A kézilabda emberfogásos védekezésének szabályai és taktikája

A védekezés hatásossága általában annak egységességén és szervezettségén múlik, ezért általános alapelvek alapján szükséges a játékosok védőmunkájának összehangolása. A csapattevékenység egységbe foglalja az egyéni és csoportos védekezési kísérleteket, kialakítva ezáltal a kézilabdázás legmagasabb szerkezeti egységét. A csapatstruktúra egyfelől megfelelő környezetet biztosít az egyéneknek arra, hogy speciális képességeiket a legmegfelelőbb pozícióban kamatoztassák. Másfelől pedig lehetővé teszi azt, hogy gyengéiket a társak kölcsönös segítségével palástolják.

A védekezés fázisai és a gyors visszarendeződés

A védőtevékenység abban a pillanatban kezdődik, amint a csapat elveszíti a labdát. Ettől kezdve a védőknek nem lehet más céljuk, mint gyors visszavonulás, vagy szervezett védekezés közben valami módon meghiúsítani az ellenfél támadási kísérletét, és amilyen gyorsan csak lehet, visszaszerezni a labdát.

A gyors visszarendeződés lépései:

1. A támadás késleltetése: Időben az első védekezési kísérlet elsősorban az egyéni indulás megakadályozására szolgál. Mivel a gyors cselekvési kényszer nem teszi lehetővé az összehangolt, tervszerű védekezést, ez esetben a játékosok helyzetüknek megfelelően elsősorban egyéni kísérletekkel igyekeznek az ellenfél gyors ellentámadását meghiúsítani. Így mindenekelőtt a labdás ellenfelet kell a legközelebb helyezkedő védőjátékosnak letámadnia és lehetőleg szabályosan vagy enyhe szabálytalansággal, de semmi esetre sem kiállítást okozó szabálysértés árán megakadályozni a labda megjátszásában.
2. A gyors visszafutás: Időrendben a második védekezési kísérlet elsősorban a csoportos indulás megakadályozására irányul. Ez esetben az egyéni indulás meghiúsításával a védőknek sikerült annyi időt nyerni, hogy lehetőségük nyílik spontán csoportos védekezésre.
3. Az ideiglenes felállás: Időrendben a harmadik védekezési kísérlet, elsősorban a csapatindulás megakadályozására. Ez esetben valamennyi védőnek sikerül úgy visszaérkeznie saját kapuja előteréhez, hogy az ellenfél nem tudott gólhelyzetet kialakítani, így lehetőség nyílik alkalmi csapattevékenységre. A szervezett védekezést azonban megnehezíti az, hogy a játékosok gyakran nem az eredeti védőpozíciójukba érkeznek vissza, viszont a folyamatos támadás következtében ott is meg kell kísérelniük az eredményes védekezést. Ezért ez a rendezetlen védelem egy ideiglenes állapotnak, kényszerhelyzetnek tekinthető, amit a csapatnak kapott gól nélkül, lehetőleg minél rövidebb időtartamra kell leszűkítenie.
4. A szervezett védekezés: Időrendben a gyors visszavonulást követő második védekezési kísérlet a szervezett támadással kialakított gólhelyzet megakadályozása érdekében. Ez esetben a támadók megelőző gyors ellentámadási kísérlete nem járt eredménnyel, így támadópozícióik elfoglalásával, szervezett támadásfelépítéssel kísérlik meg a gólszerzést.

A védekezés hatásossága általában annak egységességén és szervezettségén múlik, ezért általános alapelvek alapján szükséges a játékosok védőmunkájának összehangolása. A csapattevékenység egységbe foglalja az egyéni és csoportos védekezési kísérleteket, kialakítva ezáltal a kézilabdázás legmagasabb szerkezeti egységét. A csapatstruktúra egyfelől megfelelő környezetet biztosít az egyéneknek arra, hogy speciális képességeiket a legmegfelelőbb pozícióban kamatoztassák. Másfelől pedig lehetővé teszi azt, hogy gyengéiket a társak kölcsönös segítségével palástolják.

Védekezési rendszerek és az emberfogásos védekezés

A változatos támadásszervezés ellensúlyozására többféle védekezési rendszer fejlődött ki, melyek között a különbséget alapvetően a gólszerzés megakadályozásának módja határozza meg. A védekezésben a folyamatos készenléti kényszer kizárja annak lehetőségét, hogy a csapat csupán egy védekezési rendszert legyen képes alkalmazni. A területvédekezés labdaorientált védekezési rendszer, amelyben minden játékos egy kijelölt védőterületet biztosít, annak védéséért felel mindig azzal a támadóval szemben, aki éppen zónájában tartózkodik, vagy oda belép. A vegyes védekezés egyesíti magában az emberfogásos és a területvédekezés előnyeit, legfőbb értékeit, ezáltal a legmagasabb szintű támadójáték ellensúlyozására is képes.

