Kézilabdázás: A Védekezés Mesterfoka – Rendszerek, Területváltás és Taktikai Információk
A kézilabdázásban a védekezés hatásossága általában annak egységességén és szervezettségén múlik, ezért általános alapelvek alapján szükséges a játékosok védőmunkájának összehangolása. A csapattevékenység egységbe foglalja az egyéni és csoportos védekezési kísérleteket, kialakítva ezáltal a kézilabdázás legmagasabb szerkezeti egységét. A csapatstruktúra egyfelől megfelelő környezetet biztosít az egyéneknek arra, hogy speciális képességeiket a legmegfelelőbb pozícióban kamatoztassák. Másfelől pedig lehetővé teszi azt, hogy gyengéiket a társak kölcsönös segítségével palástolják.
A csapattevékenység keretében lehetővé válik, hogy minden egyes játékos a képességeinek legmegfelelőbb védőpozíciót foglalja el. Ily módon - a csapatformáción belül egymás tevékenységét erősítve - a játékosok együtt jobb teljesítményre képesek, mint külön-külön. Amíg azonban az egyéni és csoportos manőverek alkalmazása nem igényel különösebb szervezést, a csapattevékenység megszervezése és hét játékos munkájának összehangolása már lényegesen összetettebb feladat.
A Védekezés Fázisai Labdavesztés Után
A védőtevékenység abban a pillanatban kezdődik, amint a csapat elveszíti a labdát. Ettől kezdve a védőknek nem lehet más céljuk, mint gyors visszavonulás, vagy szervezett védekezés közben valami módon meghiúsítani az ellenfél támadási kísérletét, és amilyen gyorsan csak lehet, visszaszerezni a labdát.
1. Gyors visszarendeződés
A gyors visszarendeződés a labda elvesztését követő első védekezési kísérlet az ellenfél gyors ellentámadásának megakadályozása érdekében. Ez esetben a védekező csapat többszörösen is hátrányban van: a támadók gyors egyéni indulással, spontán, csoportos manőverekkel vagy alkalmi csapattevékenységgel indulási, számbeli, illetve pozícióelőnyre tehetnek szert. Cselekvési előnyüket aztán a pálya középső részén gyorsan áthaladva, a kapuelőtér közelében igyekeznek tiszta gólhelyzetté fokozni. Az ellenfél előnyös helyzete azonban gyors visszafutás közben hatásos védekezéssel kiegyenlíthető, sőt esetenként a labda is visszaszerezhető. A gyors ellentámadás elleni védekezés már labdabiztos, megfontolt támadójátékkal kezdődik. A játékosok a támadás során törekedjenek arra, hogy amennyiben nem sikerül gólt szerezni, az ellenfél minél kedvezőtlenebb helyzetben jusson a labdához.
2. A támadás késleltetése
A támadás késleltetése időben az első védekezési kísérlet elsősorban az egyéni indulás megakadályozására. Mivel a gyors cselekvési kényszer nem teszi lehetővé az összehangolt, tervszerű védekezést, ez esetben a játékosok helyzetüknek megfelelően elsősorban egyéni kísérletekkel igyekeznek az ellenfél gyors ellentámadását meghiúsítani. Így mindenekelőtt a labdás ellenfelet kell a legközelebb helyezkedő védőjátékosnak letámadnia és lehetőleg szabályosan vagy enyhe szabálytalansággal, de semmi esetre sem kiállítást okozó szabálysértés árán megakadályozni a labda megjátszásában.
3. Gyors visszafutás
A gyors visszafutás időrendben a második védekezési kísérlet elsősorban a csoportos indulás megakadályozására. Ez esetben az egyéni indulás meghiúsításával a védőknek sikerült annyi időt nyerni, hogy lehetőségük nyílik spontán csoportos védekezésre.
4. Ideiglenes felállás
Az ideiglenes felállás időrendben a harmadik védekezési kísérlet, elsősorban a csapatindulás megakadályozására. Ez esetben valamennyi védőnek sikerül úgy visszaérkeznie saját kapuja előteréhez, hogy az ellenfél nem tudott gólhelyzetet kialakítani, így lehetőség nyílik alkalmi csapattevékenységre. A szervezett védekezést azonban megnehezíti az, hogy a játékosok gyakran nem az eredeti védőpozíciójukba érkeznek vissza, viszont a folyamatos támadás következtében ott is meg kell kísérelniük az eredményes védekezést. Ezért ez a rendezetlen védelem egy ideiglenes állapotnak, kényszerhelyzetnek tekinthető, amit a csapatnak kapott gól nélkül, lehetőleg minél rövidebb időtartamra kell leszűkítenie.
5. Szervezett védekezés
A szervezett védekezés időrendben a gyors visszavonulást követő második védekezési kísérlet a szervezett támadással kialakított gólhelyzet megakadályozása érdekében. Ez esetben a támadók megelőző gyors ellentámadási kísérlete nem járt eredménnyel, így támadópozícióik elfoglalásával, szervezett támadásfelépítéssel kísérlik meg a gólszerzést.
