Berkesi Judit: A Női Sportriporter, a Női Labdarúgás Nagykövete és a Sportmédia Arcai Magyarországon

Berkesi Judit sportriporterrel beszélgettem a riporter segítő szerepéről, a színfalak mögött folyó munka fontosságáról, riporter és sportoló kapcsolatáról, a női futball magyarországi helyzetéről és más, a sportot érintő és azon túlmenő témákról. A női labdarúgás népszerűsítéséért lobbizik folyamatosan az M4 Sport riportereként és az MLSZ Női Bizottságának tagjaként is. Most éppen nagyköveti minőségben készül a legrangosabb európai kupasorozat szombati fináléjára. Noha, egészen más irányban tanult tovább, hiszen pszichológia szakon végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, végül mégis a televíziós műsorkészítésben találta meg az igazi hivatását. Az elmúlt évek során A-tól Z-ig kijárta a ranglétrát: riporterként, szerkesztőként, felelős szerkesztőként, majd műsorvezetőként is feltűnt. Pályája elején zenei és kulturális fókuszú műsorokban tevékenykedett, de ezek mellett mindig is nagy álma volt, hogy a sporttelevíziózásban is kipróbálja magát. Mára hivatása találkozott a szenvedélyével, hiszen 2024. őszétől az RTL Bajnokok Ligája műsoraiban találkozhatnak vele a nézők.

A Pályaválasztás és a Kommunikáció Jelentősége

Berkesi Judit elmondása szerint nem volt az a fajta, aki már kisgyerekkorában tudja, hogy mi lesz majd, ha nagy lesz. Valószínűleg igen. Bár abban, hogy konkrétan milyen pályát fogok választani, gimnáziumban sem voltam még biztos. Azt hiszem, későn érő típus vagyok. Érettségi után ki is hagytam egy évet, nem jelentkeztem azonnal egyetemre. Aztán az egyetemi évek alatt szépen lassan körvonalazódott ez az irány.

Kommunikáció és magyar szakra járt. Mint kiderült, a sok-sok regény, szépirodalmi mű elolvasása a sportriporteri pályán sem volt hiábavaló. Sőt, még a leíró nyelvészet vagy a nyelvtörténet is hasznosnak bizonyult, beépült a tudásába, hatással van arra, hogy hogyan kommunikál. Számára fontos a helyesírás és a megfelelő megfogalmazás mind beszédben, mind írott formában. Mániája, hogy helyesen írjuk le például a titulusokat vagy a földrajzi neveket. Ezen a téren érzek egy kis küldetéstudatot is, ennek megfelelően a saját közegében képviseli is ezt a nyelvi igényességet. A televízió egy olyan forrás, ami sok-sok emberhez eljut, törekednünk kell rá, hogy igényesen fogalmazzunk, közvetítsünk. Egyik egyetemi dolgozata nagyon tetszett a tanárnak, és azt írta a dolgozat végére, hogy nagyon sajnálja, hogy sportriporter szeretne lenni, kár érte… Persze mindezt kedvesen és a dolgozata elismerésével tette, ugyanakkor kifejezte azt, hogy ez a szakma a tudományos karrierhez képest kevésbé értékes.

A Sportriporteri Munka Művészete és Kihívásai

Berkesi Judit nem szívesen nézi vissza a saját riportjait. Rögtön, abban a pillanatban tudja, hogy jó volt-e amit csinált. Általában eléggé szigorú magával, ritkán érzi azt, hogy na, ez most kiválóan sikerült. Szubjektív is a megítélés: nehéz megmondani például, hogy milyen interjú számít jónak, mondjuk egy csalódott sportolóval. Mit kell kérdezni? Mit nem kéne? Hagyni kell? Vagy egy kicsit azért erőltessünk egy érzékenyebb témát?

