Madarász János – A Magyar Futsal Kiválóságának Pályafutása és Edzői Filozófiája
A magyar futsal emblematikus alakja, Madarász János hosszú utat tett meg, mire a legismertebb honi kispályás labdarúgóvá lett. A magyar futsalválogatott csapatkapitányaként eddig százhuszonhét válogatott fellépésén kilencvennyolc gólt jegyzett, mellyel a nemzeti együttes történetének legeredményesebb játékosa. Kozma Mihály szövetségi edző Madarász Jánost a csapat egyik legjobbjának értékelte: „Jani nagy küzdő, igazi vezére a társaságnak, szavainak súlya van az öltözőben és a pályán. Fantasztikus a statisztikai mutatója, a válogatott történetének legeredményesebb játékosa. Nagyszerű bal lába van - kár, hogy a jobbot csak buszra szállásra használja.”
Gyermekkor és a Nagypályás Kezdetek
Madarász János 1981-ben látta meg a napvilágot, és már karonülő korában kialakult a labda iránti vonzalma. Édesanyja elmesélése szerint hiába sorakoztatták fel a különböző plüss állatokat és játékokat a rácsos ágyában, érdeklődését csak a piros pöttyös lasztija nyerte el. Azt forgatta ébren, s azt szorítva szenderült álomra is. Felcseperedve is minden percét a foci töltötte ki, bátyjával járták a főváros grundjait. Már óvodásként kitűnt azzal, hogy kortársainál nagyobbat tudott rúgni a labdába. 1981-ben látta meg először szakember a benne szunnyadó tehetséget, méghozzá a Puskás Ferenc hazatérésének apropójából rendezett gálamérkőzésen.
„Halvány emlékeim között él, hogy a szünetben befuthattunk a pályára. Sorra »forgattam be« az idősebbeket a pályán, amikor odalépett hozzám egy bácsi, s megkérdezte, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a Budapesti Honvédhoz, mert ő nagyon tehetségesnek lát. Igent mondtam.”
Gyerekként a Honvédnál kezdett futballozni, és bár a lila-fehéreknél éppen kapushiány volt ebben a korosztályban, ezért beállították a gólvonal elé - ott pedig olyan teljesítményt nyújtott, hogy a későbbiekben már ezen a poszton kívánták szerepeltetni, a gólszerzés a támadósorba csábította. A IV. kerületbe azonban nehézkes volt nap mint nap eljutnia, így innen is távozott, méghozzá az NB III-as Gázművek együtteshez. Itt nőtt fel, s tizenhat évesen innen került a Budakalász felnőtt csapatába. Három társával együtt közel állt ahhoz, hogy az MTK szerződtesse. Tizennyolc évesen aztán még nagyobb lehetőséghez jutott: az olasz másodosztályban szereplő Salernitana alakulatához mehetett ugyanis próbajátékra. A Genova ellen pályára is lépett, teljesítményével pedig meggyőzte a klub elöljáróit. Szerették volna, hogy visszamenjen, hazatérve azonban a katonai behívó várta, így ez a lehetőség is meghiúsult. Miután leszerelt, számos klubban megfordult a megye II és az NB III között.
„Ahogy beléptem a kamaszkorba, a sportnál sokkal jobban érdekeltek a lányok és a diszkó. Amikor pedig úgy tűnt, hogy nagyobb játékos lehet belőlem, s kezdtem volna komolyan venni a labdarúgást, az élet mindig keresztülhúzta a számításaimat. A sors azt akarta, hogy ne fussak be nagypályás karriert.”
A Futsallal Való Megismerkedés és Az Újrakezdés
Madarász Jánost a barátokra fordított idő és a diszkózás hozta össze a futsallal, amely a kezdeti idegenkedés után az életévé vált. Eleinte nem is ismerte ezt a sportágat, és csodálkozott is, amikor életében először lepattintotta a futsallabdát, amely aztán a földön maradt. Félig viccesen meg is jegyezte, hogy ne medicinlabdát adjanak neki, mert ő focizni szeretne. Hozzá kellett szoknia, hogy nem pattog a labda, más a játék ritmusa, de beletanult, s immár semmilyen nagypályás karrierre sem cserélné el. A futsal azonban mindenben kárpótolta.
