Kállay Márk: Vízilabdától a diplomáciáig – Egy különleges karrierút
Kállay Márk, aki balkezes játékosként hármas sapkaszámmal játszott, harmincéves kora után érte el a csúcsot a vízilabdában. A Ferencváros csapatával két és fél év alatt nyolc trófeát nyert, beleértve a hazai bajnoki címet, kupát és Szuperkupát, valamint a Bajnokok Ligája- és európai Szuperkupa-győzelmet. Pólókarrierje vége felé a svájci Schaffhausen csapatához igazolt, ami szokatlan lépésnek számított, mivel Svájc nem számít vízilabda-nagyhatalomnak. Kállay Márk elmondása szerint ez tudatos döntés volt, melynek célja a visszavonulás előtti levezetés és a civil életének építése volt.
Két és fél, sikerekben gazdag szezon után távozott az FTC-Telekom Waterpolo csapatától. A balkezes vízilabdázó nyolc kupát nyert ezen időszak alatt a Ferencvárossal. Elhódította a Bajnokok Ligája trófeáját, két Európai Szuperkupát, három Magyar Kupát, illetve egy-egy magyar bajnoki és Szuperkupa-címet nyert Varga Zsolt együttesének tagjaként.
Egy fél évvel megtoldotta a ferencvárosi időszakod, Zalánki Gergő sérülése miatt reaktivált téged a Fradi. Nagyon jól sikerült, örömteli visszagondolni rá, ráadásul váratlanul jött. Lett volna bennem hiányérzet, ha nem így történik. Ennek a pótlását hozta meg a Zalesz sajnálatos sérülése miatt kialakuló helyzet, a profi karrierem befejezése miatt egy jó lehetőség lett belőle. Játszhattam még egy emlékezetes Magyar Kupa-sorozatot, plusz a bajnokságban is, kivéve az OSC és a Szolnok ellen rangadókat. Ez utóbbiakat kifejezetten sajnáltam, de abszolút megértettem a szakmai stáb döntését, ők akkor már azt a csapatot akarták egybegyúrni, amelyik aztán a BL-ben, illetve a szezon hátralévő részében játszik. Nagyon örültem, hogy volt egy levezető jellege a búcsúzkodásnak, és nem egyik pillanatról a másikra történt, hanem időben el volt nyújtva. Könnyebb volt így megélni és feldolgozni ezt azt egészet, mert amikor egy ennyire eufórikus időszakban van benne az ember - amelyben folyamatosan nyertünk és végig örömteli pillanatokat éltünk meg -, és ez hirtelen zárul le, az nagyon szomorú tud lenni.
Madaras Norbert 3-as sapkáját örökölted meg a Fradiban, akinek a helyére a 2000-es évek közepén a Vasas is szerződtetett. Madi most a szakosztály-elnököd volt, melletted pedig két világklasszis, Európa-bajnok balkezes, Vámos Márton és Zalánki Gergő szerepelt. Sokat gondolkoztam ezen, mert többen mondták, hogy már Debrecenben túl voltam a csúcson. Én a '76-os aranygenerációhoz azért jóval közelebb tartoztam, mint mondjuk Vámos Marci, aki 1992-es születésű. A mi korosztályunknak Madaras Norbiék felé kellett törnie, ők jelentették a nagy generációt, meg persze Benedek Tibi, Kiss Gergő. Sokáig uralkodtak a vízilabda magyar és világelitjében is, nehéz volt melléjük odaférkőzni. Nekem sokkal több időt kellett várnom ahhoz, hogy azt a munkát, amit beleraktam akár Debrecenben is, azt eredményekben is honorálja a sportág, és úgy is, hogy a legjobb csapatot tekintve is számítsanak rám a legmagasabb szinten. Az aranygeneráció közelsége miatt sok időbe telt, hogy kiforrja magát a dolog. Közben meg egy olyan csapatba csöppentél, amelyben Vámos, majd Zalánki révén a két legjobb magyar balkezes játszott.
