Régi idők focija: Sándor Pál kultfilmje és Minarik Ede öröksége
Sándor Pál a némafilmek stílusában készült kultfilmje egyszerre tiszteleg a régi idők mozija és focija előtt. Budapest, 1924. Minarik Ede (Garas Dezső), a megszállott mosodás minden szabadidejét és pénzét csapatának, a másodosztályban vegetáló Csabagyöngyének szenteli. Élete célja, hogy feljuttassa a klubot az élvonalba, de megannyi akadállyal kell szembenéznie. A film jelmondata szállóigévé, főhőse fogalommá vált, szinte azonnal. Sándor Pál remeke a magyar filmtörténet fontos darabja.
Minarik Ede: A megszállott mosodás álma
Minarik Ede mosodás egyetlen szenvedélye a foci. Csak egyet szeretne elérni életében: hogy a Csabagyöngye SC bejusson az első ligába. Ezért képes feláldozni mindent. A mosodáját, a házasságát, mindent, amije csak van, illetve volt. Megannyi akadállyal kell szembenéznie, de Minarik nem adja fel, mert „kell egy csapat.” Játékosai elégedetlenkednek a mostoha viszonyok miatt, az egyetlen klasszis Vallay (Vogt Károly), a kapus, aki körül keselyűként köröznek a riválisok ügynökei. A pénzhiány miatt időről-időre áruba kell bocsátania a csapat egyik tagját, és a végén még meg is verik. Mielőtt klubtulajdonos lett, Minarik maga is aktívan rúgta a bőrt, sőt egészen a címeres mezig jutott - már ha hihetünk a legendáknak. A mosodás életének legfelemelőbb pillanata, a válogatottban szerzett gólja, egy szürreális flashbackben meg is jelenik: Minarik a Himnusz (!) taktusaira átkígyózik a pályán, majd magasba emelkedik és elrepül.
A film ihlete és alkotói
Sándor Pált és állandó forgatókönyvíróját, Tóth Zsuzsát Mándy Iván prózája ihlette meg, aki a magyar írók közül elsőként emelte irodalmi témává a futballt. A pálya szélén című kisregényének főszereplője Csempe-Pempe, a fanatikus játékosmegfigyelő, belőle lett Minarik Ede a filmváltozatban. Mándy Iván novelláját, a Tribünök árnyékát, illetve A pálya szélén című kisregényét a rendező állandó munkatársaival, Tóth Zsuzsa forgatókönyvíróval és Bíró Zsuzsa dramaturggal ültette át mozgóképre, és - csakúgy, mint következő Mándy-adaptációjuk, a Mélyvízből készült Szabadíts meg a gonosztól (1979) esetében - kitűnően sikerült az író szövegvilágának megfelelő filmes stílust találniuk. Nagyon tudatosan építkező életműről van szó, különösen a tematikus motívumokra igaz ez, amiben persze nagyon fontos szerepe van annak, hogy Sándor Pál Tóth Zsuzsa személyében lényegében állandó forgatókönyvíró-társsal dolgozott a teljes eddigi életműben.
Mándy Iván ... és a mozi - Kelecsényi László filmtörténész előadása
A "Régi idők focija" stílusa és kora
A húszas évek mozi- és focivilágát burleszk-pantomim stílusban megidéző film Budapesten játszódik. Az 1924-ben játszódó történet a futball aranykorának legendáját összekapcsolja a mozi korai nagy fejezetével. A korszak a díszleteken, jelmezeken, a mulatságosnak ható futballdresszeken túl a film ironikus és harsány formanyelvének köszönhetően elevenedik meg. Ragályi Elemér operatőr célja az volt, hogy egyetlen hétköznapi snitt se legyen a filmben, de közben valóban a huszas éveket idézzék a kosztümök, a frizurák és a képi megoldások. A Régi idők focija idézőjelbe tett némafilm: tréfás inzertek, állóképekre komponált jelenetek, zongorakíséret, a színészek gyorsított mozgása, széles gesztusaik és burleszkbe illő kergetőzős, tortadobálós jelenetek képviselik a mozi hang előtti korszakát. Az alkotók igazi bravúrja, ahogy a hang, a színek és a némafilmes eszközök egyvelegéből egységes formavilágot teremtenek. Minarik esetlen kalapjával, lógó nagykabátjában, ormótlan cipőjében és kis bajuszával Chaplinre emlékeztet: a burleszk legnagyobb alakjához hasonlatosan újabb és újabb ravasz ötleteivel ő is legyőzhetetlennek tűnik. Ugyanakkor korántsem utánzat a Garas Dezső játszotta Minarik. Filmtörténetünk egyik legemlékezetesebb, sajátosan magyar figurája mélyen kötődik az első világháború utáni évek budapesti életvilágához.
