Miért tart ott a magyar foci, ahol tart? Egy sokrétű probléma boncolgatása
Fogós kérdés, amely egyike a tízmillió szövetségi kapitány országában az elmúlt bő 25 év során leggyakrabban feltett kérdéseknek. Gyakran szokás idézni a témában Montecuccoli gróf szállóigévé vált szavait - miszerint a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz -, mint a probléma megoldásának szükségszerű és egyedüli forrását. A magyar labdarúgás helyzete azonban ennél sokkal összetettebb, és számos tényező együttesen vezetett oda, ahol ma tart.
Az alapvető képességek hiánya: Futás és labdakezelés
A probléma gyökereinek megértéséhez nem kell taktikai szintekre emelkedni az elemzésben, már az elemi szinteken is egyértelműek a hiányosságok. A múlt csütörtöki Anzsi Mahacskala - Kispest Honvéd Európa Liga-selejtező tökéletes iskolapélda volt a probléma boncolgatásához. Ahogy a közvetítés során is elhangzott, pénzügyileg óriási a különbség a két gárda között. Az Anzsi játékoskeretének összértéke 114 millió euró körül mozog, míg a Honvéd esetében ez a mutató mindössze 4 millió euróra rúg. Ugyan a kérdés lényegéhez nem kapcsolódik, de megjegyzendő, hogy a pályán nem mutatkozott ekkora különbség a csapatok között; noha az oroszok az első félidőben több gólt is szerezhettek volna, igazán értékelhető teljesítményt szinte csak a legnagyobb sztár, Eto’o nyújtott, nélküle jóval kevesebbszer lett volna veszélyben a magyar kapu. Összességében orosz részről akár csalódásnak is értékelhetnénk a látottakat. Ugyanakkor aki követi a magyar focit, az tisztában van az erőviszonyokkal, és reálisan nem várhatott csodát a Honvédtól.
A játékosok közötti sebességbeli és technikai különbség volt igazán szembeötlő. Míg a futások során felvett párharcok száma elenyésző volt, nem egy esetben az oroszok 1 méteren akár 2-t is vertek a velük „szemben állóra”. Különösen kellemetlen volt, amikor ez a magyar tizenhatos magasságában történt. A másik tényező, ami miatt nem is alakulhatott ki folyamatos játék a Honvéd részéről, hogy a játékosok nem tudtak egyből, gyorsan passzolni. Míg az oroszok egy labdaátvétellel akár helyzeti előnybe is tudtak kerülni, nem beszélve az egyérintős passzokról, magyar részről ugyanez úgy nézett ki, hogy egy játékos jó esetben magával egyvonalban, rosszabb esetben hátrafelé tudta átvenni a labdát, aminek egyenes következménye volt az előre játék helyett a hátrapasszolás. Az, hogy valaki átvétel nélkül, egyből passzoljon, sajnos nem volt gyakori eleme a játéknak. A váratlan megoldások is hiányoztak, amikor valaki mégiscsak vállalkozott valami fitneszesre, ott belépett a képbe egy újabb bosszantó technikai hiba, a hosszan megtolt labdák képében.
Az eddig leírtakból kikristályosodik, hogy a két konkrét problémás terület, a futás és a labdakezelés a labdarúgás alapelemei. Ezeken pedig nincs mese, csak edzéssel és gyakorlással lehet fejleszteni. Az pedig, hogy ez pénzkérdés lenne, erős túlzás, hisz ezekhez nem kell más, csak kellő elszántság és akarat. A nemzetközi futballhoz való felzárkózáshoz már ezeken az elemi szinteken be kellene avatkozni.
A mentalitás és a közeg kérdése
A recept tényleg ilyen egyszerű lenne? Valamiért mégsem változik semmi. Miért? Ki kell mondani, a közeg miatt. Lehet dobálózni hangzatos szavakkal, mint futballkultúra, de lehet sokkal prózaibban is fogalmazni. Mint sok más területen is, a magyar mentalitással, szemlélettel van probléma. A fentebb leírt megoldás rengeteg munkával jár az egyén, a játékos részéről. De a magyar ember nem “hülye”, csak akkor dolgozik, ha az megéri neki, vagy legalábbis szükséges a létfenntartásához. Hiszen amíg elég a kevesebb is, miért kellene többet tenni, nemde?
