Kézilabdázás: Az Elzárás és Leválás Taktikai Jelentősége és Védelme

Csapatjátékokban - így a kézilabdázásban is - a fő feladatmegoldó egység a csoport. Ennek oka, hogy bár az egyén szerepe alapvető fontosságú, a tevékenysége korlátozott, és a támadó egyénileg nem képes folyamatosan, hosszú távon sikeres szereplésre csapattársai segítsége nélkül. Így leggyakrabban a néhány játékos alkotta csapatrészmanőverek, a játékostársak alkalmi vagy megtervezett akciói a legmegfelelőbbek a pillanatnyi támadófeladatok megoldására. A támadók tevékenységében, valamint előkészítő tevékenységükben az elzárás és az abból történő leválás kiemelten fontos elemek.

Az Elzárás és Leválás Alapjai

Az elzárás és annak folytatása, a leválás a támadójáték egyik leghatékonyabb és leggyakrabban alkalmazott technikai-taktikai eleme. Ezen csoportos manőver elsődleges célja - védője közbeavatkozásának kizárásával - az egyik csapattárs támadótevékenységének elősegítése. Emellett a jó technikai végrehajtás lehetőséget teremt az elzáró játékosnak a jó ütemű leválásra, így gólszerzésre. Minden esetben alapvető fontosságú a jó technikai végrehajtás. A technikai folyamat megfelelő elsajátítása, valamint a végrehajtás szempontjainak ismerete kellő alapot nyújt a különböző taktikai feladatok megoldásához.

Az elzárás az ellenfél mozgásszabadságának testtel való korlátozása. Ez a manőver két vagy több támadójátékos tudatos összjátéka, melynek során egyikük a saját vagy valamelyik társ védőjének a feltartóztatásával játékostársának szabad utat biztosít. A támadás egyéb technikai elemeivel ellentétben az elzárásnál a támadó nem elszakadni igyekszik védőjétől, hanem ellenkezőleg, azt annyira megközelíteni, hogy annak cselekvési és mozgáslehetőségeit a testével időlegesen feltartóztathassa.

Az elzárás alkalmazásához a szabályok biztosítanak lehetőségeket. Jóllehet a játékos nem használhatja fel karjait és lábait az ellenfél feltartóztatására, annak felsőtesttel való blokkolása megengedett, még abban az esetben is, ha a játékos nem birtokolja a labdát. Minden egyes esetben alapvető szempont azonban, hogy a támadó játékos olyan stabil helyzetet vegyen fel, hogy a védő ütközéssel ne tudja őt kimozdítani az előzetesen elfoglalt helyéről. Stabilitásának, egyensúlyának megőrzésére csak olyan mértékben használja karjait, hogy az ne vezessen támadószabálytalansághoz, viszont azok bármikor képesek legyenek az esetleges labdaátvételre.

Az Elzárás Különböző Formái és Alkalmazásuk

A különböző játékhelyzetek az elzárás változatos formáit alakították ki. Ezek az alapvető elzárási módok a csapat technikai-taktikai képzettségétől és felkészültségétől függően számtalan változatban alkalmazhatók, a játékszituációnak megfelelően módosíthatók. Mindig a leghasznosabb és legcélravezetőbb megoldásra törekedve az elzárás kiterjeszthető több játékosra (csoportos elzárás), vagy folyamatos mozgás közben hosszabb ideig fenntartható (kísérő elzárás). Ugyancsak kihasználható az ellenfél kedvező elhelyezkedése (elzárásba vezetés) vagy a különböző testhelyzetekben, különböző testfelületekkel végrehajtható (mögé állásos elzárás háttal).

Testhelyzet szerinti elzárási formák:

• Háttal a védőnek: A játékos stabil terpeszállásban, térdben enyhén hajlított lábakkal, felsőtesttel kissé hátra dőlve helyezkedik háttal a védőnek úgy, hogy a karok könyökben hajlítva mellmagas tartásban készek az esetleges labdaátvételre.
• Oldallal a védőnek: A játékos stabil terpeszállásban, felsőtesttel kissé elhajolva, oldallal helyezkedik el a védőnek úgy, hogy az ahhoz közelebbi láb enyhén behajlítva tartja a testsúly nagy részét, míg a karok könyökben hajlítva a testhez simulnak.
• Szemben a védőnek: A játékos stabil terpeszállásban, térdben hajlított lábakkal, enyhén előredöntött felsőtesttel szemben helyezkedik a védőnek, míg a karok laza tartásban a test két oldalán egyensúlyoznak. Mivel a játékos a védővel szemben helyezkedik el, ebben az esetben van a legjobb lehetősége annak szemmel tartására.

