A Játékosok Együttműködése a Kézilabdavédekezésben: Elmélet és Gyakorlat
Védekezésben különösen igaz az a megállapítás, miszerint a legerősebb lánc is csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ez a kézilabdában annyit jelent, hogy bármilyen jól védekezhet az összes játékos, ha csak egy társuk is sorozatosan képtelen ellátni védőfeladatát, az egész védelem sebezhetővé, hatástalanná válik. Ezért védekezésben fokozott jelentőségű minden egyes játékos egyéni felkészültsége, egy-egy elleni hatásos védekezése, felelősségérzete, valamint játékfegyelme és ezek a tényezők egyben biztosítják a megfelelő alapot a csapat taktikai tervének megvalósításához.
Ugyanakkor a játék fejlődése során kialakult védő feladatkörök lehetőséget adnak a különböző pszichofizikális, technikai és taktikai képességekkel rendelkező játékosoknak, hogy védőtevékenységüket a számukra legmegfelelőbb pozícióban fejtsék ki. Meglehet, az egy-egy elleni védekezés szerepe alapvető fontosságú, a hatásos csapatvédekezés alapfeltétele több játékos közös védőtevékenysége és együttműködése.
A védekezés hatásossága általában annak egységességén és szervezettségén múlik, ezért általános alapelvek alapján szükséges a játékosok védőmunkájának összehangolása. A csapattevékenység egységbe foglalja az egyéni és csoportos védekezési kísérleteket, kialakítva ezáltal a kézilabdázás legmagasabb szerkezeti egységét. A csapatstruktúrára egyfelől megfelelő környezetet biztosít az egyéneknek arra, hogy speciális képességeiket a legmegfelelőbb pozícióban kamatoztassák. Másfelől pedig lehetővé teszi azt, hogy gyengéiket a társak kölcsönös segítségével palástolják. A csapattevékenység keretében lehetővé válik, hogy minden egyes játékos a képességeinek legmegfelelőbb védőpozíciót foglalja el. Ily módon - a csapatformáción belül egymás tevékenységét erősítve - a játékosok együtt jobb teljesítményre képesek, mint külön-külön.
Védő Feladatkörök és Szerepek a Kézilabdában
A védekezés feladatkörei a külső védő, a belső védő, az előretolt védő, valamint a kapus, aki speciális védőfeladatot lát el. A szervezett védekezés egyik ismertetője a játékosok meghatározott alapfelállása, ami lényegében a védők tudatos, képességeik szerinti elhelyezkedése a gólveszélyes területen. Az alapfelállás egy kiindulási pontnak tekinthető, ami jóllehet meghatározza a játékosok mozgásterületét, nem korlátozza mozgásszabadságukat. A játékosok által elfoglalt védőpozíciók ugyanakkor tükrözik a végrehajtandó védőfeladatokat, és ennek alapján a csapat alapfelállása fő, illetve előretolt védelmi vonalra osztható föl. A fő védelmi vonalat a kapuelőtér közvetlen közelében elhelyezkedő külső és belső védők alkotják.
A Külső Védő
Külső védő pozícióban elsősorban alacsony-középmagas, kielégítő lábmunkával rendelkező, gyorsan induló játékos szerepeltethető hatásosan. Ezen tulajdonságok nemcsak a védőfeladatok ellátásához szükségesek, de jó alapot biztosítanak a gyors induláshoz is, aminek ez a pozíció a fő színtere, kiindulópontja. Szervezett védekezésben a külső védők a fő védelmi vonalban foglalják el helyüket, és védőtevékenységüket a védelem két szélén, külső oldalán igyekeznek kifejteni. A külső védő mozgásterülete meglehetősen behatárolt. A mozgásterület alakja egyúttal meghatározza a külső védő fő mozgásirányát, amely főként a kapuelőtér-vonallal párhuzamos, oldalazó mozgás, alkalomszerű kilépésekkel szórványosan megszakítva.
A külső védő elsődleges feladata, hogy a mozgáskörzetében tartózkodó szélsőt vagy az ideiglenesen odaérkező egyéb támadót területvédekezéssel, vagy ideiglenes emberfogással semlegesítse, mozgáslehetőségeit korlátozza, akadályozza meg a gólszerzést, esetleg, ha alkalom adódik rá, tegyen kísérletet a labda megszerzésére. Mivel alapvető cél, hogy a szélső játékos ne tudja zavartalanul játékba kapcsolódni, célszerű már a labdaátvétel előtt megzavarni a támadót. Ezzel megakadályozható, hogy a játékos egyáltalán labdát kapjon, vagy ha mégis megszerzi azt, támadási szándéka már csírájában elfojtható.
