A magyar kardvívás dicsőséges olimpiai története
A magyar sporttörténetben kevés olyan sportág van, amely olyan mélyen összefonódott volna a nemzeti identitással és a dicsőséggel, mint a kardvívás. Évtizedeken keresztül a magyar kardvívók uralták az olimpiai pástokat, és a „Ha kard, akkor magyar!” szlogen világszerte ismertté vált. Ez a cikk a magyar kardvívás olimpiai döntőinek és kiemelkedő alakjainak történetét mutatja be, a kezdeti sikerektől a drámai visszatérésekig.
Fuchs Jenő - Az első aranyérmes és a „világ legjobb vívója”
Az újkori olimpiák negyedik játékain, az 1908-as londoni eseményeken íródott a magyar kardvívás első dicső fejezete. A döntő nyolcas mezőnyébe hét magyar vívó verekedte be magát, jelezve a sportág hazai erejét. „
Fuchs Jenő dr, lett a győztes, második helyre szintén magyar vívó, Zulawszky Béla került. Helyezést csak a cseh Goppold tudott elérni vívóinkkal szemben. Negyedik Szántay Jenő, ötödik Tóth Péter dr. és hatodik Werkner Lajos lett.” Az egyéni győzelem mellett Fuchs Jenő tagja volt a győztes magyar kardcsapatnak is. Az 1912-es stockholmi olimpiai játékokon megismételte ezt a bravúrt, másodszor is megszerezve az egyéni és a csapat aranyérmet. Ezzel a teljesítménnyel érdemelte ki „a világ legjobb vívója” címet.
„Idegekre menő, óvatos vívó, - aki rendesen nagy vívótávra áll fel, aztán ellenfele pengéjét kis lendülettel megérinti, meg is üti, hogy foglalkoztassa, figyelmét elterelje. E közben a vívótávolságot állandóan kisebbíti és ellenfelét mozgásra s vele hátrálásra kényszerítve belopja a távolságot, hogy villámgyors, egyszerű vágásai számára kedvező helyzetet teremtsen. Ha ez nem teljesen sikerül s ellenfele lép előre, akkor ő veszi fel a nagy vívótávot az alkalmas pillanatban.” Fuchs egyedülálló módon, anélkül nyert egyéni kardvívó olimpiai bajnokságot, hogy a magyar bajnokságokon eredményesen szerepelt volna, nagyrészt egyesületen kívül versenyzett Rákossy Gyula tanítványaként.
Egy hamis legenda - A Vaskereszt története
„A négyszeres olimpiai bajnokról 1999-ben új információk láttak napvilágot. Szepesi azt állította, 1945-ben együtt raboskodott Fuchs Jenővel a Pestvidéki Fogházban, így tőle hallotta ezt a történetet. Eszerint Fuchs, bár nem lett volna kötelezve rá, de mivel már az I. világháborúban is tisztként szolgált, önként jelentkezett munkaszolgálatosnak, és a keleti fronton bátorságával annyira kitűnt, hogy a 323. német gyaloghadosztály egy tisztje felfigyelt rá, és javaslatára Friedrich Trompeter ezredes hadosztályparancsnok, aki mellesleg, mint kardvívó és öttusázó is ismerte őt az 1936-os berlini olimpiáról, kitüntette a Vaskereszt II. osztályával.” Ez a történet rendkívül népszerűvé vált, ám később Ungváry Krisztián történész leleplezte annak valótlan tartalmát. „Azt írta, 1945 után Fuchs egy napra sem volt letartóztatva, így nem találkozhatott Szepesivel a börtönben. Arra sincs adat, hogy Fuchs katonatiszt lett volna az I. világháborúban. Ahogy Ungváry írta, „az említett Trompeter ezredes 1942-ben csakugyan kinn volt a keleti fronton a 2. magyar hadsereggel szomszédos német 323. gyaloghadosztály egyik ezredparancsnokaként, azonban Vaskeresztet nem adományozhatott, mert az ott és akkor hadosztályparancsnoki jogkör volt. Semmilyen adat nincsen arra egyébként, hogy ismerte volna Fuchsot. Arra pedig végképp nincsen adat, hogy Fuchs Vaskeresztet kapott volna - ez azért is kizárható, mert egy zsidó munkaszolgálatost biztosan nem tüntettek volna ki ilyennel.”
