A Játékosmúlt és az Edzői Siker Keresztútja: Miért Nem Mindig a Legjobb Játékosokból Lesznek a Legjobb Edzők?

A labdarúgók jelentős része visszavonulása után szakvezetőnek áll, és bár a profi pályafutás minden bizonnyal előnyt jelent az edzői szakmában, korántsem számít elengedhetetlen követelménynek. A sportág történetében jó néhány olyan szakembert találunk, aki játékosként legfeljebb amatőr szintig jutott el - jelenleg például két topligában is olyan csapat a listavezető, amelynek mestere futballistaként sohasem volt profi. De mi rejlik ennek hátterében? Ez a kérdés nemcsak a szurkolók, hanem a szakma képviselőinek körében is gyakran felmerül, és a válasz messze túlmutat a puszta tehetségen vagy taktikai érzékenységen.

Sikeres Edzők Professzionális Játékosmúlt Nélkül

A Brazil Iskola és a Tudományos Megközelítés

A brazil válogatott a labdarúgás történetének legsikeresebb nemzeti csapata, a selecao az egyetlen együttes, amely eddig minden világbajnokságon ott volt. Érdekesség, hogy a brazilokat négy tornán is olyan szövetségi kapitány irányította, aki korábban nem volt profi labdarúgó. Az 1970-es években a brazil labdarúgásra nagy hatással volt a korszak európai futballja, elsősorban a holland iskola, amit a dél-amerikai országban is igyekeztek alkalmazni. Ekkor előtérbe került a fizikai, illetve a taktikai felkészítés. A klubok olyan edzőket alkalmaztak, akik nem feltétlenül rendelkeztek komoly futballista múlttal, viszont felsőfokú végzettségük volt (általában testnevelői diploma), és a sportágat egyfajta tudományos szemszögből vizsgálták.

Ez első ilyen szakember a válogatott élén Claudio Coutinho volt, aki az 1970-es világbajnokságon még erőnléti trénerként dolgozott a csapat mellett. Később vezetőedzőnek állt, a Vasco da Gama, majd a Botafogo mestere lett, és éppen a Flamengót irányította, amikor 1977-ben kinevezték a nemzeti tizenegy élére. Coutinho egészen 1980-ig töltötte be ezt a pozíciót, így ő ült a kispadon az 1978-as világbajnokságon is, ahol a brazilok bronzérmet szereztek.

A következő brazil szövetségi kapitány, aki játékosként nem futott be profi karriert, Sebastiao Lazaroni volt. Őt 1989-ben nevezték ki a válogatott élére, és a személye alaposan megosztotta a brazil közvéleményt, hiszen minden korábbi trénernél határozottabban szerette volna ráerőltetni az európai játékstílust a válogatottra. A kísérlet kudarcot vallott, a brazilok a legjobb nyolc közé sem jutottak az 1990-es világbajnokságon. Négy évvel később azonban aranyérmet nyertek - pedig megint egy olyan mester ült a kispadon, aki sohasem volt profi futballista.

Ennek ellenére Carlos Alberto Parreira a sportág történetének egyik legsikeresebb edzője lett. Szintén erőnléti edzőként kezdte karrierjét, és Coutinhóhoz hasonlóan ott volt az 1970-es világbajnokságon szerepelt együttes szakmai stábjában, majd a Flamengónál dolgozott hasonló minőségben. Első vezetőedzői feladatát a Fluminensénél kapta, de az 1982-es világbajnokságon már Kuvait válogatottját irányította. A brazil nemzeti együttes élére először 1983-ban került - de akkor csak rövid ideig töltötte be a posztot -, majd visszatért a Közel-Keletre, és az 1990-es vébén az Egyesült Arab Emírségek csapatát vezette. 1991-ben lett ismét a selecao mestere, és ezúttal sikerre vitte a brazil csapatot, majd folytatta a világcsavargást, és az 1998-as tornára Szaúd-Arábia legjobbjaival érkezett. Ezután hazatért, és több brazil klubnál is dolgozott, hogy 2003-ban megint kinevezzék a válogatott élére, így a 2006-os vébén megint ő volt a szövetségi kapitány. Parreira 1982 és 2010 között hat világbajnokságon is részt vett edzőként, ami rekordnak számít.

