A domináns láb szerepe a labdarúgásban: teljesítmény és sérülések
A labdarúgásban, akárcsak számos más sportágban, az alsó végtagi dominancia kérdése komplex és sokrétű. Számos tanulmányban vizsgálták ezt a jelenséget, bár a kézdominancia mellett sokáig csak minimális figyelem fordult az alsó végtagi dominancia kérdésére. Kezdetben leggyakrabban a kéz dominancia alapján határozták meg: ha valaki jobbkezes volt, akkor a jobb oldali alsó végtagja volt a domináns. Azonban a tudomány fejlődésével és a sporttudományi kutatások elmélyülésével ez a megközelítés árnyaltabbá vált.
A modern labdarúgás gyors ütemű és folyamatosan fejlődő színterén a taktikai elemzés jelentősége kiemelkedő. Ez a szisztematikus megközelítés lehetővé teszi az edzők és a csapatok számára, hogy saját és ellenfeleik teljesítményének minden aspektusát elemezzék és megértsék. Az adatvezérelt meglátások kihasználásával a taktikai elemzés megkönnyíti a megalapozott döntéshozatalt, biztosítva, hogy a stratégiák alkalmazkodóképesek és pontosan az ellenfelek által támasztott konkrét kihívások leküzdésére szabottak legyenek. A stratégiai tervezés és a taktikai elemzés képezi a siker gerincét a versenyképes labdarúgásban.
A lábdominancia meghatározása és vizsgálata
Később egy vagy két alsó végtagi képesség tesztelésével állapították meg a lábdominanciát, mint például labda rúgásával, vagy egy székre való fellépéssel (Spry és mtsai, 1993). A szakirodalmi adatok szerint a mai napig vitatott, hogy a támasztó/teherviselő vagy a rúgó (manipuláló) lábat tekintsük-e domináns alsó végtagnak. Saját vizsgálatainkban különböző szinteken és különböző sportágakban sportolók (kézilabdázók, kosárlabdázók és futballisták) alsó végtagi dominanciáját és a sportsérülésekkel való kapcsolatát vizsgáltuk.
A kutatások során közvetlenül rákérdeztünk, hogy a sportoló melyik lábát tartja dominánsnak, és megkérdeztük, hogy ha egy labdát szeretne célba juttatni, melyik lábát használná. A válaszok nem minden esetben estek egybe, ezért Van Melick és mtsai (2017) megfigyeléséből kiindulva, miszerint az önbevallással meghatározott rúgóláb mindig megegyezett a ténylegesen megfigyelt adatokkal és egybeesett a domináns lábbal, a rúgólábat tekintettük dominánsnak.
Érdekesnek találtuk megnézni, hogy a domináns oldal ugyanaz-e a felső és az alsó végtagon. Tájékozódó vizsgálatainkban azt találtuk, hogy a válaszadók 82%-a tartja magát jobbkezesnek, de csupán 72% gondolja úgy, hogy a jobb lába a domináns, néhányan változó kéz- és lábhasználatról tettek említést. A három sportágat külön vizsgálva azt az eredményt kaptuk, hogy kézilabdázóknál közel egybeesik a kéz- és lábdominancia, míg a futballisták alig több mint fele mutat jobb oldali dominanciát.
Hugdahl és Davidson (2004) feltételezték, hogy már a prenatális (születés előtti) időszakban létrejön egy funkcionális aszimmetria, és a test bal oldala fog felelni a stabilizálásért. Hart és Gabbard (1997) eredményei azt mutatták, hogy a stabilizációhoz választott láb független a bilaterális feladatokkal meghatározott dominanciától; a vizsgált személyek gyakran választották stabilizációs feladatoknál a jobb lábukat. Ezek a vizsgálatok ahhoz a megállapításhoz vezettek, hogy a lábválasztás a feladat milyenségétől függ, és nem köthető kizárólagosan fejlődésneurológiai eredethez.
Ezzel teljesen egybeesnek saját eredményeink, miszerint közel fele-fele arányban választanák a résztvevők (sportág szerint nem differenciálva) a domináns, illetve a nem-domináns alsó végtagjukat. Sportáganként vizsgálva azt kaptuk, hogy a labdarúgók 69%-a, míg a kézilabdázóknak csak 41%-a választaná a jobb lábat, a kosárlabdázók fele-fele arányban jelölték meg a jobb, illetve a bal lábukat. Feltételeztük, hogy a sportolók kisebb hányada fordít figyelmet a két alsó végtag szimmetrikus fejlesztésére, pedig a sérülések prevenciója szempontjából az lenne a kívánatos, hogy 15%-nál ne legyen nagyobb különbség a két alsó végtag között teljesítőképesség szempontjából (Creighton és mtsai, 2010).
