A kézilabda átfogó bemutatása: történelem, szabályok és technikai alapok

A kézilabda egy dinamikus és izgalmas labdajáték, amelyet két csapat játszik egymás ellen. A sportág eredete a múlt század elejére nyúlik vissza, és azóta rengeteg változáson ment keresztül.

A Játék Története

A játék alapötlete Holger Nielson dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a túl sok betört ablakot okozó futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A sportág egyik úttörője Németországban Hermann Bachmann volt, akinek nevéhez fűződik a sport szabályainak kidolgozása és részletes dokumentálása. A Václav Karas és Antonin Kristof által megalkotott játék Prágában debütált először, a közvélemény teljes megelégedésére. A pálya mérete (48×32 méter), a kapuelőtér alakja (6 méter sugarú félkörív), a kapu mérete (2×2,4 méter) és a játékidő (2×25 perc) már sok hasonlóságot mutatott a mai kézilabdázás paramétereivel. Ez a három kezdetleges kézilabdajáték jelentős népszerűségre tett szert Európában, amit a tornák és mérkőzések egyre növekvő száma is bizonyított.

Először a Nemzetközi Atlétikai Szövetség karolta fel a „labdajátékokat” szövetségi szinten, majd 1928-ban Amszterdamban megalakult a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség (IAHF). 1936-ban Berlinben a nagypályás kézilabdázás az olimpiai programban is szerepelt. A háborús időszak viszont visszavetette a kézilabdázás fejlődését, és csak 1946-ban, Koppenhágában alakult újjá a Nemzetközi Kézilabda Szövetség. Az 1950-60-as évek hoztak jelentős változást: a kispályás kézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást. 1966 után már csak kispályás mérkőzéseket rendeztek, a nagypályás kézilabdázás nemzetközileg megszűnt.

Az újabb mérföldkő 1972: a férfi kézilabda újra bemutatkozhatott az olimpián, Münchenben. Az 1980-as években a kézilabdázást az egyre növekvő népszerűség, a szabályok megszilárdulása, a sportág megerősödése és technikai-taktikai repertoárjának látványos fejlődése jellemezte. A kilencvenes évekre a kézilabdázás az egyik legnépszerűbb sportággá nőtte ki magát. 1994-től Kézilabda-Európa-bajnokságokat is rendeznek. Napjainkban már jóval száz fölé emelkedett a tagországok száma, és összesen több mint tízmillió játékos űzi versenyszerűen a kézilabdát. Hazánkban is az egyik legnépszerűbb sportágnak számít. Az előző évtizedekben meghatározó szerepet játszó európai országok mellett ázsiai, afrikai, amerikai, sőt óceániai országokban is rohamosan fejlődik, népszerűsödik a játék.

A Játéktér és Felszerelés

A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák. A pálya mindkét végén található egy-egy kapu, amely 3 méter széles és 2 méter magas. A kapuk az alapvonal közepén helyezkednek el.

A pálya fontosabb vonalai és területei:

• Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6 méterre húzzák meg. Itt csak a kapus tartózkodhat, az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépéséért szabaddobás, kiállítás vagy büntető is járhat.
• Hétméteres vonal: A kaputól 7 méterre található 1 méter széles vonal. A vonal mögött kell elhelyezkedni a hétméteres büntetődobásnál.
• Gólvonal: A két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal.
• Kapus-határvonal: 15 centiméter hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.
• Oldalvonal: A pálya hosszabb oldala.
• Cserevonal: Az oldalvonalra merőleges, a felezővonaltól 4,5 méterre meghúzott vonal.

A kézilabdát bőr, vagy műanyag borítású labdával játsszák. A kézilabdát általában egy úgynevezett wax nevű anyaggal vonják be a játékosok, a jobb tapadás érdekében.

A Csapatok és Játékosok

Egy kézilabdacsapat 14 játékosból áll, bizonyos versenyeken ez a szám 16 főre emelkedhet. A játéktéren egyszerre maximum hét játékos tartózkodhat (hat mezőnyjátékos és egy kapus), a többiek a csereterületen foglalnak helyet. Mindig kell egy kijelölt kapus a pályára, aki a többiekétől eltérő mezt visel. A kapus mezőnyjátékosként is szerepeltethető, illetve egy mezőnyjátékos is átveheti a kapus feladatkörét, ha megfelelően elkülönül a ruházata a mezőnyjátékosokétól.

