A Magyar Kézilabda Válogatott jelene és jövője: Kihívások és kilátások
A magyar kézilabda, mind klubszinten, mind a válogatottak esetében, folyamatosan fejlődik és számos kihívással néz szembe. A sportág jövőjét meghatározó tényezők között kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás, az utánpótlás sikeres integrációja a felnőtt csapatokba, valamint a klubok és a szövetség közötti szorosabb együttműködés. Ebben a cikkben betekintést nyerhetünk Juhász Gabriella, a sikeres játékos pályafutásába, valamint Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) sportszakmai igazgatójának gondolataiba a magyar kézilabdázás stratégiai irányairól és az utánpótlás-nevelés problémáiról.
Juhász Gabriella: A Klubkarrier és a Válogatottság Kérdése
Juhász Gabriella Magyarországon a legjobb klubcsapatokban kézilabdázott, volt bajnok, kupagyőztes és nemzetközi kupadöntős a Győri ETO-val, nyert érmet a Ferencvárossal és a Debrecennel, három éve pedig Norvégiában játszik. Az a játékos, akinek balszélső a posztja, aki irányítani is tud, nem is akárhogy. Emellett kiválóan is védekezik. S egyáltalán, az a játékos, akire csak úgy azt mondjuk: egy vagány kézilabdás.
Megvalósult az álma, szereti a nyugalmat és a kiegyensúlyozott légkört. Kiváló balszélsőnk nem szeret izgulni, fontos számára a nyugalom, a biztonság és a komoly szakmai munka. Nem tervezi, hogy magyar klubhoz igazoljon, a válogatottságot pedig nem érzi életszerűnek. A DVSC Kézilabda Kft. vezetősége 2010 decemberétől fogva több alkalommal tárgyalt Juhász Gabriellával és ügynökével azzal a szándékkal, hogy a játékos szerződést hosszabbítson csapatunkkal. A DVSC-KORVEX honlapján van egy szavazás, amelyen februárban Juhász Gabriella végzett az első helyen.
Sérülései is voltak pályafutása során: bokasérülése miatt az eddigi felkészülési mérkőzésekről hiányzott Juhász Gabriella, ám válogatott balszélsőnk felépült, újra a többiekkel gyakorol. A tervezett keddi időpont helyett már hétfőn részt vehetett a térdsérüléssel bajlódó Juhász Gabriella az MR-vizsgálaton.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Stratégiája és az Utánpótlás Fejlesztése
Az MKSZ sportszakmai igazgatója, Juhász István a magyar kézilabdázás jövőjéről és a tehetségek felnőtt korosztályba való beépítésének nehézségeiről beszélt. A szövetség új elnöke, Ilyés Ferenc a kinevezése utáni beszédében az egyik legfontosabb feladatként jelölte meg a tehetséges fiatalok sikeres átemelését a felnőttek közé.
Az Átfogó Vizsgálat Okai és Eredményei
A szövetség 2022-ben alkotta meg a 2028-ig tartó stratégiáját, amelynek fontos része az utógondozás. A stratégiát befolyásolta a 2022. januári hazai rendezésű Európa-bajnokság, ahol a magyar válogatott rosszul szerepelt, a csoportban ragadt. Ezt követően elvégeztünk egy vizsgálatot, mely hét évre visszamenőleg kívánta ellenőrizni, hogyan működött a hazai profi kézilabda szakmai és gazdasági értelemben: hogyan sikerült felhasználni az állami forrásokat, hogyan alakult a profi női és férfi csapatok produktivitása, mennyi saját nevelésű, és válogatott játékost adtak a klubok, mennyit termeltek a nemzetközi piacra, milyen szakembergárda dolgozott náluk.
A vizsgálat tanulságos adatokat hozott felszínre. Az volt szembetűnő, hogy ahány klub, annyiféle mérési rendszert láttunk, amellyel a játékosok kondicionális, mentális, technikai, taktikai felkészültségét mérték. Ezek nem voltak összhangban a válogatottban használt módszertannal. Pedig két teszteredményt csak akkor lehet összehasonlítani, ha ugyanolyan körülmények között, ugyanolyan háttérrel zajlik a vizsgálat.
Az eredmény azt mutatta, hogy a dán, francia, norvég, vagyis a legjobb kézilabdás nemzetek klubjaiban mért teljesítményhez képest számottevő a lemaradásunk erőben, gyorsaságban, állóképességben, még mentális téren is.
