A góllövő kapusok legendás története a futballban

Egy kapustól többnyire megbízható teljesítményt várnak, esetleg bravúrokat, gólokat viszont a legtöbb esetben egyáltalán nem. Cikkünk főszereplői azonban úgy gondolták, támadásban is hozzátesznek valamit csapatuk eredményességéhez. A futballmeccsek egyik ritka pillanata, amikor a kapus gólt szerez. A mai napig különleges élményt jelent ez, pedig a sportág történetében mindig is akadtak gólerős portások.

A gólszerzők: a legtöbb gólt szerző kapusok

Kezdjük a tömény statisztikával. Nem merjük azt állítani, hogy a statisztika teljes, még akkor sem, ha az RSSSF készítette, de a legutóbbi számítások szerint tizenkét kapus van, aki átlépte a húszgólos álomhatárt. A listavezetőnek pedig arra is megvan az esélye, hogy a százat eléri - ez még egy csatárnak is becsületére válik!

Rogério Ceni: A rekordok embere

Az abszolút csúcstartó a Sao Paulo szurkolói által rajongva szeretett és tisztelt klublegenda, Rogério Ceni. A brazil kapuvédő góllövő tehetségét 1997-ig nem fedezték fel a nagycsapatban, bár ennek oka alighanem az, hogy fényesre csiszolta hátsóját az SPFC kispadja. Aztán 1997-ben beindult a gólgyár egy Uniao Sao Joao elleni paulista bajnokin, a remek rúgótechnikájú és higgadt ítéletvégrehajtó Rogério Ceni elkezdte sorra lőni a szabadrúgásokat és a tizenegyeseket. Azóta minden évben legalább kétszer betalált, 2005-ben egészen döbbenetes módon 75 meccsen 21 gólt lőtt, ezzel házi gólkirály lett.

Rogério Ceni így emlékezett vissza a kezdetekre: „Zetti tartalékja voltam, és egyszer korán érkeztem az edzésre. Elővettem egy zsák labdát, és elkezdtem szabadrúgásokat gyakorolni. Mindkettőnknek jó volt a rúgótechnikánk, mert Valdir Joaquim de Moraes [a kapusedző - a szerk.] sokat foglalkozott ezzel. Zetti azt mondta, teljesen gyagyás vagyok, de azt válaszoltam, hogy ha meccsen is odaengednének a szabadrúgásokhoz, jól menne. Elkezdték figyelni az edzők a szabadrúgásaimat, és bár nem kértem és nem is kaptam tippeket senkitől, próbáltam Neto technikáját ellesni [Neto minden idők egyik legjobb brazil szabadrúgáslövője - a szerk.]. Aztán Muricy Ramalho megengedte, hogy odaálljak meccsen is" - vallott egy interjúban a kapus, akit pályafutása során csak egy edzője (Mario Sergio) tiltott le a szabadrúgásokhoz felkocogásokról.

Ceni 2006. augusztus 20-án megdöntötte José Luís Chilavert rekordját, mikor kettőt vágott a Cruzeirónak, azóta a „minden idők legtöbb gólt szerző profi kapusa" cím büszke birtokosa. Ezt a pozícióját nem veszélyezteti senki és semmi. Kilencven góljából ötvenegyet lőtt szabadrúgásból. Félelmetes rúgótechnikája félelmetes elszántságának következménye: annak idején rengeteget gyakoroltatta vele edzője, Muricy Ramalho a szabadrúgásokat a tréningeken, ma is 50-60-at lő edzésenként (saját bevallása szerint 70 százaléka ezeknek be is megy).

