A Manchester United bajnoki címeinek és legendás története
A Manchester United az angol labdarúgás egyik legnagyobb és leggazdagabb klubja, melynek története egészen 1878-ig nyúlik vissza. Ekkor alapították Newton Heath (LYR) néven a Newton Heath-i székhelyű cég vasutasai. A klub a kezdeti időszakban még csak az Alliance Ligában szerepelt, mely utóbbi 1892-ben "en bloc" az új második liga lett, immár a Football League keretein belül. Így lett ott tag a nevéből LYR rövidítést elvesztő klub is. A Newton Heath 1892 őszén már az élvonalban startolt, s lett utolsó. Legfontosabb mérkőzéseit már akkor is több mint háromezer néző előtt játszotta. A kiesést követő tíz éven át a második ligában vegetált az együttes, még a színváltás (arany-zöldről fehér-fekete) sem hozta meg a szerencséjét.
A klub pénzügyi helyzete egyre reménytelenebbé vált, ezért egy négy napos ünnepség keretén belül gyűjtésbe kezdtek az egyesület tagjai. A csapatkapitány, Harry Stafford bernáthegyijének a nyakába kötötték a perselyt. A kutya annyira megtetszett a helyi sörgyárosnak, John Daviesnek, hogy azonnal megvette. De nem csak az ebet, hanem magát a klubot is, miután háromezer fontot invesztált az újjászülető egyesületbe. Az új klub a Manchester United nevet, s a később legendássá lett piros és fehér színeket kapta. Davies azonnal új játékosokat vásárolt, akik közül a legértékesebb vétel a kapus, John Sutcliff megszerzése volt.

Az első aranykorszak Ernest Mangnall vezetésével
A Manchester United lassan élni kezdte az angol futballklubok mindennapjait, s egyre szebb napokról álmodott, különösen azután, hogy az első évtizedek Matt Busbyja, Ernest Mangnall a színre lépett. Fejébe vette, hogy sztárklubot csinál az Unitedből! Az érdeklődés mindenesetre bizonyosnak tűnt. A Bristol City elleni második ligás meccset 40000 néző látta 1903-ban. Mangnall, aki 1903-ban a Burnleyt elhagyva került a Manchester Unitedhez, Roberts, Dick Duckworth és a kapus, Harry Moger megszerzésével fokozatosan erősítette a gárdát, amely 1904-ben és 1905-ben éppen hogy lemaradt a feljutásról a második vonalban. 1906-ban aztán - második helyen végezve a Division Two-ban - sikerült a terve: feljutott a MU az elitbe.
Mangnall tudta, ha az élvonalban is a legjobbak között akar szerepelni, akkor további erősítésekre van szükség. Addig győzködte Billy Meredithet, míg az igent mondott az átigazolásra. Ráadásul hozta magával Sandy Turnbullt, Herbert Burgesst és Jimmy Bannistert is. Köréjük építette Mangnall a klub első aranycsapatát, amelyhez fogható nem is volt egészen a Busby éráig. Billy Meredith vezérletével a United 1908-ban és 1911-ben bajnoki címet, 1909-ben FA-kupa-győzelmet szerzett. Az FA-kupa elhódításának emlékét azóta is nagy becsben tartják a klubnál. A Manchester United 1909. április 24-én a Bristol City ellen játszotta története első szövetségi kupadöntőjét a londoni Crystal Palace pályáján, több mint hetvenezer néző előtt. A meccs egyetlen gólját Alex "Sandy" Turnbull lőtte a 22. percben, Harold Halse lécről lepattanó labdáját értékesítve. Billy Meredith volt a mezőny legjobbja, tőle indult szinte minden akció, jobbnál jobb labdákat küldött középre.
Meredithnek óriási tekintélye volt a csapatban: egykori klubtársai, Bannister, Burgess, vagy Turnbull éppen az ő kedvéért léptek át a Manchester Unitedbe. Meredith volt az egyik úttörője a Player's Unionnak, vagyis a játékos-szakszervezet megalapításának, s egyik élharcosa lett annak, hogy a futballisták ne egyezzenek bele abba, hogy heti négy fontban maximálják a fizetésüket. A klub titkárának, Ernest Mangnallnak felbecsülhetetlen érdeme volt a sikerekben. Maga John H. Davies is elégedetten szemlélte csapata virulását, a sikerek hatására minden korábbinál nagyobb beruházás mellett döntött. Hatvanezer fontot invesztált a csapatba, felépíttetve az Old Traffordot, melyet 1910. február 19-én adtak át. Az új pályát aztán hamar belakták a manchesteriek: a United ezután másfél évig veretlen maradt otthonában, és ennek szinte egyenes következménye volt 1911-ben a második bajnoki cím.
