Horti Gábor a Sportvilágban és a Kosárlabda Kapcsolata a Horti Névvel

A magyar sportéletben két kiemelkedő személyiség is viseli a Horti nevet, akik különböző területeken, de egyaránt jelentős nyomot hagytak. Míg Horti Gábor elsősorban a labdarúgás kommentátoraként vált ismertté egyedi stílusával, addig Horti Dóra a kosárlabda pályákon ért el kimagasló sikereket, különösen a női válogatott tagjaként. Jelen cikkünkben mindkét Horti által fémjelzett sportpályafutást bemutatjuk, különös tekintettel a kosárlabda információkra és a legendás kommentátori munkásságra.

Horti Dóra: A Női Kosárlabda-válogatott Vezére

A 32 éves Horti Dóra a magyar női kosárlabda-válogatott egyik vezére volt az olaszok elleni győztes meccsen. Nem véletlen, hogy az Eb második napjának All Star ötösébe is beválasztották. A center 3 éve nagyon súlyosan megsérült, aztán édesanya lett, és semmi jel nem mutatott arra, hogy egyszer még válogatott lehet. Interjú a káromkodó olaszokról, Kis Grófóról és az Álomhajóról, amely szerencsés esetben Tokióban köthet ki.

Súlyos sérülés és visszatérés

Három évvel ezelőtt egy Diósgyőr-Szekszárd bajnokin elszakadt a térdszalagja. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy 29 évesen be kell fejeznie a pályafutását. Horti Dóra azonban másképp gondolta: „Semmiképpen sem gondoltam arra, hogy akkor ennyi volt a kosárlabdának.” Elmondása szerint előtte nem volt ilyen sérülése, „beleugrottam a rehabilitációba, nem gondoltam, mennyire kemény lesz a visszatérés.” A gyógyulás közben voltak olyan gondolatai, hogy ez mennyire rossz és nehéz, ekkor tette fel magának a kérdést, hogy lesz-e ebből még kosárlabda. „Maga a sérülés egy ártalmatlan szituáció után ért, fura volt, hogy kiment a térdem, egy kitámasztás után történt mindez.” Hozzátette: „Én csak azt láttam, hogy 6-8 hónap után milyen könnyen visszajönnek ebből a sportolók. Hát, ez nem volt egyszerű. Még akkor sem, ha jó erős szarvasi lánynak tartottam magam, akin nem fog a baj. 29 évesen erőm teljében voltam.” A szarvasi gyökerekről elmondta: „Persze, imádtam ott felnőni, gyerekként mindent átéltem, amit egy vidéki ember tapasztal. Gyalog vagy kerékpárral mentem a suliba, a buszt elvétve használtuk, rengeteget gyepáltuk egymást az udvaron a két fiútestvéremmel, szóval, kemény gyerekkorom volt.”

Válogatottbeli megpróbáltatások és újrakezdés

2015-ben Magyarország rendezte a női kosárlabda-Európa-bajnokságot. A magyar válogatott akkor a csoportból sem jutott tovább, a szövetségi kapitány, Stefan Svitek pedig az utolsó meccsen már a keretbe se tette. Horti Dóra felidézte a történteket: „A hazai Eb nagyon stresszes helyzet volt mindenkinek. Rossz volt a felkészülés, amely alatt nagyon csúnyán kiment a bokám, két héten keresztül nem edzettem.” Utólag azt mondja, hogy nem kellett volna vállalnia a játékot: „A kapitány talán türelmetlen volt velem, de én sem tudtam teljesíteni.” Svitekkel azóta rendezték a viszonyukat: „Amúgy két hete Csehországban a felkészülési tornán találkoztunk. Puszi volt? Volt az is. Stefan Svitek amúgy nagyon rendes ember, csak rossz tanácsadókra hallgatott 2015-ben.”

A 2015-ben történtek és a sérülése után Székely Norbert kapitány győzte meg a visszatérésről: „A kapitánnyal nagyon régóta jó a kapcsolatom. Tudtam, ha ő hív, akkor nem azért teszi, hogy edzésben segítsek, miközben nem kapok elég játékpercet. Ha ő azt mondja, hogy jöjjek játszani, akkor ő azt komolyan gondolja. Székely Norbert nagyon jó ember, ha ő bizalmat szavaz valakinek, akkor a játékosnak is sokkal könnyebb jól teljesíteni.”

