A labdarúgás védekező felállásai és taktikái
Az elmúlt években másodvirágzásnak indult a 4-4-2-es felállás az európai futballban, amely nem csak a védelmek fokozatos megerősödését indította meg, de egyúttal közvetett módon lökést adott egy újabb rendszer visszatérésének a modern futball színterére. Ez a rendszer pedig nem más, mint a három (védekezésnél azért inkább öt) védőjátékost alkalmazó szisztéma.
Ez a felállás nem a modern foci találmánya, hiszen már a játék megjelenését követő időszakban elkezdték használni - igaz, teljesen más stílusban, hiszen akkoriban még az volt a hátul hagyott emberek feladata, hogy a labdát azonnal küldjék vissza a hét csatárnak. Ez aztán fokozatosan kikopott a gyakorlatból, köszönhetően a pragmatikusabb, célratörőbb és defenzívebb játékfelfogásnak, ami a sportág komolyabbá válása során előtérbe került.
A tendencia végül a ’80-as évek végén fordult meg, köszönhetően a válogatott futballnak, itt kiemelendő többek között Carlos Bilardo argentin válogatottja, illetve a Piontek által vezetett Dánia. „Ha az ellenfél két támadóval játszik, mi pedig négy védővel, akkor a pálya többi pontján kettővel többen lesznek. Ez az idézet el is visz minket a rendszer kiindulópontjához, amely nem más, mint hogy a 4-4-2 elterjedését kellett lereagálni.
A 3-5-2 / 5-3-2 felállás
A jelenlegi legelterjedtebb rendszer a 3-5-2, amelynek nyilvánvaló oka, hogy könnyedén variálható 3-5-2 és 5-3-2 között játékhelyzet függvényében. A képen is látszik, hogy mélyről építkezés esetén kifejezetten hasznos a három védő, így ugyanis az ellenfél ha aktívan szeretne presszingelni, három támadójátékosát is fel kell küldje a védők irányába. Ezzel viszont 3-5-2-t alkalmazó csapatunk rögtön emberfölényt alakíthat ki a középpályán, felhúzódó wing-back-jeinek segítségével.
Iranyító) visszalép a széthúzódó középhátvédek közé. Ezek természetesen csak az alapvető build-up előnyök, az ennél részletesebbek az edzőkön múlnak.
A 3-5-2 felállás erősségei és taktikái
Elérkeztünk oda, ami a rendszer legnagyobb erősségét jelenti, mégpedig a pálya oldalirányú megnyújtásához. A szemléltetéshez leginkább a 4-4-2-t fogom alkalmazni, mint ellenfél által használt formációt, tekintettel ennek az alakzatnak a széleskörű elterjedésére Európa szerte.
A három középhátvéd az edzők örömére abból a szempontból megkönnyíti a felállt fal feltörését, hogy a középhátvéd is bátran kihúzódhat a szélre ilyen esetekben. Ezáltal itt is létrehozható az ún. A kép a fenti ábrának a folytatása. Mint látszik, a séma alkalmazva hamar feltörhető a 4-4-2-es fal a széleken.
Azonnal, hogy a középpályás sor balra tolódik, rákényszerítik a védekező csapatot is a súlypontáthelyezésre. Ilyenkor felszabadítható a túloldali középhátvéd, akinek megsokszorozódnak az előrepassz-opciói, így esetleges passz esetén rögtön feltörhető az ellenfél retesze. Másik lehetőség, hogy a vertikális felpasszt rögtön oldalirányúan továbbítsa a baloldali középpályás. Illetve, ha a széleken szeretnének kihasználni a helyzetüket, rögtön továbbdobhatja a játékszert a szélső középpályásnak.
Itt is egy baloldali túltöltést láthatunk, amelynek célja viszont nem az, hogy adott oldalon érje el a védelem megbontását, sokkal inkább, hogy a túloldalt “megtisztítsa”, azaz egy embert üressé tegyen. Jelen helyzetben a játékosnak van helye és ideje is lekezelni a labdát, így a még rendezetlen védelmet rohamozhatja.
Ahhoz, hogy ezt a helyzetet elérjék, rendkívül fontos a középső struktúra. Azaz annak érdekében, hogy az ellenfelet kibillentsék a súlypontjából és egy oldalra tömörítsék, erős jelenlétet kell biztosítani az ellenfél vonalai közt. Esetünkben a két csatár az, aki a védelem és a középpálya közt helyezkedik el, ezzel szoros helyezkedésre sarkallva azokat. Miután ez megvan, lehet is forgatni a túloldalra. De hogy miért is szélről célszerű ezt véghezvinni? Amennyiben ugyanis középről történne az átadás, mindkét szél időben ki tudna váltani az emberére, így nem lenne nagy az előrelépés.