Egy mérkőzésen tetszőleges számú csere hajtható végre úgy, hogy a lecserélt játékos a cserevonalnál hagyja el a pályát. Ha a becserélendő játékos hamarabb lép pályára, minthogy a lecserélt játékos elhagyná azt, az szabálytalan cserének minősül, és kétperces büntetéssel büntetendő. Több más labdajátéktól eltérően a csere alatt a játék nem áll meg, a cserét - hacsak a játék egyéb okból nem áll - folyamatos játék közben kell végrehajtani. A csapat mezőnyjátékosainak egységes öltözéket kell viselniük, amelynek megjelenése az ellenféltől világosan el kell különüljön.

A Játék Menete és Idő Mérése

Egy kézilabda-mérkőzés két 30 perces félidőből áll, amelyet egy 10 perces szünet választ el. A rendes játékidő minden korosztályban (16 év felett) 2×30 perc, a félidei szünet 10 perc. Hosszabbítás esetén 2x5 perc.

A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt: az óra a játékmegszakítások (pl. szabálytalanság megítélése, gól utáni középkezdés stb.) alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig szakad meg (pl. sérülést követő ápolás miatt), akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. Vannak továbbá olyan esetek, amikor a játékvezetőknek kötelező megállítaniuk a játékidőt. Ilyen például egy játékos időleges kiállítása (2 perces büntetés) vagy kizáráskor (piros lap).

A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött. A még játékidőben ellőtt, de a kapuba csak a játékidő letelte után beérkező lövés - ellentétben a kosárlabdával - nem minősül érvényes találatnak. A szabályos találat eléréséhez az kell, hogy a labda még a rendes játékidő letelte előtt teljes terjedelmével áthaladjon a gólvonalon. Amennyiben azonban még a játékidőn belül szabaddobást vagy 7 méteres dobást ítélnek a játékvezetők, de a mérkőzésből (vagy a félidőből) már olyan kevés idő van hátra, hogy a megítélt dobást az alatt nem végzik el, akkor az elvégezhető a játékidőn túl is (ún. időntúli szabaddobás vagy 7 méteres dobás).

Bizonyos esetekben, például kupameccseken, a mérkőzés nem végződhet döntetlenre, a meccsnek az egyik fél győzelmével és a másik vereségével kell végződnie. Ha ezután is döntetlen az állás, akkor öt perc szünetet követően újabb 2×5 perces ráadás következik, ugyanúgy egy perces szünettel a félidőben. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, akkor 7 méteres dobások következnek. A csapatok ilyenkor 5-5 hétméterest végeznek el, felváltva egymás után, majd az nyer, aki többet értékesített belőlük. Előfordulhat azonban, hogy még ekkor is döntetlenre állnak az ellenfelek. Ekkor egyesével felváltva lövik a 7 métereseket addig, amíg az egyik csapat belövi, a másik pedig nem.

A Játék Szabályai és azok Változásai

A kézilabdában a mezőnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába. A labdát ilyen módszerekkel is csak legfeljebb három másodpercig érintheti. Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetősége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ez passzív játéknak minősül. A játékvezető, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél.

A kapus a saját kapujának előterében korlátlanul mozoghat, akár a labdával is, figyelmen kívül hagyva a mezőnyjátékosokra érvényes lépésszabályt. A kapus a kapuelőtérben védekezés céljából bármely testrészével érintheti a labdát, azonban eközben nem veszélyeztetheti az ellenfelet. A kapuelőteret elhagyva viszont a mezőnyjátékosokra vonatkozó szabályok érvényesek rá is.

Lépésszabály

A játékos három lépést tehet anélkül, hogy lepasszolná vagy eldobná a labdát. A 7:3 szabály változása szerint nem számít lépésnek, ha a játékos mindkét lába a levegőben van, amikor megfogja a labdát, majd az egyik lábát leteszi a földre. Ez vonatkozik arra is, ha a játékos vezeti a labdát (labdaleütéssel), és olyankor fogja meg, amikor mindkét lába a levegőben van. Tehát a klasszikus három lépés, leütés, három lépés mozgásnál mindkét „három lépés” előtt van lehetőség egy nulladik lépésre.

Büntetések

A fizikai érintkezés szabályozott, hogy megakadályozzák a durvaságot és a sérülésveszélyt. A hétméteres dobást akkor ítélik meg, ha a védekező csapat szabálytalanul akadályozza a gólszerzést a kapuelőtérben. A büntetések lehetnek figyelmeztetés, 1 perces kiállítás, vagy a harmadszori kiállítás kizárást von maga után. A súlyos szabálytalanságért, sportszerűtlen magatartásért azonnali piros lappal kizárt játékos a soron következő egy mérkőzésen nem szerepelhet.