Teljesítménybeli Lemaradás a Nemzetközi Élmezőnyhöz Képest
| Mutató | Magyar Kézilabdázás | Nemzetközi Élmezőny (dán, francia, norvég) |
|---|---|---|
| Erő | Számottevő lemaradás | Magas szint |
| Gyorsaság | Számottevő lemaradás | Magas szint |
| Állóképesség | Számottevő lemaradás | Magas szint |
| Mentális felkészültség | Számottevő lemaradás | Magas szint |
Klubok és Szövetség Közötti Együttműködés
Amikor végeztünk a vizsgálat értékelésével, megosztottuk a tapasztalatainkat az egyesületek vezetőivel. Megbeszéltük velük, mely értékeken tudunk gyorsan változtatni, és melyekhez szükséges több idő. Megállapodtunk, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk a szövetség és a klubok közötti információáramlásra, ennek köszönhetően az MKSZ-nek a lehető legtisztább képe lesz az utánpótlás- és felnőttjátékosok kluboknál végzett munkájáról. Ez nem bizalmatlanság, hanem közvetlenebb kapcsolat a korábbinál.
Jó irányt vett a kommunikáció és az információáramlás az egyesületek és a válogatott között. Látjuk egymás edzésterhelését, közös online felületen követhetjük a sérülésnaplót, minden válogatott összetartás után részletes riportot kapnak a klubok a játékosok mutatóiról. Korábban ez a kölcsönösen átlátható teljesítménymérés, állapotkövetés nem volt jellemző a jelenlegi mértékben.
A szövetség most jobban a sarkára állt, és a saját elvárásait, szakmai kritériumrendszerét megpróbálja beépíteni a klubok működésébe, ami nem egyszerű, mert a klubok önálló sportvállalkozások, saját gazdálkodással, szakmai programmal, célokkal, filozófiával. Bár plusz munkát jelent számukra, de a magyar kézilabda felemelése érdekében ez a minimum, amit mindannyiunknak vállalnunk kell.
A Tehetségek Utógondozása és a Generációváltás Kihívásai
A férfiválogatott 2012 óta először jutott a legjobb hat közé világversenyen a 2021-es vb-n, a nőknek ez 2014 óta nem sikerül. A juniorok viszont, főleg női vonalon, évek óta fényesen teljesítenek, sorozatban nyerik az Eb-ket. Kristálytisztán látszott, hogy a 19-21 évesek képtelenek nagyot alkotni a felnőttek közé lépve. Látni kell, hogy a junior tehetségek közül nagyon kevésnek adatik meg, hogy szinte átmenet nélkül, azonnal bizonyítson a felnőttek között is, meghatározó szerepet játsszon a válogatottban. Már az nagy ugrás, hogy a kortársaival való versengés után bekerüljön az NB I-be, ahol jóval idősebbek ellen kell játszania. Ha ez sikerül, akkor következik az újabb óriási lépés, a válogatott kerettagság kiharcolása. Kiemelkedő tehetség szükséges ahhoz, hogy adott posztról a fiatal kiszorítsa az öt-hat éve jól teljesítő tapasztaltabb versenytársat.
Ez jogos elvárás a sportághoz értő közvélemény részéről, hogy a kétévente Eb-győztes juniorok egy-egy korosztályából a legjobb két-három játékos mutatkozzon be a válogatottban, és idővel nyújtson kiemelkedő teljesítményt. Ez nem csupán szövetségi kérdés, ehhez minden érintett szükséges, a játékosoktól, a klubokon át a szövetségig. A 2022-es Európa-bajnokság után ért meg erre a helyzet.
A Férfi Utánpótlás Sikerei és a B-válogatott szerepe
Visszatérve az utógondozás kérdésére, tettünk bizonyos lépéseket a helyzet javítására. Amikor a férfi szakágban az 1980-1984 között született játékosaink, mint Ilyés Ferenc, Nagy László, Császár Gábor, Iváncsik Gergő elkezdtek kiöregedni a válogatottból, elindítottuk a B-válogatottat. Juhász István volt az edzőjük. A mostani csapatból hat-nyolc játékos is játszott a csapatban, Bóka Bendegúz, Ligetvári Patrik, Székely Márton, Juhász Ádám, Győri Mátyás, Leimeter Csaba, Nagy Bence. Évente játszottunk velük 10-12 meccset A- és B-válogatottak ellen, a cél a nemzetközi tapasztalatszerzés volt. Amikor lezárult a generációváltás, már nem volt szükség erre a plusz versenyeztetésre, így 2018 elejétől már nem volt B-csapat. Azért sem volt szükség a plusz meccsekre, mert a mostani juniorválogatottból szinte már mindenki a hazai élvonalban vagy külföldön kézilabdázik, és a zömük a nemzetközi kupákban gyűjti a tapasztalatokat. Megoldott a nemzetközi versenyeztetésük.