A MANCHESTER UNITED új stadionprojektje teljesen megváltozott
Hullámvasút az első világháború után
Mangnall 1912-ben a Manchester City kedvéért elhagyta a városi vetélytársat, mondván az első aranycsapat túljutott zenitjén. Igaza lett. A Manchester United 1913-ban még egyszer nekidurálta magát, a 4. helyen végzett az első ligában, de a második világháború kitöréséig többnyire az élvonal és a második liga között ingázott, s az elitben a 9. helynél előrébb egyszer sem végzett. Kellemetlen emlékek is maradtak ebből a korszakból: 1915-ben négy futballistát - négy Liverpool játékossal együtt - eltiltottak bundázás miatt, majd sorra jöttek a kudarcok: 1922-ben, 1931-ben, 1937-ben is kiesett a csapat az elitből, bár mindig visszakapaszkodott. A mélypontot az 1933/34-es szezon jelentette, amelyben a Man United közel került ahhoz, hogy a harmadik vonalba essen. Ha május 5-én nem győzi le idegenben a Millwallt, még egy osztályt zuhant volna. Tulajdonképpen reménytelen helyzetből kapaszkodott vissza a gárda: a bajnokságban az utolsó öt mérkőzését veretlenül végigjátszva maradt csak bent a gárda, éppen a Millwallt a mélybe taszítva. A következő idényben már az ötödik helyen végeztek, és 1936-ban pedig vissza is jutottak az élvonalba. Túl nagy volt az ugrás, a következőben megint kiestek, de már csak egy szezonra.
Ernest Mangnall távozása után J. J. Bentley lett a klub főtitkára, majd 1914-ben John R. Robson lépett a parancsnoki hídra. Ő volt az első, aki a menedzser titulust használta - egyébként Matt Busby színrelépéséig ő volt a legtöbb ideig a vezető. 1921 októberében betegsége miatt adta át a helyét John Chapmannek. 1926 októberében a klub levelet kapott a szövetségtől, melyben az FA közölte, meg nem nevezett, tisztázatlan ügyek miatt felfüggeszti Chapmant működésében. Fél évig Clarence Hilditch játékos-menedzserként dirigálta a csapatot. Herbert Bamlett követte a poszton, majd Walter Crickmer lett a klubtitkár. Az 1958-ban, müncheni katasztrófában elhunyt Crickmer az elsőszámú tehetségkutatóval, Louis Roccával dirigálta a csapatot az 1931/32-es idényben, majd átadta a feladatot a skót Scott Duncannek. A bajnoki eredmények feledhetőek voltak, az 1926 óta a klubot szolgáló, széles látókörű futballtudor hosszú távlatokban gondolkodott.
A Busby-éra kezdete és az első sikerek
A második világháború utáni korszakot joggal nevezhetjük Busby-érának! Sir Matt Busby - akkoriban persze még csak Matt Busby - tulajdonképpen két városban élte le húszas éveit. Manchesterben és Liverpoolban. Menedzseri kinevezésekor még a hadsereg számvető őrmestere volt. Busby már 1945 februárjában a Manchester United szolgálatában állt, bár hivatalosan csak októberben nevezték ki. Busby égett a munkavágytól. A posztra lépve azonnal megkezdett egy igazi nagycsapat kialakítását. Attól a pillanattól kezdve csak a Manchester Unitednek élt. Pedig akkoriban nem volt könnyű egy életre beleszeretni egy klubba: közepes volt a játékosanyag, ráadásul német bombatámadások áldozatául esett az Old Traffordon lévő stadion. Elsősorban a háború előtt is a klubban szereplő, a világháborúból visszatérő futballistákra számítottak. Stan Pearson, Charlie Mitten, Jack Rowley, Allenby Chilton és Johnny Carey köré építették a gárdát, de már a kezdet kezdetén kiemelték Walter Crickmer alapította Manchester United Junior Athletic Club legtehetségesebb növendékeit. Így került az első csapathoz John Aston, Johnny Moris és Joe Walton.

