A Csepeli Labdarúgás Története: Az Amatőr Kezdetektől a Professzionális Sikerekig
A magyar sport a századelőn megtette az első lépéseket - s éppen az egyre népszerűbb és egyre több embert érdeklő labdarúgás révén -, hogy úri passzióból sokak szórakozása legyen, mégis az egyesületek elnöksége és mecénásainak köre sokkal inkább a társadalmi osztálytagozódást erősítette, mintsem a közeledést. Akkoriban még a társadalmi klubok uralkodtak. Ami magát a labdarúgást illeti, az MLSZ 1901-ben történt megalakulása után lassan kezdte kinőni a gyerekcipőt. Több osztályban folyt szervezett bajnokság, túl voltunk az első botrányokon, kialakultak az egymással rivalizáló ellenfelek, kiírták a Magyar Kupát, és egyre több helyen, üres telkeken, tereken, grundokon pattogott a labda. Csepel községben is. Egyre több kisegylet alakult, s a főváros környéki falvak fiatalsága is egyre inkább úgy érezte, itt az idő a csapatalakításra.
Az első próbálkozások: Csepeli Atlétikai Klub (CSAK)
Ezen a téren a csepeliek kimondottan előnyös helyzetben voltak, hiszen lassan divatba jöttek az úgynevezett cégcsapatok, amelyek mögött a kibontakozó magyar kapitalizmus valamelyik üzeme, vállalata állt, s ilyet a szigeten is fel tudtak mutatni. A századelőn már kétségtelenül nagy dolog volt a biztos állás, és az egyre fejlődő lőszergyár ilyesmivel bőven szolgálhatott. Elsősorban ennek a ténynek volt köszönhető, hogy 1909-ben Fehéry Ákos, a kor egyik legnevesebb futball-szakértője, korábbi válogatott, későbbi ismert játékvezető, olyan első osztályú játékosokat toborzott, csábított a gyárhoz, akikkel bátran vághatott volna a frissiben alakult Csepeli Atlétikai Klub az I. osztály küzdelmeinek is. Ráadásul Fehéry „ideologizálta” is a tervét, mondván: elő kell segíteni a munkások sportját. Ám mindenki tudta, itt szó sincs „tömegsportról”, sokkal inkább a játékoscsábítás körébe tartozik a csepeli próbálkozás.
A CSAK kérte az MLSZ-t, hogy az első osztályba sorolja be csapatukat, valamint azt is, hogy a gyárba belépetteket azonnali hatállyal igazolja a CSAK-hoz. Főtt az illetékesek feje, hiszen a CSAK a próbamérkőzések során igazolta, hogy játéktudása alapján alighanem helye lenne a legjobbak között is. Ám magától a besorolás gondolatától egy emberként ugrott talpra a konkurencia, mondván: micsoda dolog egy csapatot rögtön az első osztályba felvenni. Az első osztályú kluboknak igazuk volt, viszont a második és a harmadik osztályúak képviselői is élénk tiltakozásba fogtak, hiszen ott komolytalanná tette volna az egész bajnokságot egy szupercsapat megjelenése. Végül az MLSZ a III. osztályba sorolta a csapatot, de ez természetesen nem felelt meg a nagyravágyó csepeli elképzeléseknek.
A Csepeli Testedző Kör (CSTK) megalakulása és a világháború árnyéka
A második kísérlet egy igazi csepeli sportegylet felállítására már sokkal jobban sikerült. A kezdeményezés csak a gyártól volt várható, hiszen a területén feküdt az egyetlen, félig-meddig szabályos és használható pálya. Ráadásul néhány volt CSAK-játékos ott dolgozott, és a fiatal munkások körében is mind nagyobb népszerűségnek örvendett ez a játék. Néhány tisztviselő is azon volt, hogy alakítsanak egyletet, így aztán 1912 tavaszán a Beck-kávéházban eldöntötték, életre hívják a Csepeli Testedző Kört. A testedzők kék-fehér színt választottak maguknak, ám a szükség úgy hozta, hogy saját pénzen vásárolt lila mezben mutatkoztak be első hivatalos, úgynevezett próbamérkőzésükön. A Szúnyogszigeten, az UTE-pályán mindjárt nyertek is az akkoriban éppen gondokkal küszködő Postás ellen. A Firics - Varga, Wolf - Hambalkó, Elbert, Schrankó - Schmoll, Vida, Nagy, Fritz, Gülmann összetételű együttes 3:0 arányú győzelemmel tette le névjegyét.