Főbb szabálymódosítások és értelmezések

Manapság szinte minden évben változtatnak valamit a kézilabda szabályain. A legtöbb változás igazából nem újítás, csak pontosítás. Ugyanaz marad a szabály, mint eddig, csak a szöveg enyhe kiigazításával elveszik egy-két félreértés, téves értelmezés lehetőségét.

Bonifert Ferenc, az MKSZ Játékvezetői Albizottságának elnöke kiemelte, a kapuelőtér-vonal érintésének esetén korábban a védőknek volt „szürke zónájuk”, de ettől az idénytől kezdve a védők és a támadók ugyanúgy kerülnek elbírálásra. Az IHF ettől a változástól azt várja, most már tényleg visszaszorul a passzív játék, és gyorsabb lesz a kézilabda. A szabályváltozások hatására jelentősen felgyorsulhat a középkezdés elvégzése. Az új szabályok elvileg 2022. július 1-én léptek életbe, de a női U20 világbajnokság miatt már június 22-től érvényesek voltak. A női kézilabda NB I. már az elmúlt hétvégén megkezdődött, míg a férfiaknál tegnap rajtolt a bajnokság egy Telekom Veszprém-Balatonfüred találkozóval, a Pick Szeged pedig szombaton 18 órakor a Budakalászt fogadja az első fordulóban. A legérdekesebb és egyben legbonyolultabb szabálymódosítást a középkezdést illetően hajtották végre. Ezt erősíti, hogy az IHF oktatórendszerében csak erre az egy szabályra nagyjából ötven percnyi anyagot töltöttek fel magyarázatként.

Technikai Elemek a Kézilabdában

A kézilabdázás során számos technikai elem elsajátítása szükséges a sikeres játékhoz.

Labdafogás és Labda elfogása

A labda fogása lehet egykezes és kétkezes. A kétkezes biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít. Az egykezes labdafogást sokkal célszerűbb alkalmazni, mivel praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadó technikai elemek könnyebb végrehajtásában. A módszert célszerű a kétkezes fogás után elsajátítani, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb.

A labda elfogása, más néven átvétele lehet kétkezes és egykezes. A labda elfogása az érkező labda birtokbavételét jelenti. Lényegében a labda átvételéről, és biztonságos kezeléséről van szó. Helyzetétől függően több nehézségi foka van, például a mellkas magasságában érkező labda elkapása, oldalról érkező labdák átvétele, a hátulról érkező labdák átvétele, valamint a guruló labdák átvétele. Különböző testhelyzetben is végezhetünk labdaelfogásokat.

Labdavezetés

A labdavezetés a labda birtoklásának egy tartós módja. Végezhetünk labdavezetést álló helyzetben és mozgás közben is. Két fajtája a magas és a mély labdavezetés. A magas labdavezetésnél a labda magasabbra pattanhat, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak a labda pattanásának irányítására, míg a mély labdavezetésnél laposabban pattan. Technikai végrehajtását tekintve felülről lefelé kell „nyomni” a labdát az ujjakkal és kevésbé a tenyérrel. A mozgásban a csukló, a tenyér és végül az ujjak vesznek részt. A tenyér nyitva, az ujjak enyhén széttárva, a csukló és az alkar laza tartásban készülnek a labda érintésére. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig.

Labdaátadás

A labdaátadás a támadójátékosok közti labdás kapcsolat, amely megteremti a kollektív csapatmunka egyik alapfeltételét, ezzel biztosítja a folyamatos támadásszervezést, továbbá lehetőséget nyújt az egyénnek arra, hogy aktívan kapcsolódjon be a csapattevékenységbe. Ezért nem lehet kérdéses, hogy a labdaátadás az egyike a kézilabdázás legfontosabb technikai elemeinek. Kiemelt szerepe ugyanakkor magas szintű technikai végrehajtást igényel, a labdát úgy kell a csapattárshoz juttatni, hogy ritmusveszteség nélkül átvehesse azt és a további tevékenységet fennakadás nélkül megkezdhesse.

Ezen szubjektív tényezők mellett az átadás eredményes végrehajtását olyan objektív körülmények is jelentősen befolyásolják, mint a játék sebessége, a csapattársak pillanatnyi helyzete vagy az ellenfél zavaró elhelyezkedése. A támadás és a védekezés kölcsönös, egymásra ható fejlődése során az átadásoknak számos változata alakult ki, melyek a játékhelyzetnek megfelelően végrehajthatók egy vagy két kézzel. Az egykezes átadások célszerűség, távolság és gyorsaság szempontjából szélesebb repertoárral rendelkeznek, ezért ezek a játék során nagyobb számban fordulnak elő. A kétkezes átadások lassúbbak, kevésbé célszerűek, ezért fokozatosan kikoptak a játékból.