A Védekezés Alapelvei és Rendszerei
Védekezésben különösen igaz az a megállapítás, miszerint a legerősebb lánc is csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ez a kézilabdában annyit jelent, hogy bármilyen jól védekezhet az összes játékos, ha csak egy társuk is sorozatosan képtelen ellátni védőfeladatát, az egész védelem sebezhetővé, hatástalanná válik. Ezért védekezésben fokozott jelentőségű minden egyes játékos egyéni felkészültsége, egy-egy elleni hatásos védekezése, felelősségérzete, valamint játékfegyelme és ezek a tényezők egyben biztosítják a megfelelő alapot a csapat taktikai tervének megvalósításához.
A támadók állandóan meg-megújuló gólszerzési kísérleteinek folyamatos megakadályozása csak tervszerű és szervezett csapatvédekezéssel lehetséges. Ezért szükséges kialakítani egy olyan működési mechanizmust, amiben egy közös elv alapján minden egyes játékos meghatározott részfeladatokat hajt végre a legjobb tudása szerint. Ezen részfeladatok felelősségteljes végrehajtása aztán a csapattevékenységben összegződik, biztosítva ezáltal a védekezés hatásosságát és egységes arculatát. A védekezési rendszer meghatározza a játékosok feladatkörét és elfoglalt pozícióját, biztosítja azok megfelelő elosztását, ily módon lehetővé teszi a csapat erejének gazdaságos felosztását és maximális kihasználását.
A változatos támadásszervezés ellensúlyozására többféle védekezési rendszer fejlődött ki, melyek között a különbséget alapvetően a gólszerzés megakadályozásának módja határozza meg. A védekezésben a folyamatos készenléti kényszer kizárja annak lehetőségét, hogy a csapat csupán egy védekezési rendszert legyen képes alkalmazni. Ugyanakkor az sem reális elvárás a csapattal szemben, hogy a játékosok valamennyi védekezési rendszert egyformán jól tudják kivitelezni.
Területvédekezés (Zónavédekezés)
A területvédekezés labdaorientált védekezési rendszer, amelyben minden játékos egy kijelölt védőterületet biztosít, annak védéséért felel mindig azzal a támadóval szemben, aki éppen zónájában tartózkodik, vagy oda belép. Ezen zónarészek azonban nem tekinthetők változatlan nagyságúnak és alakúnak, annak kiterjedése és határai a támadójáték alakulásának megfelelően módosulnak.
Általánosságnak tekinthető, hogy a széleken a zónák alakja szélességben nyújtottabb, mert a külső védők döntően szélességben mozognak, míg a belső zónák az itt védekező játékosok gyakori kilépései miatt mélységben kiterjedtebbek. A hatásos működés szempontjából ugyancsak fontos a zónahatárok megfelelő átfedése, ezért a védők a saját zónarészük biztosítása mellett a szomszédos védőterület egy részét is tartsák szemmel. Megfelelő működés esetén a területvédekezés meglehetősen ésszerű, gazdaságos védekezési mód, ami jól használja ki a játéktér adottságait. A védők felelősségteljes munkája mellett a területvédekezés hatásos működésének fontos feltétele az alapfelállás célszerű megválasztása is.
Zárt és Nyílt Zóna
A zárt zóna a játékosok alapfelállása és behatárolt mozgásiránya miatt szélességben biztonságosabb, de mélységi támadással szemben sebezhető. Mivel ez esetben a védők a kapuelőtér-vonal közvetlen közelében helyezkednek el, a támadók nyugodtan, zavartalanul építhetik támadásaikat, és kiváló lehetőség nyílik átlövésre. Legtöbbször éppen ezért alkalmazzák a csapatok ezt a védekezési formát, és távoli lövéseket jól védő kapus esetén szinte lövetik az ellenfelet.
A nyílt zóna hatásosabb az erőteljes mélységi mozgással, távoli kapura lövésekkel operáló ellenfelekkel szemben, és elsősorban az átlövések, valamint a kezdeti áttörési kísérletek megakadályozását teszi lehetővé. Mivel ez esetben a védők - különösen a középső pozícióban - előrébb helyezkednek el, csupán alapfelállásukkal távolabb kényszerítik a támadókat a kaputól. Védőtevékenységüket elsősorban a támadásfelépítés zavarására koncentrálják, így több lehetőségük adódik a labda megszerzésére, majd a gyorsindításra. Egyszerűsége és eredményessége miatt a területvédekezés leginkább elterjedt formája, tulajdonképpen a védekezési rendszer alapjának tekinthető.
