A labdarúgók teljesítményének mérése és elemzése

A labdarúgás rendkívül versenyképes világában a versenyben maradáshoz többre van szükség, mint nyers tehetségre és kemény munkára; aprólékos felkészülést és stratégiai tervezést igényel.

A mai futballban a teljesítményelemzés nélkülözhetetlen folyamat, amely lehetővé teszi a csapatok számára, hogy a játék minden aspektusát elemezzék, a játékosok mozgásától és a csapat dinamikájától kezdve az ellenfél stratégiáin át az egyéni teljesítményig. A teljesítményelemzés alapvetően jelentősen hozzájárul a futballisták általános teljesítményének optimalizálásához.

A részletes vizsgálat és betekintés révén az edzők és az elemzők taktikai programokat alakíthatnak ki, taktikai stratégiákat dolgozhatnak ki, és megalapozott döntéseket hozhatnak a mérkőzések során.

A teljesítményelemzés a labdarúgásban a játékosok és csapatok teljesítményének értékelésére és javítására szolgáló szisztematikus folyamat, amely az adatok gyűjtése, vizsgálata és értelmezése révén valósul meg.

A teljesítményelemzők kulcsfontosságú szerepet játszanak a modern labdarúgásban, mivel adatvezérelt meglátások segítségével segítik a csapatokat teljesítményük maximalizálásában. Gyűjtik és elemzik a játékosokra és a mérkőzésekre vonatkozó adatokat, értékes információkkal szolgálnak, amelyek segítik az edzőket és a játékosokat játékuk javításában.

A teljesítményelemzés szerepe a labdarúgásban az, hogy világos, objektív képet adjon arról, hogyan teljesít egy csapat és játékosai.

A modern labdarúgásban az adatvezérelt meglátások kulcsfontosságúak a teljesítmény fokozása és a versenyelőny megszerzése szempontjából. A teljesítményelemzés nagymértékben támaszkodik az adatokra, hogy objektív, hasznosítható meglátásokat nyújtson, amelyek segítenek a csapatoknak és a játékosoknak a fejlődésben.

A teljesítményelemzők sokféle adatot gyűjtenek a csapat és a játékosok teljesítményének értékeléséhez és javításához:

• Játékos statisztikák: Ez olyan egyéni játékos-mérőszámokat tartalmaz, mint a megtett távolság, a sprintek, a sebesség és az állóképesség.
• Párbaj események: A mérkőzés során történt események részletes feljegyzései, például gólok, asszisztok, szerelések, elkapások, szabálytalanságok és szerelések.
• Helyzeti adatok: A játékosok pozícióinak és mozgásának nyomon követése a mérkőzés során.

Az adatok és a technológia kihasználásával a csapatok versenyelőnyre tehetnek szert, optimalizálhatják a játékosok teljesítményét és finomíthatják a taktikai megközelítéseket.

A labdarúgásban a teljesítményelemzés nagymértékben támaszkodik a fejlett eszközökre és technológiákra, amelyek pontos és átfogó adatokat szolgáltatnak.

A játékosok megfigyelése a teljesítményelemzés kritikus szempontja, és a Catapult a legjobb megoldásokat kínálja ezen a területen.

• Vector Core: Ez az eszköz pontos és részletes adatokat szolgáltat a játékos mozgásáról, beleértve a sebességet, a távolságot és a gyorsulást.
• Vector Pro: A Vector Pro Vector Core továbbfejlesztett változata, a Vector Pro további funkciókat kínál, mint például a pulzusszám figyelése és az ütközések elemzése.

A videóelemzés a futballban a teljesítményelemzés másik sarokköve. Lehetővé teszi a csapatok számára, hogy vizuálisan áttekintsék és értékeljék játékuk minden aspektusát.

• Pro Video: Ez a szoftver integrálja a fizikai adatokat a videofelvételekkel, holisztikus képet nyújtva a játékosok és a csapat teljesítményéről. Lehetővé teszi az elemzők számára a kulcsmomentumok megjelölését és áttekintését, részletes jelentések készítését, valamint a meglátások megosztását az edzői stábbal.

Az FC Köln teljesítményelemzési vezetője, Hannes Dold, a Catapult Pro Video suite intuitív, testreszabható és hatékony funkciói miatt dicsérte. Dold szerint: "A videóval összekapcsolt különböző adathalmazok kombinálása a jobb meglátások érdekében kritikus fontosságú számunkra. A MatchTracker-t [a Catapult Pro Video suite része] egész héten használjuk, ez fontos az edzéstervezéshez."

A Catapult rengeteg tanulási forrást, tanfolyamot, webináriumot és sikertörténetet kínál, hogy a csapatok a lehető legtöbbet hozhassák ki a teljesítményelemzésből.

