A futballszurkolói szubkultúrák világa: az ultráktól a modern kihívásokig

A futball, mint sportág, évtizedek óta hatalmas tömegeket mozgat meg világszerte, és ezzel együtt számos szurkolói szubkultúra is kialakult. Az 1960-as években újfajta szubkultúra jelent meg az olasz futballmeccsek lelátóin. A stadionok legolcsóbb, kapu mögötti szektoraiban csoportosuló fiatalok szervezettnek tűntek.

Az ultra szubkultúra születése Olaszországban

A hagyományos, ovális alapú építményben a kanyarban a maguk készítette, csapatuk színeit lobogtató zászlókkal, drapériákkal szurkolták végig a kilencven percet. A csapatot a pályára vonuláskor performansz jellegű élőképpel fogadták. Szurkolásuk nem esetleges volt, másképp viselkedtek, mint a mérkőzések korábbi közönsége. Sajátos koreográfiát követtek, amelyet nem befolyásolt a mérkőzés alakulása. Dalaik hátrányban is hangosan szóltak, nemcsak akkor kapcsoltak rá, ha támadott a csapatuk, hanem a mérkőzések unalmasabb szakaszaiban is. Az ultra szubkultúra az olasz társadalom hagyományos, erőteljes városi identitásához kötődött, komolyan vette a különböző városok és régiók közti versengést.

Az új szubkultúra kialakulásához hozzájárult, hogy a ’60-as években jelentősen csökkentek az olasz futballmeccsek belépőinek árai. A jegyáresés lehetővé tette, hogy a munkásosztálybeli fiatalok tömegével látogassák a mérkőzéseket. Ők honosították meg a lelátókon az új kultúrát. Az első szervezett ultracsoportot 1968-ban alapították az AC Milan szurkolói. Nevük Fossa dei Leoni, vagyis az Oroszlán verme. Az első ultracsoportok még ugyanabban az évtizedben megjelentek a nagyobb kluboknál. A Sampdoria, Internazionale, Hellas Verona, Torino szurkolók is hamar megalapították a maguk ultracsoportját. Kezdetben erős gerilla és partizán romantikával itatódtak át, amit a nevük is tükrözött, csupa-csupa Brigate, Fedayn, Commando árasztotta el Olaszországot. A ’70-es évekre minden elsőosztályú klubnak lett ultracsoportja, az évtized végére pedig klubonként tucatnyira nőtt a számuk. Az ultrák aranykora a ’70-es, ’80-as évek volt. Minden stadion harsány, forradalmi politikai nézetektől zengett. Fasiszták, kommunisták, anarchisták voltak, alsóbb osztálybeli fiatalok, elitellenes véleménnyel. A forradalom mellett megjelent ’68 másik bálványa, a drog. Nagyon sok dal a csapat és a város dicsőítése mellett a módosult tudatállapotról, a szabadság ilyesféle megéléséről szólt. A fiatalok a gyökértelen, közösségeket szétverő világban megtalálták a valahová tartozás élményét, és a kollektíven megélt szabadságot.

Az ultra kultúra elterjedése és jellemzői

A szubkultúra elterjedt egész Európában, de a vasfüggöny mögé zárt kelet-európai országokba csak a rendszerváltozás után, az 1990-es években jutott el az ultra-típusú szurkolás. Az első ultracsoport az 1991-ben alapított, kispesti Ultra Red Boys volt. Az 1980-as évek sorozatos bajnok klubja, a Honvéd a ’90-es évek elején még rendszeres szereplője volt a nemzetközi kupáknak. A BEK 1991/1992-es kiírásában játszott a csapat a Sampdoriával, az egyik legnépesebb szurkolótáborral rendelkező olasz csapattal. Az ultra-típusú szurkolással már korábban megismerkedő fiatal kispestieket a BL-meccsen tapasztaltak kötelezték el végleg a szubkultúra mellett.

