Johan Huizinga és a válogatott tanulmányok
A XX. század nagy nyugati gondolkodói közül Magyarországon a holland kultúrtörténész, Johan Huizinga különös népszerűségnek örvend.
Az írásunk címében említett mű[1] szerzője Johan Huizinga (1872. december 7. - 1945. február 1.) a valaha élt talán legismertebb holland történész volt, akit a szakma a modern művelődéstörténet egyik megalapozójaként tart számon.
Groningenben, értelmiségi családban látta meg a napvilágot. Szülővárosa egyetemének bölcsészkarán tanult történelmet, nyelvészetet, keleti nyelveket, köztük szanszkritot, végül 1897-ben lett a holland nyelv-és irodalomtudomány doktora.
A huszadik század első éveiben fordult figyelme a középkori történelem felé, 1905-ben Groningenben, majd 1915-ben a Leideni Egyetemen lett a történelem professzora, utóbbi posztját egészen 1942-ig megtartotta.
1916-ban a Holland Királyi Tudományos Akadémia tagjává választották. Posztjáról 1942-ben, egyik tanártársa elbocsátása elleni tiltakozásul mondott le, számos kollégájával egyetemben, amit a német megszálló hatóságok lázadásként értékeltek, és az összes résztvevőt letartóztatták. Huizingát néhány hónappal később szabadon bocsátották, de egyetemi tanári működését természetesen nem folytathatta, sőt Leiden városából is kitiltották. Hollandia felszabadulását már nem érhette meg, 1945. február elsején elhunyt.
Munkássága szerteágazó: írt történelemfilozófiai, kultúrfilozófiai jellegű munkákat[5], továbbá monográfiát Rotterdami Erasmusról[6], Hollandia 17. századi kultúrájáról[7] vagy Amerika történelméről, de kétségkívül legismertebb munkája a Középkor alkonya[8], amely a főleg késő középkori burgundi udvari kultúra történetének ismertetésén és jellegzetességeinek elemzésén keresztül a kulturális folyamatok általános törvényszerűségeit próbálta bemutatni.
Huizinga komoly hatással volt számos magyar íróra, irodalmárra, történészre, egyebek között Szerb Antalra[9], Cs. Szabó Lászlóra[10], Halász Gáborra, Passuth Lászlóra, Bóka Lászlóra, Kerényi Károlyra és Gogolák Lajosra.
Szerb Antal fordította Huizinga legismertebb munkáját, a Középkor alkonyát.
A "képíró" többre vállalkozik, mint a szakma szigorú céhes szabályait mindenben alázatosan követő szaktörténész. Persze, átfogó, hiteles képet alkotni, egy-egy vonást felfokozni csak az képes, aki kimerítően ismeri a történeti tényeket, pontosan tisztában van a szakma szabályaival, és arányérzéke is kiváló.
Műveiben Huizinga olyan apró részleteket is izgalmasan tárgyal, mint hogy karcsú és szőke volt Jeanne d'Arc, milyen - látszólag jelentéktelen - hangsúlyokban térnek el egymástól német történészek könyveinek különböző kiadásai, s megtanulhatjuk azt is, hogy az 1760-tól 1850-ig állandóan lezúdulni készülő zivatar nem merőben meteorológiai tünemény volt.
Egy XIX. századi „kismesterről” írva állapítja meg: „A nagyok vakítanak, és normát alkotnak, a kicsik lehetővé teszik, hogy vizsgálgatva megismerjük a normát.”
Huizinga válogatott tanulmányai és a magyar recepció
1938. óta féltucat könyve jelent meg magyarul, esetenként több kiadásban. Csak a leghíresebbeket említve: A középkor alkonya, Erasmus, Homo ludens.
A Neutraliteit en vrijheid, waarheid en beschaving[14] című, mindössze 26 oldalas kötet egy 1939. november 19-én, rádióadásban elhangzott előadás kibővített változata, amelyet még ugyanabban az évben, Haarlem városában jelentetett meg a H.D. Tjeenk Willink & Zoon N.V. nevű kiadó.