A teljesítményelemzés a labdarúgásban alapvető fontosságú gyakorlat, amely az adatokat használható felismerésekké alakítja át, lehetővé téve a csapatok számára, hogy javítsák stratégiáikat, optimalizálják a játékosok teljesítményét és jobb eredményeket érjenek el.

A labdarúgás rendkívül versenyképes világában a versenyben maradáshoz többre van szükség, mint nyers tehetségre és kemény munkára; aprólékos felkészülést és stratégiai tervezést igényel.

A Fizikai Adatok és a Komplexitás

Természetesen a ma már elérhető mindenféle fizikális adat hihetetlen segítséggel bír a játékos terhelhetőségével, sérülékenységével, konkrét fizikai állapotával kapcsolatban. Kimutatható személyre szabottan, hogy pontosan hány percet, milyen terheltségi mutatókkal, mekkora területen, hány ismétléssel végezzünk bizonyos gyakorlatokat annak érdekében, hogy a futballista készen álljon a következő mérkőzésekre.

Amikor teljesítményről beszélek, nem csak a fizikai teljesítményről van szó. A baj ott kezdődik, hogyha a futballcsapat fejlesztésének elsőszámú hivatkozási pontja a fizikális mutatókban ölt testet. Ilyen például az „X játékos Bajnokok Ligája szintű futómennyiséget produkált”, vagy „Y összesen 14km-t futott, csapata legtöbbet futó játékosa”. Ugyanez a kategória, amikor a mérkőzés után az edző ránéz az adatokra, és lehordja az irányitó játékosát, akinek a sprintek száma elmaradt a vártnál, mivel „nem akart eléggé”. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nincs vita: van helye a fizikális teljesítmény adatainak a futball-teljesítmény témájában.

Az a jelenlegi álláspont viszont azoknál a csapatoknál, ahol komplex egészként tekintenek a játékra, hogy a fizikális adatok a nagy egész apróbb részei, illetve a fizikális teljesítmény elválaszthatatlan a mentális tevékenységétől a játékosnak.

Minden emberi rendszer komplex rendszer.

Ahogy sokszor sok helyen lehetett már olvasni, az utóbbi egy-két évtizedben, kettő teljesen új futball-pedagógiai filozófia nyert teret. Az egyik, Bene Ferenc által magyarul könyvben is megjelent Taktikai Periodizáció, ami egy portugál embernek, bizonyos Vitor Fradénak a nevéhez köthető. A másik pedig, magyarul teljesen, angolul részben elérhetetlen “Structured Training” nevezetű elképzelés, amelyik Fransisco Seirul.lo gondolatrendszere. Mind a kettő kiindulópontja a futball komplex módon való értelmezése, illetve mind a kettő állítása szerint a futballt, mint csapatsportágat a játékosok és a környezetük között lévő kölcsönhatások vizsgálata által érdemes elemezni. A két idea egymásra gyakorolt hatása egészen egyértelmű, ugyanakkor vannak eltérések is, így teljesen egy kalap alá venni őket nem érdemes.

Francisco Seirul.lo és a Strukturalista Edzés

Francisco „Paco” Seirul.lo Vargas professzor a nemzetközi szakmai berkekben, főként spanyolajkú területeken manapság már egy intézmény. Az FC Barcelona klubjánál a 80-as, 90-es években kezdett dolgozni. Sportolóként atléta volt, ha jól tudom 100, 200, 400m gátfutásban versenyzett. Tehát nem volt futballista. Csapatsportokban először, az FCB kézilabdacsapatánál kezdett tevékenykedni, bizonyos Valero Rivera mellett. Vele egyetértésben alkottak meg egy teljesen új edzés metódust, ami a Barca kézilabdacsapatának elképesztő sikereket hozott.

1994-ben került először kapcsolatba a klub futball szakosztályával, majd 2014-től, az FC Barcelona első számú futballcsapatánál végzett munkájának eredményeként a klub a metodika szakosztály vezetőjének nevezte ki. Angolul Department of Methodology, ez egy külön téma, megér egy pár misét: nekik külön szakosztályuk van a stílusuk folyamatos fejlesztése érdekében!

Dolgozott többek között Cruyff, Bobby Robson, Rexach, Van Gaal, Antic, Riijkaard, Guardiola, Villanova, illetve Tata Martino mellett is. A csapat 2008-tól kezdődő újbóli sikeressége azonban mérföldkő volt Seirul.lo, Pep, illetve az egész klub történetében, hiszen innentől kezdve minden megváltozott. Összességében elmondható, Fransisco Seirul.lo az egyik legnagyobb hatású erőnléti edzője a futball világnak, aki megtörte a Klasszikus Gondolkodás vonalvezetését. Ő volt az egyik első gondolkodó, aki egyedülálló koncepció alapjait tette le azáltal, hogy nem másolta le az egyéni sportágakban sikeres edzéstervezési alapelveket.