Csökkent védekezési területének következtében a külső védő nemcsak, hogy segíthet, de segítenie kell társai védőtevékenységét. Oldalazó mozgással követve a labda útját, kissé adja fel a saját védőterületét, húzódjon kissé közép felé, és kilépő társa helyére mozgással, a beálló átmeneti őrzésével vagy az ellenfél helycseréje esetén váltással segítse ki védőtársait. Pozíciójából adódóan a külső védő elsősorban az azonos oldali belső védővel van közvetlen szoros játékkapcsolatban, de a befutó szélső bekísérésével, a második beálló ideiglenes emberfogásával, váltással és helycserékkel, valamennyi védőtársával aktívan közreműködhet. Fő védőfeladatának ellátása és csapattársai segítése mellett a külső védővel szemben elvárás a dinamikus indulás, esetenként előindulás, ezzel a védekezést követő azonnali, gyors ellentámadás kezdeményezése.
A Belső Védő
Belső védő feladatkörben elsősorban magas, erős, jó lábmunkával és helyezkedési érzékkel rendelkező, egészségesen agresszív, keményen védekező játékos lehet eredményes. Ezek a tulajdonságok nélkülözhetetlenek a nagy lendülettel kapura törő, erős, nagy testű átlövők feltartóztatására, átlövési, illetve áttörési kísérleteinek meghiúsítására. Szervezett védekezésben a belső védők a fő védelmi vonalban foglalják el helyüket, és védőtevékenységüket a védelem belső, középső szektorában igyekeznek kifejteni. A belső védők fő mozgásiránya a zónázó feladatkörnek megfelelően elsősorban a kapuelőtér-vonallal párhuzamos, oldalazó mozgás, melyet alkalomszerű kilépések szakítanak meg.
A belső védők elsődleges feladata az ellenfél átlövőinek zónázással, illetve alkalmi emberfogással történő feltartóztatása, mozgáslehetőségeinek korlátozása, gólszerzési kísérleteinek megakadályozása, esetleg a labda megszerzése. Emellett - központi elhelyezkedésükből adódóan - a középső védőknek a védekezés szervezéséből és irányításából is ki kell venniük a részüket. A belső védők feladatát megnehezíti, hogy a védőterületük a gólszerzés szempontjából a pálya legfrekventáltabb része, kedvező fekvése miatt a támadásfelépítés, valamint az átlövési és áttörési kísérletek fő színtere.
Ha semmilyen megelőző módon nem sikerült az átlövőt feltartóztatni, és kapura lövést hajthat végre, úgy kísérletet kell tenni a lövés sáncolással történő semlegesítésére. A védők a támadóhoz közel lépve készüljön fel a sáncolásra, és akkor lendítse karjait a labda várható útjába, amikor a dobókar lövésre lendül. A sáncolás ugyanis akkor a legeredményesebb, valamint akkor a legkisebb a labda ütése, amikor az még nem hagyta el a kapura lövő támadó kezét. Kiterjedt védőterülete nemcsak lehetővé teszi, de egyenesen megkívánja a védők összehangolt munkáját és egymás kisegítését. Az ellenfél változatos kombinációi és folyamatos támadásépítése kizárja, hogy egy belső védő csak a saját területét védje. Amennyiben azt a játékszituáció megköveteli, néha rugalmasan helyet kell cserélni, és ki kell segíteni a hátrányos helyzetbe került védőtársakat. Különösen a beálló elleni védekezésben az elzárások különböző fajtái ellen vagy az átlövések csoportos sáncolásánál a szomszédos belső védők segítése, összeszokottsága az eredményes védőjáték alapfeltétele.
Az Előretolt Védő
Előretolt védő feladatkörben elsősorban középmagas, magas, átlagos testfelépítésű, robbanékony, rendkívül jó lábmunkával és elővételező készséggel rendelkező játékos alkalmazható eredményesen. Ezek a tulajdonságok szükségesek az ellenfél mozgásához igazított gyors irány- és helyzetváltoztatásokhoz, a gyakran adódó ütközésekhez, az ellenfél gólveszélyes játékosának semlegesítéséhez vagy a labdaszerzés megkísérléséhez. Szervezett védekezésben az előretolt védők a fő védekezési vonal előtt, az előretolt védelmi vonalban foglalják el helyüket, és a zónázó védők előtt igyekeznek kifejteni védőtevékenységüket.