„A termetem legalább annyira előny, mint hátrány, hiszen a hosszú lábaimnak köszönhetően képes vagyok elveszettnek hitt labdákat megcsípni, belepiszkálni a lövésbe, de idő kell, hogy felgyorsuljak. Ugyanakkor még ha úgy is tűnik kívülről, nem vagyok lomha.”
Az egyik edzésen Gyurcsányi Zsolttal futott párban, aki nem tudott meglógni mellőle, és meg is jegyete: „Madi, te gyors vagy.” Lehet, hogy nem keresett annyit, mint egy nagypályás NB I-es focista, de sosem volt elégedetlen a karrierjével.
Klubkarrier a Futsalban - Sikerek és Kihívások
Madarász János futsal pályafutásában a következő klubja az üllői Cső-Montage lett, ahol nagyon hosszú sikertörténet vette kezdetét. Következett Gödöllő, ahol szintén bajnokságot nyert, és folyamatosan szerepelt a BL-ben is. Igaz, ahogyan fogalmazott, a nemzetközi porondon már „nem tudtak átlépni az árnyékukon”. Megjegyezte: azért kellett többször is klubot váltania, mert sehol sem tartották be az ígéreteiket. „Kőkeményen dolgoztunk, ájulásig edzettünk, a sikerek is jöttek, ám anyagilag inkább ráfizetés volt nekünk a futsalozás. Ez időnként kedvemet szegte, de nagyon ment a szekér, s nem akartam eldobni, amit felépítettem. Úgy gondoltam, hogy nem minden a pénz.”
Gyurcsányi Zsolt, Lódi Tamás és Balázs Zoltán társaságában 2007-ben Székelyudvarhelyre igazolt, ahol egyetlen román és két brazil csapattársán kívül - beleértve a vezetőket is - mindenki székely magyar volt. Madarász János számára ez mélyreható élményt jelentett:
„Magyarországra születtem, így természetes volt számomra, hogy magyar vagyok. Sokszoros válogatottként büszke voltam a magyarságomra, de csak Erdélyben döbbentem rá, hogy mit jelent valójában magyarnak lenni. Ennyire büszke népcsoporttal még életemben nem találkoztam. Folyamatosan telt ház előtt játszottunk, méghozzá olyan hangulatban, amely szavakkal nem leírható. A síromig hordozom magammal azt az élményt, amikor ezerkétszáz torokból szólt a székely himnusz. A bajnoki címet ünnepelve hosszú kordonok között autóztunk végig a városon. A helyiek székely népviseletben álltak a házak előtt, lógtak az erkélyekről. Ölelgettek minket, hozták a házi ételeket, süteményéket, pálinkával kínáltak minket.”
Noha itthon lesajnálták a román bajnokságot, az erőviszonyokat megismerve Madarász ennek pont az ellenkezőjével találkozott. Mentálisan erős riválisokkal mérkőztek, minden meccsen meg kellett szenvedniük a győzelemért. Ott tanulta meg, hogy felesleges a bírókkal foglalkozni. Két esztendő után ismét váltani kényszerültek, a román politika ugyanis a kézilabdát favorizálta a futsallal szemben. Ekkor Győrbe érkezett a válogatott „magja”, a gárda pedig rögtön megnyerte a bajnokságot.
VTS 01 1
A Válogatott Pályafutás Csúcsai és Mélypontjai
Madarász János eddig 114 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, 114 válogatott meccsén 96 gólt szerzett. Egy Eb-re készülve bízott benne, hogy a minimum négy találkozón összejöhet a századik gólja. Hogy remekül érzi a kaput, az nem kérdés. Örök optimista, súlyos sérüléséből is tökéletesen felépült, bízva abban, hogy a kontinensbajnokságon ott lesznek. „Sok viadalon jártunk már a válogatottal, ám sosem értünk rajongott a közönség, ezért különleges élmény lesz a hazai Európa-bajnokság. Fontos, hogy ne legyünk kishitűek, és mindenki fogadja el, van esélyünk a bravúrra.”