Seirul.lo azt mondja, a labdarúgót nem lehet részeire bontani, komplex egészként kell rá tekinteni.

Mivel komplex egész, igy új meghatározásokra van szükség, amik ezt a komplexitást megfelelőképpen kifejezik. Ezekről a struktúrákról sok helyen lehet olvasni, Javier Mallo, Complex Football című könyvében, a spanyolul irt tanulmányában Seirul.lo-nak, illetve több másik hasonló témában irt írásban is.

A futballista egy komplex rendszeren belül helyezkedik el, amit futballnak hívunk. Ott vannak ellenfelek, van a labda, a pálya méretei, a játékvezető, illetve a nézők. Ezek a hozzátartozók jelentik a futballistának a környezetét, amin belül határozza meg önmagát. Ebben a környezetben igyekszik alkalmazkodni a legjobb tudása, a saját edzője által felvázolt követelmények, illetve a saját maga által kitűzött céljai szerint.

A világ nagy része összetevőire bontja a futballistát és azt fragmentáltan és izoláltan próbálja egyenként javítani. Az UEFA és sok más licenszeket kiadni igyekvő futball edukációs szervezet ilyenkor négy összetevőről ad számot: technikai, taktikai, fizikális, mentális attribútumok. A gondolatmenet egyértelmű, az edzéseken ezeket az attribútumokat kell gyakorolni és fejleszteni és a folyamat végén összerakni őket.

Látványos példa a golf sportja. Előre elnézést a szakmaiatlan kifejezésekért. Ott külön lehet gyakorolni a beállást, az ütő fogását, a lendítést, a csukló mozdulatait, illetve ezer másik kisebb részeit a tökéletes mozdulat egészének. Vannak mindegyik kifinomult mozdulatra kitalált gyakorlatsorok és egymásra lehet őket illeszteni.

Seirul.lo professzor erre alapozva vezeti le a futballista felkészítésének gondolatmenetét. Tehát még egyszer: a futballista egy dinamikus komplex rendszer, egymástól és a környezet kreálta kölcsönhatásoktól elválaszthatatlan struktúrákkal.

Ezt a dinamikus komplex rendszert, Paco Seirul.lo ún. „human sportsperson (HSP)” néven hívja, gyakorlatilag humán sportemberként lefordítva az egyszerűség kedvéért.

Alapvető gondolat bármilyen sportkörnyezetben, hogy a játékos teljesítményét próbáljuk edzőként fel javítani, illetve fejleszteni. Ha ez igaz, akkor a teljesítményt, mint fogalmat meg kell határozni.

Az utca embere, amikor a teljesítmény szót meghallja, azonnal számokra és kimutatásokra gondol, jogosan. Hány másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra ez vagy az az autó? Milyen jegyet kaptál matekból? A futball viszont más téma.

Ha a futballistára komplex módon tekintünk, akkor a fizikális, illetve mentális teljesítményt nem lehet különválasztani. Tehát nem lehet külön edzetni sem, hiszen minden mindennel összefügg.

Az idők során, a HSP körül kialakult gondolatmenet egyfajta evolúción ment át. Mostanra világos, hogy azokban a futballfilozófiákban, ahol a futballt nagy egészként, komplex módon kezelik, ott a különböző struktúrákat folyamatosan és egyenlően stimulálni kell, hiszen a nagy egész fejlődése csak így történhet meg.

Az edzőknek muszáj olyan feladatokat kijelölni a HSP-nek, amelyben a rájuk hárul a döntés feladata, ahol ők felelnek a saját maguk fejlődéséért. Az edzőknek muszáj megedniük, hogy a HSP-k saját magukat fejlesszék és saját maguk optimalizálják saját struktúráikat. Attól függően, hogy a különböző szituációk mit kívánnak a saját maguk által kinyilvánított célok tekintetében és a saját maguk által képviselt hozzáadott motiváción keresztül.

Ha pedig így tekintünk a HSP-re, akkor egyes egyedül a döntés sikeressége tudja a teljesítményt jellemezni. Ha megfelelően optimalizálta a HSP a struktúráit, akkor olyan helyzetbe hozta magát, ahol jó döntéseket tudott hozni. Ezáltal jól játszott.

