A Kézilabda Két Arca: Máthé Dominik visszatérése és Dioris Mateo dominikai útja Magyarországon
A kézilabda világa tele van inspiráló történetekkel, legyen szó egy válogatottba visszatérő kulcsjátékosról, vagy egy másik kontinensről érkező sportoló karrierjének és életének alakulásáról. Ez a cikk két ilyen kiemelkedő figurát mutat be: Máthé Dominikot, a magyar férfi kézilabda-válogatott reménységét, és Dioris Mateót, a Dominikai Köztársaságból származó egykori kézilabdázót, akinek élete Magyarországon vett új fordulatot.
Máthé Dominik visszatérése a magyar válogatottba
Hosszú kihagyás után Máthé Dominik 21 hónap után visszatérhet a magyar férfi kézilabda-válogatottba. November 1-jén kerül sor az Ausztria elleni barátságos mérkőzésen, amely alkalmat ad a bemutatkozásra, vagyis inkább a visszatérésre. A bécsi találkozót az osztrák szövetség alapításának századik évfordulója alkalmából rendezik, ami különleges hangulatot ad az eseménynek.
Máthé Dominikról készült felvétel Münchenben, a 2024. január 14-én megrendezett férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság Szerbia-Magyarország mérkőzésén az Olympiahalléban, ami jól mutatja elhivatottságát és a legmagasabb szintű sportban való részvételét.
"Sokat veszítettem az álmaimból, de ha minden jól megy, van még visszaút" - Máthé Dominik Interjú
Dioris Mateo: Az álom Amerikából Magyarországra
Dioris Mateo története a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban kezdődött. Ott született és nőtt fel, szülei válása után édesanyja egyedül nevelte őt és nővérét. A dominikai viszonyokhoz mérten nem nélkülöztek. „Megvolt mindenünk: lakás, kaja, ruha, tudtunk tanulni.”
A baseball álma és a kézilabda útján
Dioris a tanulás mellett rengeteget sportolt. A baseball volt a kedvence, mint annyi dominikai kisfiúnak, neki is az volt az álma, hogy profivá váljon, és helyet harcoljon ki magának egy amerikai élvonalbeli csapatban. Ügyes dobó volt, felvették egy baseball-akadémiára, de alig két hónapot tölthetett ott. Az akadémián más technikával kellett dobnia, mint korábban megszokta, így fájni kezdett minden egyes dobás, romlott a teljesítménye. Amikor kérdezték, mi baja van, azt mondta, semmi, mert félt bevallani, hogy máris problémái adódtak, így összeszorította a fogát és próbált megfelelni. Ma már tudja, hogy megsérült egy izma, amivel nem lett volna semmi gond, ha egy kicsit pihenteti, majd ráfekszik az erősítésre. Vallásos családból származik, így „nem bánok meg soha semmit, úgy gondolom, semmi sem történik véletlenül. Úgy nőttem fel, hogy mindig arra tanítottak, bármi is történjék, annak oka van.”
Érettségi után sűrű évek következtek. Dioris egyetemre ment közgazdaságtant tanulni, és el kellett kezdenie pénzt keresni: először egy konditeremben, majd egy elektronikai áruházban dolgozott. Ötkor kelt, elment a munkahelyére, délután háromtól edzett, majd fél héttől este tízig voltak órái. Meg kell jegyezni, hogy Dioris szerint a kézilabda nem túl népszerű sportág a Dominikai Köztársaságban. Ennek ellenére sportpályafutása ebbe az irányba vette az utat.
Magyarországra költözés és a kulturális sokk
Alig huszonkét évesen kapott egy visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot. A dominikai kézilabda-válogatott az Egyesült Államokhoz tartozó Puerto Ricóba utazott a Közép-Amerikai Játékokra. Ott megismerkedett egy magyar nővel, aki kapcsolatban volt egy sportmenedzserrel. Figyelni kezdték a meccseken, aztán feltették a kérdést, hogy lenne-e kedve eljönni Magyarországra profi szinten játszani. Az ajánlat pénzben és játéksínvonalban is új szintet jelentett Dioris életében, de édesanyja féltette a fiát attól, hogy egyedül próbáljon szerencsét a világ másik végén, egy ismeretlen kontinensen. Ennek ellenére Dioris meglépte a nagy lépést.
