: húsz hatszögből és tizenkét ötszögből kerekedik ki egy labda. Bár már egyre több olyan labdával találkozunk, amelyek ettől eltérő mintázatúak.
A legnépszerűbb focilabda-kialakítás a 32 lapos modell, amely a legjobban érzékelteti a labda repülését, ha nagyon erősen rúgják. Vannak a piacon 18, 26 vagy akár 6 paneles labdák is. Általánosságban elmondható, hogy minél kevesebb a panel, annál gyorsabb a labda, és minél több van belőle, annál könnyebb az irányítása. A panelek szerkezete is befolyásolhatja a labda repülését, például egyes labdáknak simább a felülete a jobb aerodinamika érdekében. A legjobb minőségű labdák kézzel varrott panelekkel készülnek.
Az, hogy varrott vagy ragasztott labdát választasz-e, az egyéni preferenciáidtól, a játék típusától és a labda rendeltetésétől függ. Érdemes figyelembe venni a játék szintjét és a felület típusát is. A varrott labdák, amelyeknél a paneleket kézzel vagy géppel, tömör fonallal varrják össze, áruk és hagyományos megjelenésük miatt népszerű választásnak számítanak. A jellegzetes, látható varrás befolyásolhatja a labda hosszú élettartamát és a játék egyes aspektusait, mint például az irányítást vagy a pörgetést. A varrott labdák a vizet is jobban szívhatják, így nedves körülmények között rosszabb repülési tulajdonságokkal rendelkeznek. A ragasztott labdák burkolata viszont speciális ragasztóval összeragasztott panelekből áll, ami simább felületet, nagyszerű labdakontrollt és kiváló repülési jellemzőket, valamint kisebb vízfelvételt eredményez. Mostanság hővel összeilleszthető panelekből is készítenek labdákat.
Futball-labdák típusai és méretezése
Focilabda nélkül nem lehet focizni. A labdák méretükben, súlyukban és dizájnjukban térnek el egymástól. Választáskor figyelembe kell venni a játékosok korát és a felület is, amin rúgni fogják a bőrt. Nem szabad megfeledkezni a focisták tudásszintjéről sem. A FIFA tanúsítvánnyal rendelkező rekreációs, edző- és meccslabdák szintén eltérőek lehetnek.
Méretek és korosztályok
A méret a focilabda kiválasztásának egyik legfőbb szempontja. Ez a játékosok korától függ. A focilabdáknak 5 mérete van, amelyet elsősorban a játékos életkorának és képességeinek megfelelően célszerű kiválasztani. A játékos fizikai képességeihez és edzettségi szintjéhez képest túl nagy vagy túl nehéz labda sérüléshez, elsősorban ín- és szalaghúzódáshoz vezethet. A túl kicsi méretű focilabdák könnyűek, könnyebben irányíthatók és biztonságosabbak az ütőerő tekintetében, ami elősegíti a technika megfelelő fejlődését és növeli a játék élvezetét, ezért a legfiatalabb és kezdő labdarúgóknak ajánljuk őket. Megfelelő méretű labdával a gyerekek gyorsan elsajátíthatják a labda irányításának fortélyait, valamint az izomegyensúly felbomlása és a későbbi ízületi problémák is megelőzhetők. A legfiatalabb korosztály játékosainak ne válassz 5-ös méretű labdát arra hivatkozva, hogy majd megnőnek hozzá. Az ilyen focilabda nehéz számukra, nehezen tudják irányítani azt, így a technikájuk is lassabban fejlődik. Ráadásul fennáll a veszély, hogy mivel nem fogják tudni megfelelően elrúgni a labdát, így a focizást sem fogják élvezni.
- Az 1-es méretű focilabda egy speciális labda, melyet bármelyik korosztály használhat edzés során a technika fejlesztésére.
- A 3-as számmal jelölt labdával a legfiatalabb focisták (9 éves korig) játszanak.
- A 4-es méretű focilabdát a 10-13 éves korosztály használja. Ha teremfociról van szó, 14 éves korig 4-es méretű labda ajánlott, hogy az ízületek ne legyenek felesleges terhelésnek kitéve.