Édesanyaként a pályán

Egy ilyen Európa-bajnokság és a felkészülés kihasít az ember életéből két hónapot. Édesanyaként mennyire nehéz ezt megélni? „Ez nem egyszerű. Én tényleg úgy voltam vele, hogy nem jövök már a válogatottba, mert pont a kislányommal és a férjemmel szerettem volna több időt eltölteni. Szabó Zsolt is kosárlabdázik, a szezonban nem nagyon jut időnk semmire.”

„A mindennapjaink arról szóltak, hogy a gyereket hol adjuk át, ki megy érte a bölcsibe. Esténként hullafáradtan két felnőtt rázuhant a kanapéra, és a tévét bámulta üres fejjel. Ettünk és elmentünk aludni. Pont emiatt szerettük volna ezt a nyarat most aktívabban eltölteni. Sikerült. Ne is mondja. És ekkor jött a kapitány, a férjem nagyon támogatott, mert nagyon bántotta, ami 2015-ben velem a nemzeti csapatnál történt. Édesanyám is azt mondta, menjek nyugodtan, a kislányomnak, Eszternek nem lesz semmi baja.” Horti Dóra szerint anyaként tényleg más, jobb teljesítményt nyújt a sportoló: „Talán igen. Az ember úgy van vele, hogy ha nem lehet a gyerekével, akkor tegye oda magát, legyen értelme az ittlétemnek.”

Jövőbeli tervek és az Olimpia

Arra a kérdésre, mi lesz 2020 nyarán, Horti Dóra így válaszolt: „Amikor erről kérdez, arra gondolok, mekkora dolog lenne megnyerni a belgrádi negyeddöntőt, és elérni az olimpiai selejtezőt. Ha ez sikerül, akkor tényleg fel kell tennem a kérdést, mi lesz a jövő nyárral.” Hozzátette: „Az a rossz hírem van, hogy az egy nagyon kemény menet, de annak a végén ott lehet a csoda, az olimpiai szereplés. Ha ez összejön, akkor utána abbahagyom.” Komolyan mondja? „Azt gondolom, igen. Szeretnénk második gyermeket is, az olimpia a csúcs, annál nincs feljebb. Akkor abba lehet hagyni.”

Az olaszok elleni mérkőzés: Érzések és taktikák

Az olaszok elleni meccs negyedik negyedében egészen érdekes volt látni, hogy vesztik el a fejüket az ellenfél világsztárjai. Mi zajlott ekkor a pályán? „Ó, hát Zandalasini és Sottana egója az égbe tört, rendesen végigkáromkodták az utolsó tíz percet. Hol olaszul, hol angolul. Jót nevettünk, de Sottana viselkedése iszonyatosan idegesítő volt. Nem erre számított, az biztos. Nyerni akart, de nem tudta elviselni, hogy nem megy nekik. Az olasz edző sem. A szakállas kis Zseb-Napóleon. Vele nem foglalkoztam, elég volt nekem az, ami a pályán ment. A két olasz annyira önző volt, hogy a centerbe be sem játszották a labdát, nem is volt nehéz dolgom.” Horti Dóra szerint: „Annyira egoisták, hogy képtelenek voltak csapatban gondolkodni.”

A magyar csapat egójáról is beszélt: „Megvan nekünk, de mi képesek vagyunk félretenni. Ego nélkül nem lennénk itt, ezt azért fontos leszögezni. De itt mindenki beáll a sorba, és ha kell, akkor két perc alatt szedi fel a parkettát.”