Funkcionális elzárási formák:

• Védő elé helyezkedés: A támadó a védő elé helyezkedve annak előre mozgását akadályozza meg. Ezáltal gyakran jó helyzet alakítható ki az egyik csapattársnak - többnyire az átlövőnek vagy a felkanyarodó szélsőnek - egy talajról, de különösen levegőből végrehajtott elzárás fölötti kapura lövésre.
• Védő oldalára helyezkedés: A támadó a védő egyik oldalára helyezkedve annak szélességi mozgását akadályozza meg. Ezáltal gyakran nyithat utat játékostársának labdás vagy labda nélküli áttörésre, illetve talajról végrehajtott gyors átlövésre.
• Kilépő védő mögé helyezkedés: A támadó a kilépő védő mögé helyezkedve annak hátrafelé történő mozgását akadályozza meg. Ily módon a védő mögötti üresen maradt terület helyzeti előnyt biztosít a támadótársnak áttörésre, vagy magának az elzárást végrehajtó játékosnak leválásra.
• Kísérő elzárás: A kísérő elzárás lényegében az elzárás egyik formájának folyamatos fenntartása helyváltoztatás közben.
• Elzárásba vezetés: Az elzárásba vezetés az a speciális technika, amikor a támadó nem egyik játékostársának, hanem saját magának biztosít szabad utat. Ebben az esetben a játékos az őt szorosan követő védőt egy olyan támadótárs felé vezeti, aki a közelben egy stabil pozíciót foglal el.

Az elzárások különböző formái optimálisan társíthatók egymással. Az a tény, hogy az elzáró játékos labdával vagy labda nélkül közelíti meg a védőt, befolyásolja az elzárás végrehajtásának módját. Labdával végrehajtott elzárásnál a támadó magas szintű labdavezetési, cselezési és labdaátadási képességgel kell, hogy rendelkezzen.

A Leválás, mint az Elzárás Folytatása

A leválás az elzárás folytatása és annak ötletes továbbfejlesztése. Ezen technika alkalmazására akkor kerül sor, ha a támadók elzárással nem tudnak ugyan közvetlen gólhelyzetet kialakítani, de a védőket sikerült hátrányos helyzetbe kényszeríteni. A leválás végrehajtása során a két támadó egymáshoz igazított, összehangolt tevékenysége fokozott jelentőséget kap. A leválás valamennyi, háttal vagy oldallal történő elzárásból végrehajtható. Az eredményesség kritikus pontja azonban minden esetben a labdaátadás-átvétel pontos és megfelelő ritmusú végrehajtása. Ezért célszerű, ha a támadó a legrövidebb úton adja a labdát elzáró társának abban a pillanatban, amikor az a védőjéről leválik. Az elzárás és annak folytatása, a leválás olyan technikai-taktikai elem, amely elősegíti, hogy két játékos kedvező pozíciót alakítson ki egymásnak a csapat sikere érdekében.

Védekezés az Elzárás és Leválás Ellen

Az elzárás/leválás elleni védekezés a legösszetettebb és ezért a legmagasabb szintű csoportos védekezési manőver. Ennek megfelelően a taktikai elemek sorozatos, jó végrehajtása bizonyos technikai jártasságot, taktikai felkészültséget, jó összeszokottságot és gördülékeny együttműködést igényel. A védekezésben betöltött fontos szerepe azonban megköveteli, hogy a védők mind a kerülés, mind pedig a váltás végrehajtásában olyan jártasságra tegyenek szert, hogy azokat bármikor, bármilyen védekezési rendszerben rutinszerűen tudják alkalmazni.

