Kézilabdapozíciók és Védelmi Feladataik Részletesen

A kézilabdában a védekezés alappillére a csapat sikerének. Védekezésben különösen igaz az a megállapítás, miszerint a legerősebb lánc is csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ez annyit jelent, hogy bármilyen jól védekezhet az összes játékos, ha csak egy társuk is sorozatosan képtelen ellátni védőfeladatát, az egész védelem sebezhetővé, hatástalanná válik. Ezért védekezésben fokozott jelentőségű minden egyes játékos egyéni felkészültsége, egy-egy elleni hatásos védekezése, felelősségérzete, valamint játékfegyelme. Ezek a tényezők egyben biztosítják a megfelelő alapot a csapat taktikai tervének megvalósításához. Ugyanakkor a játék fejlődése során kialakult védő feladatkörök lehetőséget adnak a különböző pszichofizikális, technikai és taktikai képességekkel rendelkező játékosoknak, hogy védőtevékenységüket a számukra legmegfelelőbb pozícióban fejtsék ki. A védekezés feladatkörei a külső védő, a belső védő, az előretolt védő, valamint a kapus, aki speciális védőfeladatot lát el.

A Kézilabda Alapjai és Csapatfelépítés

A kézilabda egy labdajáték, amelyet két 7 tagú csapat (hat mezőnyjátékos és egy kapus) játszik egymás ellen. A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák, általában fedett csarnokban.

A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyezkedik el. Mérete: 2,08 méter magas és 3 méter széles. A kapuelőtér a két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész, amelyet a kapuktól 6 méterre húznak meg. Itt csak a kapus tartózkodhat, az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépéséért szabaddobás, kiállítás vagy büntető is járhat.

A hétméteres vonal a kaputól 7 méterre található 1 méter széles vonal, ahonnan a hétméteres büntetődobásokat végzik el. A kapus-határvonal 15 centiméter hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.

Egy kézilabdacsapat 14 játékosból áll. A játéktéren egyszerre maximum hét játékos tartózkodhat, a többiek a csereterületen foglalnak helyet. Mindig kell egy kijelölt kapus a pályára, aki a többiekétől eltérő mezt visel. A kapus mezőnyjátékosként is szerepeltethető, illetve egy mezőnyjátékos is átveheti a kapus feladatkörét, ha megfelelően elkülönül a ruházata a mezőnyjátékosokétól. Egy mérkőzésen tetszőleges számú csere hajtható végre úgy, hogy a lecserélt játékos a cserevonalnál hagyja el a pályát. Ha a becserélendő játékos hamarabb lép pályára, mintsem a lecserélt játékos elhagyná azt, az szabálytalan cserének minősül, és kétperces büntetéssel büntetendő. Több más labdajátéktól eltérően a csere alatt a játék nem áll meg, a cserét - hacsak a játék egyéb okból nem áll - folyamatos játék közben kell végrehajtani.

A mezőnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába, a labdát ilyen módszerekkel is csak legfeljebb három másodpercig érintheti. Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetősége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ez a passzív játék. A játékvezető, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél.

A rendes játékidő minden korosztályban (16 év felett) 2×30 perc, a félidei szünet 10 perc. A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt: az óra a játékmegszakítások alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig szakad meg, akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött.

A Védekezés Mesterei: Pozíciók és Szerepek

A különböző védő feladatkörök lehetővé teszik, hogy a játékosok a számukra legmegfelelőbb pozícióban fejtsék ki védőtevékenységüket. Íme a legfontosabb védelmi pozíciók a kézilabdában:

A Külső Védő: A Szárnyak Őre

Külső védő pozícióban elsősorban alacsony-középmagas, kielégítő lábmunkával rendelkező, gyorsan induló játékos szerepeltethető hatásosan. Ezen tulajdonságok nemcsak a védőfeladatok ellátásához szükségesek, de jó alapot biztosítanak a gyors induláshoz is, aminek ez a pozíció a fő színtere, kiindulópontja. Szervezett védekezésben a külső védők a fő védelmi vonalban foglalják el helyüket, és védőtevékenységüket a védelem két szélén, külső oldalán igyekeznek kifejteni. A külső védő mozgásterülete meglehetősen behatárolt. A mozgásterület alakja egyúttal meghatározza a külső védő fő mozgásirányát, amely főként a kapuelőtér-vonallal párhuzamos, oldalazó mozgás, alkalomszerű kilépésekkel szórványosan megszakítva.