Specifikus Területvédekezési Formációk
- 6:0-s területvédekezés: Előnye, hogy szélességben jól zár, így jó működése esetén a beálló(k) és szélsők gólszerzési lehetőségeit minimálisra csökkenti. Továbbá jó a védők és a kapus összmunkájának lehetősége, valamint a gyengébben védekező játékosok ebben a védekezési formában „rejthetők el” leginkább.
- 5:1-es területvédekezés: Ennek a védekezési formának az alapgondolata az, hogy egy előretolt védő kihelyezésével ott igyekszik a védelem hatásfokát növelni, ahol éppen az ellenfél támadása összpontosul, rendszerint középen. Előnye, hogy középen és elsősorban az átlövések ellen biztonságos, valamint nyílt változata kis szervezéssel rugalmas átmenetet biztosít a 4:2-es, 3:3-as vagy 3:2:1-es formációkba. Rugalmasságából adódóan jól alkalmazkodik a különböző támadási elképzelésekhez, valamint egy védő előretolásával helyzeti előnyt nyújt a gyorsindításhoz.
- 4:2-es területvédekezés: Ez egy mélységben és szélességben egyaránt meglehetősen nyílt területvédekezési forma, mellyel az ellenfél két átlövője hatásosan semlegesíthető. Különös jellemzője a két belső zónázó és a két előretolt zavaró védő közös, összehangolt tevékenysége, melynek során egy állandóan alakját változtató védőnégyszöget alkotnak. Előnye, hogy középen jól zár, az alapfelállásból adódóan az átlövőkkel és a távoli lövésekkel szemben hatásos, valamint mélységben igen aktív, a helycserék és átadások zavarásával nehezítheti az ellenfél támadásépítését. Hátránya azonban, hogy a védők középen tömörülése a széleken nagyon fellazítja a védőfalat, ami így a szélsőknek szinte kínálja a lehetőséget a befutásra és áttörésre. A mélységi tagozódás következtében pedig ez a védekezési alapfelállás elzárás/leválással szemben érzékeny.
- 3:3-as területvédekezés: Ez az alakzat a területvédekezés legtámadóbb szellemű, mélységben erősen tagolt, nyílt, ugyanakkor számtalan veszélyt magában rejtő formája. Előnye, hogy középen hatásosan zár, mélységben meglehetősen tagolt, így szinte kizárja az ellenfél átlövőinek elsődleges, alapvető tevékenységét. Hátránya azonban, hogy a nagy mélységi tagozódás következtében a védelem a széleken sebezhető, valamint nem nyújt teljes biztonságot az áttörésekkel és bejátszásokkal szemben.
- 3:2:1-es területvédekezés: Ez az alakzat a területvédekezés modern és támadó szellemű formája, amely egyesíti magában a korszerű támadójáték elleni eredményes védekezés szinte valamennyi lehetőségét. A védekezés hatásos működése szempontjából rendkívül fontos a zavaró játékos labda centrikus és praktikus mozgása, valamint a középső belső védő irányítókészsége. Előnye, hogy rendkívül offenzív, mélységben optimálisan tagolt, jól elkülöníthetők a játékosok védőfeladatai, valamint a gólveszélyes területen a labdás támadót mindig legalább két védő őrizheti. Hátránya azonban, hogy kiterjedt, változatos mozgást igényel, csak intenzív lábmunkával hatásos, valamint az alakzat közepe üres és a széleken nyitott, ami befutásokkal, áttörésekkel, intenzív beállójátékkal kihasználható.
Mikor használjunk 2-3 zónás védekezést a 3-2-es zónás védekezéssel szemben?
Emberfogásos Védekezés
Az emberfogásos védekezés játékosorientált védekezési rendszer, melyben minden védőjátékos egy meghatározott támadót fedez, érte felel, és ezt egészen addig fenntartja, amíg a labda az ellenfél birtokában van. Így lényegében az egész csapatjáték hat támadó-védő páros lokális küzdelmére szűkül le, és annak sikere ezen párharcok kimenetelének függvénye. Ezzel megnő az egyén felelőssége és egy-egy elleni hatásos védekezésének jelentősége. Amennyiben ugyanis egy védő a támadójával szemben rendszeresen alulmarad és az folyamatosan gólt szerez, az egész védekezés elveszti hatékonyságát. Az emberfogásos védekezés egyik kritikus pontja az, hogy nagyon jól kell alkalmazni ahhoz, hogy valóban megoldhatatlan feladat elé állítsa a cselekvési előnyben lévő támadókat.
Az Emberfogásos Védekezés Típusai
- Szoros, követő emberfogás: A legagresszívabb, leghatásosabb, de egyúttal a legnehezebb módja az emberfogásos védekezésnek, és elsősorban kapuelőtér közvetlen közelében tartózkodó labdás támadó ellen célszerű az alkalmazása. Ebben az esetben a védő a támadóval szembefordulva közelről, érintőtávolságon belül kíséri és tartja állandó nyomás alatt ellenfelét, akadályozza minden megmozdulását, attól függetlenül, hogy labdával vagy labda nélkül mozog.
