A Juventus sztárigazolásainak gazdag története
Olaszország legpatinásabb klubjának történelme tele van fordulatokkal, számtalan legendával, dicsőséges időszakokkal, melyeket gyakran a sikeres sztárigazolások és a kiemelkedő játékosok fémjeleztek. A klubot egy fiatalokból álló csoport, a Massimo D'Azeglio Lyceum gimnázium 14-17 éves tanulói alapították Torinóban, 1897-ben. A Sport Club Juventus nevet fogadták el.
A Juventus 1905-ben nyerte meg első bajnoki címét (Sudetto), amelynek rájátszásában a csapat a Milanese és a Genoa csapataival mérkőzött meg. Ez a siker koronázta meg volt a klub svájci elnökének, Alfredo Dick munkásságát. A textil gyáros presidente szervezettséget vitt a Juventus életébe, és külföldi játékosokkal erősítette meg a keretet. A siker ellenére az elnök és az alapítók között komoly ellentétek törtek ki, amelynek hatására Dick több játékossal együtt elhagyta a Juventust, és megalapította a város másik nagy hagyományokkal rendelkező klubját, az FC Torino-t. A Bianconeri győzedelmesen tért vissza az I. Világháború után: a kapus Giacone, és a két védő, Novo és Bruna voltak az első Juventus-játékosok, akik bemutatkozhattak az olasz válogatottban.
A "Quinquennio d'Oro": A kezdeti sztárgárda
1923-ban debütált a csapatban minden idők egyik legnagyszerűbb hálóőre, Giampiero Combi. Ugyanebben az évben, július 24-én a Juve még életben lévő alapító tagjai és vezetői, egyhangúlag választották meg a klub elnökének Edoardo Agnellit, a FIAT autókonszern elnökének a fiát. Az új presidente új csapatot és stadiont építtetett. Legendás időszak, ugyanis a Juventus zsinórban ötször hódította el a bajnoki címet Carlo Carcano edző vezetésével. Ezt a legendás sorozatot a szakirodalom a Quinquennio néven emlegeti.
Olyan játékosok alkották a keretet ekkor, mint Orsi, Caligaris, Monti, Cesarini, Varglien I és II, Bertolini, Ferrari és Borel II, akik amellett, hogy a Juventust sikerekhez segítették, fontos szerepet játszottak abban az olasz válogatottban is, amely 1934-ben megnyerte a világbajnokságot. A bajnoki címek mellett a Juventus nagyban hozzájárult a Squadra Azzurra 1934-es világbajnoki győzelméhez is.
Az Agnelli-érák és az aranycsillagok kora
A második világháború után a Juventus ismét visszatért a győztes útra. 1949-ben Giovanni Agnelli, az 1935-ben egy repülőgép-szerencsétlenségben tragikusan elhunyt Edoardo fia lett a klub elnöke. A klub legnagyobb játékosai ebben az időszakban Carlo Parola, a két dán, John Hansen és Praest, valamint Giampiero Boniperti voltak. 1953-ben Giovanni lemondott az elnöki posztról, ami 2 év elteltével testvérére, Umbertóra szállt.
Egy új, sikerekben gazdag időszak vette kezdetét ezzel: kezdődött ez Omar Sivori és John Charles megszerzésével, és a Bianconeri 1958-ban meg is nyerte a Scudettót, ami után a klub feltehette az első csillagot a címere fölé, ami 10 bajnoki cím után illeti meg a csapatokat. Ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett a klub akkori két idegenlégiósa az argentin Omar Sivori, a csodás cselek alkalmazója, és a walesi John Charles, akit a jóságos buldózer becenévvel illettek a szurkolók. Velük és a csapat egyik legendás játékosával Giampiero Bonipertivel a Juve többször is bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul az 1960-as szezonban a klub duplázni tudott mivel az olasz kupát is megnyerték. Boniperti 1961-es visszavonulásával egy 182 gólos korszakot is lezárt, mely sokáig klubrekordnak számított.
Trapattoni korszaka és a nemzetközi áttörés sztárjai
1976-ban került a csapat kispadjára a Cusano Milaninóból származó Giovanni Trapattoni, miután az ő elődei, Vycpálek és Carlo Parola egy legyőzhetetlen „motort” hoztak létre Boniperti elnöksége alatt. Először is fiatal olasz játékosokba fektettek: Zoff, Scirea, Tardelli, Cabrini, Causio, Paulo Rossi, Gentile, Furino, Anastasi, Bettega. Aztán, amikor 1980-tól már külföldi játékosokat is lehetett igazolni, megkezdődött a világ legerősebb csapatának a létrehozása. Ennek első példája az ír Liam Brady volt, aki könnyed és eszes játékával diktálta a csapat játékát, valamint fontos gólokat is szerzett.