Vámos Marci alkatánál, fizikai felépítettségénél fogva nagyon korán ki lett emelve, aztán jött Zalánki Gergő, aki egy hihetetlen, egyedi tehetség, mind az úszástechnikáját, mind a lövőtechnikáját tekintve. Nekem ebbe a rendszerbe kellett beférkőznöm úgy, hogy már benne voltam a korban. Szerencsém van, mert az alkatom megfelelő arra, hogy terhelhető legyen. Annak ellenére, hogy már 30 felett jártam, képes voltam felvenni a versenyt a fiatalokkal.
Debrecenben négy éven át csapatkapitány voltam, és úgy lettem cséká, hogy a közösség választott ki. Igyekeztem megfelelő módon képviselni a közösség érdekeit. Ezt a mentalitást vittem magammal a Fradiba. Amikor belecsöppentem ebbe a rendszerbe, a rutinosabbak közül ott volt még a csapatban Gór-Nagy Miki, akit ismertem még a bvsc-s időszakból. Rajtunk kívül pedig ott volt Varga Dénes is, akivel a Vasasban nyertünk együtt magyar bajnokságot.
De rajtunk kívül inkább fiatalok szerepeltek a csapatban, akikkel meg kellett találni a közös hangot. Karakteremből fakadóan is egyfajta híd lehettem a nagy eredményeket elért játékosok és a fiatalok energiával teli, bohém, és amúgy győzni akaró felfogása között. Ebben a rendszerben kellett a saját szerepemet és helyemet megtalálni. A korom miatt a fiatalok azért tiszteltek, de bizonyítani kellett nekem is.
Debrecenben éreztem a saját magam erejét, hogy képes vagyok megugrani egy ilyen szintet, csak valahogy nem jött a megfelelő lehetőség. Örülök, hogy annak ellenére tudtam bizonyítani a magyar vízilabdaéletben, hogy sokan már lemondtak rólam. Tisztában voltam azzal, hogy azért még lehet szerepem balkezesként, és így is alakult, ami nagyon jó visszacsatolásnak bizonyult.
A levezető jellegű kitérődet jobban el tudod tölteni egy svájci szintű külföldi bajnokságban, mint itthon? Sokat gondolkodtam rajta, hogy ha nem a Fradiban játszom, akkor melyik az a lehetőség, amelyet megragadva jól érezném magam, és új kihívást jelentene. A Ferencvárossal mindent elértünk, nagy dolognak számítanak az eredményeink. Az volt a kérdés, hogy ha ezek az impulzusok már nem érnek, akkor melyik az a közeg, amiben újabb kihívások elé nézhetek. Nagyon sok magyar klub megkeresett, ezúton is köszönöm az érdeklődésüket! Beszéltem a Honvéddal és a Vasassal is, több tárgyaláson is átestünk. De nem jutottunk el olyan szintre, hogy eljussunk a konkrétumokig. Aztán fél évet maradtam a Ferencvárosban, és úgy gondoltam, hogy ott kell befejeznem a profi karrieremet. Más közösségért nem tudtam volna annyi energiát mozgósítani, illetve azt a motivációs szintet elérni, hogy egy olyan kimondott célért küzdjek egy másik csapattal, amelyik a legjobb négy közé jutásért harcol. Ezért 34 évesen már nem feltétlenül tudok felpörögni - még ha a csapatomat tudom is segíteni -, de visszalépésnek éltem volna meg. Igyekeztem a csúcson abbahagyni a pólót, legalábbis magas szinten. Válogatott is az FTC-ből lettem, minden a Fradihoz kötött.
Úgy voltam vele, hogy Svájc egy olyan lehetőség lehet, ahol még két évet tudok játszani. Valamilyen szinten az egészségemet is védve, levezetésképpen. Ezt a közösséget segítve, átadva a tapasztalataimat, illetve ez akár reklám is lehet Schaffhausennek, mert a regnáló BL-győztes csapatból jöttem ide. Ráadásul az olimpiai bajnok Cservenyák Tibor az elődömnek tekinthető, ő is vegyészként jött Svájcba, még mindig itt van, és itt is dolgozik, néha még kapusedzéseket is tart Schaffhausenben. Rengeteget segített a kijövetelemet előkészítő időszakban, és az érkezésemkor is sokat beszélgettünk.
