A Manchester Derby története: Rivalizálás, dominancia és a hatalmi átrendeződés
A Manchester Derby egy történelmi és versengő rivalizálás a Manchester United és a Manchester City között, ahol mindkét klub a hazai és európai futball legmagasabb elismeréséért küzd. Ez az egyik leghíresebb rivalizálás a Premier League-ben, amely a város ipari örökségéből született és a földrajzi közelség táplálta - az Old Trafford és az Etihad Stadion mindössze hat kilométerre található egymástól. Az első összecsapásra 1881-ben került sor Newton Heath (ma Manchester United) és Nyugat-Gorton (ma Manchester City) között.
A rivalizálás eredete és fejlődése
A két klub közötti rivalizálás már a viktoriánus időkben kovácsolódott közelségük miatt. A második világháború előtt sok manchesteri futballszurkoló egyik héten az Unitednek, a másikon a Citynek szurkolt. Ez azonban a háború után megváltozott, ahogy erősebb rivalizálás alakult ki a páros között, és hamarosan szokatlanná vált mindkét csapat támogatása. Bár a United és a City szurkolóinak nagy része jelenleg a Liverpoolt tekinti fő riválisának, a két manchesteri klub közötti súrlódás felerősödött, ahogy a futball törzsiesedett az 1960-as években. A rivalizálást azóta is erősíti a City felemelkedése az ország egyik legjobb csapatává.
A Manchester United felemelkedése
A Newton Heath-i székhelyű cég vasutasai 1878-ban futballcsapatot alapítottak. Nem bíbelődtek a névválasztással: Newton Heath (LYR) néven indultak el a halhatatlanság felé vezető úton. A fenti kitételből kiderült: ezen alakulatból nőtt ki a Manchester United! Az 1885-ben profivá alakult együttes már másodszor próbálkozott meg a liga tagjai közé jutni. A gárda - amelynek akkoriban rengeteg walesi tagja volt, 1888-ban például a klub játékosai közül hatan is a pályára léptek a Skócia elleni válogatottban - még csak az Alliance Ligában szerepelt. Ez utóbbi lett 1892-ben "en bloc" az új második liga, immár a Football League keretein belül. Így lett ott tag a nevéből LYR rövidítést elvesztő klub is.
A Newton Heath 1892 őszén már az élvonalban startolt, s lett utolsó. Ám legfontosabb mérkőzéseit már akkor is több mint háromezer néző előtt játszotta! A kiesést követő tíz éven át a második ligában vegetált az együttes. Még a színváltás (arany-zöldről fehér-fekete) sem hozta meg a szerencséjét. A klub pénzügyi helyzete is egyre reménytelenebbé vált, ezért egy négy napos ünnepség keretén belül gyűjtésbe kezdtek az egyesület tagjai. A csapatkapitány, Harry Stafford bernáthegyijének a nyakába kötötték a perselyt. A kutya pedig annyira megtetszett a helyi sörgyárosnak, John Daviesnek, hogy azonnal megvette. De nem csak az ebet, hanem magát a klubot is, miután háromezer fontot invesztált az újjászülető egyesületbe. Az új klub a Manchester United nevet, s a később legendássá lett piros és fehér színeket kapta. Davies azonnal új játékosokat vásárolt, akik közül a legértékesebb vétel a kapus, John Sutcliff megszerzése volt. A Manchester United lassan élni kezdte az angol futballklubok mindennapjait, s egyre szebb napokról álmodott.