Az emberfogásos védekezés

Az emberfogásos védekezés játékosorientált védekezési rendszer, melyben minden védőjátékos egy meghatározott támadót fedez, érte felel, és ezt egészen addig fenntartja, amíg a labda az ellenfél birtokában van. Így lényegében az egész csapatjáték hat támadó-védő páros lokális küzdelmére szűkül le, és annak sikere ezen párharcok kimenetelének függvénye. Ezzel megnő az egyén felelőssége és egy-egy elleni hatásos védekezésének jelentősége. Amennyiben ugyanis egy védő a támadójával szemben rendszeresen alulmarad és az folyamatosan gólt szerez, az egész védekezés elveszti hatékonyságát.

Az emberfogásos védekezés típusai és intenzitásai

Az emberfogásos védekezésnek számos változata létezik, amelyek a taktikai célok és a játékhelyzet függvényében alkalmazhatók. Ezek a változatok eltérő agresszivitási és kockázati szintet képviselnek.

A következőkben az emberfogásos védekezés különböző alkalmazási módjait tekintjük át:

1. Agresszív emberfogás: Ez a legagresszívabb, leghatásosabb, de egyúttal a legnehezebb módja az emberfogásos védekezésnek, és elsősorban kapuelőtér közvetlen közelében tartózkodó labdás támadó ellen célszerű az alkalmazása. Ebben az esetben a védő a támadóval szembefordulva közelről, érintőtávolságon belül kíséri és tartja állandó nyomás alatt ellenfelét, akadályozza minden megmozdulását, attól függetlenül, hogy labdával vagy labda nélkül mozog. Az állandó, gyors védekezési kényszer korlátozza a védő mozgásszabadságát és jelentősen nehezíti a játékosok összehangolt védekezését, különösen az elzárások különböző fajtáinak elkerülését.
2. Passzív emberfogás: Passzívabb, kevésbé hatásos, de könnyebb végrehajtási módja az egyéni emberfogásos védekezésnek és elsősorban a gólveszélyes területen kívül tartózkodó, közvetlen gólveszélyt nem jelentő támadó ellen célszerű az alkalmazása. Ebben az esetben a védő kicsit távolabbról, érintőtávolságon kívülről tartja folyamatosan állandó ellenőrzés alatt támadóját, alkalmat adva a támadónak a labda elfogására és megjátszására, az ellenfél hibáinak kihasználására épít. A további, de még biztonságos hatósugárban való helyezkedéssel a védő mintegy időt és teret enged magának arra, hogy ellenfele kezdeményezésére kellőképpen reagálni tudjon.
3. A gólveszélyes terület határán történő átvétel: Ez a legkevésbé kockázatos, ésszerű és biztonságos módja az emberfogásos védekezésnek. Ez esetben a védők a gólveszélyes terület határán veszik át ellenfeleiket, ezáltal jelentősen akadályozzák az alapfelállást felvételét, gátolják a támadásépítést és csökkentik az átlövés lehetőségét. Amennyiben a védők fokozatosan veszik át támadóikat, ez a védekezési mód lehetőséget ad a kapuelőtér-vonalhoz helyezkedő labdás támadó kettős őrizetére addig, amíg az utolsó támadó is eléri a gólveszélyes terület határát.
4. Visszavonulás a középvonalig: Kockázatosabb, de gazdaságos és célszerű módja az emberfogásos védekezésnek. Ez esetben a védők csak a középvonalig vonulnak vissza, miközben keresik és szemmel tartják őrizendő ellenfelüket, majd csak akkor veszik át őket, amikor a védekező csapat térfelére érkeznek. Ez a védekezési mód rendkívül jó egyéni védekezéssel és átlagon felüli mozgékonysággal rendelkező csapatok számára indokolt. Ugyanis, ha egy támadó elszakad a védőjétől, akkor annak a kapuig már gyakorlatilag szabad útja van, és tiszta gólhelyzetbe kerülhet.
5. Teljes pályás emberfogás: A legkockázatosabb és a legfárasztóbb, de gyakran nagyon hatásos módja az emberfogásos védekezésnek. Ez esetben a védők a labda elvesztését követően nem vonulnak vissza, hanem azonnal letámadják, majd folyamatosan zavarják az ellenfelet, és a kapuskidobás, valamint a gyors indítás akadályozásával, rendszerint szoros emberfogással a labda gyors visszaszerzésére törekszenek. Mivel ebben az esetben a terv szerinti támadó átvétele rendkívül körülményes és időveszteséggel jár, célszerű, ha minden védő a játékszituáció szerinti legközelebbi játékost fedezi le.