1928 Amszterdam - A fiatal titán győzelme az olaszok felett
„Az 1928-as amszterdami olimpián a magyarok hatalmas fölényben voltak a csoportmeccseken és az elődöntőben is, a lengyelek, angolok, németek, franciák megszorítani sem tudták a mieinket.” A kardcsapat döntőjében ismét az ősi rivális olaszokkal találkozott a magyar válogatott. „8:4-es vezetés után azonban három csörtét is hoztak az olaszok, és 8:7-re felzárkóztak.” A mindent eldöntő asszóban a magyar válogatott legfiatalabb tagja, a 24 éves Petschauer és a 37 éves, címvédő olasz ellenfele lépett pástra. „Az egyéniben győztes Tersztyánszky Ödön nem is bírta az izgalmakat, kiment a folyosóra.” Petschauer szavai szerint „Rémes érzés volt látni, ahogy az olaszok feljönnek. Irtózatos kétségbeesés fogott el, minden porcikám megremegett arra a gondolatra, hogy tőlem függ minden, tőlem függ az arany sorsa. Minden energiámat összeszedtem, valami vad kétségbeeséssel feküdtem bele a küzdelembe és boldog vagyok, határtalanul boldog, hogy sikerült.” Petschauer 5:3-as győzelmével biztosította a 9:7-es magyar sikert, ezzel megszerezve a magyar kardcsapatnak az olimpiai aranyérmet. Fodor István vívómester elmondása szerint Petschauer karrierje korán kezdődött, és még egy pofont is kapott, amikor nem sikerült az érettségije, ám olimpiai győzelmével hős lett.
Az aranykor folytatódik - Az 1936-os berlintől az 1952-es Helsinkig
Az 1928 és 1960 közötti időszakban a magyar kardcsapat elképesztő, soha meg nem ismételhető sorozatot produkált, összesen hét nyári olimpián szerzett aranyérmet. Ennek az aranykornak meghatározó alakjai voltak Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf, akiket méltán emlegetnek „három testőrként”. Az ő tehetségük és elhivatottságuk révén a magyar kardvívás a világ élvonalába emelkedett.
Az 1948-as londoni olimpián a címvédő magyarok könnyedén verték Egyiptomot, Argentínát és Lengyelországot. A négyes döntőben az amerikai válogatott legyőzése sem okozott gondot, így jöhettek az olaszok, a klasszikus párbaj. „Az első asszót az eredetileg tartaléknak gondolt Berczelly vívta - megverte Darét. Nagy húzás volt a csapatba állítása, mert nyolc csörte után 4:4 volt az állás, s egyedül ő maradt veretlen. Sőt, a második ,,félidő" indításaként megverte a későbbi egyéni ezüstérmes Pintont, az olaszok legjobbját, s ettől szinte szárnyakat kaptak a többiek is. Győzött Kárpáti, Gerevich és Kovács is, s így Berczelly következő fellépése már a magyar aranyérmet jelenthette. Az élete formájában vívó bajnok pedig ,,behúzta" a negyedik asszóját is: 10:6-ra a magyar válogatott megnyerte a mérkőzést. A magyar szurkolók hosszú percekig ünnepelték a páston a győzteseket - ki törődött azzal, hogy még egy mérkőzésünk hátravan. A magyar kardválogatott története során hatodszor is olimpiai bajnok lett!”
Berczelly Tibor - Egy balkezes zseni a pást mögül
Berczelly Tibor, akit az 1948-as olimpián „élete formájában vívó bajnoknak” neveztek, meglepő módon későn, tizenhét évesen kezdett vívni. „Akkor is, bár jelentkezett, a testnevelő tanára elküldte, hogy tehetségtelen.” Apja segítségével Lakatos Géza, majd Italo Santelli vívómesterhez került. Egyedülálló módon saját maga jött rá, hogy balkezesként kell vívnia. „,,Hiszen én balkezes vagyok! Azzal eszem és írok is!" - győzködte magát. Átvette a másnak sutább kezébe a kardot, s attól kezdve rohamosan fejlődött.” Berczelly nemcsak kardban volt kiváló, de tőrben és párbajtőrben is eredményesen versenyzett, sőt, kiváló céllövő is volt.