A világbajnokság után az olasz bajnokságban felemelték a megengedett külföldiek számát 1-ről 2-re, így érkezhetett a csapathoz a lengyel Zibí Boniek, valamint a francia Michel Platini, aki egy igazi világklasszis volt. Elegánsan, a fejét magasan tartva mozgott, akár 50 méterről is pontosan a csapattársai lábára passzolt, és szinte minden alkalommal feliratkozott a gólszerzők közé. Le Roi volt a gólkirály három egymást követő évben, amely években az Aranylabdát is elnyerte, amivel az egész világot megörvendeztette. Az 1985-ös Világkupán ő lőtte az utolsó, mindent eldöntő tizenegyest, miután az egyik valaha látott legszebb gólt érvénytelenítették még a rendes játékidőben.
Michel Platini, Le Roi [Célok és készségek]
Lippi-éra és a Bajnokok Ligája diadalok
Luciano Moggi, Roberto Bettega és Antonio Giraudo, az úgynevezett „Triádok”, 1994-ben vették át a klub irányítását. Sok csalódást keltő év után, 1994 nyarán a Juventus szerződtette a Napoli-tól Marcello Lippi-t, az akkor még kezdőnek számító szakembert, a későbbi olasz szövetségi kapitányt, akivel rögtön az első évben bajnoki címet szerzett a Juventus kilencévnyi böjt után. Marcello Lippi irányította a csapatot, amelyben új játékosok szerepeltek: Ciro Ferrara a védelemben, Paulo Sousa és Didier Deschamps a középpályán, míg Gianluca Vialli és Roberto Baggio és egy ígéretes fiatal játékos a csatársorban.
Eme játékos az előző évben érkezett Torinóba a Padova csapatától, miután megmutatta figyelemre méltó technikáját és erős személyiségét. Ő volt Alessandro Del Piero, aki azóta minden Juventus-rekordot megdöntött. Jött a Scudetto, majd az Olasz Kupa is. A Scudetto elnyerése után a Juventus elindulhatott a következő évi Bajnokok Ligájában, ahol a negyeddöntőben a Real Madridot, míg az elődöntőben a Nantes csapatát győzte le a Bianconeri. A döntőre a római Olimpicóban került sor, az ellenfél pedig a címvédő Ajax volt, és a Juventus nyerte a kupát 1996. május 22-én. A következő évben drasztikus változások történtek a keretben. Vialli és Ravanelli távoztak, míg Boksic, Vieri és Amoruso érkeztek. Montero és Zidane is ekkor csatlakozott a klubhoz, hogy megerősítsék a védelmet és a középpályát. Ez időszak alatt a klubban sok neves játékos szerepelt, többek között Christian Vieri, Zinédine Zidane, Filippo Inzaghi és Edgar Davids.
2001-ben kisebb milanói kitérőt követően Lippi visszatért a Juventushoz, és a következő évben már ismét bajnoki címnek örülhettek Torinóban majd az azt követő évben megint bajnok lett a Juve. A viareggiói menedzser ekkor már nem számíthatott Zidane és Inzaghi játékára, viszont kulcsfontosságú játékosok érkeztek a két távozó után: Buffon, Thuram és Nedved. A Juventus 26. Scudettója Del Piero és Trezeguet mérhetetlen öröméről, valamint Ronaldo könnyeiről marad emlékezetes.
A "Calciopoli" és a megújulás útja
Ezt követően mindenkit sokkolóan ért a klub vezetőségének bejelentése, hogy szerződtették a korábban az AS Roma-nál edzősködő Fabio Capello-t. Új játékosok érkeztek a csapathoz, többek között a brazil Emerson, a svéd Zlatan Ibrahimovic, valamint Fabio Cannavaro. Capello munkássága sikeres volt, hiszen kétéves edzősködése alatt 2 Scudettot nyert a csapat, valamint a Bajnokok Ligájában is szépen menetelt a Juve.
A 2006-os olasz bundabotrány ítéletében foglaltak szerint a 2005-ben és a 2006-ban megnyert bajnoki címet elvették a csapattól, ezen kívül a 2006/2007-es szezont a Serie B-ben kellett végigjátszania és küzdenie a feljutásért -9 pontos büntetéssel. A csapatból távozott jó néhány kiemelkedő labdarúgó, többek közt az aranylabdás Fabio Cannavaro valamint Lilian Thuram, Gianluca Zambrotta, Patrick Vieira és Zlatan Ibrahimović. A csapat irányítását a korábbi klasszis középpályás, Didier Deschamps vállalta. Alessandro Del Piero ismét parádés szezont produkált, és a Serie B gólkirályi címe után a Serie A-ban is megismételte ezt a teljesítményt, ezúttal 21 gólt szerezve a bajnokság során.
A 2008-09-es szezon végén a legendás középpályás, Pavel Nedved visszavonult az aktív játéktól, ami posztjának megüresedését idézte elő. Ebben a szezonban visszatért a csapatba Fabio Cannavaro, valamint érkezett Fabio Grosso, Felipe Melo és Diego.
