A magyar vízilabda edzők nyomában: Hagyományok és új utak a sportágban

Negyven évvel ezelőtt is téma volt a sajtóban, hogy vajon ki lehet a legnagyobb vízilabdázó, a sportág number one-ja. A magyar vízilabda gazdag történelme során nem csupán a játékosok, hanem az edzők szerepe is kiemelkedő volt, akik formálták a sportág arculatát és a nemzetközi sikereket. A kezdetektől a modern időkig számos kiemelkedő szakember járult hozzá ahhoz, hogy a magyar vízilabda a világ élvonalában maradjon.

A sportág gyökerei és a kezdeti edzői szerep

Nemcsak a labdarúgást köszönhetjük a briteknek. Ők voltak ugyanis azok, akiknek a fejében megszületett az az eretnek gondolat, hogy a futballt a vízben is lehetne játszani. Egészen pontosan 1870.05.12-én fektette le a Londoni Úszó Szövetség a vízi futball nevű játék első szabályait. Akkor még vízi futballnak nevezték, ami csak annyiban hasonlított a mai vízipólóra, hogy vízben és labdával játszották. Elsődleges céljuk a már akkor is népszerű úszógálák műsorának a színesítése volt. A játék egyre ismertebb és népszerűbb lett, olyannyira, hogy a szabályait is elkezdték egyre jobban finomítani, amelyek eredményeképp az tényleg elkezdett hasonlítani a ma ismert sportághoz.

A játék Angliából és Skóciából elterjedt a világon, Ausztráliába 1879-ben jutott el, Európa országaiba pedig sorjában, 1893-ban Németországba, 1894-ben Ausztriába, 1895-ben Franciaországba és Belgiumba, majd 1897-ben Magyarországra. Dr. Füzesséry Árpád a Magyar Úszó Egyesület (MUE) elnökeként Bécsben látta meg az új sportot és egyből elhatározta, meghonosítja azt Magyarországon. Az elhatározásból tett lett, 1897-ben alakult meg a MUE vízipóló csapata. Kezdetben az úszócsapat tagjait két csoportra bontották, és az úszóedzések kiegészítéseként, erőnléti edzésnek alkalmazták a vízilabdát, majd bemutató mérkőzéseket kezdtek játszani, az első hivatalos mérkőzést 1899. július 30-án, Siófokon, a Magyar Úszó Egyesület két csapata vívta.

1900-ban megalakult a Balatoni Úszók Egyesülete (BUE), majd szép sorban a többi csapat is, olyannyira, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség Úszószakosztálya kiírta az első magyar vízilabda bajnokságot. 1904.07.01-jén megalakult az FTC vízilabda csapata, amely azonnal nevezett a szeptemberben lebonyolítandó bajnokságba. Az első bajnokságon négy csapat, az FTC-én kívül a BUE, a Postatakarékpénztár SE és a Budafok-Kistétény SE indult el. A MUE nem tudott elindulni, mert éppen nem volt játékosa annak következtében, hogy a St. Louis-i olimpia kapcsán néhány játékosa elégedetlen volt a vezetőséggel és kilépett a klubból. Az első bajnokságban az FTC a negyedik helyen végzett, majd egy esztendővel később is hasonló volt a helyzet. A második bajnokság végén az FTC-ben valami változott, rájöttek, ez így nem mehet tovább, sokkal tervszerűbben kell ebben a sportágban is a jövőt építeni. Ebből a megfontolásból kiindulva az utánpótlásra, a kemény edzésekre helyezték a hangsúlyt olyannyira, hogy úgy döntöttek, amíg nem lesz versenyképesnek ítélt csapatuk, nem indulnak a bajnokságban. Ez az állapot három esztendeig tartott.

Speisegger Ernő: Az FTC első "mindenese" és a nemzetközi áttörés

Az FTC szorgalmas edzéseinek 1909-re érett be a gyümölcse, ekkor tudott kiállítani egy olyan csapatot, amely nyugodtan kihívhatta az egyeduralkodó MUE együttesét, amely meg is történt. Az 1909-es magyar bajnokságot eldöntő mérkőzés egy MUE-FTC párharc volt. Ezt a vereséget mégis más volt, mint az évekkel azelőttiek, ebben benne volt a remény. Aztán az élet úgy hozta, hogy még évekig nem volt valós versengés a magyar csapatok között, ám a magyar vízilabdázás színvonala mégis emelkedett, sőt világszinten is tényező lett, a Ferencvárosi Torna Clubnak köszönhetően.