Külső védőpozícióban a védekező alaphelyzet annyiban módosul, hogy a gyors indulásra való készenlét érdekében a játékos harántterpeszben helyezkedik el, tekintete elsősorban a szemben helyezkedő szélsőn van, de perifériás látással folyamatosan követi a labda útját. A külső védő elsődleges feladata, hogy a mozgáskörzetében tartózkodó szélsőt vagy az ideiglenesen odaérkező egyéb támadót területvédekezéssel, vagy ideiglenes emberfogással semlegesítse, mozgáslehetőségeit korlátozza, akadályozza meg a gólszerzést, esetleg, ha alkalom adódik rá, tegyen kísérletet a labda megszerzésére.

Talajon mozgó támadóval szemben olyan gazdaságos alapmozgással rendelkezzen a védő, ami lehetővé teszi a támadójátékos folyamatos ellenőrzés alatt tartását. Mivel alapvető cél, hogy a szélső játékos ne tudja zavartalanul játékba kapcsolódni, célszerű már a labdaátvétel előtt megzavarni a támadót. Ezzel megakadályozható, hogy a játékos egyáltalán labdát kapjon, vagy ha mégis megszerzi azt, támadási szándéka már csírájában elfojtható. A labdás támadót minél tovább kell tartani a kaputól, és mély lábmunkával követve célszerű az oldalvonal közelébe kényszeríteni.

Levegőben mozgó támadóval szemben a védő törekedjen a biztos egyensúlyi és támaszhelyzet megőrzésére, és csak akkor hagyja el a talajt, ha azt a labdaszerzés vagy a sáncolás szükségessé teszi. Ha a támadó kiszorított helyzetből, kis lövőszög esetén mégis beugrik és kapura lövésre vállalkozik, nem célszerű közbeavatkozni. Egyrészt, mert akárcsak kis lökés esetén is büntetődobást ítélnek a játékvezetők, másrészt pedig a talajon maradva indulási előnyt szerezhet a gyors ellentámadáshoz. Amennyiben az ellenfél a másik szélről hajt végre kapura lövést, a külső védő - kihasználva előnyös előre helyezkedését - bátran induljon el, ellenkező esetben pedig legyen kész az esetleges kipattanó labdák megszerzésére. Bár kissé kockázatos és technikailag nem könnyű, mégis nagyon látványos szerelési mód a labda kisodrása a kapuelőtér felé ugró játékos kezéből.

Csökkent védekezési területének következtében a külső védő nemcsak, hogy segíthet, de segítenie kell társai védőtevékenységét. Oldalazó mozgással követve a labda útját, kissé adja fel a saját védőterületét, húzódjon kissé közép felé, és kilépő társa helyére mozgással, a beálló átmeneti őrzésével vagy az ellenfél helycseréje esetén váltással segítse ki védőtársait. Pozíciójából adódóan a külső védő elsősorban az azonos oldali belső védővel van közvetlen szoros játékkapcsolatban, de a befutó szélső bekísérésével, a második beálló ideiglenes emberfogásával, váltással és helycserékkel, valamennyi védőtársával aktívan közreműködhet. Fő védőfeladatának ellátása és csapattársai segítése mellett a külső védővel szemben elvárás a dinamikus indulás, esetenként előindulás, ezzel a védekezést követő azonnali, gyors ellentámadás kezdeményezése.

A Belső Védő: A Védelem Szíve

Belső védő feladatkörben elsősorban magas, erős, jó lábmunkával és helyezkedési érzékkel rendelkező, egészségesen agresszív, keményen védekező játékos lehet eredményes. Ezek a tulajdonságok nélkülözhetetlenek a nagy lendülettel kapura törő, erős, nagy testű átlövők feltartóztatására, átlövési, illetve áttörési kísérleteinek meghiúsítására. Szervezett védekezésben a belső védők a fő védelmi vonalban foglalják el helyüket, és védőtevékenységüket a védelem belső, középső szektorában igyekeznek kifejteni. A belső védők fő mozgásiránya a zónázó feladatkörnek megfelelően elsősorban a kapuelőtér-vonallal párhuzamos, oldalazó mozgás, melyet alkalomszerű kilépések szakítanak meg. Mindehhez a védő alaphelyzet, illetve alapmozgás biztosítja a megfelelő bázist, ami minden irányba lehetővé teszi a gyors megindulást és közbeavatkozást.

A támadóhoz viszonyított általános elhelyezkedés - miszerint a védő az ellenfél és a kapu középpontját összekötő képzeletbeli egyenesen áll fel - ez esetben minimálisan módosul. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy a védőfal előtti labdajáratásnál a támadó rendszerint az érkező labda irányával megegyező oldalra indul el, így szükséges, hogy a védők is kissé ez irányba közelítse meg ellenfelét. A belső védők elsődleges feladata az ellenfél átlövőinek zónázással, illetve alkalmi emberfogással történő feltartóztatása, mozgáslehetőségeinek korlátozása, gólszerzési kísérleteinek megakadályozása, esetleg a labda megszerzése. Emellett - központi elhelyezkedésükből adódóan - a középső védőknek a védekezés szervezéséből és irányításából is ki kell venniük a részüket.

