A labdarúgás eredete, szakszókincse és a "jó foci" anatómiája
A sportnyelv az egyik legdinamikusabban fejlődő szaknyelv, szó- és kifejezéskészlete gyorsan változik és gazdagodik. Ebben a rovatban érdekes és/vagy fontos szakkifejezéseket igyekszünk röviden megmagyarázni. A szócikkeket folyamatosan bővítjük. Ahány nézőpont, annyi definíció lehet helyes.
A foci iránti csillapíthatatlan, sőt, növekvő elhivatottságot mutatják a számok is: az Európai-Labdarúgó-szövetség (UEFA) tagszövetségeiben összesen 50 millió az igazolt labdarúgók száma. De vajon mikor kezdődött ez a hatalmas focimánia?
A labdarúgás ősi gyökerei
A legbátrabb becslések szerint már háromezer évvel ezelőtt is volt foci. Írásos feljegyzések tanúsága szerint, mint ahogy sok egyéb téren, a labdarúgás kezdeti formáiban is a kínaiak voltak az elsők. A cu-künek („rúgni labda”) nevezett játékot egy szőrrel és tollal kibélelt bőrből készült labdával játszották, a lényege pedig az volt, hogy egy, a pálya közepén elhelyezett hálóba vágott, 40-60 cm átmérőjű lyukon juttassák keresztül a játékosok. Csak úgy mint manapság, tilos volt a kéz használata, a labdát a láb, fej, hát és váll használatával, cselezgetve kellett a célba eljuttatni.
A korai játékokról, csak néhány relief maradt fenn, de szinte biztos, hogy a harcias azték és a maja kultúra is egyaránt ismerte és gyakorolta a rituálét. Utóbbi foci tűnik az ősjátékhoz közelebbinek, és ez a foci életre-halálra ment. Idővel különleges stadionokat építettek hozzá, amelyekben több ezer ember is nem csak kényelmesen, hanem eksztatikus drogmámorban tudta követni a rituáléval felérő meccseket.
A mérkőzések előtt - az olyan merészebb kutatók szerint, mint például Terence McKenna - valamennyi játékos, a rituálét vezető pap, és egyben a teljes közönség jelentős dózisú hallucinogén szert, valószínűsíthetően gombát (pszilocibint) fogyasztottak, így nem csak a „játék” mámorában, hanem valódi tömegpszichózisban élték át - transzban - a mérkőzéseket. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a csapatok a fény és sötétség harcát jelképezték, hogy a játék végeztével, ahogyan azt a korai kőfaragásokon láthatjuk, a vesztes csapat játékosait feláldozták, akkor világosan láthatjuk, hogy a foci kezdetőktől kapcsolatban volt a tömeges tudatmódosult állapottal.
Az amerikai antropológiai szakirodalom szerint Diego Durán (1537-1588) dominikánus szerzetes volt az, aki elsőként számolt be a nyugati világ számára az azték fociról, már egy sokkalta szelídebb változatról egyébként. De természetesen a maják szent könyve a Popol Vuh is több ízben emleget különböző labdajátékokat, ahhoz kapcsolódó mítoszokat, sőt magukat a játékosokat is, sokszor név szerint is.
Boglár Lajos, a dél- és mezoamerikai indiánok egykori kiváló kutatója írja, hogy „A labdajátékot csaknem minden Kolumbusz előtti mezoamerikai nép ismerte. Majdnem minden városnak volt egy pályája (...) A játék egyik alapvető szabálya az volt, hogy a kaucsukgolyót kézzel nem lehetett továbbítani, csak vállal, csípővel, térddel. Két-három főből állt egy csapat, többnyire az uralkodó réteg tagjaiból, de voltak hivatásos játékosok is, akik egyik városból a másikba vándoroltak. A labdajáték-tér hosszanti falain, majdnem három méter magasan faragott gyűrűt helyeztek el, azon kellett a labdát átütni. Ha ez egyik csapatnak sikerült, eldőlt a mérkőzés. A győztes csapat és szurkolói megkaphatták a nézőktől a vesztesek ékszereit, pompás, tollas köpenyeit, stb.”