Az Európai Forradalmárok: Sacchi, Houllier és a Többiek

Persze nem csak a brazil válogatottat irányította olyan szakember, aki játékosként soha nem jutott el a profi osztályig. A francia nemzeti tizenegyet például 1992 és 1993 között az a Gérard Houllier vezette, aki maga sohasem volt profi futballista: több amatőr csapatban is megfordult ugyan, de sokáig úgy tűnt, hogy angoltanárként keresi majd a kenyerét, és legfeljebb hobbiból edzősködik. Miután azonban az US Noeux-les-Mines együttesét a negyedik vonalból felvitte a másodosztályba, eldőlt a sorsa: 1982-ben a Lens szerződtette, és innentől kezdve már az edzői karriernek szentelte életét - a francia válogatott mellett irányította a Paris Saint-Germaint, a Liverpoolt és az Olympique Lyont is.

A modern labdarúgás egyik nagy taktikai újítója, az olasz Arrigo Sacchi sem volt soha profi labdarúgó, mégis sikerült forradalmasítania a sportágat az AC Milan kispadján. Sacchi amatőrként játszott ugyan, de a megélhetését sokáig cipőkereskedőként teremtette meg. Miután megszerezte az edzői diplomát, éveken keresztül a Cesena ifjúsági csapatánál dolgozott, majd a harmadosztályú Rimini mestere lett, végül az AC Parmát vezette fel a másodosztályba. A pármai együttessel az Olasz Kupából sikerült kivernie a Milant, ekkor figyelt fel rá a milánóiak tulajdonosa, Silvio Berlusconi. 1987-ben nagy meglepetésre szerződtette az akkor szinte teljesen ismeretlen trénert, akinek vezérletével a klub bajnokságot, két BEK-et és két Világkupát nyert. Az olasz mesternek többször is feltették a kérdést, nem jelentett-e hátrányt, hogy sohasem volt profi játékos, mire azt válaszolta: "Ahhoz, hogy valaki jó zsoké legyen, előtte nem kell lónak is lennie."

Hogy ez mennyire igaz, azt bizonyítja az a tény, hogy jelenleg két topliga listavezetőjénél is olyan edző dolgozik, aki nem volt profi futballista. A Bundesligában nagy meglepetésre élen álló TSG Hoffenheim mestere, Ralf Rangnick ugyan közel állt ehhez, hiszen a VfB Stuttgart ifjúsági csapatában szerepelt, de professzionális szintre nem jutott el, csak amatőrként futballozott. Az olasz bajnokságban listavezető Internazionale portugál edzője, José Mourinho szintén nem futott be futballista-karriert: ugyan édesapja, Félix portugál válogatott volt, és ő is megpróbálkozott a focival (a Belenenses ificsapatában, illetve az amatőr Rio Avéban), hamar rájött, hogy nem vár rá nagy jövő. A sportágat azonban imádta, így az edzői pálya felé fordult, és lassan, de biztosan tört előre, fokozatosan véve a lépcsőfokokat, amíg fel nem jutott a csúcsra.

Játékoslegendák, Akik Edzőként Elbuktak

Közhelyes megállapítás: nincs garancia arra, hogy a nagy játékosokból nagy edzők lesznek. A világbajnok és hazájában istenített Diego Maradona edzői próbálkozásai nemcsak számtalan bírálatot kaptak, de sokszor jókora mosolyt is kiváltottak. A német Lothar Matthäus vagy éppen a holland Marco van Basten sem alkotott maradandót, amikor lehetőséget kaptak, noha játékosként nagyjából mindent elértek.

Felsorolásunk élére kívánkozik a Chelsea januárban menesztett korábbi középpályása, aki a londoni egyesületre jellemző módon korántsem kapta meg a kellő időt és bizalmat, és nem tudott maradandót alkotni első élvonalbeli csapatánál, ez Frank Lampard volt. Játékosként a világ egyik legjobb támadója volt, edzőként azonban nem indult fényesen a karrierje Thierry Henrynak sem. 2018. október 13-án nevezték ki egykori csapata, az AS Monaco élére, ahol minőségi kerettel dolgozhatott. Henry nem találta meg az összhangot a csapattal, mással legalábbis nem bizonyítható a 20 meccsen mindössze négy győzelem, amelyhez öt döntetlen és 11 vereség párosult. 2019 novemberében a kanadai Montreal Impact vezetőedzője lett, de 29 mérkőzés után a múlt héten szakítottak a felek, Henry családi okokra hivatkozott.