„Muricy volt az első edző, aki engedett élesben szabadrúgásokat lőni, és óriási boldogságot jelentett számomra, hogy ő volt az edző, amikor megdöntöttem Chilavert rekordját. Ő tett a világ legjobb góllövő kapusává" - mondta a FIFA-nak adott egyik interjúban. Rogério Ceni góljai egyébként sokáig garanciát jelentettek legalább a pontszerzésre, de 2010. február 25-én a kíméletlen Once Caldas megtörte a kapus „veretlenségi" sorozatát. Ekkor fordult elő először (és eddig utoljára) ugyanis, hogy Ceni betalált, de a Sao Paulo kikapott. Ha van bánata, az az, hogy hiába védett 17 alkalommal a selecaóban, a válogatottban egyszer sem zörgette meg a hálót.

José Luis Chilavert: A karizmatikus paraguayi

Az örökranglista második helye José Luís Chilavertet illeti. A rendkívül népszerű, teljesen normálisnak véletlenül sem nevezhető paraguayi kapus volt az első, aki kapuvédőként mesterhármast ért el. Az excentrikus kapus sokáig kibírta anélkül, hogy felrohangáljon tizenegyeseket és szabadrúgásokat elvégezni, de a Zaragozában légióskodva „megérezte a vérszagot", a Vélez Sarsfield kapusaként pedig kis híján 50 gólig jutott. Az, hogy a kilencvenes évek közepének egyik legjobb dél-amerikai csapatában ő lett a kijelölt ítéletvégrehajtó, nem kis elismerés.

Chilavert említett mesterhármasa 1999-ben, a Ferro Carril Oeste ellen született meg, a kapus mindháromszor büntetőből talált be. Kevés hiányzott ahhoz is, hogy ő legyen a vb-történelem első gólszerző kapusa: 1998-ban Bulgária ellen volt igen jó kísérlete. 2002-ben Iker Casillas babrált ki vele, pedig szokásos szerénytelenséggel fűtötte a száját a spanyolok elleni meccs előtt: két gólt ígért kollégájának, no meg azt, hogy ő maga nem kap (az eredmény ehhez képest 1-3). Búcsúmeccsén, 2004-ben is a hálóba talált, 8 góllal ő a legeredményesebb kapus válogatott meccseken.

Dimitar Ivankov: A bolgár büntetőspecialista

A rangsor harmadik helyezettje jóval kevésbé ismert világszerte Rogério Ceninél és Chilavertnél, igaz, a bolgár Dimitar Ivankovról (és góljairól) a Levszki Szófia drukkerei minden bizonnyal tudnának egy-két jó szót szólni. A most a 2010-es török bajnokcsapatban, a Bursasporban védő Ivankov 42 gólnál tart és valódi tizenegyes-specialista: nem csak remekül rúgja a büntetőket, jól is védi azokat. A válogatottban viszont sosem sikerült gólt lőnie, csakúgy, mint Ceninek. A válogatottal nem volt szerencséje, hiszen 2004-ben, amikor a bolgárok máig utoljára ott voltak nagy tornán (a portugáliai Európa-bajnokságon), még a veterán Zdravko Zavkov védett, Ivankov végig a cserepadon ült. Utána ő lett az első számú kapus a nemzeti csapatnál, de a balkániak már nem voltak komoly tényezők az európai futballban.

René Higuita: Az "El Loco" és a skorpiórúgás

Egyaránt 38 góllal zárta a pályafutását két „szent őrült", a latin-amerikai góllövő kapus figuráját „feltaláló" kolumbiai René Higuita. Ha minden idők legőrültebb kapusát vagy legnagyobb kapusegyéniségét keressük, alighanem az elsők közt kell megemlíteni az egykori kolumbiai hálóőr, René Higuita nevét. José René Higuita Zapata 1966. augusztus 27-én született Kolumbia északnyugati részén, a hegyekben fekvő Medellínben. A későbbi hírhedt kapust gyakorlatilag a nagymamája nevelte fel, mivel a születése után nem sokkal az apja elhagyta a családot, nem sokkal később pedig elhunyt az édesanyja. A loboncos hajú, El Loco (Őrült) becenévre hallgató kolumbiai kapusról és különös pályafutásáról a Netflix nemrég filmet készített.