Jó, hogy a férfi juniorcsapat szóba kerül, évtizedek óta nem láttunk olyan korosztályt, amelyben ennyi tehetséges játékos gyűlt volna össze, nem véletlen a vb-ezüstérem. Igen, legutóbb az 1984-1985-ös, Mikler Roland által is fémjelzett korosztály játszott ilyen színvonalon.
A tavalyi U21-es férfi kézilabda-vb-n ezüstérmet szerző magyar csapatból többen is remekül vették a felnőttválogatottba való fellépés akadályát, ahogyan láthattuk a nemrég véget ért németországi Európa-bajnokságon, amelyen az együttesünk az eddigi legjobb helyezését elérve ötödikként zárt. A jobbszélső Imre Bence (6 meccs/20 gól) és az irányító Fazekas Gergő (8/18) a mezőnyben, Palasics Kristóf pedig a kapuban bizonyította, hogy lehet rá számítani a „nagyszínpadon” is, Ilic Zoran pedig már rutinosnak számít a fiatalok közül a felnőttválogatottban.
Juhász István szerint örömteli az eredmény, és az, amit a fiataljainktól láttunk az Eb-n, de nagyon fontos, hogy óvatosan kezeljük ezt a sikert. Több összetevő kellett ehhez: a klubban elvégzett munka, a felkészítés és a versenyeztetés tekintetében a velük foglalkozó szakemberek megtalálták az arányokat, így a fiatalok mindig olyan szintű csapatokban játszhattak, ami a fejlődésükhöz leginkább szükséges volt, emellett pedig nem volt elhanyagolva a fiataloknak szükséges felkészítési folyamat sem. A sportolók karaktere sem másodlagos, a fiatalok esetében egytől egyig olyan, a sportág iránt elkötelezett, motivált játékosokról beszélünk, ami a felnőttválogatottban való szerepléshez elengedhetetlen. Örömteli, hogy a fiúk között hat, fél éve még juniorkorú játékos is ott lehetett az Eb-n, többségük ráadásul kulcsszerepben.
A Női Utánpótlás és a Jelenlegi Helyzet
A kérdés a női szakág kapcsán is releváns. Fontos leszögezni, hogy a jelenlegi női felnőttválogatott a junior-vb-aranyérmes társaságra épül, legalábbis a legutóbbi két világverseny tekintetében. Ők is a beváltak kategóriájába tartoznak, a támadósorunkat szinte teljesen ez a korosztály alkotja. Jól érzékelteti ezt például a norvég Reistad példája: Mörkkel, Herremmel, Oftedallal az oldalán sikerült ezt az utat, lépcsőfokot megtennie. A női szakágban ezt a problémát meg kell oldani; a jelenlegi (a nyári korosztályos világbajnoksággal az utánpótláskortól búcsúzó - a szerk.) juniorkorosztály esetében már a 2018-as vb-győzteseink lesznek a támasz, nekik kell majd felnőniük ehhez a feladathoz. A lányok közül a jelenleg is U20-as Simon Petra pedig olimpiai kvalifikációs tornára készül a felnőttekkel.
A Játékos, a Klub és a Szövetség Felelőssége
Külön kell kezelni a lányokat és a fiúkat. Fontos, hogy a játékosban, a menedzsmentjében mennyi tudatosság van, a karrierjét mennyire szem előtt tartva választja meg a következő klubját ő vagy a menedzsere. Úgy tűnik, hogy a fiatal férfi játékosaink az utóbbi időben elkezdtek olyan szakmai profilt felépíteni, amely az ő töretlen fejlődésüket szolgálja. Ebbe a sorba illik Ilic Zoran, aki a Hamburghoz igazolt, vagy épp Fazekas Gergő, aki a Wisla Plockkal a Bajnokok Ligájában játszik.