Ultra vs. Huligán: a különbségek

Bár a köztudat az ultrákkal a sporteseményekhez kapcsolódó erőszakot köti össze, fontos leszögezni, hogy a futball-huliganizmus sokkal régebbi Magyarországon, mint az ultra-típusú szurkolás. Már a két világháború közötti időszakban létezett futballhoz kötődő erőszak, amely a magyar futball szinte teljes történetét végigkísérte. Az államszocializmus időszakát is. A különbség annyi volt, hogy nem illett az erőszakos cselekményekről beszámolni. Ráadásul a rendőrség a diktatúra adta széles jogosultságaival könnyen kezelte a balhékat. A kilencvenes években változást hozott, hogy megszűnt a rendőrség korábbi tekintélye. A pártállami időkben a rendőr élet-halál ura volt, és karriereket törhetett derékba akár csak egy rossz helyen történő igazoltatás. A demokratikus viszonyok között a rendőr kevésbé tűnt félelmetesnek. Viszont a magyar rendőrség 2006-ig nem adaptálta a demokratikus erőszakszervezetek tömegrendezvények kezelésére vonatkozó technikáit. Erőtlen rendőrség, viszonylag magas nézőszám jellemezte a rendszerváltás utáni magyar lelátókat. Minden adott volt, hogy az erőszak elszabaduljon. El is szabadult, a média pedig megtalálta bűnbaknak a legzajosabb, mindenhol ott lévő szurkolókat, az ultrákat. Holott, bár az ultra szubkultúrának is része az erőszak, a verbális és a fizikai is, a nagyobb verekedésekért egy másik, az ultrától különböző szubkultúra tagjai, a futballhuligánok okolhatók. Többnyire ők azok, akikből mára a rettegett biztonsági cégek „szekusai” lettek. Az utóbbi idők nagy nyilvánosságot kapott, politikai események és mérkőzések biztosítása körül kialakult botrányai ezekhez a cégekhez fűződnek. A két szubkultúra közötti különbséget úgy lehet a legkönnyebben összefoglalni, hogy az ultrákat a stadionban történtek, a szurkolás érdekli, a huligánokat meg az utcai verekedések.

Az ultra csoportok belső felépítése és ideológiája

Hogy mélyebben megértsük, meg kell válaszolni, mi történik a stadionban. Az ultra szó szélsőségest jelent. A szélsőség nem csupán a klub iránti elköteleződésben, de a csoportok szervezésében is tetten érhető. Az ultrák ugyanis szélsőségesen rendpártiak, tulajdonképpen azt is mondhatnánk, az ultra kispolgári szubkultúra. Az ultra-típusú szurkolócsoportokra merev hierarchia jellemző. A csoportokon belüli és a csoportok közötti viszonyokban is megfigyelhető az erős vezető iránti vágy. Az ultra szurkolótábor mindig több csoportból épül fel. A csoportok létszáma változó, a pár tízfőstől a rengeteg frakcióval rendelkező többezresig terjedhet. A „kanyarban” ezek a csoportok erejüknek megfelelően foglalnak helyet, a szurkolást általánosan a legerősebb csoport vezeti. Ők adják az úgynevezett capót, a vezérszurkolót. A capo a pályának háttal állva, a lelátót a játéktértől elválasztó kerítésről irányítja a szurkolást. Az ultrákat a kívülállók felé képviseli. Fontos tudni, hogy az ultra szektorba járó szurkolók kis százaléka tartozik valamelyik ultracsoporthoz. A többség a szubkultúra nézőpontjából kívülálló, „sálas-” vagy „táboros-szurkolóként” emlegetett, mégis a szubkultúra fenntartásához létfontosságú tömeghez tartozik. Bár az ultracsoportok versengő, zárt, hierarchikus világában - vélhetően minden más, beavatottak/be nem avatottak dichotómiát fenntartó emberi közösséghez hasonlón - legtöbbször némi gúnnyal szólnak róluk, a tömeg mégis szükséges a szurkolótábor, így a szubkultúra fenntartásához. Minél nagyobb egy szurkolótábor, annál erősebb.