Az első bajnoki szereplés, ha nem is a csepeli álmoknak megfelelően alakult, nem sikerült rosszul. A bajnokság negyedik helyén végzett a csapat, s a következő idényt úgy kezdte, hogy meg szerette volna nyerni a Pestkörnyéki I. osztály küzdelmeit. Nos, a szép terv nem válhatott valóra, ágyúszó szólt bele a nagyra-törő csepeli elképzelésekbe. A játékosok egy részét a harctérre szólította, az I. A CSTK tehát három évre leállt, csak néhány lelkes futballbarát, valamint a Kubicza József szertárosnál szunnyadó felszerelések, mezek, sportszárak, focicsukák emlékeztek egy ideig arra, hogy volt egy csepeli csapat, amely merész álmokat szövögetett. Aztán az álmok megint nem hagytak nyugodni néhány embert. 1917 őszén előkerült a felszerelés, mert a csapat benevezett a hadibajnokságba. A bajnokság vége - a III. B osztály ötödik helye jutott a CSTK-nak -egy időre a csapat végét is jelentette. Nos, az Osztrák-Magyar Monarchián már a csepeliek sem segíthettek, sőt, egy ideig a CSTK-t sem tudták feltámasztani. Bár a Tanácsköztársaság idején voltak biztató lépések, ám ezek véghezvitelére nem jutott idő. Meghalt Fehéry Ákos, a klub atyamestere, ráadásul a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) Csepelre is befészkelte magát.
Az újjáéledés és a pénzügyi kihívások (1920-as évek)
A CSTK-ban 1922-ben ismét megindult az élet. Kruppa Rezső, Kiss József, Szőke István, Molnár János és Sutor József vezetésével. Sőt, Kiss József elnöknél fiatalok is jelentkeztek azzal, hogy szeretnék megalakítani az ifjúsági csapatot. Az elnök hivatalból örült ugyan, de nem tudott mit mondani a lelkes Marosi testvéreknek. Így a felnőtteket nevezték a KÖLASZ (Középmagyar Labdarúgó Alszövet-ség) kerületi csoportjába; az ifik lekéstek a nevezési határidőt, ők egy év haladékot „kaptak” az anyagi erők egyesítésére. Erre nagy szükség is volt, hiszen fillérekből tartotta el magát az egyesület: a felnőttek 50 fillér tagdíjat fizettek, később a tanulóktól nem kértek semmit. A felnőttek második-harmadik helyezéseket értek el a kerületi II. osztályban egészen 1926 nyaráig, amikor a csapat átkerült a Budapesti Labdarúgó Alszövetségbe.
Az első csapat az 1926-27-es bajnoki évben a BLASZ III. osztály bronzérmese, egy évvel később pedig második, de csak papíron, mert időnként bajnoknak is mondhatja magát. Mégpedig olyannyira, hogy a következő idényt egy osztállyal feljebb kezdi, mígnem a sokadik fórum a Kőbányai AC óvásának ad helyt, a CSTK-t pedig visszaparancsolja a BLASZ III. osztályának Malaky-csoportjába. Közben a pályahiány egyre emésztette a lelkes klubtagokat, akik végül olyan megoldást találtak, hogy a mai Katona József utca, Bajcsy-Zsilinszky és József utca által határolt területen tizenöt évre telket béreltek egy bolgár kertésztől. Az ezer-ezerötszáz tagú szurkolótábor körében téglajegyeket árultak, s közmunkára hívtak minden csepeli futballkedvelőt. Az összerakott krajcárokból és a sportbarátok lelkes munkájával alakult a pálya, ám a pénz elfogyott, maradt viszont a lelkesedés. De pusztán lelkesedéssel nem lehet körülkeríteni a játékteret, amit viszont az MLSZ rendelkezése már akkor előírt. Ezért aztán Cékl János elnök vezetésével küldöttség ment az igazgatóhoz - hulladékcsövet kértek kerítésnek. A kérés teljesítése meghaladta az igazgató jogkörét, a küldöttség útja tehát továbbvezetett, egészen a tulajdonoshoz, Weiss Manfrédhez. Pályája lett tehát a CSTK-nak, ha homokos is, de mégis hitelesíthető.
No, de más gondok is akadtak. A legégetőbb még mindig a pénzhiány volt, s mert Csepel akkor kívül esett Budapest területén, még a vendégcsapat HÉV-költségét is meg kellett térítenie a csapatnak. A közben egy pengőre felemelt tagdíjakból erre alig-alig futotta. Még ennél is nagyobb gondot jelentett a pálya hiánya. Csepel község ugyan épített egy sporttelepet, de a MOVE számára. Ott egy ideig megtűrték ugyan a CSTK-t, ám a MOVE „civilben” rendőrkapitány elnöke egyre inkább unta a gyáriakat. A belépődíjak mellett gyűjtések, bálok, színielőadások jelentettek meglehetősen labilis anyagi alapot. Csepelen is megpróbálkoztak valamennyi említett pénzszerzési módozattal, de az eredmény csak sovány lehetőséget adott a fennmaradásra.
