Az 1956-os magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott és a forradalom árnyékában

A magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott története számos kiemelkedő pillanatot tartogat, de az 1955-ös és különösen az 1956-os év eseményei mélyen bevésődtek a magyar futball krónikájába. Noha néhányan már 1955-ben is játszottak az ifjúsági válogatottban - Várhidi, Nemes, Mathesz és Szalai is szerepelt például októberben, a 100. magyar-osztrák előtt rendezett találkozón, amelyen a magyar ifik 9:0-ra ütötték ki a vendégek korosztályos csapatát -, a generáció első nagy fellépése az 1956 tavaszi UEFA-torna volt. A sajtó akkor még FIFA-tornaként emlegette, tekintve, hogy nem az európai szövetség, hanem a FIFA volt a szervező.

Az 1956-os forradalom alapjaiban rengette meg az ország sportéletét. A futballválogatott az 1952-es helsinki olimpiai arany, illetve a két évvel későbbi világbajnoki ezüstérem birtokában a világ egyik legjobbjának számított, de a forradalmi helyzet miatt már az NB I-es szezon is félbemaradt. Az Aranycsapat szétesése mellett a közvetlen utánpótlásra sem lehetett számítani, az ifjúsági válogatott ugyanis szintén elhagyta az országot, pontosabban nem tért haza.

Az 1956-os UEFA ifjúsági torna

1956 nyarán az Európai Labdarúgó Szövetség egy U18-as tornát rendezett Magyarországon. A kiírás értelmében 16 válogatott négy négyes csoportban játszott három-három mérkőzést, és ezzel véget is ért a torna, az UEFA ugyanis úgy gondolta, a barátkozás a fő cél, az elődöntőkre és a döntőre már nincs szükség. A Hoffer József szövetségi kapitány és Vincze Jenő (az egykori vb-ezüstérmes belsőcsatár) legénysége ugyan csak 0:0-s döntetlennel kezdett a nyugatnémetek ellen a Hungária úton, de utána 4:2-re legyőzte Tatabányán az angolokat és 2:1-re Kecskeméten a bolgárokat. A gólokat Povázsai (2), Szalai és Sztáni, majd Sztáni és Povázsai szerezte. Csehszlovákia, Olaszország és Románia mellett a magyar válogatott is csoportgyőztes lett, mindkétszer megnyerte a sajátját.

A tornán az alábbi játékosok kaptak szerepet:

• Várhidi (Kistext)
• Lipták, Nemes (Bp. Kinizsi)
• Kovács (Debrecen)
• Makai (Diósgyőr)
• Hanek (Bp. Spartacus)
• Szalai (Bp. Vörös Lobogó)
• Kaszás, Mathesz, Pázmándy (Bp. Vasas)
• Sztáni (Ózdi Vasas)
• Povázsai (Csepeli Vasas)
• Kökény (Ceglédi Törekvés)
• Keresztes (M. Szikra)

Az angliai túra és a forradalom híre

A mutatott teljesítmény felkeltette az angolok érdeklődését, a válogatott meghívást kapott Londonba. Ugyanez a gárda április végén a Népstadionban 6:0-ra megverte a jugoszlávokat, majd ugyan május 20-án belelépett a csehszlovákok ellen egy meglepő, 4:1-es vereségbe, aztán döntetlent játszott a lengyelekkel és Belgrádban a jugoszlávokkal. Október 14-én, már három további játékossal, Geleivel (Bp. Vörös Lobogó), Némethtel (Győr) és Lőrincz-cel (Csepel) kiegészülve, Bécsben nagyon magabiztosan verte meg az osztrákokat 3:1-re. Ez utóbbi mérkőzés már a túra része volt. Az út a császárvárosból az akkor még önálló Saar-vidék fővárosába, Saarbrückenbe ment, ahol 2:2-t játszott a vendéglátók két évvel idősebb futballistákból álló csapata ellen.