Magyarországon a kis létszámú szurkolótáborok ultracsoportjai hamar felmorzsolódnak. Gyakran a rövid tündöklés után felőrlődnek a klubbal kialakuló ellentétekben. Miért? Az egyik válasz lehet, hogy mint a legtöbb szubkultúra, az ultra is a fiatalok körében hódít. A fiatalok egy idő után kiöregszenek, feladják a nonkonformista viselkedésmintákat, betagozódnak a többségi társadalomba. Olyan helyen, ahol nem járnak tömegek futballmeccsre, nincs elegendő utánpótlás, generációváltással a szubkultúrának „reszeltek”. Ugyancsak lehetséges magyarázat, hogy nem organikus, hanem importált kulturális jelenség. Nem törvényszerű, hogy ha a stadionba megyünk, lesznek emberek, akikkel 90 percen keresztül folyamatosan óbégathatunk. Egy szurkolói rigmust parafrazálva: nem tanította az én nagyapám, hogy a lelátón az ember végig énekel. Azokban az országokban, ahol a stadionbeli éneklés régi szokás, sokkal nehezebb az ilyen típusú szurkolást felszámolni. Számos országban megfigyelhető az ultrák eltűntetése, ahol a megállás nélkül, kilencven percen át tartó éneklés viszonylag új jelenség volt. Az ultrát erős biztonsági fellépéssel (koreográfiák és pirotechnika tiltása, idegenbeli utazások rendőri megszüntetése stb.) több helyütt szinte teljesen ellehetetlenítették, ahova az olasz-típusú szurkolás kulturális importként érkezett. Ezeken túl magyarázat lehet az ultracsoportok erős önfelszámoló, „szuicid” hajlama. Az ultra-szubkultúrában jelen van a saját eszményekért végsőkig kiállás romantikus erkölcse.

Az ultrák ideális világa a fennálló „modern” futball fogyasztói élményével áll szemben. Valami olyasmit foglal magában, hogy régebben a mérkőzéseken senki nem zavarta a közösségeket, azok önmaguk alkották a lelátók szabályait, a jegy, sör, utazás szentháromsága nevetségesen olcsó volt, és a csapatban csak saját nevelésű játékosok rúgták a bőrt, merő klubszeretetből. Ebben az ultraparadicsomban a futball még közösségek harca, nem pedig üzlet, ahogy manapság. Az ultrák tehát ellenzik az ún. „modern” futballt. Felfoghatjuk egyfajta lelátói antikapitalizmusként is a jelenséget. Az ultrák romantikus világában a futballcsapat nem lehet biznisz. A legtöbb ultra nem vásárolja a klub ajándéktárgyait. Ennek szélsőséges példája Nápoly, ahol a kanyar dresszkódja tiltja a klub termékeinek viselését. Helyette saját, nonprofit alapon értékesített termékeik vannak. Némi malíciával tarthatnánk a jelenséget konkurenciaharcnak is a klub és az ultrák között, de nem mindenhol erről van szó. Általános tendencia, hogy a kisebb közösségeknél inkább érvényesül a nonprofit modell. Az értékesített ruhadarabokból, zászlókból, szurkolási kellékekből származó nyereséget az elveknek megfelelően a közösség érdekeire, utazásszervezésre, koreográfiák finanszírozására fordítják.

Nyelv és identitás a futballszurkolói kultúrában

A futballszurkolói szubkultúrákban a szűkebb pátriához tartozás, a város és régiója adta identitás olyannyira jelentős, hogy a nyelvhasználatot is befolyásolja. Fontos a saját dialektus. Elkülönít minket az ellenféltől. „Azok” nyelvükben is mások. Tim Parks írja A Season with Verona című könyvében, hogy minden Hellas Verona meccsen elhangzik a „Non si capisce ma come cazzo parlate” szövegű dal: nem értjük, mi a faszt mondtok. Az ellen megbélyegzésével párhuzamosan a mi nyelvhasználatunk felértékelődik. Ezért szólítják egymást ’butei’-nek (a bambini, gyerekek szó helyi változata) a veronai ultrák. Büszkén vállalják a nyelvjárásukat. Nemcsak Olaszországban jellemző, hogy a szurkolói szubkultúra tüntetőleg a helyi dialektust beszéli. Bárhol megfigyelhető a jelenség, ahol adott a nyelvváltozatok sokfélesége. Angliában a West Ham szurkolói híresek a cockney-ról, míg Liverpoolban a scouse-ra büszkék.

