Gödöllői Röplabda Club

A kanadai jégkorong története: A sportág bölcsőjétől a globális dominanciáig

2026.06.01

A jégkorong, ez a rendkívül gyors és izgalmas, ütőkkel játszott labdajáték, a világ egyik legnépszerűbb téli sportja. Pontos eredetét tekintve számos feltevés létezik, és egészen pontosan senki sem tudja, ki és mikor találta fel. A hoki megnevezést az angol „hooked” (görbített, hajlított) szóból származtatják, de mindezek ellenére tudni kell, hogy a játék nem angol eredetű.

Már a rómaiak is játszották az indiai eredetű gyeplabdát, amely valószínűleg e játék őse. A jégkorongozás közvetlen ősének a sinty nevű gael játékot tartják. A XVI-XVII. században, Hollandiában a jégkoronghoz hasonló játékot már játszottak a jégen, erről festmények és rézkarcok tanúskodnak. Németország északi részén már a XVI. században hivatalos jelleget kölcsönöztek a jégen való játékoknak, mert ott már ezen megmérettetések szabályok szerint zajlottak. Fokozatosan ezek a játékok elterjedtek Angliában, Belgiumban és Franciaországban is. Az angolok például a labdarúgásból és a rögbiből kölcsönözték a jégkorong ősének tekinthető játék szabályait. Érdekesség, hogy az angolok által bandy-ként megnevezett játékot napjainkban is művelik, többek között Svédországban, Finnországban, Norvégiában és Dániában. Ezen játék során a csapatokat tizenegy-tizenegy játékos alkotja, a szabályzat pedig, amely szerint játszanak sokban hasonlít a labdarúgásra alkalmazott szabályokra.

A jégkorong születése Kanadában

A mai jégkorongozás őse minden kétséget kizáróan Kanadából, azon belül is az Ontario-tó vidékéről származik. A jégkorongsport őshazája Észak-Amerika, azon belül is Kanada. Kb. száz éve Quebecben egy kanadai város melletti William erőd parancsnoka egy téli napon az unatkozó katonáknak azt a parancsot adta, hogy seprűkkel tisztítsák meg az udvaron a befagyott lefolyókat. Nem sejthette, hogy ezzel egy új sportág kialakulásának kedvezett.

Kanadai katonák seprűkkel jégkorongoznak egy befagyott udvaron

Az egyik katona kergetni kezdett a jégen egy kis fadarabot a seprűjével. Ehhez a többiek is kedvet kaptak. Két csoportot alakítottak ki, saját térfelükön húztak egy-egy vonalat, megkezdődött a játék. A játék célja az volt, hogy a két csapat eszközeik segítségével a fadarabot az ellenfél vonala mögé juttassa. A bakák saját szórakoztatásukra egy kicsiny fadarabot kezdtek el kergetni a kezükben lévő seprűk segítségével. Ez a tevékenység órákig lekötötte őket. A sportág persze nagyon hamar elterjedt a környéken és alaposan tovább is fejlődött.

A játék kitört az erőd falai közül, és rájöttek arra, hogy korcsolyával gyorsabban üldözhetik a fadarabot. Később a fa lapos, tömör gumikoronggá változott. A jégkorongozás rövidesen az egyik legkedveltebb szórakozás lett a hosszú kanadai telek alatt; az Egyesült Államokban, majd Angliában is hódított.

Az első szervezett mérkőzések és klubok

1860 telén a kanadai Kingston város kikötőjében állomásozó angol Royal Canadians Rifles gyalogezred kilenc katonája csapatot alakított, amely az ezred nevét viselte. Az edzéseket a kikötő jegén tartották. Ezzel egyidoben több más kanadai városban is alakultak bandy csapatok. Az ezután következő lépés a különböző ezredekben alakult csapatok közötti mérkőzések megszervezése volt.

Az 1860-as évek kanadai jégkorongcsapata

A mérkőzések abban az időben elképesztően hosszúak (három óra) és durvák voltak. A meccsek gyakran a rendes játékidő letelte előtt véget értek, nemegyszer annyira súlyos sérüléseket szenvedtek a szemben álló csapatok játékosai, hogy nem tudták folytatni a játékot. A felszerelés is nagyon kezdetleges volt: hagyományos kesztyűk és katonanadrág. A játékszert - abban az időben még labda volt - préselt gumiból készítették és jóval nehezebb volt a napjainkban használt korongnál. Az ütőket bükk-, illetve tölgyfából készítették. A mérkőzések pedig a kikötőkben, a kaszárnya udvarokon, tavak és folyók jegén kialakított játéktereken kerültek megrendezésre.