- Az 5-ös méretű labdák a legelterjedtebbek, melyekkel az utánpótlás idősebb korosztályai (14 éves kortól) és a felnőttek játszanak. Ezek a 12 éves és idősebb fiataloknak, valamint felnőtteknek szánt legnagyobb méretű labdák.
Felületfüggő labdatípusok
Az élőfüves és műfüves pályákra tervezett focilabdák a leggyakrabban használt típusok. Bár a klasszikus meccs- vagy edzőlabdák műfüves pályán is használhatók, egy speciális modellt - a műfüves labdát - erre a felületre tervezték. Ha teremfociról van szó, 14 éves kortól futsal labda, ami valamivel nehezebb és nem pattog annyira. A homokban történő focizásra speciális labda kapható. Léteznek úgynevezett utcai (street) focilabdák is, melyek strapabíróbb anyagból készülnek, és ellenállnak a betonon vagy aszfalton való játékkal járó csúszásnak és karcolásnak.
Mind a meccslabdák, mind az edzőlabdák alkalmasak lehetnek természetes vagy műfüves pályán való játékra. Hivatalos mérkőzéseken, nemzetközi tornákon (pl. angol Premier League, spanyol La Liga vagy német Bundesliga) használják. Gondos és kiváló minőségű műbőr megmunkálás jellemzi őket, amely kiváló repülési tulajdonságokat, alaktartást és irányíthatóságot nyújt. Az edzőlabdák nagyon nagy tartóssággal rendelkeznek, hogy ellenálljanak a gyakori használat követelményeinek. Remek választásnak bizonyulnak szabadidős játékhoz vagy olyan tapasztalt labdarúgók számára, akik fejleszteni szeretnék labdarúgó képességeiket.
Minőség, tanúsítás és karbantartás
Minőségi tényezők és tanúsítványok
A legelső mutató az ár. Magasabb ár = jobb minőség, jobb technológia, ellenállóbb anyag, jobb repülési tulajdonság. A tökéletes focilabda kiválasztása nem áll meg a méretnél, a pályafelület típusánál vagy a játéktudás szintjénél. A jó hírű gyártó a másik tényező, amelyet érdemes figyelembe venni a futball-labda kiválasztásakor. A világszerte jól ismert és a szakemberek által tisztelt márkák garantálják a kivitelezés minőségére és a megfelelő technikai paraméterekre való odafigyelést. Gyártók közé tartozik az adidas, a PUMA, a SELECT és a Nike. Ezek a márkák gyakran fejlesztenek ki innovatív technológiákat, hogy például növeljék a vízfelvétellel szembeni ellenállást, fenntartsák a megfelelő nyomást, biztosítsák a nagy tartósságot vagy az alaktartást.
A labdáknak nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelnie. A kerülete 68-70 centiméter között kell, hogy legyen. Amikor a meccs elkezdődik, akkor a belső nyomásnak 0,6-1,1 atmoszféra (tengerszinten) közé kell, hogy essen. Súlya 410-450 gramm lehet. A kinézet nem számít, de ez változhat, ha a labdarúgószövetség máshogy nem rendelkezik erről. A hivatalos mérkőzéseket ma már csak a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) által jóváhagyott labdákkal lehet játszani. A meccslabdák megfelelnek a FIFA vagy az NCAA (National Collegiate Athletic Association) és az NFHS (National Federation of State High School Associations) nemzetközi szabványainak. Ahhoz, hogy egy labdát mérkőzéseken vagy versenyeken lehessen használni, meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak, és az illetékes szervezeteknek jóvá kell hagynia.
A FIFA esetében a szabványoknak három szintje létezik:
- FIFA Basic
- FIFA Quality
- FIFA Quality Pro
A FIFA Inspected tanúsítvánnyal rendelkező futball-labdák profi edzőlabdáknak számítanak, melyeknek egy hétkörös teszten kell sikeresen átmenniük. A FIFA Approved tanúsítvánnyal rendelkező labdák plusz egy teszten esnek át. Ez a legmagasabb szintet jelölő FIFA tanúsítvány, mellyel kizárólag az Európa-bajnokságon, világbajnokságon, az Európa-kupán és más magas szintű bajnokságokon használt profi meccslabdák rendelkeznek. A labdákon megtalálható az IMS (International Matchball Standard) logója is.