Az előretolt védő mozgásterülete meglehetősen nyitott, fő mozgásirányát elsősorban az határozza meg, hogy milyen feladatot lát el. Egyéni emberfogásnál mozgásirányát az őrzött játékos haladási iránya határozza meg, míg zavaró feladatkörben a játékos mozgása gyakorlatilag minden irányra kiterjed. Zavaró feladatkörben, területvédekezésnél az előretolt védő úgy helyezkedjen el zónázó társai előtt, hogy pusztán jelenlétével akadályozza egyrészt a támadók mozgását, másrészt a labdatovábbítás útját és így a támadásszervezést. Ebben a feladatkörben van a legtöbb lehetőség a labdaszerzésre, amit a játékos álcázott helyezkedéssel, jó ütemű közbelépéssel, a labdaszerzési technikák egyikével kísérelhet meg.
Attól függetlenül, hogy emberfogó vagy zavaró szerepkörbe tölt be az előretolt védő, törekedjen arra, hogy legalább egy támadójátékost mindig semlegesítsen. Kiterjedt mozgásterülete, szabad elhelyezkedése és viszonylag kötetlen mozgáslehetőségei következtében az előretolt védőnek ideális lehetősége van a védőtársak kisegítésére. Lévén a támadásokkal szembeni első szűrő, a kapura törések zavarása, gyengítése, esetleg megakadályozása már eleve nagy segítség a zónázó belső védőknek.
A Kapus
Kézilabdában és különösen védekezésben a kapus kiemelt fontosságú feladatkört tölt be. A kapura érkező labdák hárításával meghatározza az eredmény alakulását, jelentősen befolyásolhatja csapata játékát, a játékostársak önbizalmát és egész teljesítményét, sőt védéseivel mérkőzések sorsát döntheti el. Továbbá - lévén a legutolsó akadály a támadók előtt - védőtársai közül a kapus felelőssége a legnagyobb. Ezért ennek a szerepkörnek az eredményes betöltése különleges személyiségjegyeket igényel: átlagos vagy átlagon felüli magasság, különösen nagymértékű hajlékonyság, rugalmasság, kitűnő reflexek, erős idegzet, kiegyensúlyozott lelkiállapot, bátorság, önbizalom, határozottság, jó helyzetfelismerési és anticipációs képesség - de mindenekelőtt kedv és elhivatottság a védéshez.
Szervezett védekezésben a kapus a fő védelmi vonal mögött, a kapuelőtérben foglalja el a helyét, és elsősorban a kapu előtt, annak védésével fejti ki speciális tevékenységét. Fő mozgásirányát a labdajáratás útja határozza meg, melyet a gólvonal közelében, egy ellipszis alakú pályán, apró oldalazó lépésekkel követ. A kapus elsődleges védőfeladata - a kapura érkező lövések védése által - az ellenfél gólszerzésének megakadályozása. Pozíciójából adódóan a kapusnak van a legjobb rálátása a védelemre és a támadójáték alakulására, ezért fő védőfeladata mellett szerepkörének további fontos része a védelem irányítása is. Rövid, tömör szóbeli utasításokkal a kapus fontos támpontokat adhat védőtársai mozgásához, ezzel jelentősen segítheti hatékony védekezésüket, és közvetett módon megkönnyítheti saját védőtevékenységét.
A Védekezés Fázisai és a Gyors Visszarendeződés
Amíg az egyéni és csoportos manőverek alkalmazása nem igényel különösebb szervezést, a csapattevékenység megszervezése és hét játékos munkájának összehangolása már lényegesen összetettebb feladat. A gyors visszarendeződés a labda elvesztését követő első védekezési kísérlet az ellenfél gyors ellentámadásának megakadályozása érdekében.
A Gyors Visszarendeződés Szerepe
Ez esetben a védekező csapat többszörösen is hátrányban van: a támadók gyors egyéni indulással, spontán, csoportos manőverekkel vagy alkalmi csapattevékenységgel indulási, számbeli, illetve pozícióelőnyre tehetnek szert. Cselekvési előnyüket aztán a pálya középső részén gyorsan áthaladva, a kapuelőtér közelében igyekeznek tiszta gólhelyzetté fokozni. Az ellenfél előnyös helyzete azonban gyors visszafutás közben hatásos védekezéssel kiegyenlíthető, sőt esetenként a labda is visszaszerezhető. A gyors ellentámadás elleni védekezés már labdabiztos, megfontolt támadójátékkal kezdődik. A játékosok a támadás során törekedjenek arra, hogy amennyiben nem sikerül gólt szerezni, az ellenfél minél kedvezőtlenebb helyzetben jusson a labdához.
