Az antiszemitizmus árnyoldalai 1956-ban és történeti gyökerei Magyarországon

A Kádár-korszakban az 1956-os forradalom története nem képezhette tudományos kutatás tárgyát. A tiltás következtében olykor egymással homlokegyenest ellenkező sémák - 1956-ban nem volt antiszemitizmus, illetve felújult a szélsőjobboldali veszély - rögzültek. Az 1980-as évek végétől változott a helyzet, feltáratlan területek azonban jócskán maradtak, és a félmegoldások, manipulált értékelések száma sem kevés.

A hamis múltértelmezés legutóbbi példájaként David Irving a Magyar Televízió 2003. október 23-i adásában kijelentette: „Az első két napon egy antiszemita pogrom volt ez a felkelés [...] a magyar kormányt [...] zsidó kormánynak tekintették.” E torzítás azért veszélyes, mert lovat ad azok alá, akik a kommunistákat a zsidókkal azonosítva 1956-ot zsidó- és kommunistaellenes felkelésnek szeretnék látni. Elhamarkodott ítélkezések helyett az antiszemita jelenségek számbavétele, okainak feltárása vihet közelebb a történtek megértéséhez.

Az antiszemita jelenségek jellege és mértéke 1956-ban

A téma egyik legjobb ismerője, Kovács András szerint „a forradalom napjaiban valójában elenyésző volt az antiszemita jelenségek száma.” A zsidóellenes megnyilvánulások közé nem csupán a zsidók tettleges bántalmazása, a lincselések, pogromok tartoznak, hanem a gesztusban, szóban és írásban elkövetett atrocitások is. Ezekkel megsokszorozódik a 15-20 körüli szám. Az antiszemitizmus esetében azonban a „kevés” is sok. A zsidóellenes atrocitások viszonylag ritka előfordulása és az antiszemita megnyilvánulások antikommunista jellege sem ok arra, hogy lekicsinyeljük a forradalom alatti zsidóellenességet.

Az 1956-ban ismét nyíltan megjelenő zsidóellenesség - amely a társadalomban 1948 és 1956 között lefojtottan volt jelen - nem a forradalomról állít ki bizonyítványt: azt jelzi inkább, hogy az évtizedes kényszerű kitérő után az emberek ott folytathatták, ahol 1945-46-ban, de még inkább 1947-48-ban abbahagyatták velük. A forradalom idején Magyarországon az előítéletesség hagyományos és új formái egyszerre voltak jelen.

A tradicionális zsidóellenesség inkább a csoportosan elkövetett bántalmazásokban és rongálásokban és azok helyi kezelési módjában követhető nyomon. A zsidóellenes atrocitások túlnyomó többsége a közbiztonság átmeneti lazulásához köthető: ahhoz a néhány naphoz, amikor a régi erőszakszervek - a rendőrség és a honvédség - elbizonytalanodtak, visszahúzódtak, az újak - a polgárőrség, a nemzetőrség - pedig még nem szerveződtek meg. A hatalomváltással járó bizonytalanság, a törvényi gátak leomlása kedvezett a lefojtott indulatok kirobbanásának.

A zsidóellenes atrocitások földrajzi eloszlása és konkrét példák

Antisemita atrocitásokra az esetek többségében azokon a vidéki településeken került sor, ahol nagyobb számban éltek a holokauszt után visszatérő, vallási hagyományaikat is őrző zsidók: elsősorban Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A zsidók azért is irritáltak számos helybélit, mert már jelenlétükkel is saját emberségük csorbulására, be nem ismert bűneikre - közömbösségükre a zsidók deportálásakor, a zsidó ingóságok eltulajdonítása - emlékeztették őket. Számosan úgy próbáltak menekülni a lelküket nyomó teher alól, hogy felnagyították az általuk ismert zsidók ellenszenves tulajdonságait, visszatetszést keltő cselekedeteit, és ezek alapján ítélték meg a többieket.

