Labdarúgók a határok mentén: Rácz László esete és utazási tudnivalók Marokkóról

Az Úr 1991-es esztendejében egy ember érkezett hozzánk a Tisza túlsó partjáról. Valamikor jött az innenső oldalról is valaki, Móricz Zsigmond regényének szárnyán Nagosligetről, ő a boldog ember volt. Rácz László, a futballista, nem boldog emberként érkezett. Az érkezése előtt is hallottunk már róla. Hogyne hallottunk volna, csak akkor még a szemérmetes magyar sportsajtó Rac-nak írta a nevét. Ki merte volna akkortájt kimondani, hogy Rácz László református magyar gyerek. De mindez már a múlté, Rácz László itt van Budapesten, a Ferencváros labdarúgójaként.

Említettem már, hogy nem boldog emberként jött. Nemcsak dicsőségét hozta magával, hanem bújait-bánatait is, sérülést, betegséget, megannyi gyötrelmét az életéből. Bizony egy híres, ünnepelt sztár élete sem fenékig tejfel. Azt hittük jön, lát és győz. Ehelyett jött, szenved és lábadozik. Bízunk benne, hogy nevét mielőbb ott találjuk a Ferencváros kezdő csapatának névsorában. Aki ismeri ezt a fiatalembert, tudhatja, nem rajta múlik.

Az út Kijevből Budapestre: egy labdarúgó sorsa

Szerencsés ember Rácz László, hogy bajainak közepette - ennek a könyvnek a létrehozásában, amelyet most kezében tart az olvasó - egy olyan jó tollú sportújságíróval találkozott, mint Török Ferenc. Aki Rácz Lászlónak nemcsak a játékosmúltja iránt tanúsított érzékenységet, de figyelt a mögöttes világra is. Több ez a kötet, mint egy igényesen megfogalmazott emberi portré, mert ott van érdekes, izgalmas mögöttesként az a világ is, amelyből Rácz László vétetett, így lett egy futballista életének krónikája történelmi, társadalmi körkép is. Mi történt a kijevi Dinamó kulisszái mögött, ki is az a Lobanovszkij - mekkora drámába illő feszültség -, akitől emberileg, labdarúgó-játékosként Rácz László a legtöbbet kapta, de akinek az élete legkegyetlenebb szenvedéseit is „köszönheti”? A könyv nemcsak egy ember, egy világhírű labdarúgó gyorsfotója. Azzal több Török Ferenc munkája, mint a szokványos labdarúgóportré-kötetek, hogy vállalkozik a nagy kérdés megválaszolására is: miféle világ volt az, és ma is miféle világ az, amely segített Rácz Lászlónak csaknem tíz éven át a világhírnév szárnyain a legmagasabbra eljutni. Úgyhogy mi mást jelenthetek, a könyv körül minden rendben van!

Csak egyvalami hiányzik azért mégis, de nagyon. Rácz László neve az FTC összeállításából. Meg a régi erények újbóli felcsillanása, Rácz László-passzok, cselek, indítások, gólok, az ő góljaival szerzett győzelmek. Hátha ezzel a könyvvel is sikerül minél közelebb hozni ezt a várt, remélt időt. Bízzunk benne közösen, akik szeretjük őt, a messze földről érkezett máig is magyart, aki a történelem tréfájából érkezett haza, ide hozzánk, a Fradi-pályára. 1991. Azon a februári estén, amikor kiszállt a Ferihegyen landoló repülőgépből, már tudta: soha nem tér vissza Kijevbe, a Szovjetunióba. Legalábbis nem szovjet állampolgárként. Elege volt az ottani életből, a terrorból, a kíméletlen hajszából, a nincstelenségből, az üres üzletekből, a telefonlehallgatásokból. Történjék bármi, de ő oda már csak a családjáért megy. Második gyereke nem lesz szovjet állampolgár. Itt marad, letelepszik, és ha egyik magyar csapatban sem számítanak rá, legfeljebb tanít majd egy iskolában.

Amint a kijárat felé lépdelt, eszébe jutott sok minden. A külföldi utak, az egész éves edzőtáborozások, a bezártság. Az, hogy szinte nem is embernek tekintették őket, hanem robotoknak, akiknek kötelességük volt teljesíteni a felülről jött utasításokat. Még ha jobban is élt, mint egy átlag szovjet, még ha volt is lakása, kocsija -akkor is. Ha felesége nyitás után tíz perccel ment le vásárolni, már nem volt tej, nem volt kenyér kisfiának, Lacikának. Rohangálhatott szinte egész nap, hogy ismeretségei révén beszerezze, amire szükségük volt. Az is átvillant az agyán, hogy amikor külföldre mentek, mindig behívatták a csapatot a pártházba, és ott a KGB-ügynökök kioktatták őket: rendesen viselkedjenek, a Szovjetunióról csak szépeket mondjanak, és késsel-villával egyenek.