Az elnyűhetetlen középpályás, Gennaro Gattuso játékoskarrierje legnagyobb részét az AC Milanban töltötte. A következő szezonban bár voltak biztató jelek - olyannyira, hogy Gattuso szerződését 2021-ig meghosszabbították -, végül egy ponttal lemaradtak a piros-feketék a BL-indulást jelentő negyedik pozícióról, ez pedig az állásába került 2019-ben. Gattuso ezt megelőzően volt a Palermo, az ÓFI Kréta, a Pisa és a Milan Primavera edzője is, jelenleg pedig a Napoli kispadján ül. Az argentin Santiago Solarival kapcsolatban alighanem abban bíztak a Real Madridnál, hogy afféle Zidane 2.0 lesz majd, amikor Julen Lopetegui helyére ültették 2018 októberében. Nem vált be a terv annak ellenére, hogy Solari irányításával a madridiak megnyerték a klub-vb-t.

A „babaarcú gyilkos”, Ole Gunnar Solskjaer remekül kezdett a Manchester United kispadján: 2018 decemberében José Mourinho utódjaként nevezték ki, és a következő négy PL-találkozóját is megnyerte a csapat. Végül a United 66 ponttal a hatodik helyen zárt, így a BL-ről lemaradt, ám a fiatal szakemberrel hároméves szerződést írt alá a vezetés. És bár a Ligakupában, az FA-kupában és az Európa-ligában is elődöntőt játszhatott a csapat Solskjaerrel a kispadon, nemhogy valamelyiket megnyerni, még fináléba jutni sem sikerült. Andrea Pirlót, a professzort 2020 júliusában a Juventus tartalékcsapatának élére nevezték ki, ám Maurizio Sarri távozása után kilenc nappal már meg is nyílt az út a felnőttcsapathoz. A bajnokságban csupán harmadik az együttes, és 10 pont a hátránya a listavezető Interrel szemben, így a sorozatban kilenc bajnoki elsőség után olybá tűnik, hogy le kell mondania az újabb Scudettóról. A BL nyolcaddöntőjének első meccsén Cristiano Ronaldóék meglepetésre 2-1-re kikaptak Portóban, a visszavágót pedig hiába nyerték meg hosszabbítás után 3-2-re, az idegenben lőtt kevesebb gól miatt már a nyolcaddöntőben búcsúztak a sorozattól.

Az Edzőképzés Jelentősége: Két Különböző Modell

A futball egyik nagy talánya, kiből lesz a legjobb edző, ki tud sok egyéniségből a legjobban összerakni egy csapatot, hogy a multiplikátorhatás érvényesüljön, és még többet hozzanak ki egymásból. De ott a másik oldal is: ki képes nem kivételes játékosokból olyan elegyet gyúrni, hogy az a csapat a jobb képességű játékosokból állót is legyűrje? A sikeres edzőképzés kulcsfontosságú ebben.

Az Olasz Coverciano: Az Örök Fejlődés Központja

Ha van valami, amire az olaszok kifejezetten büszkék a labdarúgásukban - teljes joggal egyébként - az az edzőképzésük, amelyről nyugodtan kijelenthető, hogy az örök fejlődést és innovációt tűzte ki zászlajául. Ami valószínűleg azt is magyarázza, miért annyira sikeresek a csizmából érkező edzők hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. Firenze külvárosában, a festői Fiesole-hegy árnyékában van egy hely, amely a feltörekvő edzők számára jött létre. Ezek az edzőjelöltek minden évben összegyűlnek a Centro Tecnico Federale di Covercianóban, abban bízva, megszerzik az UEFA Pro Licenszet, vagy ahogyan mostanság büszkén emlegetik, az Il Mastert. Ez a legmagasabb végzettség, amit itt kínálnak, az edzősködésbe belekóstolni kívánó olaszok számára pedig ez az elmét próbáló út vezet az első és másodosztály küzdelmeihez.