Ez egy kemény dió: el kell engedni az ok-okozati összefüggéseket is, hiszen a játék a játékosoké, és nem az edzőké. Ezt a fajta edzéstervezési, játékos és csapatfejlesztési metodikát hívja Seirul.lo professzor ún. „Structured Training”-nek, magyarul Strukturalista Edzésnek.

Definíció szerint minden olyan futballedzés, amelyik a HSP-t a struktúrái átrendeződésére és optimalizálására készteti, azt Strukturalista Edzésnek kell tekinteni. Nincs olyan, hogy erőnléti vagy technikai edzés. Csakis a HSP összegző fejlesztése van.

A teljesítményt csakis a döntéshozatal sikerességében szabad és kell mérni. Nem szabad engedni, hogy egy GPS, a sprintek száma, futómennyiség, laktózértékek, monitorok és számítógépek adatai legyenek az egyedüli szempontok.

Persze nem szabad elmenni szó nélkül, hogy a döntés sikerességéről csak akkor lehet beszélni, ha kontextusba helyezzük. Muszáj lennie az edzőnek egy olyan elképzelése a futballról, ami jól kidolgozott és a játékosok számára érthetően és meggyőzően prezentálható.

Mi magyarok, valamikor régen Játékképben és Stílusban gondolkodtunk. Mourinho és a Taktikai Periodizáció követői Játékelképzelésnek („The Idea of the Game”) hívjak, ami a Játékmodellen (Game Model) keresztül ölt testet. Guardiola, Lillo, és hasonszőrű menő edzők a Pozíciós Játékot (Juego de Posición) használják ennek a meghatározására. Mi most az egyszerűség és a példa kedvéért ezt most hívjuk játékelképzelésnek.

„A Pozíciós Játék nem csak arról szól, hogy előrefelé passzoljunk, hanem sokkal bonyolultabb a helyzet: arról szól, hogy előnyöket alakítsunk ki minden egyes szituációban. Ezt meg lehet valósitani lassan vagy gyorsan, vertikálisan vagy kevésbél úgy, nagyobb és kisebb csoportokban, de egy valami állandó: a folyamatos akarat az előnyök felkutatása és kihasználása érdekében. Ezek az említett előnyök nagyon szoros összefüggésben állnak a pályán található területek kihasználásával. Ezért a kontextus, ami a döntés sikerességét meghatározza, a játékos területmenedselése, a területek megfelelő felhasználása, az előnyök észrevétele és azok kihasználása a labda helyzetéből adódó szituációkon keresztül.

Azt jelenti, hogy akkor dönt egy játékos jól, ha jókor van jó helyen és/vagy ha a labdát megfelelő ütemben megfelelő helyre passzolja. Cruyff mondta erről: „Ideális esetben a gól tulajdonképpen csak egy extra passz a kapuba”.

Nagyon fontos a versenyképesség állandó fenntartása, mivel a játékos alapvetően versenyző és motivált a győzelem elérése érdekében. Egy bármilyen pontozási rendszer állandó jelenléte ezt segíti.

8 narancssárga 8 fekete ellen + 2 kék Jokeres játék. Két pont a győzelemért a narancssárga csapatnak, nulla a feketének. Ez már eleve azt mondja a HSP-nek, hogy a szabályok egyértelműek, tessék nyerni. A kérdés mostantól kezdve, hogyan?

Mondjuk, hogy aznap a labda cirkuláció alapelve a legfontosabb a játékelképzelésen belül (ugyanez: legdominánsabb mozaik a játékképen belül), amire szeretnénk koncentrálni. Ha labda cirkuláció a téma, akkor a passzok száma egy jó kiindulópont. Nem adhatom el a labdát. Ha eladtam, mit kell tennem annak érdekében, hogy jól passzoljak? Ha eladtam, azonnal vissza kell szerezzem, mert különben az ellenfél jut el 40-ig hamarabb. A koncentráció még egy fokkal emelkedik, amikor 30-hoz érünk.

Miért is van +2 ebben a gyakorlatban? Mit jelent ez a +2 a labda el nem adása szempontjából? Ha mi 10-en vagyunk, ők meg nyolcan, milyen területeket kellene elfoglalnom a labda cirkuláció sikerességéhez? Ha rövid passzokkal járatjuk a labdát, az ellenfél mit fog csinálni?

És itt jönnek a képbe a struktúrák, amiket saját maguknak kell optimalizálni. Ez a struktúrák szempontjából azt jelenti, hogy aki éppen nem a legpontosabban passzoló játékos (Koordinatív struktúra), de mondjuk sokat (Bioenergetikai struktúra) és gyorsan tud futni (Kondicionális struktúra), az azonnal arra gondol, hogyan tudna a legtisztábban, legegyszerűbben játszani. A játék lényegére, a labda magtartására hamar rájön (Kognitív struktúra) és nem próbálja a leglátványosabb megoldásokkal (mondjuk felelőtlen sarkalással) kompenzálni passzolási hiányosságait (Kreatív struktúra).

