A magyar válogatott paródia és a sportközvetítés humoros oldalai
A humor, a szatíra és a paródia régóta része a magyar közéletnek és a média világának. A rendszerváltás után nemcsak az emberek hétköznapjaiban, hanem a magyar televíziózásban is új korszak kezdődött. A politikai szatíra és paródia műfaját képviselő műsor az MTV-n ment éveken keresztül, 1992 és 1999 között, és a magyar közélet meghatározó politikusait figurázta ki. A karaktereket túlméretezett, karikatúrára hajazó maszkot viselő színészek alakították bábtechnikát idéző módon, amely még groteszkebbé és humorosabbá tette a jeleneteket. A rendszerváltás után a magyar társadalom frusztrált volt a politikai változásokkal kapcsolatban, és a műsor remekül szolgált feszültséglevezetőként. A műsor a kilencvenes évek elején és közepén az egyik legnézettebb politikai szatíra volt Magyarországon. Egyes adások több százezres, sőt, akár milliós nézőszámot is elértek, hiszen az akkori televíziós piac sokkal koncentráltabb volt, és az MTV egyik vezető csatornaként működött.
Természetesen nem minden politikus vette jó néven a műsort. Más politikusok viszont humorral kezelték a helyzetet, és némelyek még el is ismerték, hogy a műsorban látott karikatúrák kifejezetten találóak voltak. Csurka István bábfigurájának például egy időben Csurka István testvére, Csurka László kölcsönözte a hangját. A műsor 1999-ben szűnt meg, részben a televíziós piac átalakulása, részben pedig a formátum kifáradása miatt. Az új évtizedben a politikai humor egyre inkább más formákban, például stand-up comedy és internetes mémek révén jelent meg. Ez a jelenség azonban nem korlátozódik csupán a politikára, hiszen a sport világában is megjelennek a paródia elemei, különösen a labdarúgásban.
A szervezett játék paródiája: az ír média a magyar válogatottról
A nemzetközi sajtóban is előfordul, hogy egy-egy mérkőzés elemzése során a paródia kifejezést használják egy csapat teljesítményének jellemzésére. Az ír lapok csodával határos, ám megérdemelt pontmentésről írnak az Írország-Magyarország (2-2) labdarúgó-vb-selejtező másnapján, ugyanakkor keményen kritizálják csapatukat a mérkőzés elején elkövetett gyermeteg hibákért. „Írország tanúbizonyságot tett küzdőszelleméről, de Hallgrímson játékelveiből semmit sem láttunk az első tizenöt percben - fogalmazott az Irish Times szakírója, Malachy Clerkin, és nem ő volt az egyedüli, aki az írek kapitánya által hangsúlyozott követelményekkel (szervezettség, erőfölény, rögzített szituációk hatékonysága, fegyelmezettség, jó csapatszellem, gyors ellenakciók) vetette össze a látottakat. - A mérkőzés elején úgy érezhetjük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk és előzetesen valójában arra akarta felhívni a figyelmünket, miben nem vagyunk jók.”
A kritikák néha rendkívül élesek, de találóak is lehetnek. „Szervezettség? Az első kapott gól a szervezett játék paródiája volt. Rögzített helyzetek? Hűha! A második gólt egy nem túl bonyolult, kifelé csavarodó szöglet előzte meg, de sem a labdát nem támadtuk, sem a rövid oldalra érkező Sallai Rolandot. Pedig nem volt egy ördöngös haditerv. Sallai alighanem el sem hitte, hogy ekkora szerencséje van.” Clerkin dicsérően jegyzi meg, hogy az ír gárda jóval a kiállítás előtt, már az első félidő második felére összeszedte magát, megérezte, hogy a magyar válogatott bármilyen jól kezdett is, egyáltalán nem verhetetlen: egyre több párharcot nyertek meg a hazaiak, tudatosabban építkeztek, valóban veszélyessé váltak a beívelések - de való igaz, a kiállítás segített.