A domináns láb és a sportsérülések kockázata
A szakirodalomban gyakran felvetődik az alsó végtagi dominancia és a teljesítmény, illetve a sérülések közötti kapcsolat. Előzetes felmérésünkben körülbelül a sportolók felénél jelentkezett térdízületi sérülés, és azonos arányban érintette a szimmetrikus és aszimmetrikus sportot folytatókat. A későbbi, sportági összehasonlításnál azt láttuk, hogy a labdarúgóknál (15 férfi, 1 nő) valamivel több a domináns lábon jelentkező sérülés, de a különbség nem szignifikáns. Ez a megfigyelés egybevág Brophy és mtsai (2010) adataival, akik azt találták, hogy az ACL (elülső keresztszalag) sérülések körülbelül fele a rúgó lábon, míg másik fele az ellenoldali lábon alakult ki.
Brophy és mtsai (2010) futballistákat vizsgálva azt találták, hogy gyakrabban szenvednek el elülső keresztszalag sérülést a támasztó lábukon, mint a domináns lábukon. Ezzel szemben Negrete és mtsai (2007) 302 labdarúgót vizsgáltak nem-kontakt elülső keresztszalag szakadással, és nem találtak szignifikáns korrelációt a sérülés oldala és a domináns rúgó láb között.
Krajnc és mtsai (2010) futballisták körében az osteoarthritis (ízületi porckopás) megjelenési gyakoriságát vizsgálta, és azt találta, hogy 43% a domináns és 58% a nem-domináns térdízületi érintettség. A térdsérülések gyakorisága a nemmel és az életkorral is szignifikáns összefüggést mutatott, a férfiak 29,6%-a, a nők 40,4%-a számolt be térdsérülésről. Kézilabdázók esetén (valamennyien nők) a nem-domináns láb szignifikánsan gyakrabban volt érintett, mint a domináns láb (27% vs. 5%). Kosárlabdázóknál jellemző volt, hogy mindkét térd sérült, az egyik oldalt érintő sérülések egyenlő arányban oszlottak meg a domináns és a nem-domináns oldal között.
Bokaízületi és izomsérülések
Bokaízületi sérülés a labdarúgóknál 6%-ban a rúgó lábon, 13%-ban a támasztó, és szintén 13%-ban mindkét oldali lábon volt tapasztalható. Ez azt jelenti, hogy a teherviselő lábon a bokaízület gyakrabban sérült. Kézilabdázóknál 10% jelölt bokasérülést, mely 5-5%-ban a támasztó, illetve a domináns oldalon jelent meg. Kosárlabdázóknál 60%-ban jelent meg bokasérülés, melyek 16%-ban a rúgólábat, 10%-ban a teherviselőt és 35%-ban mindkét oldalt érintették. A bokasérülések megjelenése a sportággal szignifikáns összefüggést mutat, a labdarúgók 31%-a, a kézilabdázók 9%-a, illetve a kosárlabdázók 60%-a számolt be ilyen típusú sérülésről.
A bokasérülések megoszlása sportáganként
| Sportág | Rúgóláb | Teherviselő láb | Mindkét láb | Összesen |
|---|---|---|---|---|
| Labdarúgás | 6% | 13% | 13% | 31% |
| Kézilabda | 5% | 5% | 0% | 10% |
| Kosárlabda | 16% | 10% | 35% | 60% |
Izomsérülések tekintetében a labdarúgóknál és kosárlabdázóknál is a kétoldali sérülés volt jellemző, míg a kézilabdázók ilyen sérülésről nem számoltak be. Ekstrand és munkatársai (2011) labdarúgókat vizsgáltak és azt találták, hogy egy játékos átlagosan 0.6 izomsérülést szenved el egy szezon során. Az izomsérülések 92%-a 4 alsó végtagi izomcsoportot érint: hamstring (térdhajlítók) (37%), adduktorok (combközelítők) (23%), m. quadriceps (négyfejű combizom) (19%), és a m. triceps surae (vádli izomzat) (13%). Dominanciától függetlenül, derékpanasz az összes megkérdezett sportoló közel felét érintette, sportágak közötti lényeges különbség nélkül.