1985-ben San Diegóban voltak teremtornán. Találkozott két amerikában élő magyar futballistával, Tóth Zoltánnal és Visnyei Gyulával. Nem ismerte őket, de amikor azok megtudták, hogy ő is magyar, odamentek hozzá, váltottak néhány szót és megbeszélték: este elmennek a városba. A vezetőknek nagyon nem tetszett, hogy szóba állt két amerikaival. Pedig semmi rendkívülire nem készült. Egyik ámulatból a másik esett, ahogy sétáltak a fényárban úszó utcákon, a gyönyörű, áruktól roskadozó kirakatok előtt. Beszélgettek sok mindenről a két fiúval, majd amikor kigyönyörködte magát, visszament a szállóba. Nem akart találkozni senkivel, főleg nem a csapatvezetőkkel, akik a hallban tartották figyelőszolgálatukat. Úgy döntött, a hátsó bejáratot választja. Amint belépett az ajtón, szemben találta magát a pályaedzővel, aki azonnal nekiszegezte a kérdést: „Hát te hol voltál, miért nem vagy a szobádban?” Szó nélkül elment mellette, beszállt a liftbe és pihenni tért. Tudta, érezte, egész éjjel ott őrködött valaki a szobája előtt.

Betegség és felépülés: a küzdelmes út a Fradiba

Csak azt sajnálja, nem jött, nem jöhetett előbb. Talán, ha már évekkel ezelőtt Budapestre érkezett volna, akkor nem betegszik meg, akkor most minden jobb, minden könnyebb lenne. De hát, amíg Lobanovszkij volt az edző, szó sem lehetett ilyesmiről. Az idény végén aztán lejárt a szerződése, és bár hívta több csapat is - jugoszláv, török, francia, angol -, az elnök kijelentette: ingyen csak Magyarországra engedi el. Már elkészültek a papírok, már minden a helyére került, már indult volna a Fradihoz, amikor vírusfertőzést kapott. Egy hónap kórház, egy hónap félelem, egy hónap rettegés. Meggyógyul-e?

Idén január 2-án éjjel lett rosszul. Rázta a hideg, szédült, lábra sem tudott állni. Kétszer is telefonáltak a mentőknek, de csak négy óra múlva - reggel 6 órakor - érkeztek meg. Semmit nem csináltak. „Ha nem lesz jobban, majd visszajövünk” - mondták. Értesítette a Kijev orvosát, segítsen! Délelőtt visszajött a mentő, megmérték a vérnyomását és bevitték egy kórházba. Ekkor már épp, hogy mozdítani tudta a kezét és a lábát. „Ami a kórházban fogadott, az siralmas volt. Heten voltunk összezsúfolva egy kis szobában. Meg kellett volna röntgenezni, de nem működött a gép. Infúziót javasolt az orvos, de csak egy üveggel volt belőle a kórházban. Várni kellett, míg hoztak valahonnan. Ezt én nem bírom ki. Szóltam Klárikának, ismét kérje meg a csapat orvosát, intézkedjen. Pótággyal betettek hatodiknak egy kórterembe. Megvizsgáltak, az orvos azonnal injekciót javasolt. Méghozzá húsz köbcentit. Csakhogy ilyen nagy fecskendő nem volt. Négyszer ötöt adtak. A tű végig ott volt bennem és közben cserélték a fecskendőt. Mennyivel jobb dolga volt Szása Baragyuknak, aki a Dinamó Moszvából került a Schalke 04-hez. Megsérült az egyik mérkőzésen, kórházba került. A klinikai körülményektől még betegebb lettem. Egy hétig bénán feküdtem, közben pedig várt a Fradi.