Győzelmi ünneplés és zenei ízlés

Az olaszok legyőzése után nem volt hatalmas buli, hanem visszafogottan ünnepeltek: „Szolidan énekeltünk egyet.” Arra a kérdésre, hogy mit, Horti Dóra nevetve válaszolt: „Jaj, olyanokat, amiket én már nem ismerek. Megállt Elvisnél? Azt azért nem, de most a mulatós a menő. Nem mondja, Kis Grófo? Ő is. Látom, nagyot néz. Na, én is így vagyok ezzel. A nézését meg a járását? Valami olyasmi. De többet nem tudok idézni ebből. Meg az Éjjel soha nem érhet véget. Meg volt az Álomhajó is. Álomdás, hogy vakít a fény? Pontosan. De ezt sem tudta mindenki, ezt én ismertem, de a fiatalok... Nyaralni visz az álomhajó. 32 vagyok, na. De nem vittük túlzásba, tényleg.” Hozzátette: „A hotel előtt ment a nóta, meg egy kicsit kiabáltunk is. Aztán, amikor visszaértünk, az étteremben ott kókadoztak a kieső törökök, meg a legyőzött olaszok. Ekkor visszafogtuk magunkat, sportemberek vagyunk. Nem vagyok abban biztos, hogy fordított esetben ugyanez történt volna, de ez már történelem.”

Horti Dóra az edzői pályán

Horti Dóra nemcsak játékosként, hanem edzőként is aktív szerepet vállal a kosárlabda utánpótlás nevelésében. Mint Szabó-Horti Dóra edző, kiemelte Kinga játékosának folyamatos fejlődését az év során.

Horti Gábor, a Kommentátor - Egy Egyedi Hang a Labdarúgásban

Horti Gábor, akit sokan a magyar sportkommentátorok egyik legmegosztóbb, mégis utánozhatatlan alakjának tartanak, elsősorban a labdarúgás közvetítésével vált ismertté. Bár a 'Horti' név a kosárlabda világában Dóra révén is jelen van, Gábor karrierje a futballhoz kötődik. Aranyköpéseit ma is idézik, pedig Ausztriában élve ő maga távolra került a kommentálástól. Tudja, hogy személye megosztó volt, de mindig vállalta önmagát. Hogy ő ilyen. És ha sokan nem is csípték, legalább annyian szerették utánozhatatlan stílusú közvetítéseit. Neki is megvan persze a véleménye a mai kommentátorokról, ahogyan a mai futballról is, de sok egyéb gondolatot is megosztott velünk Horti Gábor.

Kommentátori stílus és a trágár szavak

Arra a kérdésre, hogy „Az se szar”, mondta Faragó Richard az Atalanta-Dortmund meccsen egy helyzetet kommentálva, ami szerintem nem nagy ügy, bár a közösségi média felkapta. De az érdekelne, hogy neked, aki mondott mindent egy-egy közvetítés alatt, valaha kicsúszott-e csúnya szó a szádon?, Horti Gábor így felelt: „Nem. Gúnyolódni viszont sokat gúnyolódtam játékosokon. Könnyen tehettem, az argentinok 10 000 kilométerre voltak tőlem, bár a Bundesliga kettes játékosokkal óvatosabban kellett bánnom, ők azért fordulhattak volna Magyarország felé…” Hozzátette: „De úgy voltam vele, hazudjak, ha valaki átesett a labdán, és mondjam azt, mint sokan otthon, hogy micsoda átlépős csel! Dehogy az, mellé rúgott a szerencsétlen. És én ezt ki is mondtam, kellő malíciával. De szerintem még mindig jobb kommentátorként egy kicsit élesebben fogalmazni, mint lemaradni a gólról… De annál sokkal cifrábbakat is mondanak sokan a médiában, mint ami Ricsi száján kicsúszott.” Arra a kérdésre, hogy mindig figyelt-e, hogy ne káromkodjon: „Hogyne. Olykor valóban túlzásba estem, lehet, néha közönségesen beszéltem, de csúnya szavakat sosem használtam.”

A szórakoztatás fontossága és a mai futball kritikája

Horti Gábor hangsúlyozta, hogy sosem játszott rá a stílusára: „Egyáltalán nem. Én csupán azt a hangulatot igyekeztem megteremteni, ami akkor is van, amikor föltett lábbal, néhány doboz sör kíséretében a haverokkal nézzük a meccset, és nagyon jól szórakozunk. Szórakoztatni akartam.” Kritikusan szemléli a mai futballt: „És pont ezt nem szeretem a mai futballban, hogy a szórakoztató része vész el, ami mégiscsak a veleje volna. A mai gólöröm férfiak acsarkodása. Az arckifejezés rendszerint durva, üvöltöznek sokszor trágárul, és sosem mosolyognak. Ez pedig a foci halála. Az öröm, a játék szépsége kezd kiveszni a mai labdarúgásból.”