Yde és Nielsen (1990) labdarúgásban, kosár- és kézilabdában vizsgálta a sérülések gyakoriságát serdülőkorú sportolóknál. Azt találták, hogy a labdarúgóknál csaknem minden sérülés az alsó végtagon jelentkezett, míg a kézi- illetve kosárlabdázóknál az ujjsérülések voltak gyakoribbak. Gyakran vizsgált kérdés az is, hogy a nők gyakrabban szenvednek-e el sportsérülést, mint a férfiak. Előzetes felmérésünkben azt találtuk, hogy az elülső keresztszalag szakadások a válaszadók között elsősorban a nőket érintették (6 nő, 1 férfi). A három vizsgált sportágban végzett összefüggésvizsgálatok azt mutatták, hogy a térdsérülések gyakorisága nagyobb nőknél (40%), mint férfiaknál (30%).
Főbb hipotézisek és eredmények
- A kéz- és lábdominancia nem minden egyénnél azonos, a lábhasználat preferenciája feladatfüggő.
- A sportolók edzéseken nem fordítanak kellő figyelmet a két alsó végtag szimmetrikus fejlesztésére.
- A lábdominancia és a sérülések előfordulása között kimutatható kapcsolat van.
- A női sportolóknál gyakrabban fordulnak elő sérülések, mint a férfiaknál.
- Nem lehet általános érvényű következtetést levonni, a különböző sportágak között lehetnek különbségek a vizsgált paraméterekben.
A domináns láb hatása a játékhelyzetekre: büntetőrúgások
A labdarúgó-mérkőzések legidegtépőbb percei a hosszabbítás utáni büntetőpárbajok. A büntetőrúgásokkal kapcsolatban végzett tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a kapusok többségének gondot okoz, ha olyan lövő játékossal kerülnek szembe, aki bal lábbal rúgja a büntetőket. A tanulmányok szerint a bal lábbal rúgók a labdát hajlamosak a háló jobb felső sarkába lőni (ami a kapus szemszögéből a bal felső sarkot jelenti).
Mivel a kapusok az esetek többségében jobb lábbal lövő játékosokkal kerülnek szembe, erre a lehetőségre kevésbé készülnek fel. A kapusok nehezebb iránymeghatározása a statisztikákban is megmutatkozik: a bal lábas játékosok az esetek 76,22 százalékában rúgtak gólt, míg a jobb lábas focisták a büntetők 72,15 százalékában juttatták a labdát a hálóba a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságon 1995 és 2007 között.
Az O-láb jelenség a labdarúgóknál
Sok focista ismert az O-lábáról. Egy tanulmány szerint a tehetséges focistáknál már 12 éves korban kifelé hajlik a térd. Kutatók azonban bizonyították, hogy már a pubertás előtt álló fiatal focista tehetségeknél is gyakori a görbe láb. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a fiatal labdarúgó tehetségek körében az O-láb sokkal gyakoribb, mint a normál népességben. Átlagosan 1.5 cm hézagot számoltak a fiatal focisták térdei között, noha az eltérések aránya nagymértékben ingadozott. Az eredményekről a kutatók a "Deutschen Ärzteblatt" című szaklapban számoltak be.
Az első tanulmány szerint a fiatal focista tehetségek térde 12 éves korban ismét szétáll egymástól, míg ezzel szemben a nem focizóknál az O-láb csak 16 éves korban alakul ki. Emellett a labdarúgók körében az O-láb előfordulási aránya 70%, míg a nem focizóknál csak 40%. A 16-18 éves focistáknál sokkal nagyobb valószínűséggel volt hibás térdállás, mint a többi sportolónál.
A tanulmányok önmagukban nem bizonyítják, hogy kizárólag a foci okolható a görbe lábak miatt, és az O-lábú gyerekeket sokkal nagyobb valószínűséggel ösztönzik foci játszására. Ugyanakkor vannak olyan orvosi elméletek, melyek megmagyarázzák, hogyan járul hozzá a labdarúgás a deformitáshoz. A térdcsontok közelében vannak olyan növekedési rések, melyek a csontokat meghosszabbítják. A labdarúgással járó magas terhelés - különösen a pubertáskori növekedést megelőzően - ferde növekedést eredményezhet.
A stopliscipők, melyek szilárd alapot biztosítanak, de korlátozzák a láb természetes forgóirányú mozgását, szintén növelik a deformitás kialakulásának kockázatát, valamint növelik a térdízület terhelését. A futás közbeni irányváltások fokozzák a térdsérülések veszélyét, különösen fáradt lábak esetén. Az O-láb nem csak a „kötény” kockázatát növeli, de ezáltal a térdízületek egy életen át egyenetlenül terhelődnek, és növeli a térdízületi kopás (arthrosis) kockázatát is. A tanulmány vizsgálati eredményei azonban csak versenyző sportolókra érvényes, a szabadidős sportról való lemondásnak nincs értelme - írják a szerzők.
tags: #labdarugok #dominans #laba