A szabadtéri, futsal és strandfoci labdákat laboratóriumi körülmények között szigorú tesztelési eljárásnak szokták alávetni, ahol hét fajta, a legnehezebb körülmények között lefolytatott vizsgálatnak vetik alá őket. A teszteket olyan területeken végzik, mint:
- a súly
- a körméret
- a gömbölyűség
- a lepattanás
- a vízfelvétel
- a nyomásveszteség
- valamint az alak- és mérettartás.
Az ellenőrzés során vizsgálják a labda súlyát, vízhatlanságát és keménységét. Fontos szempontként jelentkezik, hogy a labda minél tovább őrizze meg eredeti külsejét. Amennyiben egy labdát szeretnénk hivatalos engedélyeztetni, akkor a FIFA általi tesztelésnek kell alávetni.
Labdakarbantartás és keménység
A labda keménysége általában 0,8 - 1,2 bar között mozog. A labda felpumpálásához szükségünk lesz egy tűszelepre, amit a pumpánkhoz tudunk csatlakoztatni. A tűszelep lehet vékonymenetes vagy vastagmenetes. Ha a lyukas labdának varrott a külső borítás, akkor a labda javítható.
A futball-labda gyártásának társadalmi és etikai kérdései
Az északkelet-pakisztáni városban, Sialkotban mintegy 30 ezer embert foglalkoztat a focilabda készítés. A labdák varrása ugyanis napjainkban sem gépesített, hanem nagyrészt kézzel történik. A világon forgalomba került labdák közel 70 százaléka a Sialkotban és környékén lévő varrodákból kerül ki. Pakisztánban évente összesen mintegy 40 millió labdát állítanak elő. A húsz hatszögből és tizenkét ötszögből álló PVC- vagy poliuretándarabokat leggyakrabban kézzel varrják össze, labdánként hétszáz dupla öltéssel. A munkához nagy fizikai erő és kézügyesség kell. Sajnos ezek a labdák "felfoghatatlan munkakörülmények között" készülnek.
Nincsenek rögzített munkaszerződések, baleset- vagy egészségbiztosítás, szakszervezet, és a bérezés is nagyon alacsony: a családok akkor tudják eltartani magukat, ha a gyerekeket is bevonják a kenyérkeresetbe. A gyerekmunka számos család számára a túlélés egyetlen lehetséges módja, és nem szülői kegyetlenség megnyilvánulása. A sportszer- és sportruházat-gyártóknak viszont nem érdeke a jogi szabályozás, ezért igyekeznek minél távolabb tartani a szakszervezeteket az üzemektől. Így nincs aki fellépjen az olyan jogtalan sérelmek orvoslásáért, mint többek között a fizetés nélküli túlóra, testi fenyítés, vagy „csak” az a tény, hogy a munkások nem mehetnek ki a mosdóba az olykor akár 10-12 órás munkaidő alatt. Roberta Baskin tényfeltáró újságíró riportjaiban olvashatunk olyan hatévesekről, akik nem járnak iskolába, viszont napi két labdát is képesek megvarrni. Egy alkalmazott 160 pakisztáni rúpiát kapott tavaly, ami durván kétszáz forint. Egy nap három labda varrásával számolva ez még Pakisztánban sem kiemelkedő fizetés.