Közben a CSTK a BLASZ III. osztály Malaky-csoportjában a harmadik osztály abszolút bajnoka is lett, miután a másik két csoport győztesét, az OTE és a TIX együttesét egyaránt 2:1-re legyőzte.
A CSTK bajnoki helyezései a BLASZ III. osztályban (1926-1929)
| Bajnoki év | Osztály | Helyezés | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| 1926-27 | BLASZ III. | Bronzérmes | |
| 1927-28 | BLASZ III. | 2. | Időnként bajnoknak is mondható, majd feljutás után visszaparancsolva |
| 1928-29 | BLASZ III. (Malaky-csoport) | Abszolút bajnok | Az OTE és TIX legyőzésével |
Fordulat a profizmus felé
A csapat kiesett a második osztályból, s a következő, 1930-31-es bajnokságban csak ötödik lett. A következő évben megpályázta a feljutást jelentő második helyet, de harmadik lett. Bár joggal óvott a második helyezett Wekerle telepi SC két mérkőzésének eredménye ellen, az óvások tengerében a csepeliek panasza egyszerűen elsüllyedt. Ezzel a harmadik hellyel, de még inkább a sok-sok méltánytalansággal a csepelieknek elegük lett a BLASZ-bajnokságból. 1931 végén játszottak a Gubacsi-díjért, remekül megállták a helyüket második osztályú proficsapatokkal szemben, s a vezetőség azt fontolgatta, hogy a profik között nevezi csapatát.
A profizmusnak már komoly múltja volt Magyarországon, hiszen a Magyar Profeszszionista Futball Szövetség 1922. október 22-én tartotta alakuló közgyűlését. Igaz, az amatőr-profi vita még évekig tartott, de hosszú huzavona után, 1926. augusztus 29-én elkezdődött a profibajnokság. Nos, Csepelen anyagi gondokkal küzdöttek, mégis úgy határoztak, hogy első csapatukat a profi II. ligában szerepeltetik, az ifjúságiak pedig átveszik a felnőtteknek az amatőr III. osztályban megüresedett helyét. A fiatalok minden várakozást felülmúlóan szerepeltek, végül a MAFC mögött a második helyen végeztek, s ez azt jelentette, hogy az 1933-34-es bajnokságban a II. osztály Kárpáti csoportjában indulhattak. A proficsapat, az égszínkék-piros mezt viselő Csepel FC vereséggel kezdett. A legnagyobb sikert a későbbi szövetségi kapitány, Gallowich Tibor irányításával szereplő ifik aratták: csoportjuk bajnokságának megnyerése után a BSZKRT fiataljainak legyőzésével megszerezték a Budapest Bajnoka címet. Ezt követően a vidékbajnok Bánszállás 7:2-es legyőzésével az országos bajnokságot is megnyerték.
A profi alakulat (valójában sokkal inkább félprofi és amatőr) az első évet a 8. helyen zárta a második osztályban. A klub történetéről szóló kiadványok, évkönyvek 1933 nyarának szomorú eseményéről, Gergely Károly haláláról is beszámolnak. A 22 éves, nagyon tehetséges, válogatott kerettag hastífuszban halt meg, s szinte egész Csepel gyászolta. A profi II. ligában szereplő Csepel a 9., a BLASZ II-ben indult csapat a 6. helyen zárta a bajnokságot 1934 nyarán. Egy évvel később egy hellyel hátrább végeznek a profik, a klub képtelen kilábalni az anyagi gondokból, ráadásul kezdetleges pályán, portengerben pattog a labda a Katona József utcában. Ilyen körülmények között meglehetősen váratlan az előretörés, amellyel az együttes az 1935-36-os bajnokság végére a táblázat harmadik helyére küzdi fel magát. Az amatőrök viszont botladoztak, a kiesés szélén álltak, amikor a Csepel FC-ből néhány játékos segítségükre sietett. Az utolsó három mérkőzésen a ligában szereplők közül is szerepeltek néhányan és szorgalmasan szerezték a pontokat. Csakhogy váratlanul átszervezték a csoportot, s a CSTK a harmadik osztályban találta magát. Úgy látszik, akkoriban időnként érdemes volt óvni, viszont az anyagi bajokon nem lehetett óvásokkal segíteni.