Az utógondozás eredményessége három szereplőn múlik. Az egyik a szövetség, amely addig tud érdemi hatást gyakorolni a játékos karrierjére, amíg utánpótláskorban van. Nyilvánvaló, hogy nem kerülhető meg az egyesületek felelőssége az utógondozásban, hiszen ott töltik a legtöbb időt. Ám a szövetség és az egyesület felelőssége mellett ott van a harmadik fél, a játékos felelőssége. Ez a legfontosabb. Mit szeretne ő elérni? Jó pénzt keresni, és a padon ülni, időnként felelősség nélkül kézilabdázni, vagy kilépni a komfortzónából, akár külföldre, idegen környezetbe igazolva karriert építeni, úgy, hogy tőle külföldiként többet várnak? Meggyőződésem, hogy ennek, a játékos személyiségének, elhivatottságának van a legnagyobb súlya abban, hogy milyen kézilabdázó válhat belőle. Abban igaza van, hogy nem mindenkinek van ilyen ambíciója, és akinek nincs, abból nem is nagyon lesz válogatott.
Épp ezért érdekes, hogy aki viszont a junior nemzeti csapatig eljut, kell, hogy rendelkezzen a szükséges állhatatossággal. Az viszont nem tűnhet csak el magától két-három év alatt. Itt merül fel az klubedzők, mint nevelők felelőssége, akiknek időről időre emlékeztetniük kell a játékost a tehetség jelentette felelősségre. Útba kell igazítaniuk, terelgetniük kell őket. Ezeknek a klubedzőknek a szövetség ad végzettséget, így visszatérünk az MKSZ felelősségi szintjére: megfelelő szemléletet, tudáskincset kapnak-e ahhoz a trénerek, hogy megoldják az utógondozást?
Az EHF konvenciója alapján képezzük mi is az edzőinket, csakúgy, mint a többi európai ország. Meggyőződésem, hogy a szövetség jó alapokat ad az edzőknek a képzésen. Míg egyszer minden képzés értelemszerűen lezárul, a jó edző is holtig tanul. Nálunk is működik ez a rendszer, évente több alkalommal tartunk továbbképzést az edzőknek. Talán kevesen tudják, hogy 3200 kézilabda tréner van Magyarországon, így nem akármilyen szervezést igényel egy ilyen vizsgát lebonyolítani.
Az Anyagi Jólét és a Komfortzóna Elhagyása
Sűrűn hallani a kézilabda világában, hogy sok fiatal a csodás anyagi körülmények, a megbecsültség miatt inkább ül a Telekom Veszprém vagy az FTC kispadján, mint hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe, kikerüljön a komfortzónából. Juhász István többször elmondta, hogy a sportágban nem „sok” pénz van, hanem „elegendő”, amelynek nagy része az elmúlt időszakot tekintve az infrastruktúra elengedhetetlen fejlesztésére ment. Érdekes gondolat, és felveti azt a kérdést, hogyan lehet eredményes az utógondozás egy fiatal tehetség esetében. Az is egy vizsga, amikor először felnőttcsapathoz kerülnek, rájuk szakad az eredménykényszer. Sok esetben ennek válnak az áldozataivá a fiatal játékosok, az edzőknek nincs idejük beépíteni őket a csapatba.
Ez nem hivatkozási alap, ez a valós helyzet. A szövetség nagyon nehezen tud beleszólni abba, hogy a Veszprém, a Szeged, a Győr vagy a Ferencváros milyen mértékben dobja be a mély vízbe a magyar játékosokat. Felmerül az is, a szövetség miért nem próbálja mesterségesen beavatkozva növelni a magyarok számát az NB I-ben. Úgy vélem, hogy mi ebbe azért nem szólhatunk bele, mert a klubok objektíven döntenek a kérdésben: ki, milyen teljesítményre képes az adott poszton. Ha a külföldi többet tud, őt fogják betenni.
Mesterséges beavatkozásnak tehát nincs értelme. Ha mi kvótát határoznánk meg, akkor olyan képességű játékos is bekerülne a csapatba, akivel aztán a válogatott sem biztos, hogy erősödne. Ez az adminisztratív magyarosítás a futballban sem jött be. Mi ennek ellenére megpróbáltuk, de nem vált be, sőt, negatív következménye is volt, felverte a magyarok árát a hazai piacon, hiszen kötelező volt szerepeltetni őket. Mindent egybevetve most már azt látom, hogy nem csak a fiúk, a lányok is rájöttek, hogy minél többet ülnek valamelyik csapat kispadján, annál inkább romlik az értékük. A lányok mennek is többen Romániába, Németországba játszani.
tags: #magyar #kezilabda #valogatott #juhasz