Nekem pedig lehet egy olyan privát, szakmai jövőm a biotechnológiai végzettségemmel, ami ki tud teljesedni Svájcban, és úgy gondoltam, hogy ezt az adódó lehetőséget meg kéne ragadnom. Gyakorlatilag a biotechnológia európai központja Svájc, ma pedig minden erről szól. A magyar piac termelt ki engem egy nemzetközi piacra úgy, hogy engem itt foglalkoztathatnak. Végül is egy globális munkaerő-piaci versenyben veszek részt. Tehát ez a döntés két okból született meg, sportszakmai és civil szempontból.
Inkább az utóbbi. Követtem a csoporttársaim karrierjét is, azokét, akikkel együtt végeztem, tartom is velük a kapcsolatot. Vannak a gazdaságnak bizonyos szegmensei, amelyekre nagyobb fókuszt kell helyezni. Magyarország szerencsére olyan helyzetben van, hogy van előélete, mégpedig nagyon erős múltja orvostechnológiában és biotechnológiában. Viszont a globális trendeket felvenni idő, mert azok transzformálódnak, és azt a hullámot képes egy egész közösség, mint a magyar is, átvenni. Úgy gondoltam, hogy sokkal jobban felgyorsíthatom a szakmai fejlődésem folyamatait azzal, hogy eljövök Svájcba, és azt a tudást, amit lehet, itt magamba gyűjtöm, és esetleg majd a későbbiekben akár a saját közösségem, Magyarország számára bármilyen formában hasznosítani tudom.
Érdemes jobban diverzifikálni a gazdaság bizonyos szegmenseit. A vendéglátó szektor volt a húzóágazat Magyarországon, amely most romokban van. Fel kell ismerni globális trendeket, és ilyen a biotechnológia. Ilyenek a gépi tanulási rendszerek, az AI-technológiák. Ezekben szintén jók lehetünk, mert szoftveralapú képzést jelentenek. Anyagi erőforrás kell, de semmilyen természeti erőforrás nem. Ezekre érdemes a hangsúlyt fektetni az oktatásban is, hogy az új generációnak legyen lehetősége bekapcsolódni egy nemzetközi, globális versenybe, Magyarországot is erősítve. És ott van még nekünk a mezőgazdaság és vízgazdálkodás is. Ezekre a szegmensekre érdemes fókuszálni. Hiába, realistának kell lenni, az embereknek is el kell azon gondolkodni, hogy melyek azok a fókuszpontok, amelyekre a hangsúlyt helyezzük. És az előképzettséget is e szerint alakítani, hogy ne legyenek ilyen nagy problémák.
A munkanélküliségi ráta megugrott a globális pandémiás helyzet következtében. Nagyon fontos a tudomány és az innováció, nyilván a humánumot nem elfelejtve. Nagyon fontos, hogy a lexikális tudás mellett az ember általános műveltsége és az olvasottsága is meglegyen, ez adja meg az egyén színességét. Viszont vannak olyan irányok, amelyeket, ha nem követünk, akkor nagyon sokat veszíthetünk.
Ilyen megfontolásokat is figyelembe vettem, amikor arra gondoltam, hogy érdemes Svájcba jönnöm, ráadásul közel van Magyarország. Fontos a nyelvtudás és a tapasztalatok, a kapcsolatok megszerzése is.
Nagyon furcsa volt ezt megélni. Érzem a különbséget, hogy mekkora fókuszban voltunk a Fradiban nap mint nap, és milyen stressz-helyzeteket éltünk át. Mindig a következő nagy mérkőzés, vagy kihívás járt a fejünkben, és ezért a hétköznapokban nagyon megfeszültünk, hiszen a 100%-ot próbáltuk kihozni magunkból minden téren. Egy-egy edzés után azon gondolkoztunk, hogy mit rontottunk el, miben kell még fejlődni, milyen szinten van a saját fizikális állapotunk, kell-e még fejlődni lábtempóban, lövésben.