A feljegyzések szerint az iskolai csapatokban még csatárként riogatta az ellenfeleket és gólkirály is volt, aztán amikor elkezdett egyesületben focizni, a bogotái Millonarios csapatában is eleinte mezőnyjátékosként tevékenykedett. Higuita egy sérülés következtében „pottyant a kapuba" (korábban csatárt játszott), és első felnőtt szezonjában, 1985-ben 16 meccsen 5 gólt szerzett a Millionarios kapusaként. A cselezni imádó, gólerős támadót egy sérülés parancsolta be a kapuba, ahol aztán később remekül teljesített és hosszú távra is megtalálta a helyét. A továbbiakban kapusként vették számításba, ám azzal, hogy a gólvonal előtt állt és kesztyűt viselt, cseppet sem vette el a kedvét attól, hogy időről időre a mezőnybe is kimozduljon.

„Az edzők csak eredményt akarnak elérni, és arra kényszerítik a kapusokat, hogy leegyszerűsítsék a játékukat. Az én kapusideálom viszont komolyan veszi a meccset és a posztját, de figyel arra, hogy szórakoztassa a szurkolókat. Annak azért örülök, hogy most már sok kapus lő szabadrúgásokat és tizenegyeseket, főleg a dél-amerikaiak. A latin-amerikai kapusok technikailag jobban képzettek és merészebbek, ezért lehetnek sikeresek pontrúgóként" - nyilatkozta egyszer a Reutersnek. Higuita örömmel mondott igent a később barátjává váló Escobar hívó szavára, hogy újra a szülővárosában focizhasson. Első nekifutásra 1987 és 1992 között erősítette a zöld-fehér alakulatot. 112 mérkőzésen védte a csapat kapuját, menet közben többször is kalandozott a mezőnyben, és időnként még a szabadrúgások elvégzését is rábízták. Fantasztikus menetelés végén a Nacional felért a csúcsra és 1989-ben elhódította a Libertadores-kupát. Ugyanebben az évben hazavihették a Copa Interamericanát is, azonban az Interkontinentális Kupa-mérkőzésen alulmaradtak az AC Milan csapatával szemben. 1991-ben a medellíni alakulat tíz év után először, összességében ötödik alkalommal nyerte meg a kolumbiai bajnokságot.

Higuita 1992-ben tett egy kósza európai kitérőt a spanyol Real Valladolid csapatánál, ahol 15 mérkőzésen két gólt szerzett. Az Escobarral való jó viszonya miatt komoly bajba került, ugyanis 1993-ban hét hónapot börtönben kellett töltenie, mert részt vállalt egy emberrablásban. A börtönbüntetés miatt kénytelen volt távol maradni az 1994-es amerikai világbajnokságtól. Karrierje során egyetlen világbajnokságon vett részt. Az 1990-es olaszországi seregszemlén főszerepet vállalt Kolumbia 16 közé jutásából, mint ahogyan negatív hős lett a Kamerun elleni nyolcaddöntőben, hiszen a találkozó hosszabbításában - szokásához híven - a saját térfele közepén cselekbe bonyolódott, Roger Milla pedig leszerelte őt és az üres kapuba helyezve eldöntötte a továbbjutás sorsát. Higuita ezt követően kapta meg véglegesen az „El Loco” („őrült”) becenevet, és tett szert világhírnévre.

1995. szeptember 6-án egy Anglia elleni barátságos mérkőzésen hajtotta végre karrierje ikonikussá vált megmozdulását. Higuita a Wembley-ben rendezett összecsapáson Jamie Redknapp beadását egy skorpiórúgással vágta ki a mezőnybe, amellyel hihetetlenül népszerűvé vált. A mozdulat kultikussá vált, megannyi karikatúra készült belőle, az évforduló napján rendszerint megemlékezik róla a világsajtó. Higuitát gyakorlatilag ezzel a mozdulattal azonosították a továbbiakban.