- Laza emberfogás: Passzívabb, kevésbé hatásos, de könnyebb végrehajtási módja az egyéni emberfogásos védekezésnek és elsősorban a gólveszélyes területen kívül tartózkodó, közvetlen gólveszélyt nem jelentő támadó ellen célszerű az alkalmazása. Ebben az esetben a védő kicsit távolabbról, érintőtávolságon kívülről tartja folyamatosan állandó ellenőrzés alatt támadóját, alkalmat adva a támadónak a labda elfogására és megjátszására, az ellenfél hibáinak kihasználására épít.
- Védekezés a gólveszélyes terület határán (Zónázó-emberfogás): A legkevésbé kockázatos, ésszerű és biztonságos módja az emberfogásos védekezésnek. Ez esetben a védők a gólveszélyes terület határán veszik át ellenfeleiket, ezáltal jelentősen akadályozzák az alapfelállást felvételét, gátolják a támadásépítést és csökkentik az átlövés lehetőségét.
- Középpályás emberfogás: Kockázatosabb, de gazdaságos és célszerű módja az emberfogásos védekezésnek. Ez esetben a védők csak a középvonalig vonulnak vissza, miközben keresik és szemmel tartják őrizendő ellenfelüket, majd csak akkor veszik át őket, amikor a védekező csapat térfelére érkeznek. Ez a védekezési mód rendkívül jó egyéni védekezéssel és átlagon felüli mozgékonysággal rendelkező csapatok számára indokolt.
- Egészpályás emberfogás: A legkockázatosabb és a legfárasztóbb, de gyakran nagyon hatásos módja az emberfogásos védekezésnek. Ez esetben a védők a labda elvesztését követően nem vonulnak vissza, hanem azonnal letámadják, majd folyamatosan zavarják az ellenfelet, és a kapuskidobás, valamint a gyors indítás akadályozásával, rendszerint szoros emberfogással a labda gyors visszaszerzésére törekszenek.
Ritka alkalmazása ellenére az emberfogásos védekezésnek számos előnye és rendkívül értékes tulajdonsága van. Ez a legtámadóbb szellemű védekezési rendszer, ami a játékosok számára reálissá teszi a labdaszerzést, kizárja az átlövés lehetőségét, nehezíti az ellenfél labdatartását, és már a kezdeti stádiumban zavarja a támadásszervezést. Az állandó nyomás a támadók számára kényelmetlen, a védőtől való elszakadás fokozott mozgásmennyiséget, így nagyobb energiabefektetést követel tőlük, és a tervszerű fizikális, valamint mentális fárasztás növeli hibaszázalékukat. Meglehet az emberfogásos védekezésnek szám szerint kevesebb hátránya van, következményei súlyosabbak és közvetlenül hat a csapat pillanatnyi eredményességére, így jobban érezhető.
Vegyes Védekezés
A vegyes védekezés egyesíti magában az emberfogásos és a területvédekezés előnyeit, legfőbb értékeit, ezáltal a legmagasabb szintű támadójáték ellensúlyozására is képes. Jó alkalmazással a vegyes védekezés a legértékesebb és legcélszerűbben használható védekezési rendszer. Fő előnye az észszerűség és a biztonság, szinte minden külső körülményt és várható következményt figyelembe véve a biztonságos területvédelemre és egy-egy kiemelkedő képességű támadó semlegesítésére összpontosít. Az ellenfél legveszélyesebb játékosának kikapcsolásával egyrészt közvetlenül megakadályozza annak eredményességét, másrészt így közvetve nehezíti az ellenfél támadásszervezését.
Számtalan előnye mellett a vegyes védekezésnek csupán néhány hátránya van. A területvédekezéshez kevesebb védő áll rendelkezésre és ez rendszerint a támadó csapatnak kedvez, valamint a zónázó és emberfogó védők közötti figyelemmegosztás, kölcsönös segítés problémát okozhat. Szintén e védekezési rendszer hátrányának róható fel, hogy az emberfogó játékostól rendkívül hatásos egyéni védekezést kíván meg. A vegyes védekezésre történő váltás lehet a csapat stratégiájának és védekezéstaktikájának része, de gyakran számbeli előny, eredmény- és időkényszer is kiválthatja e védekezési rendszer időleges bevetését. Az őrzött játékos pozíciója és mozgása határozza meg aztán, hogy az emberfogást lazán, szorosan, illetve a fő védelmi vonal előtt vagy mögött hajtja végre az emberfogó védő.
A Vegyes Védekezés Formái
- 5+1 formáció: A vegyes védekezésnek ezt a hatásos formáját olyan csapatok ellen indokolt megkísérelni, amelyekben egy kimagasló képességű játékos szerepel. Öt játékos a fő védelmi vonalban zónázik, egy védő pedig előttük embert fog. A zónázók jó együttműködéssel szélességben és mélységben egyaránt jól záró védőfalat alkotnak, amely biztonságot kölcsönöz e védekezési formának.