A sportolók egy-egy megmérettetés után általában fizikailag, lelkileg és mentálisan olyan állapotban vannak, amire neki, riporternek is tekintettel kell lennie. Segít, ha bele tudja magát érezni az ő aktuális állapotukba. Ugyanakkor rá kell kérdezni bizonyos dolgokra, még ha kellemetlen is, hiszen a nézőket az érdekli, hogy mi lehetett a kudarc oka, mit hibázott, érezte-e, hogy hibázott és hasonló kérdések. Ez egy nagyon érzékeny dolog, nem mindegy, hogy mit hogyan, milyen hangnemben kérdezünk. Berkesi Judit többnyire a megérzéseire hallgat. Olyan is előfordul, hogy valakinek egy riporter stílusa nem jön be. Nincs egy általános újságíró-, riportertípus, akit mindenki szeret. Vannak persze olyanok, akiket a többség kedvel, de ez sem garancia. Találkozunk olyannal, aki magázódni szeret, zavarja, ha túl közvetlenek vele, más éppen azt nehezményezi, hogy miért nem tegeződik a riporter. Sokszor alapdolgokban sincs egyetértés, sem a riportalanyok, sem a nézők között. Ezért is van az, hogy nehéz elégedetten hátradőlni, és azt mondani, hogy minden kiváló volt.

A Mélyebb Kapcsolat Kialakítása

Vannak olyan esetek, ahol érzi, hogy elkaptam egy pillanatot, és egy őszinte, megható személyes gondolatot, érzést tudott megmutatni a másik személyből. Fontos látni azt is, hogy nem minden a katartikus pillanatokról szól. Nem lehet minden esemény BL-döntő vagy olimpiai döntő. Vannak a hétköznapok, ahol kisebb a tét, az izgalom sem feltétlenül hág a tetőfokára, és mégis jelen kell lenni, figyelni kell, ugyanolyan odaadással végezni a munkánkat. Amikor befejez egy riportot, igyekszik átgondolni, jó volt-e, vagy sem, mit lehetett volna másképp csinálni. Mi az, ami rajta múlt, és mi az, ami nem. Hiszen a mi munkánk sikerének van rajtunk kívül álló tényezője is. A hang, a képrögzítés ugyanolyan meghatározó elemek a befogadó számára, ugyanakkor ezeknek nem rajta múlik a színvonala, a sikere.

Feladat közben nem szokott nehéz helyzetben lenni, a riportok előtt igyekszik maximálisan felkészülni. Persze vannak váratlan helyzetek. Miközben csinálja a dolgát, fókuszál és felelősséget vállal azért, amit tesz. Szívesebben nevezi izgatottságnak, mint izgulásnak, mert ez a tudatállapot nem lefelé húz, hanem felpörget. Szüksége van rákészülésre, megérkezési időre a gondolatok összeszedéséhez. Ami számára nagyon fontos a munkájában, hogy ezek az események, ezek a beszélgetések közösségi élmények, ahol együtt örülünk. Ott a helyszínen, magunk között, illetve tágabb körben a nézőkkel is. Sok beszélgetés van, ami közel áll a szívéhez.

A napi munkában gyakran vannak monoton tevékenységek, de azokat is végig kell csinálni, hogy ott lehessünk aztán a nagy pillanatokban. Nagyon fontos dolog, amire nem mindenki gondol, hogy azt a néhány perces interjút, amit egy olimpiai döntő után láthatnak a tévében, esetenként több év közös munka előzi meg. A sportoló tudja, hogy aki most ott beszélget vele, az végigkísérte az ő felkészülését, ott volt a sikereinél és kudarcainál. A felkészülési folyamat során kialakul egy bizalom a sportoló és a riporter között. Azt gondolja, hogy szerencsés esetben ez így van, ami sokszor meg is nyilvánul az interjú során. Van olyan sportoló, aki az érzelmileg felfokozott pillanatokban is hihetetlenül összeszedetten tud nyilatkozni, de ez nem mindenkire és nem minden esetben igaz. Éppen a csalódásoknál, a nehezebb helyzetekben fontos, hogy ki az, aki kérdez, és hogyan teszi azt. Egy-egy érzékenyebb kérdést nem lehet akárhogy feltenni. Egy olyan kérdés esetében, ami arra irányul, hogy miért teljesített aznap éppen gyengébben az adott sportoló, kiemelkedően fontos, hogy respektálja egymást mindkét fél.

