A Kézilabda Kitámasztásos Kapura Lövés Technikája és Kapcsolódó Támadóelemek

A kézilabdában a támadó tevékenység a labda megszerzésének pillanatában megkezdődik. Ettől kezdve a támadójátékosoknak csupán egy céljuk lehet: gyors indítással vagy szervezett támadás keretében olyan pozíció kialakítása, melyből a csapat egyik tagja kedvező eséllyel kísérelhet meg kapura lövést. Ezért egy olyan kiindulóhelyzet felvétele, amelyből a játékos gyorsan és megfelelően tudja a támadás technikai elemeit végrehajtani, nemcsak szükséges, de meghatározza a támadás hatékonyságát. A mai kézilabdázásban döntő szerepe van az egyéni képességeknek és adottságoknak, ami nagyban befolyásolja a játékosok posztok szerinti kiválasztását.

A kapura lövés a támadás befejezésének módja, közvetlen gólszerzés reményében. A támadásszervezés célja olyan helyzeti előny kialakítása, melyből a csapat egyik tagja jó eséllyel hajthat végre közvetlen kapura lövést. Ennek fő színtere a gólveszélyes terület, a játéktérnek azon része, ahonnan a támadó csapat reális körülmények között gólt érhet el. A gólveszélyes terület kiterjedését nehéz pontosan behatárolni, mivel annak nagyságát a támadók-védők pillanatnyi helyzete, a játékosok tudáskülönbsége és lövőereje csökkentheti vagy növelheti. Mérkőzések összegzett kapura lövéseinek vizsgálata alapján azonban megállapítható, hogy a kapura lövésekre leggyakrabban a kapuelőtér és a szabaddobási vonal közötti területről, de különösen az átlövők pozíciójából vállalkoznak a játékosok.

A Támadás Alapvető Mozgásformái és Labdás Technikái

Az alapvető támadó mozgásformák és a labdás technikai elemek elsajátítása kulcsfontosságú a hatékony kapura lövéshez vezető út során.

Mozgás Labda Nélkül

• Dugattyúmozgás: A dugattyúmozgás alapvető eleme a támadójátékosok alapmozgásának felállt védelemmel szemben. A folyamatos előre-hátra mozgás támadó szándékot sugall, és ez állandó nyomás alatt tartja a védőket a támadásépítés során. A mozgást támadó alaphelyzetből az elülső láb kilépésével akkor indul, amikor a játékos számít arra, hogy a társától megkapja a labdát.
• Oldalazó mozgás: Míg az átlövők főként mélységi mozgást végeznek, addig a szélsők, de különösen a beállók alapmozgása elsősorban szélességi. A mozgás támadó alaphelyzetből a mozgás irányába eső láb kilépésével indul, amit a másik láb enyhe elrugaszkodása segít.

Labdaátvétel és -fogás

A játékos támadótevékenységének fontos mozzanata a labda átvétele, mert annak technikai végrehajtása erősen kihat a további labdás technikai elemek kivitelezésére. Könnyű belátni, hogy helytelen végrehajtás esetén a játékos időt veszít, ezzel pozíció hátrányba kerülhet, sőt esetleg elveszítheti a labdát. Míg magabiztos, gördülékeny labdaátvétellel a támadó nemcsak fokozhatja helyzeti előnyét, de közvetlenül gólhelyzetbe kerülhet. Az átvételt követően a támadó megfogja, majd rövid ideig magánál tartja a labdát. Ez az átmeneti állapot éppen elegendő időt ad a játékosnak az egyik technikai elem befejezésére, majd a következő mozdulatsor előkészítésére.

A labda elfogása, más néven átvétele lehet kétkezes és egykezes. A labda elfogása az érkező labda birtokbavételét jelenti (Csillag, 1992). Lényegében a labda átvételéről, és biztonságos kezeléséről van szó. A labda elfogása helyzetétől függően több nehézségi foka van, például a mellkas magasságában érkező labda elkapása, oldalról érkező labdák átvétele, a hátulról érkező labdák átvétele, valamint a guruló labdák átvétele (Fekete, 2007). Extrém testhelyzetben is végezhetünk labdaelfogásokat. Kétkezes labdafogásnál a hüvelykujjak egymás felé néznek, míg hibás végrehajtásnál a hüvelykujjak nem néznek egymás felé, valamint nem hajlik be eléggé a kar a bekísérés során (Szabó, 2004).

