A magyar jégkorong válogatott 1987-ben és a sportág fejlődése
A magyar jégkorong története során számos kihívással és sikeres időszakkal is szembenézett. A sportág fejlődését, különösen az élmezőnybe való feljutást, sokan a „csoda” kategóriájába sorolják. A 2008-as feljutás és a 2009-as vb-szereplés maga volt a csoda. Azóta sem láttak olyat, hogy egy ország viszonylag rövid idő, egy évtized leforgása alatt a harmadik vonalból az élmezőnybe küzdje fel magát.
A sportdiplomácia terén is jelentős munkát végeztek, melynek eredménye legalább akkora szó, mint amikor a fiúk az A csoportba feljutottak, csak éppen a sportdiplomácia területén. A magyar szövetség tiszteletbeli elnöke játékos-pályafutását követően edzőként, majd megszámlálhatatlan funkcióban sportvezetőként dolgozott, illetve dolgozik a magyar hokiért. 1959 és 1982 között Magyarországot képviselte a nemzetközi szövetség kongresszusain, ezt követően pedig - 1994-ig - a szervezet elnökségének tagjaként tevékenykedett. Emellett nem kevesebb mint 23 éven át vezette a nemzetközi testület orvosi bizottságát.
A jégkorong egyre népszerűbbé válik Magyarországon. „Egyre több fiatal választja a jégkorongot, pályák épülnek, és bármerre járok, látom, hogy milyen népszerű a sportág.” A hoki úgy tudott eddig felmutatni eredményeket, hogy nem volt mögötte állami támogatás, most viszont a TAO révén sok pénz áramolhat be, és ez ismét lendületet ad. Persze bízom benne, hogy a férfi- és a női válogatott még hoz sikereket. Magyarországon a jéglabdázásból alakult ki a jégkorongsport, amely a fővárosi műjégpálya megnyitásával kezdett el hódítani. Az első bajnokságot 1937-ben írták ki, az első vidéki bajnok 1981-ben a Székesfehérvári Volán Sport Club lett, s a fővárosi hegemóniát 1998 óta a Fejér megyei uralom váltotta fel.
A magyar válogatott 1987-ben: Koppenhága
A magyar jégkorong-válogatott története során számos világbajnokságon vett részt, ahol a csapat folyamatosan igyekezett feljebb jutni a divíziókban. Az 1987-es évben a válogatott Koppenhágában és Herlevben a C csoportos világbajnokságon szerepelt. Ezen a tornán a magyar csapat az 5. helyen végzett. Ez a szereplés hozzájárult a csapat nemzetközi tapasztalatának növeléséhez, és a későbbi évek fejlődését alapozta meg.
Az 1987-es junior világbajnokság és a hírhedt tömegbunyó
Miközben a magyar felnőtt válogatott a saját kihívásaival nézett szembe, 1987 a nemzetközi jégkorongban egy rendkívül emlékezetes, és egyben hírhedt eseményről is szólt. A hokitörténelem talán legnagyobb tömegbunyóját a kanadai és a szovjet csapat hozta össze az 1987-es junior világbajnokságon. A két válogatott szinte minden tagja beszállt a verekedésbe, húsz percen át csépelték egymást a játékosok, mire sikerült szétszedni őket.
A nyolccsapatos vb-t, ami a karácsonyi és szilveszteri időszakot is magába foglalta, az akkori Csehszlovákiában rendezték, Nyitra, Pöstény, Nagytapolcsány és Trencsén voltak a házigazdák.
A rivalizálás gyökerei
A szovjet-kanadai ellentétnek ekkor már évtizedes hagyományai voltak. A sportág egyeduralkodójának az 1960-as évekig Kanada számított, de ezt a szerepet aztán átvették a szovjetek. Már 1954-ben is megnyerték a felnőtt vb-t Kanada előtt, és 1963-tól eljött az igazán nyomasztónak tűnő korszakuk is. 1963 és 1983 között húszból tizenhétszer lett Szovjetunió a világbajnok. A szovjet játékosok bujtatott profik voltak, akik kamuállásokba bejelentve csak a hokinak éltek, míg a legtöbb ország válogatottját munka vagy tanulmányok mellett sportoló jégkorongozók alkották. Nem kell magyarázni, hogy mekkora lehet a különbség a két típus között.
Az éles rivalizálás a felnőttektől a junior korosztályba is átcsúszott. Mindkét ország komoly utánpótlás programot és kiválasztási rendszer dolgozott ki, és ez meg is látszott az eredményeiken. Az 1977-ben induló junior vb-ken is a szovjetek domináltak, megnyerték az első négy tornát. Sorozatukat csak a svédek szakították meg, majd 1982-ben Kanada nyert. A következő négy vb-n háromszor a szovjetek szerezték meg az aranyat, míg Kanada 1985-ben tudott ismételni úgy, hogy 5-0-ra verte a Szovjetuniót.