A szöveg tárgya, illetve megszületésének oka a második világháború kitörése, illetve ezzel összefüggésben a semleges államok helyzete. Huizinga az első oldalon felidézi Roosevelt amerikai elnök 1939 szeptemberének első napjaiban tett hivatalos bejelentését, amelyben kinyilvánította az Amerikai Egyesült Államok semlegességét. Ugyanebben a beszédében Roosevelt különbséget tett az Amerikai Egyesült Államok és az egyes állampolgárok mint autonóm személyek semlegessége között: azaz attól, hogy az állam hivatalosan semleges, nem kötelezheti az egyes állampolgárokat a véleményüket illetően ugyanerre. A szabadság ügye kulcsfontosságú, mivel eleve annak korlátozása vagy teljes elnyomása volt az egyik fő oka a második világháború kitörésének.
Ugyanakkor Huizinga úgy látta, hogy amíg a fegyveres erőszak tombol világszerte, addig elkerülhetetlen, hogy az állam - több-kevesebb sikerrel - ne gátolja a véleménynyilvánítás szabadságát: egy magát semlegesnek nyilvánító állam az állampolgárok minden olyan tettét, amely a semlegesség ügyének árthat, figyelemmel fogja követni.
A fentebbi ellentétek tompításának érdekében a semlegességet választó államoknak kiváló lehetősége nyílik arra, hogy a „szabadság és az igazság” ügyét szolgálják, például azzal, hogy segítik a sajtót abban, hogy minden álláspontot be tudjon mutatni. Továbbá, az igazság védelme közös feladata az adott államoknak és az egyéneknek.
A szerző szerint alapvető probléma volt Európában a valóság iránti igény, illetve az erkölcsiség már elfogadott normáinak feláldozása. Ennek pedig egyik oka véleménye szerint a „hipernacionalizmus”, amely a 19. századtól kezdve fokozatosan vált „napjaink pestisévé”.
Sikerülni fog-e ebből a nihilizmusból és válságból kilábalni, nem fogunk-e csődöt mondani a „regeneráció” során?
A "Középkor alkonya" és a reneszánsz értelmezése
Világhírűvé A középkor alkonya (más kiadásban Őszi középkor, hollandul: Herfsttij der middeleeuwen; 1919) c. műve tette, amelyben főleg a késő középkori francia és dél-németalföldi kultúra történeti feldolgozásával és jellegzetességeik elemzésével a kulturális folyamatok általános törvényszerűségeit kutatta.
A mű egyik ihletője egy 1902-es bruggei kiállítás volt, ahol Huizinga a németalföldi primitív festők képeivel találkozott.
Huizinga stílusa tükrözi erős képzőművészeti érdeklődését: erős vizualitás, "szóval festés" jellemzi - szaktudományos művei emiatt rendkívül olvasmányosak.
Számos nyelvre lefordították, magyarra Szerb Antal ültette át 1938-ban.
A mű a késő középkori Németalföld életeéről szól, és az események helyett az akkori élet hangulatának bemutatását tartja fő feladatának.
Huizinga szerint a kor mindenben megnyilvánuló legfőbb jellegzetessége az élet feszültsége volt: egyszerre vannak jelen ugyanis a korábbi korszak kiüresedett maradványai és az új korszak még formálódó elemei.
Ha a mai olvasó okiratok alapján tanulmányozza a középkor történetét, sohasem érti meg a középkori kedély féktelen lobbanékonyságát. Bár a hivatalos iratok a legmegbízhatóbb források, a pusztán belőlük alkotott képből kimarad egy fontos mozzanat: az a hatalmas szenvedély, amely a fejedelmet és a népet egyaránt áthatotta. Kétségtelen, hogy a szenvedély a mai politikából sem hiányzik, de a társadalmi élet bonyolult rendszere megfékezi és kordában tartja. Öt évszázaddal ezelőtt azonban gyakran és erőszakosan betört a napi politikába is, felrúgva a racionális kereteket.
A reneszánsz ezután az életnek ebbe a túlfeszítettségébe igyekezett harmóniát vinni.