Ezekhez a játékban keletkező szituációkhoz kell egy bizonyos fokú motiváltság is (Érzelmi-akarati). Ez a motiváltság következhet az edző személyiségéből, a pontrendszer alkotta versenyhelyzetből, a játékostársak elvárásaiból, és/vagy a jelen időben tapasztalható személyes hangulat alakulásából is (például: gyermek születése vagy személyes tragédia).

Ebben a példában az a helyzet, hogy a HSP saját magát optimalizálja úgy, hogy abból ő győztesen jöjjön ki.

Az edző feladata, hogy minél inkább világosabbá tegye a csapat számára, hogy a játékelképzelés hogyan is nézzen ki a pályán és ösztökélje a HSP-ket, hogy egyénenként illeszkedjenek be a játékelképzelésbe. Nem az a feladata, hogy egyes HSP-nek megmondja, pontosan mit csináljon. Főleg akkor nem, amikor a labda az adott HSP-nél van.

Tudniillik, a HSP fejlesztése a döntési szabadságon keresztül történik. Ha a szabad döntések lehetősége fennáll, a HSP önmaga tapasztalja meg döntéseinek sikerességét. Ezáltal az történik, hogy a HSP hiba vagy siker után újra optimalizálja saját struktúráit és újra próbál a játékelképzelés kialakítási folyamatába beleilleszkedni.

Ezért van az, hogy a teljesítmény definiálható így is: a játékelképzelésbe való beleilleszkedés sikerességének mértéke a döntések meghozatalán keresztül.

A Futballista Komplex Rendszerként

A futballista egy dinamikus komplex rendszer, több mint a részeinek összessége. Ezt az összességet Seirul.lo struktúrákon keresztül szemlélteti, a struktúrák által jellemzi.

Ezek a struktúrák a következők:

• Bioenergetikai: a tulajdonképpeni humán energia, ami a sportolónak lehetővé teszi, hogy a magában lévő többi struktúrát fejleszteni tudja.
• Kondicionális: motorikus képességeket írja le, kapcsolatban van az izmok teljesítményének kifejezésével, gyorsasággal, állóképességgel.
• Kognitív: a döntési folyamatért felelős struktúra, a sportolói képesség az információ megfelelő érzékelésére és feldolgozására.
• Koordinatív: szoros összefüggésben áll a teljesítőképességgel és a hatékonysággal, a motorikus képességeket kifejező struktúra.
• Kreatív: a sportoló önmaga kifejezési képességének a struktúrája, nagy jelentőséggel bír önmaga meghatározásában a csapaton belül.
• Szoció-affektív (összműködési): a játékosok közötti interakciók és az érzelmi kapcsolatok rendszere.
• Érzelmi-akarati: az érzelmek és a motiváció kezelése, az akaraterő és a belső hajtóerő.
• Mentális: a pszichológiai képességek, mint a koncentráció, a stressztűrés és a mentális ellenálló képesség összessége.

A futballista a játékelképzelésből adódó szituációktól és saját maga adottságaitól függően (mint a komplex rendszerek jellemzője) képes alkalmazkodni és ezt a struktúrái optimalizálásával viszi végbe.

Az edző feladata, hogy egy konkrét játékelképzeléssel rendelkezzen, amit kontextusként tálal a futballisták elé. A kontextus kinyilatkoztatása egyben a teljesít...

A Statisztikák Helyes Értelmezése

A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag teljesen leállt a sportvilág, ami lehetőséget kínált arra, hogy felelevenítsük ismereteinket. Sokszor még egy-egy sportág megszállottjai is ráncolják a szemöldöküket, és nem értik, mi történik a pályán. Hetente megjelenő új sorozatunkban olyan sportszabályokat mutatunk be olvasóinknak, amelyek kevésbé szerepelnek a köztudatban, mégis fontosak. A harmadik részben rendet teszünk a futballstatisztikák háza táján: mit is mutat a labdabirtoklás vagy a védések száma?

A televíziós közvetítésekben egyre többször elhangzó adatokat nem is olyan egyszerű értelmezni. A sportközvetítések egyre elterjedtebb eleme a taktikai elemzés mellett a statisztikák felsorolása. Az amerikai majorligákban már élőben mutatják a legfontosabb adatokat, a labdarúgó-mérkőzéseken pedig egy-egy játékmegszakításnál és a félidők közötti értékelésnél rendre előkerülnek a különböző számsorok. De mit is lehet ezekből kiolvasni? Milyen következtetéseket lehet levonni egy statisztikából? Téveset nagyon könnyen.