Olasz edzők Európa szinte minden pontján fellelhetőek. Az előző idényben a 19 Serie A-klub alkalmazott hazai nevelésű trénert, ami a legmagasabb arány az öt legnagyobb európai ligában. Angliában Roberto Mancini, Claudio Ranieri és Antonio Conte nyert bajnokságot (2012, 2016, 2017), utóbbi 2018-ban az FA-kupát is begyűjtötte. Idén Maurizio Sarri gyarapította a serlegek számát, miután Európa-ligát nyert a Chelsea-vel. Carlo Ancelotti Franciaországban, Spanyolországban és Németországban hazai és nemzetközi győzelmeket is elért: két bajnoki címet, két hazai kupát és egy Bajnokok Ligáját. Eközben a csizmában sem maradtak tétlenül, Massimiliano Allegri új szintre emelte a Juventus játékát. Öt bajnoki cím, négy Coppa Italia és persze két BL-döntő a mérlege. Simone Inzaghit is muszáj a sikertörténetek közé emelni, pedig csak a Marcelo Bielsával kialakult, komédiába illő közjátékot követően került a Lazio kispadjára. Gianpiero Gasperini a limitált büdzsé ellenére BL-be vitte az Atalantát, míg Marco Giampaolo a Sampdoriával ért el szép eredményeket.

A nemzetiségükön túl ezekben az edzőkben egy dolog közös: mindannyian tanultak a Covercianóban. Ez a hely többnyire az olasz nemzeti csapat edzőközpontjaként híresült el. Azonban amellett, hogy időről időre az ország legjobbjai összegyűlnek a válogatottbeli kötelezettség miatt, az edzők karrierje is innen indul. Közülük sokan egykori játékosok, idén júliusban például levizsgázott két világbajnok, Andrea Pirlo és Alberto Gilardino, az egykori nápolyi közönségkedvenc, Paolo Cannavaro és a firenzei legenda, Gabriel Batistuta. A hely hosszú története egészen 1957-ig nyúlik vissza, Luigi Ridolfi, a társalapító fejéből pattant ki az ötlet, hogy valami egészen egyedit teremtsenek Olaszországban. Dante Berreti, egy másik népszerű firenzei közéleti személyiség segített a Coverciano megalapításában. Ridolfit és Berretit közös cél vezérelte: edzőket akartak toborozni az ország különböző pontjairól, eltérő háttérrel és gondolkodásmóddal, annak érdekében, hogy megágyazzanak az innovatív szemléletmódnak. Hogy ez minél sikeresebb legyen, a központ nem kizárólag a futball köré épült.

Az épület falai között tanuló edzőaspiránsoknak kétféle feladatot kell teljesíteniük a Coverciano-teszthez. Először egy hónapot utazással töltenek, létesítményről létesítményre járnak. Ezután átesnek a szóbeli számonkérésen: az edzőjelölteket a legkülönbözőbb területeken tesztelik, a meccseléstől kezdve egészen az öltözőn belüli kommunikációig. Azonban mind közül az edzők szakdolgozata a legfontosabb. Informatívnak és exkluzívnak kell lennie, amit bármilyen futballal kapcsolatos témában megírhatnak. Kevés olyan futballintézmény akad a világon, ahol ilyen mélységű szakdolgozatot kérnek, részben ez teszi a Covercianót ennyire egyedülálló szervezetté. A leendő edzőknek a szóbeliken meg is kell védeniük a dolgozatot: elmagyarázzák, mi teszi értékessé az elméletüket, illetőleg hogyan lehet azt a modern futballban felhasználni.

Az iskola igazgatóját Renzo Ulivierinek hívják, ő felel a tesztek összeállításáért. Az egykori Napoli- és Parma-edző a New York Timesnak adott interjúban mélyebb betekintést engedett a Coverciano működésébe. Állítása szerint van két kifejezés, ami szigorúan tiltott az edzői vizsgákon: "az én időmben" és az "én focim". Mindkettő tabunak számít a központban, mert szembe mennek azzal, amit Ridolfi a szakmáról vall. A Covercianóban az alkotásra kell törekedni, az idejétmúlt gondolatok tiltottak. Ulivieri egy másik interjúban hosszabban beszélt a kreativitás szükségességéről. Talán meglepő lehet, de az iskolában megforduló edzőjelölteket könyvek nélkül készítik fel a munkára. "Azok az edzők, akik elvégzik a kurzusainkat, egyáltalán nem kapnak tőlünk könyveket. Mi értelme lenne? Amennyiben nekiállnék könyvet írni, az legalább két évembe telne. Mire a kezedbe tudnám adni, az már két éves, más szóval elavult lenne" - idézi a Bleacher Report újságírója, Paolo Bandini a 78 éves szakembert. "Valójában azt kell megtanítanom ezeknek a srácoknak, hogyan néz ki a labdarúgás tíz év múlva. Bele kell látnom a jövőbe" - folytatta Ulivieri.

