Karába János, a Fradi legendája: Gólok, bajnoki címek és a Manchester United elleni emlékezetes párharc
A 80. születésnapját ünneplő egykori kiváló labdarúgó, Karába János pályafutása legszebb éveit a Ferencvárosban töltötte. Bemutatkozás az AS Roma ellen, bődületes nagy gól a Manchester Unitednek, bajnoki címek és az emlékezetes VVK-győzelem fémjelzik karrierjét.
„Fiatalodom!” - viccelődik az ünnepelt, aki elárulta, hogy lánya és fia meglepetéspartit szerveztek neki, ahol 60-70 kedves ember köszöntötte. „Csendesebb, meg eleve is már minden ünnepség megvolt. Egyébként a Fradiban szerdán lesz köszöntésem, jövő héten pedig a Baráti Körrel is lesz egy ünneplés.” Karába János jelenleg is aktív, a Mártonhegyi Tenisz Klubban dolgozik gondnokként.
A labdarúgás világába visszatérve, Karába János felelevenítette a múltat, különösen az 1964-es eseményeket. „1964 októberében, vagy novemberében behívtak minket, az összes fradistát is katonának Egerbe. Február végén leszereltünk, majd néhány edzés után indultunk Rómába az AS Roma elleni VVK-meccsre. Persze, Egerben is focizgattunk, de az mégsem volt ugyanaz, ráadásul Mészáros József vezetőedző egyből a mélyvízbe dobott, de 2-1-re nyertünk. Nagy élmény volt.”
A Manchester United vérmesebb szurkolói talán még emlékezhetnek is Karábára, egy nagy mozdulatára biztosan. „Most mit mondjak, elsült a lábam! Mondták is a meccs után, hogy nem is kellett volna már mást csinálnom az életben, csak azt a bődületes nagy gólt rúgni, és kész. Persze, vicceltek, de azért akkoriban nemcsak a Roma vagy a Manchester United volt erős, a Bilbao ellen is nagyon megszenvedtünk, és persze ott volt még a Juventus elleni győztes, de nagyon nehéz finálé.”
1967-ben és 1968-ban bajnok lett a Fradival, majd jött egy újabb VVK-döntő. „A bajnoki címek szép és kedves emlékek, de az a VVK-döntő a Leeds United ellen… Kint kikaptunk 1-0-ra, gondoltuk, majd itthon javítunk, fordítunk, és megvan a második VVK-serleg. Semmi sem jött össze. Megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, de semmi nem akart bemenni. Maradt a 0-0, és az angoloké lett a kupa.”
Azért volt még bőven emlékezetes meccs a Fradiban. „Nagy kedvenceim a Panathinaikosz elleni 1965-ös BEK-meccs. Itthon gól nélküli döntetlent játszottunk, aztán este a bankettre a görögök felhúzott gatyaszárral jöttek, hogy na, itt Budapesten ikszeltek velünk. A hazai meccsen nem játszottam, de a banketten odajött hozzám Vilezsál Oszkár, aki ugye Mészáros József helyett lett ideiglenes edzőnk, és azt mondta: „Athénban te kezdesz!” Kint 3-1-re nyertünk, és én szereztem a vezető gólt. Annál tökéletesebb nem is lehetett volna. Illetve ott van még az Inter elleni párharcunk, amely ugyan nem az eredmény miatt emlékezetes. Milánóban 4-0-ra kikaptunk, de ami itthon várt minket, arra a mai napig emlékszem. Hiába szenvedünk nagy vereséget, 90 ezer néző előtt játszottunk!”
„Akkoriban nagyon jó volt fradistának lenni. Volt olyan, hogy az edzésünkre kijöttek ötezren. Elállt a szavam. És itt teszem gyorsan hozzá, hogy óriási szerencse is, hogy a Fradi játékosa lettem, és most ezekről a szép emlékekről beszélgetünk. Nem sokan múlt, hogy ne így legyen. Történt, hogy Doroggal az 1962/63-as szezonban a negyedik helyen végeztünk a bajnokságban, így a vidék legjobb csapata lettünk, ez pedig azóta is a dorogi foci legnagyobb eredménye az élvonalban. Nem sokkal később egy nap megállt a házunk mellett egy autó, kiszállt belőle néhány Fradi-játékos és Mészáros József edző. Kérdezték, hogy szeretnék-e a Ferencvárosban futballozni? Mondtam, hogy ez a legnagyobb vágyam! Akkor írjam itt alá és meg is vagyunk. Másnap megjelent az ajtóban a Vasas küldöttsége Illovszky Rudolf vezetőedzővel. Mondják, hogy írjam alá, ha jönnék a Vasashoz. Szóltam, hogy elnézést Rudi bácsi, de tegnap itt voltak a Fraditól és aláírtam hozzájuk.”