A labdafogás célja a szer biztonságos megtartása, ezáltal a technikai elemek közti zökkenőmentes átmenet biztosítása. Ezért a labdafogás két legfontosabb szempontja a biztonság és a célszerűség. A játékosnak egyrészt úgy kell birtokolnia a labdát, hogy azt az ellenfél ne tudja megszerezni, másrészt viszont azt olyan helyzetben kell tartania, hogy az elősegítse a következő mozdulatsor gyors, törésmentes indítását. A labda fogása lehet egykezes és kétkezes. A kétkezes fogás biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít (Marczinka, 1993), hüvelykujjai majdnem összeérnek. Az egykezes labdafogást sokkal célszerűbb alkalmazni, mivel praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadás technikai elemeinek könnyebb végrehajtásában. Ezt a módszert célszerű a kétkezes fogás után elsajátítani, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb. A labdát a másik három ujj enyhén nyitottan ráfonódva tartja.

Labdavezetés

A labdavezetés a labda birtoklásának egy tartós módja. Végezhetünk labdavezetést álló helyzetben és mozgás közben is. Két fajtája a magas és a mély labdavezetés. A magas labdavezetés esetén a labda magasabbra pattanhat, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak a labda pattanásának irányítására. A mély labdavezetés esetén a labda alacsonyabban pattan (Fekete, 2007). Technikai végrehajtását tekintve felülről lefelé kell „nyomni” a labdát az ujjakkal és kevésbé a tenyérrel. A mozgásban részt vesz a csukló, a tenyér és végül az ujjak. Menete: a tenyér nyitva, az ujjak enyhén széttárva, a csukló és az alkar laza tartásban készülnek a labda érintésére. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig.

Átadás

Az átadás a támadójátékosok közti labdás kapcsolat, amely megteremti a kollektív csapatmunka egyik alapfeltételét, ezzel biztosítja a folyamatos támadásszervezést, továbbá lehetőséget nyújt az egyénnek arra, hogy aktívan kapcsolódjon be a csapattevékenységbe. Ezért nem lehet kérdéses, hogy az átadás egyike a kézilabdázás legfontosabb technikai elemeinek. Kiemelt szerepe ugyanakkor magas szintű technikai végrehajtást igényel - a labdát úgy kell a csapattárshoz juttatni, hogy ritmusveszteség nélkül átvehesse azt és a további tevékenységet fennakadás nélkül megkezdhesse. Az átadások és folyamatos átadásokkal a védekező csapat állandó feszültség alatt tartása (Clanton-Dwight, 1997).

Az átadásokra, terelésekre és kosárérintéssel végrehajtott továbbításokra is szükség van. Az egykezes labdaátadások az átadások leggyakrabban használt formái, mint például a test előtti, test mögötti, csuklópasszok, tolás, lökés, gurítás és lökés (Szabó, 2004). Az egykezes felső átadás a leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási mód. A labda felkészítése lehet rövid és hosszú (köríves). A karral úgy fordul el a játékos, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A testsúly a hátsó lábra csúszik, azt enyhén behajlítja. A felkar minimum derékszöget zár be, de nem teljesen nyújtott. A labda nélküli kar enyhén hajlított a test előtt. A dobómozdulat a test elfordításával kezdődik, ezután következik a váll, a könyök, majd a csukló. Az egész mozdulat ostorcsapásszerű kivitelezésére kell törekedni. Gyakori hibák lehetnek, ha a csukló nem fordul rá a dobásra, valamint a labda felkészítésénél a felkar és az alkar derékszögtől kisebb behajlítási szöge.

