A Magyar Labdarúgás Múltjának és Jelenének Hálóőrei: A Kapusok Különleges Világa
A kapus egy fura, de rendkívül látványos posztja az adott sportágnak, legegyszerűbben a csatár és a hátvéd szerelemgyermekeként írható le. Az egyik a góljaival szeretne sütkérezni a rivaldafényben, a másik korlátozott eszközeivel igyekszik ezt meggátolni és elkerülni a hintába ültetésért járó szégyenfa terebélyesedését. A magányosan állnak a kapu előterében, várják az ellenfél csapásait, észveszejtő erejű lövések útjába állnak. Utolsó mentsvárként biztosítják az ellencsapat góltalanságát. Néha percekig állnak munka nélkül, néha pedig lövések sorozatát kell hárítaniuk, elképesztő macskaügyességgel, egymásba fonódó vetődések sorozatával. Úsznak a levegőben, csapódnak a sokszor sáros, poros, fagyos földre, hogy aztán újra talpra állva, megismételjék mutatványukat, ki tudja még hányszor egy-egy mérkőzés során.
Bogarasak? Valószínűleg igen! Természetesen a szó legnemesebb értelmében. Ha sorra vesszük azokat a labdás csapatsportágakat, amelyekben kapus is szerepel, bizton nyugtázhatjuk, hogy egy kézilabda-, vízilabda-, jégkorong-, gyeplabdakapus (és a sort még folytathatnánk) népszerűsége meg sem közelíti a labdarúgó kapusok népszerűségét. Magyarázhatatlan kapcsolat - vagy nevezzük inkább rajongásnak - fűz a labdajátékok kapusaihoz. Egy külön világot képviselnek Ők, a csapatuk szerves részei, mégis külön funkcionálnak. A kapusok a mérkőzések előtti csapatfotózáson általában a hátsó sor szélén állnak, egy picit távol a többi tíz játékostól. Ez szimpatikus: a csapat tagja vagyok, de egy külön kasztot képviselek. Általában mentesek a sztárallűröktől, nem ők a csapat kirakatemberei. Megbízható alázatos emberek a sportpályán és a magánéletben is.
A kapusposzt egy labdarúgócsapatban a legfelelősségteljesebb beosztás. A háló őrei bravúrt bravúrra halmozhatnak egy adott mérkőzésen, de egy apróbb hiba miatt elmehet az egész meccs. A csatár elhibázhat 10-15 helyzetet is, de ha a kilencvenedik percben győztes gólt szerez, akkor már meg is van a meccs hőse. A kapusoknál ez pont fordítva működik. Hálátlan szerep. 89 percig hárítanak minden lövést, aztán jön egy potyagól, és a szurkolók máris a „fejüket veszik”. Ezek ismeretében kell értékelnünk a gólvonal előtt álló cerberusok működését.
A Magyar Válogatott Kapusainak Történelme - A Kezdetektől a '60-as Évekig
Sok elcsépelt klisé magyarázza a kapusok szerepét a csapaton belül, úgymint „Végy egy jó kapust!”, vagy „A csapatépítés a kapussal kezdődik!”. Bádonyi Gyula, mindenesetre 1902. október 12-én, Bécsben vette a bátorságot, és a magyar labdarúgó válogatott első hivatalos mérkőzésén beállt a kapuba. Bár ne tette volna, szegény kapott öt gólt és ezzel véget is ért a nemzeti csapatban a pályafutása. Azt azonban senki nem veheti el tőle, hogy ő volt az első válogatott kapusunk. A következő mérkőzéseken felváltva védett Sipos Ernő és Holits Ödön. Előbbiről elmondhatjuk, hogy az első győztes mérkőzésen egyszer kapitulált, ellenben a csatáraink kettőt rúgtak.
