A Kézilabda Támadás Szervezésének, Végrehajtásának és Az Információkezelés Kulcsai
A kézilabda egy dinamikus és összetett sportág, amely kiváló fizikai és mentális képességeket igényel. A játék alapvető megértése és elsajátítása elengedhetetlen a fejlődéshez, mind egyéni, mind csapatszinten. A felállt és jól szervezett védelemmel szemben a gólhelyzet kialakítása elsősorban tudatos, tervszerű támadójátékkal lehetséges. Ezért a támadásszervezés során szükséges kialakítani egy olyan egységes játékszemléletet és mozgásos rendszert, amely valamennyi játékos számára egyértelművé teszi a csapat fő támadási törekvését. A támadási rendszer kijelöli a játékosok pozícióját, ezáltal szélességben és mélységben biztosítja a támadók megfelelő elosztását, valamint koordinálja az egyének együttműködését és a csapatrészek tevékenységét, tehát összességében biztosítja a csapat számára az erők maximális kihasználását. A rendszerbe foglalt, bizonyos keretek közé szűkített támadás továbbá megkönnyíti a játékosok feladatát azáltal, hogy egy előzetes információt, elképzelést nyújt a játék várható alakulásáról.
A Támadás Fázisai és Szervezése
A támadó tevékenység a labda megszerzésének pillanatában megkezdődik. Ettől kezdve a támadójátékosoknak csupán egy céljuk lehet, gyorsindítással vagy szervezett támadás keretében olyan pozíció kialakítása, melyből a csapat egyik tagja kedvező eséllyel kísérelhet meg kapura lövést. Ezért egy olyan kiindulóhelyzet felvétele, amelyből a játékos gyorsan és megfelelően tudja a támadás technikai elemeit végrehajtani, nemcsak szükséges, de meghatározza a támadás hatékonyságát.
A Gyors Ellentámadás
A támadójáték eredményes és rendkívül látványos eleme a gyors ellentámadás, mely a labda megszerzését követő első támadási kísérlet a még rendezetlen védelem ellen. Ez esetben a támadók azt a helyzeti előnyt próbálják kihasználni, hogy a védők még nem foglalták el a helyüket a védekezési rendszerben, és így szervezett beavatkozásra nincs még reális esélyük.
A gyors ellentámadás többféle módon valósulhat meg:
- Egyéni végrehajtás: Ez az ellentámadás leggyorsabb, egyéni végrehajtási módja, mikor a támadójátékos ellenfelével szemben indulási előny megszerzésére törekszik, majd labdaátvételt követően közeli kapura lövéssel igyekszik az előnyét gólra váltani. Ez esetben a játékos elsősorban az egyéni képességeire épít, így lényeges az indulás, a labdaátvétel, a labdavezetés, a kapura lövés, a gyors futás magas szintű végrehajtása.
- Csoportos végrehajtás: Ez az ellentámadás csoportos végrehajtási módja, mikor több játékos indul a visszavonuló védőkkel szemben azzal a céllal, hogy számbeli fölényt alakítsanak ki, amit aztán az egyik fedezetlenül maradt támadójátékos közeli kapura lövéssel használhat ki. Ez esetben lényeges a védők széthúzása, a mélységi-szélességi tagozódás, a labdával és labda nélkül végrehajtott helycserék. Ezért kedvezőbb, ha a támadók több hullámban, lépcsőzetesen érkeznek a gólveszélyes területre.
- Teljes csapattal végrehajtott: Amennyiben sem az egyéni, sem a csoportos gyorsindulással nem sikerült kedvező kapura lövési helyzetet kialakítani, előtérbe kerül a gyors ellentámadásnak az a formája, amiben az egész csapat részt vesz. Jóllehet ez esetben sem indulási, sem számbeli előny nem alakult ki, a támadó csapat helyzeti előnyben van azáltal, hogy az ellenfél játékosai még nem foglalták el meghatározott védőpozíciójukat, illetve számukra előnytelen helyzetben vagy nem a megfelelő támadóval szemben igyekeznek védekezni. Ezért a támadást lehetőleg gyorsan kell befejezni, hiszen már pillanatnyi megtorpanás esetén is rendeződhet a védelem, és elveszhet a megszerzett helyzeti előny.