Elzárás

Az elzárás az ellenfél mozgásszabadságának testtel való korlátozása. Ez a manőver két vagy több támadójátékos tudatos összjátéka, melynek során egyikük a saját vagy valamelyik társ védőjének a feltartóztatásával játékostársának szabad utat biztosít. A támadás egyéb technikai elemeivel ellentétben az elzárásnál a támadó nem elszakadni igyekszik védőjétől, hanem ellenkezőleg, azt annyira megközelíteni, hogy annak cselekvési és mozgáslehetőségeit a testével időlegesen feltartóztathassa. Az elzárás alkalmazásához a szabályok biztosítanak lehetőségeket. Jóllehet a játékos nem használhatja fel karjait és lábait az ellenfél feltartóztatására, annak felsőtesttel való blokkolása megengedett, még abban az esetben is, ha a játékos nem birtokolja a labdát.

Cselezés

A cselezés az ellenfél tudatos félrevezetése, hátrányos helyzetbe kényszerítése, majd átjátszása a további technikai elemek előkészítése és hatásosabb kivitelezése érdekében. Cselezéskor a támadó az ellenfél természetes reakciójára, anticipációjára épít - a védő, gyors cselekvés érdekében, már a támadó kezdeti mozdulataiból igyekszik gondolatban kikövetkeztetni a várható folytatást, majd azonnal megindítani a feltételezett irányú mozgásnak megfelelő válaszreakciót. Ezt használja ki a támadó, amikor egy ellentétes irányú mozgással gondolati előnyét cselekvésbe viszi át és az a gyakorlatban kamatoztatja.

A cselezések az ellenfél megtévesztése egy adott pillanatban, játékszituációban a közvetlen gól elérése vagy egy később kialakítandó helyzet érdekében. A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze, ami eredményesebbé teheti a játékot. Túl gyakori alkalmazása viszont gátolja a közös tevékenységet, lassítja a játék ritmusát. A labda nélkül végrehajtott cselek az indulócselek és az irányváltoztatások. A labdás induló cseleknél a játékos ellentétes irányba erőteljesen hajlított lábbal indul. A labda a támadó teste előtt zárt helyzetben van, általában két kézben. A dobó kézzel azonos lábbal ellép a védő elől, szinte párhuzamosan a védő testének síkjával. Ezután történik a labda felkészítése és a kapura dobás kísérlete, vagy a labda továbbítása. A felugrás vagy beugrás a dobó kézzel ellentétes lábról történik. A lépéshossz közepes - hosszú - rövid. A három lépést két ütemben célszerű végrehajtani. A csel végrehajtása a védő felé történik, lehetőséget adva a védőnek az ütközésre. Hatásosnak mondható cselezési technika, mert a védő mindkét oldalára végrehajtható hasonló módon.

A lövőcsel során a játékos azt színleli, hogy kapura lövést kísérel meg. Végrehajtása során a dobás mozdulatát vagy annak bizonyos szakaszait hajtja végre (Marczinka, 1993). Fajtái a lendületes lövőcsel, felugrásos lövőcsel és talajon végrehajtott lövőcsel.

Kapura Lövés Technikái: Kiemelten a Kitámasztásos Formák

Számos felosztás létezik a kézilabdázás kapuralövéseinek formáira. Technikai kivitelezése az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül.

A Fő Kapura Lövési Formák Összefoglaló Táblázata

Bedőléses lövés (Kitámasztásos lövés)

A bedőléses lövés a beállójátékosok egyik alaptechnikája, gyakori kapura lövési módja. Ezúttal a játékos dőléssel igyekszik kikerülni a védő hatósugarából, és eközben úgy hajt végre kapura lövést, hogy megőrzi biztos támaszhelyzetét a talajon. A bedőléses lövés leggyakrabban a beállók által alkalmazott lövésforma, amelyet visszafordulás után hajtanak végre, de végrehajtható dobókézzel ellentétes oldalra fordulással is. A labda átvétele előtt a labda irányába lép a jobb lábával a játékos, majd süllyeszti a súlypontját. Ez a mozdulat a visszafordulás. Nagyobb terpeszben a labdát két kézben birtokolja, térdei hajlított állapotban vannak. Röviden felkészítve a labdát, a dobó váll hátrafordul. A lövő mozdulatot a térdek további nyújtása indítja meg.