Sokakat nyomasztott, másokat viszont saját szenvedéseikre gondolva felháborított, ha az egykori üldözöttek veszteségeikről, elszenvedett sérelmeikről beszéltek. A Fehér könyvek I. és IV. kötetében említett 19 antiszemita atrocitás közül 11 a fentebb említett három megyéhez kötődik. Az Alföldön Pest és Bács-Kiskun megyében voltak még zsidóellenes megnyilvánulások -, öt Észak-Magyarországhoz köthető, a Dunántúlhoz csupán kettő sorolható. A Szolnok megyei antiszemita megnyilvánulásokról máshonnan tudunk. Cseh Géza derítette ki, hogy csak a Jászságban nem fordult elő zsidóellenesség, volt viszont Kunhegyesen, Tiszabőn és Szolnokon.

A csőcselék-antiszemitizmushoz sorolhatók a zsidóverések, lincselések, a pogrom határát súroló rombolások, a helyiek által felszámolt pogromkezdeményezések. Miskolcon 1956. október 26-án a differenciálásra képtelen tömeg a sortűz elrendelőinek tartott rendőrök-ávéhások mellett megtámadott egy ávéhásnak és zsidónak vélt járókelőt: ütlegelték, majd felakasztották. Kísértetiesen ismétlődött a helyi múlt, bár az indítékok eltérőek voltak: 1946-ban kommunista szervezésű, antikapitalista demonstráció fajult lincselésbe, tíz évvel később az utcán demonstrálók a nemzetietlennek tartott kommunista diktatúra képviselőin álltak bosszút. 1946-ban a feketézőket jelképezte az a két zsidó malomtulajdonos, akit a kommunista párt által felheccelt munkások vertek halálra. Ugyanez lett a sorsa 1946-ban annak a pincebeli rejtekhelyéből előhurcolt zsidó származású nyomozónak is, akit a felelősök számonkérésével bíztak meg. 1956-ban a helyi forradalmi szerv, a munkástanács egyik képviselője hiába próbálta a rendőrkapitányság pincéjében elrejteni a megyei főkapitányság bűnügyi helyettes vezetőjét: a tömeg előráncigálta, és brutális módon meggyilkolta.

Szarvason a helyi - zsidó származású - orvost azért bántalmazták többen a tüntetők közül, mert az orvos tiltakozott az ellen, hogy az egybegyűlteknek egy „volt nyilas” szónokoljon. Az egykori leventeoktató és zászlós, aki 1956-os szereplése idején nyugdíjas tanító volt, 1957-ben a bíróság előtt így rekonstruálta a jelenetet: az orvos „felém kiabált: „Mi az, már megint a fő nyilasok fognak vezetni bennünket?”. Tekintettel arra, hogy én nyilas soha életemben nem voltam, felindultam [az orvos ] kijelentésén, és felszólítottam nevezettet, hogy jöjjön közelebb, és ismételje meg még egyszer az elmondottakat. Tiszabercelen október 27-én este nyolc-tíz helybeli a kocsmai gyülekező után egy épülőfélben lévő háznál kövekkel fegyverkeztek fel, majd a „zsidó vallású cipészmester” (az 1957. április 26-i keltezésű vádirat megfogalmazása) háza elé vonultak. Egyikük bekiabált: „Te kutya jordán, gyere ki. Lőj ki, ha van puskád!” A többiek beverték kövekkel az ablakot. A cipész helyett a lakás őrzésével megbízott férfi jelent meg, akit a társaság magával hurcolt. Arra kényszerítették, hogy hangosan kiabálja: „ruszki, mars ki, haragszom a zsidókra, én zsidó talpnyaló vagyok”. Mátészalkán egy 56 éves kereskedőt vádoltak azzal, hogy fegyvereket rejteget. Felelősségrevonói megszavaztatták a tömeget: mit gondolnak, van-e nála fegyver, vagy nincs. Az emberek véleménye megoszlott.

