Kovács László (Kokó): Egy Kézilabda Legenda Emlékére
Gyászol a Nógrád vármegyei kézilabda társadalom. Szomorú hírt jelentett be a Nógrád vármegyei Kézilabda Szövetség.
Kovács László (Kokó) 2026. április 14-én az égi kézilabda pályára költözött! - búcsúzott tőle a Nógrád vármegyei Kézilabda Szövetség. Mint írják, az 1947-ben született nagyszerű kézilabdázó tagja volt az 1979-ben NBII-es bajnokságot nyert Salgótarjáni Torna Club csapatának. Ez a siker aranybetűkkel került be a vármegye sporttörténetébe, és Kokó neve is örökre összefonódott vele. Aktív pályafutása után sem szakadt el a kézilabdától, ugyanis játékvezetőként tevékenykedett éveken át, és szerzett magának nagy elismerést a sportág berkein belül. Emléked megőrizzük!
A Gyermekkor és a Sport Szeretete
Kovács László Miskolcon, ahol felnőtt, gyerekként sokat futballozott a barátaival, akikkel elmentek egy kézilabda-toborzóra is. Szülei elsődlegesen Miskolcon éltek, de az ő születése idején - 1939-ben - kedvezőbb lakhatási lehetőség adódott a közeli Hejőcsabán, így ő ott, a cementgyár közeli egyik utcában látta meg a napvilágot. Elég sokat hányódtak a háborús években. Költöztek Sajókápolnára, majd vissza, Hejőcsabára. Édesapja a Diósgyőri Vas- és Gépgyárban dolgozott. Viszontagságos gyerekkora volt, a háborús években szinte az egész napot az utcán töltötték. Számos gyerek komoly baleseteket szenvedett a maradék lőszerekkel játszva.
Mindkét sportágat szerette, űzte, és úgy döntött, kapus lesz belőle, ami talán így is lett volna, ha közbe nem szól egy térdsérülés. A porcleválása miatt le kellett mondania az álmáról, ráadásul mivel a kézilabdások segítettek rajta, és Eiben Ernő professzor megműtötte a sérült tesztrészt, úgy döntött, ezek után a kézilabdát választja. Lajkó Antal javasolta: menjen kézilabdázni. Mivel a labdarúgástól egy elhúzódó térdsérülés miatt mindenképpen el kellett köszönnie, így váltott. Előbb kapus volt, majd később került a beálló posztjára, elsősorban azért, mert jól tudott vetődni. 1957-ben döntött egyértelműen a kézilabdázás mellett. Szerencsére Diósgyőrnek akkor volt NB I-es csapata. Egyébként ő már hónapokkal korábban is védett a Diósgyőri Kohásznál, a téli terembajnokságban, de a labdarúgó pályafutását végképp ellehetetlenítő sérülés csak ezután következett be.
Játékos Pályafutásának Fénykora
1953-ban a Diósgyőr NB I-es együttesének legfiatalabb játékosa lett. Két évig játszott a felnőttek között, amikor elfogadta a Budapesti Honvéd invitálását, így került a fővárosba. Ekkor már érettségi után volt és megszerezte a villanyszerelő szakmunkás bizonyítványt is. Annak rendje, s módja szerint bevonult sorkatonai szolgálatra - hetente három alkalommal kapott eltávozási lehetőséget az edzésekre.
1959-ben a Budapesti Honvéd játékosa lett. Alig húszévesen már válogatott kerettag volt, de a jugoszlávok elleni debütálása olyan gyengén sikerült, hogy abba akarta hagyni a kézilabdázást, szándékától csak a csapatkapitány Som Ferenc tanácsára állt el. Játékosként fantasztikus beálló volt, a játékát edzők oktatták. A Honvéddal hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot, négyszer a kupát, ezüstérmes lett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1966), közben kétszer választották az év kézilabdázójává (1964, 1965).
A magyar válogatottban 87-szer szerepelt, három világbajnokságon játszott (1964, 1967, 1970). Többször operálták, a boka, térd és könyöksérülés mellett még nyelvcsonttörése is volt. Ezek ellenére is elég sokáig kitartott az élvonalban, ráadásul a sérülések miatti kényszerszüneteket leszámítva, 1959-től 1972-ig a válogatottban is rendre szerepelhetett. Akkoriban leggyakrabban az NDK-val, Csehszlovákiával, Romániával, a Szovjetunióval és Jugoszláviával játszottak. 1968-ban Fenyő Andrással és Marosi Istvánnal együtt meghívták az első alkalommal összehívott világválogatottba.
Kovács László játékosként elért főbb eredményei:
- 6× magyar bajnok (Bp. Honvéd)
- 4× Magyar Kupa győztes (Bp. Honvéd)
- 1× BEK ezüstérmes (1966, Bp. Honvéd)
- 2× az Év Kézilabdázója (1964, 1965)
- 87× magyar válogatott
- 3× világbajnoki részvétel (1964, 1967, 1970)
- Világválogatott tagja (1968)
Átmenet az Edzői Pályára
Még aktív játékos korában, 1971-től egyre inkább az edzői munka felé fordult, ösztönzőleg hatottak rá TF-es tanárai, Kolos Ferenc és Varga Jenő jótanácsai. 1965-ben végzett a TF-en, ahol 1970-ben tanársegédként megkapta az akkor NB II-es női együttest. Először arról volt szó, hogy megkapja az NB I/B-ben szereplő, jó erőkből álló férfi csapatot, de őket elvitte előle Kellermayer Sándor, akitől így megörökölte az NB II-es nőket.