„2010. november 26-án landolt a gépem. Rettenetesen hideg volt. Akkor volt rajtam életemben először télikabát. Otthon, a leghidegebb hónapokban, december-januárban is 20-22 fok van, egész évben el lehet lenni pólóban. Amikor megérkeztem, hó is volt. Azt korábban csak tévében láttam.” Az első télen, hiába volt rajta duplazokni, cicanadrág, nadrág, trikó, póló, pulcsi, kabát, sál, sapka, kesztyű, mindig, mindenütt fázott. Az érkezése utáni időszakban Dioris nemcsak a klímával, hanem kultúrsokkal is küzdött. A Dominikai Köztársaságban simán lemehet papucsban vagy akár mezítláb, és leülhet az út szélére rumot inni meg szivarozni, mi sem természetesebb. Kinek árt vele? - emelte ki az egyik különbséget szülő- és választott hazája között. Élvonalbeli sportolóként persze nem az ivás vagy a dohányzás hiányzott neki, hanem az elfogadás, a közvetlenség, a nyitottság. „A hitemnek köszönhetően nagyon erős vagyok fejben.”
Sérülés és újrakezdés
A balatonfüredi csapatnak és vezetésnek hála a fiatal dominikai játékosnak sikerült nagyjából zökkenőmentesen beilleszkednie. Nem sokkal később azonban az ország keleti felébe, Balmazújvárosba igazolt. A legnagyobb problémát az okozta, hogy míg a füredi csapatnál mindenki beszélt angolul, néhány játékostárs és az edző pedig spanyolul is, addig Balmazújvárosban senki sem beszélte egyik nyelvet sem. „Nagyon zavart. Sokszor volt olyan, hogy elmentünk együtt valahová enni, kávézni, bulizni, mindenki beszélgetett, nevetgélt, én meg ott ültem egyedül és bólogattam. Sokszor éreztem úgy, mintha rajtam nevetnének, ezért rossz kedvem lett, inkább hazamentem.” A húszas évei elején járó Dioris a kisvárosi létet is nehezen viselte. Zavarta, hogy ha elment valahová meginni egy sört, másnap az egész város tudta, hogy hol volt és mit csinált. Debrecenbe költözött és fellélegzett. Barátokra talált, sőt barátnőre is. Amikor összejöttek, a lány spanyolul tanult, Dioris pedig küzdött a magyar nyelvvel. „Nekem könnyebb dolgom volt, mert egész nap magyarul beszéltek körülöttem. Ha napközben meghallottam egy szót, ismételgetni kezdtem, ha csúnya volt, ha szép, aztán megkérdeztem tőle, mit jelent. Nagyon sokat nevettünk és activity-ztünk.”
Amikor úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, akkor következett be életében a legnagyobb törés. Miután a klubjával remek szezont zárt, 2016 nyarán Dioris Torontóba utazott a dominikai kézilabda-válogatottal, a Pánamerikai Játékokra. Azt mondja, akkor volt a csúcson, remekül ment neki a játék. Amikor visszatért Magyarországra, gyakorlatilag pihenés nélkül kezdett bele csapatával az alapozásba. „Az ötödik percben felugrottam, és amikor leérkeztem, éreztem, hogy valami nem stimmel a térdemmel. Három lépés után éreztem, hogy nem tudok futni. Két percig még próbáltam sántikálni, aztán le kellett jönnöm a pályáról.” Az első orvos azt mondta, elszakadt a szalag, de nem győzött meg. Dioris közel nyolc hónap kihagyás után tért vissza a csapathoz. Bár óvatosan kezdett el edzeni, érezte, hogy a térde még mindig nem az igazi. A csapatnál egyre nagyobb lett a feszültség, azt hitték, nem mer rendesen játszani, mert fél egy újabb sérüléstől, ezért pszichológushoz akarták küldeni. Ő pedig kétségbeesetten próbált mindenkit meggyőzni arról, hogy nem a fejében van probléma, hanem a térdével. Végül Székesfehérvárra utazott, az ország egyik legjobb ortopédsebészéhez, aki közölte vele, hogy újra meg kell műteni. „Tudtam, hogy vége a sportpályafutásomnak.” Visszament még a csapathoz, de már csak úgy tudott játszani, hogy injekciókat kapott, a térde folyamatosan be volt dagadva. Az utolsó hónapokat úgy csinálta végig, hogy csak hétfőn és kedden edzhetett, szerdán, csütörtökön és pénteken csak nagyon óvatosan mozoghatott, kezelésekre járt, hétvégén pedig jött a meccs. Nagyon el volt keseredve, mert volt egy ajánlata egy francia élvonalbeli csapattól. Az minden tekintetben szintlépést jelentett volna. „Ne érts félre, már az is egy beteljesült álom volt, hogy Magyországon profiként játszhattam, és nem is kerestem rosszul, de a francia bajnokság kicsit azért komolyabb.” A nyugalom helyett azonban a lejtő következett. Még fél évig játszott, aztán amikor a Balmazújváros kiesett az élvonalból, Dioris elbúcsúzott a csapattól. Próbált máshová szerződni, de a sérülése túl nagy kockázatot jelentett ahhoz, hogy leigazolják. Közben szakított a barátnőjével is, vagyis itt állt Európa közepén, a családjától és a hazájától távol, egy derékba tört sportkarrierrel a háta mögött, és fogalma sem volt róla, hogy mihez kezdjen. Az, hogy végleg hazatérjen, sosem merült fel benne komolyan.