A Gyors Ellentámadás Elleni Védekezés Lépései
- A támadás késleltetése: időben az első védekezési kísérlet elsősorban az egyéni indulás megakadályozására. Mivel a gyors cselekvési kényszer nem teszi lehetővé az összehangolt, tervszerű védekezést, ez esetben a játékosok helyzetüknek megfelelően elsősorban egyéni kísérletekkel igyekeznek az ellenfél gyors ellentámadását meghiúsítani.
- A gyors visszafutás: időrendben a második védekezési kísérlet elsősorban a csoportos indulás megakadályozására. Ez esetben az egyéni indulás meghiúsításával a védőknek sikerült annyi időt nyerni, hogy lehetőségük nyílik spontán csoportos védekezésre.
- Az ideiglenes felállás: időrendben a harmadik védekezési kísérlet, elsősorban a csapatindulás megakadályozására. Ez esetben valamennyi védőnek sikerül úgy visszaérkeznie saját kapuja előteréhez, hogy az ellenfél nem tudott gólhelyzetet kialakítani, így lehetőség nyílik alkalmi csapattevékenységre. A szervezett védekezést azonban megnehezíti az, hogy a játékosok gyakran nem az eredeti védőpozíciójukba érkeznek vissza, viszont a folyamatos támadás következtében ott is meg kell kísérelniük az eredményes védekezést. Ezért ez a rendezetlen védelem egy ideiglenes állapotnak, kényszerhelyzetnek tekinthető, amit a csapatnak kapott gól nélkül, lehetőleg minél rövidebb időtartamra kell leszűkítenie.
- A szervezett védekezés: időrendben a gyors visszavonulást követő második védekezési kísérlet a szervezett támadással kialakított gólhelyzet megakadályozása érdekében. Ez esetben a támadók megelőző gyors ellentámadási kísérlete nem járt eredménnyel, így támadópozícióik elfoglalásával, szervezett támadásfelépítéssel kísérlik meg a gólszerzést.
Kézilabda cselgyakorlat - lábbal való csel és szélmalom variáció
Az Együttműködés Gyakorlati Aspektusai és Gyakorlatok
Az összműködés az összjáték és a helyezkedő mozgás (mozgások) sorozata, tudatos vagy kreatív megoldások összehangolt folyamata. Minden összjáték előzménye a következő összjátéknak. Az összműködés feltétele az együttműködés szándéka. Magas szintű összjátékot csak azok a játékosok képesek végezni, akik hajlandóságot mutatnak az együttműködésre. Tételezzük fel azt, hogy egy csapaton belül jó az együttműködés, ezáltal az összműködés is feltehetően jó lesz, de ez még nem jelenti a játékfeladat megoldások sikerességét. Két játékos együttműködése során az összműködés akkor lesz sikeres, ha egy játékfeladat megoldása azonos elven működik, a játékosok ugyanazt a megoldást látják helyesnek az adott szituációban.
Egy példán keresztül szeretném bemutatni mire is gondoltam. A jobboldali védőnél van a labda, az együttműködésre a jobboldali szélső mutat alternatívát. A védelem labdakihozatalra áll fel, aminek a végcélja a céljátékos (10) megjátszása mélységi passzal. A mélységi passzal egyidőben a védelemnek területszűkítésben kell együttműködni. Négy játékos közül három játékos megfelelő ritmusban és tempóban szűkítik a területet, de a negyedik játékos késlekedik, miközben az ellenfél megszerzi a labdát, a késlekedő védő miatt a szélső nem áll les pozícióban, miután labdát kapott, szabadon törhet kapura.
A magas letámadás feltétele az, hogy az egész csapat együtt, de a csapatrészek különböző feladatot együttműködve hajtsa végre a sikeres labdaszerzés érdekében. A csapatrészek ugyan más-más feladatot oldanak meg, de mindezt egységesen kell tenniük. A támadók nyomást gyakorolnak a labdakihozatalra, miközben a középpályások előre mozogva 1-1 elleni védekezéssel zárják a mélységi játék lehetőségét, ezalatt a védők szintén előre mozogva területet szűkítenek szélességben és mélységben. Tehát az összműködés feltétele az együttműködés, a sikeres összműködés alapja a magasszintű összjáték.