Ám már mindenkit legfőképpen az izgatott, mi lesz Angliában! Az angol szövetség még áprilisban, miután csapata 4:2-re kikapott a magyaroktól, meghívta vendégségbe a győzteseket. Nem volt könnyű az út, miután vízumproblémái támadtak a csapatnak, majdnem egy napon át rostokolt Calais kikötőjében. Végül huszadikán csak megérkezett Londonba, két napot edzett, majd október 23-án a White Hart Lane-en, a Tottenham pályáján - a BBC által közvetített, villanyfényes mérkőzésen - 2:1-re kikapott a vendéglátóktól. A fiúk már az esti hírekből megtudták: otthon, Budapesten, kitört a forradalom. A szövetségi kapitány, Hoffer József szinte állandó kapcsolatban állt a budapesti újságokkal, így, szinte órára kész volt a tájékoztatás.

A forradalom után: Svájc és a külföldi karrierek

A csapat az eseményektől függetlenül, huszonötödikén, Sunderlandben is játszott, ismét idősebbekkel, ki is kapott 2:1-re. A fiúk akkor már türelmetlenek voltak, s aggódtak az otthoniakért. Elindultak haza - de csak Bécsig jutottak. Pedig már vártak arra a buszra, amely eredetileg a Melbourne-be induló olimpiásokat vitte Prágába, s visszafelé felvette volna őket az osztrák fővárosban.

A három és fél éve elhunyt Pázmándy Péter mesélte a kilencvenes évek közepén: "Úgy volt, hogy hétfő reggel négykor indul a buszunk. Volt még néhány dollárunk, kértük, hogy miután szombaton tudtuk csak meg, hogy hajnalban indulunk, hadd halasszuk el az utazást huszonnégy órával. Azt a választ kaptuk, hogy nem lehet, a járműveknek kötött menetrendje van. Közben Takács József gyúró, Nagy doktor, a csapat orvosa és Hoffer Józsi bácsi úgy döntöttek, hogy hazamennek, már csak azért is, hogy körülnézzenek, mi a valós helyzet. Ne felejtse el, tizennyolc évesek voltunk, szinte még gyerekek. Közben Karl Rappan, a svájciak osztrák futballvezére üzent, hogy lekötött nekünk mérkőzéseket. Táviratozott értünk, hogy első ligás klubok szeretnének gálameccseket játszani ellenünk, a bevételt pedig felajánlhatnánk a Magyar Vöröskereszt javára. Tornatermekből átalakított, irodákból átrendezett szobaféleségekben aludtunk, hogy több jusson az otthoniaknak. S közben elég jól futballoztunk, megvertük a Grasshopperst, egy ötöst rúgtunk a Sant-Gallennek, csak úgy, mint a Neuchâtelnek. Locarnóban kilenc góllal nyertünk, az volt az utolsó meccsünk, ott dőlt el, hogy kint maradunk. Egészen odáig a hazatérést fontolgattuk."

A magyar szövetség közbenjárására a FIFA egy évre eltiltotta a "disszidens" ifistákat, akik közül néhánynak még a befogadó klub szövetsége további fél évvel megtoldotta a szilenciumát. De ez már egy másik, 1957-es történet.

A játékosok sorsa: hazatérők és légiósok

A keretből csupán hárman tértek haza. Gelei József kapus később olimpiai bajnok lett, az ötszörös válogatott Povázsai László pedig a Csepellel és a Győrrel is bajnokságot nyert. Mathesz Imre rövid ideig az Austria Wien csapatában szerepelt, de 1957-ben hazajött. Ott volt az 1966-os vébén, a Vasassal négy bajnoki címet szerzett. Gelei József mellett övé a legjelentősebb hazai futballkarrier. Négy bajnoki címet nyert a piros-kékekkel, kétszeres KK-győztes. A válogatottban 12 mérkőzésen szerepelt, ezek közül csak egy volt elveszített. Részese volt az angliai világbajnokságon a brazilok legyőzésének. 2010. december 6-án hunyt el, közlekedési balesetben.