Jorge Campos: A színes egyéniség és a csatárkapus

A csiricsáré mezeiről (is) ismert Jorge Campos valóságos kerti törpe volt 168 centijével a kapuban, ráadásul csatárként kezdte pályafutását, és a támadójátékról a későbbiekben sem nagyon akart lemondani. Mivel annak idején a válogatott Adolfo Ríos miatt nem fért be az UNÁM Pumas együttesébe, „kikérte" magát a mezőnybe, és volt, mikor harcban állt a mexikói gólkirályi címért is. Rendszeresen előfordult (még a válogatottban is), hogy kapusként kezdett és csatárrá avanzsált a szünetben, de a nemzeti csapatban ő sem tudott gólt szerezni, csak kapufáig jutott el. Meg kvázi gólpasszig egy egész pályás szóló után, az Egyesült Államok ellen. A mexikói 46 gólt szerzett pályafutása során, de Chilavertől és Cenitől eltérően ő közvetlenül részt is vett az akciókban. Az acapulcói születésű hálóőr fantasztikus reflexekkel, ruganyossággal kompenzálta alacsony termetét, és afféle söprögető-kapusként működött a pályán, jól bánt a labdával.

További gólszerző kapusok

A ranglista hatodik helyezettje a perui Johnny Martín Vegas Fernández, aki még bőven növelheti góljainak számát, hiszen 34 évesen (és 34 gólosan) még messze áll a visszavonulástól. Az élmezőny talán legkevésbé ismert tagja a háromszoros perui válogatott portás, akivel kapcsolatban az egyik legérdekesebb információ, hogy kilencszer is eredményes volt a 16-oson kívülről.

Hetedik a BL legeredményesebb kapusa, a német Hans-Jörg Butt, aki már háromszor is betalált az elitligában. Butt az Oldenburgban, a Hamburgban és a Leverkusenben is feliratkozott a góllövőlistára, jelenlegi csapatában, a Bayern Münchenben viszont még bajnokin nem - a Mainz ellen kihagyott ugyanis egy büntetőt. Legviccesebb esete egy 2004-es, Schalke 04-Leverkusen meccshez kötődik, amikor belőtt egy büntetőt, ünnepeltette magát, majd kiszedhette a saját hálójából is a labdát, mert Mike Hanke a gyorsan elvégzett középkezdés után átemelte. A legjobb tízbe még egy európai kapus fért be, az egykor a HSV, a Leverkusen, a Benfica és a Bayern München hálóját is őrző Butt.

A harmincgólos határt átlépte még a salvadori Álvaro Misael Alfaro, húsz fölött jár a chilei Marco Comez, a szerb Dragan Pantelics és Zsarko Lucsics, valamint az azeri Nizami Szadigov. Pantelics, a hetvenes-nyolcvanas évek kitűnő kapusa alighanem az elsők között volt, aki válogatott meccsen is betalált, két gólt is jegyez a jugoszláv nemzeti csapat színeiben.

Nagy elsők és különös esetek

Az első, kapus szerezte gólt 1900 áprilisában jegyezték fel, mikor Charlie Williams (Manchester City) kirúgását megnyomta a szél a Sunderland elleni mérkőzésen. Kérdés ugyan, minek vesszük Morton Betts gólját a legelső, 1872-es FA-kupa-döntőben, az említett sportember ugyanis szélsőhátvédet, csatárt és kapust is játszott. Kapusként lett válogatott, de a fináléban A. H. Chequer álnéven éppen csatárként lépett pályára, és a 15. percben el is döntötte a meccset (1:0).

Mivel 1912 előtt a kapusok a felezővonalig felvihették kézben a labdát, jóval több kapusgól volt, így jegyezték fel az első olyan esetet is a krónikások, amikor mindkét kapuvédő beköszönt - 1910-ben a Third Lanark-Motherwell skót élvonalbeli mérkőzésen. Ha lehet hinni az annaleseknek, 2000. augusztus 2-ig ez volt az egyetlen ilyen eset a labdarúgó-történelemben, ekkor viszont egy Vélez-River Plate Mercosur-kupameccsen Chilavert és Roberto Bonano is megzörgette a hálót.