Domonkos László a válogatottság számában és tudásban is kitűnt a századelő kapusai közül. Tudása, teljesítménye ennyi év távlatából is elismerésre méltó. Dr. Gilly-Goldberger Pál arisztokrata család sarjaként szinte minden poszton játszott, a válogatottban például kapusként. Bihari Ferenc fél év alatt 5 mérkőzésen szerepelt a reprezentatív csapatban, és zárta le az első évtizedet. Ezzel meg is érkeztünk az 1910-es évekhez, amit egy szerepléssel Fritz Alajos nyitott, az FTC első válogatott kapusa vált így belőle. Knapp Miksa és Dürr Antal az I. Világháborúban védték a kaput 9 mérkőzésen, ebből nyolcszor a sógorok ellen. Utánuk tűnt fel a színen egy világvándor, Plattkó Ferenc, aki sajnos csak hatszor kerülhetett a legjobbak közé, pedig fenomenális tehetségű kapus volt.
Az évtized első felében egymást váltogatták a játékosok a kapuban, sajnos egyenletes jó teljesítményt egyikük sem tudott produkálni. Így fordulhatott elő, hogy Neuhaus János, Fehér Ferenc, Biri János, Kropacsek Ferenc, Fischer Lajos és Weinhardt Ferenc közül csak az utóbbi jutott el a tízszeres csapattagságig. A két világbajnokságon is védő, és az utóbbin ezüstérmet szerző legenda, Szabó Antal méltó képviselője volt a magyar kapusiskola legkiválóbb produktumainak. Háda József is szerepelt mindkét világbajnokságon a két háború között, de csak, mint nevezett játékos, pályára nem léphetett. Juhász Lajosnak csupán 27 perc jutott a rivaldafényből, kapott gól nélkül hozta le az egyharmadnyi mérkőzést, ráadásul nyert is a csapat Bulgária ellen 4:1-re. Dr. Pálinkás József egy évet tudott a nemzeti csapat közelében tölteni. Csikós Gyula elmondhatja magáról, hogy a II. Világháború előtt és után is számoltak vele a szövetségi kapitányok. Tóth György négy klubból 15-ször szerepelt az elitalakulatban. Boldizsár Géza, Horváth Ferenc és Károlyi József csak epizódszerepeket kaptak, mert már dörömbölt a válogatott kapuján a „Fekete Párduc”.
Az Aranycsapat Legendája és a '60-as Évek
Grosics Gyulát azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. A legendás Aranycsapat legendás kapusa, a „Fekete Párduc” az egyetlen olyan magyar a posztján, aki három világbajnokságon is szerepelt, összesen 11 vb-találkozón lépett pályára. 1952-ben olimpiai aranyérmet, két évvel később világbajnoki ezüstérmet nyert. Először 1947-ben, 21 évesen állt a válogatott kapujában, utoljára 1962-ben, 36 évesen. Klubszinten szerepelt a Dorog, a MATEOSZ, a Budapest Honvéd és a Tatabánya együttesében is, háromszoros magyar bajnok. Az Aranycsapat tagjaként az élete „rivaldafényben” zajlott, és nyitott könyvként volt jelen az ország futballszerető közegében. Henni Géza a Ferencváros és az Újpest hálóőre 16 alkalommal pózolt a kapu előterében. Ezt néha szó szerint kellett érteni, ugyanis teátrális védéseivel szeretett a középpontban lenni. Turai István a csehszlovákoktól kapott öt gól miatt maradt csak egyszeres válogatott. Ruzsa Sándor két mérkőzésen 24 percet játszhatott az elsősorban kispesti játékosokból álló válogatottban. A nyolcszor szereplő Gellér Sándor legfőképp csereként jutott szóhoz. Kárpótlásként mindkét Anglia elleni mérkőzésen aktív résztvevője volt a tanítómesterek legyőzésének. Horváth György, Komáromi Tibor és Palotai János egy-egy alkalommal ölthetett címeres mezt.