1909.10.10-én, a fentebb idézett bajnoki mérkőzés után a MUE csapatánál is látták, hogy az addigi előnyük odalett, a jövő záloga az ellenfélnél van. Fel is vetettek egy érdekes ötletet, fuzionáljon a két csapat, így jöjjön létre egy nemzetközileg is eredményes csapat. Az FTC vezetői hajlottak is erre, ám volt egy kikötésük, a fúzió csak az FTC neve alatt jöhet létre, amibe viszont a MUE nem ment bele. Belement viszont több játékosa, a nagynevű és hírű, osztrák állampolgárságú Freund Jacques, valamint az ifjú, nagy tehetségnek tartott Fazekas Tibor és Hégner Jenő, akik az FTC-hez igazoltak, tovább erősítve az amúgy is jó csapatot. Az FTC vezetői komoly fantáziát láttak az ígéretes fiatalokból álló együttesben, ezért a továbblépés érdekében merész döntést hoztak, kinevezték a csapat élére az akkor 26 esztendős kapust, Speisegger Ernőt. Ez a kinevezés azt jelentette, hogy innentől kezdve Speisegger lett a csapat mindenese, vezetője, intézője és edzője egy személyben. Feladatai olyannyira megsokasodtak, hogy játékos karrierjével fel is hagyott.

Kiderült, hogy ez a húzás fantasztikus volt, Speisegger Ernő elgondolásai maximálisan bejöttek, szervezőképessége, munkabírása páratlan volt, nem véletlenül nevezték el már akkoriban a vízilabda Malakyjának, a futballcsapat legendás intézőjére Malaky Mihályra utalva. Speisegger alapelgondolása az volt, hogy a fejlődéshez minél több, komoly ellenfelekkel vívott mérkőzés kell. Mivel idehaza csupán egyetlen ellenfél volt, így a bajnokságok egyetlen meccsen dőltek el, a hazai lehetőségek nem jöhettek számításba, maradtak a nemzetközi összecsapások. Az elgondolás teljesen ugyanaz, mint a labdarúgóknál ugyanazon időkből, hisz tudjuk, ők is akkoriban alapozták meg a magyar futball és a saját tekintélyüket szerte Európában. A történéseket ismerve elmondhatjuk, nemcsak az elgondolás, az eredmény is ugyanaz lett, az FTC a vízilabdában is megalapozta úgy a saját, mint a magyar póló tekintélyét.

1910, ahogy az előzmények ismeretében várható volt a sikerkorszak kezdetének éve lett. Az FTC pólósai Európában számos nagy tornát nyertek és megszerezték első bajnokságukat. A nagycsapat, az aranycsapat, a sporttörténeti könyvek, publikációk csak így említik az 1910-ben kialakult FTC vízilabda csapatot. Speisegger Ernő alapvetése volt a nemzetközi ismertség és elismertség, ami a nagycsapattá válásnak előfeltétele volt. Már 1910-ben több olyan külföldi csapattal találkoztak a pólósok, akik régebben és szervezettebben űzték ezt a sportágat. 1910.02.13-án jött el a nap, hogy a csapat először játszott külföldön mérkőzést a német Neurer SV Breslau ellen, amelyet 5:4-re megnyertek. Majd benevezték az FTC-t az osztrák vízipóló bajnokságba, ahol nagyszerű győzelmekkel nyitottak. Nem volt megállás, a csapatot meghívták Magdeburgba egy nagy nemzetközi tornára, ahol négy nemzet hét csapata szerepelt. A tornát általános meglepetésre az FTC csapata nyerte, miután a döntőben 7:4-re legyőzte a német bajnok Germania együttesét. Ezt erősítette a következő nagy diadal is Frankfurtban. Az FTC 4:3-ra legyőzte a belgákat, végleg beírva magát az európai élcsapatok közé.