Magyarország a „lelátói nyelvészkedés” szempontjából nem különösebben izgalmas hely. A 20. század centralizáló nyelvpolitikája, a dialektusokkal ellenséges közélet nagy többségében kipusztította a nyelvjárási formákat. Mivel kevés kivételtől eltekintve az areális dialektusok már nem, vagy csak az idős korosztály körében élő nyelvváltozatok, nem alakult ki a magyar szurkolói kultúrában a saját nyelvjárás öntudatos vállalása. Másfél kivételt lehet említeni. Az egyik Debrecen. A DVSC drukkereit gyakran említik dábrácániákként a riválisok, akik a megbélyegzés eszközeként utalnak a helyi nyelvjárásra. A másik, immár „egész” példa Diósgyőr, ahol a borsodi identitás keretében kerülnek elő romani kifejezések. Az ellenfelek is igyekeznek cigányokként megbélyegezni a DVTK szurkolóit, de a miskolciak is használják magukra a sztereotípia elemeit. Bár a Diósgyőr példája inkább mutat rokonságot a holland Ajax történetével. Az Ajax közismert zsidó csapat, pedig kevés köze a zsidósághoz. Azért kötik össze az amszterdami zsidósággal, mert a más városokból érkező vendégszurkolóknak a helyi zsidónegyeden keresztül vezetett az útja a klub stadionjához. Így gyakran zsidózták az ellenfelek az Ajaxot. A csapat szurkolói pedig, hogy javukra fordítsák a megbélyegzést, elkezdték önmagukat zsidóként definiálni. Valami ilyesmi történt Miskolcon is. A Diósgyőr szurkolóit a Borsod megyében élő sok roma miatt cigányozták az ellenfelek. Ők pedig - bár nem annyira látványosan, mint az Ajax drukkerei - elkezdték a cigány identitás elemeit használni.

Van egy jelenség, amely jellemző a magyar futballszurkolói szubkultúrák nyelvhasználatára. A formula feltételezhetően a tolvajnyelvből szivárgott át az ultrák és huligánok beszédébe. A passzív szerkezet. Szerepe, hogy ne legyen egyértelmű a cselekvő személye. Értelemszerűen hasznos a lelátói balhék, verekedések világában is, ha az avatatlan fül számára nem egyértelmű, ki verekedett kivel. Valószínűleg mégsem ez az elsődleges, hanem az elhatárolás. Elhatárolja a szubkultúra tagjait a többségtől. A beszédmódot így írja le a szatirikus modoros blog tematikus posztja: „- Te, üzengettek a lilák, hogy így meg leszünk baszva, meg úgy csúszni fogunk, de hiába próbáltunk egerészni már órákkal a meccs előtt, nem lett semmi matek, elbújtak a patkánylyukaikban a csicska bohócok.

Szurkolói tiltakozások és a modern futball kihívásai

Az elmúlt aranykor-szerű történelemkép rendszerint összetűzéshez vezet az ultracsoportok és a vezetőség között. Az érdekvédő harcra jellemző egy kívülről nézvést abszurdnak tűnő eszköz, a sztrájk. Igen gyakran élnek az ultra-típusú szurkolótáborok a távolmaradással, annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a klub vezetésére. Hiszen a szurkolótábor része a meccsélménynek, a legtöbb szurkoló nem érzi magát jól csendes stadionban. Az ultrák a show részei, a klubok és tévétársaságok marketinggépezetei ezért tesznek be a mérkőzéseket promózó reklámfilmekbe látványos vágóképeket a szurkolótáborokról. Kérdés ugyan, mennyire számítanak manapság a helyszíni szurkolók, amikor a klubok a jegybevétel többszörösét szerzik a tévés közvetítések jogdíjaiból. Mindenesetre az üresen kongó stadion a közvetítésnek is árt. A látványos, zajos tömegek nélkül a tévében is nehezebb tétet adni a futballmérkőzésnek. Gond csupán akkor van, ha a szurkolótábor pár tíz főből áll, és a klub mérkőzéseire sem járnak 500-1000 főnél többen. Márpedig Magyarországon ez az átlagos. Ilyenkor a szurkolótábor jelenléte elhanyagolható, a tábor tagjain kívül senkit nem érdekel. A vezetőket sem.

