A sport az életem – Új kezdetek, kitartás és közösségi erények
Sokak számára a sport jóval többet jelent puszta hobbinál: szenvedéllyé, életformává, sőt, az élet értelmének részévé válik. Ez a cikk különböző sportágakon keresztül, egyéni történeteken keresztül mutatja be, hogyan alakítja a mozgás az emberek életét, segít a nehézségek leküzdésében, és teremt összetartó közösségeket.
Az újjászületés a futáson keresztül
Egy személyes utazás is jól példázza, hogyan válhat a sport az élet mozgatórugójává. Általános iskolában úsztam és triatlonoztam, aztán felsőben már a kosárlabda kötötte le minden figyelmemet. Sajnos egy boka sérülés miatt abba kellett hagynom az élsportot, és ekkor híztam majdnem 50kg-ot. Sok fogyás és hízás után a hobbim a búvárkodás lett. Kint éltem Egyiptomban, és a Vörös-tenger szerelmese lettem. Aztán hedonista életem a hazaköltözéssel befejeződött, mikor megszületett gyönyörű, Sára nevű kislányom, aki miatt részben életmódot váltottam!
Itt jön képbe a futás. Majdnem 3 évvel ezelőtt a futás csupán egy eszköz volt számomra a kívánt eredmények eléréséhez, ma azonban már sokkal többet jelent ennél. Méterről méterre haladtam tovább és tovább, és lettem egyre kitartóbb és elszántabb. Az elején csak könnyű terepen toltam, aztán elgurult a gyógyszer, és azóta képes vagyok akár a jégtáblákon is futni, mert élvezem, és mert ez visz előre. A fogyásból teljesen új életem kerekedett, amit elsősorban már a család és a mozgás határoz meg. Soha nem gondoltam volna, hogy azért fogok futni, mert élvezem.
A helyes technika és az edzés fontossága
A sok-sok kilométer megteszi a hatását, de úgy gondolom, fontos, hogy az ember megtanuljon futni. Ez alatt a helyes technikát értem. Az is fontos, hogy a futó ne csak dühből, fájdalomból, vagy azért fusson esetleg, mert fogyni szeretne. Sokban megkönnyíti az ember dolgát már az is, ha helyesen veszi a levegőt, vagy esetleg nem esik ki a koncentrációból. Nagyon sokat köszönhetek a rutinos „öreg rókáknak”, akik bizony néha kegyetlenül - de az én érdekemben - sanyargattak meg. Most hetente háromszor futok kb. 25 km-t, és havonta egyszer egy 20 feletti távot, lehetőleg terepen. Ehhez jön még a konditerem szintén háromszor, mert az akadályfutás kicsit más, mint a trail.
A megfelelő futócipő kiválasztása
A fejlődés során az igények is változtak. Sosem fogom elfelejteni, mikor futni kezdtem: széttaposott kosárlabda cipőben, az utolsó lélegzetemig hajtva magam! Így utólag ez volt a lehető legnagyobb szamárság, amit elkövethettem magam ellen. Aztán a fejlődés során újabb és újabb embereket, futókat ismertem meg, és az ő segítségükkel egyre jobban kinyílt előttem a futóvilág.
Az első Spartan Race versenyemre úgy gondoltam, megajándékozom magam egy Salomon Speedcross 3-mal, ami nagyon jó döntésnek bizonyult akkoriban. De akkor még csak szívből futottam, dacból, 130 kg-s súllyal. A Speedcross megtetszett, beleugrottam a boltban - egy lábbal. És meg is vettem azonnal. Marha profi, tudom, de valóban így történt. Aztán a megtett út és a sok olvasgatás után figyelni kezdtem arra, hogy mit tud a cipőm, és mit tudunk együtt.
Ha csak a terepet nézzük, egyre jobban és jobban megtetszett a Salomon márka. Végül a Speedcross mellett tettem le a voksomat azok után, hogy volt a lábamon jó pár gyártó cipője. Most egy Speedcross 4-et nyúzok, amihez Budapesten a Salomon centerben jutottam hozzá és nagyon szeretem. Az akadály- és a terepfutásban úgy gondolom, igen fontos a jó cipőválasztás. Nekem az elsődleges szempont a súlyom, és az, hogy milyen terepre megyünk, és mekkora lesz a táv. A Speedcross 4-nél nekem a komfortérzet és a tapadás volt az, ami miatt megmaradtam ennél a márkánál. Nehéz erről hitelesen, illetve objektíven írni, mert mindenkinek más a fontos, de szerintem ez a két szempont mindig perdöntő.