Az európai labdarúgás kialakulása
Az ókori görögök sportosságáról mindenki tud, meglepő módon azonban az európai futball gyökereit nem náluk kell keresnünk. Egészen a középkorig kellett várni, amíg Angliában és Franciaországban egy, a pogány hagyományokon alapuló szokás kezdett kialakulni. Eszerint tél végén, de legkésőbb tavasszal egy bőrlabdát töltöttek meg különféle anyagokkal, kóccal, szőrrel, tollal, amik a rontást és az ártó szellemeket szimbolizálták. Az eseményen - aminek a célja az volt, hogy a településtől minél messzebb rugdossák el a bőrbatyut, mielőtt az szétesne -, részt vett a falu apraja-nagyja. Ez a népi mulatság a XIV. században ért véget, amikor is mindkét országban betiltották, mondván túl durva, sőt mi több, ördögi mulatság.
A mai formájára leginkább emlékeztető, Európában az első, körülhatárolt pályán, mérkőzésvezetővel játszott labdarúgó játékokat Firenzében játszották, a neve calcio volt. A létszám nagyobb volt, mint manapság, ugyanis a csapatok egyenként 27 játékosból álltak, melyek szerepe a következőképpen oszlott meg:
| Pozíció | Játékosok száma |
|---|---|
| Csatár | 15 |
| Fedezet | 5 |
| Védő (első sor) | 4 |
| Védő/Kapus (hátsó sor) | 3 (ebből 1 kapus) |
| Összesen | 27 |
Csak ő érhetett hozzá kézzel a labdához, a többi játékos csak rúghatta, illetve ököllel üthette. A bíró szigorúan betartatta a szabályokat, figyelte és számolta a gólokat és a bűntetőpontokat is.
A modern labdarúgás közvetlen elődje az angliai diákok sportszeretetének köszönhetően fejlődhetett ki még az 1820-as években. A pálya nagyságát és a résztvevők számát is meghatározták, illetve megalapították az első amatőr futballklubokat. A XIX. század végéig megszületett a ma is használatos szabályok többsége, a foci pedig Európa-szerte utolérhetetlen népszerűségre tett szert, így teljesen kiszorította az érdeklődés középpontjából a többi labdajátékot. 1930-ban pedig már az első világbajnokságot is megrendezték.
A magyar futballnyelv fejlődése
A futball vagy labdarúgás kifejezés előtt a rugósdi, láblabda szavakkal is próbálkoztak, ám végül a labdarúgás és a hangalakjában magyarosított futball bizonyult maradandónak. Jelentése az angol nyelvű football szóból származik (foot = láb; ball = labda).
A labdarúgás szakszókincse folyamatosan bővül, a sportág változásával szavak jönnek létre, amelyeket átveszünk és megfelelő hangsort alkotunk rá. A labdarúgás a katonai nyelvből is rengeteg elemet átvett. Így lett a mérkőzés szinonimája az ütközet, csata, csörte, összecsapás, és így született a bunkerfoci kifejezés is, amikor csak a védekezésre koncentrálva focizik valaki; de hallhatunk olyat, hogy ágyúz, vagyis erőset lő; ostromolja az ellenfél kapuját; vagy bevehetetlen erőd, ami pedig a jó hazai statisztikai mutatókkal rendelkező csapat pályája.
A sportnyelvújítás napjainkban is tart. Szokás arról beszélni, hogy ma visszaidegenedik a sport nyelve, mert újra áramlanak be idegen (főként angol) kifejezések. Ezt az igényt belátva indította futballnyelv-magyarítási kezdeményezését 2013-ban a Kazinczy SE blogja. 2010-ben magyarítani próbálták a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság jellegzetes hangszerének nevét, a vuvuzelát is. Érdekes megemlíteni a sportnyelvi köznevesítés példáját, hiszen előfordul, hogy egy-egy futballista neve köznevesül, egy köznévi fogalom szava lesz.
