A labdarúgó matricagyűjtő albumok világa: történelem, szenvedély és érték
Kivételes világ a gyűjtőké. A különböző tárgyak gyűjtése nem pusztán hobbi, jóval túlmutat azon és gyakorta nem kevés anyagi áldozattal is jár. Mi mozgat egy vérbeli gyűjtőt? Milyen célok vezérlik, és mi motiválja újabb és újabb darabok megszerzésére? A labdarúgó matricagyűjtő albumok esetében a gyermekkorban vonzónak talált színes csomagocskák, matricák szeretete megmaradt felnőttként is. A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott labdarúgó-Európa-bajnokság hiánya különösen fájó pont a hazai focirajongóknak, de ez a cikk most nem rólunk vagy a fociról szól, hanem néhány olyan papírdarabról, ami valamiért boldoggá teszi az embereket. Kivételesen nem a pénzről van szó, hanem néhányszáz forintos kis csomagocskákról, amik időről-időre feltűnnek az újságárusoknál és amik komoly felnőttekből is előcsalogatják a gyereket.
A sportkártyák története
A sportkártyák története a képrögzítési eljárások fejlődésével és terjedésével, valamint a legkülönfélébb sportágak népszerűvé válásával kezdődött. Igazából ez a sztori is a reklámról szól. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában nagyjából egyszerre, az 1880-as évek végén jöttek rá, hogy ha már ott van ez a szabad felület, a kártyákra akár reklámot is lehetne nyomtatni. A felismerés pedig pont kapóra jött, hiszen a cigarettagyártó gép 1881-es feltalálásával, majd a tömeggyártás megindulásával rohamosan nőni kezdett a dohánytermékek iránti kereslet, és mivel már nem kézzel kellett sodorni a cigarettákat, az előállítás költségeinek csökkenésével a forgalom is teljesen átalakult, már luxuscikknek sem számított a használatra kész cigaretta.
Az Egyesült Államokban az Allen and Ginter nevű cég élénk érdeklődést mutatott a cigarettagyártó gép iránt, és közben kitalálták azt is, hogy ezekre a kis reklámkártyákra a néhány soros reklámszövegen túl akár igényes tartalmat is lehetne tenni. Ez a richmondi vállalat, valamint a bristoli W.D. & H.O. Wills jelenik meg a legtöbb hivatkozásban, ahol az első cserélgethető, gyűjtögethető kártyák eredetét mutatják be. A századfordulóra a cigarettagyártó vállalatok száma megsokszorozódott, a kártyák pedig megindultak hódító útjukra. A dohányboltok előtt gyerekek tucatjai várták, hogy a vásárlók odaadják nekik a kártyát a dobozukból, amiken először használati tárgyak, városok rajzai, természeti csodák és igen, sport témájú képek is helyet kaptak.
A gyártók ekkor már rájöttek, hogy ezeknek a kártyáknak a cigarettás dobozokon kívül is helyük lehet; a legkülönfélébb termékek mellett jelentek meg, de önálló termékként is elkezdték forgalmazni őket. A különválás bejött, a második világháború utáni korlátozott erőforrás-készletek a papír felhasználásának módjait is megváltoztatták, a cigarettás dobozokból végleg kikerültek a kártyák, de addigra már mindenhol máshol elterjedtek ezek a kis, gyűjthető papírdarabok. Az 1933-as nagy gazdasági világválságot követően már teljes sorozatok, életrajzi és sportstatisztikai adatokat is tartalmazó kártyák jelentek meg, de még nem voltak direkt erre a célra gyártott gyűjtőalbumok, úgyhogy a kollekciók rendszerezése és az utókornak való megőrzése még messze nem volt olyan, mint most. Amikor 1935-ben feltalálták a modern, öntapadós papírt (amit a rögzítéshez már megnedvesíteni sem kellett, mint a bélyegeket), a sportkártyák megszerzése és cserélgetése mellett egy új hobbi is megjelent a gyűjtők körében: a ragasztgatás. Ezzel együtt a vásárlók köre is kibővült, a matricák jóval alacsonyabb árral és nagyobb mennyiségben érkeztek meg a piacra, ezáltal a kevésbé tehetős gyerekeknek is lehetőségük nyílt beszállni a gyűjtögetésbe.