Antikommunista és antiszemita tévképzetek összefonódása

A zsidóellenesség elszórt jeleivel november 4-e, a második szovjet megszállás után találkozhattak az utcánjárók: röpcédulák és falfirkák árasztották a gyűlöletet. Az egyik változat: „Ki a hazaáruló zsidókkal az országból!” A legelterjedtebb szöveg: „Icig, nem jutsz el Auschwitzig!”, vagyis már itt, a hazádban pusztítunk el. 1957 februárjából való az a nemzeti ellenállásra buzdító röpirat, amelyet a Kék Párthoz (?!) köthető. 1956-ban a letűnt rendszer irányítóinak gyűlöletéhez gyakran kapcsolódott zsidóellenesség, amit az váltott ki, hogy a helyi párt- és állami vezetők, s nem ritkán az ávéhások között voltak olyan zsidó eredetűek, akik antihumánusak és kegyetlenek voltak. Az ő elvakult párthűségük, embertelenségük azonban nem különbözött hasonló nem zsidó társaiéiktól.

A kommunistaellenességgel összekapcsolódó zsidóellenesség alanyai azok a pártutasításokat elvakult meggyőződésből végrehajtó, többnyire a működési helyükön idegen párt- és állami alkalmazottak lettek, akik 1945-ben, a szörnyű múlt, a holokauszt után váltak a megváltónak hitt kommunista eszme híveivé, és „egyházának”, a „Pártnak” hű szolgáivá. Közéjük tartozhatott az alább idézendő, Pécsen íródott levél címzettje is:

„[...] Fel vannak számolva a könnyek sokasága, amit neked, piszok zsidó ringyó, köszönhetünk. Azt hitted, elfelejtettünk, nem!!!. De majd a Te időd is elkövetkezik, és felelni fogsz azokért a keserves börtönben eltöltött időnkért, amit neked a magyarok iránti gyűlöletednek, amiért téged és a többi zsidókat elhurcolták, mi ártatlanok szenvedtünk, hogy pusztultál volna el a gázkamrában, a többi büdös zsidókkal együtt, akik a magyar apák és anyák ezreit megöltétek, börtönbe juttattátok, a jó zsidók azok elpusztultak. Nem felejtettünk el [...] Párttitkárnő!!!”

A töményen antiszemita iromány hátterét nem ismerjük. Nem zárható ki, hogy a levélben emlegetett tények igazak. De miért társul hozzá elvakult rasszista gyűlölködés? Mintha a levélírónak az lenne a meggyőződése, hogy a párttitkárnő intézkedéseit származása magyarázza. A sérelem rasszista átszínezése - zsidó bánt magyart - a levél végén megakad. Mintha a sértett agyában felvillanna a józanság szikrája: mégsem lehet csupán faji eredetű egy embertelen intézkedés, s az ő szenvedése sem ugyanaz, mint a holokauszt áldozataié.

A felvonulásokon, gyűléseken elhangzott indulatos, zsidóellenes kiszólásokat nehéz elválasztani a szovjet- és kommunistaellenes megnyilatkozásoktól. „Magyar testvérek, miénk az ország, a piszkos zsidókat és kommunistákat kizavarjuk az országból, mi vettük át a hatalmat.” (Elhangzott a nyírcsaholyi tanácsháza előtti tömeggyűlésen.) „Magyaroknak kenyeret, Rákosinak kötelet, zsidó kormányt nem tűrünk, ruszki, mars ki!” (Mátészalka) „Le a kommunistákkal, le a piroskönyvesekkel, le a zsidókkal!” (Szamossályi) Szinte szó szerint ugyanezeket kiabálták a tüntetők Cégénydányádon, Kölcsén, Nagyszekeresen, Tiszabecsen, Túrricsén, Fehérgyarmaton, Nábrádon, Tiszabercelen. „Ki kell nyírni a zsidókat és a kommunistákat!” (Balkány) „Nem kell zsidó kormány, mi magyarok vagyunk”; „Büdös kommunisták, fel kell a zsidókat akasztani”.