Az első aranykorszak: Mangnall és Meredith
Különösen azután, hogy az első évtizedek Matt Busbyja, Ernest Mangall a színre lépett. Fejébe vette, hogy sztárklubot csinál az Unitedből! Az érdeklődés mindenesetre bizonyosnak tűnt. A Bristol City elleni második ligás meccset 40000 néző látta 1903-ban. A csapat 1906-ban visszatért az elitbe, s ezzel kezdetét vette a Busby-éra előtti legsikeresebb periódus. E korszakban már - az utókor számára legendává nemesült - sztárok játszottak a csapatban, mint Billy Meredith, aki 25 éven keresztül szerepelt a walesi válogatottban, vagy Harold Halse, aki hat év alatt három különböző klubban is FA-kupa-döntőt játszhatott. Meredith 1906-ban érkezett a helyi rivális Citytől a Unitedhez, akkori világrekordot jelentő 500 fontért. Érdekes, hogy a kor egyik legjobb játékosa egy bundabotrányt követően váltott klubot... Meredith vezérletével a United 1908-ban és 1911-ben bajnoki címet, 1909-ben FA-kupa-győzelmet szerzett. Különösen az FA-kupa elhódításának emlékét tartják azóta is nagy becsben a klubnál.
A Manchester United 1909. április 24-én a Bristol City ellen játszotta a története első szövetségi kupadöntőjét. A londoni Crystal Palace pályáján több, mint hetvenezer néző látta a finálét. A meccs egyetlen gólját Alex "Sandy" Turnbull lőtte a 22. percben, Harold Halse lécről lepattanó labdáját értékelve. Turnbullnek rövid élet jutott e világban: 1917. május 3-án, az első világháború egy franciaországi csatájában a Manchester Regiment katonájaként hősi halált halt. A csapatkapitány, Charlie Roberts és Billy Meredith, aki az egyik úttörője volt a Player's Unionnak, vagyis a játékos-szakszervezet megalapításának, kulcsfontosságú szereplők voltak ebben a korszakban.
Mangnall ifjú korában maga is futballozott, a Lancashire County gárdájának kapuját védve. 1903-ban a Burnleyt elhagyva került a Manchester Unitedhez. Roberts, Dick Duckworth és a kapus, Harry Moger megszerzésével fokozatosan erősítette a gárdát, amely 1904-ben és 1905-ben éppen hogy lemaradt a feljutásról a második vonalban. 1906-ban aztán - második helyen végezve a Division Two-ban - sikerült a terve: feljutott a MU az elitbe. Mangnall akcióba lépett, s addig győzködte Billy Meredithet, míg az igent mondott az átigazolásra. Ráadásul hozta magával Sandy Turnbullt, Herbert Burgesst és Jimmy Bannistert is. Köréjük építette Mangnall a klub első aranycsapatát, amelyhez fogható nem is volt egészen a Busby éráig. Maga John H. Davies is elégedetten szemlélte csapata virulását, a sikerek hatására minden korábbinál nagyobb beruházás mellett döntött. Hatvanezer fontot invesztált a csapatba, felépíttetve az Old Traffordot.
A Manchester United hanyatlása és küzdelmei a háborúk között
Ernest Mangnall 1912-ben a Manchester City kedvéért elhagyta a városi vetélytársat, mondván az első aranycsapat túljutott zenitjén. Igaza lett. A Manchester United 1913-ban még egyszer neki durálta magát, a 4. helyen végzett az első ligában, de a második világháború kitöréséig többnyire az élvonal és a második liga között ingázott, s az elitben a 9. helynél előrébb egyszer sem végzett. Kellemetlen emlékek maradtak meg ebből a korszakból: 1915-ben négy futballistát - négy Liverpool játékossal együtt - eltiltottak bundázás miatt, majd sorra jöttek a kudarcok: 1922-ben, 1931-ben, 1937-ben is kiesett a csapat az elitből, bár mindig visszakapaszkodott. A mélypontot az 1933/34-es szezon jelentette, amelyben a Man United közel került ahhoz, hogy a harmadik vonalba essen. Ha május 5-én nem győzi le idegenben a Millwallt, még egy osztályt zuhant volna. A következő idényben már az ötödik helyen végeztek, és 1936-ban pedig vissza is jutottak az élvonalba. Túl nagy volt az ugrás, a következőben megint kiestek, de már csak egy szezonra.