Idővel a szabályzat is jelentősen módosult, ugyanis a sérült játékosokat helyettesíteni lehetett. Később ez a játék meghonosodott az egyetemi központokban is, ahol a korábbi tizenegytől eltérően már elegendőnek bizonyult kilenc játékos is ahhoz, hogy meglegyen a szükséges csapatlétszám.

A szabályok fejlődése és R.F. Smith szerepe

Az első jégkorong egyesületet 1880-ban alakították meg Montrealban, Montreal Association Amateur (M.A.A) néven. 1881-ben Montrealban alakult meg a sportág történetének két első csapata: a McGill Főiskola és a Victória. Az egyesület elnökének R.F. Smith-t nevezték ki, aki új szabályokat vezetett be. Javaslatára többek között az addig használt gömbölyű labdát négyzet alakú koronggal helyettesítették. Ezen szabálymódosítás a hockey elnevezést viselte és gyökeresen megváltoztatta az addig bandy-ként ismert játékot.

R.F. Smith, a jégkorong szabályainak egyik megalkotója

Az új szabályzat egyik fontos előírása a passzolás terén hozott változtatásokkal járult hozzá a sportág fejlődéséhez. Az előírások szerint csak oldalra és visszafelé lehetett passzolni, ezért az előrehúzódott lesipuskás játékos nem tudott érvényesülni. A játékteret két részre osztották, akárcsak más csapatsportokban. Kezdetben még kilenc, majd hét játékos szerepelt klubonként egy 34 × 18-as pályán, és a mérkőzések kétórásak voltak.

1888-ban a montreali egyesület kezdeményezésére került megrendezésre az első turné, amire meghívtak több kanadai csapatot is, azért, hogy bemutassák számukra az új szabályok szerinti játékot is. Mivelhogy a M.A.A csak hét jóképességű játékossal rendelkezett, a turné résztvevői megegyeztek abban, hogy minden csapat csak hét játékost küld pályára. Tulajdonképpen ez volt a hét játékost felvonultató kanadai jégkorong megszületésének pillanata, amely a Smith-féle szabálymódosításnak köszönhetően jött létre.

A kanadai jégkorong szervezeti keretei

Az M.A.A-val párhuzamosan megalakult az Ontario Hockey Association, amely magába foglalta Kanada valamennyi akkor létező csapatát. Az első hivatalos jégkorongmérkőzésre 1888-ban került sor Kingstonban egy egyetemista válogatott és a katonai iskola csapatai között. A játékosok fehér nadrágot viseltek, a játékszer négyzet alakú gumi volt, a korcsolyákat pedig egy bizonyos Jackson Heines tervezte. Ezek a korcsolyák már acél élűek és magasabbak voltak, úgyhogy gyorsabban lehetett velük haladni. Ebben az időszakba a jégkorong a legfontosabb sportág lett Kanadában.

Korai jégkorongmeccs a kanadai Kingstonban

Megjelentek az első fából készült lelátójú stadionok, amelyek akár több ezer néző befogadására is alkalmasak voltak. A pályák felületét már az új szabályzat szerint jelölték meg, a játékszert egy idő után lapossá és kerekké alakították. A csapatok elkezdték a játékosokat hivatalos formában egyik csapatból a másikba igazolni. Ezeket az átigazolásokat is előírások szabályozták. Mindezeket összegezve megállapítható, hogy a sportág Kanadában szervezett keretek közé került.

A klubok között hamarosan elkezdődött az ország legjobb játékosainak megszerzéséért vívott küzdelem. Az Kanadai Amatőr Szövetség 1891-ben írta ki az első nemzeti bajnokságot, az első válogatott meccset pedig 1897-ben vívta - természetesen - Kanada és az Egyesült Államok társulata.

A Stanley Kupa és a profi liga születése

1890-től a játékosok átigazolásáért komoly pénzeket kezdtek fizetni. Abban az időben minden csapatban volt három, négy fizetett játékos, de ennek ellenére a jégkorongot továbbra is amatőr sportágnak tekintették. A mérkőzések egyre inkább látványosakká váltak, és ennek hatására is, 1893-ban lord Stanley, az angol királyság kanadai kormányzója egy 50 dollár értékű serleget adományozott a kanadai bajnokság nyerteseinek.

Lord Stanley, a Stanley Kupa alapítója

A Stanley Kupa a játékosokat egyértelműen ösztönözte, viszont nem kevesen voltak azok, akik élesen bírálták ezt a gesztust. Különösen a kimondottan amatőr játékosok alkotta csapatok emelték fel a szavukat. 1893-tól mindmáig az októbertől júniusig tartó rivalizálás első helyezettje a Stanley Kupát emeli magasba az NHL-döntőt követően.