Ez pedig hibádzik a magyar közegben. A képlet persze sajnos nem ilyen egyszerű. Sok esetben hiányzik a belső motiváció, a jobbá válás igénye. Holott igazán jó futballista csak az lehet, akiben munkálkodik némi Babits Mihályból, a soha meg nem elégedés igénye - a saját teljesítménnyel szemben. Hogy mindig jobb akarjon lenni a többieknél. Vannak persze ilyen emberek, sőt, egészen fiatalon szinte mindenki így indul neki, aztán valamikor sokakból kiveszik.
Az értékrendek megváltozásával is baj van. Erről a pedagógusok hosszasan tudnának mesélni, de ha csak arra gondolunk, hogy a labdarúgó-palántáink között az a mértékadó, kinek menőbb (=rikítóbb színű) a csukája, vagy hasonlít jobban a frizurája C. Ronaldoéhoz, joggal feltételezhetjük, hogy valami nincs rendben. Szélsőséges példákat felhozva: Egészen alacsony szinten is vannak jó mentalitású játékosok, akikből ugyan soha nem lesz NB1-es „sztár”, de a maguk közegében kiemelkedőek lehetnének. Aztán az ifiben vasárnaponként rendre az edző rokona kap lehetőséget, vagy pedig egy kedvezményezett kapja meg az ő posztját, ő meg kénytelen olyan poszton játszani, ami nem illik hozzá, és így nem tudja a maximumot nyújtani. Csoda, hogy ezek után esetleg elmegy a kedve az egésztől?
Külföldi játékosok és a tehetségelszívás
Akik meg mégis igazán eltökéltek, azokra lecsapnak a „gonosz” külföldiek (>>tehetségelszívás<<). Pedig ezzel lehet nem is ártanak annyit a magyar focinak, mint amennyire jót tesznek az illetőnek azzal, hogy kiemelik egy másik közegbe. Itt persze meg lehet jegyezni, hogy sokan a pénz miatt mennek külföldre, nem feltétlen azért, mert jobb labdarúgók akarnának lenni. Ezzel kár lenne vitatkozni, de azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy ott azért a pénzért cserébe komolyabbak az elvárások is - már ha a pályát nem csak a lelátóról vagy a kispadról szeretné szemlélni az ember.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke is hangsúlyozta, hogy jó képességű külföldieknek kellene érkezniük a magyar bajnokságba, számos klub azonban ezt anyagilag nem engedheti meg magának, és ekkor jönnek képbe a nélkülözött vagy csapat nélküli külföldiek. Sajnos azonban számos együttes továbbra is nagyobb potenciált lát a külföldi labdarúgókban, márpedig sok esetben a padon ülő magyar játékos képessége és teljesítménye nemhogy megüti, de túl is szárnyalja a külföldiekét. Annak idején a 2010-es évek elején a magyar csapatok előszeretettel szerződtettek afrikai játékosokat, és a magyar focisták helyett ők kaptak lehetőséget, még ha a képességeik ezt nem is indokolták.
A szakmaiság hiánya és az edzőképzés
Az egykori válogatott kapus, Szendrei József szerint "a szakma veszett el". Kubala László volt az edzője Spanyolországban, és ő mindig azt mondta, hogy a futball a futballistáké. Aki benne volt ebben a sportban játékosként, általában olyan szinten tudja folytatni edzőként vagy sportvezetőként is. Magyarországon az elmúlt 20-30 évben a futballt fokozatosan elvették a futballistáktól. Elég csak emlékezni a Mezey-korszakra, amikor azon az alapon, hogy nem jók a magyar edzők, rengeteg testnevelő tanárt állítottak munkába a klubokban. Mintha a magyar futballisták tehettek volna arról, hogy nem jó az edzőképzés. Akkor is volt irányítása ennek a sportnak, s annak kellett volna gondoskodni a kontinuitásról az edzők és futballvezetők kinevelésében. Ehelyett olyan emberek vették át az irányítást, akik sohasem érezték az izzadságot az öltözőben. Nem tudták, hogy ott mi történik egy vesztes vagy egy győztes meccs után, hogy valójában mi is folyik a pályán. Ez aztán elindította a focit a lefelé vezető úton.