Korábban már említettük, hogy a képzés legérdekesebb része a szakdolgozat. Antonio Conte 2006-ban a "4-3-1-2 lehetőségei és a videó didaktikus használata" címmel írt dolgozatot, melyben a 4-3-1-2 mellett és ellen szóló érvekre hívta fel a figyelmet, benne a védelmi és támadó felállásokkal, az átrendeződéssel és a csapat labda nélküli mozgásával. Conte elemezett egyes meccshelyzeteket, foglalkozott a játékon kívüli tényezőkkel, így a pszichológiával. Luciano Spalletti dolgozata a "A 3-5-2-es játékrendszer" címet viselte, amely az olasz labdarúgás egyik klasszikus felállását szedi apró darabokra. A "Futball jövője: több dinamika" című tézisdolgozatot egy bizonyos Carlo Ancelotti írta, még 1997-ben. Roberto Mancini 2001-ben nyújtotta be igen találó, "Il Trequartista" munkacímet viselő munkáját, melyben a támadó középpályások szerepét és fontosságát vizsgálja. Maurizio Sarri az aprólékosan megtervezett program és az edzések fontosságára hívta fel a figyelmet. Fabio Capello 1984-ben a területvédekezésre építő rendszereket elemezte nagyhatású munkájában.

A jövő edzőreménységei mellett a központ fogadja a férfi és a női nemzeti válogatottak mindenféle korosztályát. Továbbá itt található az Università del Calcio, ahol többek között a leendő bírókat, sportigazgatókat és pszichoterapeutákat képzik. A hipermodern létesítmény lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra is: a labdarúgó pályák mellett vannak teniszpályák és egy úszómedence. De megtalálhatóak az előadótermek a szemináriumokhoz, a dolgozatokkal teli könyvtár és az olasz szövetség fejesei is itt dolgoznak. Nem mehetünk el szó nélkül a 2000-ben megnyitott Museo del Calcio mellett sem, melyben hat szoba található.

A Dán Modell: A Fenntartható Elit Környezet Megteremtése

A világbajnokká váláshoz nem csak tehetségre van szükség. A legtöbb sportoló számára olyan elit sportkörnyezet is szükséges, amely olyan szintre emeli őket, hogy a világ legjobbjaival is felvehessék a versenyt. Az ilyen környezet nem véletlenül jön létre - az edzők szándékosan alakítják ki. A Dél-Dániai Egyetem új kvalitatív tanulmánya, amely a Psychology of Sport and Exercise című folyóiratban jelent meg, azt vizsgálja, hogyan alakítja ki négy dán elit edző ezt a magas teljesítményt elősegítő környezetet.

Az edzők továbbra is vezetik az edzéseket, szervezik az utazásokat, a logisztikát és minden más háttérmunkát, hogy a sportolók teljes mértékben a teljesítményükre koncentrálhassanak. „Az edző egyik legfontosabb feladata olyan környezet megteremtése, amelyben a sportolók valóban fejlődhetnek - olyan környezet, amelyben egymástól tanulnak, tudást cserélnek és együtt feszegetik a határokat. A dán edzők kétségkívül nagyon jók ebben. De hogy pontosan hogyan csinálják, az eddig nagyrészt feltáratlan maradt.” - mondja Kristoffer Henriksen, a tanulmány egyik szerzője. A kutatók négy dán nemzeti edzőt interjúvoltak meg különböző olimpiai és paralimpiai sportágakból.