A Szervezett Támadás Fázisa
A támadás szervezési fázisa időrendben a gyors ellentámadást követő, második támadási kísérlet, közvetlen gólhelyzet kialakítása érdekében. Ebben az esetben a védőknek sikerült visszaérni, és olyan szervezett védőpozíciót felvennie, amellyel az ellentámadás sikeresen meghiúsítható. Ezért a támadásszervezési fázisban előtérbe kerül a csapat tervszerű munkája, fokozott jelentőséget kap a megfelelő elhelyezkedés, valamint a játékosok taktikai fegyelme és felelősségérzete. Az egyéni érdekeket a csapatjátéknak alárendelve úgy kell a meghatározott taktikai feladatokat végrehajtani, hogy az egész csapat egy egységes, jól „olajozott” feladatmegoldó rendszerként működjön.
S06E56 - Férfi kézilabda: Ez volt a Veszprém utolsó esélye?
Támadási Rendszerek a Kézilabdában
A támadás felépítése többféle támadási rendszerrel megkísérelhető, ily módon a csapat számára lehetőség nyílik a játékosok összetétele szerinti legmegfelelőbb forma kiválasztására. Általában egy jól összeszokott, kiforrott csapatra egy támadási rendszer jellemző, amit aztán a mérkőzéseken az adott ellenfél játéka szerint számtalan variációval játszanak. Az alapvető támadási rendszerek közötti különbség elsősorban a gól vagy a kapura lövési kísérlet előtti játékban mutatkozik meg.
1. Pozíciótartásos Támadás
Ebben a támadási rendszerben a játékosok meghatározott alapfelállás szerint foglalják el a pozíciójukat, és lényegében ezen belül, jelentős helyváltoztatás nélkül látják el támadófeladataikat. Pozíciótartásos támadásnál jól elhatárolódnak a különböző feladatkörök, a gólveszélyes területen belül lehetőség nyílik a játékosok képessége és felkészültsége szerinti optimális elosztásra és speciális vonásaik kihasználására. A játék alapját a gyors és praktikus labdajáratás képezi, melyhez az egyéni improvizációk és csoportos manőverek kapcsolódnak. A támadást állandó labdás és labda nélküli kapura törés jellemezze. A labda nélküli játékosok intenzív alapmozgással úgy helyezkedjenek, hogy bármikor képesek legyenek a labda átvételére, majd azt követően gyors kapura törésre. A pozíciótartásos támadás elsősorban területvédekezés ellen és különösen emberelőnyben eredményes. Előnye, hogy a támadók arányos elhelyezkedéssel jól fedik le az egész gólveszélyes területet, valamint a saját pozíciójukban speciálisan képzett játékosok átlagon felüli képességei eredményesen használhatók ki egy-egy ellen játékszituációkban, illetve csapatrészmanőverekben. Továbbá a játékos helytartása következtében csökken a labdaeladás veszélye és gyakorisága, így ez a támadási rendszer egy viszonylag labdabiztos támadásfelépítési forma. Hátránya viszont, hogy a játékosok mozgásterülete behatárolt, a szélességi mozgás mennyisége erőteljesen csökken, valamint a feladatkörök tagozódása miatt egy idő után a támadójáték kiismerhetővé válik.
2. Pozícióváltoztatásos Támadás
Ebben a támadási rendszerben a játékosok kiterjedt mozgása és megnövekedett helyváltoztatása a meghatározó tényező, ezért egyrészt a pozícióváltásos támadás gazdaságossága vitatható, másrészt pedig eredményes kivitelezése kifogástalan erőnlétet igényel. Mivel a mozgás során a játékosok a gólveszélyes terület változatos részeit, illetve számos támadópozíciót érintenek, ez esetben az alapfelállásnak nincs különösebb jelentősége. A zűrzavar elkerülése, valamint a tervszerűség és gazdaságosság megőrzése érdekében azonban célszerű meghatározni a szélsők, beállók és átlövők számát, tovább az egyes játékosok viszonylagos mozgásterületét, illetve fő mozgásirányát. A pozícióváltoztatásos támadás elsősorban emberfogásos védekezés és nyílt területvédekezés ellen eredményes, mert a védőket fokozott mozgásra, elzárásokba, így hibázásra kényszeríti. Előnye, hogy a célirányos futások, a sok helyzetváltoztatás követése mindig nehézséget okoz a védőknek, emellett a csapat tagjainak egyaránt lehetőséget nyújt a támadásban való aktív részvételre, gólszerzésre. Hátránya viszont, hogy az összehangolt, tervszerű mozgások nehezen tanulhatók, sok gyakorlást és jó összeszokottságat igényelnek, valamint a befektetett munka nem mindig van összhangban az eredményességgel.