Az, hogy ott volt, látta, hogyan dolgozott egész évben, tud a sérüléseiről, a nehezebb időszakairól, van róla sejtése, hogy mi állhat éppen egy pillanatnyi kudarc mögött, megteremti azt a közelséget, ami adott esetben megnyitja a kaput egy-egy mélyebb szintet érintő, rázósabb téma érintése előtt is. Azt gondolja, hogy ilyenkor különösen nagy szükség van rá, hogy olyan ember álljon ott, aki ismeri őket, aki velük dolgozott egész évben. Igen különleges kapcsolat tud kialakulni a sportoló és a riporter között. Ha egyáltalán nem ismerik egymást, kevésbé valószínű, hogy a sportoló betekintést enged az érzéseibe. Szükség van rá, hogy tudjunk egymásról valamennyit, akár a magánéletben történő eseményekről is, amik nem is feltétlenül jönnek elő konkrétan az interjú alatt, de mégis teremtenek egy közelséget, egy bensőségesebb kapcsolatot, ami segítheti a megnyílást.

Ugyanakkor túl közel sem jó kerülni. Ha nincs meg a kellő távolság, nagyon baráti lesz a helyzet, az megint nem jó, hiszen a barátomat nem feltétlenül kérdezném ország-világ előtt a kudarca hátteréről. Ilyen esetben félő, hogy túl óvatos lesz, amitől pedig az objektivitás tud elveszni. Ha a szövetségi kapitány a haverom, nem biztos, hogy fel fogok tenni olyan kérdéseket, amit pedig igenis fel kell tennem, ha például az elvártnál sokkal gyengébb eredmény születik egy mérkőzésen. Ez is inkább intuitív, leginkább rá kell érezni. De nem törvényszerű az sem, hogy melyik riporternek mi válik be. Lehet, hogy valakinek teljesen rendben van, hogy sörözni jár azokkal, akikkel aztán riportot készít. Neki nem. Ráadásul főként férfiak között dolgozik, és ez is meghatározó.

Empátia és Segítő Szerep

Ha nem is mi, de talán az együttérzésünk segíthet nekik ebben. Ezért is kell, hogy tudjuk mit jelent sportolónak lenni. Nem tudja eléggé hangsúlyozni, hogy a beleérzés mennyire fontos. A sportolóknak, még ha nyilatkoznak is, nem a riport a legfőbb feladatuk. Máshol járnak a gondolataik, gyakran úgy kérdezzük őket, hogy még levegőért kapkodnak, alig tudnak megszólalni. Fáradtak, csalódottak, vagy éppen az eufórikus boldogságtól adódóan nem tudnak egy összeszedett mondatot megfogalmazni. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nekik nem feladatuk, hogy cirádás körmondatokban foglalják össze az elmúlt percek történéseit. Nekünk maximálisan a segítségükre kell lennünk ezekben a pillanatokban. Ezzel együtt, egyre inkább a sportolók maguk is tudják, hogy szükségük van a médiára, arra, hogy láthatóvá váljanak. A fiatalok, gyerekek sokszor még nehezebb helyzetben vannak. Néha segítenünk kell őket, esetleg befejezni egy-egy mondatukat, ha a nagy izgalomban nem mernek, vagy nem tudnak megszólalni. Nem szeretné, hogy bárkinek kellemetlen élményként maradjon meg egy beszélgetést. Egyszer egy sportszerkesztő mentorom azt mondta, hogy ösztönösen jönnek a jó ötleteim. Erről hirtelen nem is tudtam mit gondoljak. Valószínűleg, mert ez egy kicsit megfoghatatlan. Úgy érzem, hogy ebben benne a neveltetésem is, mert nagyon kreatív, érzékeny családból jövök.

A Női Labdarúgásért Víghatott Küzdelem

A női foci az egyik szívügye. Nagyon szeretné elérni, hogy helyére kerüljön a női labdarúgás Magyarországon. Bár a korábbinál már sokkal jobb a helyzet, még napjainkban is rengeteg előítélet, sztereotípia van jelen. Én is fociztam, és láttam, hogy milyen nehéz volt a rendkívül népszerű férfi labdarúgás mellett megjelenni. A női kézilabdának, vízilabdának is megvan a megfelelő helye a hazai sportéletben, abban szeretne segíteni, hogy a női foci is az őt megillető helyre kerüljön.