Az emberfogásos védekezés alkalmazásának egyik esete, amikor a csapat alapképességekben és játéktudásban lényegesen jobb ellenfelénél és fölényét emberfogással érvényesítheti leginkább. Vagy ellenkezőleg, a mozgékony játékosokból álló, de veszélyes átlövőkkel nem rendelkező csapat emberfogásos védekezéssel próbál labdát szerezni, majd a felállt védelemmel szembeni átlövések helyett inkább gyors ellentámadással, közeli kapura lövéssel igyekszik gólt szerezni. Ritka alkalmazása ellenére az emberfogásos védekezésnek számos előnye és rendkívül értékes tulajdonsága van. Ez a legtámadóbb szellemű védekezési rendszer, ami a játékosok számára reálissá teszi a labdaszerzést, kizárja az átlövés lehetőségét, nehezíti az ellenfél labdatartását, és már a kezdeti stádiumban zavarja a támadásszervezést. Az állandó nyomás a támadók számára kényelmetlen, a védőtől való elszakadás fokozott mozgásmennyiséget, így nagyobb energiabefektetést követel tőlük, és a tervszerű fizikális, valamint mentális fárasztás növeli hibaszázalékukat.

Az emberfogásos védekezés típusainak összefoglalása

Védő feladatkörök az emberfogásos védekezésben

Védekezésben különösen igaz az a megállapítás, miszerint a legerősebb lánc is csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ez a kézilabdában annyit jelent, hogy bármilyen jól védekezhet az összes játékos, ha csak egy társuk is sorozatosan képtelen ellátni védőfeladatát, az egész védelem sebezhetővé, hatástalanná válik. Ezért védekezésben fokozott jelentőségű minden egyes játékos egyéni felkészültsége, egy-egy elleni hatásos védekezése, felelősségérzete, valamint játékfegyelme és ezek a tényezők egyben biztosítják a megfelelő alapot a csapat taktikai tervének megvalósításához. Ugyanakkor a játék fejlődése során kialakult védő feladatkörök lehetőséget adnak a különböző pszichofizikális, technikai és taktikai képességekkel rendelkező játékosoknak, hogy védőtevékenységüket a számukra legmegfelelőbb pozícióban fejtsék ki. A védekezési rendszer meghatározza a játékosok feladatkörét és elfoglalt pozícióját, biztosítja azok megfelelő elosztását, ily módon lehetővé teszi a csapat erejének gazdaságos felosztását és maximális kihasználását.

Külső védő

Külső védő pozícióban elsősorban alacsony-középmagas, kielégítő lábmunkával rendelkező, gyorsan induló játékos szerepeltethető hatásosan. Ezek a tulajdonságok nemcsak a védőfeladatok ellátásához szükségesek, de jó alapot biztosítanak a gyors induláshoz is, aminek ez a pozíció a fő színtere, kiindulópontja. Szervezett védekezésben a külső védők a fő védelmi vonalban foglalják el helyüket, és védőtevékenységüket a védelem két szélén, külső oldalán igyekeznek kifejteni. A külső védő elsődleges feladata, hogy a mozgáskörzetében tartózkodó szélsőt vagy az ideiglenesen odaérkező egyéb támadót területvédekezéssel, vagy ideiglenes emberfogással semlegesítse, mozgáslehetőségeit korlátozza, akadályozza meg a gólszerzést, esetleg, ha alkalom adódik rá, tegyen kísérletet a labda megszerzésére.

Belső védő

Belső védő feladatkörben elsősorban magas, erős, jó lábmunkával és helyezkedési érzékkel rendelkező, egészségesen agresszív, keményen védekező játékos lehet eredményes. Ezek a tulajdonságok nélkülözhetetlenek a nagy lendülettel kapura törő, erős, nagy testű átlövők feltartóztatására, átlövési, illetve áttörési kísérleteinek meghiúsítására. Szervezett védekezésben a belső védők a fő védelmi vonalban foglalják el helyüket, és védőtevékenységüket a védelem belső, középső szektorában igyekeznek kifejteni. A belső védők elsődleges feladata az ellenfél átlövőinek zónázással, illetve alkalmi emberfogással történő feltartóztatása, mozgáslehetőségeinek korlátozása, gólszerzési kísérleteinek megakadályozása, esetleg a labda megszerzése. Emellett - központi elhelyezkedésükből adódóan - a középső védőknek a védekezés szervezéséből és irányításából is ki kell venniük a részüket.