3. Vegyes Támadás
Ez a támadási rendszer egyesíti magában a pozíciótartásos és pozícióváltoztatásos támadás legelőnyösebb vonásait, ezért napjainkban ez a legelterjedtebb és a csapatok által leggyakrabban alkalmazott támadásszervezési mód. Ebben az esetben a játékosok meghatározott alapfelállás szerint helyezkednek el a játéktéren, de a támadásfelépítés során a játékhelyzetnek megfelelően, alkalmilag változtatják pozíciójukat. Így a vegyes támadás lehetőséget nyújt különböző alapfelállásokra, elősegíti a játékosok megfelelő elosztását mélységben és szélességben a gólveszélyes területen, továbbá a csapatrészek, támadóegységek specializált tevékenységével ez a rendszer lehetővé teszi a pozíciótartásos és pozícióváltoztatásos támadás egyidejű alkalmazását. Előnye, hogy gyorsan és könnyen változtatható, egyéni elképzelés szerint bővíthető, valamint kezdő és élvonalbeli csapatok esetén egyaránt alkalmas változatos támadójáték kialakítására.
A Támadás Technikai Alapjai
A támadásszervezés és -végrehajtás számos egyéni technikai elemből tevődik össze, melyek magabiztos alkalmazása elengedhetetlen a sikerhez.
1. A Labda Fogása és Elfogása
A labda birtoklása az elsődleges cél a kézilabdában, ennek érdekében elengedhetetlen a labda biztonságos fogása és elfogása. A labdafogás célja a szer biztonságos megtartása, ezáltal a technikai elemek közti zökkenőmentes átmenet biztosítása. Ezért a labdafogás két legfontosabb szempontja a biztonság és a célszerűség. A játékosnak egyrészt úgy kell birtokolnia a labdát, hogy azt az ellenfél ne tudja megszerezni, másrészt viszont azt olyan helyzetben kell tartania, hogy az elősegítse a következő mozdulatsor gyors, törésmentes indítását. A labda fogása lehet egykezes és kétkezes. A kétkezes fogás biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít. Az egykezes labdafogást sokkal célszerűbb alkalmazni, mivel praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadás technikai elemeinek könnyebb végrehajtásában. A kétkezes fogás elsajátítása után célszerű az egykezes fogást is megtanulni, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb. A labda elfogása, más néven átvétele, az érkező labda birtokbavételét jelenti. Lényegében a labda átvételéről, és biztonságos kezeléséről van szó. A labda elfogása lehet kétkezes és egykezes, és a játékos helyzetétől függően több nehézségi foka van. Ide tartozik a mellkas magasságában érkező labda elkapása, az oldalról érkező labdák átvétele, a hátulról érkező labdák átvétele, valamint a guruló labdák átvétele. A helyes technika magában foglalja, hogy a hüvelykujjak egymás felé néznek, és a kar megfelelő mértékben hajlik be a labda bekísérése során.