Gass István alátámasztásként még hozzáfűzi: „Nem véletlen, hogy komoly bajnokságban magyar edző hosszú évtizedek óta nem kapott munkát.” Szendrei József szerint "itt a rendszer úgy ahogy van, rossz". Nem mindenki születik Messinek külföldön sem, hanem olyan szakemberek választják ki a rátermetteket, s foglalkoznak a tehetséges gyerekekkel, akik tudják, hogy miként válnak jó játékossá. Úgy raknak rá izmot, úgy tanítják meg labdát kezelni, kapura lőni stb. A kis országok egy részénél persze nem mindig jó a futball. Van, hogy jobb korosztályok kerülnek elő, s akkor jobb, ha nem jönnek, akkor rosszabb a foci. De olyan, mint nálunk, sehol sincs, hogy 30 éve csak lefelé tart a színvonal. Ráadásul egyre mélyül a szakadék a középmezőny és köztünk. Nekünk ma már időnként sincs reményünk, hogy klubcsapatainkkal a Bajnokok Ligájába bejussunk.
Gass István a magyar labdarúgóképzés hiányosságainak megmutatásához a külföldi tapasztalatokat hívta segítségül. Szerinte ugyanis más kis országokban sincs sok nagy csapat, de: „Portugáliában, Norvégiában, Hollandiában vagy éppen Belgiumban mégis van egy-kettő, s azok a nemzetközi eredményességükkel képesek a piacon jó pénzeket keresni, s a játékosok nevelésből további forrásokra is szert tesznek. Erre ma nálunk nincs esély. Ha egy fiatal játékos kiszerződik, rögtön nagy csinnadratta van körülötte, de aztán a későbbiekben keveset hallani felőlük”. Azaz nem elég jó az áru (a kiképzett futballista), amit, akit a piacra viszünk.
„Jól mutatja ezt - vélekedik Szendrei József -, hogy az MTK a legjobb játékosait adta el, de ezek a fiúk odakint nem képesek az első csapat közelébe kerülni. Azaz a mi legjobbjaink például az angol első osztálynak a minimális követelményszintjét sem érik el. Ez a szomorú igazság. Ezt nem lehet megmagyarázni a létesítményhiánnyal, meg hasonlókkal. Itt Magyarországon ugyanis magáról a futballról nem beszélünk. A szakmáról soha sincsen szó. Például még olyan alapkérdésekről sem beszél senki, hogy a magyar védő miért nem tud megelőző szerelést csinálni, miért nem tud fejelni vagy ütközni, vagy hogy a kapusnak egy emelést hogyan kell hárítani stb. Csapatot sem így építenek, ahogy nálunk. Mi az, hogy beállítanak tíz húszéves gyereket a csapatba? Ez időhúzás. Ha ez így működne, akkor tudnánk, hogy öt év múlva hogyan áll fel a Real Madrid vagy a Bayern München. A válogatottnál ez meg különösen értelmetlen. Megsérülhetnek játékosok, formahanyatlás és ezernyi ok lehet, hogy ne maradjanak a válogatott közelében.”
Az egykori kiváló hálóőr ezzel folytatja a bizonyítást: „Az U21-es EB-ben kiválóan szereplő csapatokból például a spanyol vagy portugál „A” válogatottba páran kerülnek csak be. Nálunk a fiatalok feljebb jutása még kétségesebb. Lehet, hogy ezekből a korosztályos csapatokban játszó srácokból egyáltalán nem lesz focista. Aki olyan jó U19-es vagy U21-es, az a spanyoloknál már az európai elitbe tartozó felnőtt csapatokban játszik, mint Krkics, vagy Fabregas vagy az angoloknál Rooney vagy Walcott. Nagyon sok ilyen példát lehetne hozni. A magyar tinédzserek pedig egyáltalán nem képesek odakerülni a nagy csapatok első keretéhez.”
