A magyar foci edzési hazugságai és a valóság: Miért mennek külföldre a játékosok?

A labdarúgásban, akárcsak az élet számos területén, a valóság és a látszat közötti különbség olykor hatalmas. Különösen igaz ez a futball edzési módszereire, a játékosokkal való bánásmódra és a sportág körüli kommunikációra, ahol a "hazugságok", félreértések és a keserű valóság gyakran árnyékot vetnek a sikerekre. Terjék Lajos tanulságos történetei és pályája rávilágítanak a tíz évvel ezelőtti magyar futball fogyatékosságaira, kiderülnek az apróbb csúsztatások mellett a kézzelfogható hazugságok is.

A valóság és a képzelt világ: Magyar foci vs. külföld

A magyar futballban a negyedosztály továbbra is kusturicai világot, rejtői karaktereket meg óhatatlan idézőjelet („foci”) jelent. Esterházy Péter hiába kérte ki magának a megyefocista titulust Az utazás a tizenhatos mélyére című könyvében, hiszen a magyar futballban a negyedosztály továbbra is kusturicai világot, rejtői karaktereket meg óhatatlan idézőjelet („foci”) jelent.

Ugyanakkor nem is olyan messze innen, Ausztriában vagy Németországban, akár még pár osztállyal lejjebb is menve, tényleg létezik az iskolázott magyar játékos álmainak netovábbja, a mennyei megye.

Hétvégente több száz, nívós hazai klubokban nevelkedett magyar futballista áll zsoldosnak, hogy az osztrák bajnokságban stoplist húzva, az itthonival összehasonlíthatatlan körülmények között zsugázza össze a betevőt. „Elképesztőek a különbségek, és minél lejjebb megy az ember, ez még exponenciálisan növekszik is” - meséli Andrejcsik Ádám, aki jelenleg az osztrák ötödosztályban, az SG Klostenburg gárdájában futballozik.

Míg itthon az alsóbb osztály egyet jelent a görönggyel és a hullámosra meszelt oldalvonallal, odakint még a hetedosztályban is billiárdasztal minőségű a pálya. A gyepet a helyi vállalkozók reklámtáblái veszik körbe, a csapatban pedig (jól meg)fizetett labdarúgókat találni. Andrejcsik Ádám közel négy éve ment ki Ausztriába futballozni, a hazai NBII-ben a Vác és a Kaposvölgye, az NBIII-ban a Balassagyarmat és Hatvan csapatában szerzett keserű tapasztalatok után. „Kapcsolatok nélkül előrelépést a hazai első osztályba nem tudtam elképzelni, viszont kaptam egy fix ezer eurós ajánlatot az osztrák hetedből. Én úgy gondoltam, hogy köszönöm, ezért kijövök” - emlékszik vissza.

Az osztrák bajnokságban futballozó magyar játékosok többsége ingázó, így általában mindösszesen heti legfeljebb egy-két edzésen és a hétvégi bajnokin vesznek részt. „Ki kellett mennem kedden edzésre, pénteken még egy edzésre, de volt kaja és szállás, majd szombaton meccs, ami után ismét csak volt biztosítva ebéd” - meséli Andrejcsik, aki szerint itthon sokszor nemhogy a fizetés, de még a meccs utáni étkezés sem biztosított, amiről rögtön egy másik történet is az eszébe jut: „Az egyik harmadosztályú csapatommal az ország egy távol eső pontján játszottunk idegenben, amikor a meccs után az elnök feljött a buszunkra, a csapat egyhangúlag kérte, hogy hazafelé esetleg megállhatnánk valahol enni. Ő a kérésünkre csupán annyit mondott: Ti hősök vagytok! - És leszállt a buszról.”

„Még azért is fizettek, hogy ne játsszak!”

Németh Péter, az egykori NBIII-as csapattársa, aki a Szombathelyen és a Sándor Károly Akadémián nevelkedett és az MTK II-vel a hazai másodosztályt is megjárta, szintén már az osztrák bajnokságban futballozik. „Magyarországon gyakran semmibe veszik a játékost, itt viszont még ha alsóbb osztályban futballozol is, úgy érzed, hogy vagy valaki. Még az edzéseinkre is kijönnek a szurkolók, az utánpótlás játékosok felnéznek rád, a meccseinken pedig több ezren vannak.” - meséli Németh Péter, aki a nevelőklubjának első osztályú mérkőzésén (MTK) biztosan nem tapasztalhatott volna hasonlót.