Mint az oldalt a nyilakkal is jelölve van, a piros csapat oldalirányú passzokkal kicsalogatta ellenfelét, így területet nyitott meg a feltolódó védelem mögött.
A 3-5-2 esetében, mint mindenki jól tudja, kiemelt fontosságúak a szélek. A szélső középhátvéd által felpasszolt labdát a wingback kapja, akire eredetileg két ember tud kiváltani védekezni. Itt viszont felértékelődik a labda oldalán lévő középpályás és csatár szerepe. Előbbi egy ún. mögékerülést (angolul: underlap run) alkalmaz, amivel elviszi a szélsőt, a csatár pedig az egyik középhátvédet nem engedi közelebb menni a labdáshoz.
Esetünkben ezúttal egy 4-3-3-mas alakzattal áll szemben a 3-5-2. Mint látható, az ellenfél passzolási opciói jelentősen lecsökkenthetők ebben a felállásban. Az első az, hogy megrizikóztatja az egyetlen előreirányuló passzopciót, ez azonban mint az ábrán is látható, igencsak kockázatos. Mivel lokálisan kompakt formában támad le a piros együttes, hamar le tudja zárni a passzsávokat a labdás körül.
Ez a verzió egy egyszerű oldalpasszt takar, amelynek legnagyobb kedvezményezettje a passzoló - hiszen ő megtette, amit megkövetelt a haza. Egy meglehetősen emberközpontú védekezés, amelyben a csatársor dupla őrizetet kap. A szélsők és a csatárok embert fognak, a védőknek pedig egyedül a biztosítás a dolguk.
De hogy ne csak a letámadásról essen szó. A 3-5-2/5-3-2 mély védekezésnél is az egyik legkiválóbb felállás, hiszen az ötös sor képes a pályát szinte teljes szélességében lefedni, illetve egy-egy védőjátékos képes kiválni belőle anélkül, hogy ez felborítaná a csapat egyensúlyát. Erre két megoldás is létezik. Az egyik az, hogy az ötösfogat egy középső embere követi az ellenfél egyik hátralépő csatárát a vonalak között.
A formációt azonban tovább is lehet alakítgatni az igényeknek és szükségeknek megfelelően, mégpedig úgy, hogy az egyik szélsőhátvéd esetlegesen feljebb lép. Ilyenkor két eshetőséget kell figyelembe vennünk, mégpedig hogy emberfölény kialakítása, illetve emberfogás is lehet a cél. Előbbinél fontos a hátvédnek, hogy nagyon magasan ne hagyja el a pozícióját, hiszen a labda közvetlen megszerzése a cél, így a mögötte nyíló területeket kevésbé zárja le a csapata, ez pedig egy esetleges sikertelen labdaszerzést követően réseket nyithat meg a szélső védekezésben.
A 3-4-3 felállás
A 3-4-3 a legtöbb embernek Pep Guardiola Barcelonájának kapcsán lehet ismerős, ugyanis a katalán mester volt az, aki Cruyff után újra felelevenítette a felállást, mégpedig az utolsó barcás szezonjában. Két verzióról beszélhetünk itt is, ahogyan a 4-4-2 esetében is, mégpedig hogy lapos vagy gyémánt alakú a középpálya.
Mint már említettem, a lapos középpálya a széleken való jelenlétet támogatja, amelynek kulcsa, hogy mindig legyen terv azon túl, hogy a szélső majd elfut és beadja.
Ahogyan azt már a 3-5-2-nél említettem, rettentően fontos, hogy meghatározott sémák mentén történjen minden egyes labdakihozatal. Mint az a képen látszik, amennyiben az ellenfél nem hajlandó nagyon magasan presszingelni, a szélre kihúzódó hátvédeknek kulcsszerep juthat a labdakihozatalok során. Ugyanígy a szélsők feladata is nyilvánvaló, nekik kell lekötniük az ellenfél szélsőinek figyelmét, hogy azok ne tudják magasan támogatni a letámadást.
És hogy a gyémánt középpálya adta lehetőségeket is górcső alá vegyük, itt egy példa arra, hogyan lehet a középső régiók uralmát hasznosítani.
Ez a formáció Ancelotti Juventusának volt a védjegye, két irányítóval a csatár mögött. A 3-4-3 akkor lehet ilyen, ha két intelligens tükörszélső van a csatár mögött, mint például a Barcelonában Messi és Neymar. Ez a gyémánt középpálya egyik verziója, ahol a támadó középpályás a csatárok mellé húzódik fel.
Akármilyen meglepő, a 4-3-3 is egy létező átalakítás, amely szintén a gyémánt középpályánál fordul elő. Egy jobboldali túltöltést láthatunk a képen, amelynek eredményeképpen a piros csapat hatékonyan töri át a fehérek 4-4-2-es falát.