Különösen a támadók által eredményesen alkalmazott elzárás/leválás okoz sok gondot a védekezés számára, mert annak sikeres végrehajtása minden esetben számbeli vagy pozícióhiányt, és így közvetlen gólveszélyt eredményez. Az ellene való hatásos védekezés már az elzárás/leválás szándékának időbeli felismerésével kezdődik, így jó ütemű ellépéssel, ügyes helyezkedéssel a végrehajtás megelőzhető. Amennyiben mégis létrejön az elzárás, abból a lehető leggyorsabban és lehetőleg szabálytalanság nélkül kell kiszabadulnia a védőnek, majd a játékhelyzetnek megfelelően folytatni további védőtevékenységét.

Kerülés vagy váltás közben sem szabad megfeledkezni az esetleges leválás elleni védekezésről. Ezért az elzárt védőnek folyamatosan szemmel kell tartania az elzáró támadójátékost. A hatásos védekezés egyik lehetősége az, hogy az elzárt védő kissé az elzáró támadó és a saját kapuja közé lépve feladja a labdaszerzés, valamint a szoros őrizet lehetőségét, és már inkább a következő cselekmény megakadályozására összpontosít.

Kerülés

Kerülés esetén az éppen elzárandó védő kissé hátralépve kerüli meg mind az elzáró támadót, mind pedig az őt követő védőjátékost. A manőver kritikus pontja, hogy a védő kerülése közben ideiglenesen elszakad támadójától, amit ellenfele jó helyzetfelismeréssel kapura törésre használhat ki. Ezért a kerülés időtartamát, valamint útját minél rövidebbre kell korlátozni annak érdekében, hogy a támadó minél rövidebb ideig maradjon őrizetlenül. Az elzárt védő kerülés közben is folyamatosan tartsa szemmel támadóját, aki esetleg előnyös helyzetét kihasználva gyors irányváltoztatással az ellenkező oldalon tör kapura. A kerülés megfelelő időzítése szintén fontos, ezért a védő ne siesse el azt, hogy szükség esetén visszafordulhasson és képes legyen szorosan követni ellenfelét.

A kerülés mindenfajta elzárás ellen, minden védekezési rendszerben alkalmazható. Elsősorban azonban a kapuelőtér-vonaltól távol és a játéktér közepétől az oldalvonal felé haladó támadó követésére célszerű alkalmazni. A manőver előnye, hogy a játéktér minden irányában változatos mozgáslehetőségeket biztosít, lehetőségeket ad arra, hogy a támadót ugyanaz a védő kísérje végig. A kerülés hátránya viszont, hogy az elzárt védőnek rendszerint hosszabb utat kell megtenni, mint a támadónak, és így az lépéshátrányba kerülhet, valamint a belépés veszélye miatt ez a manőver közvetlenül a kapuelőtér-vonal előtt nem alkalmazható.

Váltás

Váltás esetén a védők egészen az elzárásig követik támadóikat, majd ott ellenfelet cserélnek, váltanak, és az átvett támadó mozgása szerint végzik további védőtevékenységüket. A manőver kritikus pontja, hogy a váltás pillanatában mindkét támadó egy rövid időre őrizetlenül marad, és azok előnyös helyzetüket gyors kombinációval, leválással gólhelyzetté fokozhatják. Ezért törekedni kell arra, hogy a váltást a legmegfelelőbb időben és optimális távolságtartással úgy hajtsák végre a védők, hogy aközben a támadók minél rövidebb ideig maradjanak fedezetlenül. Célszerű és biztonságos megoldás, ha az elzárt védőjátékos már a váltást megelőző pillanatokban egy kicsit saját kapuja felé hátrál, és ezzel a kapura törő támadóval szemben előnyös pozíciót biztosít magának a kapu jobb fedezésére. Az elzárt védőnek számítania kell támadójának esetleges leválására is, ezért váltásnál óvatosan szakadjon el addigi támadójától, és fogadja a társak által elé tolt, elzárást végző játékost.

A jól végrehajtott váltás bármelyik védekezési rendszerben, az elzárások valamennyi formája ellen a legcélszerűbb védekezési mód. A váltás előnye, hogy az sikeres elzárás, illetve a védők megkésett közbeavatkozása esetén is eredményesen alkalmazható. Valamint jól használható ki a támadó mozgásirányába elhelyezkedő védőtárs előnyösebb pozíciója, aki így nagyobb eséllyel tartóztathatja fel a támadót, mint eredeti, lépéshátrányba került védője. A manőver hátránya viszont, hogy emberfogásos védekezés esetén az eredeti támadó-védő párok optimális elosztása felborulhat, vagy a támadók javára előnyösen alakulhat.