Németh Szombathelyen él, onnan ingázik a heti kétszeri edzésre és a hétvégi mérkőzésre. „Otthon kaptunk egy buszbérletet, hogy lejárjunk a vidéki meccsekre, itt kaptam külön egy csapatlogóval ellátott Chevrolet terepjárót, aminek persze a blokkok alapján még a benzinköltségét is fizetik” - meséli Németh Péter, aki szerint magától értetődő, hogy Ausztriában mindig pontosan, a megbeszéltek szerint jön a fizetés. „Bár éreztem, hogy van egy kis huzi (húzódás - szerk.) a lábamban, a meccsprémium miatt, és hogy játékban maradjak, focizni akartam, de mivel egy hét múlva fontos mérkőzés jött, az elnök megkért, hogy ne játsszak. Persze ők ettől függetlenül kifizették a meccsprémiumot, ami ötvenezer forint.” Németh ezzel szemben azt hozta fel hazai példaként, hogy az egyik volt klubjában, ahol még egy év volt hátra a szerződéséből, elé toltak egy négyéves hosszabbítást, amit ha nem ír alá, akkor elveszik alóla a pesti lakást, miközben annyi stabil fizetést nem kapott, hogy egy albérletet fenn tudjon tartani.

Foci mellett még a munka is belefér. A heti két edzés és a hétvégi bajnoki „szorított” üteme mellett a legtöbbször még egy polgári állás is belefér. Gyakran maguk a klubok biztosítanak a játékosoknak valamilyen idénymunkát. „Én most másodedző vagyok a klubnál U8-ban a kicsiknél, és mellette márciustól októberig karbantartó egy strandon, ahol egyáltalán nem kell megszakadni. Úgy érzem, itt megtaláltam a számításomat, és el is leszek nyugdíjig” - mondta Andrejcsik, aki mindezt idén azzal hálálta meg, hogy az eddigi 15 mérkőzésén 14 gólt jegyzett. Németh Péter a foci mellett fennmaradó szabadidejében tanul, próbál diplomát szerezni, ugyanis „a Sándor Károly Akadémián erre az állandó hétvégi elfoglaltság és napi két edzés mellett még levelezőn sem volt lehetőségem” - emlékszik vissza Németh.

Még a mezcsere is más

Mivel Németh Péter gárdája a tavalyi szezonban nagyon jól teljesített, a milliárdos klubtulajdonosuknak köszönhetően az AS Romával játszhattak felkészülési mérkőzést. „Bár a 70. percig csak 1-0-ra égtünk, csak nyomoztuk a labdát, és egy ötös lett a vége.” Természetesen a közös képek mellett még egy AS Roma mezt is cserélt magának Emmanuelsonnal, amit olyan világhírű játékosokkal írathatott alá, mint Ashley Cole, Seydou Keita vagy Francesco Totti. Egy ugyanilyen meccsen, amikor az AS Roma vendéglátója a klub százéves jubileumi gálamérkőzésén a Vasas volt, az eredmény szorosabb lett, viszont a mezcserének olyannyira nem örültek a hazai klubnál, hogy egy korábbi Vasas-játékos elmondása szerint a játékosokkal még ki is fizettették az elcserélt mezeket. Hasonló élménye volt Andrejcsik Ádáméknak is Vácon, amikor a bajnokság végén a dobogóért meccseltek: az elnök bement a meccs előtt az öltözőbe, hogy közölje a játékosokkal, egy mez 24 ezer forintba kerül, amit kifizettetnek a játékosokkal, ha elteszik vagy odaadják a szurkolóknak - erre végül a játékosok lázadása miatt mégsem került sor.

A 2013-2014-es bajnokság kezdetéig az osztrák bajnokság alsóbb osztályaiban még két főben maximalizálták az idegenlégiósok számát csapatonként, mára ez a limit is megszűnt. A jelenleg a német sokadosztályban, az FC Reflexa Rettenbachban („Azt ne kérdezd, hogy ez hanyadosztály, mert arról fogalmam sincs”) munka mellett futballozó Freud Gábor itthon Újpesten, Sopronban, Szolnokon és Kispest első csapataiban eltöltött évei után Ausztriába kezdett kijárni - még az Újpest másodedzője ajánlott neki egy lehetőséget. „Nincs pénz itt, féléves csúszás ott. Ez Magyarország. Valamit lépni kellett” - meséli Freud Gábor, akinek bár az osztrák foci nagyon feküdt, egy kétezer eurós fix ajánlat miatt továbbállt Németországba. A csapat főszponzora egy árnyékolástechnikával foglalkozó cég, ahol áprilistól szeptemberig a foci mellett keményen dolgozik is, így a fizetéséhez lakástámogatást is kap.

Az elnök is tolta a havat

Szintúgy Németországban, a nyolcadosztályban futballozik a munka mellett Radovits Ádám, aki Németh Péterhez hasonlóan MTK-nevelés, bár ő a meghívás ellenére sem ment a Sándor Károly Akadémiára futballozni. „Amikor édesapámnak megmutatták az akadémia létesítményeit, a pályákat, az összkomfortos öltözőket, amiben még csocsóasztal is volt, apukám csak anyit jegyzett meg, hogy mindez nagyon szép, de hol van itt a könyvtár, ha a fiúk esetleg olvasni szeretnének?” - meséli a magyar játékos.