A "jó foci" anatómiája: kulcsfogalmak és szerepek a modern labdarúgásban
A modern labdarúgás egyre összetettebbé válik, és a „jó foci” ma már számos taktikai elemet és egyéni képességet foglal magába. A pályán zajló események megértéséhez és elemzéséhez egyre kifinomultabb szakszókincsre és statisztikai mutatókra van szükség.
A 14-es zóna
A pályát felosztjuk függőlegesen hat, vízszintesen három egyenlő területre. Így kapunk egy - nagyjából az ötös szélességével megegyező oldalú - négyzetet a tizenhatos előterében. Ezt nevezzük a 14-es zónának, másképpen “lyuknak”. Ez a terület kulcsfontosságú a gólszerzés szempontjából. A 14-es zóna tehát a pálya közepén, rögtön az ellenfél tizenhatosának előterében van. Máig sokan használják a koncepciót: ilyenkor ez a terület a támadások célja, a támadásvezetések során ide szeretnék eljuttatni a labdát, méghozzá a beadások elkerülésével.
Több tanulmány szerint a 14-es zónát úgy használhatják legeredményesebben, ha onnan a tizenhatoson belülre passzolnak. Ez a gyakorlat nagyon hasonlít a kényszerítőzésre - csakhogy amíg legjobb tudomásom szerint kényszerítőnél oldalirányba történik a passz, addig itt előrefelé. Konkrétabban: egy hátvéd felpasszolja a labdát a támadónak, a támadó egy érintéssel visszateszi a labdát egy felfutó középpályásnak. Innentől kreativitás kérdése, mit kezdenek, a lényeg a mozgás, amivel egy vagy akár két védelmi vonalat is át lehet törni. Szükséges hozzá szemfülesség és jó passzkészség a védőtől, jó hátrafelé játék és labdakezelés a csatártól, valamint előrelátás és mozgás közbeni labdakezelés a középpályástól. Lényegében egy háromszögelésről van szó, de sokkal nagyobb területen.
Taktikai koncepciók
Átmeneti fázis
A támadó- és védekező fázist összekötő átmeneti fázis. A kezdete az a pillanat, amikor egy csapat elveszíti vagy megszerzi a labdát. (Előbbi természetesen a támadásból védekezésbe való átmenet, utóbbi a támadásból védekezésbe való átmenet.) Ekkor néhány másodpercig a sorok rendezetlenek, amit - ha elég tudatos - az ellenfél kihasználhat. A támadások során a játékostársak egymáshoz viszonyított helyezkedése befolyással van egy esetleges labdavesztés utáni hatásos és azonnali visszatámadás minőségére és hatékonyságára. A megfelelő távolságtartás eleve befolyásolja a labdatartás hatékonyságát, sőt gyakran segít megelőzni a labdavesztést magát.
Catenaccio
A catenaccio az Olaszországban meghonosodott defenzív mentalitást jelenti, amely nem annyira a rúgott gólok számával próbálja felülmúlni az ellenfelet, hanem a kapott gólok elkerülésével, még pontosabban, az ellenfél gólszerzési lehetőségeinek a minimálisra csökkentésével. A stílus legnagyobb képviselője a Helenio Herrera által vezényelt „Grande Inter” volt a hatvanas években.
Gegenpressing
Egy csapat a labda nélkül alapvetően három védekezési módszert alkalmazhat: letámadja az ellenfelet, visszahúzódik vagy visszatámad. A gegenpressing az utóbbi: alapja, hogy a labdát megszerző csapat támadásba való átálláskor még relatíve rendezetlen, így egy esetleges labdavesztéskor sebezhető állapotban találja magát. Ezt a sebezhető állapotot célozza a labdavesztés utáni visszatámadás, ami egyfajta gyors előremenekülés: a Barcelona hat másodpercet adott magának a labda visszaszerzésére, Jürgen Klopp Dortmundja (innen a német elnevezés) már öt másodpercben és a labdahordó létszámfölényes zaklatásában határozta meg az eljárást.