A Stanley Kupa teljes 130 éves története

A National Hockey League (NHL) megalakulása

1892-ben, Kanadában megalakult a jelenlegi legnagyobb és legerősebb liga, amely 1917. november 22. óta viseli a National Hockey League, NHL (Észak-amerikai Profi Jégkorongliga) elnevezést. 1917. november 22-én létrehozták a kanadai első ligát, közismertebb nevén a National Hockey League-t (NHL). A ligába az első benevezett csapatok a Montreal Canadiens, Montreal Wanderers, Ottawa Club és a Quebec Club voltak. Az NHL megszületésének évében pontosabban 1917. december 19-én átadásra került Torontóban az első műjégpálya az Arenas.

1924-1926 között az NHL-be való felvételüket kérték a következő amerikai profi csapatok is: Boston Bruins, Pittsburgh Pirates, New York Rangers, Chicago Black Hawks, Detroit Rangers. 1926-ban a profi liga már tíz csapatot vonultatott fel, amelyeket Keleti és Nyugati csoportokba rangsoroltak. A hagyományokhoz híven az NHL vezetősége eldöntötte, hogy a trófeát, amiért a csapatok küzdenek, nevezzék Stanley Cup-nak. Fokozatosan a jégkorong az ország elsőszámú sportága lett.

A kanadai jégkorong nemzetközi dominanciája és rivalizálása

Európában az angolok mutatták be először St. Moritzban. 1894-ben néhány kanadai játékos, élükön Geo Meagerrel, átkeltek az óceánon. Európába érkezve több bemutató jellegű mérkőzést játszottak. Ezeken a mérkőzéseken már csak hat-hat játékos mérkőzött egymás ellen. A kapuk is kisméretűek voltak ezeken a bemutatókon. A kanadaiak által bemutatott játék hamarosan elnyerte az európai fiatalok tetszését is. Az első európai jégkorong klub 1895-ben alakult Párizsban, Hockey Club néven. Egy évvel később Londonban már öt résztvevős turnét hirdettek. Akkoriban a kanadai jégkorongnak nagy volt a vonzereje Angliában. Két évvel később Prince's Ice Hockey néven félprofi klub alakult, melynek tagja volt néhány kanadai játékos is.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetséget (IIHF) európai nemzetek alapították 1908-ban, Párizsban. Az eltérő versenyrendszer miatt Kanada és az Egyesült Államok csak tizenkét esztendővel később, 1920-ban lépett be a szervezetbe. 1920-tól a jégkorong olimpiai sportág, igaz ekkor még az Antwerpenben a nyári olimpia műsorán szerepelt, majd 1924-ben a téli olimpia keretén belül rendezték meg (a győztes Kanada gólaránya 110:3!). Az első önálló világbajnokságot 1930-ben rendezték.

A hidegháború jégpályán: Kanada és a Szovjetunió rivalizálása

A legeredményesebb jégkorongozó nemzet Kanada - a legtöbb világverseny megnyerésével büszkélkedhet ebben a sportágban -, bár egyre több ország próbálja rontani ezt a statisztikát, például: USA, Oroszország, Svédország, Szlovákia, Finnország. A sportág egyeduralkodójának az 1960-as évekig Kanada számított, de ezt a szerepet aztán átvették a szovjetek. Már 1954-ben is megnyerték a felnőtt vb-t Kanada előtt, és 1963-tól eljött az igazán nyomasztónak tűnő korszakuk is. 1963 és 1983 között húszból tizenhétszer lett Szovjetunió a világbajnok.

A szovjet játékosok bujtatott profik voltak, akik kamuállásokba bejelentve csak a hokinak éltek, míg a legtöbb ország válogatottját munka vagy tanulmányok mellett sportoló jégkorongozók alkották. Nem kell magyarázni, hogy mekkora lehet a különbség a két típus között. Az éles rivalizálás a felnőttektől a junior korosztályba is átcsúszott. Mindkét ország komoly utánpótlás programot és kiválasztási rendszert dolgozott ki, és ez meg is látszott az eredményeiken. Az 1977-ben induló junior vb-ken is a szovjetek domináltak, megnyerték az első négy tornát. Sorozatukat csak a svédek szakították meg, majd 1982-ben Kanada nyert. A következő négy vb-n háromszor a szovjetek szerezték meg az aranyat, míg Kanada 1985-ben tudott ismételni úgy, hogy 5-0-ra verte a Szovjetuniót.