Az incidens előzményei és a kitörés
A torna legutolsó meccsének jelölték ki a Kanada-Szovjetuniót, a hagyományok alapján ezt tekinthették döntőnek, de ebből a szempontból nem volt jó a dramaturgia. A szovjeteknek nem igazán ment, a finnektől, a csehszlovákoktól és az amerikaiaktól is kikaptak, elszálltak az éremesélyeik. „Ahogy elkorcsolyáztunk egymás mellett mindenki beszólogatott a másiknak. Mindenki fel volt tüzelve. Beszóltunk a kispadoknak, de ők is beszóltak a miénknek.” A meccsen sem kímélték egymást a csapatok: még el sem kezdődött a játék, amikor Szergej Sesztyerikov lekönyökölte McLlcwaint, a finn vonalbíró, Peter Pomoell szerint viszont egy kanadai könyökölt előbb.
A nemzetközi szövetség (IIHF) elég szerencsétlen módon azt a norvég Hans Rönninget jelölte játékvezetőnek, akinek egyáltalán nem volt nemzetközi tapasztalata. Gyámoltalansága aztán kisebb katasztrófához is vezetett. Rönning a vb-n korábban a kanadai-amerikai meccsen is közreműködött, de egy meccs előtti bunyóval már akkor sem nagyon tudott mit kezdeni. Emiatt a kanadaiak jelezték is, hogy másik bírót szeretnének. A vezetést a kanadaiak szerezték meg, a fentebb említett Fleury ütött gólt, majd az első harmadot 3-1-re nyerték, így nem tűnt lehetetlennek a küldetésük a növekvő feszültség ellenére sem.
„Emlékszem, Theo Fleury ütött egy gólt, majd ahogy visszafelé robogott, a szovjet kispad előtt letérdelt, és az ütőjével legéppisztolyozta őket.” A puskaporos hordót egy kisebb szabálytalanság robbantotta be a harmad vége előtt hat perccel: a szovjet Sesztyerikov döntötte fel Everett Sanipasst, majd Pavel Kosztyicskin vágott oda Fleurynek, de hamarosan kiürült mindkét kispad, egy Bud Spencer-film tömegverekedéséhez vált hasonlóvá a jégpálya.
A játékvezetők tehetetlenek voltak, nem tudták leállítani a játékosokat, egy kis idő múlva le is korcsolyáztak a pályáról. „Amikor csak a játékosok voltak a jégen, akkor nekem kellett volna kézben tartani a meccset. De amikor kiürültek a kispadok, már minden isten kezébe került" - ismerte el később Rönning alkalmatlanságát. A norvég az edzőket hibáztatta, szerinte nekik kellett volna leállítaniuk a megvadult tinédzsereket. A verekedésben mindent bevetettek, az egyik kanadainak eltört az orra, mert lefejelték, egy szovjetnek kiugrott a válla, de a tökön térdelés, öklözés és birkózóelemek is feltűntek. Az amerikaiknál a hokis verekedéseknek külön kódexük van, de a szovjetek ezt sem ismerték. Van, aki szerint túlreagálták a helyzetet, és túl hevesen küzdöttek.
„Az egyik legijesztőbb dolog volt ez, aminek a részese lettem. Emlékszem, megfordultam, és bárhová néztem, mindenfelől nagy vörös mezek közeledtek felém. Akkoriban nem tudták a szovjetek, hogyan kell harcolni. Még a hokiütőik is a kezükben voltak. Nálunk pedig semmi, se ütő, se kesztyű" - mondta Yvon Corriveau. Úgy tűnt, soha nem akar véget érni a verekedés, hiába kiabálta a közönség, hogy most már hokit is szeretnének látni, még az aréna fényeit is lekapcsolták, hátha a sötét észhez téríti a játékosokat, de annyira elborult az agyuk, hogy ez sem hatott.
A pöstyéni összecsapás - 30 évvel később - TSN Kiemelt Film (HD)
A következmények és utóhatások
A kanadaiakat szinte evakuálták Csehszlovákiából, fél órájuk volt elhagyni a csarnokot, azután egy iskolabuszra ültették, és a bécsi reptérre szállították őket. „Mindannyian meg voltunk ijedve, hogy mi vár ránk majd otthon a repülőút végén, mert azt mondták, hogy hatalmas szégyent hoztunk az egész országra.” A csapat fogadtatása vegyes volt Kanadában, sokan hősként ünnepelték a szovjetekkel verekedő játékosokat, míg a hazai szövetség valóban szégyenként élte meg a pöstyéni meccset.
A verekedés kirobbanásáról konspirációs teóriák is lábra kaptak, van, aki szerint a szovjetek szándékosan provokálták ki a verekedést, hogy ha már ők nem nyerhetnek aranyat, akkor Kanadát is zárassák ki a tornáról. Olyanokról is beszéltek, hogy a szovjetek nagy nyomás alatt váltak frusztrálttá, a vereségek után nem kaptak enni, és otthoni büntetéseket is kilátásba helyeztek nekik. Rönning azt állította, hogy egy kanadai játékos hagyta ott először a kispadot, míg legtöbben a szovjet Davidovot látták első közbeavatkozónak. A feszültséget az edzők is generálhatták. Bármi is volt a kiváltó ok, ez a szembenállás később már nem hozott ilyen durva kisüléseket. Az 1988-as junior vb is gond nélkül lement a Szovjetunióban, még úgyis, hogy a hazaiakat legyőzve Kanada lett újra világbajnok.
tags: #magyar #jegkorong #valogatott #1987