A Speedcross főbb jellemzői, ami miatt most biztosan nem cserélek:
- nagyon hajlékony, nem töri fel a lábat
- erős, jól bírja a meredek lejtőket, oldalterhelésre is masszív
- komfortos, jól csillapít
- kiválóan tapad vizes, sáros, havas terepen, minden puhább talajon
- anyagához képest jól szárad, egészen jól pumpálja ki a vizet magából
Az utolsó 35 km-es Pécs-Vásárosdombó szakaszon a mecseki meredek lejtőkön, iszapban és hóban rendkívüli tapadást biztosított. Ugyan nem kifejezetten vízben futásra találták ki, de jól szárad menet közben, és megtartja az eredeti formáját. Ez nekem fontos, mert nem vagyok egy kifejezetten agár típus, 100+ kilóval futni terepen olyan cipőben, ami víz hatására deformálódik, nem biztos, hogy előnyös. Ez a cipő azt tudja, amire nekem szükségem van, és most már jó ideje ő a futótársam. Bízom benne, hogy alkalmam lesz kipróbálni nem kifejezetten puha, sáros, havas vagy latyakos terepre tervezett Salomon típusokat is.
Az EXTREME TRAIL HUNGARY SE - Egy közösség a kihívások jegyében
Később több futó barátommal megalapítottuk 2017-ben az EXTREME TRAIL HUNGARY SE-t, ami kifejezetten a futás azon ágára koncentrál, ahol a terep és az akadályok nehezítik a futást (vagy ugyanezt bringával). Célom az, hogy megszerettessem a terep- és az akadályfutást az emberekkel, és az, hogy újrakezdő sorstársaimat motiváljam! Erre jött létre a Rekordfogyás Kőkeményen oldalam, ami dinamikusan fejlődik és nagyon sikeres is egyben.
A kosárlabda, mint családi örökség és életút - Lana Mikes története
A sport iránti elkötelezettség és a kosárlabda különösen mélyen gyökerezhet egy családban, generációkon átívelő szenvedélyt teremtve. Lana Mikes, a Sepsi-SIC kosárcsapatának fiatal játékosa már születésétől kezdve kosárlabdákkal volt körülvéve, ugyanis szülei mellett már nagyszülei is aktívak voltak a sportágban. Az apukám kosáredző, anyukám kosaras volt, most pedig edző. A mamám is kosarazott, amikor fiatalabb volt és a tatám is edző volt. Az anyukám már pár hónapos koromban vitt engem az apukám meccseire és az edzéseire. Amikor kicsit nagyobb voltam, majdnem minden edzésre mentem, mert akkor az anyukám játszott a csapatban, ahol az apukám volt az edző Boszniában. Lana Mikes 2006-ban született Banja Lukában, Bosznia-Herczegovinában.
A váltás és az újrakezdés
Amikor nyolcéves korában családjával együtt elhagyta Bosznia-Herczegovinát, még nem tudta, hogy napjainkig nem fog oda visszatérni. Nekem az első sportom a modern tánc volt, de amíg táncoltam, mindig ott voltam a szüleim meccsein. Négyéves koromtól nyolcéves koromig táncoltam, és nem is voltam annyira rossz, a csapatommal elmentünk Európa-bajnokságra, ahol hatodikok lettünk. Én az utolsó táncolós évemben boszniai bajnok voltam a szóló kategóriában. Végül azért hagytam abba, mert elköltöztünk Sepsiszentgyörgyre.
Az új környezetben való beilleszkedés nem volt nehéz. Nem volt annyira nehéz, mert csak nyolcéves voltam és a kisgyerekek gyorsan tudnak beilleszkedni. Sepsiszentgyörgyön idővel a magyar, a román és az angol nyelvet is megtanulta, osztálytársai is könnyedén befogadták. Amikor elkezdődött az iskola, ők ketten sokat segítettek, az osztálytársaim nagyon kedvesek voltak és befogadtak engem, s amikor el akartak magyarázni nekem valamit, néha kézzel és lábbal kellett elmutogatniuk nekem, hogy mi mit jelent, de valahogy a végén mindig összejött. Persze nem tudok tökéletesen magyarul, hiszen a barátaim 9-12-ben is el kellett magyarázzanak néhány szót. Románul is meg kellett tanulnom, hiszen Romániában élek, de most visszanézve, szerintem az egyszerűbb volt, mert nagyon hasonlít a nyelvtana a szerbhez. Az angolt az edzéseken tanultam meg, mert amikor megérkeztünk, volt egy amerikai lány, akit nagyon szerettem és megmondtam a szüleimnek, hogy a szezon végére én meg fogok tanulni beszélni vele.