Ilyen csodás karrier után maradhat az emberben hiányérzet? „A válogatottra gondol? Sajnos igen, az kimaradt az életemből. A Fradiból szinte mindenki bekerült a nemzeti csapatba, én, illetve néhány játékos viszont nem. Elképzelhető, hogy a Vasasból bekerültem volna a válogatottba, de ez így alakult. Sőt, ha már a nemzeti csapat. Az 1964-es olimpiai csapatból csak azért kerültem ki, mert egy Jugoszlávia elleni felkészülési mérkőzésen az egyik védő úgy elvitte a lábamat, hogy keresztszalag-szakadást szenvedtem. Ugrott az olimpia, a fiúk pedig aranyéremmel tértek haza Tokióból.”
„Alázat és szerénység nélkül nem megy! Illetve szeressenek focizni! Az unokámon látom, hogy imádja a futballt. Ha hazajön edzésről, utána egyből megy le a grundra játszani a barátaival. Ha ez megvan, akkor minden a lehető legnagyobb rendben lesz.”
9.tv - Heti Portré - Karába János
A Nemzeti Sport Hosszabbítás mellékletében megjelenő sorozat első fejezetében Karába János Manchester United ellen lőtt óriási gólját idézzük fel, amellyel a Ferencváros a VVK döntőjébe jutott.
1965. június 16-án gyönyörű napsütéses reggel köszöntött Budapestre, tovább fokozva a szurkolók optimizmusát. Mindenki a Ferencváros-Manchester United kupatalálkozóval foglalkozott - a két csapat harmadik összecsapásával. Bár a Fradi és az United kicsit már unta egymást.
„Dorogon mutatkoztam be az NB I-ben, és tagja lehettem annak a bányászcsapatnak, amely 1963-ban a klub történetének legjobb eredményét, a negyedik helyet szerezte meg az élvonalban - emlékezett vissza Karába János. - Hívott a Fradi, s én boldogan írtam alá az átigazolási lapot, ám mielőtt szerelést húzhattam volna az Üllői úton, eltöltöttem három hónapot Egerben sorkatonaként, és 1965. február 28-án szereltem le. Ez csak azért fontos, mert néhány nappal később, március elején már Rómában léptem pályára az FTC-vel a VVK harmadik fordulójában. Felforgatott csapattal kikaptunk kettő egyre, ám a visszavágón Albert Flóri góljával nyertünk egy nullára a Népstadionban, és továbbjutottunk. Következett a spanyol Bilbao, győzelem a Népstadionban, vereség idegenben. Majd a harmadik találkozón újabb siker, immár háromgólos diadal a Népstadionban, és máris mehettünk tovább, az elődöntőbe, amelyben a Manchester United várt ránk.”
Karába János 1965 és 1968 között a Fradi jobbszélsője volt. A fiatal Karába büszke volt arra, hogy az FTC-ben futballozhat, ha nem is számított sztárnak, megannyi kortársa irigyelte őt. Hiszen a magyar futball akkoriban a világ élvonalába tartozott.
A válogatott az 1965-ös évben először májusban lépett pályára: a Wembley Stadionban 55 ezer néző előtt szenvedett 1:0-s vereséget Angliától. Alf Ramsey, a britek szövetségi kapitánya mámorosan mondta a magáét a lefújást követően: „Nagyon örülök a győzelemnek, már csak azért is, mert legutóbb, amikor én játszottam itt a magyarok ellen, hat három volt az eredmény, és nem a mi javunkra. Egy füzetbe írtam a kihagyott gólhelyzeteket, és állítom, most is lehetett volna hat három, csakhogy ezúttal nekünk."
Abban az esztendőben a Győri ETO is elődöntőig menetelt a Bajnokcsapatok Európa-kupájában, melyben a kor sztárcsapata, a Benfica állította meg. A Ferencváros is elődöntőt játszhatott a Vásárvárosok Kupájában a Manchester United ellen, s miután május 31-én az Old Traffordon 3:2-re kikapott, Matt Busby, a „vörös ördögök" híres edzője azt mondta: „Jó mérkőzés volt, kedvező benyomást tett rám a Ferencváros kulturált teljesítménye, különösen Varga, Albert és Mátrai játéka tetszett.” Értett valamicskét a futballhoz a mester...
A visszavágót nagy várakozás előzte meg, s a Fradi a Népstadion 50 ezer nézőjének hangorkánja közepette 1:0-ra legyőzte az Unitedet.
„Manchesterben kisebb sérülés miatt nem játszottam, akkor Rátkai Laci szerepelt a posztomon - folytatta az emlékidézést Karába János. - A csapat úgy jött haza Angliából, hogy semmi sincs veszve, és így is lépett pályára a visszavágón. Azt a meccset június hatodikán ötvenezer néző előtt rendezték a Népstadionban, ekkor pedig Fenyvesi II Józsi kapott lehetőséget a jobb szélen Dodó bácsitól. Feszültséggel teli, ideges hangulatú mérkőzés volt, és mi Novák Dezső góljával nyertünk egy nullára, bár a francia bíró legalább két tizenegyest nem adott meg a javunkra. Így is szerezhettünk volna még egy gólt, amivel továbbjutunk, ha Pat Dunne, az United kapusa nem véd hihetetlen formában. Így aztán megint harmadik meccsre került sor, akárcsak a Bilbao ellen, és szerencsénkre a helyszín újra a Népstadion lett. Tíz nappal később ismét vendégül láthattuk a világhírű angol csapatot."