A válogatott többsége nem kallódott el odakint. Pázmándy Péter a Servette csapatával svájci bajnok lett játékosként és edzőként is, Kaszás László a Real Madridban, Szalay Tibor a Barcelonában, Sztáni István a Frankfurtban futballozott. Pázmándy, az 1956 októberéig már a piros-kékek első csapatában is szerepelt ballábas játékos 1968-ig a genfi Servette játékosa volt, két bajnoki címet is nyert. 2012. március 23-án hunyt el. Makai Dezső, a Svájcban Cigánybárónak (le Baron tzigane) becézett fedezet is a Servette csapatához került. Az FC Bienne csapatában töltött 1964-65-ös idény kivételével 1968-ig játszott a genfieknél, többnyire Didier Makay néven. Két bajnoki címet nyert. Már játékos-pályafutása alatt orvosi tanulmányokat folytatott. 2005. május 5-én hunyt el, Genfben.

Hanek János a vecsési sváb családból származó fedezet, aki külföldön az Eintracht Frankfurt, a Stuttgarter Kickers, a DOS Utrecht, az Alkmaar, a Vancouver Royals és a Kansas City Spurs tagja volt, legnagyobb sikere az amerikai NASL alapszakaszának megnyerése volt, 1969-ben. Lipták György, a jobbhátvéd a belga FC Liège, majd Hollandiában a DOS Utrecht és a Telstar, az Egyesült Államokban a Golden State Gates, a Vancouver Royals és a Kansas City Spurs játékosa volt. Németh Valér, a Csokoládénak becézett szélső 1956-ban a Servette-hez került, s ott is maradt egészen 1974-es visszavonulásáig. Kétszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes a genfi klubbal, amelynél beválasztották a Hall of Fame-be. Szalay Tibor, a Sándor-utódnak kikiáltott csatár az FK Austria, az FC Sevilla, az FC Barcelona, a Murcia, a Beşiktaş JK, a Philadelphia Spartans, a Houston Stars, a New York Hungária, a Kansas City Spurs és a Washington Darts tagja volt. Közel száz mérkőzést játszott a spanyol élvonalban. Török bajnoki címet is nyert. Sztáni István az Eintracht Frankfurt, a Standard Liège, majd újra az Eintracht játékosa volt, majd levezetésként, túl a harmincon, a TuS Maccabi Frankfurt, az AA Gent és az RC Tournai játékosa is volt. 1959-ben nyugatnémet, 1961-ben és 1963-ban belga bajnok volt.

Részletesebb áttekintés a játékosokról:

A magyar futball újjáépítése és további sikerei

Miután a játékosok zöme nem jött haza, szinte a teljes közvetlen utánpótlás elveszett, így a semmiből kellett újrakezdeni az építkezést. Hogy volt miből, arra a következő évek eredménysora a bizonyíték. Az akkori magyar futball elképesztő erejét jelzi, hogy a súlyos veszteség ellenére az ötvenes évek végén és a hatvanas években is meghatározó tényező maradt. A nagyválogatott 1958-ban a 10. lett a világbajnokságon, 1962-ben és 1966-ban a negyeddöntőig jutott. Az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, az olimpiákon pedig sorozatban négyszer is a dobogón zárt: 1964-ben és 1968-ban arany-, 1972-ben ezüst-, 1960-ban pedig bronzérmes lett. Mindezt úgy, hogy akik a hatvanas években vezéregyéniségek is lehettek volna, a forradalom bukása után külföldről figyelhették a honfitársak sikereit.

A magyar ifjúsági válogatottak kiemelkedő eredményei az 1956 utáni évtizedekben

Az U18-as, 2002-től U19-es kontinenstornák történetében háromszor is aranyérmet nyert a magyar válogatott: 1953-ban, 1960-ban és 1984-ben. Az első alkalommal Sebes Gusztáv és Mándi Gyula, a következő sikernél Hoffer József, 24 éve, a Szovjetunióban Bicskei Bertalan irányította a csapatot. A három korosztályban a magyar futball olyan későbbi meghatározó csillagai szerepeltek, mint Tichy Lajos (1953), Farkas János, Ihász Kálmán, Káposzta Benő, Menczel Iván, Mészöly Kálmán (1960), valamint Petry Zsolt, Vincze István, Kovács Kálmán, vagy éppen Keller József - aki most Sisa Tibor szövetségi edző segítőjeként vesz részt a csehországi Eb-n (1984). 1955-ben és 1956-ban csak csoportgyőzteseket avattak, a magyar csapat mindkétszer megnyerte a sajátját.