Az ötvenes évek második felének Honvéd kapusa volt Faragó Lajos, aki a híres dél-amerikai túrán is a csapat tagja volt. A három év alatt abszolvált hét mérkőzés szép teljesítménynek számít, a Grosics által szinte kibérelt kapusposztot tekintve. A pécsi kapusiskola első jeles képviselője Danka Imre volt. 1955 májusában négy mérkőzésen csupán két gólt kapott. Fazekas Árpád egy üde színfolt a magyar válogatott kapusok palettáján. 1955 őszén őt mérkőzésen őrizte a csapat hálóját, mindenki megelégedésére. Benne látták Grosics utódját, aztán a nagy rendező, az élet másként gondolta a tehetséges kapus pályafutását. Külföldön öregbítette hazánk nagy hagyománnyal bíró kapustörténelmét. A Dorogi Bányász kapusa Ilku István Grosics árnyékában csupán tíz alkalommal védhetett a legjobbak között. 10 mérkőzés, 10 kapott gól, teljesen korrekt statisztika. Van valami, amiben viszont minden valószínűség szerint világcsúcstartó: 75 esetben ült a kispadon csereként. Elismerésre méltó alázat a címeres mez és Grosics Gyula iránt. A hatvanas években az állandóságot Szentmihályi Antal jelentette a válogatott kapujában. Nyolc év alatt 31 alkalommal kezdődött nevével a csapatösszeállítás. Tóth László a maga három válogatottságával átmenetet képez a korszak másik legendája és Szentmihályi között. Dr. Géczi István nemcsak a futballpályán alkotott nagyot, hanem tanszékvezető egyetemi tanárként és országgyűlési képviselőként is köztiszteletnek örvendett. Gelei József olimpiai bajnok és világbajnoki résztvevő. Fia szintén a válogatott csapat kapusa lesz 1990-ben. A Diósgyőri VTK és a Vasas hálóőre, Tamás Gyula 11 lehetőséget kapott a bizonyításra Illovszky Rudolftól, Sós Károlytól és Hoffer Józseftől. A csepeli olimpiai bajnok, Fatér Károly annak ellenére maradt egyszeres válogatott, hogy a Szovjetuniót legyőző csapatban határozottan jó teljesítményt nyújtott.
A '70-es és '80-as Évek Ikonikus Kapusai
Szeretnénk bemutatni a Tisztelt Olvasóknak a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait, akik között voltak olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Lesznek olyanok, akik úgy lettek többszörös bajnokok, bajnoki érmesek, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon. Lesznek olyanok, akik Európában is sztárok voltak, és lesznek köztük olyanok is, akik csak a megyeszékhelyen. Lesznek olyanok, akik többszáz bajnoki meccset játszottak, meg akik sokkal kevesebbet - de annyi legalább jutott nekik, hogy csapatukat benntartották az első osztályban. Vagy nekik köszönhetően legalább emelt fővel estek ki.
Magyarország A 60-AS, 70-ES, 80-AS évekeben
Déri Tamás: A Zalaegerszeg Hálóőre
Az 1950-es, zalaegerszegi születésű kapus a Zalaegerszegi Sportiskolából igazolt át a Zalaegerszegi TE csapatához 1964-ben. Három évvel később, alig tizenhét évesen mutatkozott be az akkor NB II-es első csapatban. Katonaként két esztendőn át a Zalaegerszegi Dózsa NB II-ben szerepelt csapatának hálóját őrizte, szinte fordulóról fordulóra kiválóan. Déri a ZTE színeiben 10 NB II-es, 11 NB I/B-s és 92 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.
Dombai András: A Tatabánya és a Fradi Kapusa
Dombai tizennégy évesen lett a Tatabánya igazolt labdarúgója. Tehetségére hamar felfigyeltek, többször is szerepelt a korosztályos, ifjúsági és utánpótlás válogatottakban. Érdekes helyzet volt, a Fradi próbálta a kiöregedőfélben lévő Hajdú József utódját megtalálni. Remek lehetőség, Kollár Józseffel vetekedhettek volna az egyes számú mezért. Csakhogy Dombai az 1976/77-es szezonból 8 hónapot a seregben töltött el. Így is 6 bajnoki mérkőzés jutott neki. A szezon után bajnoki bronzérmesnek és Magyar Kupa (MNK) döntősnek mondhatta magát. A következő szezon úgy is indulhatott volna, hogy az ő nevével kezdődik a Fradi összeállítása, de a nyáron, egy Barcelona elleni, felkészülési mérkőzésen olyan súlyosan megsérült, hogy vállműtétét követően egy évet ki kellett hagynia. 1978-ban visszakerült Tatabányára, ahol részese lehetett a csapat legsikeresebb korszakának. Tizenegy tatabányai szezon következett, ezalatt 105 bajnoki mérkőzésen léphetett pályára. A termés egy-egy bajnoki ezüst és bronz. Aktív pályafutását 1990-ben, harminchét évesen fejezte be. Később többször is, és hosszabb időn keresztül volt a bányászcsapat kapusedzője, illetve pályaedzője.