Nekiállt az adott, meglehetősen szedett-vedett társasággal keményen dolgozni. Az első évben feljebb léptek, a másodikban pedig az NB I is „állt” nekik, de irigyeik adminisztratív trükkel elvettek négy pontjukat. Így az élvonalban csak három év elteltével mutatkozhattak be. Onnan kezdve minden évben a mezőny első felében végeztek, a legjobb a 4. hely volt, amit kiharcoltak a riválisokhoz képest jóval alacsonyabb és vékonyabb játékosokkal. Szemenyei Márta, Bata Erzsébet, Kövér Olga, Bedőcs Kati, Lantos Tünde, Ádám Anikó és a többiek, valamennyien igen jó játékosok voltak.
Rendkívül fontos időszaka volt ez a pályafutásának. Már akkor hangoztatta, hogy nincs külön női és férfi kézilabda, csak kézilabda van. A nők minél inkább hasonlítanak játékban a férfiakhoz, annál eredményesebbek lesznek - állította.
Hét esztendőt töltött a főiskola női csapata mellett, egészen 1978-ig. Rájött, hogy a tanítás, az edzői hivatás az ő igazi területe. Az éljátékosai fejlődése is igazolta az alaptézisét: „első a technikai képzés, majd a fizikai fejlesztés jön, a pubertás kor befejeződése után pedig a maximális erőfejlesztés következzék. A különféle taktikai elemek gyakoroltatása csak jóval későbbi feladat.”
Siker Edzőként: A Honvéd és a Válogatott Élén
Szerencséjére a Honvéd - konkrétan Greminger János, akit igen nagyra tartott - többszörösen megkereste azzal, hogy vegye át Dékán Rezsőtől a csapatot. Így kapta meg a korszak egyik legjobb magyar férfi kézilabdacsapata, a Bp. Honvéd kispadját, amelyben a valaha volt egyik legjobb magyar férfi játékos, Kovács Péter is kézilabdázott, olyan társakkal, mint Őri Péter, Kenyeres József és Illés Sándor. Az átvételt követően megszüntette a délelőtti taktikai edzéseket, s helyettük vagy erőfejlesztést, vagy futómunkát iktatott be.
Edzőként megnyerte a BEK-et a Honvéddal (1982), nemcsak az NB I-et, hanem az első számú európai kupasorozatot, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) is. Ez volt az eddigi legutolsó alkalom, hogy magyar kézilabda-klubcsapat BEK- vagy BL-győzelmet ünnepelhetett. Abban a Honvédban csak magyar játékosok szerepeltek, és olyan külföldi klubcsapatokat fektettek kétvállra, amelyek hemzsegtek a délszláv légiósoktól. Ha szabad így fogalmazni, igazi közös magyar siker volt ez. Szakmai tevékenységét mesteredzői címmel ismerték el 1985-ben.
A BEK-győzelem után átvette a magyar válogatott irányítását, amellyel 1983-ban B-világbajnokságot nyert. A magyar férfiválogatott kispadján kétszer ült, 1982 és 1985, majd 1992 és 1993 között, összesen 84 mérkőzésen irányította a nemzeti csapatot, mellyel kiemelkedő eredményt nem ért el. Ennek fő oka az volt, hogy hiába harcolták ki 1983-ban az NSZK ellen a Los Angeles-i olimpiai részvétel jogát, a politika másképp döntött, 1985-től pedig családi okok miatt Kuvaitban kellett munkát vállalnia. Második kapitánysága idején, 1992-ben több kulcsjátékos is elhagyta a nemzeti csapatot, ő pedig a svédországi világbajnokságon elért 11. hely után lemondott a posztjáról.
2003-ban még visszatért, egykori tanítványától, Kovács Pétertől vette át a női juniorválogatott irányítását, amellyel második lett a világbajnokságon.
Életútja és Szakmai Hagyatéka
A magyar kézilabdázás egyik legmarkánsabb egyénisége vitán felül Kovács László. Korát meghazudtoló ügybuzgalommal végezte a dolgát, amelynek középpontjában immár lassan fél évszázada a sportág jobbá, eredményesebbé tétele áll.
Mindmáig sokszor kérték ki a véleményét kézilabdával kapcsolatban. A hazai szövetségnél szak tanácsadó volt, havonta körülbelül húsz szakmai szösszenetet írt a sportág honi, a kézilabda iránt komolyan érdeklődő szakemberei számára. Az egykori világválogatott kézilabdázóval, európai mesteredzővel abból az alkalomból is beszélgettek a Balaton északi oldalán fekvő Paloznakon, hogy a legutóbbi időben két, igen rangos kitüntetésben is részesült. Akik ismerték, ha mást nem is tudtak róla, azt biztosan, hogy élete a kézilabdázás volt.
Edzői karrierje során számos játékos a szívéhez nőtt. Egyetlen TFSE-játékosról sem tudott volna rosszat mondani, egyszerűen mindegyik a szívéhez nőtt, mind a mai napig jó viszonyt ápolt velük.
tags: #kovacs #laszlo #kartal #kezilabda