- 1+5 formáció: Ebben a formában öt játékos kissé előrébb húzódva a fő védelmi vonalat alkotva zónázik, egy védő pedig mögöttük, esetenként közöttük fogja a beállót. A zónázó védők egységes, jól záró védőfalat alkotnak, és kissé előrébb helyezkedve biztosítják emberfogó társuk szabad mozgásának és védőtevékenységének lehetőségét.
- 4+2 formáció: A vegyes védekezésnek ezt a támadó szellemű, nyíltabb formáját olyan csapat ellen indokolt megkísérelni, amiben egyazon támadási vonalban két különlegesen veszélyes játékos szerepel. Négy játékos a fő védelmi vonalban zónázik, két védő pedig előttük az ellenfél két veszélyes játékosát, rendszerint a két átlövőt őrzi emberfogással.
- 2+4 formáció: Ebben a formában négy játékos a fő védelmi vonalat alkotva, kissé előrébb húzódva zónázik, két védő pedig mögöttük a két beállót fogja. Az emberfogó játékosok ez esetben kevésbé számíthatnak zónázó társaik támogatására, ezért védőfeladatukat leggyakrabban saját képességeikre támaszkodva, hatásos, egy-egy elleni védekezéssel kell megoldaniuk.
Védekezés Számbeli Előnyben és Hátrányban
A védekezés sikere nagymértékben attól függ, hogy a csapat hogyan képes alkalmazkodni, idomulni a megváltozott játékhelyzetekhez, vagyis hogyan képes ellensúlyozni, illetve kihasználni a számbeli hátrányt, illetve előnyt. Míg ugyanis támadásban a kialakult időleges helyzeti vagy számbeli előny-hátrány csak megkönnyíti, vagy megnehezíti a gólszerzést, védekezésben a tét ilyen körülmények között is a gól elhárítása. Jóllehet a mérkőző csapatok általában a játékidő túlnyomó részét azonos létszámmal játsszák, a számbeli előnyben vagy hátrányban eltöltött rész azonban erősen rányomja a bélyegét a csapatok teljesítményére. Különösen a mérkőzés kritikus szakaszaiban, a végjátékban vagy hosszabbításban, az előnyben-hátrányban eltöltött időperiódusok a mérkőzés fordulópontjai lehetnek.
Számbeli Előnyben
Számbeli előny esetén természetes elvárás a védekező csapattal szemben, hogy ne kapjon gólt. Sőt a védők igyekezzenek lehetőleg gyorsan megszerezni a labdát, mert esélyük a gyors ellentámadásra - és így a viszonylag könnyű gólszerzésre - a csökkentett létszámú ellenféllel szemben kedvező. Ennek elérése érdekében - határozott labdaszerzési céllal - a védőtevékenységet elsősorban mélységben kell növelni anélkül, hogy ezzel a védekezés fellazulna.
A gólveszélyes területen, a saját térfélen vagy az egész pályán végrehajtott szoros, illetve laza emberfogás a legagresszívebb és így a labdaszerzésre legmegfelelőbb védekezési rendszer. Sőt az emberfogásos védekezés kockázata ez esetben csökkenthető a plusz egy védő biztosító szerepkörben történő felállításával. Célszerű, ha ez az extra védő a gólveszélyes terület közepén helyezkedik el, mert így előnyös helyzete lehetővé teszi társai kisegítését.
A vegyes védekezés valamennyi változata szintén jól alkalmazható, mert a létszámfölényt kihasználva az ellenfél játékszervezője vagy leggólveszélyesebb játékosa, sőt esetleg mindkettő egyéni emberfogással semlegesíthető. A területvédekezés 5:1; 4:2; és 3:2:1 formációi szintén hatásosan vethetők be számbeli előny esetén, amikor az extra védő határozott labdaszerzési céllal mintegy beépül a támadás második vonalába. Ily módon a zóna mélységben egy kissé megnyúlik, zavarva ezáltal a támadásszervezést és a folyamatos labdajáratást. A csökkent létszámú támadók számára előnyösek az ütközésért megítélt szabaddobások, ezért gyakran törekednek azok kiprovokálására. Számbeli előnyben a védőknek arra is számítani kell, hogy az ellenfél kapusa a támadók számának kiegészítése érdekében esetleg elhagyja kapuját, és mint mezőnyjátékos aktívan részt vesz a játékban, vagy a helyére ideiglenesen mezőnyjátékost cserélnek be.
Számbeli Hátrányban
A csapatok rendszerint időleges kiállítás következtében kerülnek számbeli hátrányba, így a játékosok sportszerű játékkal, valamint a játékvezető ítéleteinek elfogadásával elsősorban igyekezzenek elkerülni azt. Jóllehet egy játékos kiválásával a védekezés jelentős mértékben nehezedik, a gólszerzés megakadályozása ez esetben sem reménytelen. Sőt gyakran éppen egy játékos hiánya az a tényező, ami mobilizálja a védőtársak rejtett energiáit.