Az az együttes, amelyik Magyarországon a legnépszerűbb. Szüleimnél, Kárpátalján, mindig a magyar tévét néztem. Kívülről tudtam a Fradi összeállítását. Láttam milyen fantasztikus a közönségük, hogy majdnem mindig telt ház előtt játszanak. Nekem nagyon fontos a közönség, az ő biztatásuk, szeretetük. Kijevben megszoktam, hogy zsúfoltak a lelátók. Nem is tudnék olyan csapatban játszani, amelynek csak négyezer szurkolója van. A Fradi az más. Nyilasi az edző, itt játszott Albert Flórián is, vajon akarják-e, ezek után, hogy a játékosuk legyek? Már nem vagyok beteg. Másfél hónapig nyomtam az ágyat. Kicsit legyengültem, de hamar összeszedem majd magam. Amikor megjött a Ferencvárostól a repülőjegy és az üzenet, hogy várnak, attól kezdve csak az aláírásomat gyakoroltam: Rácz László.

Az aláírás és a Ferencváros hűsége

Ez már itt az útlevél- és vámvizsgálat. Az egyik határőr megismer. Nem is gondoltam erre. Szorongatja a kezemet és azt mondja, örül, hogy itt fogok játszani és főleg annak, hogy a Fradiban. Csak már ott tartanánk, gondolom magamban. Aztán már nincs idő meditálni. Újságírók és fotósok jönnek felém. Erre sem számítottam. Az Üllői úti székházban minden elő volt készítve az új sztár fogadására, a zavartalan tárgyalásokhoz. Nagyon megkönnyítette a helyzetet, hogy a Dinamó Kijev elnöke, Viktor Bezverhij írásban is megerősítette: Rácz László Magyarországra ingyen szerződhet. A kiváló középpályás kilenc évig volt erőssége a kijevi együttesnek és a szovjet válogatottnak. Régi tervei között szerepelt, hogy Magyarországon folytatja pályafutását. Szép gesztus volt ez az elnök részéről. Rácz iránt nagy volt az érdeklődés, több külföldi együttes hívta, és nem kis összeget ígért érte. Amikor például három hónapra kölcsönadták az Espanolnak, a spanyolok 140 ezer dollárt fizettek a kijevieknek. Bezverhij decemberben, a bajnokság végén adta meg az engedélyt, hogy Rácz tárgyalhat és ellenszolgáltatás nélkül igazolhat bármelyik magyar csapathoz. Tehát téves az a felvetés, amely szárnyra kell, miszerint Rácz már korábban beteg volt és nem kellett senkinek.

A zöld-fehér szakosztály vezetői egy 26 pontos szerződéstervezetet készítettek, és már február 18-án délelőtt elkezdték a tárgyalásokat Ráczcal. A Ferencvárost Albert Flórián elnökhelyettes, dr. Szívós István elnök, Magyar Zoltán ügyvezető igazgató és a Fradi jogászai képviselték. Rácz László rokonával, Kutlán Andrással érkezett a megbeszélt időpontban a Fradi-pályára. Elérzékenyülve nézte a stadiont, az épületet, a lelátókat. A tárgyalások szívélyes, korrekt hangnemben zajlottak. Egyik félnek sem volt teljesíthetetlen követelése. A középpályás lakást, kocsit és tisztességes fizetést, megélhetést kért, amelyet a klub szponzorok segítségével - Amero Hun Kft. és Viktória ügynökség - teljesített is. Rácz korrektül bemutatta orvosi zárójelentését a jelenlévőknek. Bár betegségéről tudtak a szakosztály vezetői, azért a kórházi papírról kikérték a Sportkórház illetékeseinek véleményét. Ezután következett a legörömtelibb pillanat, a két és fél éves szerződés szentesítése. Először írta le úgy nevét: Rácz László. Mindkét fél elégedett volt. A Fradi azért, mert igazolt egy világsztárt, Rácz azért, mert végre teljesült régi álma és Magyarországon, magyar együttesben játszhat. Elintézett még néhány apróságot, aztán indult családjához, szüleihez elmondani az örömhírt.

Kevesen tudták, hogy a Ferencváros vezetése már több éve kacérkodott azzal a gondolattal, hogy Ráczot megszerezze. - Lacihoz régi kapcsolat fűz - mondja Magyar Zoltán, az FTC akkori ügyvezető igazgatója. - Amikor a Dinamó Kijev átutazott Magyarországon, mindig az Üllői úton edzettek, és ilyenkor sokat beszélgettem vele. Ő már korábban is jelezte: szívesen lenne a mi játékosunk, de sajnos a politikai helyzet ezt eddig nem tette lehetővé. Tavaly ismét szót váltottunk erről, és ha a Dinamónak nem ilyen zsúfolt a programja, már novemberben megállapodhattunk volna. - Meglepően jó partnerek voltak, nem gördítettek akadályt Laci távozása elé. Méltányolták: tíz évet játszott náluk, és azt, hogy már csak ő maradt a régi nagy csapatból. Abból, hogy a miénk legyen, kicsit presztízskérdést is csináltunk, hiszen nagy volt érte a versengés.