Ádám szerint a légiós életnek is megvan az a hátránya, hogy az embertől könnyen megválnak. Az osztrák ASV Gutebrunnál egy szezon után egy olcsóbb cseh játékosra cserélték, a német munkalehetőségig a negyedosztályú Törökbálint gárdáját erősítette. Németországban aztán a nyolcadosztályban is megtapasztalta, mi a profizmus: „Az első edzésen a szerb edzőnk azt mondta, hogy még csak ráhangolódunk, ennek ellenére belefért egy tíz kilométeres futás a mínusz öt fokban” - ezek után Ádám már el sem tudja képzelni, milyen lehet a Bundesliga. A játékost azért az is meglepte, amikor egy hónapja az egyik edzésük azzal kezdődött, hogy le kellett lapátolni a havat a pályáról, és az elnökük vett 20 hólapátot és maga is beállt dolgozni. „Elsőnek érkezett és másfél órán keresztül kesztyű nélkül lapátolta a havat, miközben otthon is lehetett volna a vélhetően nem másfél szobás kis lakásában. De ugyanígy a meccsnapokon tölti a kulacsokat, és szedi össze a mezeket a meccs után” - mesél a hazai közegben elképzelhetetlen tapasztalatairól Radovits Ádám, aki azon már nem is akadt fenn, hogy mindössze 200 eurót kellett befizetnie egy törökországi edzőtáborért teljes ellátással.

A kereseteket a liberalizáció és a kínálati piac egyébként az utóbbi időben levitte. „A lengyelek, a szlovákok és a csehek már nagyon kevés pénzért is kimennek focizni, de még így is 500 euró körül van a hétvégi kijárós. Munka mellett tökéletes” - foglalja össze Freud Gábor, aki úgy tervezi, hogy családjával még ebben az évben hazaköltözik, de mindenképp folytatja a labdarúgást - és ingázik tovább. Németországban és Ausztriában is fektetnek milliárdokat a futballba, de nemcsak az első hanem az alsóbb osztályokban is. Andrejcsik Ádám hetedosztályú klubjában már eddig is volt műfüves pálya, ingyenes élményfürdő, szauna- és jacuzzihasználat, és most egy 15 millió euró értékű létesítményt építenek fel a csapatnak. „Pont elszívok egy cigit, míg leérek a stadionig” - teszi hozzá Andrejcsik, aki nem tagadja, hogy Ausztriában már voltak olyan csapattársai, akik tizenhatról még kézből se tudták volna bedobni a kapuba a labdát, igaz, meghaltak a pályán.

Az alábbi táblázatban összehasonlítást mutatunk be a magyar és az osztrák/német alsóbb osztályú labdarúgásban tapasztalt körülményekről, a játékosok beszámolói alapján:

Edzésintenzitás és mentalitás: Az igazi különbségek

Terjék Lajos itthon nem tartotta magát lassú játékosnak, de Izraelben mindjárt az első gyakorlatnál, a cicázásnál csak kapkodott a levegő után. „Tak-tak-tak-tak-tak. Mindenki rögtön és biztosan továbbpasszolta a labdát, nem volt megállás, dédelgetés. Az első edzésemem 28 percet voltam bent a cicázásnál a kör közepén. Alig tudtam levegőt venni. Úgy ment az ottani egyérintő, olyan szokatlan volt a ritmusa, hogy nem tudtam felvenni. A végén már megsajnáltak, és poénból zuhanyozni küldtek a bemelegítés után. Mondván: én már kifutottam magam. Labdával nem voltam ügyetlen, de ebben a tempóban egy hónapig tartott, amíg érvényesülhettem.”

Sallói István tanácsa a mai napig Terjék fülében cseng, amikor vacillált, akkor hívta fel őt: „Köszönd meg a sorsnak, hogy kellesz külföldön. Pakolj össze, azonnal indulj, meg se állj.” Terjék Csank híresen kemény és izzasztó alapozásain edződött, tehát nem rossz edzettségi állapotban került az Ashdodhoz, ami akkor egy közepes izraeli csapatnak számított. Az első furcsaság az volt, hogy Izraelben másfajta munkát követeltek. A menedzsere ugyanakkor már az Olympique Marseille-nél látta, azzal hitegette, hogy a franciáknak pontosan olyan játékos kell, mint ő. „24 éves még nem voltam akkor. Ha akkor meglett volna a kellő intelligenciám, akkor előbbre jutok. Ha akkor olyan menedzserek dolgoztak volna a magyar futballban, akik átlátják a nemzetközi futballt, annak a vérkeringéséhez tartoznak, jó tanácsokkal látnak el, akkor minden másként alakul. Túl sok a volna.”