Klubfilozófia
Ebben az esetben egy bizonyos koncepció áll az átigazolási politika és a csapat fejlesztése mögött. Egy hosszútávú működési struktúra felépítése a cél, ami eleinte az eredmények rovására is mehet. A vezetőség és a stáb kialakít egy filozófiát (esetleg az új edző személyével „érkezik” maga a filozófia is), aminek a klubnál minden területen folyó munkát alárendelnek. A filozófia képi megjelenítődési formája a labdarúgó pályán. A klubfilozófia kijelöli azt az utat, amelyet a stratégiai célokat figyelembe véve megvalósít, követ egy futballklub. A futball elvi síkon való megközelítése egy egységes, harmonikus játékkép formájában.
Játékos pozíciók és szerepek
Box-to-box középpályás
A középpályásoknak rengeteg alcsoportja létezik, ezek közül az egyik a kimeríthetetlen fizikai tartalékokkal bíró, tripla tüdőkapacitással megáldott örökmozgó. A box-to-box középpályás végtelen akkumlátorral robotol saját és az ellenfél tizenhatosa (box) között, kitaposva minden gyeptéglát és ellenfél vádlit. Jeles képviselői: Patrick Vieira, Michael Essien, Arturo Vidal.
Hamis kilences (false nine)
A 9-es centerposzt sokáig az erős, magas, atletikus alkatú, ám statikus játékosok sajátja volt. Az angol stílus ellenpólusaként - elsősorban a pozíciós, labdatartó játékot preferáló csapatok -, más stílusú csatárt kezdtek alkalmazni, olyat, aki ugyan gyengébb fizikumú, de gyors, kiváló technikai képzettségű és kiemelkedően jól lát a pályán. Büszkék lehetünk, hogy a futballtörténelem egyik legismertebb hamis kilencese az Aranycsapat hátravont középcsatára, Hidekuti Nándor volt.
Inverted fullback
Egy viszonylag új szerepkör. Legegyszerűbb talán úgy meghatározni az inverted fullback fogalmát, ha egy középpályáshoz és egy szélső védőhöz hasonlítjuk. Ha a csapat támad, akkor feltolódik a középhátvédek előtti területre, ezzel biztosítva a középső zónát és nyújt a középpályásoknak nagyobb szabadságot. Ha a csapat védekezik, akkor a szélső védő szerepét veszi fel. Az egyik fázisban védőként teszi a dolgát, a másikban pedig a belső középpályás pozícióban biztosítja a területet. Hozzátesszük, hogy a támadófázisban sem minden esetben húzódik előre, időnként klasszikus szélső védőként viselkedik.
Egyéni képességek és mozgások
First touch
Talán a legkifinomultabb kifejezés, mind a mozdulatsor leírását, mind a jelentéstartalmat tekintve. A labdarúgásban ugyanis nem mindegy, hogy valaki csak egyszer érhet a labdához (egyérintő), egy labdát úgy rúg meg, hogy nem hagy időt a lepattanásra (kapáslövés), a labdát megszelídíti a játékos (leveszi), vagy magához rendeli úgy, hogy valójában nincs benne az orientáció (átveszi). A first touch a szemnek szinte láthatatlan, mert nem csak a labda átvételét írja le, hanem a testhelyzetet és a labda irányának váltását is. Ha a fogadás megfelelő, a játék folytonossága nem sérül, a támadás csobogó patakként folyhat tovább. Ha a first touch nincs rendesen kivitelezve, a játék csuklani kezd, a támadás megakad, a védő visszaér, az ajtó bezárul. A first touch 50%-ban praktikus, 50%-ban esztétikus, csak észre kell venni, ha felbukkan.