A belső védők feladatát megnehezíti, hogy a védőterületük a gólszerzés szempontjából a pálya legfrekventáltabb része, kedvező fekvése miatt a támadásfelépítés, valamint az átlövési és áttörési kísérletek fő színtere. A talajon mozgó átlövőket célszerű jó talajkontaktussal, folyamatos oldalazó mozgással követni, állandó ellenőrzés alatt tartani, valamint kapura törési kíséreteik esetén kilépéssel, ütközéssel a labda megjátszását megakadályozni. Mivel az átlövők nagy többsége rendszerint magas, erős testfelépítésű, a gyors mozgásban lévő nagy testtömeget nagyon nehéz megállítani. Ha semmilyen megelőző módon nem sikerült az átlövőt feltartóztatni, és kapura lövést hajthat végre, úgy kísérletet kell tenni a lövés sáncolással történő semlegesítésére. A védők a támadóhoz közel lépve készüljön fel a sáncolásra, és akkor lendítse karjait a labda várható útjába, amikor a dobókar lövésre lendül. A sáncolás ugyanis akkor a legeredményesebb, valamint akkor a legkisebb a labda ütése, amikor az még nem hagyta el a kapura lövő támadó kezét.

A levegőben mozgó, kapura lövő ellenféllel szemben először meg kell kísérelni ütközéssel történő megállítását. Jó ütemű felugrást követően célszerű mellel ütközni, majd a dobókarral ellentétes csípő, valamint a dobófelkar megfogásával enyhe szabálytalanság árán a talajra kényszeríteni a támadót. A védőjátékos a levegőbe ugorva elveszti biztos támaszhelyzetét, ezért a felugrásos sáncolásra csak akkor vállalkozzon, ha talajról nem érhető el a labda. Jól időzített, erőteljes felugrással úgy hajtsa végre a sáncolást a védő, hogy az ugrás csúcsán vagy közvetlenül előtte érintse a labdát, mert ezzel növelhető az eltakart kapufelület, valamint csökkenthető a labda ütésének ereje. Mivel a beállók állandóan a kapuelőtérvonal közelében tartózkodnak, különös gondot kell fordítania őrzésükre, átadására-átvételére, valamint a labdaátvétel megakadályozására. Pozíciójukból adódóan a belső védők változatos technikákkal kísérelhetik meg a labdaszerzést.

A belső védők kiterjedt védőterülete nemcsak lehetővé teszi, de egyenesen megkívánja a védők összehangolt munkáját és egymás kisegítését. Az ellenfél változatos kombinációi és folyamatos támadásépítése kizárja, hogy egy belső védő csak a saját területét védje. Amennyiben azt a játékszituáció megköveteli, néha rugalmasan helyet kell cserélni, és ki kell segíteni a hátrányos helyzetbe került védőtársakat. Különösen a beálló elleni védekezésben az elzárások különböző fajtái ellen vagy az átlövések csoportos sáncolásánál a szomszédos belső védők segítése, összeszokottsága az eredményes védőjáték alapfeltétele.

Az Előretolt Védő: A Támadás Megakasztója

Előretolt védő feladatkörben elsősorban középmagas, magas, átlagos testfelépítésű, robbanékony, rendkívül jó lábmunkával és elővételező készséggel rendelkező játékos alkalmazható eredményesen. Ezek a tulajdonságok szükségesek az ellenfél mozgásához igazított gyors irány- és helyzetváltoztatásokhoz, a gyakran adódó ütközésekhez, az ellenfél gólveszélyes játékosának semlegesítéséhez vagy a labdaszerzés megkísérléséhez. Szervezett védekezésben az előretolt védők a fő védekezési vonal előtt, az előretolt védelmi vonalban foglalják el helyüket, és a zónázó védők előtt igyekeznek kifejteni védőtevékenységüket. Az előretolt védő mozgásterülete meglehetősen nyitott, fő mozgásirányát elsősorban az határozza meg, hogy milyen feladatot lát el.

Egyéni emberfogásnál mozgásirányát az őrzött játékos haladási iránya határozza meg, míg zavaró feladatkörben a játékos mozgása gyakorlatilag minden irányra kiterjed. Emberfogó feladatkörben, vegyes védekezésnél a védő úgy helyezkedjen szembe támadójával, hogy minden irányú mozgását, de különösen a kapura törését szabályos ütközéssel, testtel tudja megakadályozni. A taktikai utasításnak megfelelően testközelből vagy kis távolságból tartsa szemmel támadóját, miközben periférikus látással állandóan kísérje a labda útját és a játékosok mozgását. Célszerű a támadót minél távolabb tartani a kaputól, lehetőleg kivonni a gólveszélyes területről, ezáltal ugyanis jelentősen csökken a lehetősége a labda átvételére és így az aktív játékba kerülésre.