A Női Foci Hazai Megítélése és Növekedése

Amit nem ismerünk, azt nem tudjuk szeretni. Sokáig tudni sem lehetett arról itthon, hogy létezik női futball. A női foci kezdeti évei után csak a 2000-es évek közepén hallhattunk újra valamit a női labdarúgókról itthon. Azt is el kell ismernünk, hogy Magyarországon a férfi labdarúgás az összes létező sportágnál népszerűbb és kiemeltebb helyet foglal el. A gond akkor van, amikor elkezdik összehasonlítani a férfi és női labdarúgást. Ennek az összehasonlításnak semmi értelme. A többi sportágban sem hasonlítják össze a nők teljesítményét a férfiakéval, viszont a labdarúgást sokáig talán más szemmel láttuk. Valahogy az agyakba az van beépítve, hogy a futball a fiúknak, a férfiaknak való. Furcsának találjuk, vagy remélem inkább, hogy találtuk régebben, hogy egy lány focizik vagy focimeccsre jár. Tőle is rengetegen kérdezik, hogy miért pont a foci. Erre nem tud mit mondani. Miért ne? Ezt szereti ő is, mint annyian az országban. A nézettségi adataink viszont azt bizonyítják, hogy kifejezetten nagy az érdeklődés a női futball iránt.

Íme egy példa a nézettségi adatok Berkesi Judit megfigyelései alapján:

A meccs végi mezcserére vonatkozó örök, hatalmas poén persze nem maradhat el. Talán ez a hozzáállás is hamar ki fog kopni. Azt gondolja, hogy szükség van egyfajta intelligenciára, látásmódra, amit a szaknyelvben játékintelligenciának szoktunk nevezni. A mai modern futball ugyanis a gyors és helyes döntéshozatalon múlik. Ez egy fejleszthető, és fejlesztendő dolog. Nagyon nem mindegy, hogy ugyanazt a döntést valaki 5 mp vagy 0,5 mp alatt hozza meg. Rengeteg minden múlik egyetlen tizedmásodpercen is.

Berkesi Judit Játékos Pályafutása

Édesapja nagy focidrukker. Az általános iskolában sem néztek rá ferde szemmel, ha együtt rúgta a bőrt a fiúkkal az udvaron, a gimnáziumban pedig már lett egy női csapata. A kerületek közti teremfoci-bajnokságban nagyon szép eredményeket értek el. Már akkor érlelődött benne, hogy nagypályán is szeretné kipróbálni magát. Viszonylag későn is kezdte, 14 éves korában, és nem is volt kiemelkedő tehetség. Viszont teljes mértékben az ő döntése volt, hogy elkezd nagypályán focizni. Senki sem mondta, senki sem küldte, ezért is különösen fontos szerepet tölt be az életében. A szülei engedték, támogatták, de semmilyen szinten nem nyomták. Nyolc évig játszott NBI-ben, majd NBII-ben. Az mindenképpen pozitívum volt akkor a női futballban, hogy mivel nem volt az a megmérettetési kényszer, összehasonlítás, mint a férfi futball terén, ők ezt valóban kedvtelésből, szeretetből csinálták. A legfontosabb számára mindig az volt, hogy jó hangulat legyen a csapatnál. Ha nincs meg az a társaság, közeg, amiben tudja a helyét, és ahol fontosak egymás számára, akkor nincs értelme csinálni. A csapatban való gondolkodásra mindenképpen megtanította a foci. Az is jó volt, hogy kezdettől fogva megtalálta a helyét. A védelem előtt egyfajta szűrő szerepkörben lubickolt leginkább. Jól futott, arra törekedett, hogy minél több labdát szerezzen, és minél több jó passzt adjon a társaknak. Ez jól ment és ennél nem akart többet. Azzal együtt, hogy maximalista, ez a pozíció neki tökéletesen megfelelt. Ebben akart minél jobb lenni. Még múlt ősszel is volt edzeni, de versenyszerűen sportolni csak úgy lehet, ha az ember rendszeresen ott tud lenni, és a meccseken is stabilan lehet rá számítani. Az utolsó időszakban többször kérdéses volt, hogy munka után vajon be tud-e esni egy adott meccsre.

Elképzelhető, hogy van párhuzam a futballcsapatban elfoglalt pozíciója és a munkájában, az életében betöltött helye között. Ezen sosem gondolkodott. Talán annyi párhuzam van, hogy mindig is tudta értékelni a vesztes vagy nem annyira sikeres meccseket is. Meg tudta állapítani, hogy mit tett bele, és ha úgy ítélte meg, hogy mindent megtett, akkor jobban el tudta fogadni a kudarcot, de fordítva is igaz volt. Ha nyert a csapat, de ő rosszul játszott, akkor nem tudott jó szívvel örülni. Ez a sportriporteri pályájára is igaz. A munkája során is meg tudja állapítani, hogy az ő része rendben volt-e. Ugyanakkor egy sikeres műsor esetén is tud elégedetlen lenni, ha úgy ítéli meg, hogy jobban is tudott volna csinálni.