A tanulmány négy konkrét esettanulmányban 16 személlyel készített mélyinterjún alapul. Az interjúk azt vizsgálták, hogy a különböző érdekelt felek hogyan látják az edző szerepét az élsport környezetének megalkotójaként. Ez azt is jelenti, hogy az edzőknek néha el kell utasítaniuk nagyon ígéretes sportolókat, ha azok nem illeszkednek a környezetet meghatározó értékekbe. Egy másik alapelv, amelyben az edzők soha nem engednek, az az, hogy a sportolókat teljes emberként tekintik. Sok feltörekvő sportoló egyetemi hallgató is, akinek vizsgaidőszakokkal kell megbirkóznia. „Ha az életed többi része nincs rendben, akkor nem fogsz eredményeket elérni - és az edzők nagyon tisztában vannak ezzel. Ez az egyik dolog, ami megkülönbözteti a dán edzőket. Sok más országban az elsődleges hangsúly a teljesítményen van, és csak másodsorban az embereken. Ez azt jelentheti, hogy néhány nagy tehetség elveszik, de egyes külföldi edzők hajlandóak vállalni ezt a kockázatot.”

Egy fontos példa erre az edzés intenzitása, a versenyek és a hosszú távú fejlődés közötti egyensúly. „Ezt az egyensúlyt megtalálni nem könnyű feladat. A sportolókat gyakran elragadja a pillanat, és mindent bele akarnak adni. Néha vissza kell fogni őket, máskor pedig a határaikon túlra kell tolni őket.” Ezek az edzők olyan struktúrát kívánnak létrehozni, amelyben a sportolók maguk is részt vesznek az edzéssel kapcsolatos döntések meghozatalában. Amikor a sportolók felelősséget vállalnak, az edzés általában hatékonyabbá válik a fejlődésük szempontjából. „Dániában jók lettünk a világszínvonalú sportolók képzésében, mert az edzők fenntartható környezetet teremtenek - olyan körülmények között, amelyekben sok különböző sportoló fejlődhet az idő múlásával. Így egy program nem omlik össze csak azért, mert egy sportolóra támaszkodott, aki később kiesik vagy megsérül.”

A Világbajnok és Európa-bajnok Edzők Játékosposztjai - Statisztikai Áttekintés

Világbajnok Edzők és Posztjaik

Ha arra nem is adhatunk választ, kiből lesz a legjobb edző, arról készítettünk egy kimutatást, kik azok a kapitányok, akik világbajnoki győzelemig juttatták el nemzetüket (a futballtörténelemben nem volt még légiós vb-győztes kapitány), és ők milyen poszton játszottak. Az eddigi 22 világbajnokságról csak annyi rajzolódik ki, hogy azok vannak többségben, akik a védekezésért voltak felelősek, noha a futballban a hatvanas évekig öt csatárt szerepeltettek.

Íme a gyűjtésünk:

Deschamps, Del Bosque, Jacquet, az egyébként orvosi diplomával rendelkező Bilardo egyaránt azok közé tartoztak a középpályán, akiknek elsősorban nem a játék fényezése volt a dolguk, hanem az ellenfél támadásainak megakasztása, illetve egy támadás felépítésénél voltak rendkívül hasznosak. Úgy mondanánk mai kifejezéssel, az átmenetekben volt elengedhetetlen a szerepük. Enzo Bearzotról nehéz eldönteni, melyik volt az igazi posztja. Egyetlenegyszer játszott az olasz válogatottban, akkor az lett volna a dolga, hogy Puskás Ferencet kivegye a játékból 1955-ben. Akkor a középpályán szerepelt, a krónikák szerint kevés sikerrel járt, csak rohangált a magyar tízes után. Az olaszok első két aranyérmüket ugyancsak egy középpályásnak köszönhették, Vittorio Pozzo már a harmincas éveinek elején edzősködésre adta a fejét. Németország négy világbajnoki aranyérmet szerzett, és csak egyet nem csatárral. Bár Franz Beckenbauer is hatékonyan tudta segíteni a támadásokat a védősorból előrelépve, a másik három edzőlegenda csatár volt. Helmut Schön egyébként jó csatár volt, de a háború derékba törte a pályafutását.