Azonban a 2010-es hazai rendezésű kontinenstornára, melyet Madarász utolsó nagy kiugrási lehetőségként tekintett, a túlzott akarás görcsösséget váltott ki az együttesben. Madarász bevallotta: ekkor érezte életében először, hogy túl nagy teher van a vállán. A nyitómeccsen simán kikaptak Azerbajdzsántól. Ezt követően hajnali öt után tudtak elaludni, reggel hétkor pedig edzést vezényelt nekik Kozma Mihály szövetségi kapitány és Frank Tamás pályaedző. „Üvöltöztek velünk, amiért én csapatkapitányként kifakadtam. Ennek következtében kegyvesztetté váltam. A csehek ellen 4-0-s vezetés után kikaptunk 6-5-re, úgy, hogy egyetlen percet kaptam a végjátékban, másik alapemberünk, Tóth Szabolcs pedig a lelátóra került.”
Később Madarász János százhuszonhét válogatott fellépésén kilencvennyolc gólt jegyzett. Amikor arról kérdezték, mi volt a legnagyobb élménye címeres mezben, így felelt: „Amikor először felcsendült a Himnusz. Elsősorban nem a kilencvennyolc gólomra vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy mindenhol közönségkedvenc voltam. A mai napig felismernek az emberek az utcán, s autogramot is kérnek.”
Visszavonulás és Az Edzői Pálya Kezdetei
Pályafutásának további alakulását egy torna határozta meg. Madarász János elmondta, hogy sorsdöntő hetek előtt állt, a torna alatt és után kellett átrágnia magát a lehetőségeken - ha nem bírja a lába, ha úgy ítéli meg, erőlködik, lemondja a válogatottságot. De hozzátette: „Ha szenzációs eredményt érünk el, akkor is befejezem. Úgy tényleg a csúcson hagyhatom abba.”
Az ETO annyira kimagaslott a magyar mezőnyből, hogy a bajnokság már nem jelentett motivációt Madarásznak, s már nem lelte örömét a játékban. 2011 tavaszán eldöntötte, hogy szögre akasztja a csukáját, mert nem akarta lerombolni mindazt, amit elért. Utolsó meccsét az Aramis ellen vívták. A találkozót követően a klub akkori elnöke, Soós Ferenc olyan viselkedést engedett meg magának vele szemben, amire hasonlóképpen reagált, mint Zinedine Zidane a vb-döntőben. Visszavonulását követően kisebb feladatokat vállalt a Vasas, illetve a Dunakeszi utánpótlás-nevelésében.
Veszprémi Éra - Edzői Filozófia és Jövőkép
2013 nyarán Madarász János elfogadta az 1. Futsal Club Veszprém ajánlatát. „Lehet, hogy furcsán hangzik, de pont ilyen csapatra vágytam. Számomra ugyanis sokkal nagyobb kihívás egy olyan gárdát felépíteni, amely most ismerkedik ezzel a sportággal, mint egy kész együttest átvenni. Amikor idejöttem, borzasztóan nagy taktikai hiányosságokat tapasztaltam, a játékosaim azonban abszolút partnerek voltak a munkában.” Aztán folyamatosan jöttek a nehézségek (sérülések, betegségek), de valahogy mindig túlélték ezeket. Az idő múlásával kiválóan összekovácsolódott a társaság. „Iszonyatosan büszke vagyok rá, hogy ennél a klubnál dolgozhatok” - húzta alá.