Az ír elemzők szerint a magyar csapat elleni mérkőzésen nem minden ment simán. „Sokkal gyümölcsözőbbé vált az ír együttes játéka, amikor a magyarok megfogyatkoztak. Nyilván sokkal könnyebb tíz ember ellen futballozni; nem valószínű, hogy tizenegy a tizenegy ellen is sikerült volna kibrusztolni a döntetlent, hiszen még emberelőnyben is Caoimhín Kelleher védései mentették meg a csapatot többször is. Mindent összevetve Hallgrímson joggal lehet büszke arra, ahogyan a csapata harcolt és nem törődött bele a vereségbe, de még egyszer nem fér bele egy ilyen első tizenöt perc.”
Az Irish Independent is a küzdelmes mérkőzésre reflektált. „Az ír válogatott megfizetett a szokásosan gyenge kezdésért, azzal együtt is, hogy sikerült visszakapaszkodni - állapítja meg az Irish Independentben Aidan Fitzmaurice. - A jó hír az, hogy a világbajnoki kvalifikáció reménye nem foszlott szerte, nem maradtunk üres kézzel a nyitányon. A kétségbeesett mentési hadművelet sikerrel járt, megsanyargattuk a magasabban rangsorolt ellenfelet, a csapat és szurkolótábora gyönyörűen egymásra hangolódott, már-már azokat a régi szép időket idézte a hangulat, amikor kiharcoltuk a vb-részvételt. A rossz hír az, hogy ez a hősies talpra állás egy olyan első félidőt követett, amelyben Heimir Hallgrímsson alakulata pocsékul, szétesően futballozott, szembesített minket a világbajnoki kvalifikáció valós esélyeivel, és áldhatta a szerencséjét, hogy csak kétgólos hátrányba került.”
A kritikus hangok mellett a remény is megjelent. „Írország valahogyan megúszta a hatalmas blamát, és életben tartotta világbajnoki reményeit - írja az Irish Mirror, hozzátéve, hogy „az őrült végjáték eltakarja a védelem horrorshow-ját, amellyel természetesen foglalkozni kell”. „Furcsa világbajnoki szereplés reményéről írni egy olyan mérkőzés után, amelyiknek első tizenöt percében a vélhetően legnagyobb közvetlen rivális majdhogynem szénné égetett mindent - folytatja a lap szerzője. - Írország nagymestere a saját esélyei lerombolásának. Jó néhányszor átéltük a közelmúltban, hogy az első két-három selejtező után máris a futottak még kategóriába tartoztunk. Lelátóra bombázott labdák, küzdelem a hősies döntetlenért? Ezt a filmet már ezerszer láttuk. Mindazonáltal a horrorisztikus kezdés után kiharcolt egy pontot meg kell becsülni, még ha a világbajnokság felé vezető út a döntetlennel rögösebbé is vált a reméltnél. Az őrült este végén született Idah-gól olyasmi, amibe kapaszkodni lehet.” Kettős érzések járják át az Irish Examiner beszámolóit is: „Lassú tempóban vágtak neki az útnak, de a zöld mezes srácok végül megmentették a döntetlent. Ezerkilencszáznyolcvanegy óta először sikerült kétgólos hátrányból pontot szerezni selejtezőn, erre remélhetőleg fel lehet építeni egy világbajnoki részvétellel végződő projektet.” A lap emlékeztet: Hallgrímsson kilenc meccse közül ez volt a nyolcadik, amelyiken az ellenfél szerezte az első gólt. „Idegesen és félénken kezdtünk, hozzásegítve Magyarországot a tökéletes rajthoz; az egyik gól fájdalmasabb volt, mint a másik - írja a lap, ugyanakkor sajnálkozván afelett, hogy a feljavulás végül csak egy pontot hozott a konyhára. - Hiába Adam Idah nagyon is megérdemelt döntetlent eredményező fejese, azért marad bennünk frusztráció.”