1962-ben egy kapus juttatta el a trófeáig a csapatát, a brazil Aymoré Moreira az egyetlen kapus a vb-győztes edzők közt. Zagallóról feltétlenül érdemes megjegyezni, hogy edzőként és játékosként is fürdőzhetett a dicsőségben, ahogy Beckenbauer és Deschamps is.

Világbajnoki Döntőben Vesztett Edzők és Posztjaik

Azok között, akik vb-döntőig jutottak el, de az aranyérmes dicsőséget nem tudták megszerezni, még egyértelműbben a középpályások a dominánsak. Az Aranycsapatot összekovácsoló Sebes Gusztáv is inkább az volt, a korabeli tudósítások elsősorban a védekező munkáját emelték ki. A másik vb-ezüstérmes magyar kapitány, Schaffer Alfréd csatár volt. Az 1994-ben vb-döntős Arrigo Sacchinak nem volt komoly múltja, tőle származik a mondás, aki zsoké akar lenni, annak nem kell lónak lennie előtte. Noha nem volt vb-győztes, ahogy Rinus Michels sem, a játék forradalmasítóinak tekinthetőek mindketten.

De nézzük is a történelmi áttekintést a jelenből a múlt felé haladva, milyen posztokon szerepeltek a vb-döntőben vesztes edzők. Míg a győzteseknél nem, itt már előfordult, hogy légiós edzők ültek a kispadon. Raynor például csak alacsonyabb angol klubokban focizott, de a svéd válogatott a legnagyobb sikerét vele érte el:

• Védők (3): Raymond Domenech (Franciaország, 2006) Beckenbauer (1986) Ernst Happel (osztrák, Hollandia, 1978)
• Középpályások (10): Deschamps (2022), Zlatko Dalić (Horvátország, 2018), Alejandro Sabella (Argentína, 2014), Bert van Marwijk (Hollandia, 2010), Bilardo (1990), Ferrucio Valcareggi (Olaszország, 1970) Rudolf Vytlacil (Csehszlovákia, 1962) Sebes Gusztáv (1954) Flavio Costa (Brazília, 1950) Francisco Olazar (Argentína, 1930)
• Csatárok (6): Rudi Völler (2002), Zagallo (1998) Jupp Derwall (1982) Rinus Michels (Hollandia, 1974) Schön (1966) Schaffer Alfréd (Magyarország, 1938)
• Kakukktojások: Arrigo Sacchi (Olaszország, 1994) George Raynor (angol, Svédország, 1958) Karel Petru (1934, Csehszlovákia, nem maradtak fent adatok.)

Európa-bajnok Edzők és Posztjaik

Az Európa-bajnokságon aranyérmet szerző edzőknél totális holtverseny alakult ki. Az eddigi 15 Eb-n ugyanis nem volt kapus a győztes kapitányok között, és a három poszt egyaránt öt későbbi győztes trénert adott. Ha viszont Michel Hidalgót a csatárok közé tesszük, akkor a csatárok felé billen a mérleg. Hidalgo az 1956-os BEK-döntőn gólt is lőtt a Real Madrid ellen 4:3-ra elveszített találkozón, akkor egyértelműen szélsőt játszott, de később a játék átalakulásával jobb oldali középpályásként számítottak rá. Aragones is inkább támadó szellemű játékos volt, de őt szinte egyetlen forrás sem sorolja a csatárok közé. Otto Rehhagel azzal írt történelmet, hogy az első olyan edző volt, aki nagy tornán, nem a saját hazáját vezetve győzni tudott.

• Védők (5): Fernando Santos (Portugália, 2016) Otto Rehhagel (német, Görögország, 2004), Roger Lemerre (Franciaország, 2000) Berti Vogts (Németország, 1996), Richard Möller-Nielsen (Dánia, 1992)
• Középpályások (5): Vicente del Bosque (Spanyolország, 2012) Luis Aragones (Spanyolország, 2008) Michel Hidalgo (Franciaország, 1984) Ferruccio Valcareggi (Olaszország, 1968) Gavril Kacsalin (Szovjetunió, 1960)
• Csatárok (5): Roberto Mancini (Olaszország, 2020) Rinus Michels (Hollandia, 1988), Jupp Derwall (Németország, 1980) Vaclav Jezek (Csehszlovákia, 1976) Helmut Schön (1972)
• Kakukktojás: A spanyolokkal 1964-ben győztes Villalongának tornatanári és katonatiszti múltja számottevőbb, mint amit a futballpályán szerzett.