Eller Arnold: Az Igazi Csapatjátékos
Eller Arnold szűkebb pátriájában, a Kimlei TSZ SK-ban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Leszerelése után 1979-ben igazolta le a Videoton, ahol három idényt töltött el Kovács László, illetve Disztl Péter tartalékjaként. Disztl Péter, mikor Ellerről kérdeztünk, ezt mesélte: "Arni csupa izom volt, talán az egész keretből neki volt a legjobb fizikális kondija. És csupaszív ember is volt, igazi csapatjátékos. Mindig minden poénban benne volt, feláldozta magát a csapatszellem érdekében. Minden edzésen úgy készült, hogy hétvégén ő fog védeni. Beleadott apait-anyait. Ugyanakkor önzetlenül fogadta, hogy nem ő az első számú kapus. Engem is, és Kovács Lacit is segített, támogatott mindenben." 1982 nyarán igazolt Szombathelyre, a Haladáshoz. Két szezon alatt egy bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz. Kézenfekvő volt, hogy egykori edzőjét, Török Pétert is megkérdezzük róla: "Arnold rendkívül jó fizikai képességekkel rendelkezett, igaz tett is érte... Kicsit talán túlzásba is vitte a testépítést, ami a fociban kissé merevítette. Az edzésmunkáját teljes oda-adással végezte: nagyszerűen!!! Látszólag elfogadta, feldolgozta, hogy Hegedüs Péter személyében egy kiváló, válogatott szintű kapus a vetélytársa, és az edzéseken maximálisan segítettem a közös munkát: a kapus-edzést. Emberileg egy rendkívül korrekt, őszinte "EMBER" volt... nagy-betűkkel!!! A csapaton belül is sokat tett a jó öltözői légkörért, a csapat egységért... Ha nem Hege a vetélytársa, képességei alapján több száz NB I-es meccse lehetett volna..." Eller igazi csapatjátékos volt, holott tényleges tudása alapján ennél sokkal többre is hivatott lehetett volna. A következő szezonban a Sopron NB II-es játékosa lett több éven át, majd innen a győri MÁV DAC-ba vezetett az útja.
Fatér Károly: Csepel Egyetlen Válogatottja
Az 1940-es születésű egykori labdarúgó azon szereplője két évtizedet felölelő sorozatunknak, akinek pályafutása vége a hetvenes évek elejére esett. Tizenegy szezont töltött el Csepelen, ez idő alatt 199 bajnoki találkozón kapott lehetőséget. Fatér Károly egyszeres magyar válogatottnak mondhatja magát. Pályafutása befejeztével a civil életben helyezkedett el, üzleti vállalkozásba fogott.
Gáspár József: Az MTK Hosszú Éveinek Biztos Pontja
Az 1955-ös születésű, a futballpályákon csak Gazsi becenévre hallgató kapus tizenhárom évesen lett a kispesti székhelyű Gránit SK igazolt labdarúgója. Kivételes reflexeire, bravúrkapus hajlamára hamar felfigyelnek a nagycsapatok játékosmegfigyelői, még ifistaként az MTK-hoz kerül. Az NB I-es tartalékbajnokságban pallérozta tovább tudását és szerzett rutint, többek közt Brünyi Bélával történt rivalizálásuk végén. Innentől kezdve viszont tizennégy (!!) szezon következik neki, megszakítás nélkül a kék-fehéreknél. Az egészséges versenyszellem fenntartása érdekében második szezonjában visszatér Tatabányáról Brünyi, hogy ezt követően kilenc szezonon keresztül okozzanak együtt kellemes gondokat mindenkori edzőiknek. Gáspár úgy jut összesen 298 bajnoki mérkőzésig, hogy közben vetélytársának is jut több mint 180. 1989 és 1991 között a belga Molenbeek kapuját védte, majd hazatérte után egy-egy évet játszott Budafokon és a BVSC-ben is. Az 1982-es labdarúgó VB-re készülő csapatban többször is volt a bővített keret tagja, de a válogatottságra 1987-ig kellett várnia. 1990-ig négyszer húzhatta fel magára a címeres mezt.
