A magyar kézilabda fejlődése és kiemelkedő kapusai a második világháború után

A második világháború befejezése után nemcsak az ország társadalmi, politikai és gazdasági életében következett be döntő fordulat, hanem a sport területén is. A magyar sport előtt álló feladatokról a háború után először a Nemzeti Sport Bizottság 1945. szeptember 16-i kiáltványában fordult az illetékesekhez és egyben minden sportbaráthoz. Eszerint a sport és a testnevelés állami feladat lett. A program kiemelt feladatnak tekintette a tömegek sportjának megszervezését, a minőségi sport támogatását, a sportolók egészségének védelmét, a sport oktatási rendszerének szélesítését és a nemzetközi kapcsolatok bővítését. Az 1948-as londoni, majd az 1952-es helsinki olimpia átütő magyar sikerei, a Puskás Ferenc vezette aranycsapat eredményei példátlan ösztönző hatást gyakoroltak a magyar fiatalságra és a magyar sport fejlődésére. A sport az érvényesülés egyik legvonzóbb területe lett.

A kézilabda térnyerése Szegeden

A kézilabda szintén azon labdajátékok közé tartozik, amely a második világháború után honosodott meg Szegeden. Palásty Pál testnevelő tanár elindította kispályás kézilabda a labdarúgás mellett az egyik legvonzóbb játék lett a városban. Az 50-es évek elején a Kálvin téren játszó Szegedi Építők emelkedett ki játéktudásban. Az 1960-as évek végére Szegeden a sportmozgalom bázisa kiszélesedett. 1968-ban a város 51 egyesületének 183 szakosztályában 19 202 egyesületi tagot tartottak nyilván. A 24 szakosztállyal rendelkező kézilabdások száma 929 főt számlált. 1966-ban már Szeged 24 kézilabda szakosztályában 60 csapat játszott, igaz, ezeknek csak egy részét tekinthetjük életképes szakosztálynak. A csapatokban szereplő játékosok száma megközelítette az ezret. A Rókusi Tornacsarnokban 1958-tól minden év január-februárjában nagyszabású kézilabda torna zajlott.

A magyar férfi kézilabda aranykora és a kiemelkedő játékosok

A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játéka, a „Kézisek kézise" a férfi szakággal folytatódik. Az első jelöltek szereplését a hatvanas évektől 1982-ig BEK-döntő és BEK-győzelem, a válogatottal pedig pechszéria övezte. A kispályás férfi kézilabda-bajnokság 1951-ben indult Magyarországon, a sportág viszont a hatvanas években „ágyazódott be" a köztudatba, köszönhetően a Bp. Honvéd csapatának, amely 1966-ban döntőt játszott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. A fővárosiak a finálét Párizsban 16-14-re elveszítették a keletnémet Lipcse ellen, de a magyar együttes sorait olyan világklasszisok erősítették, mint az akkor még ifjú Varga István, valamint Fenyő András, Faludi Mihály, vagy éppen Kovács László.

Varga István, a „Kajak-király” és gólkirály

A Honvéd 1963-68 között nem talált legyőzőre a hazai bajnokságban. Fenyő és Kovács, valamint az ózdi irányító, Marosi István pedig a világválogatottba is meghívást kapott 1968-ban. Kovácsot kétszer, Marosit egyszer választották itthon az év játékosának. A válogatottal azonban nem sikerült átjutniuk a tű fokán: 1964-ben, 1968-ban és 1970-ben egyaránt a 8. helyen zártak a vb-n. 1972-re a férfi kézilabda is bekerült az olimpiai programba, a mieink pedig az Egyesült Államok ellen kezdték a tornát. Azaz csak kezdték volna, mert a bemelegítés utolsó mozzanataként az akkor már igazi nagyágyúnak számító Varga István, vagy ahogy mindenki szólította és emlékszik rá a mai napig, Varga Pista a felső lécet találta telibe, a labda onnan a csarnok plafonjára pattant, eltörve néhány világítótestet. Mintegy félórás késéssel kezdődött a találkozó, mire összesöpörték a törmeléket, a „bűnöst" azonban ez nem zavarta, 13 gólt szerzett...