Itt, Svájcban ez nincs bennem ilyen szinten. Össze tudom mérni a fizikális állapotomat a többiekével. Napi egyet edzünk, általában esténként. Sokkal több lehetőségünk lesz majd, ha megnyitják az uszodákat, valószínűleg egy hónapon belül megnyitják a saját uszodánkat is. Szerencsénk volt, mert át tudtunk menni egy másik városba, ahol olyanok a szabályozások, hogy normálisan tudunk edzeni.
Megvan a napi rutin, de egy lightosabb verzióban, nem olyan nagy nyomással. Amúgy meg az egész napom hivatalos ügyek, papírok intézésével, nyelvtanulással telik. Munkalehetőség után kajtatok, Zürichben már voltam egyszer állásinterjún, onnan várom a visszajelzést. Azokat a biotech és start-up cégeket nézegetem, ahol esetleg van lehetőség. Balanszban vannak a hétköznapjaim, esténként megcsinálom az edzést, sőt, néha elmegyek magamtól még futni is. Külső kondiparkokba is el lehet menni hasizmozni. Kicsit könnyített állapot jellemez most, viszont nagyon sok olyan szál van, amit fel kell vennem. Ezek kötelező adminisztrációs jellegű dolgok, az autóregisztrációtól kezdve az ID-kártyámon keresztül az egészségügyi biztosítás elintézéséig. Nem vagyok benne egyedül, mert segít a klub. Az angolom jó szinten van, az egy jó alapot ad, németből kell sokat fejlődnöm. A svájciakat is meg kell ismernem, egész jó úton haladok, nagyon jó véleménnyel vagyok róluk, mert segítőkészek, szenzitívek. Nem véletlenül tudtak úgy túlélni történelmi viszályokat, ahogy, nagyon érdekes a mentalitásuk.
Szigorúan kezelik a helyzetet. A politikusokon, döntéshozókon abból a szempontból van nagy nyomás, hogy ha esetleg könnyítenek, és ennek olyan negatív következményei lennének, amelyeket ők nem tudnak megjósolni, akkor az ellenoldal szétszedi őket. És emiatt gyakorlatilag egércsapdában vannak. Az óvatosság érthető. Itt az utcán nem kell maszkot hordani, nem kötelező, csak a zárt terekben. Sokaknak hiányzik a közösségi, szociális élet, érzékelhető, hogy ez nagy pszichés terhet helyez a svájciakra is. Az fontos, hogy ne szokjuk meg, hogy ez a normalitás: hogy egyedül vagyunk, hogy szociális távolságot kell tartanunk. Tudatosítani kell minden embernek saját magában, hogy nem ez a normalitás. Természetesen meghozzuk a szükséges áldozatokat, de törekedni kell arra, hogy visszatérjen a mederbe a normális élet, mert ez hosszú távon sokkal nagyobb károkat okozhat mentálisan.
Itt a két nagy gyártó, a Pfizer és a Moderna vakcináit fogadták el hivatalosan a klinikai fázis után. De nem mindenki oltatná be magát. Nem érzékelek pánikhangulatot a középkorúak között, sokan influenza szinten kezelik a koronavírust. Természetesen egy döntéshozónak az összes társadalmi rétegre tekintettel kell lenni. A korlátozások jogosak, de előbb-utóbb el kell jussunk odáig, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba.
Ráadásul 3-as sapkában játszottam. Érdekes kérdés, mert nagyon nehéz volt megélni, amikor például Jansik Sziliék rárobbantottak a 12. 200 méteres úszásra, akkor azért én már inkább lemaradoztam, besavasodtam. Ilyenkor érezte az ember, hogy telik az idő. Svájci szinten még húzóember vagyok, de az a korlát, ami az idő múlásával rátelepedik az emberre, nyomasztó is tud lenni. Pedig állandóan azt érezzük, hogy erőnk teljében vagyunk, mindent meg akarunk nyerni, minden szembejövő ellenfelet szét akarunk szedni, ez a civil életben viszont nincsen meg.