A Busby-éra: A Manchester United újjászületése
A második világháború utáni korszakot joggal nevezhetjük Busby-érának! Sir Matt Busby - akkoriban persze még csak Matt Busby, egy skót bányász egyszeres válogatottságig jutott fiúsarja - tulajdonképpen két városban élte le húszas éveit. Manchesterben és Liverpoolban. Az Alpine Villa, majd a Denny Hibernian belső csatára 1928 februárjában, három hónappal 19. születésnapja előtt írta alá első profi szerződését a Cityhez. A már akkor is égszínkék mezt viselő klub soraiban, 1933-ban és 1934-ben élte meg pályafutása csúcspontját: előbb a veszteseknek, egy évvel később már a győzteseknek járó érmet vehette át a Wembleyben az FA-kupa döntője után. 1934-ben beválogatták a skót nemzeti együttesbe is. 1936-ban nyolcezer fontért szerződött a Liverpoolba, a vörösöknél már többnyire jobbfedezet volt.
Busby égett a munkavágytól. A posztra lépve azonnal megkezdett egy igazi nagycsapat kialakítását. Attól a pillanattól kezdve csak a Manchester Unitednek élt. Pedig akkoriban nem volt könnyű egy életre beleszeretni egy klubba: közepes volt a játékosanyag, ráadásul német bombatámadások áldozatául esett az Old Traffordon lévő stadion. Jim Murphyvel, a West Bromwich Albion válogatott jobbfedezetével, aki ellen többször is játszott hajdanán, Busby állást ajánlott Murphynek, aki igent mondott. 1946-ban, Angliába visszatérve azonnal a MU alkalmazottja lett. Elsősorban a háború előtt is a klubban szereplő, a világháborúból visszatérő futballistákra számítottak. Stan Pearson, Charlie Mitten, Jack Rowley, Allenby Chilton és Johnny Carey köré építették a gárdát, de már a kezdet kezdetén kiemelték Walter Crickmer alapította Manchester United Junior Athletic Club legtehetségesebb növendékeit. Így került az első csapathoz John Aston, Johnny Moris és Joe Walton.
Busby büszke volt játékosaira, arra, hogy a második helyen zárták az évet, de még fontosabbnak ítélte, hogy a kamaszokra épített tartalékcsapat megnyerte a középső ligát. Érezte, fényes jövő vár rájuk. Busby menedzseri pályafutásának első hat évében az United egyszer sem szorult a negyedik helynél hátrébb a bajnoki táblázaton - négyszer második, egyszer negyedik, majd 1952-ben bajnok lett, egyszer pedig megnyerte a kupát. Utóbbi lett a Man United első fontos sikere 1911-óta! Akkoriban már senki sem vitatta, hogy a Busby, Murphy kettős keze alatt a Manchester United Anglia egyik legjobb csapatává érett.
A Premier League-korszak és a City felemelkedése
A Premier League 1992-es megalakulásától kezdve a United lenyűgöző rendszerességgel nyert trófeákat, míg a City ingadozott a legfelsőbb osztály és a Football League között - még 1998-ban a harmadik ligába is visszaesett. Ilyen volt a United dominanciája az angol futballban, a Manchester derby meglehetősen kiszámíthatóvá vált, a rivalizálás gyakran hiányzott a versenyelőnyből. A Sir Alex Ferguson vezette United dominanciája utat engedett a City újjáéledésének a 2008-as Abu Dhabi United Group általi felvásárlást követően, amely hét Premier League-címhez és a hatalmi viszonyok átrendeződéséhez vezetett.
Sir Alex Ferguson és Roberto Mancini összecsapása a 2012-es Manchester derby oldalvonalánál nagy pillanat volt a klubok közötti rivalizálásban. Ferguson túl merész kijelentése, miszerint a City az ő holttestén keresztül válik a manchesteri futball éllovasává, azzal végződött, hogy egy City-szurkoló egy "RIP Fergie" feliratú sírkövet ábrázoló plakátot adott Carlos Teveznek, aki azt örömmel lobogtatta az első Premier League trófeát szállító nyitott busz tetejéről. A United, a két évtizedes példátlan és korlátlan siker arroganciájával, lassan ismerte fel, hogy a City egy feltörekvő erő, Ferguson "zajos szomszédokként" utasította el őket, bosszantó kellemetlenségként, nem pedig valós fenyegetésként uralmára.