1952 Helsinki - A dráma a Westend vívóteremben
Az 1952-es helsinki olimpia kardcsapat-döntője is drámai küzdelmet hozott az olaszok ellen. „Az olaszok nem tudtak beletörődni a londoni kettős magyar sikerbe, s Nostini és Pinton vezérletével vissza akartak vágni. Az óra már éjfélt mutatott, amikor még dúlt a csata a Westend vívóteremben, sőt, csak ekkor forrósodtak fel igazán a kardok! Az olaszok váratlanul jól vívtak, és már 7-5-re vezettek - egy győzelemre voltak az olimpiai bajnoki címtől.” Kovács Pál nyugtatta a csapatot, hangsúlyozva a találatarány fontosságát. Ekkor lépett a pástra Berczelly, és ismét bravúrt hajtott végre: „5:0 arányban győzte le az olasz kardozót!” Ezután Gerevich Aladár is győzött Pinton ellen. „Olimpiai bajnokok lettünk, mert az utolsó három asszóban mutatott, szenzációs vívással behozhatatlanul jobb lett a találatarányunk! Az utolsó találkozót ezek után már le sem vívták - Magyarország-Olaszország 8-7!” A sportvilág a „Hungary” szótól és a Kovács Pál, Gerevich Aladár, Berczelly Tibor, Kárpáti Rudolf, Rajcsányi László, valamint Papp Bertalan nevektől visszhangzott.
1956 Melbourne - A forradalom árnyékában
„Soha, sehol akkora plusz terheket nem viseltek még magyar olimpiai versenyzők, mint ’56-ban, Melbourne-ben.” A magyar csapat a forradalom hírei közepette készült Nymburkban, Prága mellett. „A magyar olimpiai csapatnak egyetlen feladata és kötelessége van: minden idegszálával a legjobb eredményekre törekedni!” - írta Kárpáti Rudolf saját könyvében. A kardvívás döntőjében a magyar válogatott ismét a lengyelek ellen diadalmaskodott 9:4 arányban, és lett olimpiai bajnok. „A magyar kardcsapat az 1928-as olimpia óta őrizte elsőségét ebben a számban.”
„Nagy elhatározás volt a részünkről, hogy a hazatérés helyett új országot választunk magunknak" - mondta a Petőfi Rádió „Egy évszázad olimpiai aranyérmesei” című sorozatában a ma is New Orleansban élő Hámori Jenő. "A lengyelek elleni finálét követően leültünk megbeszélni a továbbiakat" - folytatta Hámori. "Otthonról igencsak zavaros hírek érkeztek, meg aztán az újságok is tele voltak a budapesti forradalom képeivel, úgyhogy azonnal döntenünk kellett. A három öreg kijelentette, hogy mindenképpen hazatérnek, mi pedig Amerikát választottuk.” A fiatalabb generáció, Magay Dániel, Keresztes Attila és Hámori Jenő az Egyesült Államokban telepedett le, míg a rutinos bajnokok, Kovács Pál, Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf hazatértek. „A Szent Hilda sportcsarnokba nagyon sokan jöttek el a kint élő magyarok közül, sokan nem is tudták, mi az a vívás, csupán a magyar himnuszt szerették volna újra hallani, s ezt kétszer meg is tehették, hiszen a csapat mellett Kárpáti Rudolf nyerte meg az egyéni olimpiai bajnokságot.”