Sajnos azonban akadtak akadályok itthon is. A Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) egy szabálya miatt, amely kimondta, hogy az átigazolást követően három hónapig ún. úszózárlatot kell tartani, ami azt jelentette, hogy ezen idő alatt itthon nem indulhattak nyilvános versenyen, pólóban nem vehettek részt hazai mérkőzésen. Ennek ellenére a MUSZ eltiltotta az FTC átigazolt játékosait, Ádám Sándort, Hégner Jenőt és Fazekas Tibort. Az eltiltás következtében a MUSZ megtiltotta, hogy az FTC a három játékosát kivigye Frankfurtba, majd később Drezdába is. A MUSZ végül engedett a nemzetközi nyomásnak, ám az indoklásban hangsúlyozta, hogy ezt a német egylet levelében és táviratában felhozott kényszerítő okok folytán, tisztán a németekkel fennálló jó viszony érdekében, nem pedig a FTC-re való tekintettel tette. Az FTC ennek ellenére nyert! A MUSZ az FTC fellebbviteli kérelmét befogadta és 1910. december 31-én hozott döntésével az FTC vízipóló csapatát hivatalosan is bajnoknak nyilvánította.

Szittya Károly: A háború utáni időszak tanítómestere

Egy edzőről is említést tesz Gyarmati Dezső. Szittya Károly alig szerepelt élvonalbeli csapat mellett, mégis a háború utáni időszak egyik kimagasló tanítómestere volt. Szinte valamennyi későbbi klasszisunk átment a „Spéci” kezén. Valósággal beleszuggerálta a fiatalokba a játék szeretetét, meg persze az összes trükköt, dörzsöltséget, furfangot. Ez a fajta pedagógiai megközelítés és a fiatal tehetségek gondozása alapjaiban határozta meg a magyar vízilabda fejlődését, megalapozva a későbbi évtizedek sikersorozatát.

Gyarmati Dezső: A legendás kapitány és a "Szívós-centrikusság"

A korszak egyik kiemelkedő alakja volt Gyarmati Dezső, akinek edzői pályafutása is legendássá vált. 1981 decemberében vagyunk, Gyarmati Dezső már nem szövetségi kapitány, de szavaiból érződik a csalódottság. Az 1976-os montreali olimpiai aranyérmet vele érte el a válogatott, ezután pedig a 1980-as moszkvai játékokon szerzett bronzérem kudarcnak számított. Ezt követően a BVSC irányítását vette át.

„Keserves időket éltem át az olimpia óta. Rettenetes tehetségem van ahhoz, hogy időnként megnehezítsem az életemet. De az is igaz, hogy több pofont kaptam, mint amennyit megérdemeltem. Ma már jól vagyok. Tavaly vettem át a BVSC edzéseinek a vezetését. Az elmúlt bajnokságban ez a csapat, érzésem szerint nem egész reálisan, a harmadik helyen végzett. Én tíz éven át a válogatott mellett dolgoztam. Nagy játékosokkal, klasszisokkal. Most tele voltam aggodalommal: helyt tudok-e állni ezen a szükségszerűen alacsonyabb szinten? Nos, a BVSC az idén második lett, még a szériában bajnok Vasasra is ráijesztettünk. Ezt én sikernek tekintem. Több energia és tartalék erő volt a csapatban is, bennem is, mint gondoltam volna. Nagy segítségemre volt Horkay viselkedése. Húzóember volt, kétségkívül a csapat sztárja, de a klubedzéseken is válogatott szinten dolgozott, magával ragadta a többit.”

Gyarmati Dezső a beszélgetés során kitért az "eszményi vízilabdázó" kérdésére is, említve a korszak és a történelem kiemelkedő játékosait. Faragó Tamásról úgy fogalmazott, hogy mindent tud ebben a játékban, talán a póló történetének legképzettebb játékosa. Csapó Gábornak sporttörténeti érdeme, hogy sokesztendős hullámvölgy után az 1973-as VB-n mutatott nagyszerű teljesítményével ő indította el a magyar vízilabda újabb sikersorozatát. Ásznak tekintette az egészséges Sudár Attilát, Molnár Endréről pedig azt állította, hogy körülbelül 1939 óta nem volt jobb kapus nála.