Füzesgyarmaton október 28-án sokan attól tartottak, hogy fegyveres kommunisták - „zsidók” - jönnek a községbe: azt feltételezték, hogy a helyi zsidók hívták be őket. A nemzetőrparancsnok sajátos módját választotta a tömegindulat lecsillapításának: „átkutattatta a község két kommunista, egyben zsidó származású lakosának - a földműves-szövetkezet pénztárosának és a cipőbolt vezetőjének - a házát”. A pogromhangulat ezzel nem szűnt meg: a másnapi piacnapon kikergették a „a magyarok boltjaiból” a zsidó származású Moskovitz-testvérpárt, s csak a nemzetőrök beavatkozásának volt köszönhető, hogy nem lincselték meg őket. Kiskunmajsán a tanács zsidó begyűjtési felügyelőjét agyonverte a feldühödött tömeg. A legbrutálisabb ütlegelők lumpenek voltak, akik vagyontalanságuk okán eleve nem lehettek kárvallottjai az embertelen beszolgáltatási, rekvirálási akcióknak.

A kommunistaellenességgel összefonódott zsidóellenességhez olykor zsidókra sem volt szükség. A kommunisták és a zsidók azonosításának jellemző tévképzete, amikor Lenint zsidónak vélték. Baktalórántházán a járási nemzetőrség vezetője felháborodottan konstatálta, hogy a járási rendőrkapitányságon még mindig ott függ Lenin képe: „a zsidó kommunista fényképe mit keres a falon, mikor már az a rendszer megváltozott”. Előfordult, hogy a zsidók közötti szolidaritás antiszemita kliséjét összekapcsolták a kommunista rémuralommal, és Rákosit a zsidók védelmezőjeként emlegették. A leegyszerűsítő előítéletességet néha a személyesség is képes oldani. Tiszakécskén izgatott tömeg - ezernél is többen lehettek - gyülekezett a tanácsháza előtt. A kiabált jelszavak között az is elhangzott: „ki a zsidókkal a kormányból!” - emlékezett vissza a pap. A kommunista = zsidó-tévképzet Kádár kapcsán is felbukkant. „A keszthelyi járás területén az a hír terjedt el, hogy a sztrájkot tíz napra meghosszabbítják, mert a Kádár-kormányt nem ismerik el.”

A forradalmi bizottságok reakciói és a félelem hullámai

A tömegmegmozdulásokon elhangzott antiszemita kijelentésekkel ellentétben az írásba foglalt jelentésekben csak elvétve találunk zsidóellenes kitételeket: a fogalmazás aktusa egyben mentális kontrollt is jelent. Aki egy felvonuláson vagy népgyűlésen a tömeggel azonosul, átveszi az embermassza személytelen felelőtlenségét, és olyat is megenged magának, amit egyébként nem tenne meg. A forradalmi bizottságok igyekeztek visszaszorítani a spontán feltörő antiszemitizmust. Olykor megoldhatatlan feladatnak tűnt, hogyan egyeztessék össze a nép bizalmából megválasztott vezetők az antiszemita tömegindulatok leszerelését a megtámadottak védelmével. Itt csak egy példára van terünk, és ez Hajdúnánás.

1956. október, amikor a csőcselékből valaki kiadta a jelszót a zsidóverésre, a felgerjedt tömeg nem csupán a vélt szovjetbérencek keresésére indult, hanem megrohanta a „zsidóutcát”, és súlyosan bántalmazta a vallási közösség vezetőit, majd a zsidók házait kereste föl. A zsidóüldözések - elszigeteltebben - másnap és harmadnap is folytatódtak. A nánási forradalmi bizottság a tömegindulatok megfékezését vélte a legsürgősebbnek. Ennek érdekében átszervezte, „megrendszabályozta” a nemzetőrséggé átkeresztelt polgárőrséget. Erre azért volt szükség, mert közülük többen részt vettek a zsidóüldözésekben és a fosztogatásokban - ők kikerültek a testületből. A polgárőrség más tagjai pedig - például az egyik szovjetbérencnek tartott, hajdani zsidó munkaszolgálatos - a népharag célpontjai lettek.