A magyar labdarúgás történetének is volt sikeres ultra-sztrájkja. Méghozzá nem is oly régen. 2014-ben az MLSZ kötelezővé tette a meccsre járáshoz a kártyás regisztrációt. A klubkártya ellen országszerte sztrájkkal tiltakoztak az ultracsoportok. Végül az MLSZ meghátrált, a kötelező kártyát eltörölték. Tehát a sztrájkok kellő mennyiségű ember bevonásával eredményesek lehetnek. A sors furcsa fintora, hogy az utóbbi években sokkal kevesebb klub szurkolótábora csatlakozna egy esetleges sztrájkhoz. A magyar futballban működő sajátos klubmodell megjelenésével a kormányzathoz kötődő erős emberek egészen kis települések csapatait vitték fel az NB1-be, amelyeknek legfeljebb néhány tucat embert megmozgató hagyományos B-közép a szurkolótáboruk, de előfordul, hogy a játékosok szülei sem járnak ki a meccsekre.

A modern futball üzleti aspektusai globális szinten is feszültségeket keltenek a szurkolók és a szervezetek között. A 2026-os világbajnokság kapcsán például komoly vita alakult ki a jegyárak és a közlekedési költségek emelkedése miatt. A New Yorkból a New Jersey-i stadionba tartóknak a retúr vonatjegy ára a szokásos 13 dollárról 150 dollárra emelkedik. A New York-i Penn pályaudvartól a MetLife Stadionig, ahol a bajnokság nyolc mérkőzését rendezik, köztük a döntőt is, az út körülbelül húsz percig tart. Ez nem áremelés. A közlekedési rendszer várhatóan körülbelül 62 millió dollárba kerül, amelyből csak 14 millió dollárt fedeznek a támogatások. A lépés erős politikai visszhangot váltott ki, részben azért, mert a szurkolóknak nagyon korlátozottak az alternatíváik. A FIFA nemzetközi labdarúgó-szövetség, kezdetben határozottan elutasította az amerikai politikusok követeléseit, azzal érvelve, hogy a világon egyetlen más nemzetközi eseménynek sem kell „önkényesen meghatározott” viteldíjakat fizetnie. A szövetség szerint a legtöbb más amerikai rendezőváros nem emeli a jegyárakat. Kivételt képez Boston, ahol a Welt napilap szerint a stadionba való utazás költsége megnégyszereződött 20 dollárról 80 dollárra. A tavalyi év végén az Európai Futballszurkolók Szövetsége felszólította a FIFA-t, hogy függessze fel a jegyértékesítést az átláthatatlan "dinamikus árképzés" példátlan alkalmazása miatt. Ezek az összegek az előző, katari tornához képest akár ötszörösére is emelkedhettek. A teljes számlához hozzá kell adni a rendkívül drága szállást, a repülőjegyeket és a már említett helyi amerikai közlekedést.

Tragédiák és tanulságok: a Hillsborough-i eset

Bár - hasonlatosan más országokhoz - az olasz futballnak a kezdetektől része volt a lelátói erőszak, az ’50-es évek békés hangulata után megrázóan hatott az elszabaduló erőszakhullám. Ráadásul az ultrák már-már vallásos rítust körítettek az ellenféltől zsákmányolt drapériák, sálak, zászlók elégetéséhez. Az egyre szigorodó jogszabályok sok ultracsoport feloszlatásához vezettek. A politikai vélemények is lecsendesedtek. Ám nem tűntek el.

A futballtörténelem sajnos számos tragédiát jegyzett, amelyek rávilágítottak a stadionbiztonság és a rendezői felelősség fontosságára. A rendőrség és a futballklub hibái, a stadion hiányosságai, és nem a szurkolók felelőtlen magatartása vezetett az 1989-es Hillsborough-tragédiához - állapította meg egy brit bíróság 27 évvel a szomorú események után. Nem volt hibás saját halálában az a 96 Liverpool-szurkoló, aki 1989-ben a hillsborough-i stadionban vesztette életét - állapította meg kedden egy brit bíróság régóta várt ítéletében. Az áldozatok hozzátartozói évtizedek óta kampányoltak azért, hogy kimondják: szeretteik ártatlanok voltak saját halálukban, nem a viselkedésük okozta a tragédiát a Liverpool-szurkolókkal túlzsúfolt szektorokban. A bíróság döntését ölelkezve, sírva, lelkesen fogadták a rokonok. 27 évvel a brit futballtörténelem legnagyobb tragédiája után a bíróság azt állapította meg a BBC tudósítása szerint, hogy a rendőrség hibái, a stadion hiányosságai is - például a biztonsági tanúsítvány hiánya - is hozzájárult a tömeges halálesetekhez. Hiányosak voltak az elérhető jegyek számáról, hanyagul vezették az előjegyzéseket. A klubvezetőknek a tömegnyomor és a bejutni akarók magas száma láttán kérniük kellett volna, hogy halasszák a meccset. A körülmények szerencsétlen összejátszása és az emberi mulasztások eredményeként következett be a futballvilág harmadik legtöbb halálos áldozattal járó tragédiája 1989 áprilisában.