- Szóban már a múlt év végén megállapodtunk, és abban maradtunk, hogy január első hetében érkezik Pestre. Sajnos a betegsége közbeszólt. Mindent tudtunk, hiszen naponta beszéltünk telefonon feleségével, amikor pedig kijött a kórházból, ő is felhívott bennünket. Korrektül elmondta mi történt, és azt is: hozza a zárójelentést, nehogy zsákbamacskát vegyünk. Tudja, hogy nagy a tét, ezért nem szeretné, ha azt hinnénk: be akar csapni bennünket. Mielőtt aláírtuk a szerződést, alapos orvosi vizsgálaton vett részt. - Nekünk eszünkbe sem jutott, de volt olyan közhangulat, amely erre kapacitálta a Ferencváros vezetőit. De mi ezt figyelmen kívül hagytuk. Úgy véltük: Rácz már korábban elkötelezte magát hozzánk, kiváló játékos, rendkívül szimpatikus, szerény ember, tehát nekünk kötelességünk megadni neki a lehetőséget, hogy talpra álljon. Természetesen arra is gondoltunk, mi lesz, ha nem sportolhat. Ez esetben is minden segítséget megkapott volna tőlünk, és pont az előzőek miatt, mert velünk korrekt volt. - Igazi sportember. Mindent a focinak rendel alá.

A pletykák és a rehabilitáció nehézségei

Amikor Rácz László visszatért Kijevből, még nem tudta, olyan tortúra vár rá, amely idegileg, fizikailag egyaránt megviseli. Eleinte csak könnyített edzéseket végzett. Már-már úgy érezte, teljes értékű, amikor újabb orvosi vizsgálat következett. A Sportkórházban úgy vélték, mivel elég különleges esetről van szó, végezze el a szükséges vizsgálatokat az erre illetékes Neurológiai Klinika. Szóltak Rácznak, másnap edzés helyett oda menjen. Ment, cseppnyi harag sem volt benne. Megértette a vezetőket: nemcsak azért küldik újabb kivizsgálásra, hogy magukat megnyugtassák, hanem mert rá is vigyáznak. Akkor lett csak kedvetlen, amikor az általa elképzeltnél tovább tartott a kontroll. Hol egy hétig feküdt a klinikán, hol két napig, közben persze nem edzhetett. Idegileg és fizikailag is egyre rosszabb állapotba került. Ráadásul szárnyra keltek különféle mendemondák. Ilyen beteg, olyan beteg, ezért nem játszik, azért nem játszik. Szerencsére a Fradinál a játékosok és a vezetők mit sem törődtek a pletykákkal, a rémhírekkel. Bíztak abban, hogy elkápráztatja ő még a Fradi-közönséget. Akárhogy is volt, a játékost egyre inkább zavarta a körülötte zajló hercehurca. Az sem vigasztalta, hogy úton-útfélen megállították, érdeklődtek hogyléte felől. Már az is idegesítette, amikor autogramot kértek tőle, amikor biztatták, bátorították. Még a kórházban volt, amikor elhatározta: ha rövidesen nem kap megnyugtató választ, abbahagyja a focit. Szerződést bont és inkább dolgozik testnevelő tanárként, mintsem, hogy ilyen kétségek között éljen. „Megértem én, ha azt mondják a Fradiban: nekünk beteg ember nem kell. De az Üllői úton nem mondtak ilyet. Türelmesek voltak, és amikor megkapták az orvosi leleteket, amikor is bizonyossá vált, teljesen egészséges, sportolhat, Ráczcal együtt örültek. Csak hát közben ment a bajnokság. S akit nagyon várt a közönség, az az edzések helyett a kórházakba járt, így szó sem lehetett arról, hogy a hajrában, vagy akár a Magyar Kupa döntőjében pályára léphessen. Meggyőződésem, korántsem lett volna ilyen negatív visszhangja Rácz László betegségének, ha az illetékesek idejében pontos tájékoztatást adnak, mi is történt valójában a kitűnő labdarúgóval. A ferencvárosiak azért nem beszéltek, mert nem akarták, hogy kikezdjék őket: beteg játékost vettek. Ám pont azért történt ez meg, mert nem tudott senki semmit. A Sportkórház illetékesei azért nem mondták el, mi is az igazság, mert várták az újabb, alaposabb vizsgálat eredményét. Ráadásul az ő titkolódzásuk is újabb lavinát indított meg. Mindez elkerülhető lett volna, ha akár a Fradiban, akár a Sportkórházban azt mondja valaki: kérem, Rácznak ez és ez volt a baja, de már meggyógyult, edzhet. Ehelyett hosszú ideig csak olyan hírek jöttek, hogy Rácz megint kórházban van, megint vizsgálják. Ennél többet senki nem mondott. Lassan elfogyott mindenkinek a türelme, de legfőképpen a játékos sínylődte meg.