Dr. Géczi István: A Fradi Legendája és a Tudós Kapus
Az 1944-ben született kapuslegenda Egerben kezdte a labdarúgást. Kereste őt a Budapesti Honvéd és az Újpesti Dózsa is, de tizennyolc évesen a Ferencváros, személyesen Mészáros József vezetőedző hívását fogadta el. És innentől kezdve könyvet lehetne írni pályafutásáról, címeiről. Ötszörös magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa (MNK) győztes volt. Bár rengeteg bajnoki mérkőzést játszott, kapott góljainak átlaga egynél kevesebb meccsenként. Tíz év alatt 23 fellépése volt címeres mezben. Tagja volt Baróti Lajos bő keretének az 1966-os angliai labdarúgó világbajnokságra, az 1972-es belgiumi EB-négyesdöntőn és a müncheni olimpián szerepelt magyar csapatoknak. Még játékos korában testnevelő tanári diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán, pályafutása befejezése után pedig az edzői diplomát is megkapta, évekig a Ferencváros kapusedzője volt. Később a Kertészeti Egyetem docense lett, 1984-ben pedig doktorált.
Gujdár Sándor: A Honvéd és a Válogatott Stabil Pontja
Tizenkilenc évesen igazolta le a SZEOL AK miután Szegedre került főiskolára. Egy éven belül Gujdár volt az első számú kapus. Az első NB I-es idényben leginkább Gujdár szereplésének köszönhető, hogy az első osztályhoz nem túl acélos szegediek, hajszál híján, de bentmaradtak. Következő évben már Gujdi sem tud segíteni, menthetetlenül és vita nélkül esett ki a SZEOL. Gujdár addigra viszont letette névjegyét. Kapóra jött a dr. Lakat Károly vezette Budapesti Honvédnak. A Honvéd akkoriban nem kis kapusgondokkal küzdött. Gujdár remekül élt a lehetőséggel és jól sáfárkodott képességeivel. Rögtön az első idényétől kirobbanthatatlanná vált. Kilenc szezon alatt 246 alkalommal védett a piros-fehéreknél. Egy-egy magyar bajnoki címet, bajnoki bronzérmet és Magyar Kupa (MNK) győzelmet, valamit két bajnoki ezüstérmet szerzett a Honvéd kapusaként. 1982-ben Görögországba igazolt az Arisz Szaloniki együtteséhez. Első szezonjában a legjobb idegenlégiósnak választották. 1976 és 1979 között a magyar labdarúgó válogatottban 25 alkalommal lépett pályára, sokkal több volt benne, túl hamar írták le. A sérülését követő felépülése után a Honvédnál a kapusok pallérozásával bízták meg, első tanítványai Andrusch József és Menyhárt Kálmán voltak. A kapusedzés mellett pár évig még egy alacsonyabb osztályú osztrák kiscsapatban is játszott. A Honvéd kapusedzői posztja után volt előbb vezetőedző Vácon, majd Détári Lajos mellett kapusedző Sopronban és pályaedző Szombathelyen.
Gulyás Zoltán: A Diósgyőri Góltalansági Rekorder
Az 1960-as, sajószentpéteri születésű kapus, nem meglepő módon, a DVTK-ban kezdte pályafutását. Ifista és utánpótlás korában Veréb György és Szabó László mögött, amolyan harmadik számú kapusként, a hetvenes évek végétől végig a tűz közelében volt. 1984-ig 51 bajnoki találkozón lépett pályára. Harmadmagával egyetemben azóta is góltalansági rekorder a diósgyőrieknél. Veréb Györgyön (1978) és Milan Radoston (2013) kívül csak Gulyás volt a csapat történelmében az (1983-ban), aki zsinórban nem kapott gólt legalább három meccsen keresztül.