Az Edző Szerepe: Több Mint Taktika

Valerij Lobanovszkij: A Mérnök a Futballpályán

Két kapus is megjelent a döntősök közt. Dino Zoff játékosként sokáig csúcstartó volt, hiszen már 1968-ban Európa-bajnok lett, de még az 1982-es válogatottnak is az alapembere volt. Közel állt ahhoz, hogy edzőként is ünnepelhessen, de a franciák aranygóllal legyőzték a csapatát. Lobanovszkij nevét 1986-ban szinte mindegyik magyar futballdrukker megjegyezhette, ő volt a szovjet kapitány a megsemmisítő 0-6-nál a mexikói vb-n, az utolsó magyar részvételnél. Lobanovszkij az 1988-as Eb csoportmeccsén legyőzte a hollandokat, akik a döntőben visszavágtak ezért a vereségért. Ő a Dinamo Kijev edzője is volt, civilben pedig fűtéstervező mérnök, aki a futballpályára is próbálta átörökíteni az áramlástant. Olyan statisztikákat gyűjtött, amivel messze megelőzte a korát, és amiknek most is hasznát lehet venni.

Az Edzői Személyiség és Példakép Szerepe

Bár több szülő és sportoló nem különösebben törődik az edzők fizikai állapotával, igenis fontos szempont. Ha elgondolkozunk azon, milyen tulajdonságai vannak egy jó edzőnek, sok minden eszünkbe jut, például hogy őszinte, szórakoztató, jó a szervezőkészsége és persze a vezetői képességei. Ez nemcsak gyerekre érvényes, példakép lehet egy élsportoló edzője is, aki nemcsak trénerként viselkedik felnőtt tanítványával, hanem egyben tanár, vezető vagy mentor is, és nemcsak a pályán, hanem az élet más területein is. Randall Nichols és kollégái Slippery Rock-i Egyetemen egy korábbi cikkükben kifejtették, hogy az edzői tevékenység nemcsak magát a sportot foglalja magában, hanem az egészség, a fittség megőrzése is a feladatai közé tartozik. Az edzők maguk is példaképek, kötelességük és alkalmasnak is kell lenniük arra, hogy az egészséges életmódról beszéljenek a tanítványaikkal, és arra személyes tapasztalataik segítségével is sarkallni tudják őket. A sportolók, főleg fiatalon mindenekelőtt azt szeretnék látni, hogy edzőjük nemcsak utasítgat, de maga is hajlandó erőfeszítéseket tenni. Ezért, ha egy edző egy fizikai szempontból nehezebb feladatot kér a tanítványaitól, legyen hajlandó maga is elvégezni.

Bölcsességek a Kispadról

• "A sikeres csapatok a tagjaiktól sikeresek, nem attól, hogy egy edző rekedtre üvöltözi magát a kispadról." - Fredrik Backman
• "Az edzőnek egy kicsit pszichológusnak is kell lennie. Egyiket a keményebb szóval lehet belátásra bírni, míg a másiknak simogatás kell, hogy kihozza magából azt, amit tud." - Erdei Zsolt
• "Az edző mindig pont annyira jó vagy rossz, mint a játékosa. Ha a játékos veszít, mindig az edző a hibás, ha viszont nyer, akkor az edző kiválóan dolgozott." - Boris Becker
• "A tulajdonságainkat az életből hozzuk át a futballpályára, hisz` először élünk, utána futballozunk. Ezt kell kezelnie egy edzőnek." - Rab Tibor
• "Az edzőnek meg kell találnia az aranyhalat, de annak felneveléséhez az ő tehetsége is szükséges." - Magyar Zoltán

Az a jó edző, aki képes az optimális teljesítményt kihozni a rendelkezésre álló játékosokból.

tags: #miert #nem #a #legjobb #jatekosokbol #lesznek

Népszerű bejegyzések:

• Kontroll és autonómia a szabadságvesztés tereiben
• Magyar hegyifutó versenyek
• A LoL rangsorolt rendszerének kihívásai
• a magyar sportfinanszírozás háttere
• Nemzetközi barátságos mérkőzés eredménye