Az igazán nagy nyilvánosságot kapott első kapusgól 1967-re datálódik, amikor Pat Jennings - hihetetlen, de az 1986-os vb-n is védő északír legenda már ekkor élvonalbeli kapus volt - a Charity Shielden az egész pályát átrúgva viccelte meg a Manchester United kapusát, Alex Stepneyt. A Tottenham és az MU egyébiránt 3:3-ra végzett, a gólt meg felvette a Match of the Day, így volt min csodálkozni/röhögni az összefoglaló láttán. Chilaverthez hasonló bravúrt mutatott be a veterán walesi kapus, Lee Williams, aki a TNS játékosaként mesterhármast szerzett büntetőkből.

A már említett Stepney (aki nyugodt típus lehetett, egy ízben ugyanis addig üvöltött, míg kiugrott az állkapcsa) elmondhatta magáról, hogy karácsonykor egyszer ő vezette a Manchester United házi góllövőlistáját. Más kérdés, hogy ezt mindössze két belőtt tizenegyesseé érte el, és ez elég erős kritika az 1973-1974-es MU csatáraira nézve - nem csoda, hogy a „vörös ördögök" kiestek a szezon végén. Az első kapus, aki a Serie A-ban a mezőnyből betalált, Michelangelo Rampulla, az 1992-es Cremonese-Atalanta meccsen. A Bundesligában Jens Lehmann mondhatja el magáról ezt, góljáról a későbbiekben még esik szó. Az ír UCD kapusa, Matt Gregg a Cobh Ramblers elleni, utolsó percben belőtt büntetővel került fel az eredményjelzőre, de egy igazán bizarr esettől centikre voltak a dubliniak. Tudniillik három héttel korábban Gregg tartaléka, Billy Brennan is lőhetett egy tizenegyest az ír Ligakupában, de elrontotta - ha bemegy, a UCD-nek két góllövő kapusa lett volna egy szezonban!

Olvasóink közül is sokan emlékezhetnek Raimond van der Gouwra, aki Peter Schmeichel mögül rengeteg meccset nézhetett prémium helyről, a Manchester United kispadjáról. Karrierje utolsó bajnoki mérkőzésén, a holland másodosztályú AGOVV tagjaként lehetőséget kapott a 90. percben, hogy belője élete első gólját egy tizenegyesből - 44 évének rutinjával nem is hibázott. Ha már Schmeichelről szó esett, a dán óriás a Hvidovre, a Bröndby, a Manchester United és az Aston Villa játékosaként is szerzett gólt, többek között UEFA-kupa-meccsen is, a Rotor Volgograd ellen. Neki összejött az is, ami sok kollégájának nem, szerzett gólt a válogatottban, tizenegyesből Belgium hálóját púpozta ki.

Megmentők az utolsó percben

Jöjjenek a kapusok legnagyobb pillanatai, az utolsó pillanatokban szerzett, teljes eksztázist kiváltó gólok - mivel rengeteg ilyen van, csak hármat emelünk ki.

