Dunai III Ede, az Újpest legendás középpályása és fia, Dunai Ede krónikási munkássága
Dunai III Ede, a magyar labdarúgás egyik meghatározó alakja, az Újpest legendás játékosa, aki július 14-én ünnepli 75. születésnapját. Életútját és pályafutását fia, ifjabb Dunai Ede, író és krónikás dolgozza fel könyveiben, megőrizve ezzel az újpesti és a magyar futball örökségét a jövő generációk számára.
Dunai III Ede: Pályafutás és sikerek
Dunai III Ede 1949. július 14-én született Budapesten. Az óbudai Újlaki FC-nél kezdte páratlanul sikeres karrierjét, majd 1967-ben került az Újpesti Dózsához. Egy évvel később bemutatkozhatott a felnőttek között, és rögtön a Győr elleni, három-egyre megnyert meccsen játszott először az Újpestben. A Népsport szerint „várakozáson felül mutatkozott be (…) nem is volt megilletődött”.
Akkor igazolt Újpestre, Baróti Lajos megnézte az ifik meccsét a „hátsó földesen” és szólt, a hétvégén kezdek. Rögtön bekerült Szini József helyére, így álltak fel: Szentmihályi, Káposzta, Solymosi, Sóvári, Dunai III, Noskó, Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó. Engem és Noskó Ernőt leszámítva mindenki válogatott volt - később mi is bekerültünk. Apám az Újlakiban védett, magától értetődő volt, hogy ott játszom.
Az Újpesti Dózsa színeiben 1981-ig 408 találkozón szerepelt lila-fehérben, amelyeken 20 gólt jegyzett. A Megyeri úton kilenc bajnoki címet és három Magyar Népköztársasági Kupát nyert. Ezeket a címeit abban az időben szerezte, mikor még a magyar labdarúgást klub- és válogatott szinten is magasan jegyezték a világban.
Játékstílus és posztváltozás
Dunai III Ede posztja jobbfedezet, később középhátvéd volt. Az egykori szűrő igen jó összekötő kapocsnak bizonyult a védelem és a csatársor között. Kiemelkedő érzéke volt a rövid passzos összjátékhoz, szinte gólig játszották az akciókat. Baróti Lajos mindig azt mondta, laposan járassuk a labdát, elérkezik a pillanat, amikor kapura lehet törni. Azt mondták, elegánsan játszom.
Idővel a jobbfedezet posztról hátrakerült középhátvédnek. Miután 1975-ben Harsányi László és Horváth József külföldre távozott, Várhidi Pál edző szólt, menjek hátra. Játékosként ő is középső védőként szerepelt, azt mondta, bízik bennem. Már jobbfedezetként is elősöprögető, szűrő voltam, összeszedegettem a labdákat, beindítottam a támadásokat.
Amikor az első gólját rúgta az élvonalban a Szombathelynek, akkor is ebben az összeállításban játszottak. „Lőttem így néhány gólt, mert Titi, azaz Göröcs János mindig mondogatta: ha lehet, találd el a kaput. Eltaláltam néhámszor…” - emlékezett vissza Dunai III Ede. Göröcs János úriember volt a pályán és azon kívül is. Igazi vezér, aki másokat szolgált ki. Látott a pályán, nem egyszer megtörtént, hogy Baróti Lajos elmagyarázta a taktikát, aztán Titi közvetlenül a meccs előtt a játékoskijáróban egy-két szóval eligazította a védőket. Egyetlen probléma volt vele: elvárta, hogy úgy játsszunk mint ő, de az lehetetlen volt.
Nemzetközi színtér és válogatottság
A válogatottban 1969 és ’75 között 12 meccsen játszott és 2 gólt szerzett. Hogyne, a dánokkal játszottunk a müncheni olimpián, kettő-nullára győztünk, mindkét gólunkat én lőttem a tizenhatoson belülről. A későbbi aranylabdás, Alan Simonsen is pályára lépett az ellenfélnél. De neki az NSZK-nak - az a találkozó nem számított országok közötti hivatalos válogatott mérkőzésnek - lőtt gólja emlékezetesebb: négy-egyre nyertek, s azzal vezettek egy-nullára. A nyugatnémeteknél is játszott egy későbbi híresség, Ottmar Hitzfeld, aki a Dortmunddal és a Bayern Münchennel is BL-győztes lett szakvezetőként. Az 1972-es müncheni olimpiai játékokon végül „csak” ezüstérmes lett a magyar labdarúgó-válogatott.