Nagyköveti Szerep a Női BL Döntőn

Hatalmas megtiszteltetés számára, hogy a női BL döntő nagykövete lehet. Eleinte picit furcsa volt, hogy átkerült a mikrofon másik oldalára, és most őt kérdezik, de élvezi nagyon ezt a feladatot is. Egy picit tehát Magyarországot is képviseli, ez a kommunikációs feladatok egyik része, a másik pedig, hogy itthon népszerűsítse az eseményt, a csapatokat. A szervezési feladatokból is kiveszi a részét valamelyest. Szombaton is sok kísérőprogram lesz a döntőt megelőzően, a meccs előtt pedig bemutatják a BL trófeát is a nézőknek. A foci itthon eddig egyet jelentett a férfi labdarúgással. A férfi labdarúgás hagyományai több mint egy évszázadosak. Ehhez képest a női foci bő három évtizeddel ezelőtt jelent meg, és az utóbbi időszakban indult csak el a professzionalizálódása. Valójában az elmúlt éveket érzem igazán meghatározónak, előtte ez a szakág itthon szinte láthatatlan volt. A Bajnokok Ligája döntő viszont egy kiváló alkalom arra, hogy a szélesebb közönség is megismerkedhessen vele, és megtapasztalja, hogy a lányok játéka mögött is micsoda teljesítmény áll. Nem az a győzködős típus. De annak, aki nyitott rá, egyértelművé fog válni, hogy a női foci létezik, színvonalas és élvezetes. Minden jegy elkelt a szombati Lyon-Barcelona döntőre. A Lyon ugyebár a címvédő, ott játszik a magyar származású Marozsán Dzsenifer, aki bár Németországban nőtt fel, Budapesten született, ezért a szívének nagyon kedves, hogy itt játszhatja a döntő mérkőzést.

Nőként a Sportmédiában: Előnyök és Tapasztalatok

Ahogy a női focinak is egy hosszú utat kell bejárnia az elfogadásig, nőként a sportriporteri pályán boldogulni sem lehetett egyszerű. Először azon kell sokaknak túllépniük vele kapcsolatban, hogy nő, és csak ezt követően jön az, hogy mit is tud. Nem akar persze mártírt csinálni magából, pláne azért, mert ma már abszolút előnyét is érzi annak a munkájában, hogy nő. A női empátiának, megközelítési módnak szerinte ebben a szakmában is vannak előnyei. Ha például fiatal sportolók jönnek a stúdióba, akik még soha nem ültek kamera előtt és meg vannak szeppenve, igyekszik mindig segíteni őket abban, hogy minél kevésbé feszengjenek. Ma már tudja azt is, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, ezért elsősorban a szakmai kritikákra figyel, nagyon fontosak számára egyes kollégák visszajelzései. Hálás, hogy végigjárhatta a ranglétrát. Kezdte gyakornokként, interjúkat vágott, figyelte a forgatásokat. Ez adott egyfajta magabiztosságot, és bízik benne, hogy a nézők is elsősorban a felkészültségéért, a stílusáért jegyzik meg. Egyébként neki a közvetítés a legkeményebb pálya, borzasztó nehéz egy egész meccset végigbeszélni jó ritmusban, élvezetesen. Már sokat finomodott ezen a téren, de továbbra is egy karakán karakter, azt hiszi, nem pedig egy negédes, bratyizós típus. Főként férfiak között dolgozik, és ez is meghatározó.