Az 1956-os Melbourne-i olimpia és a magyarok címmel tartottak ma előadást az Emlékpontban
Kárpáti Rudolf - A hatszoros olimpiai bajnok és a zene szerelmese
Kárpáti Rudolf, a "nagy hármas" (Gerevich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti Rudolf) egyik tagja, pályafutása során hat olimpiai aranyérmet szerzett, és ő volt az egyetlen magyar kardozó Fuchs Jenő mellett, aki kétszer is egyéni olimpiai bajnoki címet nyert kardvívásban (1956, 1960). „Melbourne után Rómában hallatlan izgalmas döntô asszóban egyedülálló ütemérzékével ismételt, Pawlovski legyôzésével megvédte bajnoki címét.” Az 1960-as római döntőben Kárpáti a lengyel Jerzy Pawlowskival találkozott, és 4:4-es állásnál tizennégy perc után vitte be a mindent eldöntő tust, elkerülve ezzel egy hatos holtversenyt.
Kárpáti nemcsak a sportpályán, hanem a kulturális életben is aktív volt. „A vívás mellett a zene szerelmese, egyben igazi műértôje volt. Zenetörténeti tanulmányait a Honvéd Tisztiház zenei instruktoraként hasznosította. Tiszttársainak ezreit az ország különbözô településein szolgáló kiskatonák tízezreit vezette be a zene csodálatos világába.” Pályafutása jelentősebb szakaszában, a háború után, a Vasas, majd a Honvéd színeiben versenyzett. „A vívóversenyek előtt rendre komolyzenei koncerteken kapcsolódott ki, töltődött fel.”
A többszörös egyéni olimpiai bajnokok kardvívásban
| Név | Ország | Évek | Aranyérmek |
|---|---|---|---|
| Fuchs Jenő | Magyarország | 1908, 1912 | 2 (egyéni) |
| Kárpáti Rudolf | Magyarország | 1956, 1960 | 2 (egyéni) |
| Viktor Krovopuszkov | Szovjetunió | 1976, 1980 | 2 (egyéni) |
| Jean-Francois Lamour | Franciaország | 1984, 1988 | 2 (egyéni) |
Az aranykor vége és a hosszú várakozás
Az 1960-as római olimpia után „1964-ben Pézsa Tibor még megnyerte az egyéni versenyeket, aztán jött a nagy semmi. 1968, 1972, 1976, 1980, 1984 - öt olimpia pergett le úgy, hogy a magyar kardra nem lehetett ráaggatni minden idők egyik legnagyobb sportújságírói közhelyét: „Ide veled régi kardunk".” Ebben az időszakban a szovjet és az olasz csapatok dominálták a kardvívás csapatversenyeit. „1964-ben, Tokióban a kardcsapatdöntőt a szovjetek nyerték. 1968-ban, Mexikóban a kardcsapatdöntőt a szovjetek nyerték. 1972-ben, Münchenben a kardcsapatdöntőt az olaszok nyerték. 1976-ban, Montrealban a kardcsapatdöntőt a szovjetek nyerték. 1980-ban, Moszkvában a kardcsapatdöntőt a szovjetek nyerték. 1984-ben, Los Angelesben a kardcsapatdöntőt az olaszok nyerték (a szovjetek a bojkott miatt nem voltak ott).”
1988 Szöul - A hihetetlen visszatérés és a budapesti gigadugó
„Harminc évvel ezelőtt, 1988. szeptember 29-én Szöulban Magyarország-Szovjetunió férfi kardcsapatdöntőt rendeztek az olimpián.” A szöuli olimpia előtt „óriási volt a szovjetek fölénye. 1983-ban, 1985-ben, 1986-ban és 1987-ben is ők lettek a csapatvilágbajnokok.” A magyar csapat különleges összetételű volt: „A korelnök, az akkor 37 éves Gedővári Imre, a legfiatalabb, az akkor 26 éves Szabó Bence. A 85-ös egyéni világbajnok, Nébald György, valamint Bujdosó Imre és Csongrádi László.”
Az elődöntő drámája és a finálé
A magyar csapatnak már a lengyelek elleni negyeddöntőben is keményen meg kellett küzdenie a továbbjutásért. „A vége 8-8 lett, de 60-57-es tusaránnyal mi mentünk az elődöntőbe. Az utolsó asszót a tartalék, Csongrádi László nyerte meg.” Az elődöntőben aztán „9-5-re lemostuk az olaszokat.” Így jöhetett a várva várt döntő a szovjetek ellen.