1969-ben VVK-döntőben, míg 1974-ben BEK-elődöntőben szerepelt. Kiemelendő, hogy 1974-ben utánpótlás Európa-bajnokságot is megnyerte a magyar válogatott, köztük édesapám. Az NDK elleni döntőben mindkét találkozón így lépett pályára a középpályás sor: Dunai III, Tóth András, Nagy László. „Nagyképűség nélkül mondhatom, mindhárom újpestinek jól ment a játék, kint azért kaptunk ki három-kettőre, mert nekünk nem adtak meg egy tizenegyest, a hazaiaknak meg igen.” - mondta Dunai Ede. Itthon aztán négy-nullára lemosták az NDK-t.
Újpesti éveit követően a 22. sz. Volánt és a Volán SC-t erősítette. Pályafutása utolsó éveiben több csapatban is megfordult (Göd, Budai Chinoin, UFC Kittsee, Hungarocamion/Danubius Camion, Extrade SC). Aktív pályafutását követően egy biztonságtechnikai cégnél helyezkedett el, és levezetésnek Ausztriában focizott. Hetente egyszer kellett játszania, ami nagyon kényelmes volt számára, ráadásul sokszor vele tudtam utazni kölyökként. Boldog vagyok, hogy megadatott: még láthattam az édesapámat futballozni.
Dunai III Ede jelentősebb eredményei:
| Eredmény | Év(ek) | Klub/Válogatott |
|---|---|---|
| Olimpiai ezüstérem | 1972 | Magyar Válogatott |
| Utánpótlás Európa-bajnok | 1974 | Magyar Válogatott |
| VVK-döntős | 1969 | Újpesti Dózsa |
| BEK-elődöntős | 1974 | Újpesti Dózsa |
| Magyar Bajnok | 9 alkalommal (1969, 1970 tavasz, 1971, 1972, 1973, 1974, 1975, 1978, 1979) | Újpesti Dózsa |
| Magyar Népköztársasági Kupa-győztes | 3 alkalommal (1969, 1971, 1975) | Újpesti Dózsa |
Ifjabb Dunai Ede: Az újpesti krónikás
Ifjabb Dunai Ede 1970. október 2-án született Budapesten. Nem véletlenül választotta ezt a pályát, hiszen édesapja, Dunai III. Ede, olimpiai ezüstérmes labdarúgó, kilencszeres magyar bajnok, akitől rengeteg történetet és inspirációt meríthetett, arról nem is beszélve, hogy jóformán az újpesti stadion gyepén nőtt föl. A családi háttér tehát egyedülálló rálátást biztosított számára a magyar futball belső világára, amit remekül kamatoztat is könyveiben.
Dunai Ede, a „gyerek” megpróbálja behozni, mi több, megelőzni a „fatert” - már a tizenharmadik könyvénél jár. A labdarúgásban ő maga is megpróbálta követni apja nyomdokait. A lila-fehér tartalékcsapatban kétszeres bajnok volt, egyszeres gólkirály. Nem lélekemelő teltházas meccsig, netán bepöckölt, betuszkolt, betüsszentett gólig vagy lila blúzos, fehér szoknyás rajongóig, hanem bajnoki címig.
Dunai Ede azonban érezte, nagyon is érezte, hogy nem ez az útja, így mintha az autópályán száguldozna, sávot váltott. Lábai után a kezeit használta, ugyanis 1992-ben hivatalosan is sznúkerjátékos lett belőle, majd a későbbiekben sokszoros magyar bajnok, aki a Közép- és Kelet-Európa legjobbja címet is besöpörte.