• Jens Lehmann fejes gólja: Jens Lehmann neve kívánkozik előre, mert a német kapus „elsőzését" már említettük. Az 1994-1995-ös Ruhr-vidéki derbin Lehmann csapata, a Schalke épp egy góllal égett az ősellenség Dortmund ellen, mikor a kapus felrohant, és egy brutális erejű fejessel megmentett egy pontot a „királykékeknek".
• Jimmy Glass legendás találata: 1999 májusában a Carlisle City azért küzdött, hogy megőrizze ligatagságát, tehát ne essen ki az angol ötödosztályba. A cumbriai csapatot kiesés esetében az anyagi csőd és a megszűnés fenyegette, így nem túlzás, ha élet-halál meccsről beszélünk. A Carlisle-nak nyerni kellett volna, de 1-1-re állt, amikor egy szöglet után a felfutó kapus, Jimmy Glass a hálóba lőtt, az angol focitörténet egyik legemlékezetesebb ünneplését elindítva. A legszebb a sztoriban az, hogy Glass három héttel a meccs előtt került kölcsönben a Carlisle-hoz, amelynek megsérültek a kapusai. „Életem legszebb pillanata volt, az őrjöngő szurkolók a vállukon vittek ki a stadionból" - nyilatkozta nagy tettéről a jelenleg egy taxis vállalkozást üzemeltető, már visszavonult Glass. Gólját a Times „50 legfontosabb gól a focitörténetben" listáján a 7. helyre szavazták.
• Andrés Palop és Sinan Bolat drámai fejes góljai: A 2006-2007-es UEFA-kupában megpecsételődni látszott a Sevilla sorsa a Sahtar Doneck elleni nyolcaddöntőben. Ekkor bukkant fel Andrés Palop, aki kihasználva azt, hogy az ukrán védők elfeledkeztek róla, remek fejessel mentette hosszabbításra a meccset - a spanyol csapat továbbjutott, majd meg is nyerte a kupát. Az előző BL-szezon egyik nagy jelenete Sinan Bolat nevéhez fűződik: a Standard kapusa gyönyörű fejessel „húzta ki" az AZ Alkmaar csapatát az El-helyet érő csoportharmadik helyről.

Amikor a kapus egész jó csatár

A csere intézményesítése előtt a megsérült kapusnak nem sok lehetősége volt: vagy összeszorított fogakkal tovább védett, vagy helyet cserélt egy mezőnyjátékossal, általában csatárral. A kényszerű csere jól is elsülhetett: 1935 márciusában Frank Moss, az Arsenal kapusa megsérült az Everton elleni meccs első félidejében, majd a másodikban felkötött vállal már balszélső volt. A 75. percben aztán Ted Drake passzából be is talált, a Goodison Park népének döbbenetére.

A legendás kapusok világa - nem csak gólokról szól

A modern labdarúgásban a kapusok már nem engedhetik meg maguknak, hogy csak az ellenfél góljainak megakadályozására szorítkozzanak. De még a múltban sem volt elegendő a kapusokat csak a kapura lőtt lövések száma alapján megítélni, hogy felmérjük a jelentőségüket. Ezt a listát még hosszan lehetne bővíteni, mivel a posztok között rengeteg ikon volt és van.

Gianluigi Buffon: Hűség, küzdelem, legenda

A világ talán legismertebb kapusa Gianluigi Buffon. Számos elismerést, díjat sikerült bezsebelnie, többek között a Minden Idők Legjobb Kapusa-díjat is. Rengeteg bajnoki-cím, kupagyőzelmek, világbajnoki cím birtokosa. "Bumm! Vagy valami hasonló zaj. A labda csattant a keresztlécen, majd a pályára pattant. Manapság ilyenkor megkönnyebbülten sóhajtok. A kapu istene segített, az ő keze ott volt, ahová az enyém már nem ért el. De aznap még szomorú voltam emiatt, mert azt a labdát én rúgtam el, és nem is akárhol, hanem a hatalmas San Siróban. Hatéves csak a foci és a suli létezett."

Mesél kedvenc kapusáról, hogy miként fedezte fel és hogyan izgult számos meccsén, melyet a tévé előtt izgult végig, Ő volt a kameruni válogatott kapusa, Thomas N'Kono, aki mai napig a példaképe. A '90-es vébén is ámulattal figyelte a kapust és ekkor, tizenkét évesen döntötte el, hogy kapus lesz. Kilenc hónap kemény edzés és végre elmondhatta magáról, hogy igazi kapussá vált. Még csak 13 éves volt, de három nagy csapat is felfigyelt rá: a Bologna, a Milan és a Parma.