A sport, mint a mindennapok része és a siker kulcsa
A kosárlabdával töltött évek során megtapasztalta, a sportéletben néha nincs sok idő pihenni, saját rendszert kell kialakítania a mindennapokban, de azok a pillanatok, amikor kupát emelhet fel csapattársaival, mindent megérnek számára. Már több év után megszoktam a profi sport mellett figyelni a tanulmányaimra is, hiszen van egyfajta rendszerem, amit beillesztettem az életembe. Például mentem iskolába az első két órára, utána mentem edzésre, ha volt időm, visszamentem az iskolába, iskola után alvás, utána még egy edzés és akkor a délutáni edzés után jön a tanulás és a házi feladatok megoldása. Nagyon szerencsés voltam, hogy a tanáraim mindig megértették, ha nem voltam ott a felmérőkön vagy órákon, hiszen mindig bepótoltam a dolgokat, amiket az iskolában csináltak.
Lana számára a legjobb pillanat az volt, amikor bejutottak az Euroligába a 2023-24-es szezonban, azért is, mert az a legjobb európai kosárlabdaliga és az apukájának az egyik álma az volt, hogy egy Euroliga szintű edző legyen. Az nagyon szép és érzelmes pillanat volt. A múlt szezonban szerzett kupa és bajnokság is nagyon sokat ért nekünk személyes okok miatt. Erősségei a játék olvasása, a kosárra dobás, és a védekezésén is egyre jobb, persze azon még sokat kell dolgoznia.
Amikor megnyerték a bajnokságot vagy a kupát, meg tudta engedni magának, hogy az élete egy kicsit nyugisabb legyen néhány napig és ne kelljen gondolkoznia sokat a kosárlabdán. De a pár nap után ismét elkezd dolgozni és vágyakozni az újabb sikerekre, mert végülis az a megnyert bajnokság vagy kupa a múltban van és utána csak előre kell nézni, edzeni még többet, még jobban, még erősebben és várakozni az új kihívásokra. Hosszú ideig tartott megtanulni, hogy a kosár mellett kell hogy legyen valami hobbija vagy foglalkozása. Kiskoromtól imádok filmeket nézni, de mostanság nagyon beleszerettem az olvasásba és egy csomó könyvet elolvastam. A zenehallgatást is hobbinak tartja, mert a zene őt teljesen kikapcsolja, és minden problémája elmúlik tőle. Mindig van egy fülhallgató nála, mert szerinte másképp nem tudna működni.
A kerekesszékes kosárlabda: Több mint játék, egy új élet
A sport ereje különösen megmutatkozik a kerekesszékes kosárlabdában, ahol a játék nem csupán mozgásról, hanem közösségről, összetartozásról és önbizalomról szól. Ez a csapat egy nagyon jó közösség. Az összetartozás érzését jelenti. A csapat az életem egy részét jelenti. Fontos az ember életében az egészség, a játék, a sport. Mindezt itt megkapja az edzéseken és azonkívül is.
Sokak számára az életük egy új színfoltjává vált a kerekesszékes kosárlabda. Klaics Gábor - aki akkor már a csapat tagja volt - keresett meg és invitált, hogy jöjjek el, próbáljam ki ezt a sportot. Soha nem ijedtem meg semmitől. Menet közben kiderült, hogy a kerekesszékes kosárlabda nem csak sportról, a kondíció fejlesztéséről szól, hanem a csapat egy nagyon jó társaság is, összetartó közösség, ahol jól érzem magam. Én alapvetően közösségkedvelő ember vagyok, szeretem a velük töltött időt, akár a pályán, akár a pályán kívül. Ez a csapat egy színfoltja az életemnek!
Korábban semmit nem sportoltam, vagy hobbi szinten kerékpároztam, kajakoztam, vagy motocrossoztam. Az amputációkat követő rehabilitáción megszoktam a napi tornát, a napi mozgást. Nagyon megtetszett és még ott találkoztam a felhívással, hogy kerekesszékes kosárlabda csapat alakul. Először a kíváncsiság hajtott, valamint saját magam megmérettetése miatt. Az első edzés magával ragadott. Kíváncsi voltam, milyen lehet kerekesszékkel sportolni, játszani, és nagyon megtetszett!