Aztán jött először Ciprus, 2004 legvégén. Az edzések ott is lényegesen megterhelőbbek voltak szerinte, és nem hasonlóak a hazaihoz. Azzal egyetért, hogy a gyakorlatok ugyanazok, ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen nem egy másik sportágat találtak fel. Az intenzitást ugyanakkor össze sem lehetett hasonlítani. És nem lehet ma sem. Szerinte a ciprusi harmadosztályban van egy olyan napjuk most is, amelyik bárkit megviselne. „Otthon, amikor jött az egymás elleni játék kapura, akkor már a lazítás is jött. Alig várta mindenki ezt a részt, mert ezzel az edzés véget is ért, míg külföldön akkor kezdődik csak igazán. Még Izraelben is akkor kapcsoltak egy sokkal magasabb fokozatba a társak. Bele sem merek gondolni, mi volt jegyzettebb bajnokságoknál. Otthon ellenben már lehetett pihenni, kényelmesebben közlekedni, ha szűkített területen is játszottunk. Kint akkor vért ittak, mindenki meg akarta mutatni, mennyire jó. Természetesen Cipruson is. Ez az edzés legfontosabb része, nálunk ezt egyáltalán nem így gondolják.”

„A magyarok ügyesebbek a labdával, mint jó néhány másik nemzet. Erre megesküszöm. A mentalitásban viszont az egyik legrosszabb a magyaré, amit valaha láttam. A szerbnél, horvátnál szinte mindig érezni lehetett, átmegy a falon is. A magyarnál nem. Az egyik imádta a küzdést, a másik a kényelmet favorizálta. Én sem voltam kezdetben kivétel, nem szeretnék olyan látszatot kelteni. Minden olyan amatőrnek látszott otthon. Meg idegesítőnek. Volt egy horvát edzőnk, aki professzornak szólíttatta magát. Én külföldön ahhoz szoktam hozzá, hogy kétszer annyit kellett adni légiósként. Ez a horvát edző ellenben annyira lenézett bennünket, hogy fájt. Minden mozdulatán érződött, mi értünk a futballhoz, ti meg, szerencsétlen magyarok, nem, ezért hallgassatok.”

Terjék úgy véli, ha most nem vonják be azokat a 35-40 év körüli, külföldet is megjárt játékosokat, akik nemrégiben abbahagyták, akkor újabb elvesztegetett évek jönnek. Mert ők saját bőrükön érezhették meg, mit jelent nyomás alatt, gyorsan, jól dönteni. Jól játszani edzésen és meccsen. Azt is hallja, egy idősebbnek már nem kell annyit edzeni. A saját példájával cáfolja ugyanazt. Hogy szinten maradjon, sokkal speciálisabban és több időt igénybe véve kell készülnie.

„Ahhoz már megvan a rutinom, mikor és hol tudom kifújni egy kicsit magam a pályán. A helyezkedés, a játék olvasása az évekkel nyilván együtt jár. Amikor láttam egy olaszt a korosztályos válogatottban, azon csodálkoztam, mennyire bátran meg meri csinálni a cseleket. Nem érdekelte sem őt, sem az edzőjét, ha elveszíti a labdát. Mert az volt a lényeg, hogy 21-22 évesen már az a csel, ami pár éve nem sikerült, az zavartalanul összejöjjön. Nálunk nem ezt látom. Nálunk az is érdem, ha valaki bajnokságot nyer az U9-ben. Magamban azt kérdezem: és akkor mi van? Tanítsd meg a gyereket 20 éves korára focizni, az a fontosabb. 20 évesen hozd ki belőle a maximumot.”

Az APOEL sikertörténete, nyolcba kerülése a BL-ben, mindenhol megbecsülést váltott ki. „Majdnem kihajítottam a tévét az erkélyről, amikor valamelyik hazai szakértő úgy értékelte, ezt Magyarországon is meg lehetne valósítani. Akkor miért nem tesszük? Fogalma sincs, miről beszél, milyen változáson és fejlődésen ment keresztül a ciprusi futball. Ide már régóta nem levezetni jönnek a játékosok, mint régebben. Otthon viszont még mindig ez a szemlélet. Az Európa-bajnok görög védő, Traianosz Dellasz a Rómából fordult erre. Tőle, és a realos Saviótól elég sokat lehetett tanulni, a gyerekek előtt olyan példakép volt, amiről álmodni sem mertek. Terjék úgy véli, a magyar futball álomvilágban él. Esze ágában sincs bántani a magyar futballt, de azt szeretné, ha végre megindulna a fejlődés, ha jó játékosokat látna, akik komoly bajnokságokban is megállnák a helyüket. Mint mondta, szeretné elkerülni azt a látszatot, hogy ő mindentudó lett, csak azért, mert Cipruson él, és eközben mindent megutált, ami hazai. Kevés esélyt lát azonban a gyors megújulásra az Eb-részvételtől függetlenül. Szomorúan meg kell állapítanom: az itteni első osztály régóta színvonalasabb, mint az otthoni. Amikor ezt a hazatérő Leandro kimondta, nem támadni kellene sem fórumozónak, sem szakembernek, hanem odafigyelni rá. Megkérdezni esetleg, mit csinálnak másként és jobban ebben a közegben.