Sikerének titka, hogy a közös munka elején lefektetett bizonyos szabályokat, amelyekhez szilárdan ragaszkodik. Már a legelső edzésen volt olyan, akit fel kellett küldenie a lelátóra. A bemutatkozáskor közölte a tanítványaival, hogy úgy fogja kezelni őket, mint a saját gyerekeit. Tűzbe teszi értük a kezét, viszont a szabályait be kell tartani. „Nálam a fegyelem, a munka és az elhivatottság az elsődleges szempont. Nem nézem, hogy ki milyen játékos, ha kell, bárkit kirakok, s nélküle is sikeresek leszünk.” Ezt be is bizonyították, hiszen folyamatosan voltak hiányzóik, de mindig jöttek az eredmények. A fiúk átérezték, hogy senki sem pótolhatatlan. Megértették, elfogadták a szabályait, mert látják rajta a hitelességet, következetességet. A bakonyiak parádésan meneteltek a teljes idényben, a Magyar Kupában és a bajnokságban is a legjobb négy közé jutottak. Utóbbi sorozatban nüánszokon múlt, hogy végül lecsúsztak a bronzéremről. „Lehet, hogy az élet nem akarta, hogy nagyon hamar a csúcsra jussunk. Rengeteget dolgoztuk a sikerérét, de lehet, hogy mégsem volt még itt az ideje, hogy fellépjünk a dobogóra. Ám amit elvesz az élet, azt vissza is fogja adni.”
Madarász János nagyon szereti Veszprémet, a királynék városát. Otthon azt szokta mondani, hogy neki Veszprém olyan, mintha szanatóriumban lenne. Budapesthez képest nyugodt, békés, élhető hely. Itt arra koncentrálhat, amihez ért, semmi nem tudja kizökkenteni. Kedveli a veszprémieket, sok új barátot szerzett. Szereti az állatkertet, a város történelmét - áradozott a negyvenesztendős tréner, aki a közelmúltban három évvel meghosszabbította szerződését az 1. Futsal Club Veszprémmel. Akkor lenne elégedett, ha megmaradna a folytonosság az alakulat fejlődésében, illetve, ha a játékosai bemutatkozhatnak a válogatottban. Véleménye szerint a veszprémi futsal klubnak még nincs meg az ehhez szükséges presztízse. A nemzeti együttes spanyol szövetségi kapitánya ráadásul jelenleg azokat részesíti előnyben, akiknek klubjában szintén hispán szakember dolgozik. Madarász ugyanakkor emlékeztetett: ő maga is spanyol, illetve portugál edzőktől tanulta a szakmát. „Eredményeink magukért beszélnek, de mi szerények maradunk, s dolgozunk tovább.”
Személyes Hitvallás és A Futsal Megítélése Magyarországon
Madarász János hisz a sorsszerűségben, abban, hogy bizonyos dolgokat nem mi irányítunk az életben, hanem külső körülmények. A kérdés: hogy észrevesszük-e ezeket, s tanulunk-e belőlük? Ugyanakkor bosszantja a kishitűség. Szereti magát olyan emberekkel körülvenni, akik boldogok, humorosak, sokat nevetnek és nem a gondjaikon rágódnak. Szeret elrugaszkodni a földtől. Erre a sport tanította meg. „Ha attól féltem, hogy ki fogom hagyni a büntetőt, akkor biztos, hogy kihagytam. Ha úgy mentem oda, hogy belövöm, mert nekem ezt az életem árán is be kell lőnöm, akkor belőttem. A kishitű a kis dolgokat vonzza be, s nem tudja átlépni a saját korlátait. Ha pedig korlátok közé szorítjuk magunkat, nem tudunk továbbfejlődni, s nem érhetünk el nagyobb sikereket. A realista negatív gondolkodás, mivel behatárolt.”
A honi kispályás futballban lévő lehetőségeket össze sem lehet hasonlítani a nagypályáséval, és a különbségek bizonyítják: Magyarországon továbbra is mostohatestvérként kezelik a futsalt. Madarász János így jobb híján BMW helyett BKV-val jár. „Nem vitás, összehasonlíthatatlan a futsal megítélése a nagypályás futballéval, de nem a behatárolt lehetőségek miatt választom a tömegközlekedést. Sosem motivált az autóvezetés, ráadásul mindig elkényeztettek a társaim, háztól házig furikáztak, úgyhogy nem kényszerültem sofőrszerepre. Jobb nekem a busz, a villamos - olvasgatok, nézelődöm. Nem jellemző, hogy megrohamoznak, de volt rá példa, hogy autogramot kértek tőlem - a körülöttünk lévőkön pedig látszott, fogalmuk sincs, ki vagyok. Azért egy eset emlékezetes marad: egy kissrác futsallabdát kért karácsonyra az én szignómmal.”
tags: #madarasz #janos #labdarugo