A mozgás, a csapathoz tartozás kizökkent a hétköznapokból. A csapat és a sportág lett az új hobbim. Mozogni nagyon jó! Közösséghez tartozni szintén nagyon jó! Ilyen jó közösséggel még nem találkoztam. Jó ehhez a közösséghez tartozni. Pozitív töltést ad nekem. Csak pozitív érzéseket kapunk egymástól. Galambos Ferivel, a csapat egyik játékosával találkoztam, ő mesélt erről a csapatról. Elmentem egy edzésre, kipróbáltam a sportágat. Nagyon megtetszett és jól éreztem magamat a társaim között.
Nincs kifogás!
Miért ajánlott csatlakozni?
A közösség rendkívül fontos, hiszen mint mondják: egy nagy közösséget alkotunk, amolyan családot, aminek mindenki a tagja. Nagyon jó látni azt az összefogást, amit a csapat tanúsít és azt a segítséget, amit a csapattól kapok. Fontos az összetartozás a játékosok és a csapat mellett segítők között. Ez egy kitűnő közösség. Jó ide tartozni. A jókedv állandó. A csapat lehetőséget adott a sportolásra. Általa sok új embert és dolgot megismertem.
A kerekesszékes kosárlabda a lehetőséget adja az akaratnak, a bizonyítási vágynak, a csodának. Látni az akaratot az edzéseken, a bizonyítási vágyat, melyben kifejezésre kerül a sorssal szembeni dac, hogy igenis én is tudok sportolni, értékes tagja tudok lenni egy közösségnek. Látni azt az örömöt, ahogy mások fejlődésének, sikerének tudunk örülni. Látni, érezni azt a törődést, segíteni akarást, amit a csapat körül dolgozóktól kapunk.
Sok más kerekesszékes ember sem gondol arra, hogy a világnak ez a szeglete is megnyílhat előtte. Úgy látom, hogy a legtöbb sorstársam életéből hiányzik a sport, a csapatjáték, és az ebből fakadó pozitív élmények. A fogyatékkal élő emberek számára különös fontossággal bír a rendszeres mozgás, sportolás. Nem szükségszerű a sportos előélet. Egy olyan világ nyílik meg sokak előtt, melyről esetleg csak álmodtak.
A MEOSZ Baranya Megyei Egyesületének elnöke tolmácsolta a BMKSZ szándékát egy megyei kerekesszékes kosárlabdacsapat megalakításáról. Természetesnek vettem, hogy a kezdetektől segítője legyek ennek a nemes cél megvalósításának. Aktív részese kívánok lenni egy olyan formálódó, emberi kapcsolatokra épülő közösségnek, melynek tagjai koruktól, nemüktől és fogyatékosságuktól függetlenül nagyszerűen érzik magukat együtt és ezt az egymásért való odaadást ki is tudják mutatni a fokozatosan fejlődő kosárlabda tudásuk révén az edzéseken és a mérkőzéseken.
A célok is egyértelműek: minél jobban megtanulni kosárlabdázni és minél magasabb szintre jutni a csapattal. A sportág alapjainak elsajátítása, a kitűzött magasabb célok lépésről, lépésre történő megvalósítása, elérése (bajnokságban elért minél jobb eredmény). Összetartozást, bizonyítást. Fejlődési lehetőséget. Társaságot. Közösségi élményeket. Nagyon egyszerű. Amit eddig leírtam azt mind át lehet érezni, abban benne lehet lenni, annak részesei lehetnek és mindezt játékos formában.
Kosárlabda legendák - Az élsport utáni élet
Az élsportolók életét évtizedekig a kosárlabda határozza meg, így a visszavonulás után új kihívásokkal és lehetőségekkel szembesülnek. Négy korábbi klasszis mesél arról, hogyan alakult a karrierjük befejezése utáni életük.