Gerendás Gyurinak még tartozik valamivel ez a sportág, Horkayról már beszéltünk. Sárosi László homlokára is tenne egy babérkoszorút, hosszú pályafutása alatt a válogatottban is, az OB.I-ben is meghatározó figura volt, korszakokat kapcsolt össze, tudatosan vagy tudat alatt megőrizte és továbbadta mindazt a fortélyt, taktikai érettséget, ami évtizedeken át jellemezte a magyar vízilabdát.

Végül, de nem utolsósorban, Gyarmati Szívós Pistit hagyta utoljára. Szerinte tizenöt éven át Szívós Pisti volt az az ember, aki köré csapatot lehetett építeni. Örökölte az édesapja technikai készségét és fizikai adottságainál fogva egyformán tudott védőt is, csatárt is játszani. Voltak időszakok, amikor egyszerűen lefoghatatlan volt. Szerinte az elmúlt tizenöt évben a nemzetközi szövetség azért is hozott újabb és újabb szabályokat, hogy Pistit valamely formában kikapcsolhassák a játékból. 1965-től fogva három szövetségi kapitány tekintette őt kulcsfigurának: Markovits, Rajki, Gyarmati. Ez volt a sokat emlegetett „Szívós-centrikusság”!

„Kétségkívül. 1965 óta minden szövetségi kapitánynak zsebre kellett vágnia a vádat, hogy Szívóscentrikus a játék. Hát ehhez csak annyit: a magyar válogatott 1924 óta mindig valamilyen-centrikus volt. Jamesz-centrikus, Halasy-centrikus, idősebb Szívós-centrikus, Markovits-centrikus, Gyarmati-centrikus, Kárpáti-centrikus... és azért csak nyert a magyar vízilabda egyet-mást a nemzetközi porondon. Ha van az embernek egy meghatározó képességű játékosa, hát miért ne építene rá az az edző? Azt mondanám: játsszunk mi csak magyaros vízilabdát, keressük ki és neveljük fel azokat a klasszisokat, akiktől újra valamilyen „centrikussá” válunk és nyerünk.”

A modern vízilabda edzői kihívásai és a külföldi perspektíva

Az utóbbi években itthon szabadult el leginkább a „pokol” a legmagyarabb labdajátékban, ahol eddig nem volt jellemző a külhoni edző. Ma azonban már külföldi szakemberek is dolgoznak Magyarországon, és saját tapasztalataikkal, módszereikkel gazdagítják a sportágat. Egy újvidéki, hat éve Magyarországon dolgozó edző (akinek apukája beszélt magyarul, de ő csak felnőttként tanult meg) mesélte tapasztalatait. „Amikor elkezdtem a gyerekekkel foglalkozni, az elején angolul beszéltünk, majd utána hatalmas előrelépés volt, hogy megtanultam magyarul. Háromféleképpen tanultunk, én tanítottam nekik a vízilabdát, ők nekem a magyar nyelvet, és mindannyian gyakoroltuk az angolt.”

Őt Gyöngyösi András, a Debrecen edzője kereste meg, miután Brainszlav Mitroviccsal, a csapat kapusával, akivel együtt játszott annak idején, beszélgettek. „Nagyon nehéz volt eleinte, a jó napomon kívül semmit se tudtam, de Bane és az elnökség is bízott bennem.”

Edzésmódszertani különbségek: Szerbia vs. Magyarország

A szakember részletesen összehasonlította a szerbiai és a magyar utánpótlás-nevelési módszereket:

1. Edzésgyakoriság: „Az iskolai rendszer miatt Szerbiában többet edzenek a gyerekek. Minden második héten délután van iskola, olyankor délelőtt és este is van edzés, amikor délelőtt van iskola, akkor délután edzenek. Így amíg Magyarországon két hónap alatt körülbelül negyven edzése van egy-egy gyereknek, addig Szerbiában hatvan.”
2. Játékstílusra fókusz: „A második különbség a magyarok játéka jobban épül a kreativitásra, a szerbeknél nagyobb hangsúlyt fektetünk a védekezésre.”

A szakember hozzátette, nem lehet eldönteni, melyik a jobb módszer. Hiszen most a szerbeknek van egy nagyon erős generációja, előtte viszont a magyaroknak volt egy hihetetlent eredményeket elérő korosztálya.