Kerülés és Váltás Összehasonlítása

Csoportos Taktikai Kapcsolatok és az Elzárás Szerepe

Könnyen belátható, hogy még a rendkívül jól képzett támadó sem képes hosszú távon folyamatos, jó játékra csapattársai segítsége nélkül, a támadásuk, valamint előkészítő tevékenységük elengedhetetlenül fontos. Támadásban - és különösen annak szervezési fázisában - a játékostársak kapcsolata és összeszokottsága rendkívül fontos. Az elzárás-leválás számos csoportos taktikai elemmel együtt alkalmazható, hatékonyságukat növelve.

Párhuzamos Rátörés

A támadószándék akkor igazán hiteles és meggyőző, ha a játékos labdával meredeken, a gólvonalra megközelítőleg merőlegesen tör kapura, és ezáltal gyors beavatkozásra készteti a védőt. E taktikai manőver célja a védők rögzítésével, zavarba hozásával közvetlen góllövőhelyzet kialakítása vagy más játékelem kapcsolásával közvetett gólszerzés előkészítése. Ebben a csapatrészmegoldásban elméletileg több játékos is részt vehet, a gyakorlatban azonban párhuzamos rátörés esetén leginkább a kettő-kettő támadó-védő arány jellemző. Mint az elnevezés is jelzi, a párhuzamos rátörésnek az a jellegzetessége, hogy az egyik játékos labdával, társa pedig labda nélkül tör a kapura. A párhuzamos rátörés taktikai előnye, hogy ezzel a manőverrel azonos számbeli arányoknál is jó helyzet alakítható ki átlövésre vagy áttörésre. Emellett ez a csapatrészmegoldás további taktikai elemek kapcsolásával - mint például bejátszás vagy elzárás-leválás - csapattevékenységgé terjeszthető ki. A párhuzamos rátörés elsősorban zónavédekezésnél alkalmazható hatásosan.

Húzás

A húzás a felállt védelem elleni támadójáték egyik legjellemzőbb csoportos manővere. Gyakorlati alkalmazását az indokolja, hogy egyszerű végrehajtása ellenére rendkívül hatásos, ezért ezt a taktikai elemet már kezdő csapatok is sikerrel alkalmazhatják. A húzás technikai kivitelezése a párhuzamos rátörésre épül, tulajdonképpen annak kiterjesztése egy csapatrészre vagy az egész csapatra. Leggyakrabban a szélső kezdi a manővert egy erőszakos betörést kísérelve meg védője egyik oldalán. Majd játékostársai hasonlóképpen, meghatározott sorrendben átadásokkal összekötött sorozatos kapura töréseket hajtanak végre, melyek elmozdulásra, összelépésre kényszerítik a védőket. Húzásnál a támadók az ellenfélnek azt a természetes reakcióját használják ki, hogy a védők kiterjedtebb oldalazó mozgással a labda felé tömörülnek és különösen a legveszélyesebb, labdával kapura törő támadó előtt koncentrálják erőiket.

Taktikai szempontból a húzás kivitelezését enyhén módosítja az, hogy a csapat a manőver által elsődlegesen pozícióelőnyt vagy pillanatnyi számbeli előnyt akar nyerni. Amennyiben a húzás által helyzeti előny kialakítása a cél, a játékosoknak mindig a szemben helyezkedő védők külső, indítás felőli oldalán kell az áttörést megkísérelni úgy, hogy azok szélességbe, a labdajáratás irányával ellentétesen jelentősen mozduljanak el. Amennyiben a húzás által számbeli fölény kialakítása a cél, a játékosoknak mindig két védő között kell az áttörést megkísérelni úgy, hogy mindkettőjük jelentősen elmozduljon szélességben a labdás támadó irányába. A pontos technikai végrehajtás mindkét esetben már a második-harmadik átadás után közvetlen vagy közvetett gólszerzési lehetőséget kínál. Mégis, általában célszerű végigjátszani a húzást széltől szélig, mert a labdajártatás közben nyert részelőnyök a manőver végén alkotnak igazán jelentős területi vagy számbeli előnyt.