Irodalmi klasszikusok a sportközvetítésben
A sport és az irodalom metszéspontján születő paródia a magyar médiában is talált magának helyet. Mintha évezredekkel ezelőtt lett volna, de azért biztos sokakban él még elevenen annak a tavalyi Eb-selejtezőnek a fájó emléke, amelyen simán kikapott Walestől a magyar válogatott. Egy kicsit nagyobb távlatokban vizsgálva azonban hamar kiderül: a walesi zakó drámája semmiség A walesi bárdokéhoz képest. Ez a gondolat ihlette azt a különleges kezdeményezést, amely Arany János klasszikusát, a „A walesi bárdok” című művét sportszakmai nyelvezettel közvetítette. „Gyugyukám, adjatok be lassan, mert már kint vannak, mindjárt jönnek… Köszöntünk mindenkit, a helyszín egy fantasztikusnak ígérkező mérkőzés, és már megjelent a játékoskijáróban Edward király, aki főszereplő, mégpedig ezúttal, ha jól látom egy fakó lovon érkezik a küzdőtérre, és már meg is kezdi az első kört a pályán.” - indul a szokatlan irodalmi közvetítés, ami már így leírva is elég vicces, de hallgatva még sokkal-sokkal szórakoztatóbb, amikor a tévéből jól ismert kommentátori hangsúlyokkal hangzanak el olyan sorok, mint a „Még nézni is tereh” vagy az „Ötszáz énekli hangosan a vértanúk dalát”. A műsorban még a történelmi események is sporteseményként jelennek meg. „De még nincs vége a meccsnek, mert megérkezett a harmadik énekes, pedig őt már senki nem hívta. Hoppá, egészen közel lép Eduárdhoz, és szinte az arcába énekli, hogy nincs olyan walesi bárd, aki dicsőítené.”
Arany János: A walesi bárdok - Életben maradnának
Az ötlet születése és a repertoár bővülése
A Spíler TV riportere kérdésünkre elmondta: szívesen dicsekedne ugyan azzal, hogy az egész kezdeményezés neki jutott eszébe a karanténban, de valójában a pécsi újságírótól, Nimmerfroh Ferenctől ered az ötlet. Régi barátokként sokat szoktak hülyéskedni - ami elkötelezett Monty Python-rajongókként tulajdonképpen morális kötelességük - és Nimmerfroh egy alkalommal azzal írt rá Somosra a Messengeren, hogy szerinte verseket kéne közvetítenie a járvány alatt. Innen indult a dolog. „Este leültem a gépem elé, hogy na, jó, akkor tegyünk egy próbát. Felvettem a videót. Mikor kész lett, láttam rajta, hogy ez tök jópofa, de azért nem gondoltam, hogy ilyen sikeres lesz. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, a volt egyetemi tanárom például kommentben mondta, hogy akkor legközelebb közvetítsek valami kevésbé eseménydús verset.”
A kezdeményezés sikere arra ösztönözte az alkotókat, hogy további irodalmi művekkel is próbálkozzanak. És azóta már felkerült a repertoárba A Tisza, A Pál utcai fiúk grundcsatája, illetve egy újabb Arany-ballada, a Tetemre hívás, ahol egy tizenegyes-párbaj dramaturgiájára fűzi fel a véres, bűnügyi fordulatokat. Az a veszély pedig nem fenyeget, hogy Somos egyhamar kifogyna a változatos alapanyagból. Szerinte ez a projekt is épp a magyar és világirodalom kimeríthetetlen gazdagságára mutat rá. Könnyen talál magának újabb kihívásokat, legutóbb József Attila éteri, filozofikus versének, az Eszméletnek esett neki, ami hétköznapi értelemben vett cselekményt nyomokban sem tartalmaz.
A sportriporter és az irodalmi paródia
A riporter, Somos Zoltán, saját bevallása szerint is számos területen mozog otthonosan, ami hozzájárul a sokoldalú megközelítéshez. „Három dolog érdekel igazán az életben: a sport, a színház és az irodalom. Magyar tanár vagyok végzettségem szerint, jártam színészképzőbe, és végül sportriporter lettem.” - mondta a riporter, akinek a versközvetítések valamiféle laza gyakorlásra is alkalmat adnak a járványidőszakban (bár élő mérkőzések híján elkezdtek a Spíleren is klasszikus angol meccseket közvetíteni).