Busby büszke volt játékosaira, arra, hogy a második helyen zárták az évet, de még fontosabbnak ítélte, hogy a kamaszokra épített tartalékcsapat megnyerte a középső ligát. Érezte, fényes jövő vár rájuk. Busby menedzseri pályafutásának első hat évében az United egyszer sem szorult a negyedik helynél hátrébb a bajnoki táblázaton - négyszer második, egyszer negyedik, majd 1952-ben bajnok lett, egyszer pedig megnyerte a kupát. Utóbbi lett a Man United első fontos sikere 1911-óta! Az 1948-as FA-kupa döntőjében a kor egyik legjobb angol csapata, a Blackpool várta a Wembleyben közel százezer néző előtt a Vörös Ördögöket. Busby legényei 4-2-re nyerték meg a meccset, elsőrangú játékkal. Akkoriban már senki sem vitatta, hogy a Busby, Murphy kettős keze alatt a Manchester United Anglia egyik legjobb csapatává érett. Busby a bajnokságban ugyanúgy a 7. manchesteri évében ért fel a csúcsra, mint Ferguson. Az 1952-es bajnoki cím még egy idősebb generáció sikere volt, ’56-ra letette egy korszakos csapat alapjait: a gárda átlagéletkora 22 év volt, miközben az asszisztens Jimmy Murphy keze alól folyamatosan nőttek ki az újabb tehetségek, a klub pedig már a korszak egyik legjobb tehetségkutató hálózatával rendelkezett.
Ugyan az angol liga ellenezte, de a skót úgy látta jónak, ha a „vörös ördögök” - a becenév egyébként szintén a menedzser ötlete nyomán honosodott meg a mezszínekre alapozva - a nemzetközi színtéren is megméretik magukat, így az angol csapatok közül az MU indult el először a BEK-ben. Nem is meneteltek rosszul, az Anderlecht, a Dortmund és a Bilbao kiverése után csak a korszakos Real Madrid parancsolt megálljt az elődöntőben, s végül az FA is engedett. A duplázáshoz azonban így is közel jártak a manchesteriek: az Aston Villa elleni kupadöntő az egyik legemlékezetesebbként vonult be az FA-kupa történetébe. Busby egy dologban viszont nagyon különbözött Fergusontól: a meccs után egy szóval sem kritizálta a játékvezetőt, csupán megemlítette, hogy ilyen esetekre engedélyezni kellene a cserét…
A müncheni tragédia és az újjászületés
Válasz sosem lesz rá, csak sejteni lehet, mi lett volna a generáció sorsa, ha nincs egy borzalmas februári, müncheni délután... A müncheni tragédia a klub történetének legdrámaibb momentuma: 1958. február 6-án, 15 óra 3 perc 6 másodperckor a British European Airways Elizabethan 609-es típusú gépe harmadszor kísérelte meg a felszállást Münchenben. A baleset 23 halálos áldozatot követelt, közülük nyolcan voltak a Manchester United játékosai: Geoff Bent, Roger Byrne, Eddie Colman, Duncan Edwards, Mark Jones, David Pegg, Tommy Taylor és Billy Whelan. Továbbá a stáb tagjai közül Walter Crickmer klubtitkár, Bert Whalley és Tom Curry edző is életét vesztette. Johnny Berry és Jackie Blanchflower soha többé nem léphetett pályára.

Busby csodával határos módon túlélte a katasztrófát, igaz, életéért 72 órán át küzdöttek az orvosok. A csapat ennek ellenére 13 nappal később már meccset játszott két müncheni túlélővel, Harry Gregg-gel és Billy Foulkesszal a kezdőben, és le is győzte a Sheffield Wednesdayt (3-0), sőt a szezon végén bejutott a kupadöntőbe. A baleset után mégis hét évig tartott, amíg Busby újra bajnoki címig jutó együttest tudott összerakni. Az 1965-ös bajnoki címmel pótolhatatlan veszteség ellenére tért vissza a csúcsra a csapat. Két évvel később, 1967-ben újabb bajnoki címet szerzett az együttes, melynek élén a "szentháromság" állt: Bobby Charlton, Denis Law és George Best. Ebben a csapatban jószerivel csak a United volt közös, mind a pályán, mind azon kívül teljesen eltérő mentalitású, hozzáállású emberek voltak.