Ha elkezdek dolgozni, akkor néhány év elteltével szeretnék egy MBA- vagy közgáz-képzést is megcsinálni, hogy a szektort ne csak szakmai vagy mérnöki oldalról ismerjem meg, hanem közgazdasági, pénzügyi oldalról is. És nem csak a svájci, hanem a teljes, globális szektort. Van tehát motiváció bennem, hogy ezt a kitekintést megtegyem, és kinyissam ezt az ajtót. Az biztos, hogy a biotechnológia, egészségügyi technológia szektor érdekelni fog, ahogy eddig is foglalkoztatott a hétköznapokban. A közgáz vonal pedig azért jó, mert egy olyan szemléletet ad, amit minden egyéb szektorra rá lehet húzni. Azért is végeztem mérnökként, hogy legyen egy konkrét szakma, amihez mindig vissza tudok nyúlni.
A pandémia alatt, 2021 januárjának első napjaiban mentem ki Svájcba. A vízilabda szempontjából nagyon praktikus döntés volt, már le akartam vezetni, túljutottam a csúcson, de mégsem szerettem volna még visszavonulni. Fél szezont játszottam nyárig a Schaffhausen csapatában, ezt az időszakot főleg még a vízilabda töltötte ki, ugyanakkor kezdtem előkészíteni a jövőmet, a civil életemet, hogy bekerüljek svájci cégekhez. Itthon a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki karára jártam, az alap- és mesterképzést is elvégeztem. Hobbiból a villamosmérnökin az egészségügyi mérnöki továbbképzést is hozzávettem, bár már nem akartam nagyon speciális tudásra szert tenni, inkább csak kiegészíteni a korábbi ismereteimet. A tanulmányaimat így kapcsoltam össze az országválasztásommal, hiszen Svájc - sok minden más mellett - gyógyszeripari nagyhatalom, az orvos- és biotechnológia egyik európai központja. Megpróbáltam összekombinálni a kettőt. A második évben sikerült is. Schaffhausen északon, a német határnál található, a munkaerő-kínálat viszont főleg az ország közepe, Genf és Zürich körzetében jelentősebb. Kállay Márk egyáltalán nem volt könnyű helyzetben, hiszen a Coviddal terhelt időszakban a cégek nem nagyon bővítettek, ezért nem volt egyszerű megtalálni azt a pozíciót, ami kellően kreatív és illeszkedik a szellemi igényéhez. Leginkább nagyvállalatok kerültek a látóterébe, végül a világ egyik legnagyobb kozmetikai cégéhez került.
Bekerültem az amerikai Estée Lauder Zürich közeli székhelyű cégébe, bár nem az egészségügyi szegmensbe, inkább minőségbiztosítási osztályra. Fél évet töltöttem itt és értékes tapasztalatot szereztem. Jó lehetőségnek tartottam, és a szüleim mindig azt mondták nekem, alulról kell elkezdeni építeni a karrierünket, de megmondom őszintén, nehezen tudtam feldolgozni, hogy 36 évesen megint valamit az alapoktól, elölről kell kezdenem. Hiszen a sport is egy karrier, ahol sok mindent megéltem és a legmagasabb szintre jutottam. Hiába beszélünk amerikai multicégről, kisebb feladatokat és felelősségkört bíznak az emberre, de a pólóban megszoktam, hogy ennél nagyobb szerep is háruljon rám. Viszont beleláttam egy óriási amerikai vállalat termelőrendszerébe, egy termelőkapacitásba, a felépülésébe, ami mérnökként mégiscsak érdekes volt számomra. A féléves megbízatás pont arra volt megfelelő, hogy megbizonyosodjam róla, nem feltétlen multicégnél szeretném folytatni; olyan területben gondolkodtam, ahol komplexebb kérdéskörökkel találkozom. Ha a Svájcban eltöltött időszakot nézem, összességében hasznosnak bizonyult, megismertem a helyi viszonyokat techszempontból, jó kapcsolatrendszert építettem ki, ami a jövőben hasznomra válik, és minden megszerzett tudás épít. És nem mellesleg bajnoki ezüstérmet szerzett csapatával.