Egykezes felső átadás

Ez a technikai elem a kézilabdázás leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási módja. A játékos támadó alaphelyzetben melltájékról a dobókézzel váll fölé lendíti a labdát, ezzel kialakítva a dobóhelyzetet. Bal harántterpeszállásban a törzs jobb karral együtt úgy fordul el, hogy a bal váll néz a dobás irányába. A labda felkészítése és a törzsfordítás eredményeképpen a testsúly nagy része a hátsó lábra csúszik és azt enyhén behajlítja. A dobókéz alkarja megközelítőleg derékszöget zár be a felkarral, míg a bal kar a test előtt laza tartással egyensúlyoz. A dobómozdulat a csípő elfordításával kezdődik, amit a váll, a könyök, majd végül a csukló ostorcsapásszerű mozdulata követ. A mozdulatsor végrehajtása közben a testsúly fokozatosan átcsúszik az elöl lévő bal lábra, majd az ily módon tehermentesült hátsó, jobb láb a kidobás után kis előre lepéssel fékezi a test lendületét. Ez a meglehetősen egyszerű, természetes technika elsősorban a védők mellett vagy kis távolságra történő labdaátadásra célszerű. Egyszerűsége mellett további előnye, hogy végrehajtása gyors, valamint a dobómozdulat a kar természetes helyzetéből indul.

Egykezes alsó átadás

A játékos támadó alaphelyzetben melltájékról a dobókézzel csípőmagasság alá, a test mellé-mögé lendíti a labdát. A lendítéssel a törzs is kissé oldalra dől, és enyhén kifordul úgy, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A jobb kar enyhén nyújtott, a csukló hátrahajlított, míg a tenyér a labda mögött, ujjakkal a talaj felé nézve tartja a szert. Ebből a dobóhelyzetből a jobb kar előre lendítése indítja meg a dobómozdulatot, majd az alkar fokozatos hajlítással egyenes úton küldi a labdát a dobásirányba. A csukló gyors mozdulattal egy végső erőközlést és irányítást ad a labdának, amivel az átadás variációs lehetősége és kiszámíthatatlansága tovább növekszik.

Test előtti átadások (csuklópasszok)

A támadásszervezés során felállt zónavédelemmel szemben a támadók célja a labda gyors, időveszteség nélküli járatása. Erre a célra a gyors mozdulatokkal végrehajtott, test előtti átadások, a csuklópasszok a legcélszerűbbek. Gyakori alkalmazásukat továbbá a meglehetősen célszerű végrehajtási mód is indokolja. A játékosnak ugyanis nem kell felsőtesttel teljes mértékben a dobásirányba fordulnia, és az átadás csupán perifériás látással követhető. Ugyanakkor a melltájékon érkező labda átvételének mozdulatsora törésmentesen összekapcsolható annak dobóhelyzetbe való felkészítésével. Meglehet, ezen átadási módok előnye elsősorban a végrehajtás sebességében rejlik, a test előtti átadások nem túl erősek, így alkalmazásuk hosszabb távolságra nem ajánlatos.

Test mögötti átadások

A test mögötti átadásokat általában meghiúsult kapura lövési kísérlet után, másodlagos megoldásként alkalmazzák a játékosok. Ez az átadási mód látványos, váratlan, és kiszámíthatatlansága következtében hatásosan vethető be az ellenfél közelében is. Test mögötti átadás további előnye, hogy a labda szemben álló védő ellenében testtel jól fedezhető, és ez szinte kizárja a közbeavatkozás lehetőségét. Eredményes alkalmazása azonban nagyfokú begyakorlottságot igényel, és csiszolt technikai végrehajtás esetén is csak kis távolságra célszerű ez a labdatovábbítási mód. A test mögötti átadást csak indokolt helyzetben és semmi esetre sem elsődleges szándékkal célszerű alkalmazni. Kellő elterelő tevékenység hiányában ugyanis a szándék könnyen észrevehető, megkönnyítve ezáltal a védő közbeavatkozását. Napjainkban az átlövő játékosok előszeretettel hozzák helyzetbe szélsőiket pattintott, test mögötti átadással.