A szakma és a paródia közötti különbségekről is beszélt a riporter. Mikor arról kérdezzük, hogy egy Premier League-rangadó vagy egy tájleíró költemény közvetítése nagyobb kihívás, elárulja, hogy a kettő csak látszólag hasonlít, hiszen egész mások a tétek. Míg előbbi komoly, megfeszített munka, ahol nagyon oda kell figyelni a hitelességre, addig utóbbi inkább játék és paródia, ahol nyugodtan lehet túlozni, és épp a legelkoptatottabb panelek használatától lesz igazán szórakoztató a dolog. Azt viszont mind a kettőben nagyon szereti, hogy a nyelvvel játszhat, és hogy nagy teret kap a spontaneitás.
Az élő közvetítés sajátosságai is szóba kerültek. „Az élő közvetítés alapvetően konzervatív és kötött műfaj, nagyon sokat nem változik az évtizedek alatt. A fő különbség, hogy mára sokkal több információ áll a riporter rendelkezésére. De azért, ha belegondolunk, a legjobb ismert hazai riportereket azért szeretjük, mert van egyéni stílusuk.” - mondta Somos, akit már annak idején, egyszeri sportrajongóként sem az érdekelt igazán, hogy mi mindent tud a riporter, sokkal inkább az, hogyan adja elő. Ezért volt fiatalon nagy példaképe Vas István Zoltán, akit lenyűgözve hallgatott, mert úgy tudott rádióban közvetíteni, hogy teljesen elszakadt a Szepesi-féle hagyományoktól és blattolós panelektől.
A kommentátori stílus kialakítása nem egyszerű feladat. Somos szerint a saját hangütést nagyon nehéz kialakítani, és neki magának sem mindig sikerül. „Mindannyian úgy vagyunk vele, hogy elkezdtünk valamikor meccseket közvetíteni, valószínűleg nagyon rosszul és sután, aztán az ember minél többet beszél és minél több rutint szerez, annál magabiztosabb lesz. Egyszerre mindenkinek tetszeni úgysem lehet, a nézők ízlése ugyanis radikálisan megoszlik abban a kérdésben, hogy mennyit és hogyan kéne egy kommentátornak beszélnie. Van, akit az idegesít, ha a riporter „agyonbeszéli” a meccset, más meg a hosszú, levegős szüneteket viseli rosszul.”
Foci és irodalom: Két szenvedély találkozása
A foci és a magyar irodalom kapcsolata amúgy nagy hagyományra tekint vissza. Elég Esterházy Péterre gondolni, aki nemcsak komplett könyvet szentelt a varázslatos mértani alakzatnak, amit focipályának hívunk, de állítólag nem szabadott telefonon zavarni, amikor épp BL-meccs ment a tévében. Ez a kapcsolat azonban kétirányú, ahogy Somos példája mutatja. A sportközvetítések során is előfordul, hogy irodalmi utalásokkal fűszerezik a meccseket. „A Premier League-meccseket párban szoktuk közvetíteni. Hrutka Jani az egyik szakkomentátorom, akivel nagyon jó baráti viszonyban vagyok, és ő nagyon szereti az irodalmat és a színházat. Mindig tudja például, ha egy meccs napján valamelyik költőnek vagy írónak van-e évfordulója. Előre felír verssorokat és címeket, hogy azokat építsük be a közvetítésébe.” Emlékszem, egyszer például január elsején, Petőfi születésnapján kellett közvetítenünk egy elég unalmas meccset, talán a Tottenham-Cardiff volt az. - mondja Somos, aki nagyon élvezi az ilyen játékokat, de azt is fontosnak tartja, hogy sosem mehet a közvetítés rovására.
tags: #magyar #valogatott #parodia