A Honvéddal már sikereket elérő Varga pályafutása második szakasza Debrecenhez kötődik, a helyi Dózsával 1975-ben bajnokságot nyert. Az egykoron téglarakástól megerősödő csuklójú klasszist a vállukon hordozták a debreceni szurkolók, elhajlásos lövéseitől rettegtek az ellenfél kapusai. A legenda ötször volt magyar gólkirály, egy alkalommal 26 találkozón szerzett 294(!) góllal. 1972-ben azonban a vb-kről már „megszokott" 8. helynél Vargával sem tudott feljebb lépni a csapat. Mellette, no meg Marosi mellett ekkor már ott voltak a Vass-testvérek, Sándor és Károly, a kapus Bartalos Béla, vagy éppen a tatabányai Kaló Sándor. Négy, majd nyolc évvel később sikerült az előrelépés: a montreali olimpián a 6., a moszkvain a 4. helyre futott be az együttes, igaz, ekkor már sorait erősítette egy honvédos klasszis, bizonyos Kovács Péter is.

Kovács Péter és a válogatott sikerek és kihívások

Kovács Péter, a balátlövő pályafutása során négyszer volt a bajnokság gólkirálya, ötször az év játékosa, 1978-ban vb-gólkirály, négyszer hívták meg a világválogatottba, alázatával, szorgalmával társait is magával tudta ragadni. Adalékként még egy, megdönthetetlennek tűnő rekord: 323 alkalommal szerepelt a magyar nemzeti csapatban, amelyben 1797(!) gólt szerzett. Lehet(etlen) utánozni! A világbajnokságok azonban Kovács Péterrel sem hozták meg az áttörést. 1974-ben a 7. helyre futott be az együttes (a középdöntőben már nem tudott meccset nyerni), a legfelháborítóbb eset azonban az 1978-as dániai tornán esett meg. Miután a franciákat és az NDK-t is legyőzte csapatunk, még mindig nem lehetett biztos a legjobb nyolc közé jutásban, hiszen tudta: ha vereséget szenved a négyszeres világbajnok románoktól, a hármas pontazonosságból a legrosszabbul kijőve nem jut a felsőházba. 1978. január 29-én Herningben azonban nem a románok győzték le a magyarokat, hanem egyértelmű csalás áldozatai lettünk. 21-21-es - számunkra kedvező - állásnál a románoké volt az utolsó támadás joga, és be is találtak, azonban minden számítás és az óra tanúsága szerint is jóval időn túl. A gólt megadták, majd visszavonták, végül mégis megadták, a mieink pedig csak a 9. helyért folytathatták (amit meg is szereztek), ám a tehetetlen dühön kívül nem volt más eszközük (óvásunkat elutasították).

1982 újabb 9. helyet hozott az NSZK-beli világbajnokságon. Hogy ismét mennyivel több volt a tornában, jól jelzi a legjátszott hét mérkőzésből négy, a svédek, a spanyolok, a jugoszlávok és a dánok elleni találkozóink végeredménye: 20-20, 20-20, 20-20, 19-19. És ez nem elírás. Matematikailag szinte lehetetlen, kézilabdában - egyszer az életben - lehetséges. Az akkori együttesben már bontogatta szárnyait az új generáció, hiszen a vezér Kovács Péter mellett a kapus Hoffmann László, a balkezes bombázó, Gyurka János, és az ifjú irányító-tehetség, Kovács Mihály is ott volt a válogatottban.

A klubkézilabda csúcspontja: A Bp. Honvéd BEK-győzelme

A korszak felelevenítését azonban a kesergés helyett inkább zárjuk a magyar férfi klubkézilabdázás legnagyobb sikerével. A Bp. Honvéd 1982-ben, soraiban többek között a két Kováccsal (Lászlóval a kispadon és Péterrel a pályán), Őri Péterrel, Kenyeres Józseffel ismét BEK-döntőbe került, miután sikerrel jutott túl a görög Ionikoszon, a francia Gagny-n, a svéd Helsingborgon és a dán Helsingőrön. A svájci Ottmar St. Gallen elleni fináléban pedig szintén nem volt pardon: hazai pályán 25-16, idegenben 24-18 - kettős győzelemmel, magyar örömünneppel zárult a BEK-sorozat, végre az első helyen zárt egy magyar férfi kézilabdacsapat, olyan évek után, amelyekben, bár megérdemelte volna, még éremközelbe sem jutott, megannyi világklasszisa ellenére.

Kiemelkedő magyar férfi kézilabdázók (1960-1980-as évek)

tags: #levente #bela #kezilabda #kapus

Népszerű bejegyzések:

• Csatlakozz az egyetemi futsal közösséghez
• Az MBH BANK Országos Gyorsasági Bajnokság
• Adatvédelem Google Térkép használata során
• Élő közvetítés: Newcastle United - Manchester United
• Részletek az FTC Szinkronúszó Sportszervezőről