A húzások szerepe a területvédelem elleni játékban igen jelentős, mind számbeli hátrányban, mind pedig számbeli előnyben rendkívül hatásos. Jelentőségük a vegyes védekezés ellen sem csökken, mert az emberfogással semlegesített játékos kihagyható a manőverből. Értékét tovább növeli, hogy egyes támadási rendszerekben, mint például a helytartásos támadás, a támadójáték alapját a húzás és az ahhoz kapcsolt egyéb csoportos és egyéni játékelemek képezik.

Pozícióváltoztatás

Ez a gyűjtőfogalom olyan taktikai mozgásokat takar, melynek során a támadójátékosok elhagyják előzetesen elfoglalt pozíciójukat, és hosszabb-rövidebb ideig egy másik szerepkört vesznek föl. A csoporton belüli további felosztás alapja lehet a játékosok mozgásának az ellenfél kapujához, illetve a pálya hossztengelyéhez viszonyított iránya, valamint az, hogy a két játékos összehangolt mozgása során elfoglalja-e egymás pozícióját (helycsere). Ez a csoportos taktikai manőver a pálya bármelyik részén alkalmazható, de különösen az ellenfél védelme előtt teszi lehetővé a játékosok változatos, színes szélességi és mélységi mozgásos tevékenységét. A pozícióváltoztatás a csapat támadótevékenységének szerves része, és olyan csoportos manőver, ami még a kezdő csapatok taktikai repertoárjából sem hiányozhat.

Sok esetben a csapat mozgásos rendszerének alapját képezi azáltal, hogy biztosítja egy csapatrész vagy közvetve az egész csapat folyamatos munkáját, szervezett tevékenységét. Taktikai értékét tovább növeli az a tény, hogy ez a csoportos manőver változatos védekezési rendszerek ellen is hatékonyan alkalmazható. A jó ütemű befutások, helycserék és alkalomszerű átfutások a mélységben tagolt vegyes védekezés ellen az áttörésekre és elzárásokra, míg a szélességben kiépített zónavédekezés ellen az átlövésekre teremtenek kiváló alkalmat. Ugyancsak eredményesen alkalmazható emberfogásos védekezés ellen, különösen szoros emberfogás esetén, mikor rövid átadásokkal, elzárások közbeiktatásával, közeli helycserékkel az ellenfél könnyebben lerázható.

Bejátszás

A bejátszás a labdaátadás különleges és sajátos esete, melynek célja a beállójátékos helyzetbe hozása. Speciális szerepe folytán a bejátszás többet jelent a támadójáték számára, mint általában a mezőnyben alkalmazott egyéb átadások, hiszen hozzásegíti a beállót egyéni feladatköre ellátásához, elősegíti részvételét a csoportos manőverekben, ezzel közvetlenül és közvetve segíti a támadójáték eredményességét. Gyakorlati végrehajtása labdás technikai elemekre épül, így a bejátszás alaphelyzetből vagy mozgás közben, talajról, illetve a levegőből valamennyi átadási móddal egyaránt kivitelezhető. A jó gyakorlati végrehajtás ellenére a beállójátékos helyzetbe hozása tervszerű taktikai előkészítés nélkül meglehetősen kockázatos, esetenként reménytelen. A labdás támadó számára sok esetben a védők megközelítése is komoly gondot okoz, amit bejátszásnál tovább nehezíti az a tény, hogy közöttük a labdát a megfelelő helyre, a beállónak kell továbbítani. Bejátszásra leginkább a vegyes védekezésnél nyílik jó alkalom, ugyanis a védelem mélységi és szélességi tagoltsága réseket nyit, és ez megkönnyíti a beálló helyezkedését, valamint az átadást. Zónavédekezésnél ezeket a kritériumokat más mozgáselemek kapcsolásával, mint például elzárással vagy áttörési kísérlettel kell kialakítani.