Kanyarított lövés

A kanyarított lövés a szélső játékosok jellemző dobásmódja, mely a lövésszög növelésével és a kapu jobb megközelítésével kedvezőbb lövőpozíciót tesz lehetővé a dobókézzel ellentétes oldalon játszó szélsők - például jobbkezes balszélső - részére. E kapura lövési mód előnyei abból erednek, hogy a dobás végrehajtása során a játékos egy félköríves mozdulatot tesz meg a labdával. A technikai végrehajtás szempontjából előnyös, ha a szélsőjátékos a sarokból indul, ami egyenes irányú lendületszerzést tesz lehetővé. A melltájékon tartott labdát a lendületszerzés utolsó két lépésében csípő elé viszi a játékos, ezáltal megelőzve a védők közbeavatkozását, majd bal lábbal a kapuelőtér-vonal előtt kitámaszt és mélyre süllyeszti súlypontját.

Az elrugaszkodást a jobb láb térdének erőteljes fölfelé-előre lendítése indítja meg, majd a játékos felsőtesttel elfordulva, bal vállal előre hosszan, magasra ugrik a kapushatárvonal irányába. Az elrugaszkodással egy időben történik a labda felkészítése dobóhelyzetbe, amikor is a dobókar egy félköríves mozdulattal lendíti a labdát a csípőtől a test mögé, a fej fölé. A kialakított dobóhelyzetben a játékos a gólvonallal megközelítőleg párhuzamosan repül a levegőben, törzse egyenes, enyhén fordított, jobb lába enyhébben, bal lába pedig nagyobb mértékben hajlított. A dobómozdulatot az ugrás csúcspontján a bal láb nyújtása és a dobókar előre-lefelé lendítése indítja meg, melyek a dobás irányába fordítják a felsőtestet. Ezt követi a jobb láb sarkának kifelé fordítása, amely dobásirányba fordítja a csípőt, kialakítva az ívhelyzetet. A köríven lefelé lendülő dobókar fokozatosan kinyúlik, valamint a minél kedvezőbb lövésszög elérése érdekében a törzs enyhén elhajol a labdás kéz irányába. A kanyarított lövés mindkét formája remek lehetőséget nyújt a dobókézzel ellentétes oldalon játszó támadóknak a hosszú sarkok lövésére, vagy a labda kapus fölötti átívelésére, esetenként pörgetett lövésre.

Beugrásos-elhajlásos lövés

A beugrásos-elhajlásos lövés kifejlődését az a tény tette szükségszerűvé, hogy a dobókézzel azonos oldalon játszó - például jobbkezes jobbszélső - játékosok számára a lövésszög erősen leszűkül. A labdaátvétel után a játékos ideális esetben a szabaddobási és az oldalvonal találkozásától indítja a lendületszerzést, lehetőleg a kapu felé vezető legrövidebb úton. A védőjátékos külső oldalán, annak háttal fordulva közelíti meg a támadó a kapuelőtér-vonalat, ami lehetőséget ad a labda jobb takarására és annak a dobóhelyzetbe történő zavartalan felkészítésére. Az utolsó előtti, jobblábas lépéssel a játékos oldalirányba erőteljesen kitámaszt, majd bal lábbal a védő mellé, a kapuelőtér-vonal elé lép. A testsúly fokozatosan átcsúszik a bal lábra, melyről a súlypont mély süllyesztése után a játékos bal vállal előre rugaszkodik el a négyméteres vonal irányába.