Bár elméletileg nem célszerű a pálya egy hosszanti vonalára több mint kettő játékost pozícionálni, ám esetünkben ez nem rossz helyezkedés, hanem egy lehetőség a védekező vonalak megbontására. Azáltal, hogy négyfős a középpálya, sokkal könnyebben lehet szabad területeket felszabadítani a pálya egyik oldalán túltöltésekkel. Egyszerű matematika és logika következménye is ez, hiszen hogy biztonságban tudja magát egy csapat, a labda környékén emberfölényben kell lennie védekezés közben. Így egy oldalirányú tolódás a támadó csapat részéről képes kibillenteni a védekezőt az egyensúlyából, ehhez pedig elég hat-hét ember is, ami lehetőséget ad a túloldali szélső szabaddá tételére.
Persze másik lehetőség is van egy ilyen túltöltés esetében. A fenti védekezés leginkább az Atlético Madrid sajátja (azaz Diego Simeone vezette be a futball világába), amelynek során a szélső középpályás hátrahúzódása lehetővé teszi, hogy a szélsőhátvéd emberorientált legyen. Ezzel már alapjában véve felkészülnek arra, hogy 1v1-es szituáció jön létre a szélen, csupán az irányát és sikerességét próbálják manipulálni.
Mindkét megoldásnál fontos szerepet játszik az úgynevezett underlap run, azaz mögéfutás, amivel emberfogásra lehet ösztönözni a szélső középpályást. Az ábra immáron a gyémánt középpályát ábrázolja, amelyben a védekező középpályás hátrahúzódása lehetőséget ad a szélső hátvédnek az előrejátékra, hiszen stabilizálja a csapatot illetve a csatárok figyelmét is leköti.
Egy újabb példa arra, hogy a védekező középpályás hátralépése hogyan szabadít fel területet. Ezúttal a védekező középpályás a helyén marad, ezáltal a pálya közepén állandósítva a fölényt. A bal oldali fehér középpályásra így extra teher jut, hiszen ha kivált a labdás emberre, lyuk keletkezik mögötte, és aztán beadásig lehet vinni az akciót. Ha viszont a passzsávot takarja, a hátvéd előrerörhet a labdával.
A középső középpályás hátralépésének újabb verzióját láthatjuk, ezúttal egy jobboldali túltöltés során.
A 3-4-3 védekezésben
A védekezés kitárgyalását itt is a letámadással kezdeném, amire a 3-4-3 egy nagyon is előnyös formáció. Ami pedig a mély védekezést illeti, ismét megjelenik az ötvédős szisztéma, csak ezúttal egy 5-3-2 helyett 5-4-1-ként. Ennek legfőbb előnye, hogy az ellenfél szélsői közvetlen őrizetet kapnak, ezzel csökkentve a támadó csapat szélességét, így megakadályozva a horizontális passzolgatást.
Ahogyan az a képen is látszik, az 5-4-1 a védelmi vonalban egy erőteljesen emberközpontú rendszer, ami természetesen magában rejti azt a gyengeséget, hogy egy-egy jó csellel könnyebben megbontható, azonban a vonalak közé történő bemozgást sokkal jobban le lehet védekezni így. Ez a védelmi felállás a kontrákra is kiválóan alkalmas, hiszen olyankor kielemlkedően fontos, hogy széles legyen a csapat, ám mégis megfelelő kapcsolat legyen a játékosok között.
Remélem sikerült elérnem a célom, ami nem volt más, mint hogy ábrákkal szemléltetve bemutassam, miért is a háromvédős rendszerekben látom a futball evolúciós lépcsőjének következő fokát, hiszen ez a rendszer biztosítja talán a legnagyobb, ám még biztonságos rugalmasságot és rejti magában a legtöbb opciót a legkülönbözőbb stílusok és védelmi vonalak feltörésére.
Általános felállások és játékstílusok
A tíz mezőnyjátékost sokféleképpen lehet elhelyezni a pályán. A mai futballban általában legalább 3, maximum 5 védőt alkalmaznak, a csatárok száma is legfeljebb 3, így 3-5 játékos kerül középre.
4-4-2
Ez esetben a védelemben két középső és két szélső hátvéd szerepel (ma már leginkább egy vonalban, "söprögető" nélkül). A középpályán két középső-, vagy védekező középpályás játszik, és a szélsők is kiveszik a részüket a védekezésből. A kontrajáték egyik gyakori formációja, hiszen stabil védelmet biztosít, ugyanakkor a középpályások gyorsan előrejuttathatják a labdát a két csatár valamelyikéhez. Stabil, megbízható felállás, kompakt középpályás blokkal rendelkezik, melyet, amennyiben az adott csapat megfelelően alkalmaz, az ellenfélnek nehéz átjátszani. Hátránya, hogy lényegében csak a két csatár támad aktívan, így alkalmazása csökkenti a gólszerzés esélyét.