Az könnyen belátható, hogy a kevesebb játékossal az emberfogásos védekezés megkísérlése értelmetlen és nem kecsegtet túl sok eredménnyel. Míg a vegyes védekezés alkalmazása esetén egy újabb játékos, az emberfogó kiválásával a védőfal túlságosan kinyílhat. A támadók számbeli előnyben általában a biztonságra törekednek, ezért a kockázatosabb átlövések helyett gyors labdajáratással és húzással inkább áttörésre alkalmas réseket igyekeznek kialakítani a védőfalon, illetve a széleken. Ezért célszerű, ha a játékosok a fő védelmi vonalban elhelyezkedve egységes, jól záró védőfalat alkotnak, és túlságosan intenzív kilépések helyett inkább kiterjedt szélességi mozgással igyekeznek megakadályozni a támadók áttörési kísérleteit. Számbeli hátrányban különösen veszélyes az ellenfél beállóinak támadótevékenysége, akik helyezkedésükkel és elzárásaikkal nemcsak segítik átlövőtársaik játékát, egyúttal akadályozzák a védők szélességi mozgáslehetőségeit is.
Számbeli hátrány esetén a védekező csapat célja egyértelműen a gól elhárítása. Jóllehet a csapatok a játékidő nagyobb részét egyenlő létszámmal játszák, a támadók ez esetben is enyhe előnyben vannak azáltal, hogy nálunk van a labda és így a kezdeményezés lehetősége. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a védők belenyugodhatnak helyzetükbe és tevékenységüket csupán válaszreakciókra szűkítik le. Ellenkezőleg, a védők rugalmas alkalmazkodással, fejlett játékintelligenciával és jó anticipációval kikövetkeztethetik a támadók céljait, majd jó ütemű közbelépéssel feltartóztathatják őket, ily módon jelentősen befolyásolhatják ellenfeleik támadótevékenységét.
Területváltás és Taktikai Információk a Védekezésben
A soron következő ellenfél, illetve annak támadójátéka elleni hatásos védekezés érdekében figyelembe kell venni a támadók és védők egyéni képességeit, technikai és taktikai képzettségét, valamint fel kell készülni az ellenfél által nagy valószínűséggel alkalmazandó támadási rendszerre. Mivel a védekezés mindig egy adott támadási rendszer ellen irányul, részben ahhoz alkalmazkodik, fontos annak kipuhatolása, hogy az alkalmazott taktikával mi a támadók célja, és milyen reakciókat, válaszcselekvéseket várnak a védőktől. Ezen információk alapján aztán kiválasztható az a megfelelő védekezési rendszer, illetve annak legelőnyösebb változata, ami leginkább alkalmas a támadás kibontakozásának megakadályozására.
Egy védekezési rendszeren belül a védők által elfoglalt pozíciók hirtelen megváltoztatása megzavarhatja a folyamatos támadásszervezést, sőt néha reálissá teszi a labdaszerzést. Például amikor a labda az egyik szélsőhöz kerül, a 6:0 területvédekezés 5:1 formációra való megváltoztatása nagyon hasznos manőver lehet. Abban a pillanatban, amikor a szélső megkapja a labdát, az azonos oldali belső védő kilép az átlövőre, így elszigeteli a szélsőt, aki ezáltal labdavezetésre vagy hosszú átadásra kényszerül. Egy másik belső védő aztán jó ütemű kilépéssel elhalászhatja az átadást, 4:2 formációra módosítva ezáltal az eredeti alapfelállást. A védekezési alapfelállás megváltoztatásakor azonban a játékosoknak ügyelniük kell arra, hogy ezzel ne lazuljon föl túlzottan a védőfal.
Cseles helyezkedéssel a védők befolyásolhatják a támadók döntéshozatalát, esetleg hibás alternatíva megválasztására kényszeríthetik őket. Ehhez általában a pontdobások és különösen a szabad-, illetve bedobások kínálnak jó lehetőséget, mert a rövid játékmegszakítás mindkét csapatnak némi időt biztosít az újra rendeződésre. A kapuelőtér közelében végrehajtott szabaddobásnál például a sorfal szándékosan fedezetlenül hagyja a kapu egyik oldalát, ráadásul még a kapus is egy kicsit a takart sarkok felé helyezkedik, sugalmazva ezáltal a támadónak a közvetlen kapura lövés lehetőségét. Így a gyors gólszerzés reményében a támadó esetleg elhamarkodott lövést kísérel meg a fedezetlen oldalra, amit aztán a felkészült kapus könnyen háríthat.