Fixál
Ezzel a kifejezéssel azt írjuk le, hogy a támadásunknak milyen hatása van az ellenfélre nézve. Franciául akkor használják, amikor egy (jellemzően labdaügyes) játékos rávezeti a labdát az ellenfélre, aki kénytelen kilépni rá, sőt, hozzátolódik a teljes csapatblokk. A labdás ezzel „rögzíti az ellenfelét”, de ezzel teret szabadít fel a társainak (saját csapat), akiket egy jól ütemezett rövid passzal vagy egy átfordítós keresztlabdával meg tud találni. Az így megtalált csapattárs ezáltal szabadabban vehet levegőt, az ellenfélnek pedig vissza kell tolódnia. Hasonló jelenséget ír le, mint az angol „overloading”, de amíg az a létszámfölényes helyzetre vonatkozik, addig itt arra, hogy a labdás játékos azt váltja ki a védőjéből, hogy megmarad a helyén.
Mozgás labda nélkül
A támadó labda nélküli mozgása, amellyel becsapja őrzőjét, így üres területbe érkezhet.
Fejek és Vezérlő jelek
Az edző a „fejek” révén könnyebben tud kommunikálni a mérkőzést játszó csapatával, akik lényegében a „jobb kezei” a pályán. Segítségükkel a jelek egységesítése, a játékosok közös fejjel való gondolkodása „olajozottabbá” válhat. A „fej” bizonyos kompetenciákkal kell rendelkezzen az irányítói feladat ellátásához. A kereten belül a kilétét kijelölheti az edző, de összeszokott csapatoknál spontán is kialakulhat. Több fej is lehet csapaton belül. „Elhelyezésük” a pálya tengelyében szerencsés.
A mérkőzésen a játékosok közt, illetve a játékosok és az edző közt folyamatos információáramlás folyik. Ez akkor hatásos és gördülékeny, ha előre megbeszélt és begyakorolt jelek, vezérlő jelek is segítik a folyamatot. Ez a jel kötőanyag, ami a kooperációt, az egységes működést megteremti. A játékosok, akik a jel által kiváltott információáramlás révén összekapcsolódnak, együttes döntést kell hozzanak. A jel ugyanakkor értelmezhető katalizátorként is.
Statisztikai mutatók a minőség mérésére
A mérkőzések szünetében látott hagyományos statisztikák sok esetben homályos, nem kellően pontos képet adnak egy-egy meccs erőviszonyairól, alakulásáról. Ezért az utóbbi években olyan statisztikai modellek bukkantak fel, amelyek a mennyiség helyett a minőségre helyezik a hangsúlyt.
Expected goals (xG-modell)
Ez egy olyan mérkőzés statisztikai mutató, amely a kapu előtti helyzeteknél nem a mennyiséget, hanem a minőséget helyezi előtérbe, ennek szemléltetésére törekszik. Az xG-nél nem minden lövés egyenértékű: a nagyobb lehetőségek magasabb értéket kapnak, a kevésbé kecsegtetőek kisebbet. A modell lényegében azt mutatja meg, egy átlagos csapat hány gólt szerzett volna az adott mennyiségű és minőségű helyzetből.
A támadók helyzeteinek mérésére szolgáló expected goal mutatótól szükséges megkülönböztetni a kapusok teljesítményének értékeléséhez használt hasonló statisztikát. Ez utóbbi érték ugyan előbbihez hasonlóan azt mutatja meg, hogy az adott körülményekből leadott lövésből mekkora valószínűséggel születik gól általában, mivel azonban erre a statisztikára a kapusok szemszögéből van szükség, ebbe már csak azok a lövések számítanak bele, melyek el is találták a kaput, az érték pedig a már leadott lövés erősségétől is függ. Más megfogalmazásban az xG a lövés leadását közvetlen megelőző pillanatban adja meg a helyzet veszélyességét, míg az xG2 a lövést közvetlen követő pillanatban.