Nézőszámok és pénzügyi fenntarthatóság
Csányi Sándor elsőképp az infrastruktúra fejlődését emelte ki, elmondása szerint már nem csupán az NB I-es és NB II-es stadionok épülnek-szépülnek, de az alacsonyabb osztályú bajnokságban is nagyobb hangsúlyt fektetnek erre. Igen ám, azonban ezeket a szép, modern stadionokat meg is kellene tölteni, amit viszont még nem sikerült elérni. A legtöbb néző a Fradi mérkőzéseire jár, viszont a 10-11 ezer látogató még így is elveszik a több mint 20 ezres arénában. De ott van például az ETO Park, ahol alapból csupán az egyik lelátót lehet megnyitni, a másik ugyanis biztonsági szempontból nem alkalmas erre.
A kérdés talán a játék minőségében, a színvonalban és a légiósok számában keresendő. Miből él a klub, ha nincsenek nézők? „Ez egy agyrém. Ráadásul ezeket a játékosokat a média is a szárnyaira veszi. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni: hogy sem igazi futballüzlet, sem igazi médiaüzlet nincs, ha nincs futball. Tessék csak emlékezni, hogy mondjuk a Magyarországon is látható Arsenal TV teltházas mérkőzéseket közvetít egy 60 ezres hipermodern stadionból, ahol bevásárlóközpont, konferenciaközpont, szálloda és ki tudja még mi minden van. Ebből van a pénz, amihez az alapot a kiváló futball adja. Mi a nem létező futballból akarunk üzletelni. A magyar focista-tinédzsereket még a közepes nyugati klubok is fillérekért veszik meg. Ha a sokból egyszer egy bejön, az már megérte nekik. De hogyan akarnak ezek a magyar egyesületek megélni, ha nem képesek a jó játékkal közönséget vonzani? Milyen üzlet lehet a magyar fociban, hogy egy NBI-es meccsen párszáz vagy jó esetben pár ezer ember van? Érthetetlen, hogyan tudná magát eltartani egy klub, ha nincsenek nézők.”
Az érdeklődés visszaesése és a szakmai vita hiánya
A Forsense Piac- és Közvéleménykutató Intézet novemberi felmérésében a magyar labdarúgásról tett fel kérdéseket. A válaszokból kiderült, hogy a magyar emberek mintegy fele egyáltalán nem érdeklődik sem a hazai, sem a külföldi labdarúgás iránt. A magyar futball iránt a kérdezettek 49, a külföldi labdarúgásnál 47 százalékuk egyáltalán nem mutat érdeklődést, míg a hazai futball esetében erősen érdeklődik 18, a külföldinél 26 százalék. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon népszerűbb a külföldi, mint a honi labdarúgás. A magyar válogatott eredményeinek figyelemmel kísérése viszont árnyalja a képet, mert itt csak 40 százalék érdeklődésén kívüli a foci, míg az érdeklődők aránya 25 százalék. A felmérés eredményeit százas skálára vetítve a kutatók azt kapták, hogy a magyar válogatott iránt a legmagasabb érdeklődés (36), ezt követi a külföldi labdarúgás (33), majd a magyar labdarúgás (28). Látható, hogy az indexek egyik esetben sem érik el a közepes szintet, tehát az 50 pontot, vagyis mindhárom kérdés esetében többségben vannak azok, akik nem vagy csak kis mértékben érdeklődnek a futball iránt.