Kálmán László - Utánpótlásedző és horgász
Kálmán László 2013-ban, a Falcóban lehúzott 21 szezon után hagyott fel a profi kosárlabdával - klubja vissza is vonultatta a 8-as mezt. A 78-szoros válogatott, magyar bajnok (2008), kétszeres bajnoki ezüstérmes, négyszer az év játékosának megválasztott klasszis 2014 áprilisában lett szeretett csapata vezetőedzője. Nehéz helyzetben vette át a klubot, de sikerült kiharcolni biztos bentmaradást. A következő szezon is tökéletesre sikeredett, hatodik lett az előző idényben még a kiesés ellen harcoló Falco. Ám a következő, 2015/2016-os szezon nem igazán sikerült, "csak" kilencedik lett a szombathelyi gárda - Kálmán László pedig felállt a kispadról.
Miután a Falcónál abbahagyta a profi kosárlabdát, Pápán még 46 éves koráig játszott a másodosztályban, nem is rosszul, majd edzőként segítette a pápai klubot egészen 2022-ig. Most pedig ismét a Falco kötelékében dolgozik, mint utánpótlásedző. Szereti ezt a munkát, szeret a fiatalokkal foglalkozni - továbbá sok meccset megnéz, képben van a kosárlabdát illető változásokkal, új trendekkel, folyamatosan képzi magát. Egyébként volt már ajánlata felnőtt csapatoktól vezetőedzői állásra, de egyelőre ennek nincs realitása, ugyanis a kisfia még csak három éves, nem akar elköltözni, és a családját sem akarja átrángatni az országon - most a nyugalom a legfontosabb. Civilben a régi szenvedélyével, a horgászattal foglalkozik üzletszerűen. Jól érzi magát a bőrében!
Fodor Gergely - Személyi edző és Spartan Race versenyző
Fodor Gergely, a Körmend egykori kiválósága pályafutása során kétszer nyert magyar bajnoki címet, a Körmenddel (1996) és a Pakssal (2002) és ötször Magyar Kupát. A magyar válogatottban tíz évig szerepelt, több, mint száz alkalommal játszott a nemzeti csapatban. Fodor 18 évesen Körmenden játszott először az NB I-ben, majd később Pakson, Fehérváron, Kecskeméten, Ausztriában kosarazott - majd visszatért Körmendre, ahol újabb nyolc évig játszott. Végül 2014 júliusában vonult vissza.
Miután abbahagyta a kosárlabdát, többek között gyerekeknek tartott egyéni képzéseket, a Körmendnél és a Falcónál az utánpótlásban edzősködött. Jelenleg személyi edzőként dolgozik, egyéni edzéseket tart, egy éve nyitotta meg saját edzőtermét Szombathelyen. Élvezi ezt a fajta a munkát, szereti csinálni. Ami a kosárlabdát illeti, természetesen figyelemmel kíséri a Körmend eredményeit, szereplését, de meccsekre ritkán jut el. Kosarazni sem szokott rendszeresen, viszont ha van valamilyen gálameccs, vagy hasonló esemény, oda szívesen elmegy ha meghívják. Legutóbb a körmendi Rába Beach Basketen kosarazott. Egyébként mióta abbahagyta a kosárlabdát, jó néhány sportágat kipróbált, Spartan Race versenyeken vett részt, mostanság pedig kick-boxol. Mivel profi játékosként az élete nagy részét a kosárlabda tette ki, annyira nem hiányzik neki, a meccsek hangulata viszont igen.
Trummer Rudolf - Vállalkozó és női utánpótlás nevelő
Egy szezon debreceni kitérőt leszámítva Trummer Rudolf 1996 és 2011 között piros-fekete mezben szórta a triplákat. És az évek során a klub legendái közé emelkedett: kétszer nyert Magyar Kupát, és ugyancsak kétszer bajnokságot a Körmenddel - a népszerű "Rudi" ezzel az eredménysorral az MTE történelmének egyik legsikeresebb játékosa lett. A korábbi 10-szeres válogatott játékos ma is aktív szereplője a körmendi kosárlabdának - de a civil életben is megtalálta a számítását.
Amikor egy sportoló abbahagyja a profi pályafutását, szinte újra kell kezdenie az életet, ami bizony nem egyszerű feladat. Egy sportoló hajszolja az eredményeket, versenyhelyzetben teszi a dolgát nap mint nap, hozzászokik az adrenalinhoz. Éppen ezért a legtöbb volt sportoló vállalkozóként kezdi meg civil életét - így azért marad valami érzés a versenyhelyzetből, az izgalomból, folyamatosan figyelni, dolgozni kell. Akárcsak korábban a meccseken az edzéseken. Miután 33 évesen abbahagyta a kosárlabdát, kellett egy év, mire összeszedte a gondolatait, mire rátalált a neki való útra. Vállalkozásba fogott, a vendéglátásban próbálta ki magát - "kitalálta" a Trummerikumot. Amit kilenc és fél évig vezetett, csinált. Szeretett a vendéglátásban dolgozni, folyamatosan tanulta a szakmát, és élvezte, ahogyan egyre inkább belejön - hozzá kell tennie, sokak segítsége kellett, hogy utat találjon a civil életben.