Szerinte Guardiolát is hibáztatja ezért: „Ezért egyébként Guardiolát is hibáztatom, és csapatai meccsenkénti 1000 passzát. Mert amikor a Real Madridot verték vele, azt szerettem, de aztán mindenki átvette, a nézőnek meg kirohadt a szeme a sok oldalpassztól. Ma egy négyzetméteren tömörül 20 játékos, levegőt nem tudnak venni egymástól, közben évek óta nem látni valamirevaló cselsorozatot, nem haladnak előre, csak oldalra, kihalóban a játék szépsége.” Hozzátette: „Plusz ömlik ránk a sok meccs, túl sok is, igaz, még mindig jobb, mint bármelyik másik tévéműsor. A tehetségkutatókon elég korán mindenki tudja, ki fog nyerni, azon mit nézzünk? Igaz, a Bajnokok Ligája alapszakasza már engem sem érdekel, elég hamar fent van a különböző oldalakon a meccs esszenciája, azt nézem meg inkább. Arra nem vagyok már kíváncsi, hogy a 90 perc jórésze azzal megy el, hogy az egyik játékos a másikról árulkodik vélt sérelem miatt, vagy azzal, hogy a VAR videózgat „órákig”, illetve hogy a sérült játékost kezelik hosszasan.”

Elfogadás és a kritika kezelése

Horti Gábor mindig is tisztában volt stílusának következményeivel: „Persze. Bevállaltam, mert belőlem fakadt, de meg is határozta az azt követő évtizedeimet, mert senki nem akart felvállalni. Meg sem kérdezték soha, tudnék-e konszolidáltabban kommentálni.” Arra, hogy tudna-e, így felelt: „Természetesen. Én azonban vittem magammal a billogot, és mindenki öklendezve fordult el tőlem.” A munkakeresés nehézségeiről is beszélt: „Ha felhívtam egy vezető beosztású személyt valamely csatornánál, jellemzően nem mondott semmit. És ez a legszörnyűbb, hogy nem kaptam direkt nemet soha, hanem mismásolás volt, hogy „majd hívunk” vagy „keress nyugodtan”. Pedig tudhatták volna, hogy az őszinteség boldoggá tesz.”

Kritizálta a mai kommentátorokat: „Közben eljutottam oda, hogy hallgatva a hazai kommentátorokat inkább nyomok egy némítást. Mert elköteleződtek a főnökség irányába, nem lehet hangulatot kelteni, nincs véleményformálás, ha a játékos két kézzel ér a labdába, csak a hümmögés megy, „várjuk meg, mit mond a VAR”. Ne szórakozzunk már! Hát melyik meccset nézed, kisöreg? A mai kommentátor gyerekek közhelygránátokat hajigálnak ránk, „micsoda tekerés”, mondják, de mi az, hogy tekerés? A 40-es izzót tekered, bár azt is inkább csavarod. Mindig ugyanazt a tíz szót hallod.” A „tekerés” helyett: „A csavarást például, vagy hogy perdítette, ravaszul emelte. Olyan szép a magyar nyelv, annyi más kifejezést lehetne használni, de ahhoz bátrabban is kéne gondolkodni.”

A negatív kritikáról: „Sosem érdekelt a negatív kritika? Egyszer régen betévedtem az Index Drukkerkocsmájába, attól aztán három nap depresszióba zuhantam. Nagyon a lelkemre vettem, amit kaptam, és rájöttem, semmi értelme ezt olvasni, úgyhogy azután sem jártam ilyen fórumokon. Az internet nagy szabadságot ad, annak minden előnyével és hátrányával.” Arra, ha azt mondják, „A Horti Gabi? Elég dili.”: „Rájuk hagyom.”

Karrierút és a SportKlubtól való távozás

Horti Gábor több mint tíz éve távozott a Sportklubból: „Több mint tíz éve kirúgtak a Sportklubból, az állítólagos gigantikus fizetésem miatt. Ehhez képest a mai napig megismernek, és talán mondhatom, leginkább rólam jegyezték meg a Sportklubot.” A kollégák véleményéről: „Erről az a sportklubos élmény jut az eszembe, amikor egy megbeszélésen, amit amúgy a főszerkesztő vezetett, hamuvá pirítottak, és a becsmérlésembe egymás után minden jelenlévő bekapcsolódott, azzal az üzenettel, hogy mekkora seggfej vagyok. Na tessék, most trágárkodtam.” Hozzátette: „Nem. Nyilván azért, mert nem volt más lehetőségem. Az éjjel kettes, vérben tocsogó argentin bajnokikat meg úgyse sokan vállalták be, azt csak érzelemmel lehet közvetíteni, autópályamérnöki módon nem.”

