A magyar-román futballrangadók az 1970-es években: Az 1972-es Eb-selejtezők drámája

A magyar és a román labdarúgó-válogatottak közötti rivalizálás mély gyökerekkel rendelkezik, és a futballtörténelem során számos emlékezetes pillanatot hozott. A két szomszédos ország közötti viszony sosem volt zökkenőmentes, még a kommunista blokkban sem, mely befolyásolta a sportkapcsolatokat is. 1972-ig mindössze 13 mérkőzést játszottak egymással a felek, melyből 3 nem is tekinthető hivatalosnak. Az igazi tétmérkőzések száma csekély volt, az első ilyen találkozó például az 1952-es turkui olimpián volt, ahol a magyar válogatott 2:1-re győzött.

„Nehéz győzelem” - írta a két csapat első egymás elleni mérkőzése után a Nemzeti Sport, amely még azt is hozzátette: „A román futballban van lendület, tehetség, akaraterő, de tudása még csiszolásra szorul”. Az 1958-as, 100 000 néző előtt lejátszott bukaresti győzelem sem volt könnyű, amikor Vasas Mihály a beállítása után két perccel kiegyenlített, majd a hajrában Tichy Lajos lőtte a győztes találatot. De ez mind semmi ahhoz képest, ami 1972 tavaszán történt, amikor a budapesti és a bukaresti döntetlen után a belgrádi harmadik találkozón Szőke István 87. percben lőtt gólja hozta meg az Eb négyes döntőjébe jutást.

A hetvenes évek világa és a magyar labdarúgás helyzete

1972-t í­runk. Elhagytuk a hatvanas évek forrongó éveit, véget értek a diáklázadások, enyhült a hidegháború, de Vietnámban még folytak harcok. Ember járt a Holdon és létrehozták az internet elődjét, igaz az kizárólag az amerikai védelmi rendszert szolgálta. A tudósok megtalálták az ősrobbanás bizonyságát, de nem csak a tudomány robbant, de a rockzene is ezekben az években „termelte” ki legendás alakjait: Beatles, Bob Dylan, Led Zeppelin, Pink Floyd, Simon and Garfunkel, hogy csak a különböző stí­lusok kiválóságait emlí­tsem.

A világ labdarúgása még mindig ámuldozott az 1970-s VB-t nyert brazil válogatotton, de Európában már az utolsó negyeddöntő mérkőzéseket ví­vták a közelgő kontinensbajnokságra. 1972-ben még csak négy ország csapata juthatott ki a záró szakaszra, ahol a már megszokott két elődöntőt, a bronzmérkőzést és a döntőt játszották le. A rendező országot is csak a selejtezők lejátszása után hirdették ki. Azok közül az országok közül sorsoltak, melyek indultak a selejtezőkön és továbbjutottak a záró szakaszba. A sorsolás Belgiumnak kedvezett.

A "Marseille-i trauma" és a válogatott újjáépítése

Még három év sem telt el a magyar labdarúgás „Titanic-ja” óta. A mai napig sokan állí­tják, hogy az 1969. december 3-i, Marseille-i „jönnek a csehszlovákok” zárta le a magyar labdarúgás legendás korszakát. Azt a vereséget azóta sem tudtuk feldolgozni és 1972 tavaszán is szinte tragédiának élte meg a magyar labdarúgás, hogy megint semleges pályán, egy harmadik mérkőzés fog dönteni a sorsunkról. 1969-ben a Sós Károly vezette magyar válogatott elbukott és utána annyi fej és láb hullott a porba, hogy sokan azt hitték, hogy a világ labdarúgása örökre bezárja a kaput Magyarország előtt. Ebből a káoszból és teljes kiábrándultságból kellett újjá varázsolni a válogatottat.

Marseille után senki sem tolakodott szövetségi kapitánynak. Kézenfekvő lett volna Lakat Károly kinevezése, aki 1964-ben és 1968-ban is olimpiát nyert a válogatottal, de a szövetség vezetői annyira azért nem szerették a „semleges politikai nézeteket képviselő” Tanár urat, sőt a két olimpiai arany után nem, hogy nem nevezték ki, de Illovszkyt még a „fejére is ültették” az olimpia válogatottnál. Addig egy köztes megoldást választottak és Hoffer Józsefet nevezték ki a nagy válogatott kapitányának. Csupán 10 meccs jutott neki és amikor 1971. május 19-én Szófiában 3:0-ra kikaptunk Bulgáriától az EB selejtező csoportkörének második mérkőzésén a magyar labdarúgás irányí­tói visszahí­vták Illovszky Rudolfot, aki 1966-67 között volt már a válogatott kapitánya. A sors furcsa fintora, hogy első kapitányságáról szintén egy EB selejtezőn elszenvedett vereség után kellett megválnia. Őt követte Sós Károly, majd jött Marseille és Hoffer, a körforgalom meg Szófiában vezette vissza a kapitányság autóját a Vasas legendás játékosához, aki „másodállásban” az olimpia csapat irányí­tását is átvette Lakat Károlytól.