Topps: Az amerikai út
A dohányhiányra majd a válságra adott válaszként az 1890-ben alapított American Leaf Tobacco tulajdonosai is léptek egy merészet: a bostoni vállalat új nevet kapott 1938-ban - ez lett a Topps -, majd kihasználva a meglévő kereskedelmi partneri hálózatukat, a rágógumi gyártásába és értékesítésébe kezdtek. A terv működött, az ötletgazda Shorin testvérek az akkor még viszonylag újdonságnak számító rágót (ez volt az azóta is forgalmazott Bazooka) kezdték forgalmazni, majd ahogy nőttek az eladások és bejöttek új szereplők a piacra, kiegészítették őket a csomagolásba rejtett képregényekkel.
Az egyik ilyen volt Sy Berger, aki 1947 és 1997 között volt a Topps munkatársa, és akit a „modern baseball kártyák atyjának” neveznek. Gyerekként nagy rajongója volt a baseball kártyáknak, az ő javaslatára lett a műfaj valamivel informatívabb: a játékos neve, csapata és persze a fényképe mellett megjelentek olyan információk is, mint a magassága, az ütői, a dobásai, a születési adatai és egy rövid életrajz is a kártya hátulján. 1951-ben jött ki a Topps első két sorozata, amelyekben 52 darab kártya volt, és ugyanúgy lehetett velük játszani, mint mondjuk egy pakli francia kártyával. Egy évre rá már egy 407 darabos sorozat került forgalomba, aminek a méretei már jobban hasonlítottak a mai kártyákra, és amiken a már említett, és azóta általánossá vált statisztikai és életrajzi adatok is helyet kaptak.
Természetesen a gazdasági szereplők egymással való versengése a baseball kártyák piacán is megjelent, a játékosokkal kizárólagos szerződéseket kötöttek, hogy milyen termékeken szerepelhet a fotójuk. Az ötvenes években pereskedések, ezek miatt a sorozatokból hiányzó kulcsjátékosok és vállalati összeolvadások jellemezték a piacot, majd végül a Topps felvásárolta a Bowmant, így a megkötött szerződéseit is, ezzel megalapozta a saját monopol helyzetét. A nagy rivalizálásnak köszönhetően gyorsan fejlődött a piac, egyre pontosabb és bővebb statisztikák, egyre jobb minőségű és kreatívabb képi megjelenítés volt jellemző a kártyákra, ami a többi sportágban is ugyanígy megjelent.
Panini, az európai matrica-nagyhatalom
Míg az Egyesült Államokban a baseball, a kosárlabda, jégkorong és amerikaifutball kártyák, illetve nyilván az ezeket forgalmazó cégek alakították a piacot, addig Európában a labdarúgáshoz köthető kártyák és matricák kezdtek elterjedni. 1960-ban, Modenában, egy újságokat forgalmazó testvérpár, Benito és Giuseppe Panini felvásárolt majd eladott pár millió olyan matricát, amitől egy milánói kiadó már nem tudott megszabadulni (ezeken döntően színészek arcképei voltak, amik kártya formában a háború utáni Olaszországban rendkívül népszerűek voltak). Gyorsan jött a siker, a kis csomagokba szétosztott matricákat szinte azonnal elkapkodták, így egy évvel később Giuseppe már saját céget tudott alapítani a befolyó pénzből, ez lett a Panini.
Néhány éven belül saját matricákat dobtak a piacra, az egész család beszállt az üzletbe, az olasz gyerekek pedig megőrültek a focis matricákért, amik először még fekete-fehérben készültek, és csak a nyomdában lettek utólag kiszínezve, de 1971-ig még az öntapadó megoldás sem úgy nézett ki, ahogy most - a kis kartonlapokat a gyűjtőknek kellett kétoldalas ragasztóval behelyezni a megfelelő oldalakra. A modenai gyárban saját fejlesztésű gépsorokat állítottak munkába, ezeket a technikákat azóta is használják. Tíz év alatt a cég Olaszország meghatározó gazdasági szereplője lett, kiadványokat, képregényeket, újságokat is készítettek, a grafikák és a nyomtatás minősége is gyorsan javult.