Felugrásos átadás

A labdaátadás egy alaphelyzetből vagy futás közben végrehajtott felugrással összekapcsolva szintén kivitelezhető. A játékos egy-, két- vagy háromlépéses lendületszerzés után bal lábról ugrik fel, miközben dobókezével a melltájékról váll fölé lendíti a labdát. Az elrugaszkodást követően a felsőtest a dobókar lendítését követve kifordul úgy, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A dobómozdulat az ugrás csúcspontján a csípő elfordításával kezdődik, majd ezt követi a váll, a könyök és végül a csukló ostorcsapásszerű mozdulata. A mozdulatsor közben a jobb váll előrehaladása következtében a törzs visszafordul, és a bal láb a talaj felé nyúlik, előkészítve a leérkezést. A felugrásos átadás további előnyei, hogy a játékos a levegőben jól tájékozódhat, valamint a repülés ideje alatt a játékhelyzetnek megfelelően esetleg megváltoztathatja eredeti szándékát.

Egyéb átadási formák

A labda gurítása általában olyan helyzetekben használható fel átadásra, amikor az a talajon van, és a játékosnak nincs lehetősége megfogni azt. A labda ütése általában akkor alkalmazott a továbbításra, ha az a levegőben van, és a játékos nem tudja megfogni azt.

Kapuralövés

Számos felosztás létezik a kézilabdázás kapuralövéseinek formáira. Technikai kivitelezése az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül.

Felső lövés

A felső lövés a kapuralövés legegyszerűbb modelljének is tekinthető, valamint a legalapvetőbb és a legszéleskörűbben alkalmazott lövéstechnika. A felső lövést egyenes felkészítéssel dobjuk kapura, ami által dinamikusabban hajtjuk végre a dobást. Végrehajtása alaphelyzetből indul. A felsőteste a csípő behajlításával elfordul. A felkar vízszintes, a felkar és az alkar minimum derékszöget zár be. A labda nélküli kar enyhén behajítva helyezkedik el a test előtt. A felkészítés röviden történik.

Felugrásos lövés

Miután kellőképpen begyakoroltattuk a talajon történő dobás végrehajtását, elkezdhetjük a felugrásos dobás oktatását is. A labdát röviden vagy köríves felkészítéssel kell felkészíteni, ezzel egyidőben történik a váll befordítása. A lendítő láb rúg rézsút hátra-lefelé, ezután a csípő fordul befelé, a dobókar előrecsapódik.

Bedőléses lövés

A bedőléses lövés leggyakrabban a beállók által alkalmazott lövésforma. Ezt a visszafordulás után hajtják végre, de végrehajtható dobókézzel ellentétes oldalra fordulással is. A lövő mozdulatot a térdek további nyújtása indítja meg. A tompítással történő talajfogásnak nagy szerepe van. A dobókar a másik mellé zárva tompítással talajfogás a soron következő mozdulat.

Cselezések

A cselezések az ellenfél megtévesztése egy adott pillanatban, játékszituációban a közvetlen gól elérése vagy egy később kialakítandó helyzet érdekében. A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze. Használatával eredményesebbé tehetjük a játékot. Túl gyakori alkalmazása viszont gátolja a közös tevékenységet, lassítja a játék ritmusát.

A labda nélkül végrehajtott cselek az indulócselek és az irányváltoztatások. A labdás indulócselekkel kapcsolatban kiemelendő, hogy a felugrás vagy beugrás a dobó kézzel ellentétes lábról történik. A lövőcsel során a játékos elhiteti, hogy kapura lövést kísérel meg. Végrehajtása során a dobás mozdulatát vagy annak bizonyos szakaszait hajtja végre.

Talajfogás

A mai modern kézilabdázás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos talajfogás megtanulása és alkalmazása. Gyakran adódnak olyan helyzetek, amelyeknél a megfelelő talajfogás alkalmazása segíthet a balesetek megelőzésében. A talajfogás célja a mozgási energia minimálisra csökkentése. A talajfogási módok közül a tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában. A gurulás formát elsősorban a szélső poszton játszó játékosok alkalmazzák, azt is a kanyarított lövések kivitelezésénél. A csúszás is sokszor a szélsők által alkalmazott talajfogási forma.

tags: #hatso #kozep #kezilabda

Népszerű bejegyzések:

• Győri ETO BL-diadala
• Varsó: történelem és modernitás
• Átfogó információk a téli női foci kupákról
• A Nyugatnémet Labdarúgó-válogatott sikerei
• szurkolói éned stílusos kifejezője