„Nem a téttel járó nyomásra gondolok - bár abban sem vagyunk túl jók -, hanem amikor egy pillanat alatt jó döntést kell hozni, és jó passzt adni.”

A "hazugságok" a klubvezetésben és játékoskezelésben

Karim Benzema és Didier Deschamps esete

Karim Benzema lehet, hogy nem szerepel többet a francia válogatottban, de megint középpontba került a téli világbajnokság miatt. A francia labdarúgó-válogatott a baljós előjelek ellenére döntőig menetelt a katari világbajnokságon, és ott sem hiányzott sok, hogy sorozatban másodjára is magasba emelje a trófeát. A 2018-as bajnok annak ellenére jutott be a fináléba, hogy az utolsó pillanatokban kiderült: Karim Benzema sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot. Később az is kiszivárgott, a Real Madrid aranylabdás támadója az éj leple alatt, búcsú nélkül távozott az edzőtáborból, és ugyan maradt elméleti esély a visszatérésére, később már nem számolt vele Didier Deschamps. A szövetségi kapitány a Le Parisiennek adott interjúban azt állította: nem ő volt az, aki kirakta a játékost a keretből, Benzema döntött a távozás mellett.

„Minden helyzetben csak egy igazság van, és Karim is tisztában van ezzel. November 14-én csatlakozott hozzánk, miután félig-meddig inaktív volt a klubjában. Egyéni edzésprogram szerint haladt, és halasztani kellett a teljes értékű edzéshez való visszatérését. Raphaël Varane-nal ellentétben nála nem számoltam azzal, hogy készen áll Ausztrália ellen.”

„Miután Karim megsérült, a csapatorvos elkísérte őt az Aspetar klinikára, ahol elvégezték az MRI-vizsgálatot. Karim megmutatta az eredményt valakinek a Real Madridtól is, aki szintén elmondta a véleményét. Éjfél után értünk vissza a hotelhez. Meglátogattam Karimot az orvossal, aki összefoglalta a vizsgálat eredményét.”

„Körülbelül 20 percet töltöttünk együtt. Mielőtt távoztam volna, azt mondtam neki, nem kell kapkodnia, a csapatmenedzserrel megtervezheti a visszatérését. Másnap reggel derült ki, hogy elhagyta a csapatot. Ez az ő döntése volt, amit én megértek és tiszteletben tartok.”

Nem kellett sokat várni Benzema reakciójára sem, aki az Instagram-oldalán „arcátlanságnak” titulálta az interjút, amit néhány bohóc emojival is megtámogatott. Később pedig feltöltött egy mémvideót is, melynek szereplője azt mondja: „Hazug vagy. Te egy hazug vagy.” Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Benzema másképp emlékszik a történtekre. Deschamps egyébként cáfolta azokat a híreket, miszerint a társak örültek volna Benzema távozásának. „Fogalmam sincs, ki terjesztette el ezeket a pletykákat. Ez már nem is csak ellentmondás, hanem rosszindulat.”

Victor Osimhen csalódása a Napoliban

Victor Osimhen 531 napja távozott a Napoli csapatától és a török Galatasarayhoz szerződött. A csatárnak kimondottan megromlott a viszonya az olasz klubbal, most azonban kitálalt. Osimhen először beszélt részletesen arról, hogyan romlott meg a kapcsolata az SSC Napoli vezetőségével, és miért döntött a távozás mellett. A nigériai támadó kitálalt, szerinte a klub megszegte az ígéretét, rasszista sértések érték, és végül „úgy bántak vele, mint egy kutyával”. Osimhent ironikusan egy kókuszdióhoz hasonlították. Egyesek rasszizmust emlegettek, a vita pedig hetekig tartott. A csatár letörölte az összes nápolyi időszakából származó fotót Instagram-oldaláról, de ez csak a kezdete volt egy hosszú huzavonának.

„Miután a Napoli kitette azt a videót a TikTk-ra, valami véglegesen megtört bennem. Bárki elhibázhat egy tizenegyest, bárkit kigúnyolhatnak ezért. A Napoli csak velem tette ezt, ráadásul bizonyos utalásokkal. Rasszista sértések áldozata lettem és meghoztam a döntést, hogy távozni akarok. Töröltem az Instagram-oldalamról az összes Napoli mezes képemet, ők ezt arra használták, hogy a szurkolók ellen fordítsanak. Pedig a lányom nekem inkább nápolyi, mint” - ecsetelte Osimhen.

A csatár elmondta, hogy a videó publikálása előtt egy „úriemberek közötti megállapodása” volt Aurelio De Laurentiissel, a Napoli elnökével arról, hogy a következő nyáron távozhat. Az elnök azonban nem tartotta be ígéretét. „Megpróbáltak mindenhova elküldeni játszani. Úgy bántak velem, mint egy kutyával. Menj ide, menj oda, csináld ezt, csináld azt... Sokat küzdöttem a karrieremért, nem tudtam elfogadni ezt a bánásmódot. Nem vagyok báb” - mondta.