Marokkó: Utazási Információk és Gyakorlati Tanácsok

A konzuli szolgálat weboldala részletes beutazási szabályokat tartalmaz Marokkóba. Fontos tudni, hogy hazatérve Magyarországra a világ bármely országából már teljesen szabad az utazás. Nem kell tehát sem teszt, sem oltottság, és karantén sincs már. Részletesebb információkat az Utazási tanácsok oldalunkon találhat.

Általános tudnivalók és helyi sajátosságok

Az alábbi táblázat összefoglalja a legfontosabb gyakorlati információkat Marokkóról:

A közegészségügyi helyzet megfelelő, járványveszéllyel nem kell számolni. Védőoltás nem szükséges. Az európaitól eltérő higiéniai viszonyok miatt gyomor- és bélpanaszok jelentkezhetnek egyeseknél. A fentiek miatt a frissen fogyasztott gyümölcs- és zöldségfélék, valamint a kezek alapos mosása, illetve a húsok alapos megsütése javasolt. Bár a városokban a csapvíz ivásra alkalmas, de nem ajánlott csapvizet (és az abból készült jeget) fogyasztani, palackozott ásványvíz fogyasztása javasolt. Feltétlenül javasoljuk, hogy minden Marokkóba beutazó magyar állampolgár rendelkezzen a tartózkodás idejére érvényes és a legteljesebb (mindenre) kockázati területekre kiterjedő biztosítással. Minden orvosi szolgáltatás igénybe vétele után kérjenek hivatalos számlát.

Kulturális előírások és gasztronómia

A Külügyminisztérium javasolja, hogy a jelentős muzulmán lakossággal bíró országokba, illetve térségekbe utazó magyar állampolgárok különös körültekintéssel készüljenek fel utazásukra, tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás idején, kerüljék a tömegdemonstrációk helyszíneit. Viselkedésükkel és öltözködésükkel pedig tartsák tiszteletben a helyi szokásokat és hagyományokat. Marokkóban, mint a térség legnyitottabb országában, jelenleg nincs olyan körülmény, amely különleges módon közvetve vagy közvetlenül befolyásolná a magyar állampolgárok beutazását, tartózkodását vagy egyéb érdekeit, és ilyenre a közeljövőben sem számítunk.

Az európai hódítók és kereskedelmi befolyás hatására a helyi tradicionális konyhaművészet összeolvadt az európai konyhaművészettel és ennek köszönhetően a jelenkori marokkói konyha igen különleges és egyedi. A fő nemzeti ételek a pastilla, a rétestésztaszerű lángosba töltött fahéjas galambhússal valamint a tadzsin, amit nehéz meghatározni, mert különböző húsokból is készítik, a közös bennük a tálalási mód: a jellegzetes kúpos fedelű agyagedény.

Javaslatok utazóknak és szállás információk

Könnyű, kényelmes ruházat ajánlott. A napsütés szinte mindig erős, ezért napolajokkal, naptejekkel és hatékony fejfedővel védekezzenek az erős napfénytől. Palackozott víz fogyasztását ajánljuk. A megadott kategóriák a helyi hivatalos besorolást jelentik, mely azonos az általában elfogadott normákkal. Minden szállodánál szerepel irodánk értékelése is, mely a magyarországi normáknak megfelel.

tags: #maarokkoi #kapus #igazol #magyarrszagra

Népszerű bejegyzések:

• Lehetőségek fiataloknak
• Bajnoki cím és Szlovák Kupa győzelem a HC DAC-tól
• tudj meg többet Cselőtei Borbáláról és a sportág magyarországi történetéről
• McGregor bokszmérkőzései
• Ismerje meg a Puskás Aréna fejlődését a régi Népstadiontól kezdve