A két támadó általában különböző szerepkörökben játszik, gyakori alkalmazási mód, hogy egy fizikailag erős, robusztus testalkatú csatár mellé egy fürge, gyakran visszalépegető játékos társul, aki jobban kiveszi a részét a támadásépítésből.
4-3-3
A '90-es és 2000-es évek kedvelt formációja volt (főként az olasz futballban, pl. Az egy előrébb tolt támadó középpályással kombinált változat az ún.
4-2-3-1
A 4-4-2-höz hasonló, erősen defenzív forma. Elsősorban a '80-as években volt gyakori. Csupán három védő szerepel, de van még két védekező középpályás, és adott esetben a szélsők is visszazárnak. Ugyanakkor a támadó középpályás a két csatárral együttműködve hatékonyabban tud támadni.
3-4-3
A három középső védő általában hasonló szerepet tölt be, és ritkán merészkednek előre. Az AFC Ajax labdarúgócsapata tette híressé még a hetvenes években ezt a felállást, de ma is alkalmazzák (pl. FC Barcelona). Hátránya, hogy nincsenek igazi, ún. "vonalszélsők". Ezt pótolják azzal, hogy a két szélső hátvéd gyakran előremegy, így menet közben a szerkezet gyakran átalakul 2-5-3-á, ahol is az eredeti szélsők beljebb húzódva segíthetik a támadásokat.
A három csatárt az ellenfél védőinek általában nehéz lekövetnie, sok mozgással megzavarhatják a hátvédeket. Ez a felállás általában olyan csapatok által kerül alkalmazásra, amely a hosszú indítások helyett a rövid passzokat preferálja.
4-2-4
Manapság a legelterjedtebb felállás. A 4-3-3-hoz hasonlóan a védőjátékosok törnek előrébb a hiányzó valódi szélsők helyére, a szélen játszók így középre húzódhatnak. A több középpályás miatt azonban "biztonságosabb" annál. Jellegzetessége a "tükörszélsők" ("inverted winger") alkalmazása. Ők a hagyományos szélsőkkel szemben nem annyira az oldalvonal mellett játszanak, hanem a kapu felé törnek egyrészt a támadásokat segíteni, másrészt gólt szerezni. Így a gyakorlatban gyakran 2-4-1-3-at, vagy 2-2-3-3-at láthatunk. Ezt a taktikát alkalmazza gyakran többek között a Real Madrid labdarúgócsapata is.
5-3-2
Alapvetően azok a csapatok alkalmazzák, akik már a támadóharmadban le akarnak támadni, a középpályán azonban sokszor emberhátrányba kerülnek, főleg olyankor, amikor mind a négy első sorban szereplő játékos részt vesz a presszingben.
Játékstílusok
A csapat által alkalmazott játékstílus sok tényezőtől függ, pl.
Hagyományos támadójáték
Elsősorban az egyéni kezdeményezőkészségre, a technikai tudásra, a kreativitásra épít. A középpályások és a csatárok elsődleges feladata gólhelyzetek kialakítása és értékesítése, a védekező munka kisebb szerepet kap. A csapattagok csak akkor passzolnak, ha ez a támadás szempontjából szükséges, és gyakran hosszú passzokat (indítások, felívelések, beívelések) alkalmaznak. Gyengébb ellenféllel szemben hatékony lehet, ugyanakkor kevésbé biztonságos. Hátrányos helyzetből, illetve gólszerzés kényszer esetén is többnyire ezt alkalmazzák. Ez jellemzi pl.
Egészpályás letámadás
Az aktív labdaszerzés már az ellenfél térfelén megtörténik, onnan pedig rövid ellentámadások indulnak. A cél, hogy az ellenfél minél kevesebb támadást indíthasson.
Ellentámadásokon alapuló ("kontra") játék
A csapat alapvetően a védelemre rendezkedik be. A játékosok nagy része (beleértve a szélsőket és a védekező középpályásokat is) a mérkőzés nagy része folyamán saját térfelén tartózkodik. Labdaszerzés esetén a csatárok, a támadó középpályás(ok), illetve adott esetben a szélsők hirtelen ritmusváltással az ellenfél kapuja felé törnek. Mivel az ellenfél középpályásainak nagy része még többnyire az ő térfelükön van, gyakran csak a védőkkel kell szembenézniük, így könnyen létszámfölény alakulhat ki. Ezt kihasználva igyekeznek minél gyorsabban, hatékonyabban gólt szerezni. A kontrajáték alapja a jó kapus és védőjátékosok (labdaszerzés), valamint a gyors és pontos, egyben jól passzoló támadók (hatékony gólszerzés). Ezt a játékmódot gyakran alkalmazzák erősebb ellenféllel szemben, illetve amikor kevésbé van gólszerzési kényszer, fontosabb, hogy a kapott gól elkerülése (pl.