Támadó Alakzatok

• Támadópár: A támadópár a leggyakoribb és legegyszerűbb támadási alakzat, ami egymás mellett játszó, szomszédos támadók között alakítható ki. A támadópár elsősorban a szélső-átlövő, átlövő-irányító vagy kétbeállós játék esetén átlövő-átlövő között jellemző játékkapcsolat.
• Támadóegység: A támadóegység három szomszédos pozícióban játszó támadó összehangolt tevékenysége egy meghatározott területen belül, így elméletileg minden egymás mellett játszó három támadó kialakíthatja ezt a támadási formációt. A jól működő támadóegység számtalan gólhelyzetet alakíthat ki a játéktér egy bizonyos részén, amit leggyakrabban az akcióban részt vevő játékosok egyike fejez be kapura lövéssel. A manőverben részt vevő támadók kiterjedt tevékenysége azonban gyakran a védelem átszervezésére kényszeríti az ellenfelet.
• Támadószárny: A támadószárny a rendszeresen egymás mellett játszó támadók összehangolt tevékenységével a támadás bármelyik oldalán kialakítható. Az egymást jól ismerő, összeszokott csapattársak együttműködésével a támadószárny mind a strukturált játékban, mind - a csoportos taktikai elemek spontán alkalmazásával - az ötletjátékban hatékonyan működhet közre. A csoportos manőver gyakran húzással vagy két-három játékos által végrehajtott helycserével kezdődik, amihez elzárás-leválás és bejátszás kapcsolódhat. Az akció befejezése többnyire attól függ, hogy hol és ki előtt alakul ki pillanatnyi helyzeti előny vagy tiszta gólhelyzet. Így a menővert többnyire az egyik résztvevő játékos fejezi be, de egy gyors fordítással, súlypontáthelyezéssel, pontos átadással a támadás másik oldalán játszó támadók számára is kialakítható kedvező gólhelyzet. A támadószárny nem egy zárt rendszer, és ez a tény lehetővé teszi a támadási formációban részt vevő játékosok számának további növelését.

Védekező Formációk az Elzárás Ellen

A hatásos védekezés alapfeltétele több játékos összehangolt, közös védőtevékenysége, valamint a csapatrészek tervszerű munkája. Az a tény, hogy az egyéni védőtevékenység is csak a csapattársak támogatásával teljesedik ki egészében, továbbá indokolja a kollektív védekezés szükségességét. Megállapítható, hogy kettő, három vagy négy játékos eredményes együttműködése erőteljesen rányomja a bélyegét az egész csapat védőtevékenységére, és meghatározza a védekezés sikerét.

• Védőpár: A védőpár - a legjellemzőbb és a leggyakoribb védekezési alakzat, mivel bármilyen védekezési rendszerben a szomszédos védők kölcsönös segítése rendkívül fontos alapkövetelmény. A védőpárok összetétele az állandóan változó játékszitutációknak megfelelően különbözőképpen alakulhat. Meglehet, a gyakorlatban ezt a formációt elsősorban a szomszédos védők - mint külső védő-belső védő, belső védő-belső védő, belső védő-előretolt védő - alkotják.
• Védőháromszög: A védőháromszög - leginkább két szomszédos zónázó és egy előretolt védő, vagy egyaránt a fő védelmi vonalban elhelyezkedő három egymás melletti védőjátékos tervszerű tevékenységével alakítható ki. Ennek a hármas akciónak az alapja a kitámadás-biztosítás-visszazárás folyamatának pontos, összehangolt végrehajtása, amelynek során a védők szerepe a labda útjának, valamint a támadók mozgásának megfelelően változik.
• Védőnégyszög: A védőnégyszög - leginkább a különböző védővonalakban elhelyezkedő két-két zónázó, illetve zavaró védők tervszerű tevékenységével alakítható ki. A védőnégyszög alakját elsősorban az átadás útja és a labda pillanatnyi helyzete határozza meg, így formáció alakja a támadás súlypontjának megfelelően tolódik balra, illetve jobbra. Ez a rugalmasság lehetővé teszi, hogy a labdás támadót mindig két védő tartsa szemmel, míg a másik két védő a közelben áll készenlétben az esetleges beavatkozásra.

Jóllehet a védőformációkban részt vevő játékosok száma elméletileg tovább növelhető, de a gyakorlatban öt védő összehangolt, tervszerű tevékenysége már túlnő a csoportmunka keretein.

tags: #kezilabda #elzaras #levalas

Népszerű bejegyzések:

• A magyar válogatott útja a 16. Női Kézilabda-Európa-bajnokságon
• Ismerje meg a vízi kosárlabda játékot!
• a világ legjobb kapusai
• A sokoldalú művész, pedagógus és life coach
• Sérülések a kosárlabdában