Új karrier Budapesten: a borbély
Dioris Mateo úgy döntött, új, civil életet kezd. Budapestre költözött, ahol sokkal több a lehetőség, mint bárhol máshol az országban, hogy angol, spanyol és magyar nyelvtudására támaszkodva próbáljon munkát találni magának. Persze, nem volt semmilyen végzettsége és tapasztalata. A cégek szívesebben vesznek fel pályakezdő, diplomás fiatalokat. Korábban, amikor játszott, néha ő vágta a csapattársai haját. Semmi komoly, csak géppel egy hosszra. Akkor már együtt volt a barátnőjével, ő mondta, hogy ezzel lehetne kezdeni valamit, de nem vette komolyan. Csakhogy semmi más nem akart összejönni, őt meg egyre jobban zavarta, hogy a barátnője minden reggel elmegy dolgozni, ő meg nem csinál semmit. Beiratkozott a legnagyobb budapesti borbélyszalon-lánc akadémiájára, ahol nem csak OKJ-s végzettséget szerzett, de álláslehetőséget is kapott. Három és fél éven át napi tíz-tizenkét órát dolgozott, de jól keresett. Az első hullám alatt bevezetett kijárási korlátozásoknak egy picit még örült is. Rengeteget dolgozott előtte, gondolta, legalább pihen egy kicsit. A barátnője korábban is mondogatta, hogy saját szalont kellene nyitnia, és tudta, hogy igaza van, de soha nem látta elérkezettnek az időt, hogy megvalósítsa a tervet. „Igaz, sokat dolgoztam, de elvoltam, nem sürgetett semmi. A pandémia azonban olyan helyzetet teremtett, hogy úgy éreztem, ha most nem, akkor soha.” 2021 nyarán nyitotta meg a saját szalonját. Azt mondja, vannak jobb és csendesebb hónapok, de egyelőre nincs oka panaszra. Annak ellenére sem, hogy kezdi egyre jobban érezni az elszabaduló inflációt és a háború miatti energiaválság hatásait.
Élet Magyarországon és otthon
Dioris Mateo hosszú távra tervez Magyarországon. Még nincsenek gyerekei, de azt mondja, ha lesznek, mindenképpen itt szeretné felnevelni őket. Úgy tervezi, elviszi majd őket Dominikára is, hogy minél többet tapasztaljanak a világból, és főleg azért, hogy megtanulják értékelni mindazt, amit ő igyekszik megteremteni nekik. Mióta Magyarországra jött, évente egyszer-kétszer megy haza, két-három hetekre. Budapesten sokkal nyugodtabb az élet, nagyobb a biztonság. Otthon már szinte nem vehet elő egy okostelefont az utcán, mert rögtön fegyvert fognak rá és elveszik. „Viszik a pénztárcát, az órát, a telefont. Nem azt mondom, hogy amikor otthon vagyok, félek lemenni az utcára, de nagyon óvatos vagyok. Amikor tizenkét évvel ezelőtt eljöttem, még nem volt ennyire rossz a helyzet, de ami mostanában megy, borzalom.” Magyarországon viszont nagyon hiányzik a latinos, felszabadult, kaotikus vidámság. „Itt oda kell figyelnem arra, hogy ne ragadjon rám a pesszimizmus és a szomorúság. Nagyon nehéz.”
tags: #mate #dominika #kezilabda