Az Atlantai Egyezmény és a gyermekmunka elleni küzdelem
1996-ban az Európa Bajnokságot megelőzően több tévécsatornán leadták azt a videofilmet, amelyben a FIFA-logós futball-labdákat gyermekek varrták. Ez ráirányította a közvélemény figyelmét erre a kérdésre. A fokozódó társadalmi nyomás hatására maguk a sportszergyártók is kénytelenek voltak átgondolni a kérdést. A legtöbb nagy gyártó cég 1997-ben aláírta az Atlantai Egyezményt, amelyben vállalták, hogy a futball-labdák előállításához nem alkalmaznak gyerekmunkát (14 éven aluli fiatalokat). Ennek ellenőrizhetőségéhez szükség volt a gyártás üzemekbe történő koncentrálására, korábban ugyanis a munkát a családok nagyrészt otthon végezték, ami viszont nehezítette a gyerekmunka ellenőrzését. Az egyezményt az UNICEF, a pakisztáni kereskedelmi kamara és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO - International Labour Organization) közösen hívta életre. Az Atlantai Szerződéssel viszont még nem szűntek meg a problémák, a szerződés ugyanis csak a focilabdákra és csak egyes gyártókra vonatkozik, így a többi sportszergyártó üzemre továbbra sincsenek előírások. Többek között nem szavatolt a munkások szabad gyülekezési joga sem, holott ez jelentené az alapját a vállalatok vezetőivel való tárgyalásnak, és a magasabb bérek, jobb munkakörülmények kikövetelésének. A FIFA is pár éve már felismerte a problémát, és követeli a focilabda gyártóktól a minőségi- és szociális alapkövetelmények betartását. Viszont ezek mind a mai napig legfeljebb csak ajánlás szintjén fogalmazódtak meg, jogilag nem kötelező érvényűek.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyerekmunka betiltása önmagában még nem jelent megoldást a családok számára, hiszen a megélhetési probléma továbbra is jelen van. A helyzetet nehezíti, hogy a gyártás nagy részének üzemekbe történő áthelyezése kiszorította a nőket a munkaerőpiacról, mivel például Pakisztánban a nők és a férfiak nem dolgozhatnak egy üzemben, míg korábban otthon a nők is besegíthettek a férfi családtagoknak.
A méltányos kereskedelem (Fair Trade) szerepe
A méltányos kereskedelem (fair trade) fontos előrelépést jelent ezen a téren, hiszen többek között a következő feltételeket követeli meg a gyártóktól: gyülekezési szabadság, a munkával arányos fizetés és rögzített foglalkoztatási körülmények biztosítása; ugyanakkor tiltja a túlórát és a diszkriminációt. A méltányos kereskedelem lehetőséget teremtett a nők foglalkoztatására is, például Sialkotban kizárólag a nők számára hoztak létre varrodákat, ahol többnyire biztosítják a gyerekek felügyeletét és óvodai ellátását is, miközben a szülők dolgoznak. A fair trade labdák aránya a világpiacon 1-2 százalék, ez az érték legfeljebb a nemzetközi futball-bajnokságok idején kúszik fel négy-öt százalékra.
A közepes méretű családi vállalkozás, a Talon Sports jó példával jár elöl. A cég már 1998 óta működik együtt az egyik legnagyobb fair trade szervezettel, a német Gepával, és elsősorban rajta keresztül értékesíti termékeit. Az üzem alkalmazottai egy „A” minőségű fair trade labdáért 0,84 eurónak megfelelő összeget kapnak, míg egy szintén „A” kategóriájú „hagyományos” labda felvásárlási ára 0,43 euró. Ugyanakkor méltányos kereskedelemben rögzített feltételek miatt lényegesen jobb munkakörülmények között dolgoznak, mint a nem fair trade szervezeteknek szállító üzemek alkalmazottai, és többletjuttatásokat is kapnak a munkáltatótól (pl. egészségügyi ellátás, iskola-előkészítő a gyerekeiknek, vállalati kölcsön). A Gepa minőségtől függően 0,33-0,83 euró értékű prémiumot fizet labdánként. Ennek az összegről a vállalat alkalmazottait és a cég vezetőit tömörítő bizottság (Talon Fair Trade Workers Welfare Society) dönt. A prémiumból származó bevétel négy részre oszlik. Ebből fedezik a fizetés-kiegészítést, az egészségügyi ellátást, és a vállalati kölcsönt; a negyedik részt pedig a munkakörülmények javítására fordítják. A vállalatnál az alkalmazottaknak lehetőségük van kölcsön felvételére. Az ott dolgozók gyerekei pedig iskolaelőkészítő foglalkozásokon vesznek részt, amíg a szülők dolgoznak. A fair trade minősítéshez szükséges feltételek betartását független ellenőrző szervezetek többek között az ILO és az IMAC (Independent Monitoring Association for Child Labor) végzi.
Bár a kezdeményezés példaértékű, a nemzetközi nyomás hatására ugyan javultak a munkakörülmények, azonban a labdák töredéke készül fair trade minősítésű cégnél, ráadásul ezek 5-10 százalékkal drágábbak is. A Bundesligát is labdákkal ellátó Derbystar eladásainak 4-5 százalékát teszik ki az így készült eszközök. Az EU-n kívül nagyjából sehol nem érdeklődnek ezek iránt.
tags: #futball #labda #varrasminta