Kanadai és szovjet jégkorongozók közötti ikonikus rivalizálás

Az 1987-es junior világbajnokság botránya

A hokitörténelem talán legnagyobb tömegbunyóját a kanadai és a szovjet csapat hozta össze az 1987-es junior világbajnokságon. A nyolccsapatos vb-t, ami a karácsonyi és szilveszteri időszakot is magába foglalta, az akkori Csehszlovákiában rendezték, Nyitra, Pöstény, Nagytapolcsány és Trencsén voltak a házigazdák. A torna legutolsó meccsének jelölték ki a Kanada-Szovjetuniót, a hagyományok alapján ezt tekinthették döntőnek, de ebből a szempontból nem volt jó a dramaturgia. A szovjeteknek nem igazán ment, a finnektől, a csehszlovákoktól és az amerikaiaktól is kikaptak, elszálltak az éremesélyeik.

Jégkorong-bunyó a kanadai és szovjet junior válogatott között 1987-ben

„Emlékszem, Theo Fleury ütött egy gólt, majd ahogy visszafelé robogott, a szovjet kispad előtt letérdelt, és az ütőjével legéppisztolyozta őket.” - A meccsen sem kímélték egymást a csapatok: még el sem kezdődött a játék, amikor Szergej Sesztyerikov lekönyökölte McLlcwaint, a finn vonalbíró, Peter Pomoell szerint viszont egy kanadai könyökölt előbb. „Ahogy elkorcsolyáztunk egymás mellett mindenki beszólogatott a másiknak. Mindenki fel volt tüzelve. Beszóltunk a kispadoknak, de ők is beszóltak a miénknek.” A nemzetközi szövetség (IIHF) elég szerencsétlen módon azt a norvég Hans Rönninget jelölte játékvezetőnek, akinek egyáltalán nem volt nemzetközi tapasztalata. Gyámoltalansága aztán kisebb katasztrófához is vezetett. Rönning a vb-n korábban a kanadai-amerikai meccsen is közreműködött, de egy meccs előtti bunyóval már akkor sem nagyon tudott mit kezdeni. Emiatt a kanadaiak jelezték is, hogy másik bírót szeretnének.

A vezetést a kanadaiak szerezték meg, a fentebb említett Fleury ütött gólt, majd az első harmadot 3-1-re nyerték, így nem tűnt lehetetlennek a küldetésük a növekvő feszültség ellenére sem. A puskaporos hordót egy kisebb szabálytalanság robbantotta be a harmad vége előtt hat perccel: a szovjet Sesztyerikov döntötte fel Everett Sanipasst, majd Pavel Kosztyicskin vágott oda Fleurynek. De hamarosan kiürült mindkét kispad, egy Bud Spencer-film tömegverekedéséhez vált hasonlóvá a jégpálya. A játékvezetők tehetetlenek voltak, nem tudták leállítani a játékosokat, egy kis idő múlva le is korcsolyáztak a pályáról. „Amikor csak a játékosok voltak a jégen, akkor nekem kellett volna kézben tartani a meccset. De amikor kiürültek a kispadok, már minden isten kezébe került" - ismerte el később Rönning alkalmatlanságát. A norvég az edzőket hibáztatta, szerinte nekik kellett volna leállítaniuk a megvadult tinédzsereket.

A verekedésben mindent bevetettek, az egyik kanadainak eltört az orra, mert lefejelték, egy szovjetnek kiugrott a válla, de a tökön térdelés, öklözés és birkózóelemek is feltűntek. „Az egyik legijesztőbb dolog volt ez, aminek a részese lettem. Emlékszem, megfordultam, és bárhová néztem, mindenfelől nagy vörös mezek közeledtek felém. Akkoriban nem tudták a szovjetek, hogyan kell harcolni. Még a hokiütőik is a kezükben voltak. Nálunk pedig semmi, se ütő, se kesztyű" - mondta Yvon Corriveau.