A felsőtest a lövésszöget egy erőteljes elhajlással igyekszik növelni, amit tovább fokoz a dobókar kinyúlása, amikor is az a melltájékon tartott labdát a fej túlsó oldalára, dobóhelyzetbe lendíti. Így a beugrás után a játékos lényegében az elhajlásos lövés dobóhelyzetét veszi fel, melyben a test közel vízszintes helyzetben úszik a levegőben, megközelítőleg párhuzamosan az alapvonallal, enyhén elfordult felsőtesttel úgy, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A dobómozdulatot a csípő fordítása indítja meg, mely a jobb vállat a dobásirányba húzza, így kialakítva az ívhelyzetet. Ezt követi a hajlított dobókar előremozdulása a fej vonalában, amely fokozatos nyújtással egyenes úton gyorsítja fel a labdát. Végül a talajjal párhuzamosan mozgó csukló vezeti előre a labdát a kapu irányába egy erőteljes csapómozdulattal. Meglehet a technika végrehajtása nem könnyű, bizonyos akrobatikus ügyességet igényel, a beugrásos-elhajlásos lövés rendkívül előnyös, a dobókéz azonos oldalon játszó szélsők számára nélkülözhetetlen kapura lövési mód.

Ívelt lövés

Közeli kapura lövés esetén gyakran előfordul olyan helyzet is, amikor a kapus előremozogva szinte teljesen elfedi a kapu felületét. Igaz, így a megcélozható kapufelület erősen csökken, ugyanakkor a labda kapus fölötti átívelésével jó lehetőség kínálkozik annak kapuba juttatására. Az ívelés végrehajtása az utolsó pillanatig megegyezik a kapura lövés mozdulatsorával, így a lendületszerzés, a labda felkészítése, a dobóhelyzet kialakítása és a dobás megindításának mozdulata is azonos. Ezzel a támadó mindegy készteti a kapust az erős lövés szemafortechnikával történő védésére, majd kivár egészen addig, míg a kapus elérte ugrásának tetőpontját. Az ívelés során törekedni kell arra, hogy annak legmagasabb pontja mindig a kapus fölött legyen, valamint a labda leszállóága hosszabb legyen, mint a felszállóága. Az ívelt lövés másik változata, amikor a játékos a felső lövéshez hasonlóan, dinamikus csípő- és vállmozdulattal indítja el dobóhelyzetből a labdát, de a kidobás utolsó fázisában a gyorsan előrecsapódó alkar a labda alá szalad, melyet így a hátrahagyott csukló csapómozdulatával az ujjak visszafelé megpörgetnek. Az ívelést leggyakrabban a szélsők alkalmazzák, mert szögből történő beugrás esetén a kimozduló kapus által szabadon hagyott, távoli hosszú sarok erre jó lehetőséget kínál.

Pörgetett lövés

A labda lövés közbeni megpörgetése az utóbbi évek divatos és gyorsan fejlődő kapura lövési módja, amely a közeli és a szélső lövő zónából látványos gólszerzésre nyújt lehetőséget. Lényege, hogy a kapuelőtér fölé ugró vagy büntetődobást végrehajtó játékos a megcélozható kapufelület növelése érdekében a lövés során a kisujj vagy a nagyujj irányába csuklójával erőteljesen megpörgeti a labdát. A dobókézzel ellentétes oldalon kapura törő szélső a kanyarított lövéshez hasonlóan a sarokból indulva egyenes vonalon, vagy az oldalvonal felől indulva íves mozgáspályán hajtja végre a lendületszerzést, és ennek megfelelően vagy a dobókézzel ellentétes, vagy az azzal azonos lábról rugaszkodik el a kapushatárvonal irányába. Eközben a labdát a mell elől a kanyarított lövés dobóhelyzetébe, a fej közelébe vezeti a játékos, majd az ugrás holtpontján félköríves lendítéssel a csípő mögé-mellé vezeti azt. Ily módon - a kanyarított lövés hiteles cselezéssel - először erőteljes szélességi elmozdulásra készteti a kapust, aki a dobókéz mozgását követve kezeit és súlypontját is mélyebbre süllyeszti. Ekkor a játékos - még mielőtt talajt fogna - egy a nagyujj irányába történő, az óramutató járásával ellentétes irányú, dinamikus csuklómozdulattal megpörgeti a labdát, és egyidejűleg az alkar előrecsapásával a kimozduló kapus lába mellé pattintja azt. Az ily módon előrepörgetett labda aztán a földet érést követően gyorsabban, jelentős vízszintes eltéréssel és a talajhoz viszonyítva kisebb szögben vágódik a kapus mögött a hálóba. A technikai végrehajtás legkorszerűbb formája, amikor a játékos a vállmagasságban felkészített labdát a kapus feje mellett-fölött a nagyujj irányába megpörgetve küldi kapura. A pörgetés másik végrehajtási módját elsősorban a dobókézzel azonos oldalon játszó szélsők alkalmazzák a beugrásos-elhajlásos lövés hatósugarának növelésére. Meglehet, a pörgetett lövés végrehajtása - különösen a nagyujj irányába - nem egyszerű, ügyességet és fejlett labdakezelési képességet igénylő kapura lövési mód. A játékban betöltött egyre növekvő szerepe azonban vitathatatlanná teszi létjogosultságát a modern kézilabdázás technikai repertoárjában.