A forradalmi bizottság vezetője - Szilágyi Gyula 1954-től volt a település tanácselnöke, korábban asztalosként dolgozott - a nép megnyugtatása érdekében engedményeket tett a tömeghangulatnak: azzal az érvvel szerelte le a lincselőket, hogy a megtámadott zsidók közül néhányat lefogatott, mondván, hogy „bűnükért” majd bíróság előtt felelnek, majd a zsidókat a település elhagyására szólította fel. A hajdunánási forradalmi bizottság 1956-os magatartása a kunmadarasi nemzeti bizottság 1946-os magatartására emlékeztet. A kunmadarasi, halálos áldozatokat is követelő pogrom túlélőinek a helyi pártokból alakult néphatalmi szerv képviselői azt tanácsolták, hogy a tömegindulatok leszerelése érdekében a zsidók hagyják el szülőhelyüket, s ezzel mintegy jóváhagyták azt az antiszemita vélekedést, hogy a pogromért közvetve - létükkel - ők is felelősek. 1946-ban az államhatalomnak elsősorban azért nem volt érdeke az antiszemita tömegmegmozdulások reális értékelése, mert Rákosiék a kunmadarasi pogrom adta lehetőségek kihasználásával legfőbb politikai ellenfelükre, a kisgazdapártra kívántak csapást mérni, s nem a valódi bűnösöket (akik között szép számmal voltak kommunisták és parasztpártiak) akarták felelősségre vonni.

A forradalom napjaiban a zsidók közül sokan rettegtek, a nem zsidók közül számosan tartottak az antiszemitizmus kiújulásától. A félelem rémhíreket szült, a szorongó felnagyította, félreértelmezte a baljósnak ítélt jeleket. „A zsidók menekülése tart, s ma már 50, mások 80 családról tudnak, köztük Lányi Barna, a Nemzeti Bank volt igazgatója, mindkét zsidó sahter. A Pásti utca 2. számú házból már 10 család ment el” - olvassuk egy 1956-os feljegyzésben. A forradalom után a szabolcsi zsidók zöme kivándorolt. A zsidók tömeges emigrálása önmagában nem bizonyíték a forradalom idején erősödő antiszemitizmus mellett, hiszen a korábbi években az állam nem engedélyezte kivándorlásukat: sokan régi terveiket válthatták valóra a határzár lazulásával és a kivándorlás megkönnyítésével. Nehéz azonban megállapítani, hogy a Magyarországot 1956 október végétől elhagyó zsidó származásúak közül hányan az antiszemitizmus miatt döntöttek így.

Az antiszemitizmus történeti alapjai: a zsidótörvények Magyarországon

Magyarországon a 19. század második felétől megjelent az antiszemitizmus, amely a 20. században a zsidók gettósításával és deportálásával csúcsosodott ki és végeredményben több, mint félmillió zsidó honfitársunk halálát okozva ezzel. Az antiszemitizmus elterjedésében és napirenden tartásában szerepet játszott a magyar politika és közélet, amely a Horthy-korszakban valódi reformok helyett a zsidó kérdés napirenden tartásával terelte el a figyelmet a mindennapi társadalmi, gazdasági és szociális bajokról.

A zsidókat sújtó jogszabályok kronológiája

Az alábbi táblázat foglalja össze a Horthy-korszak legfontosabb, zsidóellenes törvényeit és azok főbb jellemzőit:

Összegzésképpen a magyar parlament, tehát a törvényalkotás mindent elkövetett annak érdekében, hogy a zsidó honfitársainkat, akik asszimilálódtak és magyarnak vallották magukat kirekesszék a magyar társadalomból és őket tegyék felelőssé az első világháborús vereségért, Trianonért és a fenálló társadalmi és gazdasági feszültségekért és problémákért.

tags: #letezik #burkolt #antiszemitizmus #letezik #rajatszas #erre

Népszerű bejegyzések:

• Ismerje meg a Mosonmagyaróvár női focicsapatának dicső múltját
• Fedezd fel a Két pasi – meg egy kicsi titkait
• Ismerd meg a Trónok harca dinasztiáit
• Jegyvásárlás az MLSZ Szurkolói Klubbal
• Modern futball védekezési stratégiái