Emlékezetes aranyköpések

Horti Gábor aranyköpései gyűjtésben is fellelhetők a neten, azokból szemezgettünk:

• Amikor az egyik támadó csúnyán a kapu mellé fejelt: „Nem kell, hogy egy terézvárosi megfigyelőkamera legyen a szeme helyén, de ekkora rutinnal csak érezhetné, hogy hol a necc.”
• Egy német másodosztályú meccs eredménysorát kommentálva: „Azért elég komoly büntetés volt nekünk az a Kaiserslautern-Freiburg mérkőzés, az annyira volt izgalmas, mint mondjuk a fű növése.”
• Ugyancsak Bundesliga 2, Mönchengladbach-Mainz: „Ötször volt lehetősége, és mindegyikben benne volt a gólcsíra, egy az ki is nőtt.”
• Még mindig német másodosztály, egy nagybedobásnál: „Ő is jó kőhajító gép…”
• Miközben az oldalvonalnál egy-egy lábát felemelve a stoplikat mutatja a partjelzőnek a cserejátékos: „Téligumi, nyárigumi.”
• Amikor szakadozott a kép egy német másodosztályú meccsen: „Kicsit daraboskás mozgású lett a pikcsör most.”
• Német kettő, a kaput messzire elkerülő pocsék lövés után: „Coulibaly… A jobb lába… Azt általában csak fogmosáskor használja Coulibaly, ugye arra is támaszkodik.”
• Amikor egy Boca-meccsen Insúa kapásból elrúgta a hosszúra a labdát, és a bevetődő Martín Palermo előtt néhány centiméterrel gurult el közvetlenül a kapufánál: „El hombre Martín, igazi balfék”. És csak röhög. „Egy centiméterről nem tudta berúgni. Upsz.” Tovább röhög. „A szöcske.” És röhög tovább…

Arra a felvetésre, hogy direkt engedték-e el magát az éjszakai meccseken, így felelt: „Nem buzdítottak soha ilyesmire, épp ellenkezőleg. Egyszer egy rövid időre kinevezett főszerkesztő azt mondta, „kezelnénk az embert, de már nem lehet”. Így aztán nem is szóltak rám soha. Pedig előfordult, hogy egy brazil-francia válogatott mérkőzésen kissé magasra szökött a lelkesedésem, és kicsúszott a számon pár közönséges mondat, aminek nem kellett volna, de hajnali kettőkor senki sincs, aki bekopogna a közvetítőfülkébe, és visszafogottságra intene.”

Elismerések és kritika ma

Horti Gábor szerint az életének legbecsesebb elismerései a személyes találkozások voltak: „Ha vásárolni mentünk, és valamit magyaráztam a feleségemnek, az emberek azért rendszerint odafordultak, szóval felismerték a hangom, és jellemzően nem húzódtak el, sőt sokan akartak szelfizni velem.” Kiemelte Nyilasi Tibi elismerését: „Annak idején egyébként megveszekedett Újpest-drukker voltam, Nyilasi Tibit már csak ezért sem szerettem, mert mindig kibabrált velünk. Aztán évekkel később egy közös ismerősünk összehozott bennünket, Tibi pedig olyan barátsággal, az elismerését kifejezve fogadott, hogy attól ma is libabőrös leszek. Nyilasi elismer engem, ezt a vidéki fiút? Ha ő így viszonyult hozzám, olyan pocsék csak nem lehettem.”

Volt, aki csak miatta nézte a meccseket: „Most őszintén, a Bundesliga kettő Németországon kívül kit érdekel? Senkit. Ugye? De jött olyan visszajelzés ismerősömtől, hogy az édesanyja vasalás közben engem hallgat, mert az szórakoztatja. Ez is valami… Hallottam azt is, hogy valaki csak miattam kapcsol oda egy szakadék meccsre. De a Bundesliga kettő esetében tényleg azt sem tudod, melyik csapat melyik. Az igaz, hogy egy-egy rangadón így is van 60 000 néző, de az inkább csak Németországon belül fontos.”