2. Labdavezetés
A labdavezetés a labda birtoklásának tartós módja. A folyamat a labda leütésével kezdődik, és egészen addig tart, amíg azt a játékos egy vagy két kézzel meg nem fogja. A labdavezetés legnagyobb előnye, hogy lehetőséget ad a labdás helyváltoztatásra, ezzel jelentősen növelve a játékos támadótevékenységének hatékonyságát. Másfelől, bizonyos kényszerhelyzetekben - mint például egyensúlyvesztés vagy az idő-, illetve lépésszabály megsértésének veszélye - a labda, annak egyszeri vagy többszöri leütésével biztonságosan megtartható. A labdavezetést végezhetünk álló helyzetben és mozgás közben is. Két fajtája a magas és a mély labdavezetés. Magas labdavezetésnél a labda magasabban pattan, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak a labda pattanásának irányítására. Mély labdavezetésnél a labda közelebb pattan a talajhoz. Technikai végrehajtását tekintve felülről lefelé kell „nyomni” a labdát az ujjakkal és kevésbé a tenyérrel. A mozdulat menete: a tenyér nyitva, az ujjak enyhén széttárva, a csukló és az alkar laza tartásban készülnek a labda érintésére. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig. A mozgás közben végrehajtott labdavezetés a támadás valamennyi fázisának fontos alkotóeleme. Ellentámadásnál a labdával való gyors haladásra, vagy a támadásszervezési fázisban a támadásépítésre a labdavezetés egyaránt hatásosan alkalmazható. A játékos haladási sebességétől, valamint a védőkhöz viszonyított helyzetétől függően különböző technikákkal vezetheti a labdát. A gyors irányváltoztatás, valamint a labda nagyobb védelme érdekében a játékos térdhajlítással süllyeszti súlypontját, és törzsével jobban a labda felé fordul, így a labdavezetés mélyül. Ez a végrehajtási mód lehetővé teszi a labda jó fedezését azáltal, hogy a támadós testével a labda és a védő között helyezkedik el. Ezért a támadásszervezési fázisban, különösen az ellenfél közelében, a mély labdavezetés praktikus és biztonságos. Irányváltoztatás közben a labdaleütés módja változik. A játékos tenyere a labda tetejéről kissé annak oldalára csúszik át, így a leütés erővonala az új mozgásiránynak megfelelően oldalra, rézsútosan lefelé irányul. Különösen folyamatos mozgásirány-változtatás közben célszerű a labdát mindig a védőtől távolabbi kézzel lepattintani. A labdavezetés amellett, hogy egyike a támadás alapvető technikai elemeinek, szoros kapcsolatban áll tulajdonképpen a támadójáték minden területével. A labdaátadást, az elzárást, a cselezést vagy kapura lövést gyakran előzi meg labdavezetés, de a folyamatos támadásszervezés ugyancsak elképzelhetetlen e technikai elem magabiztos kivitelezése, végrehajtása nélkül.
3. Labdaátadás
Az átadás a támadójátékosok közti labdás kapcsolat, amely megteremti a kollektív csapatmunka egyik alapfeltételét, ezzel biztosítja a folyamatos támadásszervezést, továbbá lehetőséget nyújt az egyénnek arra, hogy aktívan kapcsolódjon be a csapattevékenységbe. Ezért nem lehet kérdéses, hogy az átadás egyike a kézilabdázás legfontosabb technikai elemeinek. Kiemelt szerepe ugyanakkor magas szintű technikai végrehajtást igényel - a labdát úgy kell a csapattárshoz juttatni, hogy ritmusveszteség nélkül átvehesse azt és a további tevékenységet fennakadás nélkül megkezdhesse. Az egykezes labdaátadások az átadások leggyakrabban használt formái. Az egykezes felső átadás a leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási mód. A labda felkészítése lehet rövid és hosszú (köríves). A mozdulat során a dobókarral ellentétes láb kerül előre, a karral úgy fordul el a játékos, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A testsúly a hátsó lábra csúszik, azt enyhén behajlítja. A felkar minimum derékszöget zár be, de nem teljesen nyújtott. A labda nélküli kar enyhén hajlítottan a test előtt helyezkedik el. A mozdulat a csípő elfordításával kezdődik, ezután következik a váll, a könyök, majd a csukló. Az egész mozdulat ostorcsapásszerű kivitelezésére kell törekedni.