További Emlékezetes Kapusok a Korszakból
Kinek a pályafutásáról zeng az internet, és kinek a szerző fellelhető források híján csak saját lexikális tudására, illetve emlékeire hagyatkozhat. Akár új-zélandi specialistának is nevezhetjük Kakas Lászlót. Mindkét fellépését ellenük jegyezte, a két kapott gólja pedig a 16-oson belül lévő mészpontról indult kapusbosszantó útjára. Az Újpesti Dózsa bronzérmes csapatában a középső sor jobb szélén. Neki 18 mérkőzés jutott, Kakas Lászlónak pedig 13. Újpestről a Videotonba igazolt, 6 bajnoki találkozóig jutott, fél év múlva már a Volán játékosa volt. 1992-ben visszatért a Megyeri útra egy évre. A következő bajnoki idényt már a Vasasban kezdte, hét idényen keresztül védett, mindössze 4 bajnoki találkozón jutott szerephez.
Hogy a 13 szerencsétlen szám-e, arról Rothermel Ádám tudna mélyreható eszmefuttatást tartani. Pontosan ennyiszer szerepelt válogatottként a nemzeti csapatban. Bicskei Bertalan a balsikerű Svédország elleni mérkőzés előtt hallgathatta meg a himnuszt, de sajnos kísérte a balsors, és ez volt az első és utolsó fellépése is a nemzeti csapatban. Később sokat adott a magyar labdarúgásnak edzőként és szövetségi kapitányként. A két világbajnokságon szereplő, Bubu becenévre hallató Mészáros Ferenc 15 év alatt 29 szereplést mondhatott magáénak. Ő volt az első válogatott kapus, aki külföldi egyesületből került be a nemzeti csapatba. A pécsi Rapp Imre hosszú időn át az egyik legjobb magyar kapus volt. Kovács László egy olyan Videotonból került a legjobbak közé, ahol szinte mindenki válogatott lett pályafutása során. Jelzésértékű, hogy utolsó, tizenkettedik mérkőzésén lecserélték, hogy átadja a stafétát Gujdár Sándornak. A Honvéd kapusa 3 év és 25 mérkőzés alatt kirobbanthatatlan volt a nemzeti együttesből. Egy igazi óriás szárnypróbálgatásainak lehettek szemtanúi a 70-es évek végének futballszurkolói. Katzirz Béla a maga 202 centiméterével és a később megszerzett jogi diplomájával árnyalta a sztereotip képet a labdarúgókról. A Szovjetunió elleni 2-2 alkalmával került a csapatba Tóth György fia, Tóth Zoltán. Nagyszerűen debütált, aztán vándorbotot vett a kezébe és meg sem állt az USÁ-ig. A tragikusan elhunyt Zsiborás Gábor négy esetben lépett a zöld gyepre címeres mezben. Az ötödik, Oroszország elleni mérkőzésen már át kellett adnia a helyét egy trónkövetelőnek. A csepeli Kovács Attila felbukkanását a nemzeti csapat környékén megnyugvással fogadta a szakma és a közvélemény is. Benne látták a hosszútávú megoldást, de az ismert okok miatt elbúcsúzott egymástól a bajuszos kapus és a válogatott. Bajuszos után jött a szakállas - immár a második - és öt évig nem is akart tovább állni. Megtörte Disztl Péter karrierjét Irapuato városa, de a Honvédba igazolva még egyszer annyit szerepelt a kirakatcsapatban, mint előtte. Andrusch József öt válogatottsága alkalmával játszott egy VB rendező és egy leendő rendező ország csapata ellen. Utolsó olyan kapusunk, aki világbajnokságon győztes mérkőzésen szerepelt, nem más, mint Szendrei József. A népszerű Csámpi 10 mérkőzésen parádézott a gólvonalon. Az előző kettős druszája Gáspár József. Négy mérkőzése közül a Lengyelország ellen 5:3-ra megnyert a legemlékezetesebb. Petry Zsolt megint egy korszakos egyéniség. Utánpótlás korúként ifjúsági Európa-bajnok. A felnőttek között nem kísérte ilyen siker pályafutását. Brockhauser István a 10 mérkőzésén ötször olyan egzotikus országok ellen védett, mint az USA, Mexikó - kétszer is -, India és Japán.