Az élet azonban új lehetőséget kínált, és Kállay Márk ismét merészet váltott, nyugodtan kijelenthető, megint nem a kitaposott úton indult el, hanem a Közel-Keletet, az arab világot választotta. Még mindig a vízilabda adta a lehetőséget, de a látóteréből nem került ki az egészségügyi biotechnológiai vonal. Sőt, a Svájcban megszerzett tudásával és tapasztalatával érkezett a techvonalon leginkább fejlődő és világhatalomra törő Szaúd-Arábiába.
A lehetőséget a vízilabdának köszönhetem, így jutottam el Rijádba és Dzsiddába. Azért mertem belevágni, mert ismertem az országot a családom révén. Édesapám diplomataként szolgált kinn - rijádi nagykövet volt -, kiskoromban többször jártam arra, de össze sem lehet hasonlítani a mostani Szaúd-Arábiával, most sokkal nyitottabb szellemileg. Majdnem egy évet töltöttem kinn, sokat utaztunk a fővárosban, Rijádban és északra, Dammamba - a Keleti tartomány székhelye -, ami egy ipari központ energetikai szempontból, vagyis a legnagyobb szaúdi energiacégek központja. Az arabok idejében felismerték, a kőolaj sem tart örökké, ezért más területen is meghatározó szerepet akarnak betölteni a világban. A szaúdiak látják, milyen egyéb technikákkal érdemes foglalkozni és befektetni; a mesterséges intelligencia pont ezek közé tartozik. Kimeríthetetlen forrásaik vannak, globálisan gondolkodnak és törekednek arra, hogy Rijád a világ techközpontja is legyen. Nagyon sok cég települt át az Egyesült Arab Emírségekből Rijádba. Volt szerencsém többször arra járni, van összehasonlítási alapom az egy évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest, sok szempontból kinyílt a világ az országban. Kis kitérő: a szaúdiak dollármilliárdokat (!) invesztálnak abba, hogy a Közel-Kelet MI-nagyhatalma legyenek, és a beszélgetésünk során Kállay Márk is megosztotta tapasztalatait a folyamatos fejlődésről, az ország gazdasági és társadalmi átalakulásáról. A nemzetközi kitekintést rendkívül hasznosnak értékelte, és az arab körút során megtalálta az új célt is az életében: vagyis hogy a szakirányát, megszerzett ismereteit és tapasztalatát hogyan tudja olyan területbe invesztálni, amivel a hazájának is segít.
Egy kis harcot azonban kellett folytatni önmagával, hiszen korábban nem fogalmazódott meg benne, hogy édesapja nyomdokain diplomáciai vonalra lépjen, mégis jelentkezett a Magyar Diplomáciai Akadémia ösztöndíjprogramjára.