Kontrajáték letámadással kombinálva
Ebben az esetben a védekező játékosok nem elsősorban saját területükre ("zóna"), vagy kijelölt ellenfelükre ("emberfogás"), hanem az éppen labdát birtokló ellenfélre ("labdás ember") összpontosítanak, és megpróbálják tőle elvenni a labdát ("letámadás"). A megszerzett labdával pedig indulhat az ellentámadás. Az előzőekkel ellentétben inkább a rövid passzokon van a hangsúly.
Labdabirtoklás
A lényeg a csapatmunka, a játék alapja pedig a labdabirtoklás - részben az ellentámadások megakadályozása, részben pedig támadásindítás céljából. A labdát pontos passzokkal viszik egyre közelebb az ellenfél kapuja felé, majd a védelem hibáját kihasználva gyors ritmusváltással indítják a támadójátékost. Egyes esetekben a labdabirtoklás inkább a labda járatását jelenti (ezt a stílust nevezik gúnyosan "tiki-taka"-nak), máskor a játékosok rengeteget mozognak, és folyamatos helyváltoztatásokkal próbálják az ellenfelet megzavarni. A mai rövidpasszos játék legjelentősebb képviselője az FC Barcelona, illetve a spanyol válogatott, de számos más együttes is ezt alkalmazza, leginkább 4-2-3-1 vagy 4-3-3-as formációban.
Területvédekezés
A labdarúgás technikai elmei közül a labdás technikai elemek vannak túlsúlyban. koordinációs gyakorlatokat részesíti előnyben a labda nélküli gyakorlatokkal szemben, ezért ezt az oktatásnál is figyelembe kell venni.
vagy bemutattatást célszerű rövid magyarázattal kiegészíteni. lépésekre. kelleténél nagyobb mértékű az erőközlés. Ebben a durva koordinációs szakaszban a mozgás általában akadozik még, ami ritmuszavarhoz is vezethet. sztereotípia). Az egyes technikai elemek készségszintű végrehajtásakor az izomérzékelés veszi át a fő szerepet. szerelések, a fejelések, a bedobás és a kapustechnika. és a labdaátvételeket mindkét lábbal kell gyakoroltatni.
Labdavezetés
Labdarúgásban labdavezetésen a labdának a lábfej valamely részével történő tudatos irányítását és egymás utáni terelgetését értjük. érzékelhető, hogy a labdával a játékos rövidebb vagy hosszabb megszakításokkal folyamatos kapcsolatban van. sok tényező befolyásolja. legjobban a labdát vezető játékos célját. A labdát a lábfej különböző felületével kell érinteni. labdát belső csüddel, teljes csüddel és külső csüddel is érinthetjük (Csanádi 1978).
Szakember a labdavezetéssel kezdi. irányban haladjon. Másképpen úgy is fogalmazhatnánk, hogy a játékos irányítsa a labdát és ne fordítva, a labda a játékost. irányban tartani. A sok érintés nagymértékben fejleszti a tanítványok labdaérzékét, ami a labdarúgás alapvető követelményeihez tartozik.
Az érintés egy „aprócska” rúgásnak is felfogható, de a labdavezetésnél az érintés pillanatában a lábfejet csak enyhén kell megfeszíteni (1. 1. gyakorolhatják (2. kép). Ezek lehetnek egyenes vonalak, különböző mértani alakzatok, bóják, leszúrt és függőlegesen leengedett rudak. az akadályok térbeli elhelyezésével (egyenes vonal, cikk-cakk vonal) és az akadályok egymás közötti távolságának a változtatásával érhetjük el. kezdő, 5-7 éves korosztálynál az egyenes vonalban lerakott bóják kerülése helyett a cikk-cakk vonalban történő labdavezetést ajánlom. sikeresen tudják megkerülni. vonalban lerakott bóják esetében, ezért ez nehezebben végrehajtható. hanem a saját és az ellenfél játékosainak a mozgására, helyezkedésére irányul. hisz a bóják kerüléséhez automatikusan lefelé kell nézni, ami ellentétes a készségszinten történő labdavezetés fejtartásával. leszúrható vagy a bójákba helyezhető kerülő karókat, így nem a talajon lévő bójákat nézi a tanítvány.
A labdavezetést a védőjátékostól távolabbi lábbal kell végrehajtani, hogy a testükkel minél jobban tudják a labdát fedezni. védőjátékosokat szimbolizálnak, akkor is a bójától távolabbi lábbal kell a labdavezetést végrehajtani. milyen szoros kapcsolatban van egymással. játékosok, hiszen itt rá vannak kényszerítve, hogy fejtartásuk magasabbra kerüljön. (Az áll helyzetéből következtethetünk legjobban a fejtartásra). leghatékonyabb a felülről lelógatott botok kerülése, de ennek a megvalósítására csak néhány labdarúgó akadémián van lehetőség. járunk el, ha fogójátékok közbeiktatásával gyakoroltatjuk a labdavezetést.