A csapathoz ekkoriban érkezett vezetőedzőnek Antonio Conte. Az a hír járta, hogy nem akarja Osimhent a csapatába, a csatár viszont egészen máshogy emlékszik. Az edző behívta az irodájába és elmondta, szeretné, ha maradna, de már nem volt visszaút. Nem akart tovább dolgozni egy olyan helyen, ahol nem érezte boldognak magát. „Senki nem kért nyilvánosan bocsánatot a történtekért. Közben meg olyan pletykák terjengtek, hogy késve értem edzésre. Meg olyanok, hogy veszekedtem a csapattársaimmal. Ez mind hazugság. Sajnálom a szurkolókat, akik mindig és minden körülmények között támogatják a klubot. Számukra a Napoli az első” - mondta a La Gazette dello Sportnak. Osimhen nagyon sokat köszönhet korábbi edzőjének, Luciano Spallettinek, aki csúcsformába hozta a Napolinál és vezetésével még a bajnokságot is megnyerték. Akkoriban olyan felröppentek olyan hírek, hogy veszekedtek egymással, de a csatár ezt kategorikusan tagadta. „Sokat követelt, de sokat is adott. Vannak olyan edzők, akik először emberként, aztán játékosként fejlesztik az embert” - fogalmazott.

A SZEOL SC valósága és Tóth Ákos lemondása

Közel négy éves periódus zárult le kedden Tóth Ákos életében: a SZEOL SC vezetőedzője 2012 decembere és 2016 novembere között irányította a szegedi együttest, amelynek kispadján hétvégén azonban már nem ő ül. Az NB II-es együttes távozó trénerével összegeztük a klubnál töltött időszakát. A 2012 decemberében érkezett tréner vezetésével előbb az NB III-ba, majd idén nyáron a másodosztályba is feljutott a csapat, az utóbbi időszak sikertelenségei után azonban Tóth Ákos a váltás mellett döntött, és vele tartott pályaedzője, Makra Zsolt is, így egyikük sem folytatja a munkát a SZEOL-nál. „Többször is volt már erről szó, hogy lemondok, most jutottunk el oda véglegesen, hogy nincs már bennem erő ahhoz, hogy tovább csináljam. Makra Zsolt is csatlakozott ehhez, ami pedig ezen a szinten nem nagyon szokott megtörténni, hiszen itt az edzőknek élő szerződése van, mi úgy köszöntünk el a klubtól, hogy nem élnénk a fájdalomdíjjal. A profi edzők Magyarországon nem így szokták abbahagyni. Köszönetet mondok Halkó Pálnak, hogy lehetőséget adott nekem, illetve Mányi József tulajdonos úrnak, aki szintén lehetőséget biztosított arra, hogy irányítsam ezt a csapatot. Ez által úgy gondolom, jobb edző lettem, sokat tanultam én is, remélem, a srácok is. Annak ellenére, hogy most el vagyok keseredve, abszolút sikersztorinak tartom ezt az egészet. Az edzőt az eredmények minősítik, ez nem kérdés, amikor zsinórban ennyi vereséget szenved egy csapat, akkor le kell vonni a konzekvenciát, én ezt levontam.”

Úgy folytatta, a csapat másodosztályba való feljutása egy óriási előrelépés, azzal együtt, hogy maga a klub nem tudott előrelépni, hiszen infrastrukturálisan megyei szinten állnak. Négy év alatt persze alaposan formálódott a játékoskeret is: ennek kapcsán elmondta, jó pár értékes ember és játékos távozott és érkezett, ez idő alatt cserélődött a keret, de soha nem NB I-ből igazoltak, hanem mindig hasonló osztályból, ezért is tartja nagy bravúrnak, hogy most profi osztályban szerepelhet a csapat, és az utolsó, Siófok elleni mérkőzés kivételével úgy gondolja, a becsületük is megvolt és partiban is voltak az ellenfelekkel. „A fizikális állapottal soha nem volt gond, egyéb dolgok hiányoznak az NB II-ben, de nem bántanám a játékosokat, én nagyon büszke vagyok, hogy velük dolgozhattam, nagyszerű srácokat ismertem meg. Külön-külön nagy részük megüti az NB II-es szintet, sajnálom, hogy ennyien bántják őket. Akkor tudnának igazi NB II-es csapatot alkotni, ha a csapat gerincét 7-8 olyan játékos tenné ki, akiben több száz NB I-es, NB II-es meccs van. Ez a többi csapatban vastagon megvan, nálunk nincs. "Ez az, amit próbáltunk edzéssel, csapategységgel, motivációval kompenzálni, ez addig sikerült, hogy feljutottunk, ami iszonyatosan nagy bravúr, hiszen ekkor is megelőztünk két-három olyan csapatot, aki minden tekintetben előttünk jár. Minden dicséretet megérdemelnek a srácok, akikkel ezt végrehajtottuk, illetve annak is köszönhető, hogy a második helyezett is feljutott, ami húszévente egyszer van. Mi ezzel éltünk, ennek volt a jutalma az NB II-es indulás, de semmi sem változott. NB III-as kondíciókkal ebben a ligában nagyon nehéz, azzal együtt, hogy a lelkesedés és a közönség az első három mérkőzésen belehajszolt bennünket a győzelembe. Példátlan sérüléshullámmal is küzdöttünk, ez mind-mind olyan tényező, ami nehezítette a dolgunkat” - fogalmazott a szegediek immáron ex-mestere.