A Weiss Manfréd Gyár támogatásával: WMFC és WMTK
A klubról szóló korábbi munkák, így Rejtő László Kilenc klub krónikája című könyve, valamint Vedres Józsefnek és Zsolt Róbertnek a fél évszázados Csepel SC-ről kiadott munkája kicsit ellentmond abban a tekintetben, hogy ki kezdeményezte az egyesületnek a gyárhoz való csatlakozását. Ez érthető is, hiszen mind a pálya, mind a felszerelés sok-sok gondot jelentett a lelkes sportembereknek. Az viszont tény, hogy a gyár vezetői is örültek a „találkozásnak”, hiszen a csapat a reklám mellett azt is jelentette, hogy a Weiss Manfréd Vállalatok ezzel letudták a rendeletekben szereplő munkássport-kötelezettséget, még az adójukból is bizonyos töredéket megspórolhattak. Persze, a gyár lelkesedését az is táplálta, hogy 1937 nyarán a 2. helyen végzett az együttes, vagyis ott állt az első osztály kapujában. Ám ahhoz, hogy be is léphessen az ígéret földjére, elsősorban pénzre és játékosokra volt szükség.
A Csepel FC-ből WMFC, a CSTK-ból pedig WMTK lett az év végén; decemberben kimondták az egyesülést. A csapat mellé mindentudó intézőt kerestek, és meg is találták Faragó Lajos személyében. Hogy mit tudott Faragó? Arról a Kilenc klub krónikája így ír: „Született futballintéző.” Tehát a futballpápa munkához látott, s olyan trükköt is ismert, amely a Weiss család pénztárcáját is megnyitotta. Mégpedig elég tágasra, hiszen a stadionépítéshez akkoriban sem kevés pénz szükségeltetett. A krónikák megemlékeznek arról, hogy Faragó a nagyhírű Ferencvárost 1938 februárjában meghívta a Katona József utcai pályára egy bemutató mérkőzésre. A találkozót a gyár hatalmasságai is megtekintették, és ők is elszörnyülködtek a látottakon. A Weiss család váltig hangoztatta, hogy őket a futball ugyan nem érdekli, de ha már csinálják, akkor szeretnék komolyan venni. Komolyan is vették, olyan csapatot akartak, amelynek kevés vetélytársa lehet az országban. Közben Faragó Lajos játékosok után rohangált, a gyár vezetőit pedig sikerült rábeszélni arra, hogy ne egyszerű pályát, hanem korszerű stadiont létesítsenek. Pompás ünnepség, díszes vendégsereg szeme láttára történt meg 1938. május 31-én az első kapavágás, s később az elkészült stadion az egyesületet szinte egy csapásra csaknem a legnagyobb klubok közé emelte.
Az első bajnoki cím felé
A WMFC-t a gyár közvetlenül irányította, a proficsapatnak elsőre mégsem sikerült a hőn áhított feljutás. Legalábbis egyelőre. A WMTK viszont páratlanul sikeres bajnokságot indított az egyes üzemrészek között, s ebből a mérkőzéssorozatból tehetségek egész sora nőtt ki. Olyanok is feltűntek az üzemi mérkőzéseken, akikből idővel élvonalbeli labdarúgó lett. A következő bajnokság már a WMFC-nek is nagy sikert hozott, és 1940. Nyilas - Rökk, Fekete, Szabadkai, Harangozó, Pintér összetételű együttes olyan bajnokság végére tett látványos pontot, amelynek tavaszi idénye derekáig nem talált legyőzőre. Ekkor megtorpanás következett ugyan, de a hullámvölgyből Lukács Gedeon edző kivezette csapatát. Úgy lett a WMFC első, hogy négy ponttal megelőzte az utána következőt. A július 9-i Nemzeti Sport a WMTK-ról írt hasonlóan szépeket. Többek között megállapította, hogy megérdemelten nyerte a Budapest amatőrbajnoka címet. És a már említett Nemzeti Sport nem alaptalanul lelkendezett év végi bizonyítványosztásában, többek között megállapította: „Áldozatkész, hozzáértő vezetőség, nagyszerű játékosanyag, hatalmas, lelkes szurkolót...”.
A labdarúgó-szakosztály irodájában egyesületi zászlók és poszterek társaságában mívesen szerkesztett grafikon látható. Mindenesetre a görbe az 1939-40-es bajnoki évtől, az NB II megnyerésétől indul, négyszer jut fel a csúcsra, ám háromszor tér vissza a második osztályba. Harmadszor legutóbb, az 1985-86-os bajnokság zárása után… Persze, aki csak ennyit ismer a labdarúgó-szakosztály életéből, az csak a felnőtt kor örömeiről és bánatairól tud.
tags: #felprofi #foci #csapatok