Előretolt védő

Előretolt védő feladatkörben elsősorban középmagas, magas, átlagos testfelépítésű, robbanékony, rendkívül jó lábmunkával és elővételező készséggel rendelkező játékos alkalmazható eredményesen. Ezek a tulajdonságok szükségesek az ellenfél mozgásához igazított gyors irány- és helyzetváltoztatásokhoz, a gyakran adódó ütközésekhez, az ellenfél gólveszélyes játékosának semlegesítéséhez vagy a labdaszerzés megkísérléséhez. Szervezett védekezésben az előretolt védők a fő védekezési vonal előtt, az előretolt védelmi vonalban foglalják el helyüket, és a zónázó védők előtt igyekeznek kifejteni védőtevékenységüket. Emberfogó feladatkörben, vegyes védekezésnél a védő úgy helyezkedjen szembe támadójával, hogy minden irányú mozgását, de különösen a kapura törését szabályos ütközéssel, testtel tudja megakadályozni.

Kapus

Kézilabdában és különösen védekezésben a kapus kiemelt fontosságú feladatkört tölt be. A kapura érkező labdák hárításával meghatározza az eredmény alakulását, jelentősen befolyásolhatja csapata játékát, a játékostársak önbizalmát és egész teljesítményét, sőt védéseivel mérkőzések sorsát döntheti el. Továbbá - lévén a legutolsó akadály a támadók előtt - védőtársai közül a kapus felelőssége a legnagyobb. Szervezett védekezésben a kapus a fő védelmi vonal mögött, a kapuelőtérben foglalja el a helyét, és elsősorban a kapu előtt, annak védésével fejti ki speciális tevékenységét. A kapus elsődleges védőfeladata - a kapura érkező lövések védése által - az ellenfél gólszerzésének megakadályozása.

Defenzív technikák az emberfogásos védekezésben

A játék jellegéből adódóan a támadók és a védők közötti testi érintkezés szükségszerű és elkerülhetetlen. A védőjátékosok feladatköre nem szűkíthető le csupán az ellenfél késleltetésére és feltartóztatására, de amennyiben arra jó alkalom adódik, kísérletet kell, hogy tegyenek a labda megszerzésére is. Ezt a célt a játékszituációnak megfelelően alkalmazott technikák felhasználásával érheti el a védő.

Ütközés

„Ütközésnek a támadó- és védőjátékos dinamikus, testtel és végtagokkal történő találkozását nevezzük” (Fekete, 2007:26). Az ütközés a támadó- és védőjátékos testtel és végtagokkal történő dinamikus találkozása a szabályok által megengedett módon. Ez a technikai elem a baleset-megelőzésben kiemelt jelentőséggel bír, miközben hatékonyan akadályozza meg a támadók lendületét.

Sáncolás

„Sáncolásnak a védekező játékos egy vagy két karjának a labda útjába történő, a törzs síkja előtti tartását nevezzük” (Fekete, 2007:32). Ez a technikai elem a védő játékosok utolsó lehetősége, hogy megakadályozzák a gólszerzést. A sáncolás - elsősorban a karok labda útjába történő helyezésével - az utolsó lehetőség az ellenfél gólszerzési kísérletének megakadályozására. Amennyiben a védőjátékosok megelőző tevékenysége nem járt sikerrel és a támadó kapura lövést kísérelhet meg, úgy még egy esély van a gól elhárítására - a kapus védés.

Labdaszerzés

A labdaszerzés különböző technikákkal valósítható meg, melyek közül néhány kiemelt fontosságú az emberfogásos védekezésben:

• Halászás: A halászást az ellenfél átadásának megszerzésére alkalmazzuk. Fontos, hogy a támadó játékos azt ne sejthesse meg, majd megfelelő ütemű hirtelen közbelépéssel megszerezni a labdát.
• Labda elütése: A labda elütése is a labdaszerzés egyik módja, melyet akkor érdemes megkísérelni, amikor a labda elhagyja a talajt és fokozatosan lassulva emelkedik.
• Labda kisodrása: Bár kissé kockázatos és technikailag nem könnyű, mégis nagyon látványos szerelési mód a labda kisodrása a kapuelőtér felé ugró játékos kezéből.