A magyar fociban dolgozók persze világossá teszik, hogy nem naplopók, például sokat edzenek, s másféle módon is fejlesztik magukat. A két öreg focista ezt készséggel el is hiszi, de Szendrei József ehhez is ad egy értelmezést. „Az ember tényleg mosolyog, amikor azt olvassa, hogy mennyit dolgoznak a hazai kluboknál a játékosok. Ha ez igaz, akkor valamit rosszul csinálunk. Az eredmények azt mutatják, hogy ez nem vezet sehová. Megnézhetjük az európai középmezőnybe tartozó bajnokságokat. Nem találunk példát arra, hogy egy 18-20 éves játékosokból álló csapat (mint nálunk most az MTK) beleszólhat a bajnokság végkimenetelébe. Ez szintén azt mutatja, hogy itt a magyar bajnokság szintjén nem folyik érdemi munka. Ezeknek a fiataloknak - a legnagyobb tehetségek kivételével - a fiókcsapatban kellene játszaniuk a második vagy a harmadik ligában. Miféle szakmai munka folyhat ott, ha nincs meg az igazi első csapat, s a fiatalok a felnőtt bajnokság várományosai? Továbbá egy olyan országban, ahol egy első osztályú klub elnöke a következő évben edző lehet vagy fordítva, ott nincsen profizmus. Ez amatőr szint. Vissza is kéne térni az amatőrizmushoz. Mert ma már olyan helyzetbe került a magyar foci, hogy ettől sem rosszabb, sem jobb nem lenne a színvonal. De legalább nem kerülne annyiba, és elsősorban azok futballoznának, akik ezt szeretik is csinálni.”
Gass István úgy véli, hogy amíg az edzők be nem vallják, ki nem mondják őszintén, hogy milyen a magyar foci helyzete, hogy szerénynek kell lenni, addig olyan programot sem lehet adni, amely ebből a helyzetből kivezethet. Sokszor hallani, hogy a megoldás kulcsa alighanem az utánpótlásképzésben van. Szendrei József azonban úgy véli, hogy a hangzatos fogadkozások ellenére sem ezen a területen, sem más, a nyugati élklubok gyakorlatából ismert szakmai területeken nem történik érdemi előrelépés. „Az utánpótlásképzésben mindenhol ugyan azt a munkát kéne csinálni. Hogy mit, az nem titok, hiszen a szakanyagokhoz hozzá lehet férni. Egész éves szakmai terveket lehet letölteni az internetről. De nincs központi irányt mutató szakmai program, amit ismernék. Hasonlóan fontos volna az erőnléti munka magasabb színvonalra fejlesztése. De talán nem is minden klubnál alkalmaznak erőnléti edzőket. És sorolhatnánk a szakma eltűnésének jeleit.” Még annyit keserűen megjegyzi: „Hogy a futballt ennyire megutáltatták, arról a futballban dolgozók tehetnek. Amikor azt emlegetik, hogy a közeg a felelős, akkor meg kell kérdezni: a közeget vajon ki alakítja ki? Aligha a közönség. Pedig néha már az az érzésem, hogy a végén kiderül, a szurkolók miatt süllyed el a magyar foci."
Az MLSZ szerepe és a politikai hatások
A magyar futball nemzetközi kluberedmények, játékos- és edzőképzés, NB I-es színvonal és nézőszám tekintetében is jócskán elmarad a 2010-2020-as stratégiában lefektetett céloktól. Ezért 2021 decemberében Ferenczi Attila futballszakíró és futballhagyomány-kutató nekik címzett nyílt levelével kapcsolatban kereste meg az MLSZ-t. Azt szerette volna megtudni tőlük, hogy milyen állapotban van a szakmai élet az általuk szervezett magyar futballvilágon belül. Az alábbi kérdéseket kapta meg: „Milyen fórumokon és milyen rendszerességgel zajlik nyílt szakmai vita a magyar futballtársadalom berkeiben edzők és futballteoretikusok között? Megjelenik-e oktatókon és éveken-évtizedeken átívelő általános tudás, illetve filozófia a magyar futballedző-képzésben és játékos-képzésben, vagy valóban egy-egy újonnan szakmai pozícióba kerülő személy elképzelései valósulnak meg újra és újra elölről? Mely könyvek, szakanyagok, forrásmunkák alapján oktatják, illetve alkalmazzák a magyar futballtradíciót az edzőképzésünkben? Jegyeznek-e átfogó labdarúgó-filozófiát és -tudást hordozó könyveket, cikkeket, publikációkat az MLSZ-nél jelenleg szakmai vezetői pozícióban dolgozó személyek? Támogatja-e az MLSZ az ilyen szakkönyvek megjelenését?” Karácsony közeledtével türelmet kértek januárig. Tavaly januárig. Amikor februárban jelezte nekik, hogy megfeledkeztek a válaszadásról, akkor már semmit nem reagáltak. Ezúton szeretné felhívni a tisztelt Magyar Labdarúgó-szövetség figyelmét, hogy a több, mint 13 hónappal ezelőtt küldött kérdések változatlanul érvényesek. A válogatott fantasztikus sikerei mellett is egyre többeket érdekelnének a válaszok.