Expected assists (xA)
Az egyes játékosok passzai által kialakított helyzetek veszélyességének mérésére hivatott mutató. Az xA ugyanakkor megmutatja azt, hogy egy lövést megelőző passzt kiosztó játékos mekkora xG-értékkel bíró helyzetbe hozta a lövést leadó csapattársát. Ebből következik, hogy az xG-hez hasonlóan egy-egy lövés előtti passz xA értéke is 0 és 1 között váltakozhat.
xGChain
Az xG-modellből levezetett érték, amely azt mutatja meg, hogy egy-egy játékos mennyire veszi ki a részét a támadásépítésből (build-up-play). Az xGChain értékének meghatározásakor rögzítenek minden labdabirtoklási ciklust („A” csapat birtokolja a labdát, „B” csapat nem érinti azt). Rögzítik az ezek során kialakult lövéseket, majd összeadják az ezekhez tartozó xG-értékeket. (Ha egy akción belül többször is próbálkoztak, csak a legmagasabb értékkel rendelkező lövést számolják).
Passzpontozás - az átjátszott ellenfelek száma
A hagyományos statisztika olykor képtelen visszaadni a hatalmas minőségi különbséget átadás és átadás közt. Például, egy jó passzként kerül be a statisztikába, ha az egyik belső védő nyomás nélkül a másiknak passzol. Bonucci hosszú labdájánál tíz belga védő helyezkedett a labda vonala mögött - az akció mégis góllal végződött. Ez a jelenetsor remekül rámutat arra, hogy egy-egy akció minősége és hatékonysága attól függ, egy átadással hány ember lett átjátszva. A játékost és a csapatot is pontozzák. Egy pont jár például egy csapatnak vagy egy játékosnak minden egyes átjátszott ellenfél után. Fontos ugyanakkor: csak azok az átadások számítanak, amikor egy védő át lett játszva. Érdekesség, s mint a felsorolásnál látható is, nemcsak a passz adóját, de annak fogadóját is díjazzák. - Előbbi esetében a labdabirtoklás 52-48 százalék, a lövések száma 18-14, míg a szögleteké 7-5. - Utóbbi számításai szerint 402 pont a 341 ellenében a mérleg már a német javára billen.
További definíciók a "jó foci" kontextusában
Cadrage
Az a helyzet, ahol a labdás játékosnak nem marad passzlehetősége és előrébb sem tud lépni. A „cadrage” nem jelent letámadást, hanem egy pozíció-felvételt: gátolást abban, hogy a labdás játékos megtalálja az ellenfelét, mert előtte áll mindig egy játékos, a megfelelő szögben. A „cadrage” mindig egy darab játékos helyezkedését írja le, nem a teljes csapatét. Feltételezi, hogy a játékos alkotja a sáncot, a mögötte lévő területre tilos a belépés, kialakítja a „csapatblokk” tudatát, egyszerre figyeli a labdát és a mögötte lévő játékost és ahogy más sportágakban is, van passzív és aktív formája is.
Half space
Virtuális, ténylegesen nem megjelölt terület. Amennyiben a pályát hosszanti irányban öt egyenlő részre szeleteljük, a két szárny és a középső rész közti sávot fedik le a half space-ek. Stratégiai megfontolásból - a kapuk elhelyezkedéséből kiindulva - a középső rész számít a legértékesebb területnek, a lehetőségek pedig aszerint csökkennek, minél inkább a szárnyak felé terelődik a játék. A half space ugyanakkor látási (onnan is belátható a kapu) és helyezkedési (nem kell háttal állni a játéknak) is előnyt nyújt úgy, hogy a lehetséges opciók száma sem csökken a középső területhez képest.
Interception
A labda megszerzése, „lefülelése” a mezőnyben az ellenfél passza vagy fejese után. Az interception aktív, tudatos egyéni akció, amely megakasztja az ellenfél támadását.
Fedezőárnyék
A védekező játékos - tudatos helyezkedéssel - saját testét használva úgynevezett fedezőárnyékot hozhat létre. A kifejezés általában a zóna védekezéssel kapcsolatban merül fel.
Tisztázás
A védekező játékos a saját tizenhatosa környékéről kizárólag tisztázási céllal lábbal vagy fejjel „eltakarítja” a labdát.
tags: #jo #focit #meg #jo #etvagyat