Aki ismeri a szegedi futball helyzetét, az pontosan tudja, milyen körülmények között érte el ezt az eredményt a csapat: a Felső Tisza-parti stadion állapotára enyhe kifejezés a borzalmas, az egyetlen műfüves pályán gyakorlatilag reggeltől estig pattog a labda, hol kettő, hol három csapat edzésével - mindezek vastagon belejátszanak a SZEOL szereplésébe. „Aki tehetne a körülményekről, de nem szégyelli magát, arra nem találok szavakat. A sorozatos vereségek a hangulaton is rontottak, Makra Zsolti barátommal úgy éreztem, ebből mi már nem tudjuk a csapatot kihúzni. Játékosként volt szerencsém pályafutásom felét külföldön tölteni, hat évig Ausztriában, két évig Németországban fociztam, kintről mindig másként látja az ember a dolgokat, mikor hazajön. Németországban volt egy edzőm, Gino Lettieri, aki egyszer azt mondta, mikor kimentünk edzésre és meglátta a pálya állapotát, hogy ezen a pályán az én játékosaim nem edzenek, mert értéket képviselnek. Elmentünk a tó körül futni, másnapra rendbe hozták az edzőpályát. Ha én ehhez a profizmushoz tartom magam, akkor öt darab edzést tudtam volna tartani idén. Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt mindig dolgozni, de még mindig azt mondom, borzasztó sikeres időszak volt, nagy élmények értek ezekkel a srácokkal együtt, pozitívan nézek vissza erre a négy évre. Köszönöm a lehetőséget, köszönöm Siha Zsolt munkáját, akivel három és fél évig dolgoztunk együtt, valamint Bagdi Ferenc munkáját is köszönöm. Kívánom a csapatnak, hogy kilábaljanak ebből a hullámvölgyből, és legalább annyi pontot tudjanak szerezni, hogy legyen esély a tavaszi folytatásra” - tért ki a gárdát övező körülményekre Tóth Ákos.

A szakember hozzátette, az elért eredmények mellett arra is büszke, hogy a szezonbeli első pár meccsen, amikor nyerni tudtak a SZVSE-stadionban, és ezernél is több néző volt kint a meccseken, akkor olyan kisgyerekek arcát láthatta, akik végre megtapasztalhatták az igazi futballhangulatot. „Hálás vagyok az ultrák visszatéréséért is, akik megmutatták, hogy hogy néz ki egy igazi futballmeccs. Nagyon régóta a szegedi gyerek nem is vágyhat igazán arra, hogy focista legyen, mert vagy megnézi a TV-ben a Bajnokok Ligáját, vagy a korlát mellől megyei mérkőzéseket néz. Én láttam a gyerekek arcát, akik a meccseinket nézték, hogy számukra ez micsoda dolog volt, még annak ellenére, hogy a SZVSE-pálya is messze van a modern stadiontól. A vasutas klub dolgozói előtt le a kalappal azért, amilyen állapotba hozták a legtöbb esetben azt a pályát, de egy 40 éves gyepszőnyeg nem nézhet ki úgy, mint a Puskás Akadémia tavaly legördített gyepe. Büszke vagyok az NB II-es feljutásra, ez igenis a munkának és a srácok becsvágyának köszönhető, az, hogy most ebben a pillanatban könnyűnek találtattunk, de ha most ez nem így lett volna, akkor el kell gondolkozni a magyar profi bajnokságok játékerején. Ha ilyen háttérrel profi csapatokkal fel tudjuk venni a versenyt, akkor valami ott nem stimmel” - fogalmazott Tóth Ákos, aki hozzátette, nyáron is pontosan tudták, hogy mekkora a kabátjuk, és mit jelent ez az osztály, ennek ellenére nem lettek volna sportemberek, ha nem próbálták volna meg, és amíg van remény, addig csinálni kell tovább a dolgukat. „Én azért álltam fel Makival, mert úgy éreztem, hogy számunkra már nincs. Semmivel sem dolgoztunk mi kevesebbet vagy rosszabbul, mint az ellenfelek - ennek ellenére sokszor kellett gratulálni, ezt nyilván nehéz megélni. Elfáradtam, ez nem kérdés, hál’istennek a profi focista éveim kivételével soha nem a futballból kellett megélnem, nem vagyok megélhetési edző, ezért is tudunk nagyvonalúak lenni a klubbal. A futball a szenvedélyem, de most egy kicsit elég volt” - nyilatkozta a szegedi klub élén közel négy évet eltöltő edző.