- Szlalom labdavezetés meghatározott érintési felülettel különböző alakzatban és távolságban lerakott bóják között (3.
- Fogójáték labdavezetéssel a pálya meghatározott vonalai mentén.
- Szalagszerző labdavezetéssel a pálya meghatározott területén.
- Váltóversenyek bóják és karók megkerülésével belső csüddel és külső csüddel.
Kezdő játékosok a labdavezetés első kipróbálásakor gyakran elkövetik ezt a hibát. elkezdeni, majd a labdavezetést akadályok megkerülésével kell végeztetni. Az oktatónak a figyelmet valamilyen vizuális jel felismerésére kell terelnie, így a játékosok rákényszerülnek, hogy megosszák figyelmüket. kreativitásán múlik, hogy a jelek felismerése milyen nehézségeket okoz. mondaniuk). Egyik bója helyére egy védőjátékost kell beállítani.
Rúgások
Meghatározott célt vagy célterületet eltalálja. A rúgások során az egyes fázisok egymásra épülve, meghatározott sorrendben követik egymást. a labdának a lábbal történő utána kísérése (Csanádi 1978). előkészítése, a rálendítés, a labdaérintés és a véghelyzet (Csillag 1980; Magyar 1992). részre bontja: a labdához való hozzáállás, a láblendítés, a rúgás és az utána kísérés (Bicskei 1997). kisebb különbségek vannak, de lényegében ugyanazon mozdulatokat tartalmazzák. hozzáállása a labdához, a rúgóláb hátralendítése, a rúgó láb rálendítése a labdára, a labda érintése és az átkísérés. szerint is történhet. A legjobban elterjedt felosztás aszerint történik, hogy a rúgás pillanatában a láb mely részével érintjük a labdát. végrehajtott rúgásokat.
Belsővel történő rúgás
A rúgások közül ezt a rúgásfajtát alkalmazzák a mérkőzéseken leggyakrabban a játékosok. pontosan lehet vele rúgni és a többi rúgásfajtához viszonyítva könnyen is végre lehet hajtani. lábujjtő által határolt háromszög. Kétféle módon, helyből és nekifutásból lehet végrehajtani. az erőközlést a támaszláb megfelelő hozzáállása után a lendítő láb hátralendítése biztosítja. változat, amelynél a nekifutás iránya az oktatás kezdeti szakaszában megegyezik a rúgás irányával. legyen a labdától. merőleges legyen. Ezután következik a rúgó láb rálendítése a labdára, majd a labda megrúgása. egyensúlyhelyzetének stabilizálására használja. felülettel tudjon a lábfej a labdával találkozni. Az érintés pillanatában a rúgó láb lábfejének párhuzamosnak kell lennie a talajjal. középen, míg magasabb átadásoknál a középpont alatt kell megrúgni a labdát. derékszögben kifordított lábfeje a támaszláb elé kerül (4. 4.
A rúgások oktatását a belsővel történő rúgásokkal kezdjük. a labda pontos célba juttatását. érdemes többszöri ismétléssel bemutatni. magyarázattal összekötve. tanítványokat, hogy tenyerükkel fedjék le a lábfejükön a tanár által bemutatott érintési felületet. mindenkinél helyesen tudatosult-e az érintési felületet. Ezután következik a hozzáállásnak és a rálendítésnek az iskolázása. lapjánál és tömött labdák mellet is végrehajthatják a tanulók. elhelyezett labda mellett egyszerre végzik el a hozzáállást és a rálendítést. egyhelyben marad, de a gyakorlatban előfordul, hogy elmozdul a helyéről. Az érintés pillanatában jól látható a támaszláb és a rúgóláb lábfejének helyzete, ezért könnyen lehet a hibákat javítani. gyakorol az oldalára fordított pad lapjával, illetve a fallal szemben. lábbal kell végrehajtani.
- Párokban belsővel történő passzolás egymással szemben (5.
- Szemből kétkezes alsó átadással dobott labda belsővel történő visszarúgása (6.
- Két játékos egymással szemben egy kijelölt folyosóban passzolgat úgy, hogy a labda a folyosó oldalvonalain belül maradjon.
- Lábtenisz közben a belsővel történő rúgás gyakorlása (7.
A rálendítés rávezető gyakorlatai közben az imitált labdaérintés helyzetében a tanárnak kézzel be kell állítani a helyes lábtartást. A kifordítás megfelelő szögének elérését zsámollyal és fallal szemben is gyakoroltathatjuk. belső bokának, a sarokcsontnak és a nagy lábujjtőnek szinte egyszerre kell érinteni a zsámolyt.