Az első igazi Panini matricán szereplő futballista, Bruno Bolchi idén töltötte a 80. születésnapját, 1961-ben egy Inter-Atalanta meccs előtt fotózták le kísérletképpen, de annyira tetszett Giuseppének a kész matrica, hogy meg sem állt az ötleteléssel és a Bolchi-matricát azonnal le is gyártotta több száz példányban. A nagy Panini áttörés 1970-ben jött el, amikor a FIFA megegyezett a céggel, hogy a soron következő labdarúgó-világbajnokság hivatalos matricagyűjtő albumát készítsék el. A 288 matricát egy 50 oldalas puhakötésű füzetbe lehetett gyűjteni, vagyis még most is lehet, az Ebayen már másfél millió forint alatt meg lehet szerezni a teljes mexikói vb-s albumot.
A FIFA-együttműködéssel gyorsan nemzetközivé váló Panini meghódította Európát és a foci vb-kkel együtt az egész világot. Egyre több nyelven jelentek meg a matricaalbumok, és innentől kezdve nem is volt megállás, az Eb-k és a vb-k sokak szemében elmaradhatatlan kísérő programja lett a gyűjtögetés, de már a BL és nemzeti bajnokságok is rendelkeznek saját matricasorozattal. Ha azt hinnénk, ezzel csak a gyerekeknek lehet boldog pillanatokat szerezni, tévedünk, felnőttek, ismert emberek, sőt, maguk a matricákon szereplő sportolók is rá tudnak kattanni a Paninire; Gianluigi Buffon például gyerekkora óta nagy rajongó volt, majd 2016-ban még a Panini reklámarca is lett, de Mario Balotelli is szeret ragasztgatni. A Panini cég azóta is létezik, bár a tulajdonosi kör sokat változott, a székhelye továbbra is Modenában van. 12 leányvállalattal, 1 milliárd eurós forgalommal (2018) piacvezető a gyűjtemények és a kereskedelmi kártyák forgalmazása terén, 1965 óta ugyanis nem csak sport témájú sorozatokkal foglalkoznak, létezik állatos, rajzfilmes, videójátékos és sokféle más kollekció is, de ezeket biztos látta már mindenki az újságosnál vagy a boltok pénztáránál. Ahogy a kártyákat is, a 2009-es év óta ugyanis a Panini is megkezdte a sportkártyák forgalmazását. Ezzel a lépéssel itthon is egy olyan űrt töltött be, amit a kilencvenes évek óta senkinek sem sikerült.
Hogyan készülnek a Premier League Panini matricák? | Látogatás a modenai Panini gyárban 🇮🇹
Nem sokkal a rendszerváltás után szinte a semmiből megjelentek a kosaras kártyák Magyarországon, valószínűleg mi, akik akkor voltunk gyerekek, sohasem fogjuk elfelejteni a frissen feltépett csomagok illatát és azt az izgalmat, amit a pakli átnézése okoz. Persze akkor még vadászni kellett a boltokat, ahol be lehet szerezni a kártyákat (vagy a matricákat), de most már szinte bárhol belefuthatunk a kis lovagba a sárga hátterű Panini logón és csak a képzeletünk (meg a pénztárcánk) szabhat határt a gyűjtőszenvedélynek. A Panininél évente nagyjából egymilliárd csomagot gyártanak, úgyhogy 6 milliárd matrica kerül a rajongók kezei közé. Ugyanez a helyzet a Giro d’Italiával, senki sem gondolhatta, hogy egy olasz cég pont a nemzet legrangosabb kerékpárversenyéhez nem készít különálló matricás albumot!
Egy gyűjtő szenvedélye: Szabó Előd-Zsolt története
Önmagát fanatikus gyűjtőként határozta meg Szabó Előd-Zsolt. Mint megosztotta, az 1990-es, olaszországi labdarúgó-világbajnokságra kiadott matricás-album volt az első, amivel találkozott. „Akkor megjelent nálunk, az újságárusoknál a vb-re kiadott matricás album. Nagymamámmal sokat jártam a piacra hét éves gyerekként. Általában cserébe, hogy segítettem neki cipekedni, kaptam egy-egy csomag matricát. Voltak ismerőseim, akiknek ugyancsak volt matricájuk, és hárman úgy döntöttünk, hogy egy albumot próbáljunk meg kigyűjteni” - idézte fel a kezdeteket. És hogy mi lett az első „közös” album sorsa? Néhány matrica híján torzóban maradt, majd az idők során elveszett. Beszélgetőtársunk 1992 óta önállóan gyűjti a különböző világeseményekre kiadott matricás albumokat, és azóta 2024-ig minden európa- és világbajnoki szett megtalálható a gyűjteményében. Előd gyermekkorától szereti a sportot, élénken él emlékezetében édesapjával „az erdőre” kivitt televízió készülék előtt végigizgult Szovjetunió - Hollandia Eb-döntő. Öt évesen az az első emléke. Előd az 1998-as világbajnokságra kiadott album kigyűjtésének fogott először neki tudatosan.