Huizinga - elvetve Karl Lamprecht nézetét, mely szerint minden korszak jellemezhető egy tipikus jellemvonással, egyetlen formulával - szembeszállt a reneszánsz és a középkor merev szembeállításával. Felfogása szerint ugyanis sokkal több a folytonosság a középkorinak nevezett kultúra és a reneszánsz kultúrája között, mint hitték korábban.
A középkort nem jellemezte általánosságban a világ megvetése, a contemptus mundi: a skolasztikusokra, illetve Dantéra is már jellemző a világ esztétikai-optimisztikus szemlélete. Másfelől pedig a felhőtlen életöröm sem volt jellemző általában a reneszánsz korára: az új életkedve himnuszának hangjai „bizonyára nem harsogják túl Luther, Kálvin és Loyola hangját”.
A képzőművészetek terén sem akkora a szakadék: a késői gótika is a realizmusáról híres, illetve alaposan ismerte az antikvitás mitológiai szimbólumait.
A reneszánsz átrakodóhely. Átmenet a középkorból az újkorba, s nem egy, egyetlen nagy átfordulás képét mutatja, hanem a parthoz ütődő hullámok hosszú soráét: mindegyik más helyen és más pillanatban törik meg.
Keresni az igazságot, megismerésre szert tenni, a középkori elme számára azt jelentette: megerősíteni az adott, önmagunkban rejlő igazságokat logikai bizonyítás útján, akár kinyilatkoztatott és nyilvánvaló igazságok ezek, akár időlegesen elrejtettek, mert elfeledték a régi, jó forrásokat. A teljes igazság mindenről kifejezhető néhány logikai formulában, lényege pedig megtalálható valamiképpen a Szentírásban vagy az ókorban. Így fogja föl a középkor az igazságra és a megismerésre való törekvést.
A modern szellem számára ez a még ki nem fejezett igazságokhoz való közeledés lesz; kifejtése, körülhatárolása azoknak, amelyek mindegyike ismét új kérdéseket vet fel. Induktív vizsgálat, elmélkedés a természet és a világ még megfejtendő titka felett, ezt érzi feladatának az új gondolkodás.
Vajon a reneszánsz következménye e ponton a szellem fordulata? Nem! Leonardo da Vinciben mint kivételben már megvalósulhatott az új igazságkutatás, de a reneszánsz mint egész még hű a régi magatartáshoz és hisz a tekintélyben.
A "Holnap árnyékában" és a modern kultúra kritikája
A Holnap árnyékában (In de schaduwen van morgen, 1935) c. műve szkeptikus jövőképet fest a nyugati életforma kulturális következményeiről.
Egyik - azóta nagy karriert befutott - alaptétele szerint a modern európai embert elárasztja a tömegkommunikáció biztosította információtömeg. Ennek következtében az átlagember képtelen átlátni a saját világát, képtelen ítéletet mondani róla, és pusztán tények és adatok visszaadására képes.
Az átlagemberek életét így kollektív mítoszok vezérlik.
Az ilyen kultúrában az ifjúság lesz a példakép. Ezért a kultúra ahelyett, hogy felnevelné az ifjakat, maga próbál meg hozzájuk hasonulni életstílusban, divatban, fogyasztásban.
gyerekességnek, puerelizmusnak nevezte. Legfőbb jellemzőjének a hősök - ma azt mondanánk: sztárok - és a hősiesség kultuszát tartja.
John Ahern ír lelkész drámai üzenete: Antikrisztusi világ rendült meg most Európában és Amerikában
Kiadói sorozatok:
- Hermész Könyvek
- Akadémiai
A kép fogalma a XIX. század végén honosodott meg a társadalomtudományokban. Huizinga választott mesteréről, Jacob Burckhardtról azt tartották, hogy hiteles képet alkotott a reneszánszról. Bár az effajta kép idővel elmosódik, megfakul, arányaiban túlzónak mutatkozik, mégis néhány nemzedék számára meghatározza azt a keretet, amely - esetünkben - a reneszánszon érthető és értendő.
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott.
tags: #huizinga #valogatott #tanulmanyok