1959-ben, Albert Flóriánnal, Ihász Kálmánnal, Solymosi Ernővel, Sóvári Kálmánnal, Menczel Ivánnal a soraiban, harmadikként zárt. Ugyancsak harmadik lett 1975-ben, Svájcban, Rákosi Gyula irányításával. Különösen a csatársor volt erős: Májer Lajos, Bodonyi Béla és Becsei Péter alkotta. Egy évvel később, - szintén Rákosi Gyula szövetségi edző kezei alatt - hasonlóan erős csapat formálódott. A hazai rendezésű Európa-bajnokságon csak a szovjetek elleni döntőben vérzett el a magyar legénység. Egy évvel később erre a két csapatra (az 1975-ös bronz- és az 1976-os ezüstérmesre) épült a tunéziai világbajnokságon résztvevő gárda.

Az 1984-es, megint a szovjetek elleni, ezúttal azonban megnyert moszkvai finálé óta az ötödik helyezés volt a legjobb - egészen mostanáig. 1992-ben az 5-8., 1993-ban az ötödik, 1995-ben a hatodik, 1996-ban az 5-8., 1997-ben az 5-8. helyen végzett a magyar csapat, hol, Ziegler János, hol Piski Elemér, hol pedig Ubrankovics Mihály irányításával. Korosztályos válogatottunk az 1984-es, a Szovjetunióban aratott Eb-győzelem óta nem szerepelt ilyen remekül kontinenstornán, az elmúlt huszonnégy év során az ötödik helyezés volt a legjobb eredményünk.

Tizenegy év után újra világbajnokságon: U20-as szereplések

U20-as világbajnokságra háromszor jutott ki együttesünk. Először 1977-ben, Tunéziában (később sokáig vitatták, hivatalos FIFA-torna volt-e, a világszövetség mai álláspontja szerint igen). Az uruguayiaktól és a hondurasiaktól vereséget szenvedő, a marokkóiakat legyőző csapat csoportjában a harmadik helyen végzett. A keretben későbbi A-válogatottak sokasága kapott helyet: Bodnár László, Szántó Gábor, Toma Árpád, Kékesi Rezső, Péter Zoltán, Híres Gábor és Varga István.

1985-ben, a Szovjetunióban is vb-résztvevő volt együttesünk, amely az egy évvel azelőtti ifjúsági Eb-győztes keretre épült. A magyar válogatott csoportjában Tunéziát 2-1-re legyőzte, Kolumbiával 2-2-es, Bulgáriával 1-1-es döntetlent játszott. Három csapat is négy pontot szerzett, és a mi gólkülönbségünk megegyezett a bolgárokéval. Sorsolás következett - amely során a szerencse Bulgáriának kedvezett, mi pedig veretlenül kiestünk. A magyar válogatott legutóbb 1997-ben vett részt junior-világbajnokságon. Malajziában mindhárom csoportmérkőzését elveszítette, mentségére legyen mondva, hogy az ausztrálokon és a kanadaiakon kívül ellenfele volt a későbbi győztes, a Riquelmével, Aimarral, Samuellel, Cambiassóval, Leo Francóval felálló argentin válogatott is. A magyar csapat keretében több, későbbi A-válogatott játékos (Rabóczki Balázs, Komlósi Ádám, Balog Zoltán, Kabát Péter, Ferenczi István, Füzi Ákos) is szerepelt.

tags: #magyar #ifjusagi #valogatott #1955

Népszerű bejegyzések:

• két AR játék összevetése
• Ötletek családi időtöltéshez otthon
• Az Esti Meccsek Összefoglalója
• Merülj el a virtuális futballpályán az Xbox One-nal
• Legendák és a liga vezetése az NHL elnöki fogadásán