Biztonságos Talajfogás

A mai modern kézilabdázás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos talajfogás megtanulása és alkalmazása. A védőknek nem marad más választása, mint hogy lökésekkel, kemény ütközésekkel állítsák meg a támadó játékost, így számos olyan helyzet alakul ki, amelyeknél a megfelelő talajfogás alkalmazása segíthet a balesetek megelőzésében. A bedőléses lövés során, valamint a kanyarított lövés és beugrásos-elhajlásos lövés után is előfordulhat egyensúlyvesztés, melyet a játékosnak biztonságosan kell kivédenie. A talajfogás célja az esés következtében fellépő erőhatások minimálisra csökkentése. A talajfogási módok közül a tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában.

• Tompítás: A kidobás után az előremozgó dobókar lendülete átfordítja a testet annak hosszanti tengelye körül. Ezért a bal láb és a bal kéz lehelyezése után a dobókar gyorsan fog talajt, és erőteljes könyökhajlítással igyekszik fékezni a forgás sebességét (esés tompítással). A tanuló két karját a törzse előtt vállszélességben zárja még a levegőben, majdnem nyújtott helyzetben, majd a talajjal szembefordulva érkezik le, fokozatosan csökkentve a sebességét. A törzs a legvégén lassan kerül a talajra.
• Kigurulás: A törzs nagyobb mértékű elhajlása vagy a lövés késleltetése gyakran okozhat egyensúlyvesztést, amit a test hossztengelye körüli átfordulással (esés kigurulással) védhet ki a játékos. A gurulás során az ugróláb a talajra érkezéskor, majd a másik oldalán átgurulva hason fekvésben fejezi be a mozdulatot. Ezt a gurulásformát elsősorban a szélső poszton játszó játékosok alkalmazzák, azt is a kanyarított lövések kivitelezésénél.
• Kicsúszás: Az előredöntött test és a vízszintes irányú lendület gyakran okoz olyan mértékű egyensúlyvesztést, amit a futómozgással sem tud kivédeni a játékos. Így a bekövetkező előreesés okozta sérülést mellen történő továbbcsúszással (esés kicsúszással) kerülheti el a játékos.

Edzésgyakorlatok a Kitámasztásos Kapura Lövés Fejlesztésére

Az alábbi gyakorlatok segítenek a kitámasztásos kapura lövés és az ahhoz vezető támadótevékenység elsajátításában és finomításában.

Keresztmozgásból Történő Kapura Lövés Gyakorlatok

1. Kettős elzárás feletti felugrásos lövés

   A három középső támadó áll fel, szemben a két belső védővel, akik a hatoson helyezkednek el. Az irányító játékos a J2-től kapja a labdát. Az átvett labdával elindul a B2 támadó társa elé. Miután lepasszolta B2-nek a labdát, bemozog a jobb hármas védő elé. Ezzel egy időben, most már az átvett labdával a kézben, a B2 a J2 felé mozog. A labdát úgy adja tovább a mögötte ütemkülönbséggel érkező J2-nek, hogy közben zárja a bal hármas védőt. A gyakorlat befejezéseként J2 a labdával felugorva lő kapura a kettős elzárás felett.