4. Kapuralövés
A kapura lövés a támadás befejezésének módja, közvetlen gólszerzés reményében. A támadásszervezés célja olyan helyzeti előny kialakítása, melyből a csapat egyik tagja jó eséllyel hajthat végre közvetlen kapura lövést. Számos felosztás létezik a kézilabdázás kapuralövéseinek formáira. Technikai kivitelezése az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül. A dobómozdulat modelljének is tekinthető, valamint a legalapvetőbb és a legszéleskörűbben alkalmazott lövéstechnika. A legegyszerűbb forma, amikor egyenes felkészítéssel dobunk kapura. A dinamikusabb végrehajtás alaphelyzetből indul, ahol a labdát dobóhelyzetbe hozzuk. A felsőteste a csípő behajlításával elfordul. A felkar vízszintes, a felkar és az alkar minimum derékszöget zár be. A labdát dobó kézzel ellentétes láb enyhén behajítva helyezkedik el a test előtt. A felkészítés röviden történik. Miután kellőképpen begyakoroltattuk a talajon történő dobás végrehajtását, elkezdhetjük a felugrásos dobás oktatását is. A lendítő láb rúg rézsút hátra-lefelé, ezután a csípő fordul befelé, a dobókar előrecsapódik. A bedőléses lövés leggyakrabban a beállók által alkalmazott lövésforma. Ezt a lövést visszafordulás után hajtják végre, de végrehajtható dobókézzel ellentétes oldalra fordulással is. A lövő játékos átveszi a labdát, előtte a labda irányába lép a jobb lábával, és mélyen süllyeszti a súlypontját. Ez a mozdulat a visszafordulás. Ekkor a labdát két kézben birtokolja, térdei hajlított állapotban vannak. Rövid felkészítéssel a labdát a dobó váll hátrafordul. A lövő mozdulatot a térdek további nyújtása indítja meg. A tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában.
5. Cselezés és Áttörés
A cselezés az ellenfél tudatos félrevezetése, hátrányos helyzetbe kényszerítése, majd átjátszása a további technikai elemek előkészítése és hatásosabb kivitelezése érdekében. A cselezések az ellenfél megtévesztése egy adott pillanatban, játékszituációban a közvetlen gól elérése vagy egy később kialakítandó helyzet érdekében. A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze, mely eredményesebbé teszi a játékot. Túl gyakori alkalmazása viszont gátolja a közös tevékenységet, lassítja a játék ritmusát. A labda nélkül végrehajtott cselek az indulócselek és az irányváltoztatások. A labdás indulócselek során a támadó a dobó kézzel azonos lábbal lép el a védő elől, szinte párhuzamosan a védő testének síkjával. Ekkor történik a labda felkészítése és a kapura dobás kísérlete, vagy a labda továbbítása. A felugrás vagy beugrás a dobó kézzel ellentétes lábról történik. Hatásosnak mondható cselezési technika, mert a védő mindkét oldalára végrehajtható hasonló módon. Az átemelés gyakorlása párokban, labdavezetéssel, egymással szemben végezhető. A lövőcsel a dobás mozdulatának vagy annak bizonyos szakaszainak végrehajtásával történik, megtévesztve ezzel a védőt. A lövőcsel során a játékos azt színleli, hogy kapura lövést kísérel meg. Végrehajtása során a dobás mozdulatát vagy annak bizonyos szakaszait hajtja végre. Különböző típusai léteznek, mint a talajon végrehajtott lövőcsel, felugrásos lövőcsel, vagy a dobókéz visszatartásával, vagy a másik kéz eléhelyezésével megállított lövőcsel.
Csoportos Taktikai Manőverek a Támadásban
Csapatjátékokban - így a kézilabdázásban is - a fő feladatmegoldó egység a csoport. Ennek oka, hogy bár az egyén szerepe alapvető fontosságú, a tevékenysége korlátozott, és a támadó egyénileg nem képes folyamatosan, hosszú távon sikeres szereplésre csapattársai segítsége nélkül. Másfelől a játékosok létszáma miatt nincs mindig lehetőség összehangolt csapattevékenységre. Így leggyakrabban a néhány játékos alkotta csapatrészmanőverek, a játékostársak alkalmi vagy megtervezett akciói a legmegfelelőbbek a pillanatnyi támadófeladatok megoldására. A csapat - mint feladatmegoldó rendszer - alapeleme az egyén, aki részfeladatok végrehajtásával biztosít megfelelő alapot a csapat taktikai elképzeléseinek megvalósításához. Ezek a részfeladatok egyben meghatározzák a játékosok feladatkörét, a pályán elfoglalt helyét, illetve nagy vonalakban behatárolják támadótevékenységüket. A játék fejlődése során a támadásban jellegzetes feladatkörök alakultak ki, melyek lehetővé teszik, hogy különböző pszicho-fizikális, technikai és taktikai képességekkel rendelkező játékosok a számukra legmegfelelőbb, legelőnyösebb pozíciókban fejtsék ki támadótevékenységüket.