"Tizenhárom éves voltam, most írtam alá a Serie A-ban szereplő klub ificsapatához, még nem voltam túl az első csókon, igazából még barátnőm sem volt, de ez egyáltalán nem érdekelt. Kapus voltam. Én viseltem az egyes számú mezt, vagyis én voltam az első számú, a numero 1. Kemény volt az első két év. Új kihívások, új emberek, kollégium, és mint a legtöbb tini, ő is csinált hülyeségeket, az élete pedig állandó rohanásból állt. De a pályán remekelt. Ennek köszönhette azt is, hogy hívták a korosztályos válogatottba is." Aztán eljött az U15-ös Európa-bajnokság, ahol komolyabban megcsapta az ismertség szele. Majd 16 évesen került be a Parma első csapatába és egy évet kellett várnia, hogy eljöjjön az első meccs a Seria A-ban. 1995 november 19-én szenzációs védéseinek is köszönhetően az eredmény 0:0 lett az AC Milan ellen. Innen pedig egyenes út vitte felfelé, értem ez alatt az első profi szerződését a Parmánál: 300 millió, öt évre.

"Ha hagyod, hogy megváltoztasson a pénz, és emiatt megváltoznak az emberi kapcsolataid, akkor bizony semmit nem értesz az életedből! Azt hiszem én mindig is tudtam kezelni ezt a helyzetet. Persze mindenkinek fontos a pénz, jobbá teheted az életedet, a boldogságot viszont nem ezzel, hanem a meghozott döntéseiddel teremted meg. Soha nem voltam fukar, nem ragaszkodtam a pénzhez."

A siker egyre csak jött, egy év sem telt és már a válogatottban találta magát a vb pótselejtezőjén Moszkvában, ahol első válogatott meccsén Cannavaro öngólját kapta, de végül a csapat kijutott a vb-re. Végül, bár a szíve a Parmához húzta, az esze mást választott és sorsfordító lépésre szánta el magát: leszerződött a Juventushoz 2001-ben. A 2002-2003-as szezonra úgy emlékszik, mint élete legjobbja. Megkoronázhatta volna a BL győzelem, de sajnos a döntőben végül tizenegyesekkel a Milan került ki bajnokként az összecsapásból. Az ezt követő idény azonban minden tekintetben tragikus volt számára. Depresszióval küzdött, nemcsak kapusként bizonytalanodott el, hanem magánemberként sem tudta hol a helye a világban és semmit nem nyertek a pályán.

"Emlékszem az őrjítő fájdalomra, majd belehaltam. A vállam érzéketlenné vált, olyan voltam, mint egy robot." A válla helyrejött, a csapat is talpra állt, aztán jött a mélyrepülés, az állandó címlapok, botrányok. De mindezen sikerült felülkerekedni és 2006-ban megnyerni a világbajnokságot. Nehéz volt visszatérni a megtépázott, lejáratott, tönkretett csapathoz, aki mindenki kapta a hideget, azok is, akik nem szolgáltak rá. Végül maradt. Mindenki azt várta, hogy elsétál, de ő maradt, mert így látta jónak. Az, hogy mennyire értékelte csapata és a szurkolók, a következő videón is tökéletesen látszik, amely az olasz bajnokin készült, ahol 2018-ban ünnepelték.

Tóth Zoltán története: egy magyar disszidens kapus Amerikában

Ki tudja, lehet, hogy Tóth Zoltán (62) életéről egyszer majd hollywoodi történet születik? 2018. 09. 15. Most már örömmel jár vissza Magyarországra, jókat anekdotázik az egykori barátokkal, játékostársakkal. „Sok mindent el kellett tűrnöm itthon, mielőtt betelt a pohár. 1978 februárjában, egy ETO elleni bajnokin megsérült a combom, de nem hagyták kipihenni. Injekcióval végigvédtem a szezont, s bajnokok lettünk. Sajnos a lábam annyira kikészült, hogy nem kerültem be az argentínai vb-keretbe - emlékezett vissza Tóth, aki legutóbb augusztusban járt Budapesten. - Az operációm után szerettem volna kipihenni magam, de nem engedték elhalasztani a sorkatonai szolgálatot, katonai rendőrök behurcoltak a laktányába, a síró édesapám szeme láttára vittek el... Ott aztán a legkülönbözőbb szívatásokban volt részem. A műtött lábam ellenére hajnali négykor is kizavartak havat lapátolni."