Úgy tűnt, soha nem akar véget érni a verekedés, hiába kiabálta a közönség, hogy most már hokit is szeretnének látni, még az aréna fényeit is lekapcsolták, hátha a sötét észhez téríti a játékosokat, de annyira elborult az agyuk, hogy ez sem hatott. A kanadaiakat szinte evakuálták Csehszlovákiából, fél órájuk volt elhagyni a csarnokot, azután egy iskolabuszra ültették, és a bécsi reptérre szállították őket. „Mindannyian meg voltunk ijedve, hogy mi vár ránk majd otthon a repülőút végén, mert azt mondták, hogy hatalmas szégyent hoztunk az egész országra.” A csapat fogadtatása vegyes volt Kanadában, sokan hősként ünnepelték a szovjetekkel verekedő játékosokat, míg a hazai szövetség valóban szégyenként élte meg a pöstyéni meccset. A verekedés kirobbanásáról konspirációs teóriák is lábra kaptak, van, aki szerint a szovjetek szándékosan provokálták ki a verekedést, hogy ha már ők nem nyerhetnek aranyat, akkor Kanadát is zárassák ki a tornáról. Olyanokról is beszéltek, hogy a szovjetek nagy nyomás alatt váltak frusztrálttá, a vereségek után nem kaptak enni, és otthoni büntetéseket is kilátásba helyeztek nekik. A feszültséget az edzők is generálhatták. Bármi is volt a kiváltó ok, ez a szembenállás később már nem hozott ilyen durva kisüléseket. Az 1988-as junior vb is gond nélkül lement a Szovjetunióban, még úgyis, hogy a hazaiakat legyőzve Kanada lett újra világbajnok.

A női jégkorong fejlődése Kanadában

A női jégkorong nem újkeletű sport. Valójában több mint száz éve cseleznek, száguldanak és lövik a gólokat a jégen. A Kanadai Jégkorongszövetség adatai szerint az első bejegyzett női mérkőzés 1892-ben, Ontarioban zajlott. Az NHL hivatalos enciklopédiája szerint pedig 1889-ben, Ottawában zajlott az első ilyen meccs, a Rideau és a Government House csapata között. A századfordulóra már számos női csapat játszott Kanada-szerte. Barrie Girls Hockey Club, 1889.

Korai kanadai női jégkorongcsapat

A női jégkorong először az 1920-as, 1930-as években csúcsosodott ki, ekkor már Kanada minden régiójában voltak csapatok, ligák és tornák, és az Egyesül Államok területén is egyre több helyen jelentek meg hokis lányok. A legjobb kanadai csapatok évente találkozót rendeztek, ahol összemérhették tudásukat és nemzeti bajnokot hirdettek. A második világháború után a szervezett női jégkorong megszűnt, 1950 és 1960 között inkább csak érdekességként tartották számon. A hoki a férfiak kiváltságává vált, ezt a megítélést támasztja alá Abby Hoffman története, aki 1956-ban, 9 évesen csatlakozott az ontarioi, csak fiúkból álló csapathoz.

1960-ban kezdődött ismét a felemelkedés. A legtöbb lányt, aki fiúcsapatban akart játszani, még mindig elutasították, de a női hokisok lassan egyre több jégidőt kaptak, a felnövekvő generáció pedig követelte a főiskolákon és egyetemeken is a lehetőséget a játékra. Az első női csapatok az 1998. évi olimpiai játékokon mutatkoztak be. A nemzetközi áttörést az 1990-ben, nyolc ország között megrendezett első Női Jégkorong Világbajnokság jelentette. A következő évtizedben jelentősen megemelkedett a sport iránt érdeklődők száma. Napjainkban a női csapatok és ligák száma még soha nem látott méreteket öltött. Gyakoribbak a kevert együttesek is, főleg a fiatalabb korosztályokban.

A Stanley Kupa teljes 130 éves története

Néhány nő, köztük Manon Rheaume és Edin Whitten játszottak férfi utánpótlásban, Manon pedig a mai napig az egyetlen nő, aki az NHL-ben is bemutatkozhatott. Bár sokan támogatták, Wickenheiser sikere sokakban kétséget ébresztett. Voltak, akik azt vallották, az elit női hoki sosem lesz magasszintű, ha a legjobb játékosok a férfi csapatokhoz csatlakoznak. „Nem értem miért kellene fenyegetve éreznie magát bárkinek is” - mondta Teemu Selanne, az NHL csillaga, aki a Salamat társtulajdonosa volt. „A legjobb női játékosról beszélünk, és csak róla. Talán lesznek még olyan játékosok, mint Wickenheiserers, de a legtöbb nő számára a jövő a női csapatokban van.”

Manon Rheaume, az első nő az NHL-ben

Láthatjuk tehát, hogy a női jégkorong az egyik leggyorsabb ütemben fejlődő sportág a világon. Könnyen lehet, hogy a jövő szurkolói úgy hivatkoznak majd a mostani időszakra, mint amikor még gyerekcipőben járt ez a híres és népszerű sport.

tags: #kanada #chehorszag #jegkorong

Népszerű bejegyzések:

GRC