Belső csüddel történő rúgás
Az belső csüddel történő rúgásnál a játékosok a lábfejük belső részével, a lábközép csontoknak a belső felületével érintik meg a labdát. felület a nagyujj tövétől a belső bokáig, illetve a belső bokahajlatig terjed. rúgás érintőfelületétől, hogy a belső csüdrúgásnál a labda nem érintkezik a sarokcsonttal. mozgásirányára. Jobb lábbal végrehajtott belső csüdrúgásnál bal oldalról, bal lábbal végrehajtott belső csüdrúgásnál jobb oldalról kell nekifutni. hozzáállásnál a támaszláb távolabb helyezkedik el, mint a belső rúgásnál. A rúgó láb csípőből történő kifordítása (kb. hátralendül, majd az előrelendítésnél a lábszár térdből rácsapódik a labdára. A rúgás pillanatában a térd és boka ízületet meg kell feszíteni. középponttól kissé oldalirányban és a középpont alatt kell megrúgni. Az átkísérés után a rúgó láb keresztbe a test elé lendül (8. 8.
Először az egész mozdulatot kell bemutatni, majd utána következhet az egyes szakaszok elkülönített bemutatása magyarázattal összekötve. lábfejükön a tanár által bemutatott érintési felületet. felületet. A hozzáállás és a rálendítés iskolázását tömött labdák mellet érdemes gyakoroltatni. rúgóláb lábfejének helyzete, ezért könnyen lehet a hibákat javítani. szemben. A párokban történő gyakoroltatásnál a balesetvédelmi szempontok miatt a rúgások kezdetét jelre kell végrehajtani.
Teljes csüddel történő rúgás
A teljes csüddel történő rúgáskor a tanulók a lábfej elülső részével rúgják meg a labdát. tart. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az érintési felület a cipőfűző alatti terület. hosszanti tengelye pedig párhuzamos vele. A támaszláb 10-15 cm-re oldalt helyezkedik el a labda mellett. hátralendítésének síkja párhuzamos a rúgás irányával. megrúgjuk a labdát. A rúgó láb térdének labdához viszonyított helyzete nagymértékben befolyásolja a megrúgott labda ívét.függőleges vetülete labda középpontja felett, míg a magasan rúgott átadásoknál a labda középpontja mögött helyezkedik el. labdára irányul. A rúgás utáni átkísérés közben a rúgó láb térdből a rúgás irányába lendül, majd a talajra lép (9. 9.
A tanári bemutatás vagy bemutattatás után következhetnek a helyes érintési felület rávezető gyakorlatai. levő labda megrúgásával kezdjük. Labdaemelgetés (dekázás) teljes csüddel mindkét lábbal (10. 10. Társ által kétkezes alsó átadással szemből dobott labda visszarúgása (11. 11. A teljes csüddel történő rúgás gyakorlása rúgópalánk használatával (12. 13. 12. 13. A rálendítés gyakorlása kézből leejtett labdával labdafogó hálóval szemben.
Külső csüddel történő rúgás
A külső csüd érintési felülete a kisujjtőtől a külső bokáig tart. alakjához. A nekifutást történhet szemből és oldalról bekanyarodva. labdától. A támaszláb lábfejének hosszanti tengelye nem egyezik meg a rúgás irányával, azzal enyhe szöget zár be. a rúgás irányától. A csípőből indított rálendítés után a találati pontig a bokaízület folyamatosan megfeszül. kell fordítani és lefeszíteni. A lefeszített lábfej hosszanti tengelye nem a rúgás irányába néz. karok pedig biztosítják a stabil egyensúlyi helyzetet (14. 14.
Először az egész mozdulatot kell bemutatni, majd utána következhet az egyes szakaszok elkülönített bemutatása magyarázattal összekötve. lábfejükön a tanár által bemutatott érintési felületet. felületet. A hozzáállás és a rálendítés iskolázását tömött labdák mellet érdemes gyakoroltatni. rúgóláb lábfejének helyzete, ezért könnyen lehet a hibákat javítani. A párokban történő gyakoroltatásnál a balesetvédelmi szempontok miatt a rúgások kezdetét jelre kell végrehajtani. A külső csüddel történő rúgás gyakorlása rúgópalánk használatával (15. 15. Meg kell győződni arról, hogy a tanulókban tudatosult-e a helyes érintkezési felület.
Egyéb rúgások
A nekifutás történhet szemből vagy oldalról. irányától. A rúgó láb lábfejének hosszanti tengelye az érintkezés pillanatában 45o-os szöget zár be a rúgás várható irányára. pillanatában nem kell annyira lefeszíteni, mint a külső csüdrúgásnál. oktatásával kapcsolatos módszereket nem érintem. Ide sorolhatjuk azokat a rúgásokat, amelyeket a labdarúgók valamilyen kényszer miatt hajtanak végre. sarokkal történő rúgások.