Botlik Dániel esete: Elvett lehetőségek

Úgy volt az egésszel, ha az idén nem is jött össze, majd jövőre kivívja a Vecsés a feljutást, méghozzá vele a kapuban, vele a kezdőcsapatban. Csakhogy Botlik Dániel már nem a Pest megyei I. A harmadosztály azért így is összejött, ami még akkor is igaz, ha tudjuk, Botlik Dániel a kispadról nézte végig az NB III, Nyugati csoport 1. fordulójában lejátszott, gól nélküli III. - Talán még jól is járt, hiszen ha a tényekből indulunk ki, a Pest megyei I. - Július 10-én elkezdődött a felkészülés, majd 13-án azt mondta az új edző, Vincze Gábor, hogy versenyhelyzet van köztem és Gendur László között, de számít rám maximálisan. - Ha leigazolja a Békéscsaba, maradhatok, ha nem, akkor ki vagyok rúgva. Július végén eljött ez a pillanat, mentem edzésre, leraktam a cuccomat, és az fogadott, hogy megegyeztek Mikola Lacival, így mehetek, amerre látok. Úgy, hogy egész jó szezont zártam. - Fel, éspedig azért, mert annyi rosszat kaptam már a labdarúgástól, hogy már nem volt az a motiváló erő, ami azt mondaná, csináld tovább. Egyetlen dolog maradt, hogy tizenhat évet beletettem a futballba. - Az edzővel, Balogh Istvánnal dolgoztam együtt még ifikoromban, kijárt a meccseinkre, Vecsésre, megnézett párszor, és kaptam ajánlatot tőle. Jöjjek ide, maximálisan megbízik bennem, Mondtam neki, hogy rendben van, és az anyagiakat tekintve is megegyeztünk az elnök úrral. - Három edzésen vagyok túl, edzettem kedden, csütörtökön és pénteken, így nem véletlenül nem játszottam, de a következő héten szeretnék beállni a kapuba. A sors furcsa fintora, hogy egy osztályt feljebb léphettem, hiszen egy igazságtalan döntéssel elvették tőlem azt a lehetőséget, hogy védjek abban az együttesben, amelyet megszerettem és magaménak éreztem, de az élet ilyen.

A jövő útja: Mit tanulhatunk a spanyol modelltől?

Jellemző része a spanyol futballnak és képzésnek, hogy megkövetelik a játékosoktól a kapu előtti helyzetek azonnali, gyors befejezését, a gyors döntéshozatalt, gyors reagálást. Ennek fejlesztésére az egyik este a C.F. Barcelona U19 edzésén ugyanennek a célnak, a gyors helyzetfelismerésnek és reagálásnak a fejlesztésére egy szerintem mindenki által ismert és alkalmazott edzésgyakorlatot, az úgynevezett faljátékot láttam. Ami különbség volt az általunk megszokottakhoz képest, hogy nekem először szokatlanul kicsinek tűnt a játékterület! Ahogy a mellékelt rajzon is látszik, 6:6 ellen játszottak a játékosok, mindkét csapatnál 6-6 adogató, (úgynevezett "fal") játékossal. A játékterület kb. 20X20m-es volt. Létszám: 9 játékos + 2 kapus. Középen 3:3 elleni játék folyik, kint 4 játékos (3 mezőny + 1 kapus) az adogató. Az adogatókat megszámozzuk 1-től 4-ig. A támadó hármas az edző által meghatározott számú játékostól kapja a labdát véletlenszerű sorrendben, és azonnal gólt kell szerezniük, a védekező csapat megpróbálja ezt megakadályozni. 4 labda után csere- a támadók lesznek az adogatók, az adogatók a védők, a védekező csapat pedig a támadó. A Barcelona U19 edzésén ugyanennek a célnak, a gyors helyzetfelismerésnek és reagálásnak a fejlesztésére egy szerintem mindenki által ismert és alkalmazott edzésgyakorlatot, az úgynevezett faljátékot láttam.

Ha a magyar futball fejlődni akar, kulcsfontosságú, hogy bevonja azokat a 35-40 év körüli, külföldet is megjárt játékosokat, akik nemrégiben abbahagyták. Mert ők saját bőrükön érezhették meg, mit jelent nyomás alatt, gyorsan, jól dönteni. Jól játszani edzésen és meccsen.

tags: #hazugsagok #edzesre #foci

Népszerű bejegyzések:

• Jégkorong játékszabályok
• Tippek a berlin-leverkuseni utazáshoz
• Hiányzó adatok a magyar Extraligában
• Klubkártya megújítása és használata a Fradinál
• Röplabda korosztályokról és felszerelésről