További Női Arcok a Magyar Sportmédiában

Nemcsak a külföldi sportcsatornákon láthatunk csinos női sportriportereket a focimeccsek vagy más események közvetítésén. Az alapvonal mellett és a stúdiókban simán felvesszük a versenyt a világgal. Lipcsei Betta megnyerte a 2011-es Miss Universe Hungary szépségversenyt, először a Sport Tv-nél tűnt fel, utána több tévéműsorban is láthattuk. Tücsi, Sofron István jégkorongozó kedvese, igaz most éppen nincs képernyőn, hosszabb időt töltött a Sport Klubnál, ezért belevettük a listába. Heitner Orsolyát Sándor Orsiként ismerte meg a közönség, tíz éve dolgozik televíziós műsorvezetőként. Legkedvesebb munkáiként tartja számon az m1-en futott Mozdulj! című szabadidősport magazint, ahol másfél év alatt 50-60 különböző mozgásformába kóstolt bele, valamint a Sportklub Mez-telenül című sportbulvár magazint. Igaz, az elmúlt időszakban inkább családanyaként gyerekei foglalják le minden percét. Az M4 Sport stábjában is kiemelkedő női műsorvezetők és riporterek dolgoznak. Visszatér a képernyőre a Gyulai István-díjas Berkesi Judit. Szintén a csapatot erősíti Petrovics-Mérei Andrea, akik hétről hétre a Bajnokok Ligája, a legnagyobb és legnézettebb világesemények házigazdái.

Egyensúly a Munka és a Magánélet Között

Mostanában elkezdett vágyni más dolgokra, más témákra is. Nagyon szereti a sportot, és nagy élményt nyújt, amit csinál, de néha azt érzi, hogy jó volna más témákkal is foglalkozni. Egyre jobban érdeklik például azok a családi történetek, egyéni sorsok, tragédiák, amik meghatározóak voltak számunkra az elmúlt évtizedekben. A nagyszülei történetei például. Vannak olyanok, amiket ő is szívesen feldolgozna, ha sikerül, olyan módon, hogy mások számára is érdekes legyen.

Az utóbbi években szinte mindent a munkája mögé helyezett, minden egyebet háttérbe szorított. A család rendkívül fontos számára, mégis gyakran hiányzott a közös családi eseményekről. Egy idő után azt kezdte érezni, hogy ez nem jó, nem szabad más dolgokból ennyire sokat elvenni. Mára úgy érzi, hogy megtalálta az egyensúlyt. Nemrégiben ment férjhez, másfelé is kalandoznak már a gondolatai. A korszakokban hisz. Amit éppen csinál, azt teljes erőbedobással csinálja, de lehet váltani, idővel más dolgokat előtérbe helyezni. Megvan az időszaka a tanulásnak, akár a sportolásnak, és megvan a nagyon intenzív munka időszaka is. Volt, amikor örlődött, úgy érezte ő semmi másban nem jó, csak a munkájában.

Szurkolóként hosszú évek óta követi a magyar és a nemzetközi futball alakulását, ha teheti a magyar válogatott meccseire mindig kilátogat és a lelátón biztatja a csapatot. Ebben az érdeklődésében legfőbb partnere a férje, akivel 2025-ben kötöttek házasságot. A férje mindenben támogatja. A kapcsolatuk elején különösen sokat voltak távol egymástól. 2016-ban egy hónapot a férfi labdarúgó EB miatt töltött külföldön, aztán újabb egy hónapot az olimpia miatt. Kis túlzással egész nyáron nem találkoztak. Akkora könnyebbséget jelentett, hogy bízott benne, hogy nem nyaggatta, hogy miért nem voltak többet együtt, hanem átérezte, hogy ezek a feladatok neki most nagyon fontosak, mondhatni mérföldkövek! Édesapja református lelkipásztor. Hálás a munkájáért, a feladataiért, az egészségért és természetesen a családjáért. Mindig mellette állnak.

Szerencsére nagyon pozitívan állt hozzá mindenki a csatornánál és a BL-döntő szervezői körében is, amikor kiderült, hogy kislánya lesz. Amikor kiderült, sokan viccesen meg is jegyezték, hogy ennek milyen jó üzenete van. Aztán persze megértették, hogy direktben nem szeretné „reklámozni” a várandósságát. Sokkal szívesebben beszél szakmai érdekességekről, mint a magánéletéről. Igyekszik kímélni magát, amennyire lehet, de elég nehezen engedi el a munkát. Június elején lesz a női labdarúgó bajnoki döntő, azt még szeretné megcsinálni. Pontosan tudja, hogy egy merőben más, de csodálatos időszaka következik az életének, az agyát viszont még nem tudta teljesen átprogramozni.

tags: #magyar #foci #riporter #no

Népszerű bejegyzések:

• Ismerje meg a hazai sportélet kiemelkedő eredményeit
• Az ETO Futsal Final Four szereplése
• Kézilabda elitképzés és tehetséggondozás
• A Ligakupa győzelem és történelmi kupasikerek
• Katalónia szívének felfedezése focival