A leggyakoribb csoportos taktikai manőverek:
- Húzás: A "húzás" a felállt védelem elleni támadójáték egyik legjellemzőbb csoportos manővere. Gyakorlati alkalmazását az indokolja, hogy egyszerű végrehajtása ellenére rendkívül hatásos. A húzás technikai kivitelezése a párhuzamos rátörésre épül, tulajdonképpen annak kiterjesztése egy csapatrészre vagy az egész csapatra.
- Pozícióváltoztatás: A "pozícióváltoztatás" olyan taktikai mozgásokat takar, melynek során a támadójátékosok elhagyják előzetesen elfoglalt pozíciójukat, és hosszabb-rövidebb ideig egy másik szerepkört vesznek fel. Ez a csoportos taktikai manőver a pálya bármelyik részén alkalmazható, és olyan csapatrész vagy közvetve az egész csapat folyamatos munkáját, szervezett tevékenységét biztosítja.
- Bejátszás: A "bejátszás" a labdaátadás különleges és sajátos esete, melynek célja a beállójátékos helyzetbe hozása.
- Elzárás: Az elzárás az ellenfél mozgásszabadságának testtel való korlátozása. Ez a manőver két vagy több támadójátékos tudatos összjátéka, melynek során egyikük a saját vagy valamelyik társ védőjének a feltartóztatásával játékostársának szabad utat biztosít. A támadás egyéb technikai elemeivel ellentétben az elzárásnál a támadó nem elszakadni igyekszik védőjétől, hanem ellenkezőleg, azt annyira megközelíteni, hogy annak cselekvési és mozgáslehetőségeit a testével időlegesen feltartóztathassa. Az elzárás alkalmazásához a szabályok biztosítanak lehetőségeket. Jóllehet a játékos nem használhatja fel karjait és lábait az ellenfél feltartóztatására, annak felsőtesttel való blokkolása megengedett, még abban az esetben is, ha a játékos nem birtokolja a labdát.
A Labdaszerzés, mint Támadásindító Elem
A védőjátékosok feladatköre nem szűkíthető le csupán az ellenfél késleltetésére és feltartóztatására, de amennyiben arra jó alkalom adódik, kísérletet kell, hogy tegyenek a labda megszerzésére is. A labdaszerzés nemcsak a támadásszervezés és a góllövés megakadályozásának leghatásosabb módja, de a gyors ellentámadás egyik alapfeltétele is. Ellenkezőleg, a korszerű játékfelfogás megkívánja a támadó szellemű, labdacentrikus védekezést, ezért a védőnek lehetőség esetén kísérletet kell tennie a kezdeményező szerep átvételére. A labdaszerzésnek ezt a célt a játékszituációnak megfelelően alkalmazott technikák felhasználásával érheti el a védő.