2. Támadó előnyszerzés kimozdítással

   Eredendően két védő helyezkedik el a három középső támadóval szemben. Ebben az életkorban a gyerek számára elsődlegesen nem az elzárás ténye és végrehajtása jelenthet gondot, hanem maga a védőjátékos kimozdítása a saját pozíciójából. Ezért a gyakorlat már eleve kierőszakolja a támadókból az esetleges területszerzési kényszert, azonos létszám esetén már jóval nehezebb feladat lesz. A gyakorlatot meg lehet csinálni eleinte védők nélkül mindaddig, amíg nem tisztul le a fejekben a labdával történő mozgások lényege. Az irányító játékos középen áll a labdával, a kaputól 12-13 méterre (IR). Elé mozog a bal oldali átlövő (B2), aki a labdát az IR-tól kapja. Az IR játékos a labdaátadást követően balra, nagy ívben elindul labda nélkül. Ez idő alatt a B2 labdával bemozog a J2 elé, és miután átadta a labdát a J2-nek, elzárja a J2 előtt elhelyezkedő védőjátékost. A J2 az átvett labdával arra törekszik, hogy szűken a zárás mellett magára kényszerítse a másik védőt. Ezt lövési vagy rátörési szándék kimutatásával érheti el.

   Teljesen kezdők esetében a legegyszerűbb mozgások is igen nehezen értelmezhetők és utánozhatók. Ezért ne lepődjünk meg, ha nem kis zavart okoz tanítványaink fejében maga a mozgás, de még a felállás is. Már a kezdet kezdetén, amikor a gyerekek a szivacskézipálya után a normálméretű pályát kezdik birtokba venni, tisztáznunk kell velük minden egyes pozíció mozgásterét. Rávezető gyakorlatok formájában, jelzőbóják segítségével tehetjük vizuálissá tanítványainknak mindazt, amit jó esetben csak azután tanítsunk, ha már közösen megnéztünk és átbeszéltünk egy felnőtt kézilabda-mérkőzést. A „háromszög alakú” mozgás most is a segítségünkre van, mint sok más esetben, amikor a játék egy-egy mozgását elemezzük. Tudatosítani kell a gyerekekkel, hogy A pontból kell eljutni a B, illetve a C pontig. Közben B-től A-ig, illetve C-től A-ig hátráljon vissza. Labdával a kézben csak a támadásiránnyal megegyező kapu felé mozoghatnak, nem lehet labdával a kézben hátrafelé haladni. Ne fordítsanak hátat a kapunak, tekintetük előreszegeződjön. A grafika az átlövő és az irányító mozgását ábrázolja, de ezt megtehetjük a szélső és az átlövő pályájának megrajzolásával is. Eleinte iktassunk be egy feladót, aki abban segít, hogy ne legyen lépéshiba, illetve csak előre történő mozgás közben birtokolják a labdát a játékosok.

3. Irányító és átlövő közötti labdaátadás és kapura lövés

   A játékosok párokban állnak fel egy labdával, átlövő, illetve irányító pozícióba. A jelzések szerint kell a labdát átadniuk egymásnak. Eleinte ne mozgassuk őket a labdával. Jeltől jelig kell mozogniuk, és átvenni, majd továbbítani a labdát. Az átlövőnek pontosan kell áthajítani a labdát a jelhez érkező irányítóhoz, aki rögtön visszaadja a jelhez mozgó átlövőnek. Az átlövő az így átvett labdával a kézben, labdaleütéssel vagy a nélkül, a kettes védő külső oldalán áttöréssel lő kapura. A játékosok minden kísérlet után helyet cserélnek.