A külföldi szövetségi kapitány vezetésével, egyre több honosított, vagyis külföldi focikultúrában kinevelt tehetséggel elért sikerek ugyanis hatalmas örömet jelentenek minden magyar futballszurkolónak, ám nem a magyar futballszakma általános felíveléséről tanúskodnak. Pedig utóbbi jelentené a valóban sikeres magyar futballt, amely számára az élvonalbeli válogatottak legyőzése nem csodát jelentene, hanem folyamatosan elérhető és főleg hátországgal megalapozott eredményt. Az „általános sportszakmai célok kitűzése és elérése” csodálatosan hangzik; de vajon a meghiúsult célok tekintetében sikerült-e megtalálni a felelősöket és főleg a jövőbeli megoldást. Ha esetleg nem, akkor az MLSZ miért a „nagymagyarországos” drapériák betiltásával foglalkozik ahelyett, amire megbízást, pénzt, paripát, fegyvert kapott a magyar nemzettől?
A botrány azután robbant ki, hogy a PestiSrácok Polbeat adásából derült ki: a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szurkolókat tiltott ki a válogatott meccseinkről, amiért a lelátón történelmi Magyarország körvonalait ábrázoló molinót feszítettek ki. Az ügyre azóta reagált Csányi MLSZ-elnök, sőt a közismerten futballrajongó Szijjártó Péter is. Az mindenesetre minimum megdöbbentő, hogy míg magyar szurkolókat számtalanszor ért az elmúlt években, évtizedekben inzultus, fenyegetés, akár súlyos testi sértés a szomszédos országokban a magyarságuk miatt, még idehaza is harcot kell vívni a történelmi Magyarország megjelenítésének jogáért, a saját futballszövetségünkkel.
Az MLSZ ugyanakkor más, ennél sokkal szakmaibb ügyekben korántsem kommunikál ennyire határozottan. A PestiSrácok számolt be róla először, hogy a IV. kerületi önkormányzati képviselőt, Szabó Balázst azért tiltották ki (többedmagával) az MLSZ által vagy közreműködésével szervezett összes mérkőzésről két évre, mert társaival bevitte a Magyarország-Németország Nemzetek Ligája meccsre az Újpest történelmi Magyarországot ábrázoló molinóját. Csányi Sándor csütörtökön közleményben riogatott, hogy zárt kapus büntetést kockáztat, aki bármilyen módon megjeleníti válogatott mérkőzésen „Nagy-Magyarországot”. Szavai szerint azon dolgoznak, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Football Against Racism in Europe (FARE) levegye a tiltólistájáról a jelképet, de addig is nem kicsinek vagy nagynak, hanem okosnak kell lenni. Csányi fő félelme, hogy az angolok elleni meccsen kapott felfüggesztett zárt kapus büntetés fényében komoly veszélyt jelenthetne ilyen értelemben a szerbek elleni Eb-selejtező.
A FARE kötelékében feljelentgető Jósa Bálint közlése szerint a történelmi Magyarország térképe nincs tiltólistán, és az UEFA emiatt sosem büntette meg az MLSZ-t sem a FARE javaslatára, sem anélkül. A FARE 2016-os katalógusában valóban a vitatott jelképek között szerepel a történelmi Magyarország térképe, de csak akkor, ha más, súlyosabb szimbólumokkal, például nyilaskereszttel, árpádsávos zászlóval, önkényuralmi jelképekkel együtt jelenik meg. Jósa azonban világossá tette, hogy a FARE alapesetben csak a FIFA és az UEFA hatáskörébe tartozó nemzetközi találkozókról írhat jelentést, egy-egy ország belső futballrendezvényén csak az adott szövetség, tehát esetünkben az MLSZ kérésére monitorozhat. Az MLSZ tehát valamiért elképesztő proaktivitással állt bele a történelmi Magyarország képének eltüntetésébe a válogatott és lehetőleg a nemzeti bajnoki meg kupameccsekről is, miközben ezt az általa hivatkozott UEFA- és FARE-magatartás egyáltalán nem indokolja. Az csak hab a tortán, hogy az UEFA és a FARE már felbontotta az együttműködési szerződésüket. Vagyis az MLSZ a saját szakállára tiltotta be a történelmi Magyarország képét. Ráadásul mindezt teljes csöndben tették, sehol sem hirdették ki. Aztán továbbkenték a döntésük felelősségét.