Megfogalmazódott bennem az vágy is, hogy szeretném kiegészíteni a természettudományos képzettségemet geopolitikai, gazdasági és diplomáciai ismeretekkel, hogy még inkább tágítsam a látásmódomat. Úgy gondoltam, több szempontból lehetne érdekes a külgazdasági diplomáciai irány. Egyrészt amiatt, hogy van nemzetközi kitekintésem, tapasztalatom, nyelvismeretem. Másrészt a karrierépítés szempontjából kreatív iránynak vélem, főleg hogy megtapasztaltam a multi világát is. Azt gondoltam, itt tudom leginkább kombinálni a tudásomat, mivel korábban, még a Fradi előtt, orvosiműszer-fejlesztési startuptapasztalatot is szereztem, tehát mindez a későbbiekben kicsúcsosodhat a gazdasági- és techdiplomáciában, de ez még nagyon távoli jövőnek tűnik. A diplomácia rendkívül sokrétű. Tudást, készséget, kreativitást és folyamatos fejlődést igénylő terület. Ahogy korábban említettem, a multinál ez hiányzott. Kállay Márk, miután tavaly felvételt nyert az akadémiára, Nyugat-Európa és Közel-Kelet után visszatért Budapestre, az „iskolapadba”, 22 tantárggyal, neves egyetemi professzorok előadásával, vizsgarendszerrel, újra egyetemistának érezte magát. Az ötödik évfolyamon idén júliusban tizenhatan fejezték be a képzést, és többet kapott, mint amit várt. Az elmúlt évek végül csak összeértek, és a furcsa, különleges kör, amit leírt az életében, értelmet nyert.
A második félév gyakorlati időszakot is tartalmazott, ami magába foglalt két hónap külföldi, szakmai lehetőséget. Érdekes az élet, mert így kötöttem ki újból Svájcban, ahol korábban rengeteg ismeretséget és tapasztalatot szereztem; mivel Bernt is lehetett választani, éltem a lehetőséggel, a nagykövetségre mentem dolgozni, nemrég tértem ismét haza.
A multik világában is vannak lépcsőfokok, de nagyon esetleges és elvész az ember a rengetegben, egy vagy a sok közül. Itt viszont eléggé hierarchikusan felépített a rendszer, azért szokták mondani, hogy a diplomácia az öltönyös katonaság. És valahol ez a pozitívuma is, így képes működni nagyfokú kreativitás mellett, és a legfontosabb: mindent azért teszel, hogy abból Magyarországnak haszna legyen, a hazád érdekeit tartod szem előtt. Én is hordtam hat alkalommal a nemzeti címert a köpenyemen, a szívem felett, és az az érzés ugyanúgy előjött most, ezért találtam meg a motivációmat ezen a pályán. Hiszen a diplomáciában, a külgazdaságban a hazádat képviseled a lehető legjobban. Elsősorban a diplomácia gazdasági irányát céloztam meg, az országunk külgazdasági attaséi hálózata rendkívül széles körű, több mint száz országban jelen vannak. Elsősorban a gazdasági kapcsolatok építésével, magyar cégek külpiacra lépésének elősegítésével vannak megbízva a politikai és diplomáciai vonal mellett.
Amikor az ember gyerekként megfogalmazza magának a célt, hogy olimpiai bajnok akar lenni, minél több érmet nyerni a csapatával, akkor bár magasztos céloknak tűnnek, mégis, a mindennapokban is motiválóak. Az élsport befejezése után szörnyű hiányérzetem támadt, nem tudtam, az élet más területén merre találhatom meg azokat a hasonló, felettes célokat, amik vezethetnek. Nem így szocializálódtam a sportban és a családom mellett sem. Nagyon nehéz volt feldolgoznom, hogy a hétköznapokban nem érhetnek annyira intenzív ingerek, mint a vízilabdában. Bevallom, szörnyű volt! Egy hét végi meccsre egész héten át készíted magad, és egyből jön a visszacsatolás eredményben, míg a hétköznapi, civil életben ilyen nincs. Nem állítom, hogy nem kerültem letargiába. Ilyenkor rájön az ember, ez a sportnak a nagy ajándéka.
Egy-egy fontos tárgyalásra ugyanúgy fel kell készülni, mint egy sorsdöntő meccsre, hiszen az ország sorsa múlhat rajta. Amikor felkészülsz azokra az apró változókra, amik a tárgyalás eredményességét nagyban befolyásolják, az hasonló, mint amikor végigveszed azokat a taktikai elemeket, amivel a vízben legyőzöd az ellenfeled. Ha két ország között összehozol olyan megállapodásokat, amik előbbre visznek, és a tárgyalás aláírással zárul, az lehet egy győztes eredmény, mint a medencében. Sok a párhuzam, és a hasonló érzésre is rátaláltam. Gondoljunk bele, a tárgyalóasztal két oldalán a két ország delegációja - mint a vízben a két csapat -, és az egyik oldalon mindig Magyarország játszik. Nekem ez határozza meg az életem.
Jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztérium csapatába, a Külgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkárságra „igazolt”, úgy érzi, megtalálta a helyét: ha egyszer képviselted a hazádat, örökké elköteleződtél mellette.
Mai helyzet - Kállay Márk és Nyéki Balázs
A levezető jellegű kitérődet jobban el tudod tölteni egy svájci szintű külföldi bajnokságban, mint itthon? Sokat gondolkodtam rajta, hogy ha nem a Fradiban játszom, akkor melyik az a lehetőség, amelyet megragadva jól érezném magam, és új kihívást jelentene. A Ferencvárossal mindent elértünk, nagy dolognak számítanak az eredményeink. Az volt a kérdés, hogy ha ezek az impulzusok már nem érnek, akkor melyik az a közeg, amiben újabb kihívások elé nézhetek. Nagyon sok magyar klub megkeresett, ezúton is köszönöm az érdeklődésüket! Beszéltem a Honvéddal és a Vasassal is, több tárgyaláson is átestünk. De nem jutottunk el olyan szintre, hogy eljussunk a konkrétumokig. Aztán fél évet maradtam a Ferencvárosban, és úgy gondoltam, hogy ott kell befejeznem a profi karrieremet. Más közösségért nem tudtam volna annyi energiát mozgósítani, illetve azt a motivációs szintet elérni, hogy egy olyan kimondott célért küzdjek egy másik csapattal, amelyik a legjobb négy közé jutásért harcol. Ezért 34 évesen már nem feltétlenül tudok felpörögni - még ha a csapatomat tudom is segíteni -, de visszalépésnek éltem volna meg. Igyekeztem a csúcson abbahagyni a pólót, legalábbis magas szinten. Válogatott is az FTC-ből lettem, minden a Fradihoz kötött.
Az FTC csütörtöki sajtótájékoztatója előtt néhány órával hirdetett keretet Märcz Tamás szövetségi kapitány a világliga szuperdöntőjére. A Fradiban kiválóan vízilabdázó 33 éves játékosnak gyerekkori álma vált valóra, hogy utazhat a válogatottal Belgrádba. S persze ezzel nem akar megelégedni.
Természetesen megküzdök a világbajnokságért is, mindig a legmagasabb célokat érdemes kitűzni magam elé. Csak így tudom a legjobb teljesítményt kihozni magamból. OkosHír: Kállay Márk, korábbi magyar bajnok, kupa- és Bajnokok Ligája-győztes vízilabdázó, aki a magyar válogatottban is szerepelt, az élsportolói karrierjét követően a diplomácia területén talált új célokat. Kállay Márk, aki balkezes játékosként hármas sapkaszámmal játszott, harmincéves kora után érte el a csúcsot a vízilabdában. A Ferencváros csapatával két és fél év alatt nyolc trófeát nyert, beleértve a hazai bajnoki címet, kupát és Szuperkupát, valamint a Bajnokok Ligája- és európai Szuperkupa-győzelmet. Pólókarrierje vége felé a svájci Schaffhausen csapatához igazolt, ami szokatlan lépésnek számított, mivel Svájc nem számít vízilabda-nagyhatalomnak. Kállay Márk elmondása szerint ez tudatos döntés volt, melynek célja a visszavonulás előtti levezetés és a civil életének építése volt.
A Schaffhausenben eltöltött időszak Kállay Márk számára a sport és a civil élet egyensúlyának megteremtését jelentette. A svájci bajnokságban ezüstérmet szerzett csapatával, miközben elkezdte építeni karrierjét a biotechnológia és az egészségügyi IT területén. Végül a diplomáciai pálya felé fordult, ahol hazája szolgálatában találta meg a legmagasabb rendű célt.