A taktika Ferguson fizikalitásáról Guardiola tiki-takájára helyeződött át, növelve a labdabirtoklást (a City átlaga 20%-kal nőtt 2016 óta) és a szögleteket (meccsenként 5-ről 8-ra). A szurkolók közötti rivalizálás továbbra is heves, de a közös történelem - mint például az 1958-as müncheni katasztrófa - tiszteletet kelt.
A Manchester City modern dominanciája
Az Abu Dhabi Group pénzügyi támogatásával felvértezve a City gyorsan ledolgozta hátrányát riválisával szemben, és az elmúlt 15 évben az angol futball legdominánsabb csapatává vált. Az utóbbi időben a Pep Guardiola vezette City szinte minden derbin esélyes volt, miközben a United a legjobb négy közé jutásra koncentrált, nem pedig a bajnoki címért vívott harcra. A Manchester City uralta a legutóbbi rangadókat, az elmúlt 10 meccsből 6-ot megnyerve +12-es gólkülönbséggel, kiváló birtoklást (átlag 58%) és szögletszámot (összesen 72 a Citynek ezeken a meccseken) mutatva be.
A Manchester Derby statisztikái (az elmúlt 10 tétmérkőzés alapján)
| Mutató | Manchester City | Manchester United |
|---|---|---|
| Győzelmek (elmúlt 10 meccs) | 6 | 2 |
| Gólkülönbség (elmúlt 10 meccs) | +12 (20 gól) | -12 (7 gól) |
| Labdabirtoklás (átlag) | 58% | 42% |
| Szögletek (összesen elmúlt 10 meccs) | 72 | 55 |
| Lövések (átlag) | 14.5 | 10.8 |
| Lövések kapura (átlag) | 5.2 | 3.8 |
| Sárga lapok (átlag) | 2.5 | 3.8 |
| Piros lapok (elmúlt 10 meccs) | 0 | 1 |
| Gólok/meccs (összesített) | 2.0 | 0.7 |
Az Etihad Stadionban a City 8 egymást követő mérkőzés óta veretlen (6 győzelem, 2 döntetlen), 65%-os átlagos labdabirtoklással és meccsenként 9.5 szöglettel, kihasználva a United védekező hibáit (a United legutóbbi 5 hazai derbin 2+ gólt kapott). Az olyan tényezők, mint Haaland befejezései (8 gól 7 derbin) és De Bruyne gólpasszai (összesen 10) felborítják az egyensúlyt, míg a United pontrúgásokból származó fenyegetései (pl. 7 szöglet a 2023-as győzelem során) ritka reményt keltenek. Gól/meccs átlag: Összességében 2.7 197 találkozón (260 a Unitednek, 240 a Citynek); 3.1-re emelkedett az elmúlt 10 találkozón, ahol a City 20-7-re múlta felül a Unitedet (2.0 gól/meccs a Citynek, szemben a United 0.7-es góljával).
A City labdabirtoklási előnye (60%+) és szögletdominanciája várhatóan megmarad, de a United fiatalsága meglepetést okozhat. A City jelenlegi 4 győzelmes sorozata (2025 után) a leghosszabb, 7 győzelmes sorozatukra (2011-2014) épül; a United rekord 7 győzelmes sorozata (1993-2000) volt. A Citynek javul a kapott gól nélküli meccsek aránya, az elmúlt 10 meccsből 4-et szereztek (40%); a legutóbbi derbiken több mint 2.5 gólt szereztek, ami az Etihad Stadionban 70%-ra emelkedett. Haaland gólszerzési aránya 57% a derbiken, míg a United pontrúgásokból szerzett fenyegetései (pl. Foden fejesgólja 2025-ben) kulcsfontosságúak.
tags: #man #utd #man #city #ellentet