A magyar válogatottban csak egyszer, a szovjetek elleni 1979-es Európa-bajnoki selejtezőn szereplő kapus jobb életre vágyott. „Eldöntöttem, hogy amíg lehet, pénzt keresek a sportkarrieremmel. Az olimpiai válogatottal a spanyolországi Málagába utaztunk, ahova már úgy mentem, hogy eldöntöttem, disszidálok" - tette hozzá Tóth. Ma már megmosolyogtató, de eltűnése után azt terjesztették róla, hogy baszk szabadságharcosok rabolták el. „A Real Madrid akkori technikai igazgatója, Östreicher Emil segített azzal, hogy az enyém helyett Szentmihályi Antal fotóját adta le a rendőrségnek, így nem akadtak a nyomomra."

„Végül egy szenátor segítségével a Pennsylvania Stoners együttesének tulajdonosa elérte, hogy a sportolóknak szóló H-2-es vízummal beutazhattam az Egyesült Államokba. Ott viszont nem szerepelhettem nagypályán, mert az ilyenkor szokásos kétéves eltiltással sújtottak. Az első meccsemen kapusként dupláztam, a szezon végén bajnokok lettünk - mesélte Tóth. - Ötezer ember ünnepelt bennünket az utolsó találkozó után, alig kilenc hónappal a disszidálásomat követően." San Diegóban telepedett le, munkájának köszönhetően meggazdagodott, két fia és egy lánya született. A futballtól sem szakadt el, a San Diego Sockersszel teremben további öt aranyat nyert, rengeteg egyéni elismerést begyűjtött, manapság kapusedzőként segíti a klubot.

Sam Bartram álldogálásáról

1937 karácsonyán a Charlton Athletic a Chelsea-vel játszott a Stamford Bridge-en, amikor köd ereszkedett a pályára. A gyenge látási viszonyok miatt a meccset a 61. percben, 1-1-es állásnál lefújták. Ezután a csapatok - a Charlton kapusának kivételével - levonultak a pályáról. Az ellenfél következő támadását hiába leső kapusra végül egy rendőr talált rá, és kísérte le a pályáról - legalábbis ezt tudjuk meg Bartram önéletrajzából, amit a Snopes az ESPN-re hivatkozva idéz. „Fel-alá járkáltam a gólvonalon, és örültem, hogy a mieink beszorították a Chelsea-t a saját térfelére - írja könyvében Sam Bartram. - Bevallása szerint mire az öltözőbe ért, egyesek már le is zuhanyoztak, és csapattársai szakadtak a nevetéstől."

A Snopes megjegyzi: persze nem ez lenne az első sportsztori, amit egy későbbi visszaemlékezésben kicsit kiszínezve tálaltak. Ez esetben azonban találtak egy korabeli, 1937-es cikket is esetről, amelyben - az AP tudósításra hivatkozva - arról írnak: a ködben ragadt kapust „egy kutatócsapat végül megtalálta, és meggyőzte, hogy elhagyhatja a posztját”. Ami azonban a képet illeti: az biztosan nem Sam Bartramot ábrázolja. A fotón az Arsenal kapusa, Jack Kelsey látható egy másik, 1954-es ködös meccsen. Ezt a meccset is lefújták a rossz időjárás miatt, de Kelseyt nem felejtették a kapuban.

tags: #legendas #del #amerikai #kapusok

Népszerű bejegyzések:

• Sikerek és rekordok a 21. Pannónia Kupán
• ismerje meg a foci alapjait
• Jegyvásárlás a Vízilabda Európa-bajnokságra
• A magyar férfi kézilabda kiemelkedő alakjai
• Jövő építése az MTK-nál