Kivételes képességű kapus esetén a védekező csapat megengedheti magának azt a kissé bizarr, de hatásos megoldást, hogy a labdaszerzés érdekében kedvező helyzet felkínálásával kapura lövésre ösztönzi az ellenfél egyik játékosát. Természetesen ez csak néhány kiragadott példa, és ezen csapatmanőverek száma végtelen. Valójában a csapat taktikai repertoárja, a védők intelligenciája és improvizációs képessége számtalan megoldást tesz lehetővé.
Védekezés Különböző Támadási Rendszerek Ellen
- Pozícióváltoztatásos (helytartásos) támadás ellen: A pozícióváltoztatásos támadást leginkább az óvatos, fegyelmezett csapatok választják, akik elsősorban hosszú, türelmes támadásszervezéssel igyekeznek gólhelyzetet kialakítani. Ezért ezek a csapatok emberfogásos védekezéssel megzavarhatók, mert a hosszú, folyamatos játék helyett a támadók gyors cselekvésre kényszerülnek. Különösen a gólveszélyes területen alkalmazott laza emberfogás lehet hatásos, mellyel a védekezés biztonságának megőrzése mellett a védők állandó nyomás alatt tarthatják a támadókat.
- Pozícióváltoztatásos (mozgásos) támadás ellen: A csapatok leginkább akkor kísérleteznek mozgásos támadással, ha nem rendelkeznek hatásos, távolról is eredményes átlövőkkel, és a csapatot közel egyformán képzett, mozgékony játékosok alkotják. A megnövekedett mozgásmennyiséggel és folyamatos helycserékkel a támadók célja a védők kimozdítása, eredeti pozíciójuk elhagyására és egy másik, előnytelenebb védőhely felvételére kényszerítése, valamint lehetőség szerint elzárásba vezetése. Ezért ez esetben nem célszerű a támadók követése és mélységben a kapuelőtér-vonal túlzott elhagyása, inkább a védőterület egymás közti arányos felosztásával, területvédekezéssel igyekezzenek a védők megakadályozni az ellenfél gólszerzését. Kiindulási pontnak célszerű a területvédekezés 6:0 alapfelállását választani, ami aztán a játék során folyamatosan 5:1 formációba vált át.
- Vegyes támadási rendszer ellen: A csapatok rendszerint akkor alkalmazzák a vegyes támadási rendszert, ha taktikájuk egy vagy néhány különlegesen jól képzett játékosuk tevékenységére épül. Ebből logikusan következik a vegyes védekezés alkalmazása, ami biztonságos védőfal megtartása mellett egyéni emberfogással lehetővé teszi az ellenfél „méregfogának kihúzását”.
A Védekezés Technikai Alapjai
A játék jellegéből adódóan a támadók és a védők közötti testi érintkezés szükségszerű és elkerülhetetlen. A támadók a kapura törés során testi erejüket is igyekeznek kihasználni a minél kedvezőbb lövőhelyzet kialakítása érdekében. Míg a védők testüket a támadó mozgásirányba helyezve, azok útjának fizikális blokkolásával igyekeznek meghiúsítani az ellenfél gólhelyzetbe kerülését, illetve támadótevékenységének kibontakozását. Ezen apró ütközetek, párviadalok eredménye aztán jelentősen befolyásolja a mérkőzés végső kimenetelét. A védőjátékosok feladatköre nem szűkíthető le csupán az ellenfél késleltetésére és feltartóztatására, de amennyiben arra jó alkalom adódik, kísérletet kell, hogy tegyenek a labda megszerzésére is. Ezt a célt a játékszituációnak megfelelően alkalmazott technikák felhasználásával érheti el a védő.
Védekező Alaphelyzet és Mozgások
Az alaphelyzetben a lábak vállszélességben helyezkednek el, a térdek hajlítottak, a törzs kissé előredől, a súlypont lejjebb van, a testsúly eloszlik a talpon. A kezek lazán, vállmagasságban helyezkednek el. A leggyakrabban előforduló hibák a nyújtott alsó végtag, a súlypont nincs kellőképpen leengedve, a karok lógnak a test mellett. A mozgások alaphelyzetből lehetnek mélységi és szélességi, egyenes vonalú vagy rézsútos mozgások. A mozgás technikai kivitelezésében nem adódhatnak nagyobb hibák, itt elsősorban az alaphelyzet a fő kiindulópont.
Ütközés
„Ütközésnek a támadó- és védőjátékos dinamikus, testtel és végtagokkal történő találkozását nevezzük” (Fekete, 2007:26). Ez a technikai elem a baleset-megelőzésben kiemelt jelentőséggel bír. Az ütközés során a támadó dobókarjával szemben lévő láb kerül előre. A teste kissé előredől, mert főként azt használja a támadó megállítására, és a karokat a testsíkja előtti tartása céljából emeli fel. Gyakori hibák, hogy a védő túl későn helyezkedik, lehetőséget adva a támadónak cselezés végrehajtására, valamint a harántterpesz nem elég széles, így a védő instabil, és nem tudja megállítani a támadót. Előfordul, hogy a védő becsukja a szemét. Célszerű az ütközést a támadó csípőjénél kivitelezni.