Az 1972-es Európa-bajnoki selejtezők

A selejtező kör 1970-ben indult, ahol Magyarország Bulgáriával, Franciaországgal és Norvégiával szemben nyerte meg a csoportját és került a negyeddöntőbe, ahol Románia várt a csapatra. Annak ellenére, hogy a két ország már akkor sem „szerette” túl magát, a sorsolásnak örültünk. Akkoriban a román labdarúgás még nem volt annyira erős (fénykorát a 90-s években érte el), de figyelmeztető jel volt az, hogy ők 1970-ben kijutottak (igaz először labdarúgásuk történetében) a világbajnokságra.

De most térjünk vissza az 1972-ben lejátszott három mérkőzéshez. Az első felvonásra 1972. április 29-én a Népstadionban került sor, ahol 72 ezer néző előtt 1:1-et játszottunk, a gólunkat Branikovits szerezte. Rajta kí­vül még Géczi, Páncsics (aki a mezőny legjobbja volt), Vépi és Bálint képviselte a Ferencvárost. Azt a Fradit, mely 1972-ben az „átalakulását” élte. A hatvanas évek legendás játékosaiból már kevesen maradtak, akik meg tagjai voltak még az 1971/72-s bajnokságban ötödik helyen végzett csapatnak, már „öregnek” számí­tottak. Ennek ellenére Illovszky Rudolf a Fradira épí­tette a válogatottat.

A döntetlen után sokan már egy újabb kudarcot emlegettek, mégis a bukaresti visszavágón, 1972. május 14-én a 81. percig vezettünk 2:1-re úgy, hogy az első félidő végén Kocsis büntetőt hibázott… amit Páncsicsnak kellett volna végrehajtania, de mivel az első román gólnál hibázott, inkább Kocsisnak adta át a 11-es elvégzését, aki 10 perccel előtte szerzett gólt. Ha belőjük, akkor 3:1 és onnan már biztosan nem állnak fel a románok. Kimaradt, és a románok a 81. percben egyenlítettek, így a mérkőzés 2:2-es döntetlennel zárult.

A belgrádi pótselejtező: Egy újabb Marseille vagy gyógyír a sebekre?

„Egy újabb Marseille, egy újabb kudarc? Vajon elbí­rja a rá nehezedő terhet a magyar válogatott melyben döntő többségében a Ferencváros játékosai szerepelnek?” - merült fel a kérdés a közvéleményben. Mivel akkor még nem számí­tott az idegenben szerzett több gól, semleges pályán, Belgrádban dőlt el az EB négyes döntőjébe való jutás sorsa, 1972. május 17-én.

Az bizakodással tölthette el a szurkolókat, hogy a Marseille-i csapatban nem kapott lehetőséget egyetlen zöld-fehér játékos sem, a belgrádi találkozón ellenben Páncsics, Juhász, Bálint, Szőke és Kű is kifutott a zöld gyepre (Vépi sérülés, Branikovits betegség miatt nem játszhatott). Az érdekesség, hogy a kor legjobb magyar csapatából, a Baróti Lajos által vezetett „Mágikus Újpestből” csak Bene és Zámbó kapott játéklehetőséget.

A sportsajtó szinte előre temette a csapatot. „Legyünk őszinték: a magyar labdarúgó-válogatott továbbjutásában csak kevesen reménykedtek.” - kezdte a beszámolóját a Képes Sport. Ezt a pesszimista hangulatot elsősorban arra a lélektani hatásra alapozták, hogy az előző két meccsen bár előnybe kerültünk, még sem tudtuk megszerezni a győzelmet. Kishitűnek tartották emiatt a csapatot, mely egyértelmű utalás volt a Marseille-re. Többen problémának érezték, hogy Vépi és Branikovits mellett Fazekas sem tudta vállalni a játékot. Pedig ha az újpestiek üdvöskéje nem sérült, akkor valószí­nűleg Szőke Pista marad ki… aki a 87. percben a négyes döntőbe lőtte a magyar válogatottat!