Ezt megelőzve megmutatjuk, hogyan lehet helyesen értelmezni néhány fontos statisztikai mutatót. A számok nem tévednek, csak a megfelelő kontextusban kell értelmezni őket, és levonni a konklúziókat.

Kapusok Védési Hatékonysága

„Végy egy jó kapust!” - szól a futballban ismert szállóige, ami a csapatépítés első elemének tartja a megfelelő kapuvédő kiválasztását. Van is benne igazság, elég csak megnézni a Liverpoolt. A „vörösök” elveszítették a 2017-2018-as idény Bajnokok Ligája-döntőjét, melyben Loris Kariusnak is volt szerepe... Ezt követően vettek egy jó kapust, több mint 70 millió euróért szerződtették Alissont az AS Romától, és jelenleg címvédők a BL-ben, valamint élen állnak a szüneteltetett Premier League-ben. Persze nem lehet egyenlőségjelet tenni a jó kapusok és a trófeák közé, hiszen a labdarúgás csapatjáték.

De visszatérve eredeti témánkhoz: milyen statisztikai mutató alapján nevezhető valaki jó kapuvédőnek? Gyakran a védési hatékonyságot emlegetik ennek indikátoraként - hibásan.

A védési hatékonyságot százalékban adják meg: a kivédett próbálkozások számát osztják az összes kaput találó lövés számával. Ha például egy kapus a kapujára tartó 6 lövésből 5-öt véd, azaz egy gólt kap, 83 százalékos a védési mutatója. Igen ám, de nem mindegy, hogy milyen erősségű, milyen típusú lövésekkel kellett megbirkóznia az adott kapusnak: sarokra tartó, jól helyezett kísérlet, vagy olyan, ami épp az ölébe hullik, és kevésbé teszteli a tudását, reflexeit.

Az Opta adatai szerint a kapusok a helyükre és a laposan középre érkező lövéseket nagyobb valószínűséggel hárítják. Ha a fenti módszerrel számoljuk a védési hatékonyságot, felmagasztaljuk a gyengébb lövésekkel megkínált kapusokat.

Valósabb képet fest, ha a lövések után várható gólok (xG on target) számából kivonjuk a kapott gólok számát, hiszen így megkaphatjuk, hány (várható) góltól mentette meg csapatát a kapus.

A Premier League jelenlegi idényében ez alapján Vicente Guaita, a Crystal Palace kapusa a leghatékonyabb: 9.6 potenciálisan gólt eredményező lövést hatástalanított.

Futómennyiség

Szintén egyre többször találkozhatunk a televíziós közvetítésekben a megtett távolság statisztikájával - ez azonban önmagában vajmi keveset árul el egy-egy futballista erőfeszítéseiről. A labdarúgás fejlődésével egyenes arányban nőtt a futómennyiség: a nemzetközi elitben a játékosok 90 perc alatt átlagosan több mint 10 kilométert is megtesznek a pályán.

Először is fontos leszögezni, hogy a mérkőzés alatt lerótt kilométerek száma nincs összefüggésben a meccs végkimenetelével. Nem az győz, aki többet fut.

Az UEFA technikai riportjából kiderült, hogy a 2018-2019-es Bajnokok Ligája-idényben csapatszinten a Sahtar Doneck labdarúgói futották a legtöbbet, mégis csak a harmadik helyen zártak a csoportkörben, így az Európa-ligában folytatták. Ellenben a Manchester United a második legkisebb futómennyiséggel is eljutott a negyeddöntőig.

Nem elhanyagolható tényező a taktika sem: egy mélyen visszahúzódó, kontrákra építő csapat nyilván kevesebbet fut, mint a labdabirtoklásra építő ellenfele - ugyanakkor mindkét megközelítés lehet sikeres.

A mérkőzés alakulása is befolyásolhatja a futómennyiséget - egy korai gól megnyugvásra inthet -, és számos egyéb tényező is. Ráadásul a labdarúgás nem futóverseny: a helyezkedés, a megfelelő időben a megfelelő helyre történő elmozgások/sprintek a legfontosabbak, a fennmaradó időben lehet spórolni az erővel.

Labdabirtoklás

Az a csapat nyeri a meccset, amelyiknél többet van a labda? Nem mindig, sőt! A győzelemhez jól kidolgozott taktika és az azt kivitelező futballisták kellenek, no meg némi szerencse.