Aztán belekóstolt a kereskedelembe is, és a vendéglátásban is új utakat talált, így a Trummerikumot elengedte - ami nem volt könnyű, hiszen kemény munkával lett felépítve. Most tehát a kereskedelem a fő csapásirány, Bucsuban egy, Körmenden két üzletet működtet, és még a vendéglátást is csinálja. Az új hobbija, szerelme pedig a Körmend Woman Basketball Club - amit már negyedik éve csinálnak. Női utánpótlásnevelő műhely, most már egy stabil 50-55 fős maggal. Egyfajta hiánypótló munkát végeznek - hiszen a női szakág nem igen "aktív" Vasban. Jelenleg nem vágyik felnőtt csapat mellé, a KWBC kielégíti a kosárlabda iránti vágyait - örömmel dolgozik fiatalokkal, örül, ha meghallgatják a szakmai gondolatait. Nagy szívfájdalma, hogy ő már nem igazán tud kosárlabdázni. Közeledve az 50 felé néha 70 évesnek érzi magát - a közelmúltban volt egy kisebb szívműtéte, térdműtéte, és a dereka sincs rendben. Most térműtét után lábadozik, mankózok - egyelőre még triplát sem tud dobni. De mivel fejben 20-30 évesnek érzi magát - így azért rendben vannak!
Németh István - Játékosügynök és televíziós szakértő
Németh István az 1996/1997-es bajnokságban - 17 évesen - mutatkozott be a Körmend színeiben, és zsinórban hat idényen keresztül erősítette a pirosfeketéket. 1997-ben és 1998-ban is Magyar Kupát nyert a piros-fekete csapattal. A 2002-es szezont az olasz Benetton Trevisónál kezdte, de 2003-ban visszatért a Rába partjára, és bajnokságot nyert a csapattal. Ezután játszott Szerbiában, Lengyelországban (a Prokom Trefl Sopot játékosként kétszer nyert bajnokságot), Görögországban, Spanyolországban, ismét Olaszországban, majd 2010-ben újra hazatért, két és fél évig erősítette a Körmendet - ezalatt összejött egy bronzérem. 2013 nyarán, 33 évesen, egy Szolnokon eltöltött szezon után vonult vissza a profi sporttól. Pattogtatott az Euroligában, az EuroCup-ban, az Adria Ligában - nem is akármilyen szinten.
Tudatosan készült a profi sport utáni civil életre, egészen pontosan játékosügynöki pályára, ezért már játékos korában fokozatosan építette ki a kapcsolati hálózatát. Így miután visszavonult, másnap már munkába is állt - tehát nem volt ideje keseregni, nem kellett útkereséssel foglalkozni. Bár az ő döntése volt, hogy befejezi a kosárlabdát, most utólag azt mondja, talán kicsit korán zárta le a karrierjét - mert a világ legjobb munkája sportolónak lenni. De nem bánt meg semmit, azóta is játékosügynökként dolgozik, már 12 éve. Ami egyébként megterhelő, stresszes munka - szerencsére szereti a munkáját. Segít a munkájában, hogy beszélt angolul, németül, szerbül, és megérti az olasz, valamint a lengyel nyelvet is. Másodállásban pedig szakértőként dolgozik a Sport1 televízió munkatársaként. Ez a lehetőség is rögtön megtalálta néhány nappal a visszavonulása után. Most már csak NBA-meccseket közvetít a Sport1, amelyek ugye magyar idő szerint éjfél, hajnal környékén rendeznek - ami megköveteli tőle, hogy jól ossza be az idejét. Elégedett a sorsával, valahogyan így képzelte el az életét a visszavonulása után - ráadásul maradhatott a kosárlabda mellett. Még olykor játszik is - a barátaival a körmendi városi bajnokságban. Valamint előszeretettel hódol az új szenvedélyének, a tenisznek.
tags: #kosarlabda #nem #a #hobbim #az #eletem