A leggyakoribb labdaszerzési technikák:
- Halászás (Intercepció): A labdaszerzésnek ezt a módját az ellenfél átadásának megszerzésére célszerű alkalmazni. A technika sikere a váratlan végrehajtásban rejlik, ezért a védő úgy időzítse a labda felé irányuló mozgást, hogy azt az átadást végző támadó ne sejthesse meg. A halászás legtipikusabb példája, mikor mélységben jól működő, támadó szellemű védekezés következtében a támadók hosszú átadásra kényszerülnek, mert a labda hosszú útja ez esetben kellő időt ad a védőnek a közbelépésre. A labda elhalászására leginkább az olyan játékszituációk, mint pillanatnyi számbeli fölény, tartós emberelőny, gyorsindítás elleni visszarendeződés vagy alkalomszerű emberfogásos védekezés kínálnak kiváló lehetőségeket. Ezenkívül jó helyezkedéssel és hatásos csapatmunkával a védők jól kihasználhatják a partdobások, különösen a sarokból végrehajtott bedobás, valamint a mezőnyben megítélt szabaddobás nyújtotta lehetőségeket. Az úgynevezett labdacsapda a halászás elterjedt technikai-taktikai eleme, amikor is a védők jó elővételezéssel, tudatosan mintegy belekényszerítik a támadót - legtöbbször az átlövőt - egy hosszú átadásba. Ezen labdaszerzési technika legnagyobb előnye, hogy a sikeres közbelépés a támadásszervezést már a kezdeti stádiumában meghiúsítja, és egyúttal a megszerzett labdával gyors ellentámadás keretében kiváló alkalom kínálkozik könnyű gólszerzésre. A manőver hátránya azonban, hogy kissé kockázatos, és sikertelen kísérlet esetén a támadó csapat időlegesen számbeli fölénybe kerülhet.
- Labdaelütés: A labdaszerzésnek ezt a módját a támadó által felületesen vagy időszakosan birtokolt labda megszerzésére célszerű alkalmazni. Ez a technika minden olyan játékszituációban megkísérelhető, amikor a védő és a labdás támadó érintőtávolságra közelíti meg egymást. Ennek megfelelően - mintegy előkészítő manőverként - a védő észrevétlenül megközelíti a támadót a labdavezetés oldalán, majd nyitott tenyérrel elüti a labdát, amikor az elhagyja a támadó kezét vagy visszafelé pattan a talajról. Előnyös a labdaelütést megkísérelni akkor, amikor az éppen elhagyja a talajt és fokozatosan lassulva emelkedik. A kapuelőtér közelében, a támadó áttörési kísérlete során a védőnek rendszerint jó lehetősége nyílik a labda elütésére. Ebben a szituációban ugyanis a támadó figyelme megoszlik, felületesen birtokolja a labdát, és így a védő gyors kilépéssel, hirtelen mozdulattal ellophatja azt.
- Labdakidobás: A labdaszerzésnek ezt a módját a dobáshoz felkészített labda ellenfél kezéből való kijátszására célszerű felhasználni. Ez a technika egyúttal lehetőséget ad a védőnek a kapura lövés megakadályozására abban az esetben is, ha az ellenfél már a kapuelőtér fölé jutott. A technikai végrehajtás a támadó felugrásával egy időben mély alaphelyzetből páros lábról elrugaszkodással indul. A felugrás irányát a támadóhoz közelebbi kéz vezeti, ami lendítés után erőteljesen kinyúlik a labda felé. Ezt követően a védő - kihasználva azt a pillanatot, amikor a felkészített labda a dobómozdulat megkezdése előtt egy pillanatra nyugalmi helyzetbe kerül - gyors csuklómozdulattal, nyitott tenyérrel kisodorja a labdát az ellenfél kezéből. Mivel a védő rendszerint a kapuelőtéren belül fog talajt, ez esetben a labda megfogása helyett csak annak kijátszása legyen a célja.
Meglehet, a labdaszerzés változatos technikái kissé kockázatosak, a halászás, elütés és kisodrás a védekezés technikájának szükséges elemei.
Biztonságos Talajfogás a Támadás Befejezése Után
A mai modern kézilabdázás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos talajfogás megtanulása és alkalmazása. A felugrásos és beugrásos lövések utáni mozgásoknál a megfelelő talajfogás segíthet a balesetek megelőzésében. A tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában. Ennek során a tanuló két karját a törzse előtt vállszélességben zárja még a levegőben, majdnem nyújtott helyzetben, majd a talajjal szembefordulva érkezik le. A talajfogási módok közül a gurulás és a csúszás is fontos. A csúszás során a tanuló fokozatosan hajlítja könyökét és csuklóját, majd a törzs elülső részének leérése után mellkason csúszik előre a beugrás irányának megfelelően.
tags: #kezilabda #tamadas #vezetes