Emberfogásos védekezés számbeli előnyben és hátrányban

A védekezés sikere nagymértékben attól függ, hogy a csapat hogyan képes alkalmazkodni, idomulni a megváltozott játékhelyzetekhez, vagyis hogyan képes ellensúlyozni, illetve kihasználni a számbeli hátrányt, illetve előnyt. Különösen a mérkőzés kritikus szakaszaiban, a végjátékban vagy hosszabbításban, az előnyben-hátrányban eltöltött időperiódusok a mérkőzés fordulópontjai lehetnek.

Számbeli előnyben

Számbeli előny esetén természetes elvárás a védekező csapattal szemben, hogy ne kapjon gólt. Sőt a védők igyekezzenek lehetőleg gyorsan megszerezni a labdát, mert esélyük a gyors ellentámadásra - és így a viszonylag könnyű gólszerzésre - a csökkentett létszámú ellenféllel szemben kedvező. Ennek elérése érdekében - határozott labdaszerzési céllal - a védőtevékenységet elsősorban mélységben kell növelni anélkül, hogy ezzel a védekezés fellazulna. A gólveszélyes területen, a saját térfélen vagy az egész pályán végrehajtott szoros, illetve laza emberfogás a legagresszívabb és így a labdaszerzésre legmegfelelőbb védekezési rendszer. Sőt az emberfogásos védekezés kockázata ez esetben csökkenthető a plusz egy védő biztosító szerepkörben történő felállításával. Célszerű, ha ez az extra védő a gólveszélyes terület közepén helyezkedik el, mert így előnyös helyzete lehetővé teszi társai kisegítését.

Számbeli hátrányban

A csapatok rendszerint időleges kiállítás következtében kerülnek számbeli hátrányba, így a játékosok sportszerű játékkal, valamint a játékvezető ítéleteinek elfogadásával elsősorban igyekezzenek elkerülni azt. Jóllehet egy játékos kiválásával a védekezés jelentős mértékben nehezedik, a gólszerzés megakadályozása ez esetben sem reménytelen. Sőt gyakran éppen egy játékos hiánya az a tényező, ami mobilizálja a védőtársak rejtett energiáit. Az könnyen belátható, hogy a kevesebb játékossal az emberfogásos védekezés megkísérlése értelmetlen és nem kecsegtet túl sok eredménnyel. Míg a vegyes védekezés alkalmazása esetén egy újabb játékos, az emberfogó kiválásával a védőfal túlságosan kinyílhat. Számbeli hátrány esetén a védekező csapat célja egyértelműen a gól elhárítása.

Taktikai finomságok és szabálymódosítások

Cseles helyezkedéssel a védők befolyásolhatják a támadók döntéshozatalát, esetleg hibás alternatíva megválasztására kényszeríthetik őket. Ehhez általában a pontdobások és különösen a szabad-, illetve bedobások kínálnak jó lehetőséget, mert a rövid játékmegszakítás mindkét csapatnak némi időt biztosít az újra rendeződésre.

Például amikor a labda az egyik szélsőhöz kerül, a 6:0 területvédekezés 5:1 formációra való megváltoztatása nagyon hasznos manőver lehet. Abban a pillanatban, amikor a szélső megkapja a labdát, az azonos oldali belső védő kilép az átlövőre, így elszigeteli a szélsőt, aki ezáltal labdavezetésre vagy hosszú átadásra kényszerül. Egy másik belső védő aztán jó ütemű kilépéssel elhalászhatja az átadást, 4:2 formációra módosítva ezáltal az eredeti alapfelállást. A védekezési alapfelállás megváltoztatásakor azonban a játékosoknak ügyelniük kell arra, hogy ezzel ne lazuljon föl túlzottan a védőfal.

Bonifert Ferenc, az MKSZ Játékvezetői Albizottságának elnöke kiemelte, a kapuelőtér-vonal érintésének esetén korábban a védőknek volt „szürke zónájuk”, de ettől az idénytől kezdve a védők és a támadók ugyanúgy kerülnek elbírálásra. Újabb módosítás, hogy szabálytalan csere vagy többletjátékos esetén a vétlen csapat tiszta gólhelyzetekor a játékvezetők vagy a versenybírók előnyszabályt alkalmazhatnak, így nem kell a játékot azonnal megszakítani.

tags: #kezilabda #mikor #emberfogasos #vedekezes

Népszerű bejegyzések:

• A királyi klub története
• Kiemelkedő személyiségek Berettyóújfaluban
• Az „Romániában vagy, beszélj románul!” eset tanulságai
• Az 1986-os labdarúgó-világbajnokság győztesei
• Ismerd meg Szabados Györgyöt, a legendás focistát és edzőt