„Akkor már a zsebpénzem is erre ment általában, amit kaptam. Az Európa- és világbajnokságokra kiadott albumok mellett folyamatosan szélesedett a gyűjtött sorozatok köre” - mondta. „Miután az egyetem befejeződött, és pénzügyileg is többet tudtam áldozni a dologra, akkor már jöttek a Bajnokok Ligájás albumok, sőt, kézilabda-szeretőként van kézilabdás albumom is. Igaz, hogy hiányzik még öt matrica belőle, de lehet, hogy nem is lesz meg soha. Egy 2010-11-es Bundesliga albumról van szó. Az évek során 72 teljes albumot sikerült kigyűjtenie Elődnek, ezen túl mintegy harminc további olyannal rendelkezik, amelyekből néhány darab hiányzik. Előd úgy érzi, fontos a folytonosság. „Ha már elkezdtem, akkor ne hagyjam abba. Miért hagynám abba? Hogyha ezt szenvedélyként megéltem gyerekként, akkor miért ne lehetne felnőttként, miért ne folytatódhatna ugyanaz a szenvedély?”
Arra bizonyságképpen, hogy a matricák gyűjtése nem holmi gyerekes elfoglaltság, Előd egy érdekes találkozást elevenített fel. „A hozzám hasonló témában gyűjtőket nagyrészt csak az online térből ismerem, de jó pár emberrel találkoztam személyesen is. Manapság ritkán van arra ideje Elődnek, hogy a matricás albumokat kézbe vegye, forgassa. „Ha visszagondolok húsz évvel ezelőttre, akkor bizony napi szinten forgattam az albumokat, főleg a frissebben kigyűjtötteket. Manapság erre már nagyon ritkán van idő, illetve ahogy nő a gyűjtemény, nem is igazán tudom ezt megtenni. Természetesen, amikor frissen kigyűjtöttem egy albumot, akkor az kuriózum, egy picit még belenézek, hogy milyen hasznos információk vannak a színes matricák mellett még az albumban. A 2024-es évben több mint fele az albumoknak nem járt a kezemben, be vannak fóliába szépen csomagolva azért, hogy a minőségük ne romoljon, és ott vannak a polcon. Az albumokat külön szekrényben tartja, a bútor teteje pedig a dupla példányban megtalálható matricákkal megrakott dobozokkal van tele. „Azt is nehéz tárolni, egyre nehezebb, mert minél nagyobb gyűjteményed van, annál több a dupla példány. Meg kell oldani azt is, hogy számon tudjam tartani, hogy miből van, illetve mi hiányzik.”
Csereberék és különleges darabok
Mint gyűjtő, természetesen folyamatosan csereberél a hasonló érdeklődési körbe tartozó társakkal, mint elmondta: ez elengedhetetlen. Ugyanakkor hozzátette, hogy harminc évvel ezelőtt jobban lehetett cserélni, mint manapság. „Pedig most már az online térben nincsenek határok. Érdekességképpen megemlíthetem, hogy Chilében, Ausztráliában, Tajvanban is vannak partnerek, akikkel már cseréltem. Bukarestben, illetve nagyobb városokban manapság is szerveznek alkalmakat a csereberére, ahol személyesen is megszerezhetjük a hiányzó darabokat, vagy megszabadulhatunk a fölöslegesektől. A '90-es évek első felében Csíkszeredában is voltak ilyen spontán alkalmak: „Szombatonként reggel gyerekekként mentünk a parkba és cseréltük egymás között a matricát.”