A MANCHESTER UNITED új stadionprojektje teljesen megváltozott
A Ferguson-éra: a modern dominancia korszaka
Az újabb klubtörténeti szakadék ezúttal nem 41, csak 26 évet jelentett a bajnoki címek között, Best hanyatlását, Law „árulását”, a másodosztályt és a bulvárcímlapokat hozó klubházbeli botrányokat hozva. A skót sikerek hatására előbb a Tottenham, majd az Arsenal jelentkezett be Alex Fergusonért, de 1986 elején mindkettőt visszautasította. November 6-án nevezték ki a bajnokság 21. helyén szenvedő klubhoz, a Manchester Unitedhez. A csapat züllött volt, Bryan Robson és Paul McGrath keményen ivott akkoriban, nemkülönben 21 éves csatártehetségük, Norman Whiteside. Ferguson összekapta őket, 11.-ként, egy év múlva már másodikként végeztek, de a játékosvásárlás és a beruházások nem hoztak igazi eredményt, a United újra csak 11. A szurkolók Ferguson elbocsátását követelték, a sajtó a kirúgására számított. Ez megadta a lökést, egy év múlva KEK-döntőben verték a Barcelonát 2-1-re, és feltűnt a kezdőben a 17 éves Ryan Giggs, míg nyáron érkezett még egy pillér, a kapus Peter Schmeichel.

Az 1992-1993-as Premier League szezonban a Manchester United nyert, így indulhatott a Bajnokok Ligájában. Ez volt az újabb klubtörténeti szakadék után az első bajnoki cím. Gary Pallister, a ’93-asok oszlopos tagja a bajnoki cím után elmondta: „Hatalmas terhet vettünk le a szurkolók válláról! Végre, huszonhat év után a Unitedet nem lehetett kigúnyolni, mint a nagycsapatot, amely képtelen elhódítani a bajnoki trófeát”. A Preston North End, az Aston Villa, a Tottenham Hotspur, az Arsenal és a Liverpool után 1994-ben a Manchester United lett a hatodik angol csapat, amely végrehajtotta a duplázást, azaz a bajnoki cím mellé begyűjtötte a kupát is. Ferguson alatt mindez 1996-ban és 1999-ben - a triplázás részeként - is összejött, ám az 1994-es egy szomorú esemény miatt mégis különös jelentőséggel bírt: 1994. január 20-án elhunyt Sir Matt Busby. Ferguson természetesen neki dedikálta a minden idők egyik legerősebb Unitedjével elért bajnoki címet.
1995 nyarán Ferguson a támadások kereszttüzében állt. Eladta Paul Ince-t, Mark Hughest és Andrej Kancselszkiszt, amiért erős szurkolói támadásnak volt kitéve. Az 1995-1996-os szezon első mérkőzésén a United 3-1-es vereséget szenvedett az Aston Villától. Alan Hansen, az angol gólösszefoglaló közben kijelenti, az MU-nak nincs esélye a bajnoki címre, mert „kölykökkel semmit sem lehet nyerni”. A United márciusban a bajnoki címért vívott harcban legyőzte riválisát, a Kevin Keegan irányította Newcastle-t, és négy pontos előnnyel megnyerte a PL-t. Az azt megelőző nyáron még egyaránt 21 év alatti Gary és Phil Neville, Nicky Butt, Paul Scholes és David Beckham alapemberré vált a szezonban. Éric Cantona 1997 nyarán vonult vissza a Manchester Unitedből. Sokan látták úgy, hogy Cantona volt a sikereink katalizátora, de amit a meccseken tett, az semmi sem volt ahhoz képest, ahogy felnyitotta a szemem arra, hogy mennyire is alapvető fontosságú az állandó gyakorlás.
Nem csupán az Old Trafford bűvöletében élőknek égett az emlékezetébe a Manchester United 1998-1999-es idényének története, a Premier League-, FA-kupa- és Bajnokok Ligája-győzelemmel teljes sikersorozat a világfutball fontos fejezete maradt. A Sir Alex Ferguson menedzser vezette legendás csapat tündöklése és leginkább a Bayern München elleni BL-döntő drámai fordítása - Teddy Sheringham és Ole-Gunnar Solskjaer gólja a 91. és a 93. percben hozta el a 2-1-es varázsdiadalt - a sportág klasszikus teljesítményei közé tartozik. Ferguson a fiatalokból épített fel világsztárokat, mint Ruud van Nistelrooy, Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney. Az évtizedek alatt háromszor építette újjá a MU keretét, és vitte bajnokságig. Cantonáék után jöttek Beckhamék, nyertek mindent, aztán érkezett Cristiano Ronaldo és Rooney, majd a portugál 2009-es távozása után egy év kihagyással nyerte meg a PL-t egy alakulóban lévő játékoskerettel.