A Leicester City a 2015-2016-os idényben úgy nyerte meg a Premier League-et, hogy a bajnokikon átlagosan 42.6 százalékban birtokolta a labdát - ezzel szemben a Pep Guardiola irányította Manchester City 67.7 százalékos labdabirtoklással lett bajnok a 2018-2019-es kiírásban.

Ahogy a futómennyiségnél, úgy a labdabirtoklásnál is fontos szempont a taktika. A mérkőzés alakulásának is nagy hatása van erre: az Atlético Madrid úgy győzte le hazai pályán a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában 1-0-ra, hogy a negyedik percben megszerezte a vezetést, majd visszaállt saját térfelére, és 27 százalékos labdabirtoklási mutatóval zárt.

Nem az számít, melyik csapatnál van többet a labda, hanem hogy mit kezd vele. Persze ha nagyobb mintákat nézünk, akkor általában hosszabb távon sikeresebb az a csapat, amelyik dominánsabb a mérkőzéseken, de akadnak kivételek szép számmal.

Védők Megítélése

A védekező játékosok tevékenységének vannak mérhető (szerelések, labdaszerzések) és nem mérhető (jó helyezkedés) részei. Mindkettő összefügg az imént tárgyalt labdabirtoklással, hiszen ha egy csapatnál többet van a labda, a védők kevésbé aktívak, és fordítva.

Virgil van Dijk például 0.76 szerelést kísérel meg mérkőzésenként a Premier League-ben, ez azonban nem azt mutatja, hogy rossz védő lenne, hanem hogy a Liverpool kevesebbszer kényszerül védekezésre.

A sikeres szerelés az, amikor egy csapat birtokolni is tudja utána a labdát, a sikertelen kategóriába pedig az is beletartozik, ha elhagyja a játékteret a labda, és az ellenfél következik.

Ha csak azt nézzük, a szereléseknek hány százaléka sikeres, Martin Kelly, a Crystal Palace szélsővédője a leghatékonyabb a Premier League-ben 80 százalékos mutatóval. Viszont, ha hozzávesszük az elveszített párharcokat és a szerelés közben elkövetett szabálytalanságokat, akkor Kelly korábbi csapattársa, Aaron Wan-Bissaka (78.9 százalék) a liga legjobb szélsővédője, Kelly pedig csak a 29. a rangsorban.

Gólok és Várható Gólok (xG)

Napjaink egyik legnépszerűbb, legösszetettebb és talán legobjektívebb mutatója - feltéve, hogy megfelelően értelmezik és használják. Az xG alapja az, hogy nem minden helyzet egyenértékű - az erősebb csapatok több és jobb gólszerzési lehetőséget dolgoznak ki. Kiszámítását így lehet egyszerűen összefoglalni: a pálya adott pontjáról leadott lövésekből várhatóan hányszor születik gól.

Például az ötösön belülről tízből kilenc lövés a kapuba talál, így az innen elvégzett kísérletek 0.9 pontot jelentenek. A 20 méternél távolabbról érkező próbálkozások ellenben tízből egyszer eredményeznek gólt, így ezek 0.1 pontot jelentenek. A lövéseket ez alapján minősítik, és ezek összege adja a várható gólok (xG) mutatóját.

Ha az egyik csapat hatszor lő kapura 20 méternél messzebbről, akkor a várható gólok száma 0.6 lesz, míg a másik csak egyszer, de az ötösön belülről, akkor a várható gólok száma 0.9.

A modell a szerencsefaktort kiiktatja a rendszerből, a labdabirtoklással vagy a kapura lövéssel ellentétben jobban tükrözi a pályán nyújtott teljesítményt.

Vannak ugyanakkor buktatói is: az xG-mutató és a mérkőzések végeredménye sokszor nincs összhangban, hiszen nem mindegy, hogy a gólerős csatár vagy a kevésbé technikás balhátvéd van ott a csapat legnagyobb helyzeténél. Ráadásul nem veszi figyelembe a külső körülményeket, mint például az időjárás (gondoljunk a nagy szélre vagy szakadó esőre), a játékos testhelyzete lövés közben (lehet, hogy becsúszva éppen eléri az ötös sarkánál a beadást), a játékszituációt (nehezebb betalálni egy csatárnak egy védővel a nyakán), vagy a meccs alakulása (nagyobb eséllyel szerez gólt valaki az első percekben, mint a 90. környékén).

Mindezek ellenére az egyik leghasznosabb adat korunk labdarúgásában, hiszen hosszabb távon megmutatja, melyek a jobb csapatok.

Csatárok Helyzetkihasználása

Minden idényben az Aranycipő nyertese több helyzetet hagy ki, mint amennyit értékesít. Sokat hibázik? Lehet, de ez annak is betudható, hogy általában a csatárok próbálkoznak a legtöbbször a gólszerzéssel.