   Ebben a feladatban az átlövő labdaleütéssel érkezik a jelzésig, az irányító pedig tempóra indul el a labda átvételére. Az irányító felugrásos lövéssel lő kapura az átvett labdával a szaggatott vonalról. Az átlövő hasonlóan jut el a jelzésig, mint az előző feladatban. Jelen esetben azonban az irányító nem dobja kapura a labdát, hanem labdaleütéssel halad visszafelé (az oldalvonal felé, abba az irányba, ahonnan érkezett a labda). Ez idő alatt az átlövő visszahátrál a saját kiinduló helyzetéhez, majd a külső jelet megcélozva nekiindul, hogy az irányítótól érkező labdát átvegye a kettes védő magasságában. Ez az a mozgás, amit mi a kézilabdában egyszerűen csak húzás-kontrának nevezünk!

4. Irányító-átlövő-beálló kapcsolat gyakorlása

   Ebben a gyakorlatban egy apró taktikai feladatot is elbújtattunk. Szükségünk lesz három olyan jelzésre, amelyek a képzeletbeli védőket szimbolizálják. Eleve úgy helyezzük el ezeket a tárgyakat (például székék), hogy a távolságuk már egyfajta üzenet legyen a mozgások terjedelme és iránya terén. Bal oldalról számítva, helyezzünk el egy kettes és két hármas védőt 7-8 méteren. Az előző gyakorlathoz képest állítsunk be az oldalvonaltól távolabbi hármas védő elé vagy mögé egy beálló játékost. Később a gyakorlat szempontjából jelentősége lesz annak, hogy a beálló a védő előtt vagy mögött helyezkedik el.

   A gyakorlat eleje hasonló az előző feladathoz. Szintén az átlövő „húzza” a labdát az irányítónak, aki vagy kapura lő, vagy megjátssza a beállót a hármas védő mögött. Tehát az irányító választását a beálló helyezkedése dönti el. Ha a beálló a hármas védő elé áll, abban az esetben az irányító kapura lő. Ha a beálló a védő mögött áll, az irányító bejátssza neki a labdát. Később, a passzív hármas védő helyére beállíthatunk egy aktív védőt is. Ebben az értelemben mindig a védő fellépése vagy a vonalon maradása jelenti a választást. Kilépő védő esetén bejátszás, vonalon maradó esetén átlövés következik.

   Tovább folytatva a fenti taktikai fonalat, még egy kínálkozó lehetőséget is megtaníthatunk a gyerekeknek. Arra az eshetőségre, ha a védő mélységben fellépne, még egy alternatívát kínálhatunk a gyerekeknek. Tehát az előző feladat szerint be kellett játszani a labdát a beállónak. Jelen esetben az irányító nem ugrik fel lőni, hanem hirtelen indulócsellel befelé irányt változtat, az átlövő felé leüti a labdát, és mozgásával úgymond „megkontrázza” a labda irányát. Mozgásával magára kényszeríti a másik hármas védőt. Ez idő alatt az átlövő játékos behátrált, és labda nélkül elkezdi a kettes védő külső oldalára történő mozgását. Az irányítótól átvett labdával végigmegy a kettes védő külső oldala mellett, és áttörésből kapura lő. Később aktív kettes védőt is beállíthatunk, ezután szintén két dolog közül választhat a labdás átlövő. Ha a védő fellép, 8-9 méterre, a középről kifelé mozgó beállót kell megjátszania a kilépő védő mögött. Ha a védő bent marad, nagy lendülettel végig kell vinnie a labdát kifelé.

   Természetesen, mindkét oldalon gyakoroltathatjuk ezeket a feladatokat. A pozíciókat mindvégig váltogassuk a gyerekek között. Állandó hibajavítással és a feltáruló szituációk elmagyarázásával tegyük lehetővé és főleg érthetővé gyakorlatokat.

tags: #kezilabda #kitamasztasos #kapura #loves #technikaja

Népszerű bejegyzések:

• Tudj meg többet az Atlético Madrid bajnoki címéről
• Női kézilabda NB I/B: Esztergomi Vitézek
• Az út a sikeres kapussá váláshoz
• Matematikai feladatgyűjtemény megoldásokkal
• Így alakult a Fejér Vármegyei Kupa sorsolása