És a harmadik, mindent eldöntő összecsapáson Karába János már pályára lépett. 1965. június 16-án a zsúfolásig megtelt a Népstadionban Mészáros Dodó bácsi a következő csapatot küldte a pályára: Géczi - Novák, Mátrai, Horváth - Juhász, Orosz - Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. A Manchester United pedig így állt fel: P. Dunne - Brennan, Foulkes, A. Dunne - Crerand, Stiles - Connelly, B. Charlton, Herd, Law, Best. Az összecsapást a nyugatnémet Gerhard Schulenburg vezette.
A két csapat délután fél hatkor látott hozzá a munkához, a helyszínen hetvenezren, a magyar televízió képernyői előtt több millióan szurkoltak. A zöld-fehérek nyugodtan, időnként tetszetősen futballoztak az első félidőben, s a játékrész utolsó percében megszerezték a vezetést: „Varga maga előtt elengedte a labdát Karábának, a jobbszélső befelé húzódva nagy lendülettel megindult a kapu felé, és középről, 25 méterről óriási erővel a bal felső sarokba zúdította a labdát.”
„Hihetetlen bizonyítási vágy dolgozott bennem, meg akartam mutatni, hogy igenis méltó vagyok a Fradi-mez viselésére - mondta a bombagól szerzője. - Addig is voltak jó meccseim, fontos góljaim, de ez volt életem találata, amelyet a Keleti pályaudvar felőli kapuba lőttem. És a második gólban is fontos szerepet játszottam, több csellel tisztára játszottam magam, aztán az alapvonalról középre emeltem, Rákosi Gyuszi rálőtte, a labda visszapattant, ott termett Fenyvesi Máté, és nagyjából tizenegy méterről, félmagasan a kapu jobb oldalába vágta a labdát. A végén ránk jöttek az angolok, szépítettek, de kihúztuk, győztünk és továbbjutottunk. Elmesélni sem lehet azt a mámort, azt az ünneplést, amelyben részünk volt. A több ezer szurkoló várt bennünket a Népstadion toronyépülete előtt, és amikor nagy nehezen felszálltunk a buszra, nem engedték beindítani a motort, hanem azt mondták, majd ők eltolják a buszt az ÉDOSZ-klubig, ahol már vártak bennünket. Azt képzelje el, ahogy a fradisták tolják a járgányt, közben énekelnek, kiabálnak, mi pedig ülünk ott, mint valami hintón a királyok..."
Az FTC bejutott a VVK döntőjébe, és 1965. június 23-án Torinóban Fenyvesi Máté góljával 1:0-ra legyőzte a Juventust, a magyar klubok közül elsőként elhódítva a serleget. A Manchester három évvel később megnyerte a BEK-et a Benfica elleni 4:1-es diadalt követően, s ugyanabban az esztendőben a Fradi újra VVK-döntőt játszott, ám akkor a Leeds United szerezte meg a serleget. Abban a fináléban Karába János csereként lépett pályára, ám néhány héttel később elköszöntek tőle, és a Vörös Meteor Egyetértésbe igazolt. Levetették vele a Fradi-mezt, de a neve örökkön örökké ott lesz a klub történetét feldolgozó aranykönyvben.
Karába János 1965 és 1968 között a Fradival kétszer lett bajnok, kétszer ezüstérmes a bajnokságban. 1966-ban az MNK döntős csapat tagja volt. 1969 és 1972 között a VM Egyetértés labdarúgójaként továbbra is az első osztályban folytatta pályafutását.
A gól előtt Varga Zoltán hozta fel a labdát, majd amikor már túl volt a felezővonalon, bepasszolta nekem a labdát, én pedig középre húztam vele, aztán, amikor harminc méterre voltam a kaputól, úgy döntöttem, ellövöm. Éreztem, ha kapura megy a labda, akkor gól lesz, és szerencsére így is történt.
Karába János Manchester ellen szerzett góljának szenvedőalanya, az ír Peter Dunne visszavonulását követően egy lapban bővebben beszélt az emlékezetes gólról. A legendák szerint Karába mintegy 40 méteres szabadrúgása hullott az angolok kapujába. Nos, többen is elmondták, hogy az a gól nem pontrúgás, hanem valójában egy magas indítás után született. Dunne évekkel később egy olyan dologról beszélt, amit pályafutása alatt szinte mindenki előtt titkolt. Beismerte, hogy valójában farkasvakságban szenvedett, ami azon a találkozón komoly gondokat okozott neki.
tags: #karaba #janos #manchester #united