A Modern Korszaka és a Jelen Legjobbjai
A magyar labdarúgó-válogatott 115 éves történetében, a 919 hivatalos mérkőzésen, 83 ország csapata ellen, 97 kapus lépett pályára. Hetyei László, az Aposztróf Kiadó gondozásában megjelent „A magyar labdarúgó-válogatott legendás kapusai” című könyvében a nemzeti tizenegyben szerepelt kilencvenhét kapus közül kiválasztott tizenötöt, akiknek életét és pályafutását nem csak a száraz számokon keresztül, hanem korabeli újságok, magazinok, interjúk és szurkolói vélemények segítségével próbálja minél részletesebben és korhűen bemutatni.
Király Gábor: A Mackónadrágos Legenda
Király Gábor, a szürke mackónadrágjáról is ismert kapus 108-szor szerepelt a magyar válogatottban, amivel második az örökranglistán. Bronzérmes lett a Bundesligában a Hertha csapatával, valamint játszott a Crystal Palace-ban, 2005-ben pedig a Premier League második legjobbjának választották a posztján. Ő az eddigi utolsó magyar kapus, aki felnőtt labdarúgó-világbajnokságon (1986-ban) védhette a válogatott kapuját. 1984-ben debütált a nemzeti együttesben, utoljára 1989-ben védett a nemzeti csapatban. Csak Dzsudzsák Balázs előzi meg a válogatott mérkőzések örökrangsorában, így a kapusok között az első. A Haladáson kívül Németországban és Angliában is játszott, jelentősebb sikereit a Hertha színeiben érte el.
Gulácsi Péter: A Bundesliga Élmezőnyében
A jelenkor válogatottjának első számú kapusa. 17 évesen már a Liverpool igazolt játékosa volt, bár a felnőttcsapatban tétmérkőzésen nem volt alkalma bemutatkozni. Az elmúlt tíz évben az RB Leipzig első számú és a Bundesliga egyik legjobb kapusa, bár többször is hoztak új riválist, eddig nem sikerült őt kiszorítani. Három Európa-bajnokságon vett részt, egyszer csereként, 2021-ben és 2024-ben viszont valamennyi találkozón ő védte a magyar kaput. Gulácsi Péter a magyar válogatott kapus 2015 óta az RB Leipzigben véd, amellyel kétszer Német Kupát nyert, valamint a 2019/20-as évadban a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott.
Dibusz Dénes: A Hazai Bajnok
Dibusz Dénes a Ferencvárossal hatszoros bajnok kapus Gulácsi sérülése miatt 2023-ban a válogatott első számú hálóőre lett, amely feladatnak maradéktalanul megfelelt.
További Modern Kori Kapusok
Hajdu Attila, a ferencvárosi nevelésű kapus bajnoki címig jutott a zöld-fehérekkel, majd néhány évvel később az MTK-val megismételte azt. A magyar válogatottban 10-szer védett. Babos Gábor Sopronban kezdett, majd az MTK Budapesthez igazolt, amellyel bajnok lett. Ezután Hollandiában légióskodott: megfordult a NAC Breda, a Feyenoord és a NEC Nijmegen csapatában, 2004-ben és 2008-ban pedig az év kapusának választották az Eredivisiében. Fülöp Márton, a majdnem két méter magas kapus 2004-ben szerződött Angliába, ahol védett a Tottenhamben, a Sunderlandben és a Manchester Cityben is. 2013-ban rákbetegséget diagnosztizáltak nála, aminek következtében 2015-ben 32 évesen elhunyt. Végh Zoltán, a válogatott egykori kapusa 600 NB I-es mérkőzésen védett; a legtöbbet az MTK Budapest csapatában szerepelt, de játszott a Vasasban, a Videotonban, az Újpestben és a Ferencvárosban is. Szűcs Lajos az Újpesttel bajnok lett, majd - rövid kaiserslauterni kitérőt követően - a Ferencvároshoz szerződött, amellyel kétszer is aranyérmes lett az NB I-ben. Pályafutása végén kilenc évig volt a Pápa kapusa. Bogdán Ádámot kétszer is az év magyar labdarúgójának választották, a magyar válogatottban 21-szer szerepelt. A Boltonból a Liverpoolhoz szerződött, ahol a ligakupában úgy mutatkozott be, hogy három tizenegyest fogott.
tags: #magyar #futball #kapusok