Zavaró feladatkörben, területvédekezésnél az előretolt védő úgy helyezkedjen el zónázó társai előtt, hogy pusztán jelenlétével akadályozza egyrészt a támadók mozgását, másrészt a labdatovábbítás útját és így a támadásszervezést. Ezért célszerű, ha a védő mély alaphelyzetben - mintegy beépülve a támadás második vonalába - mindig a labda útjával szemben helyezkedik és karjainak mozgatásával folyamatosan zavarja a támadók tájékozódását, valamint a labdajáratást. Ebben a feladatkörben van a legtöbb lehetőség a labdaszerzésre, amit a játékos álcázott helyezkedéssel, jó ütemű közbelépéssel, a labdaszerzési technikák egyikével kísérelhet meg.

Attól függetlenül, hogy emberfogó vagy zavaró szerepkörbe tölt be az előretolt védő, törekedjen arra, hogy legalább egy támadójátékost mindig semlegesítsen. Ellenkező esetben ugyanis az előretolt védő átjátszásával a támadók számbeli előnybe kerülnek a csökkentett számú zónázó védőkkel szemben, ami gólhelyzethez vezethet. Ebben a szerepkörben ugyancsak fokozottan kell számítani arra, hogy a támadók elzárással igyekeznek utat nyitni az emberfogással őrzött játékostársuknak, vagy megpróbálják a zavaró védőt kizárni a játékból. Kiterjedt mozgásterülete, szabad elhelyezkedése és viszonylag kötetlen mozgáslehetőségei következtében az előretolt védőnek ideális lehetősége van a védőtársak kisegítésére. Lévén a támadásokkal szembeni első szűrő, a kapura törések zavarása, gyengítése, esetleg megakadályozása már eleve nagy segítség a zónázó belső védőknek.

A Kapus: Az Utolsó Bástya

Kézilabdában és különösen védekezésben a kapus kiemelt fontosságú feladatkört tölt be. A kapura érkező labdák hárításával meghatározza az eredmény alakulását, jelentősen befolyásolhatja csapata játékát, a játékostársak önbizalmát és egész teljesítményét, sőt védéseivel mérkőzések sorsát döntheti el. Továbbá - lévén a legutolsó akadály a támadók előtt - védőtársai közül a kapus felelőssége a legnagyobb. Ezért ennek a szerepkörnek az eredményes betöltése különleges személyiségjegyeket igényel: átlagos vagy átlagon felüli magasság, különösen nagymértékű hajlékonyság, rugalmasság, kitűnő reflexek, erős idegzet, kiegyensúlyozott lelkiállapot, bátorság, önbizalom, határozottság, jó helyzetfelismerési és anticipációs képesség - de mindenekelőtt kedv és elhivatottság a védéshez.

Szervezett védekezésben a kapus a fő védelmi vonal mögött, a kapuelőtérben foglalja el a helyét, és elsősorban a kapu előtt, annak védésével fejti ki speciális tevékenységét. Fő mozgásirányát a labdajáratás útja határozza meg, melyet a gólvonal közelében, egy ellipszis alakú pályán, apró oldalazó lépésekkel követ. A kapus elsődleges védőfeladata - a kapura érkező lövések védése által - az ellenfél gólszerzésének megakadályozása. Feladatának ellátására a játék fejlődése során speciális kapuvédési technikák alakultak ki. Ezeket a technikákat aztán az érkező labda helyzetének és a lövés fajtájának megfelelően alkalmazhatja a kapus. Pozíciójából adódóan a kapusnak van a legjobb rálátása a védelemre és a támadójáték alakulására, ezért fő védőfeladata mellett szerepkörének további fontos része a védelem irányítása is. Rövid, tömör szóbeli utasításokkal a kapus fontos támpontokat adhat védőtársai mozgásához, ezzel jelentősen segítheti hatékony védekezésüket, és közvetett módon megkönnyítheti saját védőtevékenységét.

Összefoglaló: A Kézilabda Védelmi Pozíciók Jellemzői és Feladatai

Összehasonlítva a különböző védő feladatköröket, megállapítható, hogy - jóllehet mindegyik pozíciónak megvan a maga speciális feladata - rendelkeznek néhány közös jellemvonással. A hatékony védekezés minden esetben a csapat összehangolt munkáját és a játékosok közötti folyamatos kommunikációt igényli.

tags: #kezilabda #posztok #elrendezese

Népszerű bejegyzések:

• gyermekünk fejlődésének segítése
• Úszás edzésterv kezdőknek és haladóknak
• Minden, amit az AC Milan melegítőkről és felszerelésekről tudni érdemes
• Részletek az 1974-es labdarúgó bajnokságokról
• Gyömbér Gábor gólja