A biliárdasztalt követően az íróasztal következett. Eddig tizenhárom könyve jelent meg, sorrendben a 11 újpesti legenda, a Lila karácsony, valamint a Törőcsik András - Út a csúcsra. Tíz az újpesti labdarúgók történeteit meséli el. Hősei között megtalálható a legendás Bene Ferenc, Törőcsik András, és természetesen édesapja, Dunai III. Ede is. Borítékolható, hogy ifj. Dunai Ede tarsolyában szinte végtelen számú történet rejtőzik a régi idők focijáról, amelyek főszereplői olyan legendás labdarúgók, mint Göröcs, Zámbó, Tichy, vagy éppen Beckenbauer.
Írói munka és inspirációk
Dunai Ede elmondása szerint az írással általában késő este, de inkább éjszaka foglalkozik, mert akkor tud hangulatba kerülni, hogy jó ihlete legyen hozzá. Mindent megtervezett. „Ez jó kérdés, tetszik, ám hogy simán ment-e az írás, azt nehéz lenne megmondani” - mondta Dunai Ede, a „11 újpesti legenda”, valamint a „Lila karácsony” című kötet, és a legújabb, a közelmúltban megjelenő „Törőcsik András - Út a csúcsra” elnevezésű mű 48 esztendős szerzője. „Mindenesetre úgy érzem, gördülékeny volt, mert sikerült azokat az embereket magam mellé állítani, illetve segítségül hívni, akik nagyon jóban voltak az Andrissal, gondolok itt elsősorban a nővérére, Törőcsik Évire, valamint a volt csapattársaira, akár az édesapámra, Nagy Lacira, Hegyi Gyuszira, Sarlós Bandira, Schumann Petire.”
A második könyve karácsony előtt jelent meg, és sikeres volt, akárcsak az első, így átgondolta, miről írna szívesen legközelebb. Volt öt-hat téma a fejében, aztán a közösségi hálón körbenézve, körbeszimatolva az a visszhang került hozzá, hogy Törőcsik Andrásról szeretnének a legtöbben olvasni, így akkor eldöntötte, róla lesz szó a következő művében, ahogy azt is, hogy arról a korszakáról ír, amelyiket valószínűleg kevesen és kevéssé ismerik. A gyermekkora, az ifista évei, a katonaság időszaka, és amikor bekerült az Újpestbe. „December 8-án kezdtem, és tulajdonképpen február közepéig befejeztem, de persze ez nem azt jelenti, hogy kész volt a mű, mert még át kellett olvasni, hibákat javítani, esetleg még kaptam egy új sztorit, azt beilleszteni.”
Az írói véna jó értelemben vett kihasználására is. Az első könyvem megírásakor nagyon sokat, ugyanis az tulajdonképpen az ő gyermekkori és az ő akkori labdarúgóélményeiből táplálkozik. Külső segítséget kapott tőle egy-egy fejezethez - mert különböző sztorikról van szó -, no és rengeteget segített a dedikálásokon, mivel a könyvbemutatókra eljött, bárhová hívta, emelte az est fényét. A második mű teljesen saját kútfőből született, félig-meddig fiktív regény. A „Törőről” szóló legújabban pedig szintén segítséget nyújtott, de elsősorban a testvére, Évi volt a támaszom, illetve Hegyi Gyuszi, aki a legjobb barátja volt az akkori újpesti tartalékcsapatban, no meg a BVSC-ben volt egy Mokalisz Karcsi nevezetű srác, akivel szintén éjjel-nappal együtt voltak.
„Ha bemelegítő krémszagú, Metal Lady-poszterrel kitapétázott öltözőben izzadt tenyérrel állva vagy lágy fénycsóvák harmóniájában, díszes pulpitus mögött ülve bemutatkozott, hogy ’Jó napot kívánok, Dunai Ede vagyok’, az teherként vagy előnyként csapódott le a hétköznapok során?” - kérdezték tőle. „Kétélű dolog ez. Nyilván van előnye, amikor valahová az ember odamegy, ’Hú, a Dunai Ede fia!’, és akkor persze azt mondják, ’Gyere!’, mert örülnek neked, akkor viszont hátrány, amikor elkezdenek összehasonlítani vele - utóbbit természetesen a labdarúgó-pályafutással kapcsolatban említem. Hátrány volt persze akkor is, amikor esetleg olyasvalaki az edző vagy a klubelnök, aki apámmal nem volt annyira jóban, mert tudjuk, a futballberkeken belül is vannak konfliktusok. Ha Kis Pista lettem volna, biztos, hogy többre viszem.”