Társadalmi tükör és mélyebb rétegek
A foci és a mozi iránti szenvedély mellett ugyanis megjelenik a Horthy-korszak társadalomrajza is, ami keserű, szomorkás színt visz a derűsre stilizált némafilmes világba. Már a helyszín, a budapesti külvárosi szegénynegyed árnyalja a komédiázást. Lerobbant épületek, szegényes mosoda, kültelki focipálya környezetében álmodik a nyomor: az első ligába feljutni társadalmi felemelkedést is jelentene. Mintegy mellékesen jelenik meg a szerveződő munkásmozgalom, és Minarik egyszerű, naiv kérdése, „Ki az a Hitler?”.
A csapat ereje: "Kell egy csapat!"
A film egyik szállóigéje mindennapjaink vezérfonala lett: Kell egy csapat! És ebben a filmben van. Sándor Pál visszatérő témája az egymásrautaltság, a közösség és az egyén egymást csiszoló viszonya. Filmjeinek híres szállóigéi is a közös ügyért vívott küzdelem életben tartó erejét sulykolják: „Mert kell egy csapat. Kell.”, ismételgeti Minarik Ede a Régi idők focijában. Összjáték és széthúzás keserű tapasztalatának sokrétű megfogalmazása a Régi idők focija. Hőse Minarik Ede, a szegény mosodás, akinek egyetlen álma, hogy szedett-vedett városszéli focicsapatát, a Csabagyöngyét az élvonalba juttassa. Pénz nélkül azonban ez lehetetlen feladatnak látszik, még a tizenegy játékost sem sikerül összeverbuválni. A megszállott önjelölt focimenedzser a kérlelhetetlen végrehajtók, Tokics és Brüll fenyegetésétől tartva nem lát más kiutat, mint hogy egy-egy játékosát eladja a riválisoknak. A filmművészet kapcsán valószínűleg az egyik legnagyobb közhely, miszerint e művészeti ág jellegadó specifikuma, hogy kollektív munka eredménye, rengeteg közreműködőre, mindenféle rendű és rangú „művészre” és „mesteremberre” van szükség a létrejöttéhez. Sándor Pál kiváló példának látszik arra, hogy bemutassuk, miként lehet a csapatjáték a karakterisztikus, egyéni vízió hallatlanul hatékony alkotóeleme. Ráadásul több mint emblematikus, hogy a rendező alkotómódszerének eme kommunális jellege az életmű központi tematikus szervezőelve is egyúttal. Ahogyan elszántan ragaszkodik alkotótársaihoz, ugyanolyan ki/megtartó a témák, a stilisztikum, az alkalmazott szimbolika terén is.
Dezső Garas és az "Edék"
Az álmait kergető és minden csapásból felálló kisember megformálásával Garas Dezső a magyar filmtörténet szimbolikus figuráját teremtette meg. Talán csak véletlen, hogy mire Garas Dezső elérkezett Minarik Ede szerepéhez, már két felejthetetlen epizódalakítással kapcsolódott a focihoz. Ő volt Steiner, a kétballábas antitalentum az életükért és becsületükért küzdő munkaszolgálatosok csapatában a Két félidő a pokolban (Fábri Zoltán, 1961) és a kapus a Mese a 12 találatról (Makk Károly, 1957) című filmben. Sándor Pál még két alkalommal Edének keresztelte a Garas megformálta figurát. A Ripacsokban Stock Ede a bőnadrág elárult „tulajdonosaként” fogad színésztársa ellen gyilkos bosszút, a Noé bárkájában (2006) egy másik Ede, egykori moziigazgató, nyugdíjas ételkihordóként televíziós vetélkedőben próbálkozik élete utolsó nagy dobásával. Az „Edék” a saját „nagy ügyükben” megszállottan hívő kisemberek.
Jelmeztervezés és a korhűség
A magyar film hőskorában dolgozott jelmeztervezőként olyan filmekben mint a Kárpáthy Zoltán, a Szeressétek Ódor Emíliát!, az Egri csillagok, a Régi idők focija, A vörös grófnő vagy a Hamvadó cigarettavég. Tervezőművészetét a biztos ízlés, elegancia, egyfajta szépségkultusz, a különböző korok ruháinak alapos ismerete, gazdag kolorit jellemzi. Színpadi jelmezek mellett több mint 70 film és tévéjáték tervezője, a 60-as évek újító jelmezes generációjának tagja. Mesterségét „figuraalkotásnak” tartja. Minden műfajban és stílusban dolgozott, többek között Sándor Pállal, Mészáros Mártával, Gaál Istvánnal, Zsurzs Évával, Koltay Gáborral.
tags: #gaal #gyorgy #regi #idok #focija
