Lékai János: Forradalmár, Író és Az Emigrációs Irodalom Úttörője

Lékai János (Varasd, 1895. június 17. - New York, 1925. július 17.) egy sokoldalú újságíró és író volt, akinek rövid, ám annál intenzívebb életútja szorosan összefonódott a 20. század eleji magyar és nemzetközi munkásmozgalommal. Munkássága az emigrációs irodalom problémalátását és stílusát gazdagította, és máig fontos forrása korának.

A kezdetek és a forradalmi ébredés

Lékai János 1895. június 17-én született Varasdon, egy polgári családból. Apja, Leitner Lipót építési vállalkozó, Horvátországból került a fővárosba családjával. Lékai Budapesten a Kereskedelmi Akadémián végzett, majd tisztviselőként dolgozott. Ifjúkorától súlyos tüdőbajban szenvedett, mely korán érő, tüdőbeteg fiatalemberként a háború alatt figyelmét a szociális kérdésekre fordította. Nővére is újságíró volt. Egy házban lakott Landler Jenővel, és a budakeszi szanatóriumban Szántó Bélával kötött barátságot. E kapcsolatok révén utat talált a Világ radikális, antimilitarista köreihez és a Galilei-körhöz.

A magyarországi forradalmi évek

Lékai János tevékeny tagja volt a Galilei Kör baloldali csoportjának, majd 1917-től a Korvin Ottó vezette antimilitarista mozgalomban tevékenykedett, együtt Sallai Imrével és Lengyel Józseffel. Naplójában szenvedélyesen írta: "Keresem a forradalmat!", miközben kapcsolatot keresett az ifjúmunkássághoz. Miután a galileisták első csoportját letartóztatták, Lékai is a Korvin Ottó vezette illegális csoportban dolgozott. 1918. október 16-án merényletet kísérelt meg Tisza István ellen, mely nem járt sikerrel, így börtönbe került. A börtönből az októberi polgári demokratikus forradalom idején szabadult ki. Jelen volt a Kommunisták Magyarországi Pártja alakuló közgyűlésén. 1919 januárjától az Ifjú Proletár című lap egyik szerkesztője volt. Ugyanezen év februárjában a többi kommunista vezetővel együtt őt is letartóztatták, de március 20-án kiszabadult. A Tanácsköztársaság idején a Közoktatásügyi Népbiztosságon az ipari szakoktatási osztály vezetőjeként dolgozott.

Bécsi emigráció és az expresszionista kibontakozás

A tanácshatalom bukása után Lékai emigrációba kényszerült Bécsbe. Itt egyre súlyosbodó betegsége sem akadályozta lázas politikai tevékenységét. Hivatásos forradalmárként irodalmi tevékenységét is politikai munkájának rendelte alá. Rendkívül érzékeny természete más művészeti ágak - elsősorban a képzőművészet és a zene - benyomásai iránt is megnyilvánult, sokoldalú érzékenysége jól érvényesült alkotásaiban. Első költeményei és prózai írásai a Mában jelentek meg, a kassáki expresszionista formanyelv hatása alatt. Saját maga is jellemezte ezt az időszakot, amikor Korvin Ottóra évek múlva így emlékezett: "… Nem indult forradalmárnak. Lírai verseket írt. A halk, lágy melódiákat kereste. A finom csipkét, a csodaszínekben pompázó porcelánt." Ezen a lelki finomságon, kulturáltságon tört át a háború zaja és a szociális megrázkódtatások élménye. Első novellája a Barackenspital Nro 37. címet viselte.

A bécsi időszakban fokozódott publicisztikai tevékenysége, írásait az Arbeiter Zeitung és a Bécsi Magyar Újság közölte. Irodalmi kapcsolatai már nem szűkültek le a Kassák-csoportra, a kibontakozó német expresszionizmus termékenyítette meg szemléletét. Berlinben barátkozott össze Max Barthellel, a német expresszionizmus egyik jelentős költőjével, aki lefordította Forradalom című novelláját, és megjelentette az erfurti Proletben. Emellett a Komintern munkatársaként, az Ifjúmunkás Internacionálé titkáraként sűrűn járt Párizsban, Konstanzban, Berlinben és Moszkvában.

Az amerikai évek és a naturalista írói korszak

1922 nyarán Lékai János Észak-Amerikába utazott, és New Yorkban telepedett le. Itt haláláig szerkesztette az amerikai magyar munkásság lapját, az Új Előrét, cikkei és írásai pedig John Lassen név alatt jelentek meg. Amerikában elszakadt az expresszionista mozgalom közvetlen inspirációitól, és új hatások alá került. Intellektuálisan fogékony természete gyorsan visszhangzott az amerikai munkásosztály szociális problémáira, és arra a sajátos irodalmi stílusra, amelyben ezek a problémák tükröződtek. Egy naturalista jellegű valóságábrázoló irodalom volt kibontakozóban, amelynek a riport és a valóság tényeit közvetlen formában rögzítő regény és elbeszélés volt a fő műfaja.