Szerinte több lesz ebből, hiszen egy éven belül jelent meg a három könyve, és ha a jelenlegi helyzetet nézzük, a „11 újpesti legenda” hatalmas siker lett, nagyon sokan vették, és a „Lila karácsony” is viszonylag jól ment. Mint említette, az egy regény, ami a régmúltban játszódik, márpedig akik Szusza Ferencet látták, azok már nem élnek, emiatt picit visszafogottabb volt az érdeklődés, de nem panaszkodik. A „Törőről” írt könyv pedig most szárnyal, amit lehetett is várni, hiszen Törőcsik Andris a legfiatalabb szereplője a műveinek, ráadásul a vele egyidősek, a negyven akárhány évesek látták élőben futballozni. Egy hét után újra kellett nyomni, ami motiválja, hogy nekem ezt folytatnia kell. Gondolkodik azon, hogy nemcsak az Újpestről, hanem a magyar válogatottról is írjon. Minden adva van, mert elképesztő mennyiségű klasszisunk és sikerünk volt anno.
Dunai III Ede öröksége Dunai Ede könyveiben
A tizenharmadik könyvét történetesen édesapjáról, Dunai III Edéről írta. „Egyelőre szervezés alatt van, de a 95. Ünnepi Könyvhéten, június 13-16 között már megvásárolható lesz.” - mondta Dunai Ede. Tizenkét kötet kellett ahhoz, hogy elkezdjen az apafigurával és a zseniális focistával foglalkozni. Egyáltalán nem, sőt! Korábban, a 11 újpesti legenda és a Kissrác voltam én című könyveimben már foglalkozott Dunai III Edével, az édesapjával, akinek az élete természetesen nyitott könyv volt számára. Sokkal inkább praktikus okai voltak a „késlekedésnek”: az előző köteteit úgymond „sürgős” volt időben megírnia.
„Egyrészt bemutatom, hogy milyen apa volt ez a zseniális labdarúgó. Elárulom, nem volt könnyű eset.” - meséli Dunai Ede. Másrészt, olyan történetek elevenednek meg az ő szemszögéből, mint az 1976-os 3-8-as Ferencváros-Újpest derbi. Azt is bemutatja, miként élte meg Dunai III az 1972-es müncheni olimpiai játékokat, ahol végül „csak” ezüstérmes lett a magyar labdarúgó-válogatott. Viszont rengeteg közös történetüket is megírta, és a személyes életútját is feldolgozta. Választ kaphatnak az olvasók arra, hogyan lett focista, milyen volt magánemberként, ha nem a pályán játszott.
„Nem volt könnyű eset. Édesapaként is kizárólag a labdarúgás érdekelte. Szerintem azt se tudta, melyik iskolába járok, nem érdekelte a bizonyítványom, és egyáltalán: a focin kívül semmi se hozta lázba. 12 éves voltam, amikor elváltak a szüleim, s azt követően is, az összes apás programunk a labdarúgás köré szerveződött. Ha közösen kimentünk a strandra, még ott is azt kereste, hogy hol tud focizni, esze ágában se volt vízbe menni.” Arról is szó van a könyvben, hogy kissrác korában sokat focizott vele, de ő inkább felrúgott, csak hogy nyerni tudjon.
Méltatlanul kevés szó esik az 1969-es VVK döntőről, de megismerhetik az 1974-es BEK elődöntő történetét is. A média átsiklik azon tény felett is, hogy 1974-ben utánpótlás Európa-bajnokságot is megnyerte a magyar válogatott, köztük édesapja. Erről a nagy időszakról rengeteg szó esik a könyvben, de nyilván az újpesti kezdetekről, és a Megyeri úton töltött hatalmas korszakról is sokat olvashatnak az érdeklődők. Az is kiderül a könyvből, hogy a visszavonulását követően miért nem kapott szerepet soha a magyar labdarúgásban, amely neki valóban a kisujjában volt.