Labdaátvétel
A labdaátvétel során a labdát úgy próbáljuk átvenni, hogy az átvétel után minél gyorsabban a megfelelő irányba tudjuk továbbítani. hogy azzal a testrészünkkel, amellyel átvesszük a labdát a labda érkezésének az útjába állítjuk, majd egy fékező mozdulattal hátraengedjük. sebességét úgy kell szabályozni, hogy a labda ne pattanjon messzire tőlünk. lazán tartjuk és utánaengedéssel lelassítjuk a labda mozgását. mindkét lábbal gyakoroltatni. A labdaátvételeket több szempont szerint is csoportosíthatjuk. magas labdák átvételéről beszélhetünk.
Belsővel történő labdaátvétel
A belsővel történő labdaátvételnek három változatát ismerjük: a guruló, a laposan vagy félmagasan érkező és a felpattanó labda átvételét. labdáknál az átvétel során használt láb csípőből 90°-ra kifordul és enyhén hajlított térddel előrenyúlik a támaszláb elé a labda érkezési irányába. következik az átvételt végző láb hátraengedése, majd fokozatos lassítás utáni megállítása. előredől. guruló labda esetén. A félmagasan érkező labda az átvétel során a játékos elé kerül. után kell belsővel megállítani. A támaszláb lábfeje a labda várható felpattanási helye elé kerül egy-másfél lábfejnyire. térdben enyhén hajlított helyzetben, laza lábfejtartással találkozik a labdával. A testsúly végig a támaszlábon van (16. 16.
A belsővel történő labdaátvételek oktatását célszerű a belsővel történő rúgás oktatásával párhuzamosan végezni. kiegészíthetjük rövid magyarázattal. A helyes érintkezési felület tudatosítása megegyezik a belsővel történő rúgásoknál leírtakkal. előrenyúlást és a hátraengedést célszerű először labda nélkül, majd tömött labdával végeztetni. érkező labdák átvétele. Szemből gurított tömött, majd focilabda belsővel történő átvétele (17. 17.
Levegőben történő labdaátvétel
Ennél az átvételnél a labdát leggyakrabban a levegőben vesszük át, ezért léglevételnek is nevezzük. láb csípőből megemelkedik és a levegőben a labda érkezési irányába mutat. lábfejének utánaengedésével érhetjük el. A fékezés mozdulata először gyors, aztán fokozatosan lassul. állapotban tartott bokaízülete a labda súlypontjának függőleges vetülete alatt van. kerül, a labda pedig a játékos előtt megáll a talajon (18. 18.
A tanári bemutatást vagy bemutattatást célszerű rövid magyarázattal is kiegészíteni. mozgásának a labdanélküli bemutatása következik. Ezután mindenki saját magának dobja fel a labdát egyre magasabbra és veszi le a labdát. Társ által szemből, kétkezes alsó átadással dobott labda levétele (19. 19.
Külsővel történő labdaátvétel
Ezt az átvételi formát leggyakrabban valamilyen kényszerhelyzet miatt alkalmazzák a játékosok. esetén. Az érintkezési felület megegyezik a külső csüdrúgáséval. lendül, a lábfej befelé fordul és a talajról felpattanó labda fölé kerül, majd visszakerül az eredeti helyzetébe. enyhén megfeszül, amelynek hatására a labda mozgásereje csökken. Helyesen kivitelezett mozgásnál a labda megáll a talajon (20. 20.
A tanári bemutatást vagy bemutattatást célszerű rövid magyarázattal egybekötni. Először a szemből, majd az oldalról érkező guruló labdák átvételével kezdjük az oktatást.
Talppal történő labdaátvétel
A talppal történő átvételt a szemből guruló és meredek ívben érkező labdák átvételekor alkalmazzák a játékosok. átvétel toppolásként is szerepel. A térdben hajlított támaszláb hossztengelye az érkező labda irányába néz. lábfejének talpa a labda ívétől függően eltérő szöget zár be a talajjal. Függőlegesen érkező labdáknál a talp helyzete párhuzamos a talajjal. testsúly a támaszlábon van, a tekintet a labdán. játékos elé kerüljön (21. 21.
A tanári bemutatást vagy bemutattatást követő rövid magyarázat után a helyes lábfejtartás helyzetét gyakoroltatjuk labda nélkül, majd labdával. következhet a társ által gurított, majd belsővel laposan rúgott labda átvétele talppal. fejmagasságból lejtett labda megállításával ke...
tags: #labdarugas #a #felallt #vedelmet #hogyan #nyitom