A sors ismét visszaadta, amit Bukarestben elvett. Akkor a románok lőtték az egyenlí­tő góljukat a mérkőzés végén, Belgrádban pedig a magyar válogatott. Bukarestben Kocsis kihagyta a büntetőt, Belgrádban az ő góljával szereztük meg a vezetést a 26. percben. „Nem tudom, megfigyelték-e, hogy ez a fiú milyen imponáló fölénnyel tud tétre játszani? Lényéből árad a nyugalom. Nem akarta mindenáron kijaví­tani a hibáját, nem akarta valami különleges bravúrral feledtetni a bukaresti gólt. Játszott, képességeinek ismeretében, szerényen és hasznosan.” - írták Kocsisról. Rajta kí­vül még Kű Lajos játékát emelték ki, akit mindenki „örök reménységnek” tartott, de aki kiváló játékával „megszelí­dí­tette a román játékosokat, és - sajnos - egyikük-másikuk dühében csak faragni tudta”.

A magyar válogatott nagyszerű játékkal nyert 2:1-re, ezzel kiví­vta a júniusi EB-n való részvételt. A győztes gólt Szőke István szerezte a 87. percben. A csapat felállása a következő volt: Rothermel (Tatabánya) - Fábián (Vasas), Páncsics (FTC), Bálint (FTC), Juhász P. (Ú. Dózsa) - Juhász I. (FTC), Kocsis (Bp. Honvéd), Zámbó (Ú. Dózsa) - Szőke (FTC), Bene (Ú. Dózsa).

Az 1972-es év sikerei és a Ferencváros szerepe

Ettől függetlenül siker volt az 1972-s év. Kijutottunk az EB-re, az olimpián ezüstérmet szereztünk (a döntőben 2:1-re kaptunk ki Lengyelországtól). Úgy látszott, hogy kezdjük kiheverni a „jönnek a csehszlovák” okozta sokkot. A románok elleni győztes ütközetben fontos szerepet játszottak a Ferencváros játékosai. Géczi, Páncsics, Vépi, Bálint, Juhász, Kű és Szőke is pályára lépett, sőt már Albert Flóri is elkezdte az edzéseket, de még nem kockáztatták meg a játékát. A Császár Belgiumban a szovjetek ellen már játszott 30 percet, majd a belgák ellen végig is játszotta a találkozót, de akkor már sokan sejtették, hogy a dániai „mészárlásnak” sokkal komolyabb következményei lesznek.

Ott, az EB elődöntőjében már nem sikerült a bravúr, bár a szovjetek elleni elődöntőben teljesen egyenrangú ellenfelek voltak, sőt ha Zámbó nem hibázza el a büntetőt (ebben akkoriban nem voltunk jók, hiányzott egy biztos lábú Novák Dezső), hosszabbí­tás következik és ott esetleg meg is fordí­thattuk volna az eredményt. Ez is mutatja, hogy néha milyen apróságokon múlik a siker, hogy néha milyen vékony mezsgye választja el a „mennyországot a pokoltól”. A vereség persze nem jelentette poklot még akkor sem, ha a harmadik helyet sem sikerült megszerezni. Egy csalódott csapat szenvedett 2:1-s vereséget Belgiumtól, egy olyan csapat mely ennél többre volt hivatott, de egy olyan csapat mely képtelen átlépni a múlt sötét árnyékát, eleve vesztésre van í­télve.

Magyar-Román Futballtörténelem - Az 1970-es évek mérkőzései és a tágabb kontextus

Az alábbi táblázatban áttekintjük a magyar és a román válogatott közötti hivatalos és nem hivatalos mérkőzéseket, kiemelve az 1970-es évek releváns találkozóit.

A 2001-es vb-selejtezőtől eltekintve, egyszer sem tudtak nyerni a románok tétmérkőzésen Budapesten. Ugyanakkor a magyar válogatott legutóbbi győzelme sem mostani keltezésű: 1981-ben Fazekas László gólja hozta meg a nagy sikert. Románia válogatottja először 1999-ben tudta legyőzni hazánkat. Előtte 16 alkalommal győzelem, vagy döntetlen szerepel a statisztikában. A kilencvenes évektől a román futball játékereje felülmúlta a magyart, noha az 1998-as, budapesti Eb-selejtezőt még sikerült döntetlenre menteni Hrutka János bombagóljával. Azóta ellenben a románoknak terem több babér, sorozatban öt találkozót - beleértve a Marian Cozma emlékének szentelt legutóbbi találkozót - a sárga mezesek nyertek.

tags: #magyar #roman #valogatott #meccse #197

Népszerű bejegyzések:

• A csapatszellem kifejezése egyedi sálakkal
• A kosárlabdázó Dénes Gáborról
• Részletesebben a Barcelona múltjáról
• az „Álomcsapat” útja az aranyig
• A foci helyi szenvedélye