Lékai az Új Előrében megjelentetett riportjaiban eleven, élménydús képet adott a húszas évek Amerikájának mély szociális ellentéteiről, a milliárdosok és a koldusok, fehérek és feketék mindennapos konfliktusairól. Ebből az életanyagból formálódott Urak és rabszolgák című regénye is (1923), mely a forradalmi erőszak és a szervezkedő ellenforradalom összecsapását túlcsigázott élességgel ábrázolja, ám az egyes típusok megjelenítése tárgyilagos és precízen valóságszerű. E regény és A másik Amerika címmel kötetben is megjelentetett riportjai (1924) idehaza is hatást gyakoroltak; a Népszava recenzense az amerikai munkásosztály mindennapi életét megjelenítő írásokat mint a valóságot a megszokottól eltérő módon ábrázoló dokumentum-irodalom termékét méltatta. 1924-ben forradalmi hangú írásai miatt letartóztatták, de kaució ellenében súlyos betegen szabadon bocsátották.

Lékai János válogatott művei

Lékai János hivatásos forradalmárként irodalmi tevékenységét is politikai munkájának rendelte alá. Nem emésztették stílusgondok; mindig úgy írt, ahogyan az élet, a forradalom célkitűzései kívánták. Amit alkotott, természetesen inkább csak kísérlet, szárnybontogatás volt, de ebben a nemben igen jelentős, hiszen az egész emigrációs irodalom problémalátását és stílusát gazdagította.

Drámák

Lékai drámáiban és egyfelvonásosaiban nem hús-vér embereket ábrázolt, hanem szimbolikus alakokat, akik eszmék konfliktusait testesítették meg. Ide tartozik az 1919-es Ember Jánosában című műve, melyet 1923-ban Der Mensch címmel jelentetett meg. Továbbá az A rab, a Forradalom és a Megváltás című egyfelvonásosai, melyeket 1921-ben Moszkvában, Majakovszkij Misterio-Buffojával együtt mutattak be. 1924-ben jelent meg az Új Krisztus című drámája.

Regények

Legjelentősebb munkája a Vörös és fehér című regény (1921), amely "Elbeszélés a magyar ellenforradalomról" alcímmel jelent meg. E témakörben a legelső, s mint ilyen, úttörő munkának tekinthető. A regény túl dokumentum-értékén sajátos művészi erényekkel is rendelkezett. Lékai a forradalom bukása utáni drámai szituációt ábrázolja, s élesen fölvillantott típusokban a forradalmárok különféle irányba vezető útját rajzolja meg. Könyörtelen egyszerűséggel mutatja be az árulót, a tévelygő krisztiánust, a megalkuvót, egyszóval mindazokat, akik nem állják ki az ellenforradalom kemény próbáját. Lékai közvetlenül az életből, bécsi emigrációs ismerőseiről mintázta meg regénye hőseit, így kulcsregényt írt, amelynek tendenciózusan jellemzett figuráiban az egykorú olvasó eleven emberekre ismert. Ennek ellenére sem törekedett alakjai egyénítésére; mindegyiknek csak egyetlen vonását rajzolta meg, gondolkodásmódját és eszméit ragadta meg. Regénye tehát - akárcsak drámái - a munkásmozgalmon belüli eszmeáramlatok éles harcának ábrázolása. Kompozíciójában és stílusában az expresszionizmus technikáját követi: a regény egyes fejezetei nagy logikai ugrásokkal követik egymást, szaggatottan felvázolt, villanásszerű epizódokban. Mondatai gyorsak, izgatottak, a mondanivalót érzelmi kitörésekben közlő felkiáltások. Ez a stílus szemben állt a magyar próza addig uralkodó részletező, naturalista és anekdotikus stílusával.

Publicisztika és riportok

Lékai János publicisztikai tevékenysége során számos cikket és riportot írt. Ezek közül kiemelkednek az Új Előrében megjelentetett írásai, melyek eleven, élménydús képet adtak a húszas évek Amerikájának mély szociális ellentéteiről, a milliárdosok és a koldusok, fehérek és feketék mindennapos konfliktusairól. A másik Amerika címmel kötetben is megjelentetett riportjai (1924) idehaza is hatást gyakoroltak. Fontos megemlíteni Múlt és Jövő (Budapest, 1919) című munkáját is. Halála után 1963-ban jelent meg Lékai János Válogatott Írásai című gyűjteményes kötet Illés László bevezetőjével és részletes bibliográfiával.

Főbb művei áttekintése

Az alábbi táblázat Lékai János néhány fontosabb művét foglalja össze:

Lékai János halála és öröksége

A megfeszített politikai és irodalmi munkát Lékai János súlyos tüdőbetegsége miatt nem bírta sokáig. Megfázott és tüdővészes tüdőgyulladásban halt meg 1925. július 17-én New Yorkban. Az egész nemzetközi munkásmozgalom gyászolta, a német, a francia, a hazai magyar és az amerikai sajtó egyaránt megindult nekrológokban emlékezett meg áldozatkészségéről és írói tehetségéről. Bár amit alkotott, természetesen inkább csak kísérlet és szárnybontogatás volt egy rövid életpályán, jelentősége abban áll, hogy az egész emigrációs irodalom problémalátását és stílusát gazdagította, és maradandó nyomot hagyott a magyar munkásirodalomban.

tags: #lekai #janos #valogatott #muvei

Népszerű bejegyzések:

• Úszóbajnokságok részletei
• Átfogó útmutató ZTE készülékekhez
• A res iudicata érvényesülése
• Labdarúgó mérkőzések Kisgyőr SE
• A történelmi 100 méter pillangó győzelem