Herta Müller: A Diktatúra Költői Hangja és a Szavak Emlékezete
A Romániában született, Németországban élő Herta Müller kapta a 2009-es irodalmi Nobel-díjat. A kitüntetést és a vele járó 1,4 millió dollárnak megfelelő svéd koronát december 10-én veheti át. Hihetetlenül érdekes élete miatt kezdtem el olvasni, de az izgalmas témák (emigráció, megfigyelés, diktatúra, titkosrendőrség, munkatábor) mellett olyan írásokra leltem, amik bár regények, mégis lenyűgözően költői, még legvisszataszítóbb és legfájdalmasabb gondolatok leírásánál is. Ami egészen káprázatos ebben a különös életű német íróban az a reflexió hihetetlen mélysége és összetettsége.
Herta Müller élete és inspirációi
Herta Müller 1953-ban született Romániában, a németek lakta Bánátban, Nitzkydorfban. A bánáti írónő tehát határhelyzetek közül jött, egy apró bánáti faluban, nem messze a hármas magyar - román - szerb határtól, Temesvár közelében egy német nyelvű családban és Ceausescu nemzeti kommunista diktatúrájában nőtt fel.
1973-tól 1976-ig germanisztikát és romanisztikát hallgatott a Temesvári Egyetemen. A diploma megszerzése után tanárként és fordítóként dolgozott, és ekkor kezdett írni is. Apja SS-katona volt, és az írónő állítása szerint apját csak az mentette meg a brutális cselekedetektől, hogy nem olyan helyen szolgált, ahol erre lehetőség nyílt volna.
1984-ben, amikor megtagadta az együttműködést a román titkosrendőrséggel, a Securitatéval, elbocsátották tanári állásából. Herta Müller azóta szabadfoglalkozású íróként dolgozik. Az elnyomás elől 1987-ben, két évvel a romániai forradalom előtt férjével együtt Nyugat-Berlinbe menekült, s a mai napig is ott él. Miközben a diktátort hallgatva állandó fizikai undor kerülgette, az írásba menekülve megpróbálta az egyszerű falusi emberek világát megörökíteni és megérteni.
Az írás filozófiája és stílusa
Herta Müller műveiben a megélt tapasztalatok központi szerepet játszanak. Mindig valami megélt apróságból indul ki, sokszor valamilyen testi tapasztalatból, és azt bontja ki nagyobb emberi, történelmi összefüggések irányába. Talán ezért érezzük, hogy hitelesebb bárkinél. Az ember az, amit átélt. Ez az ő tapasztalata.
Herta Müller nyerte az irodalmi Nobel-díjat | Arts.21
Az írónő maga mondja: „Jobb lett volna egy nyugalmasabb élet egy demokráciában, úgy is, ha egyetlen szót le nem írok. Írni nem kötelező. Persze valószínűleg akkor is írtam volna, csak másról. Az élet felülírja az írást.” Herta Müller számára Kelet-Európa országai mindig különlegesek, hiszen itt mindenki átélt olyan élethelyzeteket, amelyekről az ő könyvei szólnak. Milyen szerepet tölt be a politika az ő írásaiban? „Nem vagyok politológus, - válaszolja - de olyan országban nőttem fel, ahol a politika az élet része volt. Ceausescu több órás beszédeit kellett hallgatnunk, a fotói függtek mindenhol. Hiába éreztem fizikai undort, a diktatúrában pontosan tudni kellett, mi zajlik körülöttünk.”
Müller egyedülállóan precíz és lenyűgöző nyelven, virtuóz módon foglalkozik a román történelemmel és valósággal. Nem könnyű olvasni Müller írásait, maximális figyelem kell hozzá, ízlelgetni kell hasonlatait, metaforáit, gondolkodni rajtuk, mert nem könnyen érthetőek. Ennek ellenére is minden könyve megérdemli a dicsérő szavakat. Új, a Der König verneigt sich und tötet (A király meghajol és gyilkol
) költői címet viselő kötetében is a diktatúrában szerzett tapasztalataival foglalkozik, ezúttal egészen újszerű módon. A totalitárius állam nyelve áll a középpontjában: mit közvetít és hogyan manipulálja az embereket ez a nyelv?