A helyzetek százalékos arányának összevetése már jóval tisztább képet ad: az a csatár, aki tízből három helyzetet gólra vált, valószínűleg kelendőbb lesz az átigazolási piacon, mint az, aki tízből csak egyet vagy kettőt.

Egy csatárt a góljainak száma minősít (bár a modern felfogásban már egyre kevésbé csak ez), de képességeit csak nagyobb minták alapján lehet megítélni.

Roberto Firmino, a Liverpool kilencese például a 2017-2018-as PL-idényben 14 gólt szerzett, miközben xG-mutatója 9.9 volt - ezzel szemben a jelenlegi kiírásban 8 találatnál jár, holott helyzetei alapján 12.7 a várható gólok száma. Rosszabb játékossá vált volna a brazil támadó? Aligha.

Helyzetek Teremtése (Chances Created)

Az 1995-ben alapított, futballstatisztikákra szakosodott Opta definíciója szerint a gólpasszok és a kulcspasszok összege adja az adott játékos által teremtett helyzetek (chances created) számát. A kulcspasszok alatt pedig azokat az átadásokat értik, amelyek után lövőhelyzet, vagy, ahogy a szurkolók körében mondani szokás, ziccer alakul ki. Csakhogy a kettő korántsem egyenértékű, mégis a statisztikában mindkettőt a helyzet címszó alatt értelmezik.

Ziccernek általában azt nevezik, amikor „egy játékos jó eséllyel gólt szerez az adott szituációból”, tehát általában a kapuhoz közeli, jól kijátszott támadás utolsó mozzanata. Lövőhelyzet viszont gyakorlatilag a támadó térfélen bárhol adódhat: ha a labdát felhozó belső védő a középpályásnak passzol, aki jó 25 méterről a lelátóra bombázza a labdát, akkor a hátvédnél behúznak egy strigulát a teremtett helyzetek rubrikába. Érezhető a különbség, igaz?

Ezért is gyakori az, hogy egy mérkőzés után az egyik csapat szurkolói azt mondják a statisztikákat nézve, hogy nekünk kellett volna nyerni, hiszen több helyzetet dolgoztunk ki, míg az ellenfél drukkerei azon a véleményen vannak, hogy az ő kedvenceiket illette volna meg a három pont, mivel volt egy óriási ziccerük, amit illett volna gólra váltani.

A teremtett helyzetek mutatója kis sémákban így csalóka lehet, de nagyobb mintákat alapul véve (egy teljes idény például) azért kiolvasható belőle, melyik futballista az adott csapat „esze”.

Az eddig leírtak alapján jól látható, hogy az egyes futballistákat posztjuknak megfelelően, egy-egy statisztikai mutató alapján érdemes összehasonlítani. Eddig azonban nem esett szó egy másik fontos tényezőről: a játékpercekről. Gyakran csak legyintünk, hogy az adott labdarúgó nem is olyan jó, hiszen alig van a pályán - azonban könnyen lehet, hogy ennek rajta kívül álló oka van, és egyébként nem is rossz futballista. Gondoljunk csak a nagy kluboknál kispadra szorulókra, akik megunják az epizódszerepet, kisebb csapatra váltanak, és kiteljesednek. Mindannyian tudunk erre számos példát.

Ha a megfelelő kontextusban tesszük meg az összehasonlítást, kiderülhet, hogy ki milyen játékos, függetlenül attól, hogy átlagban 90 vagy 70, vagy még kevesebb időt tölt a pályán.

A Premier League-nél maradva: az imént kivesézett helyzetek teremtése (chances created) mutatóban Emiliano Buendía, a Norwich City jobbszélsője csak a negyedik a ligában 73 kialakított lehetőséggel. Ez azonban nem fair vele szemben, hiszen nem minden mérkőzésen volt a pályán, és többször csak csereként állt be, így nyilvánvalóan kevesebb ideje volt helyzeteket teremteni, mint azoknak, akik végigjátszották a meccseket. Ha viszont átlagot számolunk, Buendía meccsenként 3.3 helyzetet alakít ki, amivel Kevin De Bruyne (4) mögött második a liga rangsorában. Az ilyesfajta összehasonlításoknál tehát érdemes átlagot számolni, vagy azokat a futballistákat egy kalap alá venni, akik hozzávetőlegesen ugyanannyi időt töltenek a pályán.

tags: #labdarugok #teljesitmeny #merese

Népszerű bejegyzések:

• Kreatív amerikai futball
• Vízilabda sapkák a védelemhez
• Mentális egészség Dunaharasztin
• Gólerős kapusok listája
• Ötödik BL-győzelem