Gyakorlat: Két tanuló egymástól 2-3 m-re helyezkedik. Az egyik labdával a támadó mozgást modellezi, felső dobásra készítve a labdát. A másik tanuló, a védő, ütközik vele a fent említett technika alkalmazásával. Másik gyakorlat: Felállás egymással szembe 2 m-re, egyik tanuló a támadó labdával a kezében, egy lépés lendületszerzés, páros lábról felugrás és ütközés végrehajtása.
Sáncolás
A sáncolás - elsősorban a karok labda útjába történő helyezésével - az utolsó lehetőség az ellenfél gólszerzési kísérletének megakadályozására. Ez a technika a védekezés egyik legtipikusabb eleme, melynek jelentősége a kapura lövési technikák fejlődésével egyenes arányban nőtt. A sánccal taktikailag kettős cél valósítható meg, elsősorban a kapura lőtt labda útjának blokkolása, másodsorban pedig minél nagyobb kapufelület takarása. A sáncoláskor a védő játékos két karját a lehető legrövidebb úton magastartásba emeli, a labda átmérőjénél kisebb távolságra egymástól.
Gyakorlat: Két tanuló oldalazó mozgást végez ellentétes irányba a hatos vonal előtt párhuzamosan a hatossal, a harmadik tanuló 10-11 m-en helyezkedik labdával. A távolabbi tanuló kapura lő, a két védő sáncolni próbál, ügyelve, hogy ne lépjen a vonalra.
Labdaszerzés
A védőjátékosok feladatköre nem szűkíthető le csupán az ellenfél késleltetésére és feltartóztatására, de amennyiben arra jó alkalom adódik, kísérletet kell, hogy tegyenek a labda megszerzésére is. Ezt a célt a játékszituációnak megfelelően alkalmazott technikák felhasználásával érheti el a védő.
Halászás (Interception)
A halászást az ellenfél átadásának megszerzésére alkalmazzuk. Ez esetben a védőnek törekednie kell arra, hogy a támadó játékos azt ne sejthesse meg, majd megfelelő ütemű hirtelen közbelépéssel megszerezni a labdát. Az oktatás alapját különböző testhelyzetekből végrehajtott rövid és gyors futások képezik, melyekkel adogatójátékok és pontszerző feladatok során a labda megszerzését, elkapását készítik elő (Fekete, 2007).
Gyakorlat: Két tanuló egymással szemben helyezkedik 8-9 méterre, egy kilépéssel, egykezes felső átadással továbbítják a labdát a társnak, miközben egy harmadik védő játékos megpróbálja elhalászni az átadást.
Labda elütése
A labda elütése is a labdaszerzés egyik módja. A védő játékos egy-egy elleni védekezése következményeként nyitott tenyérrel elüti a labdát, amikor az elhagyja a támadó kezét vagy visszafelé pattan a talajról. Különösen előnyös megkísérelni akkor, amikor a labda elhagyja a talajt és fokozatosan lassulva emelkedik. Ezt a mozdulatot határozott, de ugyanakkor lágy csuklómozdulattal hajtja végre a védekező játékos az ellenfélhez közelebbi kézzel (Marczinka, 1993).
Gyakorlat: A tanulók párokban helyezkednek el, az egyik a kézilabda pálya egyik oldalvonalán áll, labdával a kezében, vele szemben a társa 1 méterre. A labdás játékos pattogtatja a labdát, a védő megpróbálja elütni a labdát, amint az elhagyja a támadó kezét vagy visszafelé pattan a talajról.
Kapus védése
Amennyiben a védőjátékosok megelőző tevékenysége nem járt sikerrel és a támadó kapura lövést kísérelhet meg, úgy még egy esély van a gól elhárítására - a kapus védés. Pozíciójából adódóan a kapus az utolsó akadály a kapura lőtt labda útjában, ezért védőtevékenysége is ennek megfelelően a kapura lövés hárítására, a kapu közvetlen védelmére specializálódott. Meglehet a kapus védőtevékenysége során a mezőnyjátékosok technikájához hasonló elemek is felfedezhetők, mint például a kapus alaphelyzet - védő alaphelyzet vagy kétkezes védés -, fej fölötti sáncolás és így tovább; a kapus védőmunkáját azonban specializált, jellegzetes kapustechnikával hajtja végre. A kézilabdázás fejlődésével a kapustechnika specializálódása is felgyorsult. Míg a hagyományos kapusiskola nagyrészt látványos elemeket tartalmazott, addig napjaink védési technikája célszerűbb, támadóbb szellemű, és a védés mozdulata már a gyorsindítás lehetőségét is magában hordozza.
tags: #kezilabda #vedekezes #teruletvaltas