Müller művei és a diktatúra árnyéka
A román hatóságok által elrendelt publikációs tilalom ellenére Nyugaton már 1984-ben megjelent Niederungen című elbeszéléskötete. Herta Müller ekkor lett a német irodalom felfedezettje
. Számos kötetével elismerést vívott ki a nemzetközi irodalmi életben: műveit több, mint 20 nyelvre fordították le, számos díjjal jutalmazták.
A rókák csapdába esnek
Magyarul A rókák csapdába esnek
című könyve jelent meg 1995-ben, ami az egyik legismertebb műve. Regényhősei azonban Romániában maradtak, így az 1992-ben írt, számos nyelvre lefordított és magyarul eddig egyetlenként megjelent könyvének, A rókák csapdába esnek
(Pesti Szalon, 1995) címűnek a szereplői is: Adina, a tanítónő és Clara barátnője, a huzalgyári mérnöknő, aki egy szekus ezredes kedvese lesz, s ezzel egy hosszú barátságnak vet véget, meg Paul, Abi és a többiek, a ki- és lehallgatottak, a dalszövegekkel rejtjelesen lázadók, az óvatlan viccmesélők, a sorkatonaként meggyötörtek, szemölcsös ujjú kisgyerekek, kenyérért sort álló öregek.
Képek jelzik az állandó fenyegetettséget és a vele járó szorongást, kivételes erősségű képek, ilyen mindjárt a címben is szereplő róka - az Adina panellakásában a padlóra terített róka képe, ez a kézzel fogható jelkép. A rókaszőnyeget eredetileg fél kézzel is meg lehetett fogni, föl lehetett emelni, majd egyre több kéz kellett volna hozzá, ugyanis a tanítónő távollétében egymás után vágták le a róka farkát és négy lábát zsilettel azok, akik ugyanezen alkalmakkor szotyolát és csikket dobtak a vécécsészébe: hátborzongató figyelmeztetésül.
A A róka volt a vadász
(a forrásban valószínűleg tévesen megnevezve, a A rókák csapdába esnek
műre utalva) című könyvében szinte végig jelen időt használ. A jelen és a múlt tehát erősen összefügg az írónő számára, a múlt nem múlhat el. Egy könyv mindig kialakítja saját stílusát, így az igeidő is. A jelen és a múlt persze szorosan összefügg. Számára ez magától értetődő.
Lélegzethinta
Új regénye, az Atemschaukel (Lélegzethinta
) a bánáti svábok deportálásáról szól, akiket a Szovjetúnióba deportáltak. A regény az egyik jelölt az idei német irodalmi díjra. A Lélegzethinta
tömör - néhol kopogós, néhol hajmeresztően költői - német mondatai a fél hatkor kezdődött felolvasóesten csendülnek fel.
A nyelv és a fordítás kihívásai
Herta Müller német nyelven ír, de a román nyelv hatása is érezhető műveiben. „A román nyelvet iskolában tanultam. Mindig is mondtam román barátaimnak, milyen csodálatos nyelvetek van. Mindig érdekelt, de csak játszottam a szavakkal. Hosszabb szöveget nem tudnék románul írni. Olyan problémákkal kerülnék szembe, ami németül fel sem merül a számomra. Ám amikor németül írok, mégis megjelenik a román nyelv, hisz ott szocializálódtam.” Ahogy Jorge Semprún is mondta, nem a nyelv a fontos, hanem az, amit mondanak rajta.