Napjainkban is meghatározó diskurzus a nagypolitika és a labdarúgás összefonódása. A közelmúltbeli politikai fordulat példátlan bizonytalanságot hozott a magyar labdarúgásba. Mivel a következő szezonra vonatkozó televíziós közvetítési és szponzori szerződések megkötése a kormányváltás miatt csúszik, a klubok jelentős bevételkieséstől tartanak. A csapatok drasztikus költségcsökkentésre, fizetési sapkák bevezetésére és létszámleépítésre készülnek. A bizonytalanság legfőbb oka, hogy az MLSZ-nek nincs élő megállapodása a 2026/27-es idényre sem a televíziós közvetítési jogokról, sem a Szerencsejáték Zrt.-vel kötött szponzorációról. Korábban ezek a szerződések biztosították a klubokhoz áramló központi bevételek oroszlánrészét. Mivel az új kormányzati és állami apparátus felállása akár nyár elejéig is eltarthat, a csapatok még a bajnokság rajtjához közeledve sem fogják pontosan tudni, mekkora költségvetésből gazdálkodhatnak.
A kialakult helyzetben szinte minden klubvezető szigorú költségcsökkentésre kényszerül. Kérdésessé vált az is, hogy a korábbi tulajdonosok a jövőben is finanszírozni kívánják-e a csapataikat. Közülük ugyanis eddig sokakat nem csupán a futball szeretete, hanem egyéb gazdasági érdekek is motiváltak. A másodosztályban várhatóan drasztikus lépések következnek. Több helyen bruttó kétmillió forintos fizetési sapkát vezethetnek be, emellett az élvonalbeli klubok - például a Ferencváros vagy a Puskás Akadémia - fiókcsapatainak fenntartása is veszélybe kerülhet. Az élvonalban véget érhet a hazai átigazolási piacot jellemző túlköltekezés. A nagy volumenű belföldi transzfereket játékoscserék válthatják fel. Emellett jelentősen felértékelődik az MTK és a Paks által is alkalmazott üzleti modell, amely a racionális gazdálkodásra, valamint a hazai játékosok kinevelésére és értékesítésére épül. Bár a legnagyobb költségvetésű, stabil hátterű klubok, mint a Ferencváros, az Újpest vagy a Puskás Akadémia vélhetően nem inognak meg, valószínűleg nekik is spórolniuk kell. Kifejezetten nehéz helyzetbe kerülhetnek azonban a kiemelt akadémiák. Ezek az intézmények egyenként mintegy 600 millió forintos, egyelőre csak ígéret szintjén létező állami támogatásra várnak. A mindent átható bizonytalanság ellenére sokan bizakodóak. A futballtársadalom abban reménykedik, hogy a sportágat kedvelő, meccsre járó új miniszterelnök a sportfinanszírozáson belül továbbra is kiemelten kezeli majd a labdarúgást. A legfőbb garanciát azonban az MLSZ elnöke, Csányi Sándor jelentheti. Gazdasági súlyánál fogva várhatóan gyorsan és érdemben tud majd tárgyalni az új politikai vezetéssel.
Visszatérve az eredeti kérdéshez, látható, hogy a probléma sokrétű, a megoldás nem mehet egyik napról a másikra. A válogatott fantasztikus sikerei mellett is egyre többeket érdekelne, hogy a valóban sikeres magyar futball hogyan érhető el, ahol az élvonalbeli válogatottak legyőzése nem csodát jelentene, hanem folyamatosan elérhető és főleg hátországgal megalapozott eredményt.
tags: #mert #tart #ott #a #magyar #foci