A hillsborough-i események 23. évfordulóján a hvg.hu nagy cikkben emlékezett a történtekre. A kapukat már későn nyitották ki. 1989. április 15-én 15 órára hirdették meg a Liverpool-Nottingham FA-kupa elődöntőt a Sheffield Wednesday pályáján, a Hillsborough Stadionban. A liverpooli szurkolókat a stadion egyik oldalán öt szektorban szerették volna elhelyezni, amelyek egyenként 1600-1600 embert tudtak biztonságosan befogadni. 14.30-ra, fél órával a mérkőzés kezdete előtt a kapu mögötti 3-as és 4-es szektor már zsúfolásig megtelt, ám az utcán még mindig szurkolók ezrei várakoztak, hogy a forgóajtókon keresztül bejussanak. A meccs kezdésekor még számos Liverpool-szurkoló igyekezett bejutni a pályára. A rendőrség megnyitotta a kapukat és a szurkolók beözönlöttek az alagúton át a lelátók felé, éppen a 3-as és a 4-es szektorok felé. Ám a lelátók ekkor már zsúfolásig tele voltak. Ahogy az újabb szurkolók benyomultak, az előttük állókat nekinyomták a pályát védő vasrácsnak. A bent lévők közül néhányan a rácson keresztül próbáltak átmászni az üres szektorokba, vagy le a pályára. Akinek ez nem sikerült, azt halálra taposták. Az 1600 főre hitelesített szektorokban háromezren is lehettek. 15 órakor elkezdődött a mérkőzés, ám nem sokkal később már halottak, sérültek és pániktól megzavarodott emberek tömege lepte el a játékteret, végül 6 perccel 15 óra után a játékvezető lefújta a mérkőzést. A kapukat már későn nyitották ki; a halottak száma 96, a sebesülteké 700 fölött volt.

A Futball Éjszakája: a közösség ereje

A labdarúgásban nem csak a feszültségek, hanem a közösségi élmény és a pozitív kezdeményezések is hangsúlyosak. A Futball Éjszakája például egy olyan eseménysorozat, amely a szurkolókat és a sportág szerelmeseit hozza össze. Ismét kinyitnak a stadionok a Futball Éjszakáján szeptember 4-én. Színész-Újságíró Rangadó Sényőn, exkluzív BL-kiállítás a Ferencvárosnál, stadiontúra, e-sport verseny az MTK-nál, Unokák-Nagypapák kispályás verseny, Papválogatott-Médiaválogatott gálamérkőzés Szegeden, szurkolói ankét, buborékfoci a III. Kerületnél, stadiontúra, Foot Darts-verseny, Közélet-Művészválogatott gálamérkőzés Győrben. Többek között ilyen és ehhez hasonló programok várják az érdeklődőket a Futball Éjszakáján, amelyet szeptember 4-én rendezünk meg immár a harmadik alkalommal. Szeptember 4-én Futball Éjszakája Budapest, 2020. augusztus 17. - NB I-es, NB II-es, NB III-as és megyei bajnokságokban szereplő futballklubok is megnyitják kapuikat 2020. szeptember 4-én, pénteken, a Futball Éjszakáján. Idén immár a harmadik alkalommal rendezik meg a labdarúgás ünnepét, az érdeklődők többek között sportfoglalkozásokon vehetnek részt, bejárhatják kedvenc csapatuk stadionját, vagy akár összemérhetik tudásukat játékos feladatok során.

tags: #futball #szurkolok #wikipedia

Népszerű bejegyzések:

• Kosárlabda Eredmények
• Emlékezetes Bayern-Gladbach összecsapások
• A magyar válogatott sárkányhajó sikerei
• Részletes eredmények az NB3 Nyugat 13. fordulójából
• Kosárlabda-sérülések megelőzése