„Tizenkilenc évesen hagytam abba a játékot, amikor pedig visszavonultam, rögtön egyetemre mentem, edzőnek tanultam. Tizenhárom évet vízilabdáztam, három évet játszottam a szerb első osztályban, s immár tizenöt éve edzősködöm. Most 34 vagyok, és nem úgy tekintek magamra, mint egy fiatal edzőre, hanem egy olyan szakemberre, aki tud fejlődni, van még bőven ideje tanulni. Nem akarok változtatni a módszereken, inkább a magyar irányvonalba próbálok integrálni egy-két szerbiai elemet, például a sok lábtempót. Nagy hangsúly van taktikán, azon, hogy bizonyos mozgások teljes automatizmussá váljanak.”

Ez a szakember nemcsak a férfibajnokság első külföldi edzője lesz, hanem jelen állás szerint az OB I legfiatalabb trénere is. A coach szerint, ha egy játékos profi, akkor ezzel nem lesz gond, míg edzőként tartani kell a három lépés távolságot. „Ha a játékosok akarnak, akkor egy-egy meccs után elmennek bulizni, amikor lehet ünnepelni, de oda csak ők mennek, az edzőjük nem. Nincs bajom az idősebb edzőkkel. Náluk van a tapasztalat, míg nálunk az energia. Nem félek attól, hogy fiatal vagyok. A felnőttek kész játékosok, ott már nem feltétlenül technikai képzéssel kell foglalkozni, fontosabb a taktika begyakorlása és szintén nagy a hangsúly a mentális felkészülésen, erősnek kell lenni, bízni egymásban és az edzőben.”

A szerbek kapcsán rendre szóba kerül a rengeteg munka. „Barátját, az Egerben védő olimpiai, világ- és Európa-bajnok Braniszlav Mitrovicsot néha úgy kell elküldeni pihenni. Éppen az irodámban ülök és mielőtt beszélni kezdtünk, magyar bajnoki gólokat néztem a neten. Reggel nyolckor az uszodában vagyok és este 10-kor megyek haza. Múlt szombaton például meccsünk volt, aztán ott maradtam az utánunk következő mérkőzésre, majd elmentem a Miskolc-Debrecen ob I-es találkozóra. Ezzel együtt próbálom úgy szervezni az életem, hogy jusson idő a családra, a barátokra. A célom, hogy bajnokságot nyerjek, de nyilván ezzel a csapattal nehéz. Ezért fontos, hogy minél több olyan játékost neveljek, akik eredményesek lehetnek, olimpián, világ-, vagy Európa-bajnokságon. De azt is tudom, hogy nem lehet mindenkiből kitűnő játékos.”

A magyar edzők külföldi szerepvállalása és az OB I ereje

Amikor arról kérdezték, melyik nemzet pólója jobb, ő úgy válaszolt: „Egyelőre még mindig a szerbeknek. Bár ezt úgy finomítanám, hogy annak a csapatnak, amelyikben játszanak a gyerekeim. Van egy jól működő rendszer a szerbeknél, a tapasztalt edzők a vezérek, folyamatosan foglalkoznak a fiatal edzőkkel, rendszeres a kommunikáció. Illetve azt gondolom, a magyar edzők például azért nem mennek külföldre, mert sok klub van Magyarországon, így több a munkalehetőség is. Érdekes viszont, amikor zsinórban nyerte az aranyérmeket a magyar válogatott, akkor sok játékosuk szerepelt külföldön, ami kifejezetten jó útnak bizonyult. Most is több olyan magyar pólós van, aki bármelyik, akár a legerősebb külföldi csapatokban is megállná a helyét, viszont itthon szerepel. Persze azért is, mert a magyar ob I, jelenleg egy prémium szintű bajnokság.”

tags: #magyar #vizilabda #edzok #nevsora

Népszerű bejegyzések:

• A horvát válogatott múltja, jelene és eredményei
• Röplabda stratégiai alapok
• Játssz otthon szabadulószobát az Escape Room The Game 2.0-val
• egyetemi focibajnokságok az ELTE-n
• professzionális Facebook megjelenés