Gyakorlat a Védekező Együttműködés Fejlesztésére (Példa 1)
Szervezés: Tányérbóják segítségével alakítsunk ki egy 30 méter hosszú és 20 méter széles játékteret, amit egy keresztben meghúzott vonal választ ketté nagyjából a négyszög felénél (tehát két 20x15 méteres félpályát kapunk: az alsó "A" ZÓNÁT, ahol a gyakorlat elején 3 védő és egy támadó vesz fel pozíciót, és a mélységet jelző "B" ZÓNÁT, ahol eleinte a másik 2 támadó játszik). A játéktéren tehát 3 védőt (az ábrán a piros mezesek) találunk, akik a célvonalat védik (az "A" ZÓNA sárga, szaggatott vonala) és 3 támadót (az ábrán a fehér mezesek) találunk, utóbbiak célja a labdával átjutni a sárga, szaggatott vonalon. A pályát két zónára osztó (az ábrán kék) vonal behatárolja a 3-as számú védő által szorosan őrzött támadó mozgását; a vonal helyzete hatással van a kitűzött célra: minél közelebb van a célvonalhoz (kevésbé széles "A" ZÓNA), annál korlátozottabb a 3-as támadó mozgása (tehát könnyebb az emberfogás), viszont ez nagyobb erőfeszítést kíván meg a védőktől a "B" ZÓNA induló 2 a 2 elleni helyzetében a területek lefedésénél. Ez fordítva is igaz: minél távolabb van a kék vonal a célvonaltól (szélesebb "A" ZÓNA), annál könnyebb dolga van a "B" ZÓNA 1-es és 2-es védőjének a csatárok letámadásánál, viszont így nagyobb mozgástér nyílik az "A" ZÓNA támadója előtt. Tartsunk megfelelő mennyiségű labdát a pálya oldalainál, hogy biztosítani tudjuk a játék folyamatosságát. A gyakorlat az 1-es számú, piros védőtől indul a célvonalnál. A kék vonalon túl, az alsó A ZÓNÁBAN ezzel egy időben 1 az 1 elleni küzdelem folyik a 3-as számú, piros mezes védő és az általa fogott 3-as számú, fehér mezes támadó között. A támadók számára engedélyezhetjük a kapura rúgást a célvonalon történő átjutást követően, tehát elhelyezhetünk egy szabvány méretű, kapus által őrzött kaput az általunk megfelelőnek vélt távolságra.
Gyakorlat a Csapatvédekezés Fejlesztésére (Példa 2)
Szervezés: A tányérbójákkal alakítsunk ki egy 55x35 méteres játékteret. A 2 kaput a négyszög 2 rövidebb oldalára helyezzük. A játéktér közepén 4 jelzőbója segítségével jelöljünk ki egy 25x35 méteres sávot (középső zóna = KZ). A piros és fehér mezek segítségével osszuk a játékosokat 2 ötfős csapatba és állítsuk őket a középső zónába. A fennmaradó két játékos sárga mezt vesz fel, védő szerepkörben fog játszani és a kapukat tartalmazó két sávban (védekezési zóna = VZ) helyezkedik el. A középső zónában 5:5 ellent játszanak korlátozott érintésszámmal. A hangsúly az együttműködés, biztosítás, tolódás és a mélységi passzok lezárására irányuló mozgások fejlesztésén van.
Gyakorlat a Mélységi Passzok Lezárására (Példa 3)
Szervezés: A bójákból egy 30x40 méteres játékterület van kialakítva. Egy védekező sávot kell kijelölni a pálya közepén, amely két térfélre osztja a területet. A védekező sávban 4 egyforma méretű négyzet van, melyek mindegyikében egy védő helyezkedik el. A gyakorlat a kapustól indul. Gyors kombinatív játék után a 3 védőnek át kell játszania a 2 ellenfelet 3:2 elleni játékban. A megfelelő pillanatban az egyik védő a védekező sávon áthaladó mélységi passzal megjátszhatja a másik térfélen helyezkedő valamelyik támadót, vagy betörhet az ellenfél térfelére egyénileg úgy, hogy 1:1 elleni szituációban megveri az adott négyzetben helyezkedő fehér védőt. Amennyiben a támadót mélységi passzal játsszák meg, a 3 védőből az egyiknek be kell lépnie a támadásba. Ezáltal 3:3 elleni játékszituáció alakul ki az ellenfél térfelén. Ha valamelyik játékos egyénileg tör be labdával, akkor alapban 3:3 elleni helyzet alakul ki. A 4 fehér védő ezalatt próbálja zárni a passzsávokat tagozódással, valamint tartja az optimális távolságot szélességben és mélységben mozgás közben. A fehér védők folyamatosan mozgásban vannak, ügyelve a labda helyzetére. Természetesen csak a védekező zónában mozoghatnak.
tags: #jatekosok #egyuttmukodese #vedekezesben