A döntő rendkívül izgalmasan alakult. „A szovjetek 2-0-ra vezettek.” Majd 1-4, 2-5, végül 8-4-re is vezettek. „Ekkor nekik egyetlen mérkőzés megnyerése kellett a győzelemhez.” „Az egyéni világbajnok Nébald Györgyöt le kellett cserélni, mert lépni sem tudott. A helyére beállt tartalék, Csongrádi László legyőzte Mindirgaszovot - 5-8. Szabó Bence 5-2-re megverte Burcevet - 6-8. Bujdosó Imre 5-2-re megverte Pogoszovot - 7-8.”
A mindent eldöntő asszó Gedővári Imre és a szovjet Andrij Alsan között zajlott. „Csakhogy ebben a fináléban Gedővári doktor még nem nyert meccset.” Az állás 5-5 volt, és a kedvezmény Alsannál. „Gedővári csak úgy nyerhetett, ha védi Alsan támadását és visszavág. Vagy közbevág.” A francia zsűrielnök, Berthier döntése kellett. „A zsűrielnök először nem mer dönteni, inkább végigkérdezi az oldalzsűrit, hogy mi történt. Az autók Budapesten nem mozdulnak, de már nem is tudnak, az Engels térig ér a sor. [...] És akkor az első piros kabátos azt mondja: igen. A második: nem. Berthier-nek, a francia zsűrielnöknek kell dönteni. Találat Alsannál. A magyar kardcsapat huszonnyolc év szünet után olimpiai bajnok. 4-8-ról 8-8, de tusaránnyal mi vagyunk a jobbak.”
A budapesti rádióközvetítés és a reakciók
A drámát idehaza a Petőfi Rádió közvetítette Radnóti László riporter hangján. „A középhullámú adást Budapest és az ország minden pontján jól lehetett hallani, egyetlen helyet kivéve. A Várhegy alatti Alagutat. Ha ugyanis oda bement egy autó, akkor a rádió középhullámú adása addig sistergett, míg a jármű ki nem jött onnan.” A döntő pillanatokban „A Clark Ádám téren és az Alagút utcában megállnak a kocsik és a buszok. Pillanatok alatt dugul be a Lánchíd, a Roosevelt tér, a Kossuth Lajos utca, a túloldalon az Alagút utca, az Attila út, a Krisztina körút. Dudálás, integetés, minden kocsiban a rádió szól, a sofőrök nem akarnak bemenni az Alagútba.” Az emberek őrjöngve ünnepeltek, ez „a magyar sport történetének legnagyobb és leghihetetlenebb győzelmét” jelentette a Szovjetunió ellen.
Mi történt velük a győzelem után?
- Gedővári Imre 2014. május 22-én meghalt. A csapatból ő az egyetlen, aki már nincs az élők sorában.
- Szabó Bence 1992-ben Barcelonában megnyerte a kard egyéni olimpiai bajnoki címet. Később sportvezetőként dolgozott. Jelenleg a Nemzetközi Vívó Szövetség végrehajtó bizottságának a tagja.
- Bujdosó Imre 1994-ben költözött Németországba, azóta edzőként dolgozik. Lánya, Bujdosó Alexandra kadett világbajnokságot nyert, és két olimpián is szerepelt.
- Dr. Nébald György ügyvéd. A Magyar Olimpiai Bajnokok klubjának elnöke. Korábban a magyar férfi kardcsapat szövetségi kapitánya is volt.
- Csongrádi László a BSE-ben kezdett edzősködni, majd Bécsben folytatta.
- Kovács Tamás az 1988-as szöuli olimpia után hosszú ideig a magyar vívóválogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett. Később a MOB sportigazgatója is volt. Nyugdíjas.
- Radnóti László rádióriporter még négy nyári olimpián dolgozott rádiósként, ő tolmácsolta a hallgatóknak Szabó Bence 1992-es barcelonai olimpiai aranyérmét is.