Előd gyűjteményében több olyan album megtalálható, amelynek összeállítása emlékezetes számára. Például azok sorolhatók ide, amelyek limitált kiadású matricákat tartalmaznak, vagy nagyon nehéz volt hozzájutni. „Például, ha visszaemlékszem, akkor azt hiszem, a '94-es gyűjtemény volt az, ahol három csapat matricái ugyan kijöttek a gyárból, de Romániában azok a csomagok nem jutottak el, amelyikben azok voltak. Mindenki azokat kereste, és senki nem tudta megtalálni. Más országokban pedig dúskáltak azokban a matricák, mert az volt meg sokszor duplában. Ebben a '94-es albumban azt hiszem, hogy 2015 után, húsz év után gyűjtöttem ki jó pár matricát” - elevenítette fel. Talán éppen ezért maradt meg kedvencnek Előd számára a legnehezebben összegyűjthető, szaúd-arábiai csapat. "Szaúd-Arábia és Irán, ezt a kettőt nagyon kemény volt kigyűjteni. Persze, van több kedvenc albumom is."
A gyűjtés anyagi oldala és a ritkaságok
A gyűjtőszenvedély anyagi áldozatokkal is jár. Mint Előd megosztotta, az utóbbi néhány évben kiadott, ritka matricák beszerzése nem könnyű feladat. „Sajnos 2020 után bevezették a gyártók a speciális matricákat. Ebben az esetben vagy megszabták, hogy csomagonként egy van, vagy, hogy egy egész ötvenes dobozban csak kettő vagy három található. Emiatt macerás ez a dolog, illetve a gyűjtők közül is sokan >>aranyárban<< kínálják, mert tudják, hogy ritkaság.” Előd gyűjteményébe a legnagyobb áron a 2000-es holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokság két matricája került be. „Zidane és egy német játékos hiányzott még, találtam egy holland gyűjtőt, akinek mindkettő megvolt. Akkor kifizettem 30 eurót azért a két matricáért, az volt a legdrágább. Normál esetben igyekszem kerülni az ilyen helyzeteket. Inkább félreteszek matricákat olyan ismerősöknek, akik tudom, hogy nekem is segítenének.”
Az Ebayen elképesztő különlegességeket lehet találni, van például gyűjtemény nagyjából 10 millió forintért, vagy egy ilyen Cristiano Ronaldo matrica, ami a miénk lehetett volna négy és félmillió forint körüli összegért. A legdrágábban értékesített album az első kiadásból való: a hiánytalanul teleragasztott, jó állapotban lévő 1970-es füzetet (két eredeti Pelé aláírással!) 12,038 euróért vitték el 2017-ben.
Célok és motivációk
Beszélgetésünk során rákérdeztünk, hogy hogyan viszonyul a család, az ismerősi kör Előd gyűjtőszenvedélyéhez. „A család, maradjunk annyiban, harminc év alatt elfogadta, hogy van egy ilyen hobbim. Az ismerősök, barátok közt ritka, hogy valaki először ne csodálkozna. Második gondolatuk viszont már az, hogy >>basszus, ez mennyi pénzt rákölt, beleölt ebbe a gyűjteménybe<<. Elbizonytalanodnak még sportszerető emberek is, akiknek először tetszik, de utána már egy picit másképp viszonyulnak hozzá, belegondolnak, hogy mivel jár” - osztotta meg tapasztalatait. „Nem szeretném abbahagyni, számomra már egyfajta hivatás ez, és így harminc év távlatából egyik napról a másikra nem szeretném semmiképpen befejezni” - mondta. És, hogy mi a cél? „Folyamatosan jönnek a célok, ahogy gyűlnek az albumok. Mindig jön egy következő cél, például, hogy 75-ig jussak el, utána biztos a 80-as lesz a következő cél, és így tovább. Valószínű, hogy így fog történni, eddig is így történt. Külön bizonyos matricákra nem vágyok. Én sem Messivel nem aludtam a párnám alatt, se Hagival, se senkivel. Számomra mindegyik matrica egy a gyűjteményből, és a teljes gyűjteményt szeretném látni, amikor megvan. Innentől kezdve nem értékesebb egyik matrica sem, mint a másik. Nekem mindenki, mindegyik ugyanolyan értékes, amit az albumba beteszek. Az más kérdés, hogy véleményem szerint van egy csomó fölösleges matrica is, aminek nem biztos, hogy ott lenne a helye.”
tags: #labdarugo #ki #kicsoda #matricagyujto #album #1987