Ahol a minden értelemmel dacoló totalitarizmus szavakkal már szinte ki sem fejezhető, csak fenyegető, olykor groteszk képekkel és a próza zaklatott, költői lüktetésével, ott nehéz feladat vár a fordítóra, hiszen az egyik nyelv kínálta kép sokszor értelmetlen, sőt, szándékával ellentétesen, idétlen lehet egy másik nyelven. A szürrealistának ható képeket értelmezni kell, a töredezett mondatok mögött megkeresni az összekötő gondolatot, kivárni, míg egy félbehagyott motívum újra felbukkan, hogy ki lehessen hámozni teljes ívének mondandóját. Olykor-olykor, roppant óvatosan, a ziháló, fojtott stílus megtartása mellett célszerű egy-egy kiegészítés, mert a német nyelv kevésbé konkretizál, mint a magyar, elboldogul általánosabb jelentéstartalmú szavakkal, kevesebb igével, igevonzattal. A nemek szerint elkülönülő névmások tömören és érzelemmentesen érzékeltetik a cselekvők, a beszélők váltakozását, ez nekünk nem adatik meg
- írta erről a A rókák csapdába esnek
fordítója, Lendvay Katalin a Literán.
A Nobel-díj és az írói felelősség
A Nobel-díj jelentőségéről és a nemzeti identitás kérdéséről Herta Müllernek határozott véleménye van. „Romániában úgy tartják az ön Nobel-díja felerészben román Nobel-díj is. Egyetért ezzel? Először is vannak életrajzi tények - feleli az írónő. Romániában születtem, harmincnégy éves koromig Romániában éltem, de most már nem élek ott és nem vagyok román állampolgár sem. Német nyelven írok. Azt mondják egy szerző azon a nyelven értelmezhető, amin ír. A románok oldják meg maguk ezt a kérdést - teszi hozzá szomorúan mosolyogva.”
A Nobel-díj elsősorgban az írónőt illeti, de - ahogy feleletei alapján egyértelművé vált - minket is. Mindannyiunkat, akik megszenvedték a kommunizmust, fasizmust a XX. században. „Mi változott a Nobel-díjjal? - Elsősorban külsőségek változtak meg. Így kerültem most is Budapestre. Nem érzem, hogy én tényleg megérdemelnék egy sajtókonferenciát.” Sajnos csak négy műve jelent meg magyarul (az is valószínűleg a Nobel-díj hatására), de alig várja a következőket.
Emlékezés a diktatúrára
Herta Müller kritikusan szemléli a múlt feldolgozatlanságát és az ellenállás kultúráját
. Amikor Romániába megy, egészen más problémákkal szembesül: az ottmaradtak és az elmentek között örökös konfliktus feszül. Másfelől egyre többet beszélnek az ellenállásról. Mindenki ellenállónak kiálltja ki magát, szinte az volt a legnagyobb ellenálló, aki Ceausescut dicsőítő verset írt.
Újra kifejti, hogy mennyire bosszantja az utólag beképzelt ellenállás kultúrája, miközben a volt titkosszolgálat emberei még mindig fontos pozícióban vannak, a régiek 40 százaléka még most is szolgálatban van. Mások szállodák, bankok tulajdonosai lettek. A legfontosabb tévécsatorna tulajdonosa is volt Securitate tag. Túl keveset beszélnek a diktatúra feldolgozásáról. Nem beszélünk arról, hány embert lőttek le a határokon, a zöld határon. Nem beszélnek arról, mit csináltak ezek a bűnözők.
Oskar Pastior esetét, akiről halála után derült ki titkosszolgálati múltja, keserűen idézi fel. Először természetesen sokkolt a hír. Mint kiderült Pastior verseit szovjetellenesnek értékelték, s választás elé állították: jelent vagy börtönbe megy. Nagyon jámbor ember volt. Nem volt készsége a bűnhöz. Tíz év alatt mindössze hét emberről írt jelentéktelen információkat. Ezenkívül Oscar homoszexuális volt, és homoszexuálisként élni Ceausescu rendszerében lehetetlen volt. Borzalmas élete volt.
A válaszokból, ahogy láthatjuk egy rendkívül összetett viszonyrendszer áll össze, egy józan és következetes világkép, amelynek sarokpontjai a nyelv, az írás és az élet. Ez az atmoszféra, amely Herta Müller nyelvi képeiből árad, s minden regényét átszövi.
tags: #hertha #muller #konyvei