Ferguson szigorú volt, de emberként is nevelte sztárjait. Következetes, de iszonyúan kemény és szigorú is. Az öt százalék, az tette Fergusont kivételessé. El kellett érni, hogy a srácok a földön maradjanak. Ez volt a legnehezebb. Hogy mindig érezzék, a Manchester Unitedben futballoznak. A futball persze rettenetesen megváltozott az utób 30 évben, és Ferguson túlélésének záloga, hogy azzal együtt tudott változni, mindig megújulni, és alkalmazkodni. A Premier League utolsó fordulójában a West Bromwich Albion otthonába látogatott a Manchester United, ez volt Sir Alex Ferguson utolsó meccse. Április végén, az Aston Villa ellen 3-0-ra megnyert mérkőzésen megszerezték a bajnokságot, a ManUnited 20-adszor lett első Angliában. „Amikor idekerültem, a vezetőség és Sir Bobby Charlton azzal bízott meg, hogy ne csak egy csapatot, hanem egy klubot építsek fel. Most érkezett el a búcsú ideje. Fontos volt számomra, hogy a lehető legerősebb csapatot hagyjam itt, azt hiszem, ez sikerült. A játékoskeret minősége, a futballisták koreloszlása lehetővé teszi, hogy a sikerek folytatódjanak.”
Manchester United bajnoki címei
Az alábbi táblázatban a Manchester United bajnoki címeinek részleteit tekintheti meg.
| # | Év | Eredmény (pont/mérleg/gólarány) | Előny a 2. helyezettel szemben | Menedzser | Csapatkapitány | Legjobb gólszerző |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 1908 | 52 pont, 23-6-9, 81:48 | 9 pont (Aston Villa) | Ernest Mangnall | Charlie Roberts | Sandy Turnbull (25 gól) |
| 2. | 1911 | 52 pont, 22-8-8, 72:40 | 1 pont (Aston Villa) | Ernest Mangnall | Charlie Roberts | Enoch West (19 gól) |
| 3. | 1952 | 57 pont, 23-11-8, 95:52 | 4 pont (Tottenham Hotspur) | Matt Busby | Johnny Carey | Jack Rowley (30 gól) |
| 4. | 1956 | 60 pont, 25-10-7, 83:51 | 11 pont (Blackpool) | Matt Busby | Roger Byrne | Tommy Taylor (25 gól) |
| 5. | 1957 | 64 pont, 28-8-6, 103:54 | 8 pont (Tottenham Hotspur) | Matt Busby | Roger Byrne | Liam Whelan (26 gól) |
| 6. | 1965 | 61 pont, 26-9-7, 89:39 | 0 pont, jobb gólaránnyal (Leeds United) | Matt Busby | Noel Cantwell/Denis Law | Denis Law (28 gól) |
| 7. | 1967 | 60 pont, 24-12-6, 84:45 | 4 pont (Nottingham Forest) | Matt Busby | Noel Cantwell/Denis Law | Denis Law (26 gól) |
| 8. | 1993 | 84 pont, 24-12-6, 67-31 | 10 pont (Aston Villa) | Alex Ferguson | Steve Bruce/Bryan Robson | Mark Hughes (15 gól) |
| 9. | 1994 | 92 pont, 27-11-4, 80-38 | 8 pont (Blackburn Rovers) | Alex Ferguson | Steve Bruce/Bryan Robson | Éric Cantona (18 gól) |
| 10. | 1996 | 82 pont, 25-7-6, 73-35 | 4 pont (Newcastle United) | Alex Ferguson | Steve Bruce | Éric Cantona (14 gól) |
| 11. | 1997 | 75 pont, 21-12-5, 76-44 | 7 pont (Newcastle United) | Alex Ferguson | Éric Cantona | Ole Gunnar Solskjaer (18 gól) |
| 20. | 2013 | 89 pont, 28-5-5, 86-43 | 11 pont (Manchester City) | Sir Alex Ferguson | Nemanja Vidić | Robin van Persie (26 gól) |
tags: #manchester #united #50 #eve #bajnok