Conte korszaka és a modern Juve átigazolásai
2010-ben Andrea Agnelli érkezése széleskörű változásokat hozott magával az egész klubnál. Az elnök a munkát a vezetőség összetételével kezdte. Agnelli Giuseppe Marottát nevezte ki a sportügyekért felelős igazgatónak, illetve vezérigazgatónak. Egy átmeneti szezon után (melyben ismét 7. helyen végzett a csapat, így lemaradt az európai kupaszereplésről) a vezetők a csapat teljes újjáépítésébe fogtak, hogy a klub ismét egy komoly tényező legyen a Serie A-ban. Ennek reményében 2011-ben a kispadra érkezett Antonio Conte, aki 13 nagyon sikeres évet töltött el a Bianconerinél korábban. Az igazolási politika a hasznosságra törekedett. Olyan játékosok tették át székhelyüket a piemonti fővárosba, mint Arturo Vidal, Mirko Vucinic, Andrea Pirlo, vagy Eljero Elia (igaz, utóbbi számára végül nem sok babér termett).
A hiányolt világklasszis támadó helyett "csak" Mirko Vučinićet szerződtették. Továbbá érkezett a hamburgi cselgép, Eljero Elia, a svájci jobbhátvéd, Stephan Lichtsteiner, a Copa Américán jól teljesítő paraguayi, Marcelo Estigarribia, Michele Pazienza, a Napoli középpályása és végül, de nem utolsósorban a Bayern elől elhappolt box-to-box középpályás, a chilei Arturo Vidal. A klub végleg leigazolt az előző szezonban kölcsönben itt szereplő 4 játékost, Mottát, Pepét, Matrit és Quagliarellát. Így nagyszerű lehetősége nyílt a klublegendának, Alessandro Del Pierónak elköszönnie a saját szurkolóitól, akik előtt emelte magasba a 30. bajnoki címet.
A közelmúlt és a piaci aktivitás: Nagy nevek érkezése és távozása
A torinóiak az előző évben 210 millió eurós veszteséget voltak kénytelenek benyelni (zömmel a covid-járvány miatt), ezért kevesen számítottak arra, hogy aktívak lesznek az átigazolási piacon. Ehhez képest alaposan rárúgták az ajtót a Serie A-ra Dušan Vlahović megszerzésével, aki talán az olasz élvonal legkapósabb játékosának számított. Érte a Transfermarkt szerint 81,5 millió eurót fizetett összességében a Juve, a kiadások egy részét azonban már az eladásokból sikerült fedezni.
Bentancur értékesítésével 19 millió euró került a klub bankszámlájára, a Kulusevski-kölcsönért pedig 10-et fizet a Spurs, és az összeg akár a 40 milliót is meghaladhatja, amennyiben végleg kivásárolják a londoniak. A miből vette meg a Juventus Vlahovićot kérdésre Cristiano Ronaldo eladása is válaszadhat: a klub rengeteget spórolt azzal, hogy felszabadult a portugál nem csekély fizetése. Okos - már-már a Marotta-korszakot idéző - húzás volt a védekező középpályás Denis Zakaria szerződtetése, akiért csak 8,5 milliót fizetett a Juve a Borussia Mönchengladbachnak. Zakaria érkezésével olyan játékos került Massimiliano Allegri kezei közé, akire bátran építhet védekezésben, lehetővé téve ezáltal, hogy Manuel Locatelli egy sorral feljebb lépve mozgassa a csapatot.
Michel Platini, Le Roi [Célok és készségek]
A Juventus legkevésbé sikeres sztárigazolásai
Bár a Juventus történelme tele van ikonikus és sikeres igazolásokkal, voltak olyan esetek is, amikor a nagy remények ellenére a játékosok nem váltották be a hozzájuk fűzött elvárásokat. Ebben a részben szereplő három név akár lehetne a Juventus történelmének három legrosszabb igazolása is.
Nicklas Bendtner: A "Lord"
A Københavnnél nevelkedett, de 2004-ben 250 ezer eurót fizetett ki érte az Arsenal, amely csapat kötelékébe tíz éven át tartozott. Kölcsönadták a Birminghamnek (2006-ban), a Sunderlandnek (2011-ben) és a Juventusnak is. 2012-ben költözött Torinóba a mercato utolsó napján, mivel többek közt Dimitar Berbatov leigazolása is meghiúsult, a szezon végén pedig Alessandro Del Piero szerződését nem hosszabbították meg. A Lord mindössze 11 alkalommal lépett pályára Bianconero színekben, nem is volt kérdéses, hogy nincs maradása.
Nicolas Anelka: A vándorló tehetség
1995-ben került a PSG-hez, amely csapatnál két szezonon keresztül szolgált. 760 ezer euróért az Arsenal gárdájához került, ahol két és fél jó szezon után felhívta a Juventus, a Lazio és Real Madrid figyelmét is. 2013 telén a Juventus érthetetlen módon szerződtette a 33 esztendős labdarúgót, szerencsére pénzt nem kellett adni a játékjogáért. Mindössze három meccsen jutott lehetőséghez, fél év után távozott is.
Lúcio: A rövid intermezzo
1998-ban váltott először klubot, amikor a brazil Clube de Regatas Guará csapatát hagyta el az Internacional kedvéért. A világbajnok és BL-győztes középhátvéd elmondása szerint "kétségbeesésében" fogadta el a Juventus ajánlatát. Fél év alatt mindössze négyszer jutott lehetőséghez a 34 esztendős focista, de mikor pályára lépett, akkor abban sem volt sok köszönet.
tags: #juventus #sztar #igazolas