Kritizálta a szaúdi bajnokságot is: „Vagy a szaúdit. Sajnálattal konstatálom, hogy az odaigazoló korábbi sztárjátékosok vitatkozó húsgolyókká váltak. Nagy csalódás az a bajnokság. Múltkor is belenéztem, és elkezdtem ütögetni a tévét, hogy miért nem produkálja a normális sebességet. Aztán rájöttem, ott ez a tempó. Egy ismerősöm mondta, és igazat adok neki, hogy Cristiano Ronaldónak azért nincs esze ágában sem eljönni onnan, mert az 1000 gólos álomhatárt máshol esélye sem lenne elérni. Kiábrándító, hogy akik nemrégiben még rengeteg kilométert futottak egy-egy meccsen, ott csak pofáznak. Ha belenézek, azon kapom magam, hogy úristen, ő nemrég még a Liverpoolban játszott, most meg olyan, mint egy vödörben felejtett spongya. De mindegy, jobb, hogy nem én közvetítem, mert úgyis levennének két meccs után. Pedig tényleg tudnék konszolidáltan fogalmazni.”

Előre megírt poénok és spontaneitás

Arra a kérdésre, hogy előfordult-e, hogy előre megírt poént, így válaszolt: „Poént nem, de bevallom, volt olyan próbálkozásom, hogy idézeteket vittem magammal, ilyen internetes blődségeket, de csak a vállizmom lett erősebb attól, hogy ezeket a füzeteket cipelem, nem igazán tudtam őket használni. Rájöttem, belőlem kell jönniük. A legjobb improvizálni.” Egy emlékezetes esetről: „Az interjúra készülve visszahallgattam néhány aranyköpésedet, és némelyiken nagyon röhögtem. Például amikor egy argentin meccsen a játékvezető kiállította a kapujából rossz ütemben kijövő, a labdát kézzel elütő kapust. „A fölső zsebbe nyúl Pablo Lunati, fiam, mehetsz zuhanyozni, ilyen béna, idióta, bolond kapust”, mondtad. De ahogy mondod, az nagyon jó, bármennyire sértő is. De mégiscsak sértő. Meg sem fordult ilyenkor a fejedben, hogy „szabad-e ilyet mondanom?” A 10 000 kilométer távolság azért felszabadító. Az NB I-et közvetítve biztos nem mondanék ilyet, mert hazafele valószínűleg a hetes buszon feküdnék a padlón. A távolság miatt lehettem olyan nagyszájú. De most tényleg, mekkora ostobaság, ha a kapus kijön, és látványosan beleüt a labdába a tizenhatoson kívül?” Arra a kérdésre, hogy van-e olyan beköpése, amit ma már bán: „Nincs. Olyan volt, ami nem sült el jól, például Torghelle Sanyiról egy megjegyzésem, amit csak én értettem, senki más. De az Air Sanyi betalált, azóta is így ismerik.”

Politikai korrektség és a kommentálás jövője

Arra, hogy a mai, politikailag korrekt világban is ugyanúgy közvetítene-e, így válaszolt: „Igen. Lehet, valamivel szűkebbre venném a szájmozgásteremet, de csak kicsit. Amúgy miért van az, hogy az angolok nagyon szellemesen tudnak kommentálni, a németeknél van egy Wolff-Christoph Fuss, aki kiválóan él együtt a játékkal, felnevet, el tud ájulni egy-egy nagy gól láttán - nálunk meg a semmilyenek vannak többségben. Pedig az lenne a lényeg, hogy magával ragadjon a kommentálás, a riporter emóciója odatapasszon a képernyőre. Ehelyett, ha valaki nem mond el 50 statisztikai adatot öt perc alatt, az nem is kommentátor. De miért?”

tags: #horti #gabor #kosarlabda

Népszerű bejegyzések:

• Röplabda szabályok
• A szuperhős saga lezárása
• La Liga és az UEFA konfliktusa
• Minőség kosárlabdához
• Szárítógép szíjcsere: Zanussi ZTE 285 útmutató